1. A jogi természetű vitába bonyolódott felek közötti érdekellentét feloldásának Magyarországon jelenleg szinte az egyetlen lehetséges módja a vita peres (bírói, kivételesen választott bírói) útra terelése. A mai magyar bírósági rendszer működésének nehézségei - több hónapos várakozás az első tárgyalás kitűzésére, majd a per évekig való elhúzódása, s végül az ítélet végrehajthatatlansága - mindenki számára ismertek, aki valaha is kapcsolatba került az igazságszolgáltatás gépezetével.
Az eljárás más szempontból sem tekinthető a konfliktuskezelés ideális módozatának:
- nem az eltérő nézetek közötti közös nevező megtalálását, az összhaszon maximalizálását, sokkal inkább az egyik nézetnek a másik teljes kiszorítása útján történő uralomra juttatását célozza;
- a peres eljárás logikája folytán a felek - racionálisan gondolkodva - mindent megtesznek az immár ellenféllé vált másik személy kijelentései hitelének rontására, tovább mérgezve ezzel a köztük kialakult viszonyt;
- a mindezek következtében a felek között kialakuló súlyos ellenszenv jelentős gátjává válik további együttműködésüknek, súlyosabb esetben teljesen ellehetetlenítve azt;
- a (per-)vesztesnek kikiáltott fél mintegy büntetésként fogja fel az ítéletet és mindent megtesz a végrehajtás akadályozására, ezáltal szinte kezelhetetlen problémát teremtve a jelenlegi judikatúrában;
- mindezek folytán az eljárás rendkívül hosszadalmas és költséges, emiatt gyakran vállalhatatlan az érdekütközésüket feloldani igyekvő felek számára.
A fenti vázlatszerű gondolatok is jól mutatják azt az általános igényt, amely a konfliktusoknak az eddigiekhez képest működőképesebb, gyorsabb és humánusabb rendezését kínáló módszer bevezetésére irányul. Egy ilyen, a hagyományos bírói út mellett, mintegy alternatív, kiegészítő jelleggel működő intézmény lehet a mediáció, azaz a békéltetés, avagy egyeztetés, amely megoldást kínál a felsorolt problémákra.
2. A mediáció intézménye igen jelentős hagyományokkal rendelkezik Európa nyugati felében, különösen pedig az Egyesült Államokban. A mediátorok tevékenysége első sorban a magánjog és a közigazgatási jog egyes területein jelentős, de megtalálható a személyiségi jogok (vegyes jogági) védelme, sőt a büntetőjog körében is. Különösen eredményesen működnek a kereskedelmi jog, a családjog, a környezetvédelem, a munkajog, az orvosi jog és a fogyasztóvédelem terén. A békéltetők működésének sikere és elismertsége rendkívül jelentős, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az Egyesült Államokban az elmúlt két évtizedben a mediációs intézetek száma többszörösére növekedett, s ma már minden szövetségi állam külön törvényekben rendelkezik működésükről. Európa számos országában, így például Németországban az elmúlt években indult komoly fejlődésnek a mediáció, s ma az egyik legdinamikusabban fejlődő jogintézmény. Emellett a mediáció tudományos vizsgálata és megalapozása is egyre szélesebb teret nyer: számos egyetemen - így például a neves Harvard Egyetemen - önálló intézet foglalkozik ennek kutatásával és továbbfejlesztésével, valamint gyakorlati szakemberek képzésével.
E cikkben szándékunk szerint előbb egy általános bemutatót nyújtunk a mediáció mibenlétéről, kitérve annak legjellemzőbb és többé-kevésbé egységesnek mondható aspektusaira. Ezután néhány konkrét külföldi alkalmazási mód bemutatásával igyekszünk rávilágítani mind a
- 20/21 -
mediáció egyes eltérő formáira, mind pedig azokra a lehetőségekre, amelyeket annak hazai alkalmazása is magában rejtene. Harmadikként - a teljesség igénye nélkül - utalunk olyan, a magyar tételes jogban megjelenő elvekre és konkrét jogszabályhelyekre, amelyek alátámasztják a mediációnak a jogrendszerünk egészének szellemiségéhez való szerves illeszkedését. Végül megkísérlünk javaslatot tenni azon jogterületekre, ahol a mediáció alkalmazása a tapasztalatok szerint a leginkább eredményes lehet.
1. A mediáció a gyakorlatban az érintett területektől függően meglehetősen változatos formákban működik. Lényege minden esetben egy kötetlen, informális eljárás, amely során az érintett felek egy békéltető segítségével maguk igyekeznek konfliktusuk feloldására. Közös jellemzőjük (kevés kivétellel) a felek önkéntes és személyes részvétele, mellérendelt helyzete és - kivételképpen - az esetleges jogilag releváns következmények előzetes, önkéntes vállalása. Az ülések során a felek lehetőleg nyíltan feltárják igényeik alapját, ennek során tisztázzák az azokkal összefüggő tényeket, és kölcsönösen javaslatokat tesznek egy mindkettőjük számára elfogadható megoldásra. Ennek során a mediátor mintegy vitavezetőként lép fel, akinek feladata mindenek előtt az eljárás megfelelő mederben tartása, a viták kiéleződésének megakadályozása, alapvetően a felek közötti viszony javítása és az összeütközések elsimítása. A mediátor szükség esetén személyesen is vázolhatja egyik vagy másik fél álláspontját, törekedve ezáltal az adott fél érveinek objektív és túlzásoktól mentes bemutatására, ez esetben azonban különösen ügyelnie kell arra, hogy a függetlenség és pártatlanság elvének nemcsak megvalósulása, de látszata se sérüljön, azaz el ne veszítse a másik fél bizalmát. A bizalom az egész eljárás kulcsa, egyfelől a mediátor bölcsessége és pártatlansága tekintetében, másfelől a másik fél jóhiszemű részvétele vonatkozásában.
Az eljárás általában - de nem feltétlenül - meghatározott időkeretben folyik; ennek időtartama leggyakrabban egy hónap, bár sok más megoldás is létezik. (Ez első sorban a mediáció kereskedelmi jogi eredetére vezethető vissza, ahol a további együttműködéshez elengedhetetlen kölcsönös bizalom megőrzése mellett a vita gyors lezárása is kiemelt hangsúlyt kap.) Amennyiben a békéltetés nem vezet a felek önkéntes megegyezéséhez, a mediátor maga tesz javaslatot a konfliktus feloldásának módjára. Ez lehet egyszerű ajánlás, de lehet kötelező ereje is, amely alapulhat a felek előzetes megállapodásán, de - amennyiben a mediációs eljárást törvény írja elő, vagy bíróság rendeli el - bírhat bizonyos fokú jogi relevanciával is. Ennek mértéke igen eltérő lehet, végső esetben akár megfelelhet egy választott bírói döntésnek is. Az egyéb lehetőségekre a későbbiekben említünk példát.
Amennyiben a mediáció sikerrel jár, azaz a felek megegyeznek, az egyezségben foglaltak végrehajtása csak rájuk tartozik és éppen az abban foglaltak önkéntes vállalása miatt jobbára problémamentesnek mondható. Ha valamilyen okból ez mégsem így lenne, lehetőség van annak közös értelmezésére - szükség szerint mediátor segítségével -, de ha a felek egyike mégis bírósághoz fordulna, az abban foglaltak, mint egyezség, a bíróság által is figyelembe vehetőek. Itt kell kiemelnünk, hogy a mediáció igénybevétele nem jelent lemondást a bírói út igénybevételének lehetőségéről, mindazonáltal a korábbi egyezség ellenére való pereskedés alapul szolgálhat az adott fél jóhiszeműségének megkérdőjelezésére.
2. Alapvető kérdésként merül fel, hogy milyen képzettséggel, vagy még inkább készségekkel rendelkezzenek a mediátorok. A tevékenység jellegéből fakadóan alapvetően a bírói munkában is szükséges képességeket: elfogulatlanságot, a tények objektív és logikus értékelését, jó emberismeretet, s nem utolsó sorban igen nagy empátiát igényel. Más részről - lévén alkufolyamatról szó - igen hasznosak azok a tulajdonságok és tapasztalatok, amelyek az üzleti életben játszanak fontos szerepet: a tárgyalás menetének kézbentartása és a kompromisszumkészség, a másik fél szempontjainak tisztán látása és a lehetséges eredmények mérlegelése. Végül, de nem utolsó sorban pszichológusnak is kell lennie a mediátornak, azaz folyamatosan törekednie kell a bizalom fenntartására, tudnia kell, hogy mikor őszinték a felek, s mikor tartanak vissza olyan - esetlegesen racionálisan nem védhető - tényeket, amelyek fontos szerepet játszanak álláspontjuk kialakításában. Nem esett még szó arról, hogy vajon jogásznak kell-e lennie a mediátornak. Nos, a gyakorlatban ez nem általános követelmény, nagyban függ az érintett jogterülettől, a mediáció intézményesültségének fokától és az eredmény kötelező erejétől; ezzel kapcsolatban azonban két dolog mindenképpen megállapítható. Egyfelől azokban az esetekben, ahol a mediáció igénybe vétele kötelezettségként jelentkezik, netán megegyezés hiányában is jogilag releváns eredményre vezet, ott a jogászi végzettség, de legalább bizonyos (pl. a Legfelsőbb Bíróság által megállapított /USA/) jogi ismeretekről való számot adás követelményként szerepel. Másfelől a jogi végzettség alapvetően más minőséget ad a mediációnak: növeli a mediátor tekintélyét. Hasonlóképpen növeli biztonságát is, hiszen átlátja az egyes tények jogi relevanciáját, így kevésbé vezethető meg a felek által előadott (és eredetüket tekintve az ügyvédeik által sugallt) "jogi tények" által, s legalább hozzávetőlegesen tudja, hogy megegyezés hiányában milyen bírói ítélet születhet.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
