A jelen tanulmány a vagyonkezelő alapítványokról szóló 2019. évi XIII. törvény (a továbbiakban: Vkatv.) tőkeminimum-rendelkezésével kimondott korlátozás szükségességének, illetve arányosságának vizsgálatával foglalkozik. Tekintettel arra, hogy nem ex gratia előnyről, hanem az alapjogok hátrányos megkülönböztetést megvalósító korlátozásáról van szó, így az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése szerint alkalmazandó szükségességi-arányossági elvárások tükrében vizsgálom a tőkeminimum-szabályozást az alábbiakban.
Az általános alapítvány bejegyzésekor a bíróság mérlegeli és eldönti, hogy a rendelt vagyon a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 3:378. §-ával és 3:382. § (1) bekezdésével összhangban eléri-e a konkrét alapító okiratban meghatározott tartós cél folyamatos megvalósításához szükséges mértéket. A bíróság ilyenkor figyelembe veszi az alapítványi vagyon alapító okirat szerint befektetendő részének várható hozamát is, valamint az esetleges
- 8/9 -
várható csatlakozással, adományokkal növelhető jellegét vagy ennek kizárását zárt alapítvány esetén.
Egyes források szerint nyílt alapítvány esetén is elég nehéz meghatározni a működés megkezdéséhez szükséges mértéket, de számítási alap lehet az egy-két havi, szükségszerűen felmerülő működési költség (különösen bérleti díj, telefonelőfizetési díj) fedezésére elegendő összeg rendelkezésre állása.
A Vkatv. tőkeminimum-korlátozása hiányában, amennyiben a fenti, általános Ptk.-beli rendelkezések volnának a vagyonkezelő alapítvány vonatkozásában is irányadók, egy családi vagyont kezelő alapítványba tipikusan - esetleg a jogalkotó által az egyetlen lakóingatlan alapítványba rendelésének kizárása mellett - a családi ház, lakás, nyaraló, műkincsek (festmények, szobrok, ékszerek), a családtagok által használt gépjárművek tulajdonjoga, a családtagok által alapított cégbeli társasági részesedés, üzletrész feletti jog, részvény feletti tulajdonjog, de végső soron bármilyen forgalomképes dolog, jog és követelés alapítói vagyonként apportálható volna. E feltétel nyilvántartásba vételkori teljesülését például az alapító (csatlakozó) lakcímkártyájával és az e címen szereplő lakóingatlan közhiteles nyilvántartási lapjával igazolt tulajdonjogával lehetne ellenőrizni, folyamatos fennállását pedig évente beálló igazolási kötelezettség, illetve változásjelzési kötelezettség előírásán alapuló igazolások alapján. A feltétel bekövetkezésének megszűnési okká minősítése pedig észszerűen alkalmasnak tűnik e korlátozásnak való megfelelés kikényszerítésére.
Azzal, ha a jogalkotó egyéb - különösen a bírósági végrehajtás alól mentes vagy korlátozottan végrehajtható vagyontárgyak előírása mögötti jogpolitikai megfontolás alapján -, szenzitívebb kezelést igénylő vagyontárgytípust azonosítana, ezek alapítványi vagyonba rendelését az egyetlen lakóingatlan alapítványba vitelének korlátozásával analóg logika mentén lehetne kizárni.
Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a Vkatv. miniszteri indokolása kifejezetten rendelkezik a magánvagyonok vonatkozásában a családi alapítvány jogintézményéről, és nyilván ilyen célra való felhasználásra is megnyitotta a vagyonkezelő alapítványt, ha célját maga nem korlátozta, pusztán az abba rendelhető vagyon értékének minimális összegét.
Erre tekintettel például a liechtensteini családi alapítvány példájára nem nevezhető életszerűtlennek, hogy a kisebb vagyonú családok akár pusztán tízmillió forintnál kisebb értékű ingatlanjukat vigyék be a vagyonkezelő alapítványba, és csak az ahhoz kapcsolódó költségeknek megfelelő pénzt apportálják pénzbeli betétként, ezzel biztosítva az ingatlan védelmét a családtagok alapítványrendelést követően keletkező jogviszonyai alapján fellépő hitelezőivel szemben vagy a lakóingatlannak az öröklési jogi szabályoknál rugalmasabb öröklését. A példák száma végtelen lehet, hiszen a magáncélú alapítványba történő vagyonrendelés célja is nyitott, ahogy a családtagok vagyonában álló vagyontárgyak típusai is. Itt pusztán az hangsúlyozandó, hogy a magáncélú családi alapítványi cél egyáltalán nem indokolja a 600 millió forintos tőkeminimum alkalmazását.
A Ptk. 3:382. § (1) bekezdése szerint tehát az általános alapítvány vonatozásában az alapító köteles az alapítványi cél megvalósításához szükséges, az alapító okiratban vállalt vagyoni juttatást teljesíteni. Csehi Zoltán e szakasz magyarázata körében utalt arra, hogy minimális vagyonnagyságot a Ptk. az alapítvány esetében nem határoz meg. A szabályozás változása miatt a minimális vagyonra vonatkozó korábbi bírói gyakorlat nem követhető. A bíróság az alapítvány nyilvántartásba vétele során azt vizsgálja, hogy az alapítvány célját szolgáló, illetve a tevékenységhez szükséges vagyon rendelkezésre áll-e vagy sem. Nem az a kérdés, hogy az alapítvány a vagyonnal el tudja-e kezdeni a tevékenységét, amiként a régi gyakorlat azt megkívánta, hanem az, hogy az induló vagyon magának a tevékenységnek a folytatására elegendő-e. Ennek okát abban jelölte meg, hogy a korábbi, a Ptk.-t megelőző bírói gyakorlat által megengedett néhány százezer forinttal nem lehet életképes és tartós tevékenységet megvalósító alapítványt létesíteni, ilyen vagyon az egyesületek alapításához elegendő csupán.
Csehi kiemeli továbbá, hogy a Ptk. a korábbi szabályozáshoz képest részletesebben szabályozza az alapítói vagyon juttatását, annak teljesítésétől teszi függővé az alapítót megillető jogok korlátlan gyakorolhatóságát, és így biztosítja, hogy az alapító eleget tegyen vagyonjuttatási kötelezettségének. Ez a szabály az alapítvány működéséhez szükséges vagyon juttatását kívánja kikényszeríteni az alapítótól. Az alapítvány nyilvántartásba vételétől számított egy éven belül az alapítónak át kell ruháznia az alapítvány részére az alapító okiratban rendelt vagyont, hogy az alapítvány rendelkezhessen e vagyon felett, és tevékenységét a vagyonnal felvértezve érdemben elkezdhesse. Ha az alapító nem vagy csak részben teljesíti a Ptk.-ban előírt, az alapító okiratban vállalt vagyonjuttatásra vonatkozó kötelezettségét, a nyilvántartó bíróság felfüggesztheti az alapítót alapítói jogainak gyakorlásában. A Ptk. 3:21. § (2) bekezdése az alapítvány kuratóriumának kötelezettségévé teszi, hogy az alapítótól a vagyoni juttatást kikényszerítse, hiszen a kuratóriumnak az alapítvány érdekében kell eljárnia. E kötelezettség elmulasztása súlyos kötelezettségszegésnek minősül, és az alapítvány károsodhat ennek következtében. Az alapítvány e károkat a jogszabálysértően eljáró kuratóriumi tagokkal szemben is érvényesítheti a Ptk. 3:24. §-a alapján.
Csehi hangsúlyozza továbbá, hogy a Ptk. lehetővé teszi, hogy az alapító éveken keresztül vállalja újabb vagyon juttatását, de ebben az esetben el kell határolni az induló alapítványi tőkejuttatást a későbbi időszakra eső vagyonjuttatástól. A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1959-es Ptk.) rendelkezéseitől eltérően a Ptk. az alapítvány jellegétől függetlenül az alapító kötelezettségévé teszi az alapítványi cél megvalósításához szükséges vagyonjuttatást és annak rendelkezésre bocsátását. Természetesen a jövőben is lehetőség van arra, hogy az alapító nyílt alapítványként létesítse az alapítványt és lehetővé tegye, hogy más személy is juttasson kisebb vagy nagyobb, jelentősebb vagyont az alapítvány részére. A Ptk. további szabályai is lehetővé teszik a vagyonjuttatást, amelyet
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
