Az 1970-es évek óta a világgazdaság egyik legsúlyosabb visszatérő fundamentális problémáját jelentő túlzott eladósodás és adósságcsapda egy sajátos leágazása volt a lakossági devizahitelezés, amelynek a térnyerése számos kelet-közép-európai államot érintett a 2000-es évek első felében. A feltörekvő, különösen a gazdasági rendszert váltó országok (poszttervgazdasági struktúrák) esetében a külföldi pénzeszközben történő eladósodás esetében sok esetben megjelent a lakossági, azaz nem fedezett árfolyamkockázat is, amely az adósságok eredeti szinten állása esetén is, nemzeti fizetőeszközre átszámolva, megnövelt és sok esetben már kigazdálkodhatatlan adósságszolgálatot jelentett.[1]
A kelet-közép-európai régióban[2] 1995-től 2009-ig harmadával nőtt a külföldi pénznemben kibocsátott hitelek aránya, a dinamikus növekedés leginkább a 2002-2009 közti időszakban volt jellemző. 2009-re a háztartási hitelállomány meghaladta az 50 százalékot az összes hitelen belül, a devizahitelek aránya pedig 60 százalékra nőtt a háztartási hitelállományon belül. Földrajzi értelemben az egyes országok érintettsége eltérő volt, a lakossági devizahitelezés jelentős kockázattá Lengyelországban, Magyarországon és Romániában nőtte ki magát a 2000-es évek első felében. A lakossági devizahitelezésen belül azok az országok szembesültek kiemelkedő kockázatokkal, amelyekben a hiteleken belül ugyan jellemző volt az idegen devizában való denomináció, de a betétek helyi devizában maradtak[3].
A kelet-közép-európai államok fele sikeresen tudta intézkedésekkel korlátozni a lakossági devizahitelek elterjedését és megakadályozni dominánssá válását[4]. Magyarország volt az egyetlen olyan állam, ahol a hatóságok a gazdasági válság előtt semmilyen érdemi intézkedést nem hoztak annak érdekében, hogy a lakosság ne devizában adósodjon el, óriási árfolyamkockázatot vállalva ezzel. A nemzetközi példák egyértelműen azt támasztják alá, hogy a kiemelten Magyarországot jellemző "nem tehetünk semmit" mentalitás károsabb volt, mint a "nehézségek ellenére megpróbálunk valamit tenni" hozzáállás[5].
Magyarországon a makrogazdasági egyensúly világgazdasági válság előtti években történt megbomlásáért[6] (hozzávetőleg 2004-től) érdemben felelős a kiterjedt lakossági devizahitelezés[7]. E szektor nettó hitelfelvevő maradt egészen 2009-ig. A devizahitelezés leállása után a forint leértékelődése növelte tovább az állományt 2009-ben és 2010-ben, amikor a devizahitelek összállománya megközelítette a 6000 milliárd forintot.
A dolgozat bemutatja a magyar háztartások közel két évtizede kezdődött túlméretezett devizahitelezésének kialakulását, felelősségi körét és következményeit, majd kitér a 2010-től meginduló konszolidációs folyamatokra, számba veszi azok eredményeit. Bemutatásra kerülnek a forintosítást lehetővé tevő jogi alapok kialakításának lépései, különös tekintettel a Kúria 2014 nyári jogegységi határozatára, valamint az Európai Unió Bírósága által a forintosítást követően hozott releváns döntések.
Magyarország példája jól mutatja, hogy milyen jelentős makrogazdasági és társadalmi károkat okoz, ha kiteljesednek a lakossági devizahitelezés kockázatai. Mivel a háztartások döntő részben forintbevétellel rendelkeznek és az árfolyamkockázatok kezelésére csak korlátozott mértékben képesek, így különös jelentősége volt a forintárfolyam alakulásának: 2009 márciusában, a kelet-közép-európai régiót érintő egyedi sokk során, illetve 2011 második felében nagymértékben gyengült a forint az euróval szemben. Emellett 2010 nyarától a korábban meglehetősen stabil EUR/CHF árfolyam mozdult el jelentősen. A forint svájci frankkal szembeni leértékelődése 2008 és 2011 között összességében 60-70 százalék volt, ami a hazai hitelfelvevőket különösen érzékenyen érintette, hiszen a devizaadósok döntően svájci frankban adósodtak el.
A devizahitelezés elterjedésének bázisvalutája Magyarországon a svájci frank volt, zömében ebben köttettek a devizahitel szerződések. A hiányos pénzügyi
- 28/29 -
kultúrával rendelkező lakosság a svájci frankban a biztonságot látta, így a bankok elmaradó felvilágosító tevékenysége és a lakosság hitelmohósága következtében a devizahitel-szerződések tömegessé váltak. Ugyancsak problémát jelentett, hogy a devizahitelt felvevő háztartások jelentős része hazai valutában hitelképtelen volt (lett volna)[8].
2008 őszére a lakosság, illetve az állam-, az önkormányzatok adósságállománya kezelhetetlenné vált,[9] egyrészt a magas adósságtömeg, másrészt annak devizában való denomináltsága okán. A 2010 nyarán bekövetkezett politikai irányváltást követő időszakban, első körben a központi költségvetés, majd a társadalombiztosítási rendszer összeomlásának kivédése állt az intézkedések középpontjában. A fiskális konszolidáció 2013-ra történt meg, Magyarország kikerült az Európai Unió túlzott deficit eljárása alól.[10] Lényegében ezt követően gyorsult fel a devizahiteles háztartások kimentési folyamata, a devizahiteles probléma végleges megoldása. A 2008-as válság begyűrűzését követően hozott válságkezelő intézkedések nem voltak képesek a lakossági devizahitelezés problémáját végérvényesen kezelni. A megoldást alakossági deviza és devizaalapú jelzáloghitelek teljes kivezetése jelenthette, amire 2014 őszétől kezdődően került sor a Magyar Nemzeti Bank devizatartalékainak bevonásával.
A forintosításra az első jogilag lehetséges és közgazdaságilag is megfelelően alátámasztott időpontban került sor[11]. Közgazdasági értelemben a forintosítás fontos előfeltétele volt az MNB 2012-ben kezdett kamatcsökkentési ciklusa, ami 2014 nyarára 7 százalékról 2,1 százalékra vitte le az irányadó jegybanki kamatot, lehetővé vált ezáltal, hogy a forintosítás ne járjon a kamatok és a törlesztő részletek emelkedésével. A lakossági devizahitelek kivezetéséhez arra is szükség volt, hogy a magyar makrogazdasági stabilitás olyan szintet érjen el, ahol érdemi piaci kockázatok nélkül vált végrehajthatóvá a lakossági devizahitelek kivezetése. Ezt szolgálta a 2010-et követő gazdaságpolitikai-államháztartási konszolidáció, az államadósság csökkentése, az egyensúly melletti megvalósuló növekedés[12], illetve a 2013-ban elindított monetáris politikai fordulat. A devizahitelek kivezetése banki oldalról devizaigényt támaszt, amit piaci devizavétel esetén jelentős nyomást gyakorolhatott volna a forint árfolyamára. A rendezett forintosításhoz ezért elengedhetetlen volt, hogy az MNB rendelkezzen a banki fedezési ügyletekhez szükséges devizamennyiséggel, és azt a bankok rendelkezésére is tudja bocsátani[13]. Az MNB tartalék-megfelelése 2014-re érte el azt a szintet, ami lehetővé tette a biztonságos forintosítást, figyelembe véve, hogy 2014-re a korábbi 19 milliárd eurós csúcsról 9 milliárd euróra csökkent az átváltásra váró deviza-jelzáloghitel állomány a devizahitelezés tiltása, a végtörlesztés és a fennálló hitelek visszafizetése következtében.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
