Amennyiben az eladó hibás dolgot szolgáltat, a vevőre rendszerint a BGB 462. §-a alapján a választás kínja nehezedik. Elállást, tehát a vételtől visszalépést vagy a vételár csökkentését, vagyis leszállítását igényelheti. A legtöbb esetben kétségtelenül az első lehetőség a vonzóbb a vevő számára. Megszabadulhat a hibás dologtól és visszakapja pénzét. Árleszállítás ezzel szemben akkor jön tekintetbe, ha a hiba olyan értékcsökkenéssel jár, ami a BGB 472. §-a útján a vételár csökkentésével nem egyenlíthető ki.
Abban, hogy a gyakorlatban a vételár-leszállítás a ritkább eset, valószínűleg egy dogmatikus nehézség is szerepet játszik: a visszafizetésre irányuló igény jogalapját a törvény nem jelöli meg. Azt, hogy az igény fennáll, nem lehet kétségbe vonni, de az hogy erre nézve csupán utalás történjék, semmiképpen sem kielégítő. Emiatt kísérli meg ez a tanulmány a kérdés dogmatikai tisztázását.
Az elállás és a vételár-leszállítás jogi természete és lebonyolítása kérdésében két elmélet ismeretes: a helyreállítási (restaurációs) és a szerződési elmélet. A lényeget nézve mindenképpen arról van szó, elegendő-e vajon a vevő arra irányuló egyoldalú nyilatkozata, hogy számára igényt kell biztosítani a vételár (részleges) visszafizetésére, vagy arra, hogy mentesülhessen fizetési kötelezettsége alól, vagy pedig szükség van az eladó közreműködésére. Gyakran azért nem találkozunk az igény jogalapját tárgyaló fejtegetésekkel, mivel ezt nem tekintik önálló problémának.
A szerződési elméletet a maga tiszta megjelenésében ma már nem fogadják el. Ez az elmélet a törvény szóhangzatára és anyagaira támaszkodik. A BGB 462. §-a szerint a vevő "kérheti" az adásvétel sztornírozását... vagy a vételár leszállítását. Ez amellett szól, hogy az adásvételi szerződés módosításánál szükség van az eladó közreműködésére. A vevő kívánsága alapján az eladónak csupán az a kötelezettsége keletkezik, hogy a szerződést egyetértőleg úgy módosítsák, hogy az az adásvétel (árleszállításnál részleges) hatálytalanná válására irányuljon. Ha az eladó vonakodik ettől, akkor a vevő számára csak a hozzájárulásra irányuló perlés marad. Ha a keresetnek helyt adnak, ez szükségképpen pótolja az eladó által megtagadott akaratnyilatkozatot [ZPO-Pp. 894. §-ának (1) bekezdése]. Csak ilyen megállapodásból származik igény a vételár visszatérítésére.
Az, hogy ez a megoldás mennyire nélkülözi a gyakorlatiasságot, kézenfekvő. A vevőnek előbb az adásvétel felbontására/vételár-leszállításra irányuló keresettel a szerződés módosítását kell elérnie, mielőtt egy további keresettel a módosított szerződésből eredő igényeit kielégítheti. Emiatt alakították ki már régebben ennek az elméletnek azt a változatát, ami megengedi a két igény egy visszatérítésre irányuló, keresetben való összekapcsolását. Arra az esetre nézve, hogy nem érhető el egyetértő szerződésmódosítás, tartalmazza hallgatólagosan a fizetés követelésének helyt adó ítélet az eladó hiányzó akaratnyilatkozatának pótlását (ezért alakult ki "a rejtett konstitutív ítélet elmélete" megjelölés is).
A helyreállítási elmélet ezzel szemben megfelel a jogi forgalom igényeinek. E szerint az elmélet szerint a vevőnek nem kell előbb a szerződés felbontásához vagy az árleszállításhoz való hozzájárulás iránt perelnie, hanem keresetével közvetlenül elérheti a BGB 462. §-ából adódó jogkövetkezményt, vagyis a vételár vagy annak egy része visszafizetését.
Ennek a nézetnek túl kell tennie magát a BGB 465. §-nak ellentétes szóhangzatán. Ezt azzal az indokolással teszi, hogy ennek a rendelkezésnek az értelme az, hogy rögzíteni kell egy időpontot, ameddig a vevő választási jogával élhet. Amennyiben az eladó hozzájárult a vevő kívánságához, a vevő kötve van az általa választott szavatossági joghoz.
A bírósági joggyakorlat kifejezetten sohasem csatlakozott a két felfogás egyikéhez sem, de ítéleteiben előnyben részesítette a gyakorlatiasabb utat, amikor a vevő számára azonnal keresetet engedett meg az adásvételi szerződés sztornírozására. Azzal a kérdéssel, hogy mi a jogi alapja a vételár-leszállításból származó igénynek, nem foglalkozott.
A szavatossági jogok érvényesítésével foglalkozó paragrafus-láncolatnál a vételár-leszállítás félúton eltűnik; a BGB 465. §-a még mindkét jog érvényesítését szabályozza, a 467. § viszont csak a felbontás végrehajtásáról szól. A szerződésszerű elállási jogra való utalásnak köszönhetően, a BGB 346. §-ának 1. pontjában a már megfizetett vételár visszatérítésére nézve kifejezett igény-jogalapot találunk. A vételár-leszállítást érintő további előírások csak a 472. §-tól kezdődően fordulnak elő, a lebonyolításra csak annyiban terjednek ki, amennyiben az árleszállítás mértékének kiszámításáról, a felbontással való kapcsolatáról, valamint egyes különleges kérdésekről van szó.
Az árleszállítás problematikája valóban másként merül fel, mint a felbontásé. Ez utóbbinál nincs többé szükség adásvételi szerződésre, a jogalap eleshet, mivel a szolgáltatásokat amúgy is vissza kell adni. A felbontással a jog megszerzője olyan helyzetbe kerül, mintha nem is bocsátkozott volna szerződésbe. Ezért a szerződési elmélet szerint a vevő és az eladó között megkívánt megállapodás tartalma nem a szerződés módosítása, minthogy az eredeti adásvételi szerződés-ből most már semmiféle jogok nem vezethetők le, hanem csak ennek megszüntetése. A szerződéstől való elállás bekövetkezte után nincs tehát szükség arra, hogy az eladó a vevőt kifejezetten mentesítse kötelezettségei alól, amennyiben a vételár kiegyenlítése még nem történt meg, mivel az eladónak arra többé már nincs igénye.
Az árleszállítás ezzel szemben az adásvételi szerződésnek csak azt a részét érinti, amely ezen kívül még nincs is tisztázva, hanem amelyet számítások útján még meg kell előbb határozni. A vétel tárgya és a csökkentett vételár megtartásának jogalapjaként az adásvételi szerződésnek alapvetően fenn kell maradnia.
Az igény leggyakrabban említett alapja, amelyre a gyakorlat is visszanyúlik, a BGB 462. §-a. Ez a rendelkezés a vevő számára valójában azonban csupán szavatossági jogokat nyújt. Még ha ezeket alakító jogokként értelmezik is, nem képesek jogalapot teremteni a visszaszolgáltatási igények számára. A jogi helyzet egy megtámadás jogi helyzetével volna összehasonlítható, amelynél a szerződés semmis, és alapjában véve ebből vezethető máris le, hogy a teljesített szolgáltatásokat vissza kell adni.
a) A szerződési elmélet és a módosított szerződési elmélet képviselői a vételár-leszállítást a vevő és az eladó között létesült megállapodásként értelmezik. Kérdéses ennek a megállapodásnak a pontos tartalma.
Van részben olyan vélekedés, hogy ez a megállapodás a vételár módosítása mellett átfogja az e vételármódosítás alapján eszközölt többletfizetések visszatéríthetőségét is. Az eladónak abba a nyilatkozatába, hogy belemegy a vételár módosításába, bele lehet magyarázni a visszatérítésre való készséget konkludensen kifejező nyilatkozatot. Ilyenkor tehát az eladó kötelmi kötelezettségéből származó igényről van szó, ami csupán arra a különlegességre utal, hogy a vevőnek - valamennyi előfeltétel meglétében - ehhez a szerződéshez hozzá kell járulnia. A szigorú szerződési elmélet, ami gyakorlati okokból ma már nem képviselhető, igény alapjaként problémamentesen a módosított szerződést illetően segítségül hívható.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
