A megelőző távoltartás - mint polgári jogi jogintézmény - hosszas vita után nyolc éve került megalkotásra. Ez idő alatt a jogszabály - a 2009. évi LXXII. törvény (a továbbiakban: Hketv.) - egy komolyabb módosításon is átesett (2013. évi CCLI. törvény), azonban még mindig számtalan olyan pontja van, amelyek miatt nehezen, olykor nem elég hatékonyan alkalmazható. Sokan úgy gondolják, hogy a jogintézmény a törvény indokolásában meghatározott cél, vagyis a családon belüli erőszak megelőzésére, illetőleg megakadályozására ebben a formában nem alkalmas. Ennek ellenére a jogszabály hatályba lépése óta éves szinten országosan kettőezer-ötszáz körüli ügy érkezik a bíróságokra az Országos Bírósági Hivatal statisztikája alapján és ez a szám nem változik. A jogszabály gyakorlati alkalmazása során több kérdésben eltérő bírói gyakorlat alakult ki, számos kérdésben - ahogy arra a tanulmányban a későbbiekben részletesen kitérek - a Kúria már állást foglalt.
Járásbíróként a bírósági nemperes eljárás során felmerülő problémákat szeretném bemutatni. A tanulmány lezárása idején a törvény mögöttes jogszabálya az 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) volt, azonban a 2018. január 1. napjával hatályba lépett 2016. évi CXXX. tv., az új Pp. megelőző távoltartás tekintetében érdemi változást nem hoz. A törvényben 2018. január 1-jével egy lényeges módosítás történt, ami az ideiglenes megelőző távoltartást elrendelő határozat közigazgatási felülvizsgálatát érinti.
A 2013. évi törvénymódosítást követően a Hketv. hatékonyabbá vált, azonban még mindig számtalan kérdés van, amelyet a jogalkalmazásnak kell megoldania és egységes gyakorlatot kialakítania. A problémák két fő kérdéskörre oszthatóak, anyagi és eljárás jogi jellegűekre, azonban az eljárás sajátosságából eredően ezek sok esetben oly mértékben összefonódnak, hogy az eljárás menetén végighaladva azokat csak egységesen lehet bemutatni.
A Hketv. az eljárásban résztvevő feleket konkrétan nem határozza meg, csak a bántalmazott és a bántalmazó fogalmát adja meg. Az 1. § (2) bekezdése alapján bántalmazott az a hozzátartozó, akinek a sérelmére a hozzátartozók közötti erőszakot megvalósítják. A (3) bekezdés szerint pedig bántalmazó az a cselekvőképes hozzátartozó, aki a hozzátartozók közötti erőszakot megvalósítja, vagy akire tekintettel a hozzátartozók közötti erőszakot más megvalósítja, feltéve, hogy ezzel a bántalmazó egyetért.
A jogalkotó a bántalmazó fogalmát úgy határozta meg, hogy az csak cselekvőképes személy lehet. Az ügyek jelentős részében a családon belüli erőszak szülő-gyerek relációban valósul meg. Számtalan olyan élethelyzet van, amikor a szülő vagy a nagykorú gyermek kénytelen együtt élni a gondnokság alatt nem álló - például valamilyen szenvedélybetegség miatt agresszív - nagykorú gyermekével, szülőjével. Továbbá kiskorú gyermek is lehet bántalmazó. Gondoljunk csak arra, hogy a kamaszok körében milyen elterjedt a különböző kábítószerek használata és ezek hogyan hatnak a személyiségre. Mindezek kapcsán kérdésként merül fel, hogy miért nem nyújt védelmet a jogszabály egy olyan bántalmazóval szemben, aki például kizárólag vagyoni ügyek intézése tekintetében került gondnokság alá helyezésre. Ezekben az esetekben, ahogy arra Geréby Zsuzsanna is rámutat[1], a távoltartás elrendelésére kizárólag büntetőeljárás keretében van lehetőség. Ez azonban nem nyújt azonnali jogvédelmet, mivel csak a gyanúsítás megtörténte után rendelhető el. Kérdésként merül fel az is, hogy a rendőrség hogyan értesül arról, hogy a bántalmazó gondnokság alatt áll, ha azt a felek maguk nem adják elő a bántalmazást követő zaklatott lelkiállapotukban. Bár a bíróság hozzáfér a gondnokoltak országos nyilvántartásához, azonban ezt a kérdést - figyelemmel az eljárás jellegére - automatikusan nem vizsgálja, csak akkor, ha erre valamilyen adat merül fel. A Budai Központi Kerületi Bíróság egyébként azokban az esetekben, amikor felmerül, hogy valamelyik fél gondnokság alá helyezése lenne indokolt, minden esetben jelzéssel él az illetékes gyámhatóság felé annak érdekében, hogy fontolják meg a gondnokság alá helyezés iránti eljárás megindítását. A tapasz-
- 36/37 -
talatok szerint ugyanis sokszor ez eredményezi a felek közötti konfliktus végleges megoldását.
A jogszabály alapján bántalmazó és bántalmazott csak hozzátartozó lehet. A törvény alapján hozzátartozó a 2013. évi V. törvényben, a Ptk.-ban meghatározott közeli hozzátartozó és hozzátartozó, a volt házastárs, a volt élettárs, a bejegyzett élettárs, a volt bejegyzett élettárs, a gondnok, a gondnokolt, a gyám, a gyámolt.
Korábban számtalan kritika érte a jogalkotót a bíróságok részéről, mert a volt élettárs nem szerepelt a hozzátartozó között, ezért az OBH elnöke jogszabály módosítást is kezdeményezett. A problémát a 2013. évi módosítás megoldotta, azonban álláspontom szerint indokolt lenne az élettársi kapcsolatoknál lazább kapcsolatokra is kiterjeszteni a jogszabály személyi hatályát. Valójában egyre többen élnek olyan kapcsolatban, ami nem éri el az élettársi kapcsolat szintjét, azonban a felek jelentős időt töltenek együtt és komoly érzelmi kötelék alakulhat ki közöttük, illetőleg számtalan esetben a feleknek nem érdeke, hogy e körben egyezően nyilatkozzanak. Gondoljunk csak az élettársi vagyonközösség megszüntetése iránti perekre, ahol legtöbbször az első kérdés annak tisztázása, hogy a felek között volt-e élettársi kapcsolat, mert azt valamelyik fél vitatja. Ez a probléma fokozottan jelentkezik ideiglenes megelőző távoltartás elrendelésekor, mikor a kiérkező rendőrnek az amúgy is feszült helyzetben, sokszor az ittas bántalmazót megfékezve kellene számtalan egyéb dolog mellett ezt is kideríteni.
Egy konkrét ügyben[2] a rendőrség elrendelte az ideiglenes megelőző távoltartást a helyszínen észleltek alapján anélkül, hogy vizsgálták volna, a felek élettársak-e. A bíróság a meghallgatáson e körben kérdést intézett a felekhez, akik egyezően úgy nyilatkoztak, csak egymásnál szoktak aludni, de nem élnek egy háztartásban, ezért a bíróság az eljárást megszüntette.
Egy másik ügyben, mely a másodfokú bíróságot is megjárta,[3] a felek 2015 júliusától október elejéig, majd november közepétől december 19-éig együtt éltek a kérelmező tulajdonát képező ingatlanban. A kérelmezett a mindennapi szükséglethez tartozó holmiját a kérelmezőhöz vitte, nála aludt, közös programjaik voltak és szexuális kapcsolat volt közöttük. Az vitatott volt, hogy a mindennapi megélhetés költségeihez mennyiben járultak hozzá, azonban jövedelmeiket külön kezelték. A bíróság a kérelmezett távoltartás iránti kérelmét elutasította, mert álláspontja szerint a felek nem voltak élettársak, mivel közöttük nem volt gazdasági közösség, nem adtak számot közös hosszú távú tervekről. Kapcsolatuk bár párkapcsolat volt, de nem ennél szorosabb mélyebb összefonódást jelentő, egymás mellett hosszútávon elkötelezett párkapcsolat, amelyre egyidejűleg volna jellemző az érzelmi, gazdasági, szexuális közösség. A másodfokú bíróság osztotta az járásbíróság álláspontját, miszerint közös gazdálkodás hiányában élettársi kapcsolatról nem beszélhetünk, ezért az elsőfokú végzést helybenhagyta.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
