"A populista nacionalizmus kétségkívül eltérően működik nemcsak ellenzékben, de a hatalom részeseként (Egyesült Királyság) vagy rezsimként (Magyarország) is. Kérdés, hogy miben rejlik az alkotmányos demokráciák politikai intézményeinek ereje - úgy tűnik, hogy mai válságuk talán leginkább a társadalmi elfogadottságuk meggyengülésével és az ennek hullámán érkező populista nacionalizmus megerősödésével magyarázható."
A 2008-as gazdasági válságot követően világszerte különböző globális, regionális és helyi társadalmi folyamatok hatásai tették látványossá a kirekesztő populista nacionalista mozgalmak térfoglalását.[1] Ezek a mozgalmak Európában is jelen vannak, és veszélyeztetik az alkotmányos demokráciák, valamint az Unió intézményi rendjét. Más szakirodalmi álláspontoktól eltérően[2] - két ország, az Egyesült Királyság és Magyarország társadalmi és intézményi változásainak összevetése segítségével - amellett érvelek, hogy a kirekesztő populista nacionalizmus és az értékpreferenciák változásai regionális különbségektől függetlenül,[3] akár Nyugat-Európa és Észak-Amerika országaiban is alááshatják az alkotmányos demokrácia intézményeit. E két példa kapcsán a társadalmi változások elemzése során azt követem nyomon, hogy az attitűdök és az értékpreferenciák alakulásai hogyan befolyásolhatják a közjogi kereteket.
Az európai integráció két válságjelensége, a Brexit és a 2010 utáni magyarországi autoriter fordulat példáján keresztül írok a kirekesztő populista nacionalizmus veszélyeiről, valamint a két folyamat összehasonlíthatóságáról. Az Egyesült Királyságban és a Kelet-Európa országaiban zajló események között más szerző is lát párhuzamokat, de Búrca például megállapítja, hogy a sok kelet-európai rendszerben meglévő autoriter elem jelent meg a Brexit utáni Egyesült Királyság politikáiban.[4] Ilyenként említi például a Brexit-kampány erős migránsellenességét, a bulvármédiában és a politikai nyilatkozatokban megjelenő, a nép "valódi" akaratával egyet nem értőkkel szembeni intoleranciát, a Brexit-szavazók többségének autoriter értékrendszerét, valamint a nemzetállamok feletti emberi jogi ítélkezés elutasítását. A tanulmányban ezeket a párhuzamokat a társadalmi változások, az etnikai nacionalizmusra építő politika hatásai és az értékpreferenciák megváltozása alapján részletesen is megvizsgálom. Az összehasonlításhoz a kelet-közép-európai országok közül Magyarországot választottam a történeti narratívák, a kivételességtudat és a jelenlegi politikai diskurzusok összevethetősége miatt. Az Egyesült Királysággal vont párhuzamot a magyar példa esetén érzem a legerősebbnek, elsősorban a múltbeli nagyság elvesztésére építő tragikus narratíva és az ebből táplálkozó szuverenitásféltés miatt. Még a látszólag különböző jelenségek között -mint például a két ország lakosságának Európához való viszonyulása - is megfigyelhetők párhuzamok. Az elemzés során különösen azoknak a társadalmi jelenségeknek a hasonlóságai foglalkoztatnak, amiknek az okai nem a globális folyamatokkal, vagy nem csak azokkal magyarázhatók.
Mindkét esetben a nemzeti identitás átalakulását és annak az alkotmányos intézményekre gyakorolt hatásait elemzem, ennek során a szövegben szinonimákként használom a nemzeti és alkotmányos identitás kifejezéseket. A két történeten keresztül szemléltetem, hogy a különböző országokban zajló társadalmi változások hatásai, illetve a változó értékpreferenciák az új és régi demokráciákban egyaránt megkérdőjelezhetik az alkotmányos identitást és a kialakult intézményi struktúrákat, s ahogy azt a magyar példa bizonyítja, gyökeresen átalakíthatják azokat. Álláspontom szerint a Brexitet - ami maga is csupán átfogóbb társadalmi jelenségek egy tünete -, illetve annak az alkotmányos intézményekre gyakorolt hatását nem lehet egyedülálló, a kontinenstől elszigetelt jelenségnek tekinteni, a magyar autoriter fordulatot pedig nem lehet csak az új tagállamokat fenyegető veszélyforrásként emlegetni. A tanulmányban nem állítom azt, hogy a két országban ugyanazok a folyamatok játszódnak le, illetve azt sem, hogy a Brexit utóélete egy, a magyar példához hasonló közjogi identitáshoz és átalakuláshoz vezet majd, azt viszont igen, hogy a két országban zajló folyamatok, a fontos különbségek ellenére, meglepő és nem csupán
- 28/29 -
a globális folyamatok hatásaival magyarázható párhuzamokat mutatnak. Ez annak ellenére is igaz, hogy nyilvánvaló különbségek vannak egy autoriter állam (Magyarország) és egy alkotmányos demokrácia (az Egyesült Királyság) között, ám ettől még - úgy vélem - a két országban zajló történések és narratíváik nagyon is összevethetők.
Az Egyesült Királyságban a 2008-as gazdasági válság és az azt követő megszorítások hatására megerősödő, az angol nacionalizmusra építő kirekesztő populista nacionalizmus a 2016-os Brexit népszavazás-révén tudott saját alakot ölteni, majd egyre jobban beférkőzni a politika fősodrába, és a népszavazás hosszú utóéletét is meghatározni.
Magyarországon a kirekesztő populista nacionalizmus a Fidesz-KDNP 2010-es hatalomra jutása után fokozatosan kiépülő autoriter rezsim lényegévé vált. A pártszövetség által a kétharmados többség birtokában elfogadott 2011-es Alaptörvény az első olyan uniós tagállami alkotmány, ami a - válság hullámain a politika fősodrába érkező - populista nacionalista mozgalmak vezérlő elvére, az etnikai értelemben meghatározott nemzet egységes akaratára - és ellenségeinek a keresésére - alapozza az új politikai rendszert.
A tanulmány első részében a kirekesztő populista nacionalizmust írom le. Majd azt elemzem, hogy a kirekesztő populista nacionalista politikusok miként próbálják céljaik érdekében a nemzeti identitást a politikai közösség megosztása árán is újradefiniálni, valamint azt, hogy a nemzet kivételességének az egykori nagysághoz kötődő tudata és a posztkolonialista ressentiment - avagy a sérelmi politizálás - és a mindehhez sajátos módon kapcsolódó Európa-ellenesség miképp kövezi ki azokat az utakat, amelyekre az Egyesült Királyság és Magyarország lépett. Az identitást mindig befolyásolják földrajzi, kulturális és történelmi sajátosságok, ezekre viszont különféle narratívák építhetők, köztük olyanok is, amelyek a nemzeti történelem befogadó, és olyanok is, amelyek annak kirekesztő olvasatát kínálják. A kirekesztő populista nacionalizmus az utóbbira építi politikáját.
E szövegben kirekesztő populista nacionalizmus alatt az etnikai nacionalizmus olyan formáját értem, amely a nemzeti összetartozás érzését a "mi" és az "ők" közötti különbségtételre, illetve az ebből adódó ellenségképre alapozza.[5] Azzal a jelenséggel foglalkozom tehát, amikor a nacionalizmus kirekesztő formája populista módon szólal meg. Valamennyi politikai rendszernek szüksége van valamiféle identitás megkonstruálására, amelyre hivatkozva cselekedhet. A közösségi azonosságtudat tartalmának meghatározása - így az állam nemzeti identitásának definiálása - történhet a "mások" csoportjának azonosításával, illetve a velük való szembeállításra ('otherization') alapozva is.[6] Ilyenkor azt, hogy "kik vagyunk mi?", a velünk szembenállónak tekintett másokhoz képest határozzuk meg. Az így keletkező identitások alapvetően a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolására irányuló politikák totális kudarcából táplálkoznak. A populista nacionalista mozgalmak az alkotmányos demokráciák befogadó értékeivel szembenálló, kirekesztő morális elvekre építik a politikáikat.[7]
A populista nacionalista politikusok a társadalmi törésvonalak elmélyítésében, a társadalom polarizálásában és az ellenségként megnevezettek démonizálásában érdekeltek. Mozgalmaikat áthatja a nemzet egyediségére, kivételességére hivatkozás, valamint e kivételesség másokkal szembeni hangsúlyozása, azaz egy olyan diszkurzív stratégia, amely a társadalom és az elitek/korábbi elitek közötti konfliktusból kovácsol politikai tőkét.[8] Narratíváikat erősíti, a nemzet "nagyságát", valamint a dicső múltat visszhangzó történelemoktatás és emlékezetpolitika is, illetve az, hogy nem reflektálnak a múlt bűneire. E mozgalmak megerősödését az magyarázza, hogy felerősítik az emberek félelmeit - a már említett 2008-as és más gazdasági válságok kapcsán -, és az általuk megalkotott ellenségképpel kapcsolják össze.
A kirekesztő etnikai nacionalizmus képes a populizmus diszkurzív stratégiáját teljes mértékben a saját céljai elérése érdekében használni. Az utóbbit egyébként vékony normatív tartalma miatt gyakran nem is tekintik önálló ideológiának,[9] Mudde és Kaltwasser szerint emiatt kell populizmusnak különböző ideológiákkal társulnia.[10] Így ezt az írást sem a sovány populista tartalom, hanem sokkal inkább maga a gazdatest - a kirekesztő nacionalizmus - foglalkoztatja. A populista jelző használatát e tanulmányban részben az is indokolja, hogy ez a megoldás megkönnyíti a fogalmat előszeretettel használó mainstream tudományos diskurzusba való bekapcsolódást. A kirekesztő nacionalizmus e típusa a határozott elit-, intézmény- és pluralizmus-ellenessége és
- 29/30 -
a nép általános akaratára - ebben az esetben rendszerint az etnikai nemzet akaratára - való hivatkozás miatt tekinthető populistának. (E mozgalmak elitellenes retorikáját korántsem befolyásolja az a tény, hogy egyes populista nacionalista vezetők, például Boris Johnson vagy Orbán Viktor, aligha tekinthetők a nép egyszerű gyermekeinek.[11]) Ebből a tulajdonságából következik a populista nacionalizmus szembefordulása az alkotmányos demokrácia intézményeivel, például a parlamenttel és a bíróságokkal.[12] E mozgalmak - a liberális demokráciák intézményi keretein belül - ezekkel az intézményekkel szemben mobilizálják a híveiket.[13]
A nép általános akaratára való hivatkozás és a többségi döntéshozatal támogatása korántsem jelenti azt, hogy a nép valódi akarata tükröződne a szavazatok túlnyomó többségében. 2010-ben a Fidesz-KDNP pártszövetség a szavazatok 52,73%-ával az aránytalan magyar választási rendszernek köszönhetően szerezte meg a parlamenti helyek kétharmadát. E választási sikert a megalakuló kormány forradalmi jelentőségűnek nyilvánította, és a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatában a szavazófülkék forradalmának nevezte.[14] A pártszövetség a kétharmados sikert - az átalakított választási rendszer hathatós támogatásával - 2014-ben a szavazatok 44,87%-ával, 2018-ban pedig a szavazatok 49,27%-val ismételte meg.[15] Hasonlóképpen a 2016-os Brexit népszavazás az igenek szerény, 51,9%-os többségét hozta, a regionális különbségeket pedig jelzi, hogy Skócia lakosságának 62%-a, Észak-Írország lakosságának pedig 55,8%-a maradás mellett tette le a voksát. A 2019-es általános választáson Johnson a szavazatok mindössze 44%-a, 365 mandátum megszerzésével aratott elsöprő, a konzervatív párt szavazói által 32 éve nem látott mértékű sikert a parlament alsóházában.
A rezsimként működő populista nacionalizmus magyarországi változata jól mutatja, hogy a már említett intézményellenesség nemcsak az alkotmányos demokrácia intézményeinek ellehetetlenítését célzó törekvésekben nyilvánulhat meg, hanem általában az autonóm struktúrák lebontására törekszik: ambiciózus célkitűzései vannak más szférákban is, így például, ahogy arra később még utalok, a kultúra területén. A populista nacionalizmus számára fontos a szimbolikus térfoglalás, az intézmények kulturális gyökereinek a meghatározása és az emlékezethelyek átalakítása, így az elitellenesség nem korlátozódik csupán a politikára, hanem a tudományra, a művészetekre, a gazdaságra vagy a médiára is kiterjed.
A magyar közjogi fordulatot is meghatározza az establishment-ellenesség és a demokratikus intézmények iránti bizalmatlanság. A magyarországi populista nacionalizmusnak nyilvánvaló célkitűzésévé vált a kulturális intézmények és minden, a kormányhoz képest valamelyes autonómiával rendelkező intézmény megszállása. Ha a populista nacionalizmus szilárdan megveti a lábát egy mainstream kormányzó politikai erőn belül (például az angol konzervatív pártban), vagy rezsimként működik (ilyen a magyarországi autoriter rendszer), akkor az elitellenesség fenntartásához egyre inkább külső ellenségek megtalálására és megnevezésére - vagy éppen megalkotására - lesz szükség; ilyen szerepet tölthetnek be a szupranacionális illetve nemzetközi intézmények, vagy éppen a "háttérhatalmak".
E kirekesztő nyelvezetet hatalomtechnikai célokból, a független intézményekkel szemben hatalmuk megerősítésére használhatják fel politikusok és kormányok; ez a Brexittel járó közjogi válságnak is kísérő jelensége. Utalhatunk itt például a brit politikus, Nigel Farage kirekesztő populista, nacionalista euroszkeptikus megnyilvánulásaira, aki a Brexit-szavazás eredménye után a "valódi" nép győzelméről beszélt.[16] Ezzel összekapcsolódva jelent meg az azzal való riogatás, hogy az intézmények (parlament, bíróságok) a - "mások"-kal szemben konstruált - nép elárulására, a Brexit elszabotálására készülnek. Az Egyesült Királyságban a Brexit-népszavazást követően erősödött a parlament és a kormány közötti bizalmatlanság; a 2019-es választás megelőzően az utóbbi igyekezett saját magát a nép közvetlen akarata megtestesítőjeként beállítani. A 2019-es általános választáson a "Hajtsuk végre a Brexitet" szlogennel kampányoló Johnson győzelme végleg lezárta az arról folytatott vitát, hogy a Brexit-népszavazás történetének záróakkordja végül valóban az ország Európai Unióból való kilépése lesz-e.[17]
Talán felesleges is az Egyesült Királyság esetében azt hangsúlyozni, hogy mindezek a folyamatok milyen veszélyesek lehetnek egy olyan politikai rendszerben, ami részben íratlan konvenciókra épül, és ahol az intézményekbe fektetett bizalom jelenti a stabilitás alapját. Vagyis az abba vetett hit, hogy bizonyos lépéseket ugyan elvileg megtehet a kormányfő - például felfüggesztheti a parlamentet, hogy a Brexit megakadályozását vagy elhalasztását elkerülje -, ám e lépéseket a gyakorlatban bizonyosan nem fogja megtenni. Amikor Boris Johnson mégis ily módon járt el, a politikai alkotmányosság hazájának számító szigetországban a jogi eszközök kerültek előtérbe
- 30/31 -
több, korábban politikai konvenciónak tekintett kérdésben; például a Legfelső Bíróság megsemmisítette a miniszterelnök döntését. Mindezt arra hivatkozással tette, hogy a döntés észszerű igazolás nélkül kívánta korlátozni a parlamentet alkotmányos feladat ellátásában.[18] A magyar közjogi fordulat alatt ezek az ellenőrző mechanizmusok nem működtek, azaz az írott és jogilag kötelező szabályokat is következmények nélkül lehet(ett) megszegni.
A média befolyásolását is fontosnak tartják a populista politikusok, hiszen a populista nacionalizmus nem túl összetett, viszont jól kommunikálható üzeneteinek közvetítésekor sokszor profitálnak a média egy részének a támogatásából, egy másik részének pedig a kiegyensúlyozott tájékoztatásra való törekvéséből. A populista és Európa-ellenes Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) például egyértelműen élvezte a Daily Express napilap támogatását.[19] A bevándorlók elleni magyarországi gyűlöletpropaganda politikai "sikeressége" jól mutatja, hogy az ellenség keresése - egy populista nacionalista rendszer hatalomra jutása után és a média nagy részének kormányzati felügyelet alá vonását, illetve az ellenzéki vagy semleges médiumok elnémítását követően - sikeresen finanszírozható közpénzekből, és akár politikai rendszer is építhető a különböző formációkban újra és újra megtalálni vélt ellenség (migránsok, romák, civilek, Soros, CEU, akadémia kutatóintézetek, Brüsszel, SZFE stb.) konstans keresésére.[20] Az ellenségek keresése és az ellenük való küzdelem a független intézmények korlátozásához, ellehetetlenítéséhez és felszámolásához vezet. E konstrukcióban a marginalizált csoportok (migránsok) mellett az azokkal - akár csak részlegesen - szolidaritást mutatók és a befogadó értékeket támogatók is a nemzet ellenségévé válhatnak (civilek, "Soros", nemzetközi szervezetek vagy akár maga az Európai Unió).
A populista nacionalizmus - a rá jellemző korlátlan intézményátalakító kedv és az autonóm intézményekkel szembeni bizalmatlansága miatt - soha nem válhat a konzervativizmushoz hasonlóvá, még ha populista politikusok olykor hajlamosak is magukat konzervatívnak nevezni. Ezt még a széles ideológiai spektrumot végigjáró Orbán Viktor is gyakorta megteszi, vagy - ahogy azt Boris Johnson példája mutatja - a populista nacionalizmus a már említett sovány normatív tartalma miatt egy valóban konzervatív párton belül is erőre kaphat. Sokszor részben ennek segítségével tudnak a mainstream politikába beférkőzni, vagy hosszú időn keresztül egy európai konzervatív tömörülés tagjaként működni, ahogy a Fidesz tette ezt a magyarországi demokratikus intézmények lebontása után is, egészen 2021-ig, az Európai Néppárt aktív tagjaként. 2021-ben a felfüggesztése után a Fidesz végül maga döntött a frakcióból való kilépésről, szatellitpártja, a KDNP viszont továbbra is a frakció tagja maradhatott. A populista politikusok, szemben a konzervatívokkal, éppenséggel nem ellenzik a hirtelen változásokat, állításuk szerint a nép valódi érdekeit képviselő vezető megjelenítheti a nép akaratát, és a változások levezénylésére is ő hivatott. Féktelen intézményátalakítási kedvük e tekintetben inkább a jakobinusokkal rokonítja őket, noha nem a feudalizmus, hanem az alkotmányos demokrácia intézményeit rombolják.
A populista nacionalizmus intézményátalakító kedvét mutatja az is, hogy a COVID-19 járványban mindkét kormány lehetőséget látott a parlament hatásköreinek a korlátozására a nép feltételezett érdekeire hivatkozva. A két országban a COVID idején hozott törvények között lényegi különbségek voltak abból adódóan, hogy az Egyesült Királyság alkotmányos demokrácia. Ugyanakkor mindkét kormányzat kihasználta a járványhelyzet teremtette lehetőséget arra, hogy korlátozzák a parlament hatásköreit is, a jogszabályok átmeneti megváltoztatásán túl. Az Egyesült Királyságban így véglegesen módosították a fizetésképtelenségre vonatkozó törvényeket, miközben további hatásköröket ruháztak a kormányra a COVID-19-hez kapcsolódó, a vállalatok fizetésképtelenségére és irányítására vonatkozó törvények módosítása során. Magyarországon a kormány, felismerve a kialakult helyzetben rejlő további alapjog- és intézménykorlátozás lehetőségét, a válsághelyzetekre való hivatkozással az általános jogi keretektől eltérő intézkedéseket vezetett be. A kormány az általa vizionált tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet már 2015 óta fenntartja, 2020-ban pedig egészségügyi válsághelyzetet is kihirdetett, a koronavírus miatti.
A populista nacionalizmusnak az alkotmányosság intézményeire jelentett veszélyét jól jelzi a mainstream politikában az is, hogy - hol burkolt, hol közvetlen formában, de - kirekesztő választ ad a globális és lokális egyenlőtlenségekre. A populista-nacionalista narratívák szükségszerűen mind a szabadság, mind az egyenlőség eszméje ellen fordulnak, elmélyítve ezzel a meglévő társadalmi egyenlőtlenségeket. A társadalmi egyenlőség és a szolidaritás eszméjével szem-
- 31/32 -
beni fellépés egyik példája Boris Johnson kijelentése a COVID-járvány alatt, amelyet egy magánbeszélgetés során tett, konzervatív parlamenti képviselőkhöz szólva: "Az oltási sikerünk oka, barátaim, a kapitalizmus és a kapzsiság."[21]
Az ellenségkeresésből következően a populista nacionalista politikusok azt hangsúlyozzák, hogy a domináns etnikai nemzet külső és belső erők állandó fenyegetésében él.[22] A nép valódi akaratát a retorika szerint a populista vezető tolmácsolja, és ő tárja fel a nemzetre leselkedő veszélyeket is. Kézenfekvő lehetőség e vezetők számára a migrációt okolni a különböző társadalmi problémákért, és a migráció feletti ellenőrzés visszaszerzését követelni.
Más kirekesztő populista mozgalmakhoz hasonlóan mind a Brexit hívei, mind a magyar autoriter rendszer támogatói körében erősen jelen van a migrációellenesség, ami olykor kódolt, a mainstream politikában is használt nyelvet kínál a rasszista üzenetek által elérhető népszerűséghez, más esetekben pedig kendőzetlen rasszizmusban nyilvánul meg. A migrációellenesség lehetőséget ad arra is, hogy a nemzetet a muszlim bevándorlással szemben "fehérként" és "keresztényként" lehessen meghatározni,[23] amihez az idegengyűlölet számos egyéb formája is társítható.
Az Egyesült Királyság így például részint szolidaritásból, részint gazdasági szükségletektől vezetve már korán, 2004-ben elismerte a csatlakozó keletközép-európai országok polgárainak szabad mozgáshoz való jogát, ami jelentős bevándorláshoz vezetett ezekből az országokból, elsősorban Lengyelországból. Később a kelet-közép-európai bevándorlással szembeni kampány a Brexit egyik meghatározó eleme lett. Az Egyesült Királyságban a populista nacionalista politikusok már a Brexitet megelőzően is építettek a muszlimellenességre és a növekvő számban érkező kelet-közép-európai bevándorlókkal szemben táplált ellenérzésekre. A Brexitről szóló népszavazást megelőző évben, 2015-ben 180 000 bevándorló érkezett a kelet-közép-európai államokból az Egyesült Királyságba. Az elsősorban a Lengyelországból és Romániából érkező bevándorlókkal szembeni indulatok olyan lehetőséget kínáltak, amire a populista nacionalista UKIP építhetett a Brexit népszavazás kampányában; utalhatunk például arra a kampányszlogenre, miszerint a "romániaiak ellopják a munkátokat".[24] A UKIP - hasonlóan más populista pártokhoz - a globális környezetvédelmi törekvéseket is ellenezte, nem fogadta el az éghajlatváltozásról szóló tudományos konszenzust, és egyszerűen zöld ortodoxiának - 'green orthodoxy' - nevezte a nemzetközi éghajlatvédelmi erőfeszítéseket.[25] Azok, akik pesszimistábbak voltak a migráció hatásaival kapcsolatban, nagyobb valószínűséggel szavaztak a bevándorlás feletti kontrollt is ígérő Brexitre.[26] A Brexit melletti kampányt olyan elemek is tarkították, mint a migránsok állítólagosan magasabb kriminalitásával (szexuális bűncselekmények elkövetésére való feltételezett magasabb hajlandóságukkal) vagy a Törökország nem túl valószínű EU-tagságának következményeivel való riogatás.[27] Feltehetően e kampánytól nem függetlenül a Brexit-népszavazást követően megugrott a bevándorlók és a menekültek ellen elkövetett gyűlöletbűncselekmények száma a rendőrségi adatok szerint.[28]
Magyarországon a populista nacionalista politikusok számára a migránsok elleni uszítás könnyen összeköthető volt a romaellenességgel, így jelent meg a magyarországi kormányzati politikusoknál, például a miniszterelnöknél az az érv, hogy mivel Magyarország már rendelkezik egy "integrálatlan" kisebbséggel, a romákkal, emiatt az ország nem tud, és nem is akar újabb kisebbségi csoportot befogadni.[29] A belső és külső "ellenség" összekötése rögvest implicit érvet kínált a kormányzati politikusoknak arra, hogy az iszlám migránsokat - és általában a bevándorlókat - nemkívánatos vendégeknek nyilvánítsák. E konstrukcióban a marginalizált csoportok mellett (migránsok) az azokkal - akár csak részlegesen - szolidaritást mutatók, illetve a befogadó értékeket támogatók is ellenséggé válhatnak (civilek, "Soros", nemzetközi szervezetek vagy akár maga az Európai Unió).
A populista nacionalizmus a migráció és a nyitott társadalmak elutasításával kampányol, s a jelen problémáira a "dicső" múltba nézve keresi a választ. A két ország populista nacionalista politikusai egyaránt azt követelik, hogy az államoknak saját maguknak alkothassák meg a migrációról szóló jogszabályaikat, ami mögött könnyen felismerhetően ott lapul a globális egyenlőtlenségek kezelése iránti felelősség, illetve az uniós tagállamok közötti szolidaritás elutasítása. Az sem puszta véletlen, hogy a migrációellenesség a két ország populista nacionalista politikusai által támogatott beszédmódokban, illetve iszlamofób, idegengyűlölő és rasszista elemeket tartalmazó plakátok használatában is manifesztálódott. Nigel Farage UKIP-kampányának egyik plakátján a szlovén rendőrség menekülteket meneteltet hosszan kígyó-
- 32/33 -
zó, tömött sorokban. A képpel azt sugallták, hogy nagy tömegben érkező menekülők fogják ellepni az országot. A Brexit-kampány részeként egy plakáton a következő felirat szerepelt: "Meg kell szabadulnunk az EU-tól, és vissza kell szereznünk határaink ellenőrzését."[30] Később az egymást követő gyűlöletkampányok részeként[31] a magyar kormány ugyanezt a képet használta plakátjain - stoptáblával kiegészítve - az ENSZ migrációs csomagja elleni kormányzati uszításhoz.
A nemzeti identitás jelenleg zajló gyors újradefiniálását olyan globális folyamatok alakítják, mint a gazdasági visszaesés és szerkezetváltás, a helyi közösségek felé fordulás, valamint a visszatérés a felvilágosodásellenes és az egyenlőséget megkérdőjelező értékekhez. Ezek összefüggésben vannak olyan folyamatokkal, mint a nagyobb jövedelmi és gazdasági egyenlőtlenségek kialakulása, a munka, a javak, a személyek és a tőke globális áramlása, a munkavállalói érdekvédelem gyengülése vagy a jóléti rendszerek leépítése. E folyamatoknak a politikai rendszerre gyakorolt hatása mutatkozhat meg a populista nacionalizmus jelenlegi térfoglalásában, a liberalizmus és a baloldal intézményekre kiható válságában, valamint abban is, hogy az egykor szélsőségesnek számító nézetek egyre inkább bekerülnek a politika fősodrába, illetve abban, hogy a rasszizmus világszerte erősödik.[32] Nem véletlenül érvelnek sokan amellett, hogy a jelenlegi társadalmi folyamatok és intézményi változások párhuzamba állíthatók a két világháború közötti Európa hasonló jelenségeivel.[33] Természetesen a hasonlóságok mellett a két korszak közötti különbségek is felismerhetők, utalhatunk itt akár a média szerepének a változására, akár az időközben bekövetkezett intézményi változásokra, például az emberi jogok nemzetközi védelmének, illetve intézményrendszerének a létrejöttére. Sokan összehasonlíthatónak tartják az 1929-es gazdasági összeomlást a közelmúlt nagy gazdasági válságát okozó 2008-as fejleményekkel. Az 1930-as évek diktatúrába torkoló lejtmenetét és antiszemitizmusát is összevethetőnek tartják a jelenlegi roma-, muszlim-, bevándorlás-, illetve menekültellenes érzelmekkel, valamint az alkotmányosság intézményei elleni támadásokkal, illetve azokkal a jogszabályi változásokkal, amelyek alkotmányos demokráciával össze nem egyeztethető világnézeteket és tevékenységeket legitimálnak.[34]
Többen hívják fel ugyanakkor arra is a figyelmet, hogy a radikális jobboldali mozgalmak Nyugat-Európában már jóval a gazdasági válság előtt befolyásossá váltak;[35] vagy kelet-közép-európai példát említve, Magyarországon jóval a gazdasági válság előtt elkezdődött a politikai szférával összekapcsolódó radikális jobboldali civil szféra erősödése, a részvételi adatokat tekintve általában gyengének minősített emberi jogi jogvédő civil szervezetek mellett.[36] Több helyütt maga a civil társadalom is termékeny táptalajt biztosított a jobboldali radikalizmus számára. A jobboldali radikális csoportok pedig, általuk tradicionálisnak tartott értékeket követve, nemegyszer a befogadással, a globalizálódó gazdasággal vagy akár az Unióval szemben lépnek fel. Az a Tocqueville-ra támaszkodó elgondolás, miszerint a polgári és politikai jogokra épülő civil társadalom megfelelő működése a szabadságok gyakorlásának elterjedéséhez vezet, ami szükségszerűen demokratizálja a társadalmat, Magyarországon nem vált valóra. Nem véletlen, hogy Magyarországon éles fordulatot 2010-ben elsősorban a közjoggal foglalkozók láttak, míg a szociológusok hosszabb ideje egy irányba mutató tendenciákról számoltak be, azaz az Alaptörvény nem a társadalmi folyamatokat, hanem az intézményeket nézve jelentett cezúrát.[37]
A populista nacionalista törekvések mögött tehát társadalmi válságjelenségek sora állhat, illetve az ezek hatására megjelenő, a mozgalom által képviselt eszmerendszert befogadni kész, jelentős társadalmi igény. Sok munkás - részben a különböző társadalmi folyamatok hatására - elfordult a szociális jogoktól, a szolidaritástól, a jóléti állam eszméjétől és mindezzel együtt a liberális demokrácia intézményeitől.[38] Sokan közülük eltávolodtak az osztálykategóriákban való gondolkodástól és a baloldali értékektől, és a populista nacionalista mozgalmak fojtogató ölelésében találták magukat. A Brexit mögött álló populista nacionalisták erős támogatói között is ott vannak a munkásosztály egyes tagjai - idősebb fehérek és kevésbé képzettek - akik magukat a társadalmi változások veszteseinek érzik,[39] és egyébként várhatóan nem sok jóra számíthatnak a Brexitet követő gazdasági sokk következtében. Egy magyarországi empirikus kutatás szerint a hazai populista nacionalizmus támogatói között nemcsak a változások veszteseit találjuk, de jól képzett munkásokat is, akik ép-
- 33/34 -
penséggel a változások nyerteseinek tekinthetők, ám ők is fogékonnyá váltak a másokat hibáztató narratívákra.[40]
A populista nacionalizmus az alkotmányos demokrácia működési problémáira adott válaszként is értelmezhető, sikeréért mindkét országban korábbi időszakok társadalmi szolidaritást negligáló politikái is okolhatók. Az Egyesült Királyságban megemlíthető Margaret Thatcher gazdaságilag több szempontból is sikeres politikája, ami ugyanakkor korlátozta az állam szerepét, és gyengítette a szakszervezeteket, Magyarországon pedig az 1989 után egymást váltó kormányok szociálpolitikájának, illetve romapolitikájának a kudarca. Magyarországon a romák helyzetével kapcsolatban minden fontos mutató - az egészségügy, a lakhatás, az oktatás és a foglalkoztatás terén - a rendszerváltást követően kormányzati ciklusoktól függetlenül folyamatosan romlott.[41] Baloldali elemzők ebben a körben említik az Egyesült Királyság és Magyarország szociális rendszerének a "harmadik úton", vagyis a jóléti állam reformja során elszenvedett veszteségeit, azaz a későbbi válságért a neoliberális gazdaságpolitikát (Tony Blair/Gyurcsány Ferenc) is okolják.
A különböző társadalmakban lejátszódó folyamatok okai mikro-, illetve makroszinten is kereshetők (például a család vagy az oktatási rendszer szintjén). Mégis, talán a társadalmi egyenlőtlenségek megfelelő kezelésének a hiánya lehet a fő oka annak, ha az elvileg társadalmi szolidaritást támogató intézkedések a várttal ellentétes hatást érnek el.
A populista nacionalizmust az eddig említett tulajdonságai a legkevésbé sem predesztinálják arra, hogy a "valódi népnek", azaz a különböző társadalmi csoportoknak tett, az egyéneket elérő ígéreteit beteljesítse. Ettől függetlenül az olyan ígéretek, mint a határok lezárása, az Európai Unióból való kilépés vagy a társadalmi pluralitást támogató intézmények felszámolása érdekében ígért lépések megvalósulhatnak, csak nem feltétlenül hozzák meg az egyének által várt eredményeket. A populista nacionalista politikusoknak például a hatalom megszerzése és a politikai célok elérése terén szerzett sikerei mutatják, hogy könnyen szerzett népszerűséghez vezethet - amiért később súlyos árat kell fizetni -, ha a bevándorlókat azzal vádolják, hogy elveszik mások munkáját, túlterhelik az ellátóintézményeket (például a kórházakat), és miattuk csökken a szolgáltatások színvonala (például az iskolákban vagy éppen a kórházakban). E sajátsága a populista nacionalizmust nem teszi érdekeltté a társadalmi konfliktusok kezelésében, hiszen a populista nacionalista narratívákat gyengítenék a társadalmi konfliktusok megoldása felé tett lépések, így például az ellátórendszerek hatékonyságát javító intézkedések.
A kirekesztő populista nacionalizmus tehát, a természetéből adódóan, nem a társadalmi konfliktusok felszámolásában, hanem inkább azok elmélyítésében érdekelt, hiszen - a már említett - a társadalmi törésvonalak elmélyítésére építő jellege miatt sem adja, adhatja meg támogatóinak azt, amire sóvárognak. A Brexit jelenleg érzékelhető hatásai kapcsán is sokkal könnyebben lehet az ország szétesése irányába ható folyamatokat, mint az Egyesült Királyság régi világhatalmi pozíciójának a visszaszerzését vizionálni. A kirekesztő etnikai populista nacionalizmusnak - a fentiekben leírt - konfliktusokat felerősítő természetéből adódik, hogy a Brexitet az Egyesült Királyság, illetve Nagy-Britannia fennmaradásáról szóló szavazásnak is tekinthetjük, hiszen az majdan mind az északír, mind a skót függetlenné válást is elősegítheti.
A kirekesztő nacionalista populizmus a félelemre építi a politikáját; narratívája szerint a nemzeti identitás védelemre szorul, azt meg kell óvni különféle, lépten-nyomon ott leselkedő veszélyektől, mint a szupranacionális intézmények túlhatalma, a multikulturalizmus, a bevándorlás, a globalizáció vagy a "genderideológia". Ennek jegyében tette 2015 tavaszától központi közpolitikai témájává - és a 2018-as parlamenti választásokra sikeres kampánytémájává - a menekültválság és a bevándorlás tematikáját a Fidesz-KDNP.[42] Az Egyesült Királyságban azok az emberek, akik határozottan támogatják a halálbüntetést, akik elutasítják a feminizmust, illetve azok, akik ellenzik az LMBTI-jogokat vagy a környezetvédelmi politikákat, szintén előszeretettel voksoltak a Brexitre. Empirikus kutatások azonosították az autoriter társadalmi viselkedés és a kilépés melletti szavazat közötti kapcsolatot, így a Brexit az értékpreferenciákról és az egyéni értékválasztásról is szólt.[43]
Magyarországon a Závecz Research felmérése szerint a lakosság egyre növekvő, 2017-ben már 76%-os arányban támogatja - vagy bizonyos bűncselekmé-
- 34/35 -
nyek esetén elfogadná - a halálbüntetést, és a lakosságnak mindössze 21%-a utasítja el azt teljes mértékben.[44] A halálbüntetésnek a lakosság többsége általi támogatásától nem függetlenül, Orbán Viktor 2015-ben már azt nyilatkozta, hogy a halálbüntetés visszaállításának a kérdését napirenden kell tartani, és ezt összekötötte azzal, hogy ennek a kérdésnek újra nemzetállami hatáskörbe kell kerülnie: "Ki akarunk alakítani egy európai közvéleményt, amely hajlik arra, hogy a halálbüntetés bevezetése vagy be nem vezetése kerüljön vissza nemzetállami jogkörbe."[45] Az Egyesült Királyságban a Brexitre szavazók 66%-a rokonszenvezett autoriterként kódolható értékekkel, például azzal, hogy a gyerekeket az iskolában a tekintélytiszteletre kell nevelni, vagy azzal, hogy bizonyos bűncselekményekre a halálbüntetés a megfelelő válasz.[46]
A populista nacionalista narratíva általában kevesebb sikert ér el a nagyvárosokban; a Brexit és a "maradjunk" szavazatok aránya Angliában is eltért a nagyvárosok és a vidék viszonylatában, s nem meglepő, hogy a nagy multikulturális városok, mint például Liverpool, Newcastle, Manchester vagy London, az Unióban maradást támogatták. Magyarországon a Fidesz-KDNP 2010 után a nagyvárosok többségében nem, ám a kistelepüléseken képes volt gyakorlatilag korlátlan befolyást szerezni.
Magyarországon az Alaptörvényt - annak szövege szerint - kizárólag az etnikai nemzethez tartozók, azaz a magyarok akaratából fogadták el, ami egyenlőtlen helyzetbe taszítja a más etnikumhoz tartozókat.[47] A több nemzetből álló Egyesült Királyságban különböző nemzetépítési törekvések léteznek. A Brexit motorjává váló angol nacionalizmus azonban a magyarországihoz hasonlóan szinte kizárólag etnikai vagy kulturális jelleget öltött, ami, ahogy azt a magyar példa mutatja, önmagában is veszélyes lehet a politikai intézmények működésére, szemben a nacionalizmus más, a kisebbségi csoportok irányában befogadóbb, polgári formáival. Ezzel szemben az önálló intézményekkel rendelkező Skóciában és Walesben sokkal inkább a polgári nacionalizmus vált meghatározóvá.
Az angol nacionalizmus e jellemzőjének egyik fontos és kézenfekvő magyarázata, hogy sok minden múlik az alkotmányos intézmények meglétén és azok társadalmi elfogadásán, így azon, hogy a szigeteken a devolúció során, eltérően az Egyesült Királyság többi entitásától (Észak-Írországtól, Skóciától és Walestől), Anglia számára nem hoztak létre saját demokratikus intézményeket. Saját politikai intézmények híján így az angol identitás meghatározásakor elsősorban a nyelvre, az irodalomra, a zenére, a tájra, az ételre és italra, a múltba merengésre lehet építeni.[48] Ehhez esetenként az angol identitásnak egy olyan nosztalgikus olvasata társul, amely a stabilitást a vidéki Angliához és osztályhierarchiához köti, a városi lét néhány szimbólumával - például a piros emeletes buszokkal és a fekete taxikkal - vegyítve.[49] Az etnikai megközelítéshez könnyen társulhat a nemzet társadalmi vagy osztálykategóriaként való meghatározása, illetve a faji kategóriákban való gondolkodás is, vagyis az igazi angolok fehérként való definiálása, összekötve mindezt a posztkoloniális migrációval. [50]
Nem számítva a polgári nacionalizmus kevés, de egyre inkább az etnikai nacionalizmus által uralt szimbólumát - például az angol Szent György-keresztes zászlót, a Szent György-napot, valamint az angol foci- és krikettválogatottat. A lobogó az angol nacionalizmus erősödésével egyre gyakrabban bukkan fel a sporteseményeken, használata a futballmérkőzéseken az 1996-os "a futball hazatér" jelszóval fémjelzett Európa-bajnokság után vált meghatározóvá.[51] S bár a felsorolt identitáselemek részben a brit azonosságtudatnak is alkotóelemei, azok az euroszkeptikusak, akik Angliában inkább angolként azonosítják magukat, nagyobb arányban is szavaztak a Brexitre.[52] Skóciában ezzel szemben történelmileg hiányoznak az etnikai nacionalizmus olyan meghatározó jegyei, mint a saját nyelv vagy vallás, így a devolúció révén kiépülő intézményekhez kötődő polgári nacionalizmus erősödött meg, amit a Skót Nemzeti Párt térnyerése is mutat.[53]
A britek, és különösen az angolok, hagyományosan gyengén kötődnek Európához. A britek a transzatlanti kapcsolataikat korábban is gyakorta helyezték az európai, illetve azon belül a nyugat-európai kapcsolataik elé. A magukat angol identitásúnak vallók nagyobb arányban euroszkeptikusok az inkább brit identitásúaknál, az Egyesült Királyság szuverenitá-
- 35/36 -
sának a védelmét - az euroszkepticizmussal együtt - az angol nacionalizmus egy meghatározó elemének tartják. Az angol nacionalista olvasatban Európa sokszor az egykori nagyság elvesztését jeleníti meg az intézmények szintjén. A nacionalizmusok különbözősége a 2016-os EU-ból való kilépésről szóló népszavazás eredményeiben is megmutatkozott, amikor a skót szavazók többsége a maradás, az angol szavazók többsége viszont a kilépés mellett tette le a voksát. Így merült fel Skóciában a Brexit-folyamat alatt a "fordított Grönland opció" - annak mintájára, hogy Dánia Grönland kiválása után az EU-ban maradt -, vagyis Skóciának a kilépés után az EU-ban való maradásáról folytatott diskurzus.[54]
A Brexit megmutatta az intézményekbe vetett bizalomra épülő alkotmányos rendszer alapvető gyengeségét is, a populista nacionalizmus térnyerésével pedig érzékelhetően megrendült a hit abban, hogy az intézményeket is képviselő politikai elit döntéseiben meg lehet bízni.
A populista nacionalizmusnak kifejezetten érdeke, hogy az intézményekbe vetett bizalom csorbuljon. Nigel Farage "a nép és a tettek emberének" hirdette magát, és a gondokért az elitet hibáztatta. A kirekesztő etnikai nacionalizmus ugyanakkor nemcsak a UKIP és a Brexit Párt politikáját alakította. A Brexit-népszavazást követően a Konzervatív Párt is egyre több populista elemet használva helyezte el magát újra a politikai térképen. Vannak elemzők, akik a jelenlegi brit kormányzatot az angol nacionalizmus politikai napirendje követőjeként pozícionáljak.[55] Boris Johnson populistaként valódi változásokat ígért, továbbá a nagyság visszaszerzését, s a 2019-es választás előtt annak megakadályozását, hogy a maradáspárti parlament, a népet megvezetve úgymond elszabotálja a Brexitet. S közben attól a - korábban sosem látott - lépéstől sem riadt vissza, hogy a királynő beszéde előtt öt hétre felfüggessze a parlament működését.
A korábbi, 1989-es magyar alkotmány - hasonlóan a legtöbb európai alkotmányhoz - a politikai nemzet koncepcióját használta a politikai közösség identitásának meghatározásához, ezzel szemben az Alaptörvény nemzeti hitvallásnak nevezett preambuluma az etnikai nemzet fogalmát használja. Az Alaptörvény elsősorban a magyarokat, az etnikai nemzet tagjait szólítja meg, mint az alkotmányozó hatalom forrásait, s ezt a fogalmat használja elsődlegesen az állam identitásának a meghatározásánál is. Az etnikai nemzetet keresztény közösségként definiálja, és egy tragikus narratíván alapuló történelemszemléletet intézményesít, ennek révén az alkotmányos szabályozásban a rousseau-i általános akarat is az etnikai nemzethez kötődően jelenik meg. Ezzel megteremti az alapját annak, hogy az etnikai nemzet nevében fellépő kormányzat korlátozza a domináns csoporthoz nem tartozók emberi jogait, így például a politikai ellenfelei jogosultságait is.
Magyarországon a kirekesztő populista nacionalizmus hatalomra jutása után, 2011-től a független állami intézmények ellen fordult, majd más, a kormányzattól független intézmények következtek, mint például a civil szervezetek vagy az egyetemek. Magyarországon a kirekesztő populista rezsim a sportrendezvényeket is egyre inkább a saját céljaira használja fel, ehhez nagyvolumenű stadionépítési és sporttámogatási programok társít, ennek keretében a miniszterelnök szülőfaluja is stadiont kapott - 3,8 milliárd forintból a Pancho Arénát -, valamint elsőosztályú focicsapatot kapott. A nemzeti futballválogatottat és a sportot is igyekszik a hatalom elszakítani a politikai közösség egészétől, a kirekesztő etnikai nacionalizmus révén, és sikereit a "magyarok", pontosabban a saját sikereként értékelni.
A futball közben maga is terepe az identitáspolitikai küzdelmeknek, amik arról is szónak, hogy a futball a politikai közösség közös ügye legyen, kirekesztő nézeteket vallók ne sajátíthassák ki maguknak.[56] Ebben adott esetben maguk a futballisták is szerepet vállalnak, az angol futballválogatott például, szemben a magyarral, a mérkőzés elején néma térdeléssel csatlakozott a rasszista megkülönböztetéssel szemben tiltakozókhoz. Angliában a 2021-es EB döntő elvesztése után a büntetőknél hibázó fekete játékosokat a közösségi médiában éles rasszista támadások érték, ezektől a támadásoktól viszont később a politikai elit, köztük Boris Johnson is élesen elhatárolódott.[57]
A populista nacionalista vezetők a történelmet fegyvernek tekintik, és céljaik eléréséhez használják a történelmi szimbólumokat. Jellemző ezekre a vezetőkre és a mozgalmakra, hogy a különböző kisebbségi csoportokkal szemben a múltban és a jelenben elkövetett rasszista erőszakot esetenként tagadják, vagy
- 36/37 -
éppen relativizálják; a rasszizmus elutasítása csak elvétve, konkrét politikai célok elérése érdekében jelenik meg. Emlékezetpolitikájuk alapvetően a kirekesztés hagyományára épít, amit mindkét országban sajátos kontextusba helyez az elvesztett nagyság tudata és a posztkolonialista ressentiment. Mindkét országban jelen van ugyanis egyfajta posztkolonialista harag: az Egyesült Királyság nem enged egykori nagyhatalmi/gyarmattartó hozzáállásából (amivel nem volt kompatibilis az, hogy bármikor leszavazhatták az EU-ban). Magyarország pedig, szintén az egykori nagyság tudatából fakadóan, hasonló érzékenységet mutat, ami érdekes módon keveredik egy szintén a múltból fakadó (pl. a szovjet érdekszférába tartozás) kvázi gyarmati érzékenységgel (nem leszünk Brüsszel - csak Moszkva és Peking - gyarmata). A posztkolonialista ressentiment a szuverenitásért való aggódásban is megnyilvánul, erősíti a transznacionális intézményellenességet mindkét országban, valamint veszélyezteti a nemzetközi emberi jogi intézmények elfogadottságát és működését.
Mind a magyar közjogi fordulat, mind a Brexit politikusai retrópiák nevében mozgósítják híveiket, és ha különbözőképpen is, ám mindkét politikai erő számára fontos identitásképző elem a nemzet történelmi nagyságának és dicsőségének visszaszerzésére való hivatkozás, azaz a nemzeti múlt politikai célú használata. Kicsit leegyszerűsítve, egy olyan - kivételességtudatból és a jelenlegi politikai diskurzusokból táplálkozó - narratíváról van szó Magyarországon és az Egyesült Királyságban is, miszerint az ország akkor volt erős, amikor a saját útját járta. A Brexit-támogatók többségének szemében az egykori Brit Birodalom, mely meghaladta a többi európai birodalom együttes méretét, és "határain a nap sohasem nyugodott le", nagyszerű civilizációs hagyományt jelent, és mit sem törődnek a nagyság árnyékában elkövetett történelmi bűnökkel. A brit identitáshoz kapcsolódó kivételesség (excepcionalizmus) lényeges toposza az is, hogy az ország sokáig egyedül dacolt a fasizmussal. Magyarország populista vezetői pedig azt a toposzt használják előszeretettel, hogy az ország hosszú ideig egyedül védte a "keresztény Európát" különböző pogány népek támadásaival szemben, összekapcsolva a múltat a jelenlegi bevándorlásellenes kormánypropagandával, illetve - sajátos módon - esetenként a pogány hagyománnyal is.
Nem véletlenül kötik össze a Brexit-párti politikusok az Unióból való kilépést azzal, hogy szerintük az Egyesült Királyságnak Európától függetlenül kell helyt állnia, úgy, ahogy 1940-ben, most is,[58] s ebben láttatják a régi nagyság visszaszerzésének a lehetőségét is. Céljuk egy olyan történelmi korszak megidézése, amikor a brit birodalom még létezett, és töretlen volt a nemzeti büszkeség. Magyarország pedig előszeretettel hivatkozik a Trianon előtti nagyságra, és arra, hogy ezt a nagyságot különböző területeken (például a sport terén) képes újrateremteni a kormányzat. Ilyen célok érdekében például állami pénzből hoztak létre Magyarországon egy onkológus miniszter naiv történelemszemlélete által irányított kutatóintézetet (Magyarságkutató Intézet), amely a történelemtudomány módszereit félretéve, az etnocentrikus nemzeti identitás építésével foglalkozik.[59] Az "új tudomány" közpénzekkel kistafírozott intézetében dolgozók többek között feltételezik a hun-magyar azonosságot, ezzel építve a világbirodalmi múlt képét, fontos továbbá számukra a magyarság keleti eredetének a hangsúlyozása, valamint a pogány hagyományra való hivatkozás segítségével a magyar nemzetnek a Nyugattal való történeti szembeállítása. Mindeközben páratlan fejlődést és a régi nagyság visszaszerzését vizionálják. Ennek szimbolikus eszköze például szerintük - archeogenetikai kutatásokat követően - a magyarországi királyok szétszórt csontvázainak a különválogatása és az összerakása.
Mindkét országban jelen van a "kivételesség" identitásépítő narratívája, eszerint mindkét nemzet sok tekintetben különbözik kulturálisan Európától és más európai nemzetektől. Magyarországon ezt előszeretettel kötik össze a magyarság ázsiai eredetével, valamint annak állításával, hogy az ázsiai hagyomány a mai napig velünk él; ennek jegyében rendszeresen megszervezik - kormányzati támogatással és keleti vendégek meghívásával - a Kurultaj Magyar Törzsi Gyűlést a sztyeppei lovas nomád kultúra és a magyarság ázsiai eredettudatának az ápolására. Az Egyesült Királyság esetében a szigetország kontinenstől való történelmi különállásának tudatát ápolják a populista politikusok. A globális Britannia képe mindig sikeresen szembeállítható volt a szigetország európai integrációjával. A briteknek erős a kulturális kapcsolata a korábbi birodalom részeivel, az ország az egyetlen hatalom volt Európában, amit
- 37/38 -
a náci Németország nem hajtott az uralma alá, továbbá hagyományosan erős a bizalmuk saját intézményeikben. Valóban erős érzelmi, kulturális és történelmi kötelékek kapcsolják a briteket az "angloszférá"-hoz, azaz az Európán kívüli (részben) angol nyelvű országokhoz: Ausztráliához, Új-Zélandhoz, Kanadához vagy az Egyesült Államokhoz.
A kivételességet azzal is azonosítják, hogy - más európai országoktól eltérően - az Egyesült Királyságnak íratlan alkotmánya van, aminek a parlamenti szuverenitás fontos eleme. Magyarországon az ország írott alkotmányában hivatkoznak a történeti alkotmányra, illetve annak az állítólagosan múltból áthozott, valójában mesterségesen felélesztett feudális elemeire. Mindkét helyen erős eleme a populista politika által meghatározott identitásérzésnek a bele nem nyugvás az ország területi veszteségeibe: Magyarországon Trianont, az Egyesült Királyságban pedig a területekkel együtt a világhatalmi státust elvesztését, illetve az ehhez kötődő kivételesség tudatát siratják, azaz a múlt vélt dicsőségét. A magyar kormányzat Trianon századik évfordulóját a nemzeti összetartozás évének nyilvánította, és hosszan megemlékezéssorozatot szervezett.
A kirekesztő populista nacionalisták által kínált narratíva a transznacionális struktúrákban, így az Európai Unióban is veszélyforrást lát, a nemzetállamok feletti hegemóniájukkal, a nemzetállamok identitására és szuverenitására veszélyt jelentő, transznacionális törekvésekkel riogat, amelyek sikere esetén a nemzetállamok elveszíthetik az irányítást a saját sorsuk/a nemzetük sorsa felett. Ez nem meglepő, ha például arra gondolunk, hogy Timothy Garton Ash szerint az európai kontextusban a populizmus ellentéte maga az Európai Unió.[60] Erre a narratívára különösen érdekes példa Boris Johnson, aki a politikai karrierjét jelentős részben Brüsszel bírálatára építette. A populista nacionalisták a migrációt, a mozgásszabadságot és a sokszínűséget támogató hatalomként láttatják az Európai Uniót. A populista nacionalista politikusok transznacionális intézményeket ostorozó kinyilatkozásai között nem nehéz hasonlóságokat találni. Orbán Viktor egyik beszédében nem átallotta az Európai Uniót az egykori Szovjetunióval, Boris Johnson pedig az integrációs folyamatot Hitler területi dominanciára való törekvésével párhuzamba állítani.
Az identitáspolitikai játszmákban a megosztó értékekre építő politikusok igyekeznek a közvélemény számára Brüsszelt/Strasbourgot/Luxembourgot a távoli "másik"-ként megjeleníteni. Európa is olyan idegen entitásként jelenik meg ennek keretében, aminek az életére a tagállam polgárainak nincs érdemi befolyása, és amely a nemzeti identitást is veszélyezteti. Ez felerősít egy olyan folyamatot, amely ahelyett, hogy a nemzeti alkotmányos identitás és az európai alapértékek összeegyeztetését kísérelné meg, az európaiságot (de legalábbis az európaiság EU-intézmények általi értelmezését) a megkülönböztetett "másik" pozíciójába helyezi, ami végsősoron a megosztó értékek erősödéséhez vezet. Eltérő okokból, de mindkét országban tapasztalható volt a média bizonyos részeinek ellenségessége az EU-val szemben. A fent vázolt nézetek a Brexit utáni Egyesült Királyságban a mainstream pártok programját is jelentősen befolyásolták.[61]
Magyarországon ugyanakkor magas az európai integráció támogatottsága, ami az uniós tagság ideje alatt bizonyos szempontból csak növekedett: a lakosság az Európai Uniót olyan tényezőnek tekinti, ami hozzájárul az új munkahelyek teremtéséhez és a gazdasági növekedéshez. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a szupranacionális intézmények ellen irányuló narratíva feltétlenül népszerűtlen lenne, azaz ne lehetne rá sikeres politikai stratégiát építeni. [62] A nemzeti identitás megvédése nevében a lakosság Magyarországon is sikeresen mozgósítható az Európai Unióval szemben. Kifejezetten magas a lakosságon belül azoknak az aránya, akik szerint az integráció túl messzire ment, illetve a magyarok többsége az uniós tagságot gazdasági okokból tartja fontosnak.[63] Az uniós tagság legnagyobb hátrányának a lakosság a migrációt és a szuverenitás sérelmét tartja.[64] Az euróra való áttérés lakosság általi elutasítása például Magyarországon a nemzeti identitás elvesztésével kapcsolatos félelemmel mutat összefüggést,[65] erre reflektált a forintnak mint az ország hivatalos pénznemének rögzítése a populista nacionalista kormányzat által az Alaptörvényben. Az Unióhoz való viszony egyfajta pragmatikus megfogalmazását adta Varga Mihály magyar pénzügyminiszter, amikor kijelen-
- 38/39 -
tette, hogy ha az ország nettó befizetővé válik, akkor aktuálissá válhat az unióból való kilépés.[66]
Sokféle nézőpontnak létezhet az alkotmányos kereteken belül maradó, méltányolható olvasata, így az Unió intézményeivel kapcsolatos kritikáknak is. Gondolok itt azokra a Brexit kapcsán megfogalmazott, az Unióval szembeni kritikai észrevételekre, hogy például az európai és a tagállami parlamenti szupremácia egymással nem összeegyeztethető, vagy a migráció ellenőrzésének az állam és nem az uniós intézmények hatáskörébe kell tartoznia. Az ilyen jellegű kijelentések azonban a Brexit-kampányban is igazolhatatlan, kirekesztő, xenofób -például általánosságban migrációellenes - érvekkel keveredtek. A jelenlegi válság megértéséhez a méltányolható olvasatok azonosításánál sokkal fontosabbnak tartom azokat az empirikus kutatásokat, amelyek az autoriter társadalmi viselkedés és a kilépés melletti szavazat közötti összefüggést igazolják.[67] Jóval nagyobb arányban szavaznak a Brexitre olyanok, ahogy fent említettem, akik támogatják a halálbüntetést, ellenzik a bevándorlást, vagy azt gondolják, hogy az iskola feladata a gyermekek tekintélytiszteletre nevelése. A Brexit és az azt követő válság tehát, az általam leírt módon, az értékpreferenciák közötti választásról is szólt.
Az "otherization" jelenségét nemcsak a magyarországi politika főáramában, hanem a Brexitet támogató brit politikai erők kampányában is meghatározó jelentőségűnek tartom. Ennek során, ahogy azt mindkét példa mutatja, Európa maga is "idegenné" válhat. Az e jelenségre építő politikusok előszeretettel tekintik Európát vagy az Uniót olyan ellenségnek, amellyel szemben lehet - a szélesebb politikai támogatás megszerzése érdekében - a nemzeti identitást meghatározni. Az "Európa" kifejezés is sok mindent jelenthet e diskurzusokban: egyszerre utalhat az Európai Unióra és az Európa Tanácsra is.[68] Ebben a kontextusban merült fel például a két Európára való utalás a Brexit-kampányban, és később is, az azt követő alkotmányos válság során, amikor nemcsak az EU-ból való távozást, hanem az Európa Tanács Európai Emberi Jogi Egyezményéből való kilépést -vagy legalább az emberi jogi törvény (Human Rights Act) hatályon kívül helyezését - is felvetették.
A két európai intézményt a magyar populizmus is előszeretettel mossa egybe a választók előtt. Orbán Viktor is így tett, miután 2014-ben a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság elmarasztalta Magyarországot a Magyar László Magyarország elleni ügyében, megállapítva, hogy a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés magyarországi szabályozása sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményének 3. cikkében foglalt kínzás és embertelen, megalázó bánásmód vagy büntetés tilalmát. Ezt követően a Fidesz harcba indult a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés magyarországi szabályozásáért, Orbán maga pedig felháborítónak minősítette a strasbourgi ítéletet, egy Fidesz-közlemény pedig a magyar emberek akaratára való hivatkozással az európai uniós parlamenti választások tétjének nevezte a szabályozás megvédését.[69] Az autoriter értékstruktúrák terjedésének és az ebből következő ellenségkeresésnek természetes következménye, hogy az elit- és intézményellenség kiterjed az olyan nemzetközi és szupranacionál is szervezetekre, mint az ENSZ vagy az Európai Unió, amelyek például adott esetben az emberi jogokat támogathatnák a populista nacionalista kormányokkal szemben.
A populista etnikai nacionalizmus mindenütt a társadalmi válságjelenségekre adott, a jogállami intézményeket fenyegető válaszként jelentkezik. A populista nacionalizmus ugyanakkor kétségkívül eltérően működik nemcsak ellenzékben, de a hatalom részeseként (Egyesült Királyság) vagy rezsimként (Magyarország) is. Kérdés, hogy miben rejlik az alkotmányos demokráciák politikai intézményeinek ereje - úgy tűnik, hogy mai válságuk talán leginkább a társadalmi elfogadottságuk meggyengülésével és az ennek hullámán érkező populista nacionalizmus megerősödésével magyarázható. Így e tanulmány az intézmények társadalmi támogatottságát tartja kulcsfontosságúnak az alkotmányos demokrácia stabilitása és működése szempontjából.
A szövegben amellett érvelek, hogy a társadalom értékpreferenciái alakulásának és azok intézményi változásokra való hatásának elemzése[70] érthetővé teszi a közjogi rendszerek formálódását. Az alkotmányos demokráciák befogadó értékei, mint az egyenlőség, az emberi jogok védelme, a jogállamiság, nem puszta szlogenek és sekélyes retorikai eszközök a politikusok szolgálatában, hanem olyan eszmék, amelyekkel az emberek készek (lehetnek) akár azonosulni, akár szembefordulni, és azok mellett vagy épp
- 39/40 -
azok ellen fellépni. Ha az intézmények elveszítik a társadalmi támogatottságukat, akkor csak idő kérdése, hogy ezt közjogi válság is kövesse.
A Brexit és a magyarországi közjogi fordulat, ha különböző mértékben is, de egyaránt azt példázza, hogy az etnikai nacionalizmus és a populista narratíva kikezdheti, illetve felszámolhatja azt a befogadó értékeken alapuló plurális politikai közösséget, amire az alkotmányos demokrácia intézményei épülnek. A részben globális, regionális és helyi társadalmi folyamatok hatására a nemzeti identitás átalakuló konstrukciója, a populista nacionalizmus iránti igény és az annak hullámain érkező, azokat különböző rátermettséggel meglovagoló populista politikusok országonként eltérő mértékben, de a régi és az új tagállamokban egyaránt veszélyeztetik az emberi jogokat, a jogállamiságot, az alkotmányos intézményeket, és erősítik az Európa-ellenességet. Mindez alkotmányos demokráciákban nyilvánvaló veszélyt jelent az alkotmányosságra, és országonként összehasonlítható módon ássa alá a közösnek tekintett európai értékeket. Mindebből pedig az olyan országokra, mint Magyarország, ahol a jogrendszerben már a kirekesztő értékek jutottak túlsúlyra, az a megállapítás következik, hogy az alkotmányosság helyreállításához alkotmánytervezetek írásán túl arra is szükség van, hogy a politikai közösséget egyesíteni képes értékeket a lakosság elfogadja, és azokért hajlandó legyen küzdeni is. ■
JEGYZETEK
* E tanulmány a Barátból ellenség? Az EU megítélésének változása a hazai közjogi fordulat és a Brexit tükrében című Bolyai-kutatás keretében született. A szöveg egy rövid, publicisztikaként megírt változata 2021. március 5-én megjelent az Elet és Irodalom hasábjain A kezdet és a vég: Kirekesztő populista nacionalizmus az Egyesült Királyságban és Magyarországon címmel (Elet és Irodalom, 2021/9, március 5.), illetve az épít a szerzőnek az MTA Law Working Papers sorozatban "Párhuzamok: kirekesztő populista nacionalizmus az Egyesült Királyságban és Magyarországon" című tanulmányára (Majtényi Balázs, MTA Law Working Papers, 2021/8, 1-20).
[1] Margit Feischmidt - Balázs Majtényi: Introduction in The Rise of Populist Nationalism, eds. Margit Feischmidt - Balázs Majtényi, Social Resentments and Capturing the Constitution in Hungary, Budapest, CEU Press, 2019, 1-10.
[2] Bart Bonikowski: Ethno-nationalist populism and the mobilization of collective resentment. British Journal of Sociology, 2017/S1, 190.
[3] Lásd Bonikowski (2. vj.) 182.
[4] Gráinne de Búrca: Is EU supranational governance a challenge to liberal constitutionalism? The University of Chicago Law Review, 2018/2, 345.
[5] Cynthia Miller-Idriss: The Global Dimensions of Populist Nationalism, The International Spectator, 2019/2, 20.
[6] Majtényi Balázs: Alkotmányos értékek játszmája, Fundamentum 2017/1-2, 37-44.
[7] Bonikowski (2. vj.) 185.
[8] Bonikowski (2. vj.) 186.
[9] Lásd Bonikowski (2. vj.) 185.
[10] Cas Mudde - Cristóbal Rovira Kaltwasser: Populism: A Very Short Introduction, Oxford, Oxford University Press, 2017, 4.
[11] Ivan Berend T.: A Century of Populist Demagogues: Eighteen European Portraits, 1918-2018, Budapest, Central European University Press, 2020.
[12] Lásd Bonikowski (2. vj.) 185.
[13] Mudde-Kaltwasser (10. vj.) 2.
[14] Az Országgyűlés 1/2010. (VI. 16.) OGY politikai nyilatkozata a Nemzeti Együttműködésről. https://2010-2014.kormany.hu/download/d/56/00000/politikai_nyilatkozat.pdf.
[15] Viktor Kazai Z.: Blaming the People is not a Good Starting Point: A reflection on Prof. Weiler's editorial, Verfassungsblog, 2020. augusztus 8., https://verfassungsblog.de/blaming-the-people-is-not-a-good-starting-point/.
[16] Zoe Williams: Nigel Farage's victory speech was a triumph of poor taste and ugliness, The Guardian, 2016. június 16., https://www.theguardian.com/commentis-free/2016/jun/24/nigel-farage-ugliness-bullet-fired.
[17] Berend, (11. vj.) 250-251.
[18] Constantina Tridimas - George Tridimas, Is the UK Supreme Court rogue to un-prorogue Parliament? European Journal of Law and Economics, 2020/49, 205.
[19] Mudde - Kaltwasser (10. vj.) 114.
[20] Balázs Majtényi - Ákos Kopper - Pál Susánszky: Constitutional othering, ambiguity and subjective risks of mobilization in Hungary: examples from the migration crisis, Democratization, 2019/2, 173-189.
[21] Costas Pitas: Capitalism and greed gave Britain its vaccine success, PM Johnson says, Reuters, 2021. március 24., https://www.reuters.com/article/health-corona-virus-britain-johnson-greed/capitalism-and-greed-gave-britain-its-vaccine-success-pm-johnson-says-idINKBN2BG0U1.
[22] Paul Blokker: Populist Nationalism, Anti-Europeanism, Post-Nationalism, and the East-West Distinction, German Law Journal, 2005/2, 388.
[23] Hugh Gusterson: From Brexit to Trump: Anthropology and the rise of nationalist populism, American Ethnologist, 2017/2, 209.
[24] Ceri Hughes: It's the EU immigrants stupid! UKIP's core-issue and populist rhetoric on the road to Brexit, European Journal of Communication, 2019/3, 261.
[25] Hughes (24. vj.) 252.
[26] Matthew Goodwin - Caitlin Milazzo: Taking back control? Investigating the role of immigration in the 2016 vote for Brexit, The British Journal of Politics and International Relations, 2017/3, 455.
[27] Andrew Ryder: Britain and Europe at a Crossroads: The Politics of Anxiety and Transformation, Bristol, Bristol University Press, 2020, 50.
[28] De Búrca (4. vj.) 343.
- 40/41 -
[29] Szabó András: Orbán: Senki ne követelje tőlünk, hogy sok muszlimmal éljünk együtt, VS.hu. 2015. szeptember 7., https://vs.hu/kozelet/osszes/orban-senki-ne-kovetelje-tolunk-hogy-sok-muszlimmal-eljunk-egyutt-0907#!s0.
[30] How racism discourse can mobilize right-wing populism: The construction of identity and alliance in reactions to UKIP's Brexit "Breaking Point" campaign, Kevin Durrheim - Mukadder Okuyan - Michelle Sinayobye Twali etc., Journal of Community & Applied Social Psychology, 2018/6, 385-405.
[31] Bernáth Gábor - Messing Vera: Bedarálva. Menekültekkel kapcsolatos kormányzati kampány és a tőle független megszólalás terepei, Médiakutató, 2015/4, 7-17.; Zsófia Nagy: Repertoires of Contention and New Media: The Case of a Hungarian Anti-Billboard Campaign, Intersections - East European Journal of Society and Politics 2016/4, 109-133.
[32] Feischmidt-Majtényi (1. vj.) 1-10.
[33] Aristotle Kallis: Far-Right "Contagion" or a Failing "Mainstream"? How Dangerous Ideas Cross Borders and Blur Boundaries, Democracy and Security, 2013/3, 235.
[34] Kallis (33. vj.) 236.
[35] Silke Roth: Introduction: Contemporary Counter-Movements in the Age of Brexit and Trump, Sociological Research Online, 2018/2, 497.
[36] Virág Molnár: Civil Society, Radicalism and the Rediscovery of Mythic Nationalism, Nations and Nationalism, 2017/1, 165-185.
[37] Feischmidt-Majtényi (1. vj.) 2.
[38] Don Kalb: Introduction, Headlines of Nation, Subtexts of Class: Working-Class Populism and the Return of the Repressed in Neoliberal Europe in Headlines of Nation, Subtexts of Class: Working-Class Populism and the Return of the Repressed in Neoliberal Europe, eds. Don Kalb - Gábor Halmai, New York and Oxford, Berghahn Books, 2011, 15.
[39] Steve Corbett: The social consequences of Brexit for the UK and Europe: euroscepticism, populism, nationalism, and societal division, International Journal of Social Quality, 2016/1, 26.
[40] Eszter Bartha - András Tóth: What Lies Beneath the Appeal of the Radical Right to Elite Skilled Workers? The Impact of Deeply Ingrained Nationalism and Perceptions of Multiple Exploitations, in The Rise of Populist Nationalism: Social Resentments and Capturing the Constitution in Hungary, eds. Margit Feischmidt - Balázs Majtényi, Budapest, CEU Press, 2019, 247268.
[41] Lásd ezzel kapcsolatosan Balázs Majtényi - György Majtényi: A Contemporary History of Exclusion: The Roma Issue in Hungary from 1945 to 2015, Budapest, CEU Press, 2016.
[42] Tóka Gábor: Attitűdök: A 2018. évi országgyűlési választás, in Társadalmi Riport 2018, szerk. Kolosi Tamás - Tóth István György, TÁRKI Zrt., 2020, 28.
[43] Eric Kaufmann: It's NOT the economy, stupid: Brexit as a story of personal values, LSE British Politics and Policy, 2016. július 7. https://blogs.lse.ac.uk/politicsand-policy/personal-values-brexit-vote/.
[44] Munk Veronika: Többen akarnak halálbüntetést, mint tíz éve, Index, 2017. október 30. https://index.hu/bel-fold/2017/10/30/a_magyarok_negyede_szeretne_halal-buntetest/?fbclid=IwAR2XGJ-8GsISNwbFbUlETS-fA1FpJ0G_kaBfiioftq7dvPl_WKU5TpUybZls.
[45] Az illegális határátlépés törvénysértés, 2015. május 8., https://2015-2019.kormany.hu/hu/a-miniszterelnok/hirek/az-illegalis-hataratlepes-torvenysertes.
[46] Kirby Swales: Understanding the Leave Vote, Nat-Cen Social Research, 2016, https://natcen.ac.uk/media/1319222/natcen_brexplanations-report-final-web2.pdf.
[47] Majtényi Balázs: Alaptörvény a nemzet akaratából, Állam- és Jogtudomány, 2014/1, 77-96.
[48] Richard English: Is there an English Nationalism? The Institute for Public Policy Research, 2011, 5.
[49] Michael Skey: National Belonging and Everyday Life: The Significance of Nationhood in an Uncertain World, New York, Palgrave Macmillan, 2011. 43.
[50] Skey (49. vj.) 82.
[51] Tom Gibbons: Is St George enough? The relationship between English national identity and football, in Sport and English National Identity in a 'Disunited Kingdom, eds. Tom Gibbons - Dominic Malcolm, London, Routledge, 2017, 35.
[52] Gary Titley: Foreword, in Brexit: History, Reasoning and Perspectives, eds. David Ramiro Troitiño - Tanel Kerikmäe - Archil Chochia, Cham, Springer, 2018, VII.
[53] Ryder (27. vj.) 112.
[54] Ryder (27. vj.) 113.
[55] Michael Kenny: English Nationalism, the 2019 Election and the Future of the British State, Political Insight, 2020/1, 24-27.
[56] Majtényi Balázs: Szeretlek, Magyarország, olyankor is, amikor nagyon hülye vagy. Elet és Irodalom, 2020/47 (november 20.), https://www.es.hu/cikk/2020-11-20/majtenyi-balazs/szeretlek-magyarorszag-.html.
[57] Mark Landler: After Defeat, England's Black Soccer Players Face a Racist Outburst, The New York Times, 2021, július 12., https://www.nytimes.com/2021/07/12/world/europe/england-european-championships-racism.html.
[58] Ryder (27. vj.) 23.
[59] Lásd az ezzel kapcsolatos vitát az Akadémiától elszakított Bölcsészettudományi Kutatóközpont és annak Történettudományi Intézete, illetve a Magyarságkutató Intézet adminisztratív vezetői között, arról, hogy
- 41/42 -
az az utóbbi intézet a pozsonyi csatáról szóló filmmel kilépett a történettudományi módszertani keretei közül. Lásd a vitához Horváth-Lugossy Gábor: Ki is árt valójában a nemzetnek, Mandiner, 2021. január 25., https://mandiner.hu/cikk/20210125_ki_art_valojaban_a_nemzetnek Horváth-Lugossy Gábor: Nemzetet szolgáló tudomány, Mandiner, 2021. január 30., https://mandiner.hu/cikk/20210130_nemzetet_szolgalo_tudomany; Fodor Pál - Molnár Antal: Hogyan ártsunk a nemzetnek?, Mandiner.hu, 2021. január 14., https://mandiner.hu/cikk/20210114_hogyan_artsunk_a_nemzetnek; Fodor Pál - Molnár Antal: De tényleg ki?, Mandiner.hu, 2021. január 26., https://mandiner.hu/cikk/20210126_de_tenyleg_ki.
[60] T. Garton Ash: Does European Populism Exist? 4:35 (2021. június 27.), http://www.youtube.com/watch?v=bJC7JAOccfw.
[61] De Búrca (4. vj.) 345.
[62] Kolosi Tamás - Hudácskó Szilvia: Az Európai Unióval és az euróval kapcsolatos vélemények nemzetközi összehasonlításban in Társadalmi Riport 2020, szerk. Kolosi Tamás - Szelényi Iván - Tóth István György, TÁRKI Zrt., 2020, 455.
[63] Bíró-Nagy András - Laki Gergely: 15 év után - Az Európai Unió és a magyar társadalom, https://www.policysolutions.hu/userfiles/Policy_Solutions_15_ev_utan_EU_es_a_magyar_tarsadalom.pdf.
[64] Bíró-Nagy-Laki (63. vj.) 19.
[65] Kolosi Tamás - Hudácskó Szilvia: Az Európai Unióval és az euróval kapcsolatos vélemények nemzetközi összehasonlításban, in Társadalmi Riport 2020, szerk. Kolosi Tamás - Szelényi Iván - Tóth István György, TÁRKI Zrt., 2020, 459.
[66] "De az évtized végére, amikor számításaink szerint már nettó befizetői leszünk az EU-nak, a kérdés új nézőpontot kaphat. Pláne, ha a brüsszeli támadások az értékválasztás miatt folyamatosak lesznek." Csuhaj Ildikó: Varga Mihály első ízben és keményen reagál Matolcsy György kritikájára, ATV.hu, 2021. augusztus 1., http://www.atv.hu/belfold/20210801-varga-mihaly-fellinit-idez-es-elso-izben-reagal-matolcsy-gyorgy-kritikajara.
[67] Eric Kaufman (43. vj.).
[68] Katja S. Ziegler - Elisabeth Wicks - Loveday Hodson: The UK and Human Rights: Some reflections, in The UK and European Human rights: A Strained relationship, eds. Katja S. Ziegler - Elisabeth Wicks -Loveday Hodson, Oxford, Hart, 2015, 504-506.
[69] Uitz Renáta: Tévhitek és hazugságok - A strasbourgi bíróság tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésről szóló ítéletéről, Magyar Narancs, 2014. június 29., https://magyarnarancs.hu/publicisztika/a-strasbourgi-birosag-tenyleges-eletfogytig-tarto-szabadsagvesztesrol-szolo-iteleterol-90294.
[70] Tomasz Warczok - Hanna Dębska: Sacred Law and Profane Politics: The Symbolic Construction of the Constitutional Tribunal, Polish Sociological Review, 2014/4, 461-474.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző jogász, ELTE TáTK.
Visszaugrás
