A kérdés hazai bírói gyakorlatban[1] való megjelenésére is tekintettel a jelen dolgozatban azt vizsgálom, hogy a végrendelet vonatkozásában az örökhagyó végintézkedési szabadsága kiterjed-e arra, hogy a hagyatékból történő vagyoni juttatás[2] feltételéül határozza meg, hogy a juttatni szándékolt örökös, hagyományos, meghagyás kedvezményezettje (a továbbiakban együtt: hagyatéki előnyt szerző) ne támadja meg a végrendeletet. Ha pedig érvényesen alkalmazhat ilyen kikötést az örökhagyó azt milyen korlátok között teheti. Azaz, hogy érvényesen, hatályosan, kikényszeríthetően lehet-e hagyatéki juttatás elvonással fenyegető kikötést alkalmazni végrendeletekben. Az örökhagyó nyilvánvaló motivációja itt az, hogy védje rendelkezésének érvényesülését a későbbi megtámadásokkal szemben, attól vegye el az igényérvényesítők megtámadásra irányuló érdekét, kedvét.
Ennek során a dolgozat ezen részében (i) megvizsgálom az amerikai joggyakorlatban ismert fenyegető[3] kikötések bírói, jogirodalmi megítélését, valamint (ii) kiemelek néhány, ehhez képest alternatív végintézkedési szabadságot szavatoló biztosítékot. A dolgozat második részében pedig azonosítom a vizsgálat alapján felmerülő belföldi jogpolitikai szempontokat, megvizsgálom, hogy (iii) a jelenlegi jogszabályi környezet alapján miként volnának a hasonló kikötések elbírálhatóak, (iv) majd de lege ferenda javaslatot teszek a vizsgálat alapján megfelelőnek ítélt jogalkotói fellépésre.
- 20/21 -
Hirsh[4] utal rá, hogy az amerikai trust és végrendelet okiratszerkesztési gyakorlatban ismert az ún. megtámadást tiltó, fenyegető jogvesztő (no-contest, in terrorem, forfeiture) kikötések alkalmazása. Meglátása szerint erre azért van szükség, hogy kompenzálják azt, hogy az örökhagyó már nem lesz képes fellépni a saját végrendelete védelme érdekében. Az ilyen jogvesztő kikötések lényege tehát az, hogy az örökhagyó, vagy vagyonrendelő végrendeletében, illetve trust okiratában úgy rendelkezik, hogy aki sikertelenül támadja meg a végrendeletét, illetve trust okiratot, az a megtámadás ténye alapján elveszíti a korábban meglévő, kisebb juttatáshoz való jogát A végrendelet sikeres megtámadása esetén a kikötés az egész végrendelettel együtt dől meg, így nem tud joghatást kiváltani. A sikertelen, de nem nyilvánvalóan alaptalan megtámadás esetén, azaz amikor a megtámadást alátámasztó valószínű ok áll fenn, illetve nem nyilvánvaló a végrendeletet megtámadó rosszhiszeműsége, de az eljárás során a megtámadási igényt mégis elutasítják, a lentiek szerint az államok többségében nem áll be a jogvesztés. Amennyiben azonban a megtámadás nyilvánvalóan alaptalan, mert nem állapítható meg az igényérvényesítés sikerét valószínűvé tevő ok, illetve a megtámadó nyilvánvalóan rosszhiszemű, akkor beáll a jogvesztés.
Beyer és társai[5] hangsúlyozzák, hogy e klauzulák érvényességének egyes amerikai államok bíróságai általi megítélése nem egységes. A Smithsonian Inst v. Meech (169. U.S. 398, 415 1898.) esetben a bíróság érvényesnek és a joggal és jó erkölccsel (good moral) összhangban állónak nyilvánítja a fenyegető kikötéseket.[6] A többség a köztes megoldást követi. E szerint pedig a meg nem támadási kikötés érvénytelen, ha a bíróság megállapítja, hogy a megtámadásnak - érdemben - alapos oka (probable cause) volt, azaz a per megindításakor a felperes jóhiszeműnek tűnt. Így a kikötés csak ennek hiányában érvényesülhet, ahol a megtámadás nyilvánvalóan rosszhiszemű (különösen nyilvánvalóan alaptalan, erkölcstelen, zsaroló, zaklató célzatú). Így a bíróság a Hammer v. Powers (819 S.W. 2d 669, 673 Tex.App.- Fort Worth 1991.) ügyben kikényszeríthetetlennek tekintette a jogvesztő kikötést, ha a megtámadásra jóhiszeműen és valószínű ok (probable cause) alapján került sor. A bíróság a First Methodist Episcopal Church South v. Anderson (110 S.W.2d 1177,
- 21/22 -
1184 Tex. Civ. App. - Dallas 1937.) ügyben hangsúlyozta, hogy temérdek jogeset szerint a megtámadási igény valószínű oka esetén a jogvesztési kikötés kikényszeríthetetlen.
Az Egyesült Államokban a Jogegységesítési Bizottság Modell Törzsi Hagyatéki Törvénykönyve (Uniform Laws Commission Study Group Model Tribal Probate Code) vonatkozásában a megoldandó kérdések jegyzékében[7] leszögezték, hogy egyrészt jelenleg e modell szabály akként rendelkezik, hogy a fenyegető kikötések nem kikényszeríthetőek olyan felperessel szemben, aki alapos indokkal (probable cause) érvényesít megtámadási igényt. Kérdésként vetették fel, hogy ki kellene-e terjesztem a felperes védelmét azon esetkörre, amikor jóhiszeműen érvényesít megtámadási igényt, vagy az igényérvényesítés szubjektív körülményeire tekintet nélkül hagyni kellene érvényesíteni a kikötést. A kérdést nyitva hagyták. Az alapvetően szemben álló jogpolitikai kérdéseket pedig a bírósághoz fordulási jog és a hatékony hagyatékkezelés, illetve az elhúzódó vagyoni vitákkal szembeni ellenösztönző adásában látták.
Az Egységes Hagyatéki Eljárási Modelltörvénykönyv (Uniform Probate Code, a továbbiakban: UPC)[8] 2-517. és 3905. cikkei a megtámadást kizáró kikötést szintén azzal a feltétellel fogadják el, hogyha a végrendeletet megtámadó személynek nincs erre valószínű oka (probable cause). A Jogegységesítő Bizottság honlapjának[9] tanulsága szerint több, mint tizenöt államban iktatták törvénybe a UPC-t, és így fogadták el e megoldást.
Részletezettsége miatt kiemelést igényel a 2009-től hatályos, nevadai szabályozásnak a megtámadást kizáró klauzulák kikényszerítésére irányuló rendelkezése (NRS 137.005 cikk).[10] Eszerint a megtámadást kizáró kikötés a végrendeletben általában kikényszeríthető.
- 22/23 -
A megtámadást kizáró kikötést úgy kell értelmezni, hogy az az örökhagyó szándékát fejezi ki. Annak kivételével, amikor a végrendelet nem világos, kétértelmű, külső bizonyítási eszköz nem fogadható be az örökhagyó megtámadást kizáró kikötésre vonatkozó akaratának alátámasztására. Ez azonban nem akadályozza meg az ilyen bizonyítási eszköz egyébként megengedett, más céllal folyamatban lévő eljárásba való befogadását.
A kikötéssel nemcsak a tényleges megtámadási kereset benyújtása tiltható meg a kötelezett számára, hanem minden olyan magatartás tanúsítása, amelyet az örökhagyó végrendeletében meghatározott, különösen, olyan magatartást, amely nem formális bírósági kereset és amely nem kapcsolódik a végrendelethez közvetlenül. Így pl. az örökhagyó hagyatékával, családtagjával szemben indít peres eljárást, a trust vagy vállalkozás kezelésébe beavatkozik, fellép az örökhagyó meghatalmazásában kifejezett szándéka meghiúsítása iránt, vagy egy hagyatéki eljáráson kívüli vagyonátruházás kedvezményezettjei kijelölésének meghiúsítása iránt Tehát a puszta megtámadási igényt érvényesítő keresetlevél benyújtásához képest szélesebb az örökhagyó szándékaival szembeni tiltott fellépések, cselekvések köre.
Eltérést nem engedő módon tilos a kikötés alkalmazása olyan esetben, amikor az örökös kizárólag a végrendelet, vagy abban hivatkozott, ahhoz csatolt irat egy rendelkezését kívánja kikényszeríteni, vagy törvényes jogait kívánja kikényszeríteni a hagyatéki eljárásban, vagy bírósági döntést kíván szerezni a végrendelet jogi hatásait, vagy értelmezését illetően.
Szintén nem kényszeríthető ki a megtámadást kizáró kikötés azon az alapon, hogy az örökös pert indít a végrendelet érvénytelenítése érdekében, ha a pert jóhiszeműen indítja meg és ezt valószínű okra alapítja, amely egy ésszerű személyt, aki megfelelően tájékozott és (jogi) tanácscsal ellátott, arra a következtetésre vezetett volna, hogy a végrendelet érvénytelen. Azaz, külső körülmények alapján igazolható jelentős fokú valószínűsége van az érvénytelenségi ok fennállásának.
A megtámadást kizáró kikötés alatt egy vagy több kikötést értenek a végrendeletben, amely kifejez egy utasítást, hogy csökkenjen, vagy szűnjön meg bármely hagyatéki juttatás, ha a juttatott pert indít az örökhagyó végrendeletben kifejezett akaratának meghiúsítása vagy módosítása érdekében.
New York állam joga (3-3.5 (b) pont)[11] szerint egy feltétel, amelynek az a célja, hogy egy végrendeleti rendelkezés hatályosulását akadályozza meg, ha a végrendeletet megtámadja a hagyatéki előnyt szerző, az hatályos függetlenül a megtámadás valószínű okának jelenlététől, vagy hiányától. E kikötést nem sérti azon megtámadás, amely annak megállapítására irányul, hogy a végrendelet hamisított, vagy későbbi végrendelet által visszavonásra került, feltéve, hogy ezen megtámadási jogcímek valószínű okon nyugszanak. Gyermek vagy cselekvőképtelen érvényesíthet kifogást a végrendelet alapján indult hagyatéki eljárásban anélkül, hogy a végrendelet alapján őt illető bármely előnytől elesne.
- 23/24 -
A következő eljárások megindítása, eljárási cselekmények végzése sem eredményezi a végrendeleti juttatás elvesztését a végrendelet alapján folyamatban lévő hagyatéki eljárással kapcsolatban eljáró bíróság joghatóságának (hatáskörének) kifogásolása, bármely információ vagy irat átadása bármely félnek, vagy a bíróságnak hagyatéki eljárás alapjául szolgáló utolsó végrendeletként, vagy a hagyatéki perben egyébként lényeges tényként, utolsó végrendeletként egy irat elfogadása iránti kérelemhez való csatlakozás elutasítása vagy egyébként elmulasztása, vagy egy hagyatéki perhez hozzájárulás aláírásának, tájékoztatásról való lemondásnak megtagadása vagy elmulasztása.
Kivételt képez a kikötés hatálya alól továbbá a támogató pertárs (csatlakozó) tanúja, végrendeletet készítő személy, a kijelölt végrehajtók és a pertársak, csatlakozók vallomásának előzetes vizsgálata, és külön kérésre bármely személy vallomásának vizsgálata, aki a bíróság megítélése szerint szolgálhat lényeges nyilatkozattal a végrendelet érvényességét illetően, ahogy egy perben a végrendelet bármely rendelkezésének értelmezése iránti per indítása is, valamint az ahhoz való csatlakozás, vagy abba való beleegyezés.
A texasi Vagyonjogi Törvénykönyv (Estates Code 2. cím, F alcím, 254. fejezet, 5. cikke) szerint[12] egy perindítás esetére jogvesztést előidéző végrendeleti rendelkezés általában kikényszeríthető. Kivételt jelent ugyanakkor, ha a kikötés kikényszerítése iránti perben az a személy, aki igényt érvényesített e kikötés ellenére, bizonyítja a bizonyítékok döntő többségével (by a preponderance of the evidence), hogy igazolható oka (just cause) volt a perindításra, és a pert jóhiszeműen indította meg és folytatta.
Az angolszász valószínű ok (probable cause) dogmatikája büntetőjogi eredetű. Megértését könnyítheti a magyar büntetőeljárási jogban a meghatározott személlyel szembeni megindításának feltételét jelentő bűncselekmény megalapozott gyanúja körében (Be. 6. § (2) bek.) megkövetelt valószínűségi fok. Király szerint[13] a gyanú egyrészt tényekből levont valószínűségi következtetés. Ennyiben objektív vagy racionális természetű, másfelől a gyanút valaki felismeri, ekként értékeli, mások felé kommunikálja, ennyiben szubjektív természetű. A valószínűségi skála (i) a puszta szubjektív sejtésen alapulótól, (ii) az általános élettapasztalaton alapulón, (iii) és a tényekkel még nem kellően alátámasztotton továbbá, (iv) a tényekkel kellően alátámasztotton át, egészen (v) a teljes bizonyosságig terjed. A valószínűsítés jogalkotói alkalmazására Király szerint célszerűségi, pergazdaságossági okokból kerülhet sor.[14]
- 24/25 -
A jelen dolgozat szempontjából itt az a releváns, hogy a jog szempontjából vannak helyzetek, amikor a tényekkel kellően bizonyított, de a bizonyosság szintjét el nem érő valószínűség jogi relevanciát kap, ahhoz pl. a magánjog olyan joghatást kapcsol, amely hiányában az igényérvényesítőt joghátrány éri, megléte esetén e joghátrányt kizárja vele szemben.
Gátos a polgári eljárásjog vonatkozásában a bizonyítási és a valószínűsítési kötelezettségek összehasonlítása során utal rá, hogy a valószínűsítés általában nem a per érdemi eldöntése szempontjából lényeges tények megállapítására irányuló eljárásjogi eszköz, hanem a bizonyításhoz csak hasonló tevékenység, amely eljárásjogi jelentőséggel bíró tény vagy körülmény fennállásának hihetővé tételére nyújt alapot. A valószínűsítés a valószínűség bármilyen magas fokát elérhetővé teheti ugyan, de eljárásjogi értelemben bizonyítást nem eredményezhet, nem szolgálhat a per eldöntése szempontjából releváns tények megállapítására. Bár a valószínűsítésre a bizonyítás szabályait kell megfelelően alkalmazni, de azzal nem tekinthető egyenértékűnek és csak akkor kerülhet rá sor, ha azt a törvény kifejezetten előírja.[15]
Ennek itteni relevanciája, hogy nem várható el a felperestől, hogy bizonyosan előre lássa a per kimenetelét, az azonban igen, hogy annak sikere valószínűségének fennállása esetén indítsa csak meg azt. Mindezért önmagában a perveszteség ténye nem megfelelő vízválasztó a klauzula kikényszeríthetősége körében, a felperestől elvárható valószínűségről ésszerű meggyőződés azonban igen. Így, ha kívül jár az elvárható körön, akkor védelme sem indokolt társadalmilag a jogvesztő kikötéssel szemben.
A végintézkedési szabadság további biztosítékának nevezhető a végrendeleti juttatások feltételhez kötése. A dolgozat második részének 3. pontjában mutatom be az egyes hagyatéki juttatás típusok kötelmi jog (Ptk. 6:116-117. §§-ai) szerinti feltételhez kötésének öröklési jog által ki nem zárt, de korlátozott lehetőségeit. Ezért itt pusztán arra utalok, hogy elsősorban az utóörökös-, utóhagyományos, utó meghagyási jogosult nevezés szabályai által meghatározott korlátok között az örökhagyó végintézkedési szabadsága kiterjedni látszik általában a végrendeletben megtehető feltételtűzésre, így az örökhagyó e feltétel meghatározási szabadságára az általános érvénytelenségi korlátok irányadóak.
- 25/26 -
A fentiek szerint tehát bizonytalannak nevezhető az, hogy az örökhagyóval szemben az örökös lemondhat-e a megtámadási jogáról, és ha igen, milyen korlátokkal. Bemutatásra került továbbá, hogy az örökhagyó az általános korlátok között szabadon határozza meg a végrendelet alapján való juttatásszerzés feltételeit.
A fentiek alapján levonhatónak tűnik a következtetés, hogy az említett bizonytalanságokkal és korlátokkal kiköthetőnek tűnik a végrendeletben a juttatások szerzési, megtartási feltételeként, hogy a juttatott lemond a végrendelet megtámadási igényéről. Egy ilyen konstrukció kialakítását az motiválhatja, hogy így elérhető volna, hogy a Ptk. (7:37. § (5) bek.) szerinti megnyílás utáni megtámadási jogról való lemondásra kerüljön sor, és az alapján bizonyosan (ex lege) megszűnjön a megtámadási jog. Ugyanakkor a 3. pontban indokolt korlátozás alá esik meglátásom szerint az ilyen kikötés is. Így ez is csak azon megtámadás esetén volna érvényes, amelynek sikerességét megfelelő tájékozódás után bármely ésszerű harmadik személy alaptalannak ítélte volna meg.
Ezen érvelésnek ellene vethető, hogy nem jelentené-e egy ilyen kikötés azt, hogy lényegében a kikötés zárná ki a megtámadási jogot. Meglátásom szerint arra tekintettel nem értelmezhető át ilyen módon a fenti kikötés, mert a hagyatéki juttatásban részesülő személynek ténylegesen van választási lehetősége a megtámadásról való lemondás és a megtámadás között.
A fenti esettől, ahol külön kellene, kifejezetten nyilatkozatot tennie a végrendeleti juttatottnak a juttatás megszerzéséhez, vagy megtartásához, némileg eltér az az eset, amikor az örökhagyó a visszautasítás elmulasztását minősítené ráutaló magatartással megadott megtámadásról való lemondásnak. Kérdés, hogyha a furfangos vagyonrendelő úgy szeretné biztosítani a megtámadási jogról való lemondás megtörténtét, hogy a szerzés részelemévé minősítené a lemondó nyilatkozat ráutaló magatartással való megtételét és az elfogadó nyilatkozathoz, illetve a visszautasítás hiányához a megtámadásról való lemondási nyilatkozatot is hozzákapcsolná ezt előíró végrendeleti rendelkezésben, úgy azt érvényesen megtehetné-e.
A Ptk. (6:4. § (4) bek.) szerint a hallgatás vagy valamilyen magatartástól tartózkodás a felek kifejezett rendelkezése alapján minősül jognyilatkozatnak. Kérdés, hogy minősülhetne-e a végrendeleti rendelkezés e bekezdés értelmében "kifejezett rendelkezésnek," noha nem szerződésről, hanem végrendeletről van szó. A végrendeletekre, mint öröklési jogi
- 26/27 -
jognyilatkozatokra is irányadóak a jognyilatkozatokra vonatkozó kötelmi jogi általános szabályok, ha az Öröklési Jogi Könyv nem tér el (6:10. §), márpedig az nem tiltja ilyen végrendeleti rendelkezés megtételét. Meglátásom szerint az e körben mögöttesen alkalmazható kötelmi jogi jogintézmény a harmadik személy javára kötött szerződés (6:136. §), amelynek tartalma szintén a juttatott számára (mivel a szerződésben a végrendelettel egyezően szintén nem jognyilatkozattevő fél) megváltoztathatatlan, és amely szintén részletes feltételeket írhat elő a juttatás igénybevételi feltételeiként, ezek között a kedvezményezett bizonyos jognyilatkozatait elfogadásnak, vagy egyéb meghatározott tartalmú jognyilatkozatnak minősítve. Ha e hallgatásnak, vagy tartózkodásnak a harmadik személy javára szóló szerződés meghatározott jelentőséget tulajdonít, annak egyrészt semmi akadálya, másrészt azt a kedvezményezett vagy egyben elfogadja, vagy egyben visszautasíthatja, a bírósági szerződésmódosításnak e körben - mivel ő nem szerződő fél - nincs helye általában. A harmadik személy javára való rendelkező ügylet tipikus esete a bizalmi vagyonkezelés, angolszász területen a trust, amelyben az alapító okirat igen cizelláltan rendelkezhet a kedvezményezetti jogállás elfogadása esetén a kedvezményezetti jogállás megszerzésének feltételeiről, illetve a kedvezményezett által ténylegesen megszerzett jogok korlátairól. Az ilyen feltételek juttatással való elfogadása nem keletkeztet a vagyon juttatója és a kedvezményezett között szerződéses jogviszonyt, azaz az ilyen kikötéseket alkalmazó végrendelet nem válna e tekintetben szerződéssé, és sértené meg a halál esetére köthető szerződések taxatív felsoroláson kívül eső jogcím alkalmazási tilalmát. ■
JEGYZETEK
[1] Ld. a PfV.I.21.866/2014/8. számú ítéletet, amelynek történeti tényállásában már felbukkan a megtámadás esetére hagyatéki juttatás vesztéssel fenyegető végrendeleti kikötés, azonban annak érdemi vizsgálatára nem kerülhetett sor, azt az elbírálási sorrendben megelőző érvénytelenségi ok fennállása miatt.
[2] A hagyatéki állagörökösnek, hagyományosnak, meghagyás kedvezményezettjének nevezés a továbbiakban együtt: hagyatéki juttatás.
[3] Logikailag bármely jogvesztést előíró feltétel fenyegetőnek volna nevezhető, e dolgozatban azonban kizárólag a megtámadást jogvesztő feltételként előíró kikötésekre fogom használni a kifejezést.
[4] Adam J. Hirsch: Freedom of Testation - Freedom of Contract, In: Minnesota Law Review 2011. 2207-2212. o.
[5] Gerry W. Beyer-Rob G. Dickinson-Kenneth L. Wake: The Fine Art of Intimidating Disgruntled Beneficiaries with In Terrorem Clauses, In: 51 Southern Methodist University Law Review 225, 1998. 51. 227-228. o.
[6] Elismerő döntésekhez Id. még: Lytle v. Zebold (357 S.W. 2d. 20. 21 Ark. 1962.), Womble v. Gunter (95. SE. 2d 213, 216-18 Va. 1956.).
[7] Ld.: Uniform Laws Commission Study Group: Issues list 9-10., http://www.uniformlaws.org/shared/docs/ tribal%20probate/2015apr_MTPC_Issues%20List.pdf, utolsó letöltés napja: 2016. október 26.
[8] Ld.: National Conference of Commissioners on Uniform State Laws: Uniform Probate Code (1969) utoljára 2010-ben módosított változat, Chicago, Illinois 2016. Section 2-517. és 3-905. egyező szöveggel a következőket mondja ki: "Penatty Clause for Contest. A provision in a will purporting to penalize an interested person for contesting the will or instituting other proceedings relating to the estate is unenforceable if probable cause exists for instituting proceedings."
[9] http://www.uniformlaws.org/Act.aspx?title=Probate%20Code. (letöltve 2016. november 7. napján)
[10] Ld.: Nevada Revised Statutes, http://www.leg.state.nv.us/NRS/NRS-137.html (letöltve 2016. november 7. napján)
[11] Ld.: Estates, powers and trusts, http://public.leginfo.state.ny.us/lawssrch.cgi?NVLWO: (letölve 2016. november 7. napján)
[12] http://www.statutes.legis.state.tx.us/Docs/ES/htm/ES.254.htrn (letöltve 2016. november 14. napján)
[13] Vö.: Király Tibor: Büntetőeljárási jog Osiris Kiadó, Budapest 2008., 4. átdolgozott kiadás, 343 o. (a továbbiakban: Király, Büntetőeljárási jog)
[14] Király, Büntetőeljárási jog, 244. o.
[15] Gátos György, In: A polgári perrendtartás magyarázata, (szerk. Németh János-Kiss Daisy), CompLex Kiadó, Budapest, 2007, 930. o. (a továbbiakban: Németh-Kiss: A polgári perrendtartás magyarázata)
Lábjegyzetek:
[1] A szerző doktorandusz, ELTE-ÁJK
Visszaugrás
