Az Európai Közösség 2004-ben elfogadott egy, a személyek szabad mozgását általánosan rendező irányelvet, mely felváltotta az addigi, nehezen átlátható, bonyolult szabályrendszert. A 2004/38/EK irányelv (a továbbiakban: Irányelv)[1] a tagállamok közötti szabad mozgáshoz való jogot immár az uniós polgársághoz köti, de ez a jog nem feltétel nélküli. A Közösséget alapító EK-Szerződés 18. cikk (1) bekezdésében foglalt, az uniós polgár szabad mozgáshoz való jogának konkrét feltételeit, legnagyobbrészt éppen az Irányelvben találjuk meg, így az a szerződéses rendelkezés egyfajta általános, végrehajtó jogszabályának is tekinthető.
Az Irányelv nyomán nem lehetett fenntartani a magyar idegenrendészeti jog korábbi rendszerét sem, hiszen az uniós polgárok és egyéb kedvezményezettek olyan beutazási és tartózkodási jogokkal bírnak Magyarország területén, amelyek nem hasonlíthatóak a nem közösségi tagállamok állampolgárainak jogaihoz. Ezért két idegenrendészeti törvény született, egyrészt a 2007. évi I. tv. a közösségi jogon alapuló szabad mozgást gyakorlókra, mely egyben az Irányelv átültetését is célozza,[2] míg a 2007. évi II. tv. a többi külföldire vonatkozóan (a két törvény 2007. július 1. napján lép hatályba). Azonban az előbbinek nem csak uniós polgárok esnek a hatálya alá. Kiterjed az Európai Gazdasági Térséghez tartozó államok (a közösségi tagállamokon kívül Norvégia, Izland, Liechtenstein) állampolgáraira, a 2006. évi CXXVI. törvénnyel kihirdetett, az Európai Gazdasági Térség megalapításáról szóló 1992. évi portói egyezmény alapján, valamint az 1. § (1) bekezdés a) pontja értelmében Svájc állampolgáraira is, a 2006. évi CXXV. törvénnnyel kihirdetett, az Európai Közösség és annak tagállamai, másrészről a Svájci Államszövetség közötti, a személyek szabad mozgásáról szóló 1999. június 21-ei megállapodás alapján (összességében ún. EGT-állampolgárok, de természetesen a törvény alkalmazásában nem számítandóak ide a magyar állampolgárok, akiknek állandó és feltétlen tartózkodási joguk van magyar területen.)
A 2007. évi I. tv., a továbbiakban: Idtv. (EGT), bizonyos feltételekkel kiterjedhet EGT-állampolgársággal nem rendelkező személyekre is, amennyiben egy EGT-állampolgár hozzátartozóiként jelennek meg magyar területen. Az ő jogosultságuk származékos, mivel egy másik, EGT-állampolgárságú személy joggyakorlásához kapcsolódnak a jogaik, vagy éppen magyar állampolgár külföldi hozzátartozói. Vannak tehát EGT-állampolgársággal rendelkező eredeti jogosultak, akik az előírt feltételeket teljesítve (pl. kereső tevékenység, vállalkozás) gyakorolják a szabad mozgáshoz való jogot, míg lehetnek EGT-állampolgár vagy harmadik állam állampolgárságával rendelkező, származékos jogosultak, akik nem a saját jogukon, hanem egy eredeti jogosulthoz tartozván élhetnek a szabad mozgás lehetőségével. A származékos jogosultak jogai esetenként azon is múlnak, hogy milyen állampolgárságú eredeti jogosulthoz kapcsolódnak, és milyen hozzátartozói viszonyban állnak. Az Idtv. (EGT) alá eső származékos jogosultak csoportjai, állampolgárságuk, és az eredeti jogosulthoz való viszonyuk szerint, a következők szerint tipizálhatóak:
(A) magyar állampolgár EGT-állampolgársággal rendelkező családtagja;
(B) EGT-állampolgár (mint eredeti jogosult) EGT-állampolgársággal rendelkező családtagja;
(C) magyar állampolgár harmadik állam állampolgárságával rendelkező családtagja;
(D) EGT-állampolgár (mint eredeti jogosult) harmadik állam állampolgárságával rendelkező családtagja.
A (C) csoport jogállását az Idtv. (EGT) szabályozza, az Irányelv erre érthetően nem tér ki, mivel nincs uniós polgár érintve.
Az Idtv. (EGT) esetenként, állampolgárságuktól függően, eltérő módon kezeli a személyeknek különböző, de többé-kevésbé hasonló helyzetben lévő csoportjait. Röviden itt említhető a nem eltartott felmenők esete. Az Idtv. (EGT) 1. § (1) bekezdésének b) pontja, együtt olvasva a 2. § be) pontjával, az EGT-állampolgárok eltartott felmenőit vonja be a kedvezményezett személyi körbe családtagokként, és biztosít számukra jelentős többletjogokat a beutazás és tartózkodás tekintetében. Ezzel szemben az Idtv. (EGT) 1. § (1) bekezdésének c) pontja és a 2. § bf) pontja, családtagokként, a magyar állampolgárok nem eltartott felmenőit is a védett személyi körbe sorolja. Így az EGT-állampolgárok nem eltartott felmenői hátrányosabb helyzetbe kerülhetnek idegenrendészeti szempontból, mint a magyar állampolgárok hasonló helyzetű, ugyanilyen hozzátartozói.
A tanulmányban arra keresek választ, hogy a megkülönböztető szabályozásnak ilyen esetei mennyiben egyeztethetők össze a közösségi joggal. Prima facie felvetődhet ugyanis az állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmának problémája, ahogy azt az Irányelv 24. cikk (1) bekezdése tartalmazza, figyelemmel a preambulum (20) bekezdésére, valamint természetesen az EK-Szerződés 12. cikkében foglalt általános tilalomra is.
Mindazonáltal, az ilyen megkülönböztetés az idegenrendészeti szabályozásban nem feltétlenül áll szemben a közösségi joggal, még akkor sem, ha ez állampolgárság alapján történik. Természetes és vitathatatlan, hogy egy tagállam állampolgárának sokkal erősebb joga van a saját államának területén tartózkodni, mint ugyanott egy másik, akár EGT-államból származó állampolgárnak. Az állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmát tartalmazó közösségi rendelkezések csak meghatározott határok között érvényesülhetnek az idegenrendészeti jogban. Kérdés az, hogy hol húzódnak ezek a határok, és az Idtv. (EGT) állampolgárságon alapuló megkülönböztetést tartalmazó rendelkezései mennyiben egyeztethetők össze a közösségi joggal, különösen annak diszkriminációt tiltó szabályaival. A megítélés esetleges nehézségeit jól mutatja a szülői felügyeletet gyakorló külföldiek esete.
Az Idtv. (EGT) 1. § (1) bekezdésének c) pontja, a 2. § bg) pontja, és a 7. § (3) bekezdése a kiskorú magyar állampolgár felett szülői felügyeleti joggal rendelkező, (nem magyar állampolgár) személynek különleges helyzetet biztosít. Ugyanezt nem biztosítja azonban a kiskorú EGT-állampolgár felett szülői felügyeleti joggal rendelkező személynek. Jóllehet az irányelv erre az utóbbi esetre nem tér ki, így a védett személyi körre vonatkozó irányelvi rendelkezések átültetése e tekintetben, közvetlenül nem kifogásolható. Azonban ez kifejezetten megkülönböztető szabályozás, mivel egy (harmadik állam állampolgárságával rendelkező) személy azért kerül előnyösebb helyzetbe, mert egy magyar állampolgárságú gyermek felett gyakorol szülői felügyeletet, és nem egy EGT-állampolgárságú gyermek felett.
Az Idtv. (EGT) indokolása helyes érveléssel mutatja ki, hogy a magyar állampolgárokra vonatkozóan szabályozni kell azt az esetet is, amikor a jövedelemmel nem rendelkező kiskorú magyar állampolgár azon joga is védelmet kíván, hogy Magyarország területén maradhasson.[3] Éppen ezt szolgálja a szülői felügyeletet gyakorló eltartó személy, mint származékos jogosult tartózkodási jogának biztosítása. Sőt, az Idtv. (EGT) elmegy egészen addig a kiskorú magyar állampolgár jogának védelmében, hogy a 7. § (3) bekezdés alapján, bár engedélyhez kötötten, de a nem magyar állampolgárságú szülő anyagi fedezet vagy kereső tevékenység folytatása nélkül is jogosult lehet három hónapot meghaladó tartózkodásra. Ez nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy az állam szükség esetén, a szociális ellátórendszer útján, vállalja a hozzájárulást a kiskorú és a szülő létfenntartásához. Az indokok érthetőek, azonban korántsem kizárt, hogy a közösségi jog, az uniós polgárok vonatkozásában is megkívánhat ugyanilyen, a tartózkodást lehetővé tevő jogokat.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
