Az Internet of Things (IoT, dolgok internete) megnevezést Kevin Ashton, a Procter & Gamble brand managere használta elsőként a kilencvenes évek végén, egy vállalati prezentáció címeként. A hangzatos megnevezés jól illeszkedik az informatikai gondolkodást tematizáló szlogenek (buzzword-ök) sorába[1], ugyanakkor meglehetősen pontosan írja le a kifejezés takarta jelenséget. A tárgyak, rendszerek, eszközök, illetve a tárgyak, rendszerek, eszközök és emberek közötti kommunikáció nem előzmények nélküli, már az internet megjelenése előtt is működtek az összekapcsolt, hálózatba kötött eszközök közötti, külső beavatkozást nem igénylő adat- és információcserét biztosító, valamint az eszközök felől az emberek felé irányuló, az eszköz által kezdeményezett közléseket támogató rendszerek[2]. A címadással Ashton annak a felismerésének adott hangot, hogy a világhálón folyó információcserében az emberiség a gépek mögött a képzeletbeli dobogó második fokára szorul vissza[3].
Lassan meghatározóvá válik az az álláspont, amely az internetre, illetve az internetes szolgáltatásokat kiszolgáló infrastruktúrára, így a szélessávú adatátviteli csatornákra, az elosztott számítási kapacitások, szoftverek használat alapú elérését lehetővé tévő számítási felhőre (cloud) a víz, villanyáram és egyéb erőforrások körébe tartozó közműszolgáltatásként tekint[4]. Ez a jelleg, valamint az informatizáltság fokozódása, az informatika új területeken való megjelenése, a hálózatok bővülése, az adatátvitel és -tárolás fajlagos költségeinek csökkenése, a fejlesztési ciklusok rövidülése, az egyre újabb technológiák és felhasználói elvárások megjelenése a kétségtelen üzleti-gazdasági előnyök mellett új információ- és informatikai biztonsági kihívások megjelenését és a kitettségek számának, az okozható kár mértékének növekedését is eredményezte.
Az IoT információ- és adatbiztonsági vetületeinek bemutatása megkívánja a témakör tartalmának, határainak kijelölését, fogalmi hátterének megvilágítását. Fontos tehát tisztáznunk azt, mit is értünk a dolgok internete kifejezés alatt, ez pedig az IoT technológiai alapjának megvilágítását is igényli. Terjedelmi korlátokra, valamint a szakterületen jelenlévő definíciós kavalkádra, a konszenzus hiányára[5] tekintettel e helyütt csak rövid áttekintést adhatunk. Jelen tanulmánynak nem tárgya a definíciók összevetése, vagy a meghatározási próbálkozások feletti ítéletalkotás, ezért a témánk szempontjából leginkább járhatónak tűnő utat választjuk és ott, ahol nincs számunkra megfelelő, kiválasztható fogalom, alkotunk egyet.
A dolgok internetének legjelentősebb alapeleme, szolgáltatási rétege a "dolgok" összekapcsolását, az adatátvitelt, a gép-gép közötti kommunikációt biztosító technikai megoldás, átviteli csatorna, melyet a távközlési szaknyelv az M2M (machine-to-machine) megnevezéssel jelöl.[6] Néhány szerző egyenlőségjelet tesz az IoT és az M2M között,[7] álláspontunk szerint azonban az M2M és a dolgok internete - mivel utóbbinak maguk a kommunikáló esz-
- 57/58 -
közök, rendszerek, alkalmazások és szolgáltatások is a részét képezik - nem tekinthető ekvivalens fogalmaknak, az M2M az IoT szükséges (elő)feltétele, részeleme.[8] A magunk részéről M2M-nek tehát az aktív vég- és köztes berendezések közötti, vezetékes és vezeték nélküli adatkapcsolatokat tekintjük, melyek lehetővé teszik az érintett eszközök közötti információáramlást. Meghatározásunk tágnak tűnhet, mivel nem tekintjük szükséges elemnek ezen kommunikáció teljes vagy részleges automatizáltságát, emberi beavatkozástól mentességét. Ugyanakkor, ha ezt tennénk, az M2M kizárólag az autonóm rendszerek primátusa lenne, ezek számossága azonban ma még elenyésző. A kellően tág meghatározás biztosítja számunkra annak lehetőségét, hogy ne kelljen az emberei beavatkozás határait felrajzolnunk (önmagában az adott rendszerelem hálózatba kötése már emberi beavatkozás). Meglátásunk szerint annak megkövetelése, hogy az eszközök aktív félként vegyenek részt a kommunikációban elegendő ahhoz, hogy tisztán M2M adatkapcsolatról beszéljünk.
A dolgok internetére tehát az M2M-et magába olvasztó, azt egyfajta adatátviteli infrastruktúraként használó kategóriaként tekintünk. Az ENSZ távközléssel foglalkozó szakosított szerveként működő ITU (International Telecommunication Union) és az EU részvételével létrehozott IERC (European Research Cluster on the Internet of Things) közösen kidolgozott meghatározását alapul véve az IoT megfogalmazásunkban adatgyűjtésre, -feldolgozásra, -továbbításra alkalmas, nagy varianciát mutató infokommunikációs eszközök olyan, az internettől nem elkülönülő, azt adatátviteli csatornának használó, globális, dinamikus hálózata, mely szabványos és interoperábilis adatkapcsolatokon, protokollokon keresztül biztosítja az eszközök egymás közötti, valamint az eszközök és természetes személyek közötti információáramlást, függetlenül ez utóbbi céljától és tartalmától. A részes eszközök ugyancsak az IoT elemei. Több fogalmi meghatározás az eszközök összekapcsolását biztosító protokolt a TCP/IP adatkapcsolattal, az ún. internet réteggel azonosítja. Magunk részéről ezt indokolatlan megkötésnek, szűkítésnek tartjuk, hiszen ez esetben kizárnánk a fogalomkörből mindazon hálózatokat, melyek kommunikációjuk során nem, vagy nem kizárólag a TCP/IP protokollstruktúrát használják.[9] Véleményünk szerint az IoT fogalomkörének mindazon hálózatok eleget tesznek, melyek legalább egy olyan interfésszel rendelkeznek, amellyel biztosított a TCP/IP protokollstruktúrához való illeszkedés. Számos definíció at IoT-vel szembeni, további követelményként jeleníti meg a hálózatba kapcsolt készülékek önkonfigurációs képességét. A magunk részéről ezt sem tekintjük szükségszerű elemnek, mivel a dolgok internetének körébe olyan eszközök is beletartozhatnak, melyek nem rendelkeznek ezen tulajdonsággal. Önmagában az eszközök fizikai létezését sem tekintjük lényeges követelménynek, meglátásunk szerint a virtuális számítógépek és az önálló kommunikációra képes alkalmazások, algoritmusok ugyanúgy a halmaz részegységei, mint fizikailag létező társaik.[10] Az ITU Y.2060 számú ajánlása (Overview of the Internet of Things) az IoT lényegi fogalmi elemének tekinti annak legnagyobb hozzáadott értékét, a dolgok internete által elérhetővé tett új, fejlett szolgáltatásokat is. A magunk részéről ezt, az üzleti szemléletű fogalmi elemet sem tekintjük szükségszerűnek, hiszen számos, mára már hagyományosnak tekinthető szolgáltatás (így például a távfelügyeleti és nyomkövető rendszerek) is az IoT részét képezik, a dolgok internete nem csak az ún. okos eszközök összefoglaló megnevezése, halmaza.
Fontos megjegyezzük, hogy az ember-gép kommunikáció iránya, illetve természete befolyásolja, hogy egy adott ember-gép adatkapcsolatot, információátvitelt az IoT részének tekintünk, vagy sem. Meglátásunk szerint alapvetően minden olyan információcsere e körbe sorolandó, amely a gép aktív részvételét igényli, így a gép által az ember felé kezdeményezett kommunikáció mindenképp e körbe sorolandó. A fordított esetre, az ember által kezdeményezett kommunikációra azonban csak akkor alkalmaznánk az IoT kifejezést, ha a gép a kommunikáció aktív részeseként jelenik meg, tehát az ember kezdeményezte "párbeszéd" kétoldalúvá válik. A gép-gép közötti kapcsolatokat a két passzív eszköz közötti passzív adatáramlást is ideértve a dolgok internete részelemeként azonosítjuk.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
