A Polgári Törvénykönyv az öröklési szerződés összefoglaló elnevezés alatt a szerződéses végintézkedések három típusát szabályozza: az öröklési szerződést, a halál esetére szóló ajándékozást és a várt örökségről való rendelkezést.
Ezek közül a szoros értelemben vett öröklési szerződés a leggyakoribb.
Korábbi jogunkban az öröklési szerződés lényegében ugyanolyan széles körben alkalmazható végintézkedési forma volt, mint a végrendelet. Nem csak ellenszolgáltatás (tartás vagy életjáradék) fejében, hanem ingyenesen is köthető volt; lehetett egyoldalú: amikor az egyik szerződő fél tett csak halála esetére rendelkezést, vagy viszonos, amikor a szerződő felek kölcsönösen egymás javára rendelkeztek. A szerződéses kötöttség azonban nem korlátozta az örökhagyóként szerződő felet abban, hogy vagyonáról az élők között rendelkezzék: vagyonát még életében elidegeníthette, felélhette; a szerződéses örökös csupán az ingyenesen - ajándékozással - átruházott vagyont követelhette vissza. Mindezek miatt az öröklési szerződés intézménye támadható volt és a gyakorlatban már a Ptk. hatálybalépése előtt is egyre inkább csak tartással kapcsolatban került alkalma-zásra.1 Ez volt az indoka annak, hogy a Ptk. csak az egyoldalú és visszterhes: mégpedig a tartás vagy életjáradék ellenében történő örökösnevezést tartalmazó öröklési szerződést tartotta fenn, lényegében mint a tartási (életjáradéki) szerződés egy különleges - halál esetére szóló - típusát, amelyre a végintézkedés-jelleg folytán megkívánt különös szabályokkal nem rendezett kérdésekben a tartási szerződés általános szabályait rendelte alkalmazni.2
A Ptk. hatálybalépése óta eltelt több mint 40 év alatt az öröklési szerződésre vonatkozó szabályok -a tartási szerződés módosításával összefüggő rendelkezéseket kivéve - nem változtak. Ugyanakkor a Legfelsőbb Bíróság több kollégiumi állásfoglalásban - a jogszabály értelmezésére alapítva - olyan elvi jelentőségű álláspontot foglalt el, ami valójában jogszabályi rendezést igényelt volna. A Polgári Törvénykönyv átfogó vizsgálata lehetőséget adott ezek felvetésére és a kodifikáció során a jogszabályi rendezés is remélhetőleg megtörténik majd. Addig is azonban az ítélkezési gyakorlat e kollégiumi állásfoglalásokban elfoglalt jogi álláspontot tekinti irányadónak.
1. A legtöbb probléma az öröklési szerződés tartalmi kötöttségével merült fel.
A Ptk. 655. §-a (1) bekezdésének az öröklési szerződés tartalmát meghatározó rendelkezése már a Ptk. hatálybalépését követően rövid idővel felvetette azt a kérdést, hogy a tartás fogalmát hogyan kell értelmezni, mi minősül tartási szolgáltatásnak. Ez annál is inkább lényeges volt, mert míg az élők közötti szerződések esetében a Ptk. 200. §-ának (1) bekezdése alapján a szerződés tartalmát - a törvényben megszabott keretek között - a felek szabadon állapítják meg, öröklési szerződés - a Ptk. 655. §-a (1) bekezdésének rendelkezéséből következően - érvényesen csak tartás vagy életjáradék ellenében köthető.
A tartás fogalmát a Ptk. 586. §-ának (3) bekezdése - amely a 658. § (1) bekezdése értelmében irányadó az öröklési szerződésre is - határozza meg akként, hogy a tartás kötelezettsége a gondozásra, a gyógyíttatásra, az ápolásra és az eltemettetésre is kiterjed.
E fogalom-meghatározás szerint a tartás a teljes ellátás biztosítását jelenti az eltartott részére, amelybe - egyebek mellett - az ápolás és gondozás is beletartozik.
A Ptk. 655. §-a (1) bekezdésének és a Ptk. 589. §-a (3) bekezdésének együttes értelmezésével kapcsolatban elsősorban az merült fel, hogy a szerződés megkötésének előfeltétele-e a rászorultság, vagyis, hogy az örökhagyó a létfenntartásához szükséges jövedelemmel (vagyonnal) se rendelkezzék. A kialakult ítélkezési gyakorlat szerint ilyen feltételt nem lehet szabni: az örökhagyó nem zárható el attól, hogy bár jövedelme létfenntartására - ha szerény mértékben is -elegendő, tartását, ellátását öröklési szerződés kötésével magasabb színvonalon biztosítsa.
Egységes az ítélkezési gyakorlat abban is, hogy a szerződéses örökösnek nem kell az örökhagyó teljes mértékű eltartását vállalnia. A "szerződés érvényességét nem érinti... ha a tartás ismérveinek egyik vagy másik eleme nagyobb mértékben, a többi esetleg csak kevésbé érvényesül. Irányadónak azt kell tekinteni, hogy a megvalósuló tartás az eltartott körülményeihez és a szükségleteihez képest megfelelő legyen és azzal az eltartott is meg legyen elégedve." (BH 1989/ 7. 272. jogeset)
A "részleges tartás" elismerése mellett azonban az ítélkezési gyakorlat megkívánja, hogy a szerződéses örökös, - ha csekélyebb mértékben is - de saját vagyona terhére is nyújtson tartást az örökhagyónak. Ha a szerződéses örökös az ellátást az örökhagyó jövedelméből (vagyonából) - esetleg más hozzátartozó anyagi hozzájárulásából - vállalja és csak gondozást, ápolást biztosít a részére, ez a szolgáltatás nem minősül tartásnak, ezért a jelenlegi gyakorlat szerint ilyen tartalommal öröklési szerződés érvényesen nem köthető. A Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésében kiemelte: "A Ptk. 655. §-ának (1) bekezdése meghatározta azokat a szolgáltatásokat, amelyeket öröklési szerződésben ki lehet kötni... A jogintézmény céljával szemben áll a Ptk. 655. §-ának olyan kiterjesztő értelmezése, amely a gondozás, gondviselés fejében kötött öröklési szerződés érvényességét is elismeri." (BH 1976/8. 361., BH 1986/ 4. 147., LB Pfv.V.22.717/1994., LB Pfv.V.21.022/ 1995., LB Pfv.V.22.230/1995., LB Pfv.V.20.109/ 1997., LB Pfv.V.20.949/1997.)
A tartás fogalmát az ítélkezési gyakorlat a tartási szerződés esetében is azonosan értelmezi és a csak ápolásra, gondozásra kötött szerződést nem tartási szerződésnek, hanem - a Ptk.-ban nem nevesített (atipikus) - ápolási, gondozási szerződésnek minősíti és ekként bírálja el. Erre - amint arra az előzőekben már utaltam - az élők közötti szerződések tartalmi szabadságát biztosító Ptk. 200. § (1) bekezdése jogi lehetőséget ad.
Ezzel a jogszabály értelmezéssel szemben viszont a jogirodalomban egyre inkább kialakult az az álláspont, hogy az öröklési szerződés tartalmának ilyen "szűkreszabott" keretén indokolt lenne változtatni és el kellene ismerni a csak gondozásra, vagy ápolásra kötött öröklési szerződés érvényességét is.3 A szerzők fő érvként arra hivatkoztak, hogy az ápolás, gondozás adott esetben - idős, elesett állapotú, vagy súlyos beteg, esetleg magatehetetlen ember esetében -sokkal jelentősebb szolgáltatás, mint a szoros értelemben vett létfenntartás (élelmezés, mosás, takarítás, lakásrezsi) biztosítása és értéke is jelentősen meghaladja a létfenntartási költségeket. Közismert ugyanis, hogy az idős és súlyos beteg emberek gondozását, ápolását milyen jelentős összegű ellenszolgáltatásért vállalják, amit az általában szerényebb anyagi körülmények között élő idős, beteg, ellátásra szoruló személy nem tud fizetni. Minthogy pedig a tartás fogalmába - a 658. § (1) bekezdésének taxatív felsorolására tekintettel - az ápolás és gondozás is beletartozik, ezek valójában rész-szolgáltatásnak minősülnek.
A jelenlegi szabályozás (és jogszabály értelmezés) mellett azonban ilyen esetekben, vagyis ha az ápolásra, gondozásra szoruló fél anyagi helyzete folytán a tartását saját jövedelméből (vagyonából) biztosítani tudja és csak az ápolást, gondozást igényli a másik féltől, ezt szerződéses kötöttséggel érvényesen csak élők közötti jogügylettel (pl. gondozási szerződéssel) teheti meg, vagyis úgy, hogy az ellenszolgáltatásként szánt vagyont (vagyontárgyat) még életében átruházza az ellátását vállaló személyre. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy a rászoruló személyek szívesebben kötnek öröklési szerződést, amely vagyontárgyaikon a tulajdonjogukat halálukig fenntartja és utóbb a szerződés bármely okból való megszüntetése esetén a jogviszony felszámolása is egyszerűbb.
Nincs természetesen jogi akadálya annak sem, hogy a gondozásra, ápolásra igényt tartó személy gondozója javára végrendeletet alkosson, amelyben a végrendeleti juttatás feltételeként a gondozást, ápolást kösse ki. Ebben az esetben viszont - minthogy a végrendelet bármikor visszavonható - a gondozást vállaló személyek érzik bizonytalannak a helyzetüket.
Mindezek az okok alátámasztják azt a módosító javaslatot, amely az öröklési szerződés kötését gondozási kötelezettség teljesítése ellenében is lehetővé tenné.4
2. Sajátos helyzet alakul ki akkor, ha a vagyonközösség valamely formájában együttélő felek kötnek egymással öröklési szerződést.
A Ptk. - hasonlóan korábbi jogunkhoz - a szerződő felek személyére semmiféle megkötést nem tartalmaz, bárkik köthetnek öröklési szerződést egymással. Az öröklési szerződések jelentős részét a hozzátartozói körön belül kötik meg; az egyik leggyakoribb eset, amikor felmenő és leszármazója, vagy oldalági rokonok szerződnek egymással. Az utóbbi időben azonban gyakoribbá vált az élettársak által kötött öröklési szerződés, sőt megjelentek a házastársak közötti szerződések is, ami a Ptk. hatálybalépését követő évekre nem volt jellemző.
Az ítélkezési gyakorlatban ezért felmerült az a kérdés, hogy bár a Ptk. e személyek között a szerződéskötést nem tiltja, nem minősül-e az ilyen szerződés a jó erkölcsbe ütközőnek. Érvként azt szokták felhozni, hogy az élettársi kapcsolatnak a Ptk. 685/ A. §-a szerinti meghatározása olyan érzelmi és gazdasági közösséget, közös cél érdekében való együttműködést tételez fel, amely értelemszerűen magában foglalja egymás segítését, szükség esetén az egymásról való gondoskodást, a beteg élettárs ápolását is. A Családjogi Törvény pedig a házastársak kötelességévé teszi egymás támogatását (Csjt. 24. §.), az együttélés alatt a közös háztartás - azaz a létfenntartásuk - költségeinek közös jövedelem vagy közös vagyon hiányában akár valamelyik házastárs különvagyonából való viselését [Csjt. 32. § (1)-(2) bek.], végül különélés vagy a házasság felbontása esetén a rászoruló házastárs tartását Csjt. 21. § (1) bek., 32. § (3) bek.]. Mindebből az a következtetés vonható le, hogy az élettársi kapcsolat, illetőleg a házassági életközösség fogalmához tartozó tartási, gondozási jellegű tevékenységre tartási, életjáradéki, illetőleg öröklési szerződés érvényesen nem köthető.
Ez az érvelés azonban egymagában nem alapozza meg az élettársak, vagy házastársak között megkötött öröklési szerződések jó erkölcsbe ütköző voltát. Ugyanez az érv ugyanis felhozható lenne a gyermek és szülője között létrejött öröklési szerződésekkel kapcsolatban is, figyelemmel a szülőtartási kötelezettségre (Csjt. 60. §).
A felmerült aggályok ellenére az ítélkezési gyakorlat az élettársak, illetőleg a házastársak között kötött tartási jellegű szerződéseket, - így az öröklési szerződést - nem tekinti jó erkölcsbe ütközőnek, érvényességéhez azonban szigorú feltételeket kíván meg. Így elsősorban azt, hogy az élettárs saját jövedelméből (vagyonából) legyen képes élettársa eltartására. Még inkább fennáll ez a követelmény házastársak közötti szerződés esetében, amikor a bíróságok általában a közös vagyon, illetőleg abból a házastárs "jutója" terhére történő tartást sem fogadják el saját vagyonból történő tartásnak, ennek csak a különvagyonból teljesített tartás felel meg. Ebből az okból nyilvánította érvénytelennek a Legfelsőbb Bíróság a házastársak között kötött öröklési szerződést abban az ügyben, amelyben a tartást vállaló házastárs különvagyonnal nem rendelkezett (LB Pfv. V. 20.522/1998.), illetőleg az örökhagyóénál lényegesen alacsonyabb jövedelméből az örökhagyó eltartására még rászorultsága esetén sem lett volna képes (LB Pfv. II. 20.802/2001.).
Annak hangsúlyozása mellett, hogy a jelenlegi szabályozás szerint öröklési szerződés ápolásra, gondozásra érvényesen nem köthető, a gyakorlatban szükségessé vált annak meghatározása is, hogy milyen mértékű ápolás, illetőleg gondozás az, amely az élettárs, illetőleg a házastárs esetében értékelhető.
Bár az öröklési szerződés végintézkedés jellegéből és a végrendelet érvényességére vonatkozó szabályok alkalmazásából következik, hogy megtámadására is a végrendelet megtámadására vonatkozó rendelkezéseket, vagyis a Ptk. 653. és 654. §-át kell alkalmazni, az érvénytelenség jogkövetkezményeit illetően - eltérő rendelkezés hiányában - a Ptk. 237. §-a irányadó. Érvénytelen öröklési szerződés esetében tehát a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet kell visszaállítani: a szerződéssel lekötött (átruházott) vagyontárgy visszaszáll az örökhagyóra, illetőleg hagyatékának része lesz, míg a szerződéses örököst megilleti nyújtott szolgáltatásainak az ellenértéke.
Itt jelentkezik az a probléma, hogy az élettársi viszony, illetőleg a házassági életközösség fogalmára tekintettel milyen mértékű gondozás, ápolás az, amelynek értékére az érvénytelen szerződést kötő élettárs, illetőleg házastárs igényt tarthat. Nyilvánvaló, hogy ebben az esetben is az élettársi viszony, illetőleg a házassági életközösség tartalmából kell kiindulni és az azt kitevő, az együttéléssel szükségszerűen velejáró tevékenység kereteit meghaladó tevékenység az, amely öröklési szerződés tárgya lehet, pl. rokkant, vagy súlyos beteg élettárs vagy házastárs huzamos időn keresztül való gondozása, ápolása. Ezt az álláspontot a Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésében kifejtette (pl. LB Pfv. V. 20.250/1995., LB Pfv. II. 20.802/2001.).
A mérték meghatározásának különösen akkor nő meg majd a jelentősége, ha az új Ptk. a felmerült igényekre tekintettel az öröklési szerződés tartalmát tágítva lehetővé teszi gondozási jellegű öröklési szerződés kötését is.
3. Az öröklési szerződés tartalmi eleme az örökhagyó oldaláról, hogy a szerződéses örököst a nyújtott tartásért vagy életjáradékért örökösévé nevezi. Ezzel függ össze az a további kérdés, hogy az örökhagyónak ezt az "ellenszolgáltatását" az öröklési szerződésben hogyan kell meghatározni. Elegendő-e, ha az örökhagyó általánosságban minden vagyona örökösévé nevezi meg a szerződéses örököst, vagy a juttatni kívánt vagyont részletezni kell. Ennek az örökhagyó rendelkezési jogát korlátozó 657. § (1) bekezdése szempontjából is jelentősége van, amely kimondja, hogy az örökhagyó arról a vagyonáról, amelyet az öröklési szerződéssel lekötött, sem élők között, sem halál esetére nem rendelkezhet.
Ha az öröklési szerződésben az örökhagyó által a halála esetére átruházott vagyontárgyakat (pl. ingatlant) pontosan meghatározzák, a szerződés tárgya tisztázásra nem szorul.
Olyan esetben azonban, amikor az örökhagyó általánosságban "minden vagyona" örököséül nevezi meg a szerződéses örököst, azon túlmenően, hogy a vagyontárgyak köre nem állapítható meg, felmerül még az a kérdés is, hogy ez az örökhagyónak a szerződés megkötésekor vagy a halálának időpontjában meglévő vagyonára vonatkozik.
Még nagyobb a bizonytalanság az átruházni kívánt vagyont illetően, ha a szerződésben az örökhagyó kifejezetten a "halála időpontjában meglévő vagyonáról" rendelkezik, vagyis valójában végrendeleti jellegű rendelkezést tesz.
A bíróságok elé kerülő ügyekből az állapítható meg, hogy az öröklési szerződésekben a felek az örökhagyó értékesebb vagyontárgyait - általában az ingatlanokat - konkrétan meghatározzák és e mellett (ezzel együtt) nevezi meg az örökhagyó "minden egyéb vagyona", vagy - ritkább esetben - "halála időpontjában meglévő minden egyéb vagyona" örököséül a szerződéses örököst.
De nem lehet kizárni annak a lehetőségét sem, hogy az öröklési szerződés - különösen ingatlanvagyon hiányában - csupán általánosságban, az előbb említett valamelyik módon határozza meg az örökhagyó ellenszolgáltatásának tárgyát.
Az ilyen szerződési kikötéssel kapcsolatban a jogirodalomban háromféle álláspont alakult ki. Korábban volt olyan nézet, amely szerint az átruházni kívánt vagyon pontos meghatározása a szerződés érvényességi feltétele, ennek hiányában az öröklési szerződés érvénytelen. Egy másik nézet szerint, ha az átruházni kívánt vagyon felismerhető módon nincs meghatározva, az örökhagyónak az öröklési szerződés megkötésekor megvolt vagyonát kell lekötött-nek tekinteni. Végül egy újabb álláspont abban a rendelkezésben, amellyel az örökhagyó a halálakor meglévő minden vagyonát hagyja a szerződéses örökösre "egy olyan megengedett öröklési szerződést lát, amelyben a lekötött vagyon bizonytalan és ezért az elidegenítési és terhelési tilalom érvényesülése is gyakorlati nehézségbe ütközik." Ez utóbbi nézet képviselői azzal érvelnek, hogy az öröklési szerződés tartalmát a felek közösen határozzák meg, ezért biztosítani kell számukra azt a lehetőséget, hogy a szerződést meghatározott vagyon lekötése, az örökhagyó rendelkezési szabadságának korlátozása nélkül köthessék meg. "A szerződéses örökösnek az örökhagyó irányában tanúsított "bizalma" természetesen nem terjed ki arra, hogy az örökhagyó akár csak vagyona egy része felett is végrendelkezési lehetőséget nyerjen."5
A Ptk. módosítására vonatkozó javaslat az eltartót - a szerződéses örököst - a vagyontárgyak konkrét meghatározása nélkül örökössé nevező örökhagyói nyilatkozat esetében feltételezi, hogy az örökhagyó feltehető akarata arra irányul, miszerint a halálakor meglevő minden - akár az öröklési szerződés megkötését követően szerzett - vagyonának örököse az eltartója legyen. Elismeri viszont, hogy ez a feltehető örökhagyói akarat mégis több - részben megválaszolásra és szabályozásra is szoruló - kérdést vet fel.
Így különösen, hogy az ilyen rendelkezés azt jelenti-e, miszerint az örökhagyó vagyonáról már nem rendelkezhet, vagy "amennyiben az öröklési szerződésben ilyen vagyon nem került lekötésre és ilyen szándékot sem az örökhagyó, sem a leendő örökös oldalán nem lehet feltételezni, lehet-e az ilyen öröklési szerződést úgy is értelmezni, hogy a szerződő felek kölcsönösen megbíztak egymásban annyira, hogy nem kívánták az örökhagyó vagyonát lekötni". Ezért a javaslat fel kívánja oldani a Ptk. 657. § (1) bekezdése második fordulatának azt a rendelkezését, amely az elidegenítési és terhelési tilalom ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzését kötelezővé teszi és javasolja, hogy erre csak a szerződéses örökösnek - akár a szerződéskötéskor, akár a szerződés fennállása alatt előterjesztett - egyoldalú kérelmére kerüljön sor.6
Nem tűnik ki azonban egyértelműen, hogy a 657. § (1) bekezdésének első fordulatában foglalt rendelkezést: az örökhagyó rendelkezési jogának korlátozását fenn kívánja-e tartani. Ennek azért van jelentősége, mert lehetséges, hogy az öröklési szerződéssel átruházni kívánt vagyon nem, vagy nem csak ingatlanból, hanem értékes ingóságokból (festmények, műtárgyak, értékpapírok stb.) is áll, a rendelkezési jog korlátozása nélkül pedig ezek biztosítására semmiféle jogi eszköz nem áll majd a szerződéses örökös rendelkezésére.
Úgy vélem, hogy az általánosságban örökössé nevező örökhagyói nyilatkozatokban különbséget kellene tenni, aszerint hogy az az örökhagyó "minden vagyonára" vagy "halála esetén meglévő minden vagyonára" vonatkozik.
Az első esetben véleményem szerint az örökhagyói nyilatkozat a szerződés megkötésekor meglévő vagyonra vonatkozik, az örökhagyó ezt kívánja a tartás, gondozás (életjáradék) ellenében a szerződéses örökösnek ellenszolgáltatásul adni, vagyis az örökhagyó mint szerződő fél részéről a szerződéses kötöttség erre a vagyonra vonatkozik. Ebben az esetben az örökhagyó rendelkezési jogának korlátozását - a 657. § (1) bekezdése első fordulatának megfelelően - célszerűnek látom fenntartani.
Más a jogi helyzet akkor, ha az örökhagyó kifejezetten a halála időpontjában meglévő vagyonára nevezi meg örököséül a szerződéses örököst. Ebben az esetben a végrendelettel azonos tartalmú rendelkezést tesz, ebből következik, hogy ez nem érinti az örökhagyónak azt a jogát, hogy vagyonáról életében rendelkezzék: felélje, elajándékozza, megterhelje stb. A 657. § (1) bekezdése első fordulatának az a rendelkezése, amely az élők közötti rendelkezési jogot kizárja, ebben az esetben eleve nem érvényesülhet. Ha az általánosságban meghatározott vagyonba ingatlan is tartozik, de arról a felek külön nem rendelkeztek, a szerződéses örökös az örökhagyó életében az elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzését sem kérheti: az örökhagyót ugyanis a rendelkezési jog haláláig megilleti.
Fennáll azonban a halál esetére való rendelkezés kizártsága: az örökhagyó a vagyonáról halála esetére már semmiféle végintézkedésben nem rendelkezhet, ezt a jogát valójában az öröklési szerződésben már "lekötötte".
Úgy gondolom, hogy miután a Ptk. módosítása az öröklési szerződés visszterhes jellegén nem kíván változtatni, így azon a jogelven áll, hogy a szolgáltatással ellenszolgáltatás áll szemben, az egyik fél által "megelőlegezett" szolgáltatások ellenében a másik fél szolgáltatásának teljes - akár a szerződés ki-üresítéséig terjedhető - bizonytalanságát a lehetőséghez képest korlátozni kell még akkor is, ha a felek szolgáltatásainak nem kell arányban állniuk egymással.
A Ptk. módosítása során indokoltnak tartom ezért az előzőekben felvetett kérdések részletesebb jogszabályi rendezését. ■
JEGYZETEK
1 Sőth Lászlóné: A végintézkedések. (HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. 2001.) 236. oldal.
2 Pallósi-Petrik-Sőthné-Szolcsánszky: Az öröklés joga. (Második átdolgozott kiadás; Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó 1996.) 205-206. oldal.
3 Weiss Emilia: Az öröklési szerződés - az öröklési jog és a szerződési jog határán (Közjegyzők Közlönye 1997. évi 4. szám) 2. oldal.
Weiss Emilia: A végintézkedésen alapuló öröklés néhány kérdése. Tanulmányok Peschka Vilmos 70. születésnapjára. (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó) 417-418. oldal.
Pallósi-Petrik-Sőthné-Szolcsánszky: Az öröklés joga. (Második átdolgozott kiadás; Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó 1996.) 208. oldal.
4 Az új Polgári Törvénykönyv Koncepciója. (Magyar Közlöny 2002/15. szám II. kötet) 204. oldal
5 Az álláspontokat ismerteti Weiss Emilia: Az öröklési szerződés - az öröklési jog és a szerződési jog határán. (Közjegyzők Közlönye 1997. évi 4. szám) című munkájának 2-3. oldalán.
6 A 4. lábj.-ben i. m. 204-205. oldal.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Sőth Lászlóné, ny. legfelsőbb bírósági bíró
Visszaugrás
