Hamza Gábor első alkalommal Földi Andrással jelentett meg egy rövid, rendkívül jól sikerült vázlatot a római jog európai és Európán kívüli továbbéléséről[1]. Ez a gyümölcsöző együttműködés - amelyben két eltérő jogtudósi alkat szerencsés találkozása öltött testet, s amely, ha szabad így fogalmaznunk, az elmúlt történelmi korszak felejthetetlen és egyedüli csúcstermékét, a kétkomponensű epokit ragasztó kötőerejét juttatja eszünkbe - a jelek szerint sajnos megszakadt, és a nemes feladat kidolgozása Hamza professzorra maradt, míg Földi András professzor időközben két értékes monográfiával gazdagította jogirodalmunkat.[2] Az 1998-as könyvecske megjelenését követően néhány éven át - amiként ezt a laikus civilista rekonstrukciója vélelmezi - a római jogi tankönyv kiadásról kiadásra hízó IX. fejezetében[3] követhettük nyomon a római jog továbbélésére vonatkozó ismeretanyag fokozatos bővülését. A tankönyv tárgyi kötöttsége és a belső arányok megtartásának szükségessége a további bővülést valószínűleg már nem bírták volna el, ezért a magánjog európai fejlődésének történeti vázlata 2002 óta önálló kötetekben jelent meg. Ezek sorában a
- 215/216 -
mai napig is legteljesebb a 2002-ben publikált magyar nyelvű monográfia,[4 ]amellyel egy időben látott napvilágot egy, a német nyelvű államokra és Magyarországra koncentráló német nyelvű változat.[5] A könyv francia változata 2006-ban a frankofón fejlődési irányokban mélyült el,[6] majd 2007-ben jelent meg a munkának a szorosabb földrajzi-gazdasági és kulturális térségünket német nyelven bemutató, sok tekintetben kibővült újabb változat. A jelen írás a legutóbb említett munkát ismerteti.
1. A magyar jogtudomány nyelvi izoláltsága. A magyar jogtudomány, amiként valamennyi szellemtudomány, nagyrészt nyelvileg elzárt közegben él. Ráadásul ebben a nyelvi elzártságban úgyszólván mindenfajta őszinte és valódi kritika hiányzik, a tudományos eredmények mellett lényegében csak láthatatlan prevenciós mechanizmusok működnek, az érdemi, elfogulatlan és objektivitásra törekvő bírálat ritka. Az utóbbi évtizedek könyvismertetéseit, könyvkritikáit felidézve - mintegy a szabályt erősítő kivételként - csak egy-két kritikus hangvételű, azaz nem pusztán csak pozitív jelzéseket megfogalmazó írás található.[7] Az, hogy a magyar jogtudományban, jelesül a magánjogtudományban (is) hiányzik az egészséges és javító szándékú tudományos vita, súlyos következményekkel jár. Ennek hatásai a mindennapokban is éreztetik hatásukat, többek közt ennek tudjuk be a magyar társasági jog 1988 óta zajló kodifikációs kálváriáját. Nincs ésszerű és elfogadható magyarázat arra, hogy 1988 óta miért volt szükség két egymást teljes egészében felváltó új társasági törvény megalkotására 1997-ben, majd 2006-ban.[8] A legutóbbi Gt. hatálybelépése óta még egy év sem telt el, és már olvashattuk a 2006-os törvény idei módosításait.[9] Ez a kodifikációs túlbuzgalom, ez a kérlelhetetlen újraszabályozási kényszer, amely nem pusztán az időbeli kollíziós problémák megoldhatatlan sokaságát veti föl, hanem amelynek társadalmi szintű költségei - újabb és újabb okiratok egységes szerkezetbe foglalása, a cégbíróságnak megküldése, ott feldolgozása, tárolása, közzététele, a társasági szerződések folyamatos átalakításának a szorítása - összességében az újra és újra szabályozás
- 216/217 -
folyamata rendkívül káros, és társadalmi szinten rendkívül sokba kerül. Másrészről az állam számára mesterségesen generál illetékbevételeket ez a kodifikációs betegség, a folyamatos cégeljárási eljárások kötelezővé tételével. A kialakult vagy kialakulandó gyakorlati eredmények lerombolásával ez a kodifikációs módszer a bírói jogalkalmazást primer jogszabályolvasássá degradálja, az egészséges bírói jogfejlesztés visszaszorításához, a törvényi hézagok törvényalkotással való áthidalás útján történő megoldásai a jogalkalmazás, a jogi gondolkodás elsekélyesedését eredményezik. Ha a cégbírónak nem egy, hanem esetleg két törvényt kell egyszerre alkalmaznia, pl. a Gt.-t[10] és a Hpt.-t[11] vagy a Tpt.-t,[12] akkor igen nehéz helyzetbe kerül, mert arra van szocializálva, hogy a törvényeknek mindent világosan és egyértelműen kell szabályozniuk.
A társasági jog gyakorlata, többségi irodalma és tudománya, eklatáns példája a belső és külső kontroll nélküli jogi gondolkodásnak, és a napi gyakorlati szintre süllyesztett tudományoskodásnak. Ennek tükrében mindazok a szerzők, akik a magyar tudományos közegből kilépve nemzetközi szinten vállalják a megmérettetést, mindenképpen figyelemre méltóak. Ez utóbbi körbe sorolandó Hamza Gábor professzor, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának római jogász professzora, aki immár nem először vállalja azt, hogy a német nyelvű jogtudományi közegben is megmérettesse magát a tudomány nemzetközi ítélőszéke előtt. Hamza Gábor munkája mindenképpen dicséretet érdemel azon teljesítmény tekintetében, amely könyvének páratlan gazdagságát, az adatoknak és az információknak hallatlan sokszerűségét, szinte egyedülálló összegyűjtését tartalmazza. Hamza Gábor mellett szólnunk kell ebben a gondolati körben mindazon fiatal jogász kutatókról is, akik tudományos minősítésüket nem valamelyik magyar egyetemen, hanem valamelyik külföldi egyetemen szerezték, ill. szerzik meg. Gondolunk itt pl. Varga István legutóbb megjelent disszertációjára,[13] Fuglinszky Ádám jogösszehasonlító dolgozatára[14] Gyulai-Schmidt Andrea könyvére,[15] vagy több mint 10 éve Lajer Zsolt Marburgban készített és megvédett disszertációjára.[16]
- 217/218 -
2. A könyv külső megjelenéséről. Mint minden könyvnek, Hamza Gábor könyvének külső megjelenése is rendkívül fontos abból a szempontból, hogy az olvasót milyen kedvvel, milyen erővel vonzza magához. Ebből a szempontból Hamza Gábor könyve már fizikailag is vonzza az olvasót, a kötet esztétikus megjelenése segít leküzdeni az olvasó és a könyv közti fizikai kapcsolat megteremtésének első tudatalatti akadályait. A munka egy igazi könyvhöz méltó elegáns, kemény borításban jelent meg, szép tipográfiával és igényes tördelésben. Elírásokat és íráshibákat csak elvétve talál az olvasó, a munka tipográfiai része és esztétikai megjelenése kifejezetten kellemesnek nevezhető. A fedélillusztráció a szerző korábbi tárgybeli monográfiái alapján ismerős: Sebastian Münster XVI. századból származó színes rézmetszetének reprodukciója ("Európa Regina"). A korábbi munkákhoz képest új vonás, hogy a most recenzeált könyv hátsó borítóján is képek láthatók, az egyik a szerző arcképe, a másik az ELTE Állam és Jogtudományi Kar főépületének homlokzatát ábrázolja, utalva a könyv születésének szellemi helyére.
3. A könyv belső tarta1máró1. A könyv lényegében jogtudósok munkáinak, törvényeknek, kódexeknek, valamint a kódexek recepciójának, hatásainak vizsgálatát és ennek az egész európai magánjogi gondolkodásban megjelenő, kimutatható folyamatát mutatja; elsősorban és alapvetően magánjogtörténeti kronológia, almanach.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
