Az elmúlt években a nemzetközi tendenciáknak megfelelően a hazai büntetőpolitika egyik markáns irányvonalát képviselte a kárhelyreállító igazságszolgáltatási eszközök alkalmazásának ösztönzése a büntető igazságszolgáltatás rendszerében. A folyamat mérföldkövét jelenti a büntetőjogi mediáció bevezetése, amelyre 2007. január 1-jén. került sor. Görgényi Ilona könyvében a kárhelyreállító igazságszolgáltatás nemzetközi és hazai fejlődésének összefoglalására tesz kísérletet. A szerző a Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Karán a Büntetőjogi és Kriminológiai Tanszék vezetője, a viktimológia egyik hazai szakértője. A kárhelyreállító igazságszolgáltatás témakörével korábban több tanulmányában is foglalkozott.[1]
A könyv szerkezeti felépítését egyben a címe is jelzi. Az első három fejezet a bűncselekménnyel okozott kár jóvátételének kérdéseit taglalja, míg az utolsó fejezet a különféle helyreállító igazságszolgáltatási eszközök közül az Európában leginkább elterjedt áldozat-elkövető mediációval foglalkozik.
1. Az első fejezetben a szerző történeti szempontból követi nyomon a kárhelyreállító igazságszolgáltatás fejlődését. Elsőként a magyarországi előzményeket tárgyalja: a Csemegi-kódexnek a bűncselekménnyel okozott kár jóvátételének értékelésére vonatkozó szabályozását. Kiemeli, hogy első büntető törvénykönyvünkben a bűncselekményből eredő kár megtérítésének szabályozása magánjogi jellegű volt. Bemutatja a kártérítés megítélésének lehetőségeit, foglalkozik a sértett fogalmának problematikájával, illetve a kártérítés mértékével, végül kitér a kárjóvátétel speciális eseteire.[2] Ezek körében tárgyalja azokat a rendelkezéseket, amelyek büntetlenséget biztosítottak az elkövető részére, ha a bűncselekményből származó kár bekövetkezésének megelőzése érdekében tett lépéseket.[3] A kárjóvátétel mai fogalmának a szerző által használt "utólagos jóvátétel" fogalom felel meg, amikor is elsősorban a sértett irányában valósul meg a bűncselekmény következményeinek jóvátétele. A könyv erre jelenkori felfogásunk szerint igen bizarr példát hoz: az erőszakos közösülés, szemérem elleni erőszak elkövetője nem volt büntethető, ha az ítélet meghozatala előtt feleségül vette áldozatát. A korabeli jogtudósoktól vett idézetek között ugyanakkor néhány igen korszerű állásponttal és napjainkra realizálódó kívánalommal találkozhatunk. Irk Albert a tevékeny és tettleges megbánás leggyakoribb eseteinek a Btk. általános részében büntethetőséget megszüntető okként való szabályozását, Fayer László és Angyal Pál a sértett fél érdekeinek fokozottabb figyelembevételét szorgalmazta.
A Csemegi-kódex rendelkezéseinek tárgyalása után a könyv áttér a kárhelyreállító igazságszolgáltatás nemzetközi fejlődésének tanulmányozására, elsősorban a nemzetközi szervezetek által megfogalmazott dokumentumok tükrében. A szakmai fórumok közül kiemelten foglalkozik a Nemzetközi Büntetőjogi Társaság tevékenységével. Részletesen ismerteti az 1985-ben elfogadott, "Az igazságszolgáltatás és a hatalommal való visszaélés áldozatainak nyújtandó igazságszolgáltatás alapelveiről" szóló ENSZ Deklarációt, az Európa Tanács vonatkozó határozatait.[4] Az Európai Unió elvárásai között elsősorban a sértettek büntetőeljárásbeli jogállásáról szóló, az Európai Unió Tanácsának 2001/220/IB sz. kerethatározatát tárgyalja részletesen a könyv, kiemelve annak jelentőségét, hogy az abban foglaltak végrehajtása kötelező a tagállamok számára.
2. A történeti bevezetést követően a második fejezet tartalmazza a kárhelyreállító igazságszolgáltatással kapcsolatos alapfogalmak tisztázását. A szerző az angolszász resztoratív igazságszolgáltatás megfelelőjeként a kárhelyreállító igazságszolgáltatás fogalom használatát javasolja, de elfogadhatónak véli a helyreállító, kárjóvátételi igazságszolgáltatás megjelöléseket is. Tágabb értelemben az áldozatsegítés egész rendszerét a helyreállító igazságszolgáltatási szemlélet érvényesüléseként értelmezi.
A fejezet sorra veszi a szakmai, tudományos szervezetek, egyes szakértők és a nemzetközi dokumentumok fogalmi megközelítéseit, a resztoratívnak tekintett eljárási formákat.
- 155/156 -
A szerző összegzése szerint nincsen egyetlen, a nemzetközi közmegegyezés szerinti definíció. Az egyes definíciók megkülönböztethetőek az alapján, hogy az eljárás, a módszer, vagy az eredmény oldaláról közelítenek-e a kárhelyreállító igazságszolgáltatás lényegének megragadásához. A fogalmi megközelítések közös vonásaként emeli ki, hogy a kárhelyreállító igazságszolgáltatási szemlélet a bűncselekményt személyközi konfliktusként értelmezi, amely a közösségben keletkezik, ezért annak megoldására is a közösségben kerül sor.
A kárhelyreállító igazságszolgáltatás alapelveit a könyv a resztoratív igazságszolgáltatási programok büntetőügyekben történő alkalmazásának alapelveiről szóló ENSZ deklaráció alapján mutatja be.
Ezt követően egy rövid rész foglalkozik a kárhelyreállító igazságszolgáltatásnak az egyéb igazságszolgáltatási koncepciókhoz való kapcsolódásával és a kárjóvátételnek a büntetési célok közötti megjelenésével. Napjainkban a retributív, a preventív és a resztoratív igazságszolgáltatási modellek egymással párhuzamosan működnek a különböző országokban, de egy adott ország büntető igazságszolgáltatási rendszerén belül is. Az elkövető általi jóvátétel többféleképpen is értékelést nyerhet a nemzeti jogrendszerekben, pl. a büntetéskiszabási elvek körében.
Az áldozatok sérelmeinek orvoslásán túl a resztoratív igazságszolgáltatás céljai közé tartozik az elkövető rehabilitációja is, ezért a kárhelyreállító igazságszolgáltatási módszerek hatékony eszköznek tekinthetők a speciálprevenció szempontjából. Az általános - és az e könyv által is alkalmazott - megközelítés szerint a kárhelyreállító igazságszolgáltatás az áldozatok érdekeinek fokozott figyelembevételével nyert egyre nagyobb szerepet a büntető igazságszolgáltatási rendszerekben. Ez a fejlődés valóban jól nyomon követhető a különböző nemzetközi dokumentumokban és deklarációkban. Megjegyzendő azonban, hogy míg felnőtt korúak által elkövetett bűncselekmények esetében a hangsúly a sértett szükségletein, és a károk, sérelmek orvoslásán van, a fiatalkorúak esetében, a sértett szükségletein túl, jelentős súllyal esik latba a fiatalkorú bűnelkövető érdeke. Ennek oka az, hogy a resztoratív módszerek fiatalkorú bűnelkövetők esetében hatékonyan szolgálhatják a speciális prevenciót és a nevelési, reszocializációs célokat. A fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények esetén a resztoratív megoldások alkalmazása érdekében megalkotott Leuveni Deklaráció kimondja, hogy szabadságvesztés alkalmazása esetén a fiatalkorú elítélt számára biztosítani kell a resztoratív tevékenységekben történő részvétel lehetőségét. Általános elvként fogalmazza meg a deklaráció, hogy a hatóságoknak - mind az állami szerveknek, mind a társadalmi szervezeteknek - komoly erőfeszítéseket kell tenni annak érdekében, hogy elősegítsék a resztoratív megoldásokat a fiatalkorú bűnelkövetők esetében. A fiatalkorú bűnözésre adott alternatív reakcióként bontakoztak ki a resztoratív igazságszolgáltatási eszközök például Új-Zélandon, ahol ezek az eszközök a fiatalkorú bűnözés kezelésének elsődleges módszereivé váltak.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
