A jelen recenzió tárgyát képező kötet1 szerzője a könyv alapjául szolgáló doktori disszertációját 2007. április 25-én védte meg a hamburgi egyetemen. A munka - sajtó alá rendezés után - könyv alakban 2007 szeptemberében jelent meg Németországban. Kártérítési jogi témában a rendszerváltás óta Magyarországon is számos monográfia, szakkönyv és publikáció született. A monográfiák sorából érdemes kiemelni Bárdos Péter 2001-es munkáját2, illetve Petrik Ferenc 2002-ben kiadott művét.3 Ugyancsak említésre méltó Szalma József monográfiája, amely 2000-ben jelent meg Miskolcon.4 A bírói gyakorlat oldaláról közelít a nem vagyoni kártérítés kérdéséhez Lábady Tamás 1992-ben készült művében.5 Kártérítési kérdéseket is érint Vékás Lajos áttekintő munkája a polgári jogi kodifikációról.6 A témát érintő egyéb magyar nyelvű irodalomról a Szerző bőséges felsorolást ad a kötethez fűzött irodalomjegyzékben.
Különös jelentősége van tehát ennek a kártérítési jogot érintő idegen nyelvű publikációnak, egyrészt azért, mert egy igen gazdag magyar nyelvű jogirodalomhoz kapcsolódik, másrészt pedig azért, mert a Szerző a német joggal való alapos összevetés után konkrét javaslatokat fogalmaz meg a folyamatban lévő polgári jogi kodifikációra vonatkozóan.
Doktori disszertációról lévén szó, ehhez az átfogó munkához Fuglinszky Ádám esetében is több (magyar nyelvű) résztanulmány kapcsolódik. Külön kell utalni 2007-ben megjelent tanulmányára, amely a Szegedi Tudományegyetem által kiadott Acta Convetus de Iure Civili kötetben jelent meg.7 Ebben a témakörben született a 2007-ben, Harmathy Attila tiszteletére készült ünnepi kötetben napvilágot látott dolgozata is.8 A témával azonban már korábban is foglalkozott, ezt jelzi 2003-ben megjelent tanulmánya.9 A Szerzőnek a polgári jog más területeit érintő publikációi közül utalni kell a franchise szerződés sajátosságaival foglalkozó dolgo-zatára10, a kezességről írt munkájára11, az elektronikus kereskedelem fogyasztóvédelmi kérdéseit jogösszehasonlító módszerrel vizsgáló tanulmányára,12 valamint a saját részvény megszerzése kapcsán felmerülő társasági jogi problémákat áttekintő két cikkére is.13
A könyv alakban is megjelent doktori disszertáció négy nagy részből épül fel: az 1. részben a megkerülhetetlen rendszertani és dogmatikai előkérdések tisztázására kerül sor, a 2. és a 3. rész a teljes kártérítés elvének (Totalreparation) a határait és korlátait vizsgálja, a 4. rész pedig a magyar és a német reformelképzeléseket taglalja, amelyek a következménykárokra tekintettel is korlátozni kívánják a teljes kártérítés elvét. A négy nagy rész összesen 13 fejezetre tagolódik, amelyet 5 melléklet (ágrajzok és összehasonlító táblázatok, a hatályos Ptk., illetve az új Ptk. főbizottsági tervezetének német nyelvű fordítása), irodalomjegyzék, valamint paragrafus-, név- és tárgymutató egészít ki. Már elöljáróban meg kell jegyezni, hogy a disszertáció irodalomjegyzéke rendkívül gazdag, a Szerző feldolgozta az összes lényeges magyar és német szakirodalmat, amely különösen a német jogirodalom esetében lehetett meglehetősen nehéz feladat.
A Szerző a disszertáció első részét a kártérítési jog alapkérdéseinek részletes bemutatásával kezdi. A német jogból kiindulva különbséget tesz a felelősség alapja és jogkövetkezménye, a kártérítés között, valamint elhatárolja egymástól a felelősségi jogot és a kártérítési jogot. Ezen elhatároláshoz kapcsolódik szorosan a teljes kártérítés elve (Totalreparation) is. Mivel a német jog általában nem tesz különbséget a vétkesség különböző fokai között a károkozó magatartás szempontjából, ezért a károkozó akár már enyhe gondatlanság esetén is a teljes kár megtérítésére kötelezhető. A teljes kártérítés elvéhez azonban járul egy másik alapvető jogelv, mégpedig a gazdagodás, a káron szerzés tilalma. Ezt egészíti ki az egyediesítés, az individualitás - vagy másképpen fogalmazva a szubjektív megközelítés (Subjektsbezogenheit) - alapelve, amely szerint a kártérítés mindig egyedi: a konkrét károsult, konkrét károkozás következtében elszenvedett konkrét kárát kell megtéríteni. A fenti különbségtétel felelősségi jog és kártérítési jog között, valamint az individuális és szubjektív megközelítés a magyar jogban is érvényesül. Mindemellett azonban a Szerző felhívja a figyelmet arra, hogy a magyar jogban - elsősorban a gyakorlat részéről - erőteljes hajlam figyelhető meg az objektivizálás irányába, amely az individuális szemlélettel szemben jelenik meg.
Mind a német, mind pedig a magyar jogirodalomban éles vita bontakozott ki a kártérítési jog célját és szerepét illetően. A német jogban a kiegyenlítési (repará-ciós) elv jutott eddig meghatározó szerephez. Az elégtétel szerepe a kártérítési jogban már komolyabb vitát gerjesztett, hiszen gyakran hangoztatott az a nézet, miszerint a büntetési szerep a kártérítési jogtól idegen. A többségi vélemény szerint ennek a büntetési funkciónak a jövőben is távol kell maradnia a magánjogtól. Van azonban egy terület, ahol az elégtétel és ezzel együtt részben a büntetési szemlélet is szerepet játszik: a nem vagyoni károk köre. Az ezekért fizetendő sérelemdíjnak természetesen van elégtételi funkciója. A szerződési jogban azonban az elégtétel aligha jut szerephez, főként abban az esetben, ha biztosítással rendelkező károkozóról van szó.14 A Szerző vázolja a kártérítési jog megelőző szerepéhez kapcsolódó vitákat és kiemeli, hogy a szocialista magyar magánjogban ez volt a dominánsnak tekintett kártérítési célkitűzés.
Az alapelvek mellett a disszertáció számba vesz néhány másodlagos elvet is, így mindenekelőtt a rendelkezési szabadságot (Dispositionsfreiheit). Ennek alapján a károsult a dologi károk körében szabadon dönthet a kártérítési összeg felhasználásáról. Mindez a személyi károk esetében nem érvényesül, mert azoknál a kártérítési összeg célhoz kötött. A kártérítési összeg feletti szabad rendelkezés joga a magyar jogban is elismert szabály, annak ellenére, hogy a jogi terminológiában nem került nevesítésre. A Szerző felhívja rá a figyelmet, hogy a bírói gyakorlatban a kárenyhítési kötelezettség e rendelkezési szabadság korlátozásaként jelenik meg.15
Egy másik járulékos elvként az egyenlő bánásmód elvére utal, ami a német alkotmányjogban meglehetősen nagy szerepet játszik, és ami a BGB 254. §-a kapcsán jelenik meg (ez a károsulti közrehatásról tartalmaz rendelkezéseket). Hasonló ehhez a károkozó és a károsult anyagi-gazdasági viszonyainak a figyelembevételét kimondó elv, amely azonban nem vezethet az egyenlő bánásmód elvének sérelméhez. Végül külön szól a kártérítési összeg csökkentését méltányossági alapon lehetővé tevő szabályról. A kártérítés mérséklése a magyar jogban nagyobb szerepet játszik, mint a németben, úgy a felelősség alapjának a meghatározása, mind a felelősség korlátozása során. Ennek alapját a Ptk. 339. § (2) bek. jelenti, amely azonban - figyelemmel a Ptk. 318. §-ára - a szerződési jogban, a kontraktuális felelősség körében nem alkalmazható.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
