Nehéz hat évtizedre emlékezünk mindnyájan, mely a kommunista hatalomátvételnek úgyszólván másnapjától vette kezdetét, s melynek csaknem felében jogászteoretikus vezette a Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézetét.[1] Termésében súlyos hat évtizedre emlékezem szakmám jegyében, melynek során közreműködőik és közreműködéseik hazai és nemzetközi nyomatékát tekintve egyaránt a teoretikus jogművelés állott - minden bizonnyal csupán az itteni civilisztikával összevethető teljesítménnyel - az Állam- és Jogtudományi Intézet össztevékenységének a homlokterében.
Mint bármi más hazai tudományművelésünkben, ez is fokonként nyílott ki a vasfüggöny mögé bezártság szocialista internacionalizmusából egy vera scientianak a határokat nem ismerő tényleges egyetemessége felé.
Ha mindennek gazdagságát valamiféle közös nevezőre próbálnánk visszavezetni, talán legalkalmasabbként a jog talánya kifejezése és megnevezése kínálkoznék. Hiszen Kant óta tudjuk, hogy "A jogászok még mindig keresik a »jog« fogalmának definícióját".[2] A történelemből viszont nyilvánvalóként felismerni véljük, hogy egy olyan kényszerű, ideológiai meghatározottságú antagonizmusokon keresztüli radikális politikai átmenetben, amely - mint ez a II. világháborút követően a szovjet megszállás tényével, majd négyhatalmi elismerésével fokonként bekövetkezett - egy polgári eszményű respublikából proletárdiktatúrát eredményezett, nos,
- 121/122 -
a jog területén a váltás, a berendezkedés, majd annak különféle oldási kísérletei s a közelmúltunkban bekövetkezettként remélt végső meghaladás is mindvégig maga a jog felfogása mint megalapozó kérdés körül forgott.
A magyar jogbölcseleti hagyomány, ami mindezt megelőzte, még kellően tagolt volt. Az újkantianizmus szemléleti módja uralta ugyan az egész közép-európai térséget Németországtól a Baltikumig és a Fekete tengerig, ezen belül azonban egy hagyományos jogbölcselet pozitivizmusának a természetjoggal történő egyeztetése kísérletétől (Moór Gyula) a természetjog világi és egyházi műveléséig (Hegedűs József, illetve Horváth Sándor), a jogszociológia teoretikus megalapozásától (Horváth Barna) egy összetett módszertanú, a mélylélektan tanulságait is ötvöző szintézisvágyig (Szabó József), illetőleg egy szintén újkantiánus indítású, de szcientikus alapon realisztikus ontológiára törekvő kísérletig (Losonczy István) már a megközelítések sokasága[3] egyaránt jelen volt. Nos, a politikai váltás hegemonisztikus igénye pontosan bármiféle folytonosságnak a megtagadására, egy teljességgel új, marxista felfogásnak az intézményesítésére, és mint akkoriban bármi másban, egyedüli példaként az egyébként megszállásunkat is gyakorló hatalomban már Lenin nyomdokán Sztálintól kiépített, jogi berendezkedésében pedig Visinszkij nevével fémjelzett szovjet-marxizmus nehezen továbbmozduló molochjára épült.[4]
Az ideológiai alapokat a Szikra Könyvkiadó és - mint a párt elméleti folyóirata - a Társadalmi Szemle szolgáltatta; az alkalmazási kísérletek terepe az újraindult Jogtudományi Közlöny volt; a minták átvételére szakosodott orgánum gyanánt pedig hamarosan létrehozták a Szovjetjogi cikkgyűjtemény fórumát.[5] A megalapozás szovjet tankönyvek, monográfiák és tanulmányok fordításával indult, majd a fentebbi színtereken honosítási kísérletekkel folytatódott. Ezek a marxizmusnak a bolsevik államszemlélettel vegyített leegyszerűsítései voltak úgy, ahogyan Sztálin politikai berendezke-
- 122/123 -
dését Visinszkij az általa kezdeményezett ún. moszkvai akadémiai értekezlettől (1938) kezdve egy, minden továbbit a szovjet törvényesség éthosza alá rendelő merev törvénypozitivizmus - az ún. szocialista normativizmus - képében a jog nyelvére átfordította.
Mihelyst a magyarországi fordulat éve (1948) után két évvel Sztálin az ún. nyelvészeti vitában megszólalt,[6] tovább merevedett ez a felfogás, hiszen maga a normából kiindulás az alap- vagy felépítményi mivolt kizárólagos kettőssége mentén - vagyis a jog felépítményi léte, s ezzel egyfelől minden korábbi társadalmi-gazdasági formációval diszkontinuus saját teremtményként állítása, másfelől az azt létrehozó alapot pusztán kiszolgáló szerepe jegyében - áthangolódott. Mindennek horderejére jellemző, hogy az egész Akadémiánkon - régészettől a néprajzig - rögvest átzúgó viták aligha bővelkedtek új teoretikus felismerésekben, de a fentiek mentén indult ún. kontinuitás-vita ilyetén megoldásával bárminemű táplálkozást eleve kirekesztettek az elmúlásra ítéltetett (tehát jelképesen szemétdombra dobott) korábbi intézményiségből s a tudományaikban összegezett teoretikus reflexiókból.
Az új fordulatot a váltásnál már begyakorlott vezetőkként Vas Tibor, és egyre inkább előtérbe kerülően a szintén kérlelhetetlen, de fellépésre tudományos mezben is képes Szabó Imre vezérelte le. Az ideológiai sulykolás odáig terjedt, hogy néhány év múltán, még az 1950-es évek első felében az akadémiai osztályüléseken lezajló ún. kodifikációs viták jogforráselméleti, avagy polgári és büntetőjogi részkérdései eldöntésében is vezető érvként csakis a jognak az önnön gazdasági alapját reflektáló - azaz Marx eredendően lételméleti összefüggés-megállapítását Lenin ún. visszatükrözés-elméletére (tehát ismeretelméletre visszavezetően primitivizált) szolgálati szerepét érvényesítették.
Mihelyt e feladat bevégeztetett, a tökély elérése - és saját személyes ambíciója - jegyében Szabó Imre immár szimbolikus aktusra vállalkozott: arra, hogy a teljes magyar jogbölcseleti hagyomány kritikai feldolgozásával hagyja maga mögött és utasítsa el a múlt teljességét. Mint első kiemelkedő
- 123/124 -
magyar szocialista jogtudományi teljesítményt, Kossuth-díjjal jutalmazták művét,[7] amit hamarosan a Szovjet Tudományos Akadémiára történő beválasztása követett - olyan időben, amikor e testületnek szovjetunióbeli jogász rendes tagja még egyáltalán nem volt; s ez nyilvánvalóan hallatlan többletsúlyt biztosított a magyar teoretikusnak - és általa a magyar jogtudományosságnak is - az egész szovjet-uralta térségben.
Megjegyzendő azonban, hogy e fejlemények még jórészt a Pázmány Péterből Eötvös Loránddá lett Tudományegyetem kebelében zajlottak. Ekkoriban az akkori fiatalok bevonásával szerveződő jogtudományi intézeti közreműködés jórészt széleskörű nyelvismeretet feltételező (az alakuló szocialista világrendre és a vezető tőkés államokra egyaránt kiterjedő) jogi dokumentációban merült ki, aminek legnagyobb súllyal szovjet művek lefordítása, recenzeálása, tanulságaik (úgymond) levonása útján tettek eleget.
Az intézetigazgatóvá kinevezett Szabó Imre azonban hamarosan koncepcionális építkezésbe fogott. A hazai jogtudomány-művelés immár akadémiai égisz alatt működő központjává fejlesztette intézményét, bevonva munkájába az egyetemen általa már megismert pályakezdő tehetségeket.
Ennek eredményeként pedig a mindeddig gyakorolt merő applikáció, honi nyelvezetre történő csupasz lefordítás helyett egyre inkább valódi tudományművelés született. Már csak a munkába bevontak szükségképpen eltérő személyes (hiszen kandidálásukat célzó) témaválasztása okából is valamelyes pluralizmus lett mindennek a hamarosan láthatóvá váló gyümölcse: Szabó saját munkásságának folytatásán túl jogon belüli marxista fogalmi analitika[8] csakúgy, mint egy kritikai perspektívában megfogalmazott jogszociológiai alapvetés;[9] amit rövid időn belül ugyanezen tanítványok további monográfiái követtek a jog szocializációs szerepéről,[10] illetőleg a jogforrás-fogalom tudományos kimunkálásáról.[11]
Csaknem ironikus látnunk, hogy mindebben benne rejlett Szabó egykori eredendő nyitottságának a visszfénye, mely - ifjúkorának a kolozsvári Korunk hasábjain megjelent publikációiban - még esélyt adott a jog szo-
- 124/125 -
ciológiai megközelítésének, sőt egy jogi néprajz elgondolhatásának egyaránt. De megtestesült benne az a közvetett - hosszabb távon kétélűnek bizonyuló - hatás is, amely előbb monografizálta a burzsoá jogbölcseletet, hogy ugyanezen aktussal egyben szakíthasson is vele. Hiszen a tárgyalásában óhatatlanul megcsillantott egykori megközelítésbeli és módszertani sokszínűség (mely részletelemzésekig hatolt, miközben egyúttal egy vádirat benyomását[12] is kelthette) mégis a kísérletezés, a kreativitás dicséreteként hatott a megélt idők szovjet nyomvonalán éppen Vas és Szabó hazai tolmácsolásában primitivizált szocialista normativizmus jelenkori sivárságával szemben.
Mert egybevetve Szabó ekkori - az egész tábor számára irányadó - könyvméretű publikációival,[13] amik a visinszkiji szocialista törvényesség teoretikus alapjainak a némiképp továbbfejlesztett s javított kiszélesítésén munkálkodtak (görcsös ragaszkodással amellett, hogy a jog üzeneteként az juthat egyáltalán csak érvényre, ami már eleve a jog szövegszerű testében rejtezett), Peschka Vilmos a marxi alapokból kiindulva egyértelműen a létrejövő jogviszonyok elsőbbségére következtetett a formális alapjukul szolgáló hivatalos jogforrásokkal szemben, s ezzel, habár hallgatólagosan, megsemmisítő bírálatot gyakorolt Visinszkij norma-központú gondolkodása felett. Sőt, imént hivatkozott második munkájában egyszersmind bármiféle politikai voluntarizmusból fakadó jogpolitika fedezetlenségét is kimutatta, amikor egy, Marx számára még meghatározó módszertani prioritású - mert tartalmi - definícióval élve, a Legfelsőbb Bíróság elvi iránymutató határozmányainak a jogalkotás kritériumainak kielégítésére képes jogforrási minőségére következtetett. Kulcsár Kálmán pedig a jog belső formális beteljesedési igényét[14] egyenesen a jogvalósággal állította szembe. Ezzel nyilvánvalóan a jogi homogenitás virtualitása és tényleges szerepbetöltése kétpólusú voltát nyilvánította ki, amennyiben mindez immár nem egy jogilag kiküszöbölendő valóságos vagy látszatellentmondást testesít meg, hanem
- 125/126 -
egyfelől egy tételező normativitással deklarált rendező eszménynek, másfelől pedig az így vagy úgy beálló társadalmi valóságnak a létszerű különbözését. Sőt, nemsokára empirikus adatfelvételekkel[15] szintén nyilvánvalóvá tette, hogy túlnyomórészt nem önmagában (önnön létével és erejével) hat a tételezett jog, hanem mindenkori társadalmi környezetével összhangot mutató egységben, az utóbbi (akár gyakorlati módosulásokat, primitivizálásokat és/vagy enyhítéseket/szigorításokat mutató) részeként; a társadalmi tényszerűség olyan erőteljes meghatározásával, hogy még egy akár oly kemény proletárdiktatúra ideologikus voluntarizmusa is elszenvedheti a maga gyakorlati korrekcióját, amennyiben - választott példájában - a bíráskodás professzionális/laikus összeszervezésű felépítése ellenére az utóbbi összetevő legfeljebb eleve elsorvadtan, tehát gyakorlati hatás nélkül nyilatkozik csak meg.
A mélyben azonban még ennél is több munkált. Hiszen a fentiekkel úgyszólván egy időben jelent meg egy intézeti kezdeményezésű, bátor kitekintésű igényes kollektív egyetemi jegyzet,[16] majd egy reprezentatív intézeti tanulmánykötet,[17] amikben változatlanul erőteljes és ideologikus indítékú elhatárolódással ugyan, mégis kritikai mélységben tárgyaltattak a kortárs nyugati irányzatok.
Ebből eredően az elkövetkező néhány év immár egyfajta nyitás perspektívájával mélyítette el az imént látott megközelítésbeli hármasságot. Szabó az ifjú Marxhoz való visszatérés (mint a kor nemzetközi áramában jelenlévő rekonstrukciós igény) jegyében[18] maga fogott egy rejtetten lételméleti horizontú vállalkozásba, hogy a jogviszonyokat társadalmi viszonyok leképezéseként újrafogalmazhassa.[19] Úttörésnek remélt vállalkozása sikerületlenségét, egy tudományos áttörésnek az elégséges mondanivaló
- 126/127 -
hiányából fakadó kudarcát átélve azonban - lényegi folytatás nélkül - csakhamar visszatért korábbi, alapvetésében saját normativizmusába beszűkülő összefoglalásaihoz.[20] Peschka viszont nagy ívű kritikai áttekintéssel a marxizmus jegyében újragondolta a XX. század meghatározó nyugati (tehát a szocialista táborban ellenségesként kezelt) jogfilozófiai áramlatait.[21] Ennek során kérlelhetetlen fogalmi logikája bírált ugyan és el is utasított, jogi gondolkodásunk módszertana s a követhető utak elgondolható többessége azonban (egészen az akkor még friss hermeneutikáig terjedően) mind e közben - beleértve a jogban a szociológiai gondolkodás megülepedését is[22] - folyvást gyarapodott. Ennek köszönhető, hogy Peschka tollából nemsokára normaelméleti, sőt a jog kategoriális különnemű homogeneitását kifejtő szintézis is megjelent.[23] Az a viszonylagos lételméleti ráérzés azonban, amely a visszatükrözés-központú, tehát döntően ismeretelméleti fogantatású és terminológiájú megközelítéssel korábban még párban, valaminő nyitás lehetőségével jelent meg, életművében immár nem folytatódott: jelképesen kifejezve, Peschka számára a nagyrealizmus elméletét filozófiailag megalapozó Esztétikum és Különösség Lukácsa maradt tanító erejű. Eközben Kulcsár szintén egy nagyelmélet kontúrjait és ívét közelítő építkezésbe fogott, mikor esettanulmányok monográfiában
- 127/128 -
összegződő sorával tesztelte a jogi modernizáció lehetőségeit és máris kibukkanó, mert a társadalom (s benne kora magyar társadalmi valósága) mozgásfolyamataiban rejtező buktatóit.[24]
Egyfajta távlatból visszatekintve, az első két generáció imígyen eltelt szakmai életét az alábbiak szerint jellemezhetjük. Az, amit alapvetően Szabó Imre teljesített, politikai feladatvállalás volt: a szocialista jogi gondolkodásnak a szovjet minta szerinti megalapozása, majd finomítása, beleértve ennek a fokozatos oldását, sőt lehetővé téve másodgenerációs tanítványai által a visinszkiji minta teljes meghaladását is. Hiszen ez utóbbiak közül Peschka Vilmos a visszatükröződés fogalmi körén belül maradva a hangsúlyt egyre határozottabban a jogalkotó általi akarati meghatározásról a megfelel(tet)és és reflektál(tat)ás, mint a jog létében bekövetkező és megnyilvánuló transzformáció specifikusan jogi - tehát, tág értelmében, technikai - mivoltára, s ezzel a saját ismeretelméleti felfogásába (és annak részeként) visszacsempészett valamelyes (formáló) ontologikumba helyezte; Kulcsár Kálmán pedig eleve a jog, a jogi jelenség fogalmi körébe vonta a tételezettnek (sőt, jogi szervtől kikényszerítettsége esetén a nem-tételezettnek) tényszerűségét, azaz így vagy úgy bekövetkező megvalósulását/megvalósultságát is. Ráadásul szigorú fogalmi-logikai építkezéssel véghezvitten ezeken belül Peschka kinyilvánította a marxista és a szocialista jogelmélet lehetséges szétválását (amennyiben az előbbi a jog létszerű összetevőiről és mozgásáról, az utóbbi pedig egy követendő/megvalósítandó jogi politikáról szól, amely két irány és fókuszálás - akár ellentétek lehetőségét magában rejtve - külön is válhat egymástól), Kulcsár pedig egyre kendőzetlenebbül bármiféle politikai motivációjú, ámde társadalmilag fedezetlen változtatni akarásnak a lehetséges, ám többnyire be is következő jogi kártételét mutatta ki.
Nyilvánvalóként alakult így, hogy a korábban említett hármasságból a normativizmus lassan kihullt. Következésképpen az időközben színre lépő harmadik generációra egyfelől a jog komplexitása mikénti megfogalmazhatóságának a feladványa, másfelől a jogváltozás teoretikus magyarázatának az igénye maradt örökül. Magától értetődően a legmélyebben teoretikus alapkérdések voltak ezek, amik egyszersmind a kor rejtett áramaiba is szervesen kapcsolódtak, jelesül az ún. reform-kommunista törekvések nem ritka felszínességének a burkolt, majd egyre nyíltabb bírálatá-
- 128/129 -
ba. Hiszen elméletileg értelmezett alapként mindvégig a jog (viszonylagos) önállóságának, tehát autonómiájának az elismertetéséről volt szó, amelyek kapcsán a jog eredendő összetettségének a kimunkálása eleve a tetszőleges változtatgatások belső és külső korlátaira figyelmeztetett; az ontológiai megközelítés a komplexitásában szemlélt jogban is - mint visszafordíthatatlanul előrehaladó folyamatban - a különféle beépített impetusok irreverzibilitására következtetett (ami azt jelentette az értő számára, hogy megfelelő reform-elemek rendszerszerű beépítésével egy új állapot hosszabb távon forradalmi váltás nélkül is elérhető); a szociológiai elemzés pedig aligha hívhatta fel másra a figyelmet, mint a teljes körű társadalmi fundálás nélküli fejlesztések hiábavalóságára.
A harmadik generációval ilyenképpen nemcsak úgyszólván teljes körű recenzív, tehát az elérhető nemzetközi szakmai irodalmat ismertető nyitás[25] és - a többi szocialista államban ismeretlenül, mert vállalatlanul maradt módon - a jelenkori klasszikus és az élő kortárs irányzatok kritikai szövegkiadású behozatala, vagyis társadalomtudományi közgondolkodásunk immár szerves részévé történő avatása[26] következett be, de egyszer-
- 129/130 -
smind olyan sokirányú monografizálás, amely már teljes vértezetben nemzetközileg versenyképesnek bizonyult, hiszen marxista fogalmisággal ugyan, de elvi nyitottsággal és teljes igényű irodalmi kritikai áttekintéstől megalapozottan vizsgálta tárgyát. Csupán a könyvméretű feldolgozásokkal vetve számot itt, az egyik vállalkozás funkcionális megközelítéssel egyetemes összehasonlító-történeti intézményi elemzésre építette fel a kodifikációs eszményű jogobjektiválásnak a jogi racionalizáció eszményére alapozó elméletét;[27] a másik nekirugaszkodás a lukácsi társadalomontológia nyomán olyan jogontológiai alapvetéshez érkezett el,[28] amelyikben a nálunk meghonosodottan csaknem kizárólagossá tett ismeretelméleti megközelítés most már a lételméleti alá rendeltetett - lehetővé téve ezzel, hogy a mindeddig hamis ideológiaként bírált jogászi világkép mint professzionális deontológia maga a jog egyik létszerű (s önmagában is dinamikus, mert más lehetőségekkel folyvást versengő) összetevőjeként nyerjen elismerést -; egy harmadik s régen várt feldolgozás tudatosíthatta a jogtudomány merőben leíró, úgymond valóság-összefüggéseket feltáró funkciója mellett (vagy éppen vele szemben) a belőle a jogművelésre kisugárzó normatív erejű formáló közreműködést (ami a később szakmai közhellyé váló teoretikus rekonstrukció mint tényleges valóság-konstrukció felismerését vetítette előre);[29] a jogmegvalósulás s a jogváltozás kutatásában pedig - makro- és mikro-helyzetekben egyaránt, szociológiai adatfelvételekkel roppant körültekintően s a tárgy mélységében alátámasztottan[30] - rádöbbenthetett a társadalmi interakció elsőségére, amelyben a jogi oldal mindig (még ha látszólag
- 130/131 -
kiváltó okként láthatóvá tetten is) végső soron csak alárendelten játszhat szerepet.[31]
Ez a közép-európai - és a honi tudományosság számára egyre európaibb - színtéren megnövekedett teljesítmény immár lehetővé tette a szocializmus idején másutt példátlan két- és többoldalú, a még létező vasfüggönyön túlnyúlóan valóban nemzetközi közös konferenciaszervezést is.[32]
Az oktrojált politikai rezsim erodálódása, majd összeomlása nyilvánvalóan már önmagában új helyzetet teremtett - még akkor is, ha ez leginkább csak korábbról érlelődő koncepciók kidolgozásának az új kiadási feltételek közötti közreadásában (s ennek részeként az intézeti közlemények eddigi előkelő különállásának az egyre teljesebb feloldódásában) jelentkezett.[33]
Ezekben a jog már átalakultan, merthogy az eddig megtapasztaltakhoz képest még az analitikus elemzések körében is[34] úgyszólván hallatlanul sokirányú összetettségében jelent meg.[35] Azaz kortárs tudománymód-
- 131/132 -
szertani és nyelvfilozófiai kutatásokból táplálkozóan - s így a nemzetközi irodalomban is csaknem előzmény nélkülien újító módon - a jog itt egyértelműen egy nyelvi játék, a társadalmi szintéren folytatott diskurzus konvencióiban folyvást érlelődő új és új konvencionalizációk színeiben jelentkezett, aminek a nézőpontjából már kevésbé az immár referenciaként kezelt forrás, mint inkább az éppen adott eredményhez vezető teljes folyamat azonosíttatott azzal, amit egyáltalán jognak nevezhetünk.[36] A jogfejlődés által bejárt útban - objektiválás / eldologiasodás / elidegenedés - az eldologiasodott struktúraként kezelt, s ezért eszményében a személyességből kiüresített jog ezzel ismét felmutathatta közvetlenül emberi gyökereit, következésképpen ezzel mind közvetlen alakítójának, mind pedig a társadalmi közegében részes minden egyes egyednek az elháríthatatlan, mert magának a nyelvi játéknak és hermeneutikájának a formálásában óhatatlanul közreműködő személyes felelősségét.[37] Ez az emberi létezés (tehát összes emberi képességünk egyidejű jelenléte és gyakorlása) teljességében történő gondolkodás egyúttal megjelent a rendszerváltoztatásnak nevezett folyamat jogfilozófiai értékelésében is, mely a posztmodernitására hivatkozó mai, az emberi jogi megközelítésben gyökerező s ezért elvont egyetemességű, tehát egyfajta doktriner mechanicitással érvényesített amerikai joguralom-felfogás (és ehhez hasonulva a magyar alkotmánybíráskodási gyakorlatban intézményesedő szelektív szövegformalizmus) bírálatával egyszersmind lehetővé tette egy a tértől és időtől mentesített elvi alapállástól a hic et nunc történelmi partikularitásának a felismeréséhez vezető visszatérést, és ezzel jogi gondolkodásunkba az emberi töprengésnek a konkrét kihívásokra adandó konkrét, mert társadalmilag úgyszintén felelős
- 132/133 -
válasz terminusaiban történő gyakorlati formálódása visszaépülését is.[38] A világban globálisan végbemenő folyamatok természetszerűleg újólag felvetik a jogi eszmények és minták univerzalizálhatóságának kérdését, s ebben annak dilemmáját, vajon nem rejtenek-e magukban valamelyes kettősséget s ezzel nem hordozzák-e magukban önnön reprodukcióik csíráit az egy irányba tartónak láttatott folyamatok is.[39]
Végezetül a napjainkra évszázados távlatban már visszatérően megrengetett, ámde jogászi világképünkben változatlanul önmeghatározásunk fundamentumát képező jogpozitivizmus újragondolásra kerülhetett az európai jog felépülésének és működésmódjának átfogó jogfilozófiai kitekintésű vizsgálatakor szemünk elé bukkanó éles kontrasztban, tudatosítva nemcsak annak már korábban megfogalmazott felismerését, hogy a rend nem magából a szabály tételezettségéből, hanem az általa is hermeneutikájában mozgatott társadalmi interakció során áll elő, de egyszersmind az arra történő rádöbbenést is, hogy e valóban posztmodern jegyeket viselő és egészében hatékony új nemzet-közi konstruktumban a rend egy erőteljesen irányított, de tudatosan sokpólusúvá tett dinamizmus minduntalanul kölcsönösen visszacsatolt terméke lehet, mintegy az összműködés káoszának mindenkori eredőjeként.[40]
A magyarországi szocializmus lezárásának igénye természetszerűleg hozta magával az elméleti előzmények, tehát a kommunista hatalomátvétel előtti magyar örökség feltárásának szükségletét. Korábbi kutatásokra visszanyúlóan számos kézirat is előkerült, amelyeknek szerzőiktől publikálását éppen az akkori politikai váltás tette lehetetlenné, s így posztu-
- 133/134 -
musz szövegkiadásokkal[41] kezdődhetett az a rehabilitáló munka, ami azután a túlnyomórészt háború előtti, immár klasszikussá lett magyar művek korabeli idegen nyelvű változatai gyűjteményeinek a közreadásával[42] tovább gyarapodhatott.
Az ismét teljes értékűen, kitekintéssel és közreműködéssel a tudomány nemzetköziségébe történő kapcsolódás nemcsak tekintélyes, s világszerte a tanulmányi (kötelező vagy ajánlott egyetemi) olvasmányokba is bekerülő gyűjtemények intézeti színekben történő létrejövetelét tette lehetővé,[43] de egyszersmind az új kiadási feltételek s az újra meghonosodó szokás tudományos eredményekben bővelkedő, ugyanakkor a honi teljesítményt nemzetközileg is alkalmasan reprezentáló emlékkötetek[44] kiadásában szintén megnyilvánulhatott.
*
- 134/135 -
Hatalmas ívet formázott mindezzel a Magyar Tudományos Akadémia immár Jogtudományi Intézetében zajló jogelméleti kutatómunka. Szerencsére nem kiindulópontjához érkezett vissza; az ív mára éppen azzal zárul időlegesen, hogy elszakított, egyetlen irányban politikailag kikényszerített monopolizáltságából természetes folyamába és kölcsönhatásközegébe, a tudomány egyetemességébe végre - ismételten - elérkezhetett.
Amiként a tudománynak sem szokása, hogy a történelem végéhez elérkezzék, e tekintélyes intellektuális erőfeszítés sem vezethet/vezethetett el a jog talánya felfejtéséhez, de most már valóban érzékelhető, hogy a jog minden ízében antropológiailag előfeltételezett, történelmileg formálódó kultúrantropológiai adottságokon nyugszik, amelynek életét átszövi a társadalomban zajló mozgás csakúgy, mint a társadalmi tudatosságot megalapozó és kifejező gondolkodási kultúra - mindmegannyi összetevő, amelyeknek egyes vonatkozásait az ökonómiától a szociológiáig számos társadalomtudomány kutatja. Tehát a mindenkori társadalmi összegészen belül olyan összefonódás érvényesül, amelynek legáltalánosabb meghatározó jegye éppen nem más, mint a kölcsönhatás, vagyis annak visszatérően kutatandó ténye, hogy a befolyásoló maga is befolyásolt, a meghatároz(ód)ás pedig kölcsönös és mindenkor csak viszonylagos; azaz immáron - s végső soron az emberi fejlődés csupán rekonstruálható kezdeteitől fogva - a társadalmiasodottság olyan korát éljük, amelyben nincsenek abszolút kiindulópontok vagy igazi eredendőségek, csupán az ember és fejlődése során alakuló interakciók; ráadásul a társadalomtudományilag értelmezhető transzcendencia-élmények és eszményi világképek is ebben a szakadatlan társadalmi mozgásfolyamatban alakulnak ki és válnak/válhatnak az emberi fejlődés hajtóerejévé.[45]
Parabolikusan közelítünk hát ahhoz, hogy egyetemes jogtudományról valóban beszélhessünk, miközben ettől való eltávolodásaink is minduntalan - és a tudományos önfejlődés logikájától hajtva: óhatatlanul - újratermelődnek. Tapasztalataink azonban lerakódnak az emberi tudásban, és folyvást aktualizáltatnak, amint a szükség megkívánja s a kutatói élelmesség megleli.
- 135/136 -
Elméletművelésünkben a megújulási képesség és készség talán az értelmes fejlődés végső záloga, azzal az emberi belátással együtt, hogy mindennek kellő irányt is szabjon. A jelen áttekintésben értékelt hat hosszú évtizedről jó lenne remélnünk, hogy e tekintetben sem múlt el eredménytelenül.■
- 136 -
JEGYZETEK
[1] Csupán elbeszélt emlékeink vannak arról, hogy 1956 októberének végén az MTA ÁJI Forradalmi Tanácsa (amit Farkas József polgári eljárási jogász elnökölt, akinek ezért kellett - megelőzendő egy esetleges formális számonkérést, vagyis saját elhatározásból - elhagynia intézményét, hogy több évtized múltán majd a pécsi egyetemen telepedhessen meg) az egykor szintén jogfilozófusként indult Bibó Istvánt kereste meg a vezetés átvételének igényével, amit a helyzet kialakulatlansága okán akkor és ott - jó érzékkel - Bibó elhárított magától. Időközben történt államminiszteri kinevezése azonban a forradalom sikere esetére sem valószínűsítette volna intézetvezetése tényleges bekövetkezését.
[2] KANT, I. A tiszta ész kritikája. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981. 558.
[3] A hagyományos Kelsen-bírálaton (Bibó István) túl beleértve egy transzcendentális logika purizmusát (Vas Tibor) és a joglogika igénybejelentését (a későbbiekben Soltra váltani kényszerülő Scholtz Kornél) egyaránt.
[4] A váltás, majd a további alakulás sokirányú feldolgozására lásd - teljes anyagában - A szocializmus marxizmusának jogelmélete (OTKA-munkaértekezlet [T032156]) társszerk.: Jakab A.. [különszámi függelék in] Jogelméleti Szemle, 2003/4. <http://jesz.ajk.elte.hu/2003_4.html>, illetőleg monografikussá bővített tárgyalásban pedig a szerzőtől: A szocializmus marxizmusának jogelmélete: Hazai körkép nemzetközi kitekintésben. In: VARGA Cs.: Jogfilozófia az ezredfordulón Minták, kényszerek - múltban, jelenben. Szent István Társulat, Budapest, 2004., 251-302.
[5] I-IV (1951-1954), ami ezután Külföldi jogi cikkgyűjtemény V-VI (1955-1956) gyanánt jelent meg még néhány évig.
[6] Megsemmisítő bírálatként azon korabeli törekvéssel szemben, amely a marxizmus hivatalos nyelvtudományaként kísérelte meg elfogadtatni egy kortárs (bár korábban meghalt, tanítványaival akkorra vezető iskolává szervezett) örmény nyelvész felfogását, amely a nyelvet a gazdasági alap nemzeti sajátosságok nélküli termékeként láttatta, s ezzel egy közös proletárnyelv létrejöttének a folyamatát prognosztizálta, és ezért elősegítésének a politikai kívánalmát is hirdette. Lásd Йосиф Виссарионович Сталин ‘Марксизм и вопросы язикознания' Правда. 1950. június 20., július 4. és augusztus 20., illetőleg Marxizmus és a nyelvtudomány kérdései. Szikra, Budapest, 1950 [újrany. 1953].
[7] SZABÓ I: A burzsoá állam- és jogbölcselet Magyarországon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1955. (2. jav. kiad. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980.).
[8] PESCHKA V.: A jogviszonyelmélet alapvető kérdései. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 1960.
[9] KULCSÁR K.: A jogszociológia problémái. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 1960., illetve újrafeldolgozott változatában mint A jogszociológia alapjai. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 1976. (Oсновы социологии права. Moсква, Прогресс, 1981.).
[10] KULCSÁR K.: A jog nevelő szerepe a szocialista társadalomban. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 1961.
[11] PESCHKA V.: Jogforrás és jogalkotás. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1965.
[12] Nagy Endre (Pécs) szóbeli megjegyzése az akadémiai előadást követően.
[13] SZABÓ I.: A szocialista jog. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 1963. (Социалистическое право. Прогресс, Moсква, 1964.); A jogszabályok értelmezése. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 1960. (Interpretarea normelor juridice, Editura Sţiinţifică, Bucuresţi, 1964); Társadalom és jog. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1964., valamint Szocialista jogelmélet - népi demokratikus jog. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 1967.
[14] A később megírt és csupán posztumusz közzétett lukácsi ontológia ‘Verfüllungssystem'-fogalma jelent meg már e felfogásba burkoltan - olyan igényként, amely maga is manipuláció diszkrepáns (a tételezéssel magával inkongruus) terméke, és amelynek egyetlen létszerű indoka és funkciója a különféle társadalmi részkomplexusok s az általuk érvényesíteni kívánt érdekek közti közvetítés.
[15] KULCSÁR K.: A jogismeret vizsgálata. MTA Állam- és Jogtudományi Intézete, Budapest, 1967.; A népi ülnök szerepe a bírói ítélkezésben. MTA Állam- és Jogtudományi Intézete, Budapest, 1967.
[16] ANTALFFY Gy.-KULCSÁR K.-PESCHKA V.-PÉTERI Z.-SAMU M.-SZABÓ I.-SZOTÁCZKI M.-SZTODOLNIK L.: Állam- és jogelmélet [Egyetemi jegyzet, 1956/57. tanév 1-2. félév]. Felsőoktatási Jegyzetellátó Vállalat, Budapest, 1957. [újrany. 1958; 1960].
[17] Kritikai tanulmányok a modern polgári jogelméletről (szerk.: Szabó I.). Akadémiai Kiadó, Budapest, 1963. [Критика современной теории права (szerk.: Туманов, В. А.). Прогресс, Moсква, 1969.].
[18] SZABÓ I.: Előadások Marxról és a jogról. Gondolat, Budapest, 1976. (Karl Marx und das Recht Vorträge. Akademie-Verlag, Berlin, 1981.).
[19] SZABÓ I.: A jogelmélet alapjai. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971. (Les fondements de la théorie du droit. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973., Основы теории права. Прогресс, Moсква, 1974.
[20] SZABÓ I.: Jogelmélet. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 1977.; A jog és elmélete. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978.; Ember és jog. Jogelméleti tanulmányok. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1987.
Lényegében ebbe a visszavonulásba simulnak be az időközben megjelenő reprezentatív intézeti gyűjteményes kötetek is, mint pl. Aktuelle Probleme der marxistisch-leninistischen Staats- und Rechtstheorie. Material der Konferenz der Staats- und Rechtstheoretiker der europäischen sozialistischen Länder (szerk.: Péteri Z.). Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézete, Budapest, 1968.; Legal Theory - Comparative Law. Studies in Honour of Professor Imre Szabó (szerk.: Péteri Z.). Akadémiai Kiadó, Budapest, 1984.
[21] PESCHKA V.: A modern jogfilozófia alapproblémái. Gondolat, Budapest, 1972.; (Grundprobleme der modernen Rechtsphilosophie. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1974.); Max Weber jogszociológiája. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975.; Jog és jogfilozófia. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 1980.
[22] KULCSÁR K.: Rechtssoziologische Abhandlungen. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980.; Gazdaság, társadalom, jog. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1982.; valamint Politikai és jogszociológia. Tankönyvkiadó, Budapest, 1981. (Kossuth, Budapest, 1987.).
[23] PESCHKA V.: A jogszabályok elmélete. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979. (Die Theorie der Rechtsnormen. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982.); Az etika vonzásában (Jogelméleti problémák az etika aspektusából). Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980.; A jog sajátossága. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988. (Die Eigenart des Rechts. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989.); és Appendix "A jog sajátosságához" Tanulmányok. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó-MTA Állam- és Jogtudományi Intézet, Budapest, 1993.
[24] KULCSÁR K.: A modernizáció és a jog. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1989. Modernization and Law. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992.); Jogszociológia. Kulturtrade, Budapest, 1997.
[25] A Sajó Andrásnak és Varga Csabának köszönhetően robbanásszerűen megnövekedett kritikai irodalomból az utóbbi szerző válogatott kései gyűjteményeként lásd Jogi elméletek, jogi kultúrák Kritikák, ismertetések a jogfilozófia és az összehasonlító jog köréből. ELTE, Budapest, 1994., kényszerű okokból publikálatlanul maradt ekkori írásainak utólagos közzétételére pedig lásd uő. Útkeresés Kísérletek - kéziratban. Szent István Társulat, Budapest, 2001.
[26] Az 1970-es évek első felében az ismételt szerkesztői szándékot végül elfogadva, Szabó Imre bátorítása, majd visszakozása, ámde végül önmeggyőzése folytán végül is támogatottan (ámde megjelenésében időleges tiltásával késleltetetten) lásd Modern polgári jogelméleti tanulmányok (szerk.: Varga Cs.). Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézete, Budapest, 1977.; Jog és filozófia Antológia a század első felének polgári jogelméleti irodalma köréből (szerk.: Varga Cs.) Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981., valamint Jog és szociológia (szerk.: Sajó A.). Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 1979.
Megjegyzendő, hogy Szabó Imre kiállása olyan átütő erejűnek bizonyult, hogy a Jog és filozófia kötetének megjelenésekor már az Akadémiai Kiadó programjába iktattatta a kortárs nyugati irányzatoknak szentelendő II. és a teljes szovjet és szocialista jogi marxizmus (akkor még sehol sem összegyűjtött, eredeti megjelenésük óta sehol sem közzétett, tehát ekkor és ezért feltárt) alapszövegeinek szánt III. kötet megjelentetését is. Ezeknek a szövegszerű korpusza már összeállt és csupán a szerzői jogok megszerzése volt folyamatban, amikor a kiadó pénzügyi válsága véget vetett bárminemű folytatásnak. Mindazonáltal, további válogatással ezek anyaga szintén beépült a későbbi kiadásokba: Jog és filozófia Antológia a század első felének kontinentális jogi gondolkodása köréből (szerk.: Varga Cs.) Osiris, Budapest, 1998. és Jog és filozófia Antológia a XX. század jogi gondolkodása köréből (szerk.: Varga Cs.) 3. bőv. kiad. Szent István Társulat, Budapest, 2001. [újrany. 2003; 2008]).
[27] VARGA Cs.: A kodifikáció mint társadalmi-történelmi jelenség. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979. (2. bőv. és átdolg. kiad. 2003., Codification as a Socio-historical Phenomenon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1991.).
[28] VARGA Cs.: A jog helye Lukács György világképében. Magvető, Budapest, 1981. (The Place of Law in Lukács' World Concept. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1985. [2. kiadás 1998]; s Politikum és logikum a jogban A jog társadalomelmélete felé. Magvető, Budapest, 1987.
[29] SAJÓ A.: Kritikai értekezés a jogtudományról. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1983.
[30] SAJÓ A.-SZÉKELYI M.-MAJOR P.: Vizsgálat a fizikai dolgozók jogtudatáról. MTA Állam- és Jogtudományi Intézete, Budapest, 1977.; SAJÓ A.: A jogtudat mikrokörnyezeti meghatározói. MTA Állam- és Jogtudományi Intézete, Budapest, 1981.; SAJÓ A.: Jogtudat, jogismeret. In: BOROS L.: A család és a családi jog megjelenése az állampolgárok tudatában. MTA Sokszorosító, Budapest, 1983., 127-330.; valamint SAJÓ A.: A jogosultság-tudat vizsgálata (Kutatási összefoglaló). MTA Állam- és Jogtudományi Intézete-ELTE Szociológiai Intézet, Budapest, 1988.
[31] SAJÓ A.: Társadalmi szabályozottság és jogi szabályozás. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978.; Jogkövetés és társadalmi magatartás. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980.; Látszat és valóság a jogban. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1986.; Társadalmi-jogi változás. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988.
[32] A Nemzetközi Jog- és Társadalomfilozófiai Társaság keretében Rechtsgeltung Ergebnisse des Ungarisch-österreichischen Symposiums der Internationalen Vereinigung für Rechts- und Sozialphilosophie 1985 (szerk.: Varga Cs.-Weinberger, O.). Franz Steiner Verlag, Stuttgart, 1986.; Rechtskultur - Denkkultur Ergebnisse des Ungarisch-österreichischen Symposiums der Internationalen Vereinigung für Rechts- und Sozialphilosophie 1987 (szerk.: Mock, E.-Varga Cs.). Franz Steiner Verlag, Stuttgart, 1989.; Theoretische Grundlagen der Rechtspolitik Ungarisch-österreichisches Symposium der Internationalen Vereinigung für Rechts- und Sozialphilosophie 1990 (szerk.: Koller, P.-Varga Cs.-Weinberger, O.). Franz Steiner Verlag, Stuttgart, 1992.; a Phare/Tempus program keretében pedig On Different Legal Cultures, Pre-Modern and Modern States, and the Transition to the Rule of Law in Western and Eastern Europe (szerk.: Krawietz, W.-Varga Cs.). Duncker-Humblot, Berlin 2003.
[33] Korábbi monografikus feldolgozásához vö. VARGA Cs.: A jogbölcselkedés állapota Magyarországon. In: A magyar jogrendszer átalakulása 1985/1990-2005 Jog, rendszerváltozás, EU-csatlakozás II. (szerk.: Jakab A.-Takács P.). Gondolat-ELTE ÁJK, Budapest, 2007., 1132-1154.
[34] SAJÓ A.: Jogosultságok. MTA Állam- és Jogtudományi Intézete-Seneca Kiadó, Budapest, 1996.
[35] Gyűjteményes publikációként VARGA Cs.: A jog társadalomelmélete felé. Osiris, Budapest, 1999 (újrany. Szent István Társulat, Budapest, 2001, 2002; 2003 és 2004); A jog mint folyamat. Osiris, Budapest, 1999. (újrany. Szent István Társulat, Budapest, 2002. és 2004); A jog mint logika, rendszer és technika. Osiris, Budapest, 2000.
Hasonlóképpen VARGA Cs.: Law and Philosophy Selected Papers in Legal Theory. ELTE, Budapest, 1994. (Études en philosophie du droit / Estudios en filosofia del derecho. ELTE, Budapest, 1994., Rechtsphilosophische Aufsätze. ELTE, Budapest, 1994. és Право Теория и философия. ELTE, Budapest, 1994.).
[36] VARGA Cs.: A bírói ténymegállapítási folyamat természete. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992. (2., jav. és utószóval bőv. kiad. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2001. 3. kiadás 2003., Theory of the Judicial Process The Establishment of Facts. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1995.).
[37] VARGA Cs.: Előadások a jogi gondolkodás paradigmáiról. Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Budapest, 1998 (újrany. Osiris, Budapest, 1999 és 2000, Szent István Társulat. Budapest, 2002 és 2003, Lectures on the Paradigms of Legal Thinking Akadémiai Kiadó, Budapest, 1999.); majd A jogi gondolkodás paradigmái jelentősen átdolg. és bőv. 2. kiad. Szent István Társulat, Budapest, 2004. Vö. még ehhez A jogi gondolkodás paradigmái Szövegek (szerk.: Varga Cs.). ETO Print, Budapest, 1998 (újrany. 1999, Osiris, Budapest, 2000; Szent István Társulat, Budapest, 2004.).
[38] VARGA Cs.: Jogállami átmenetünk Paradoxonok, dilemmák, feloldatlan kérdések. AKAPrint, Budapest, 1998. (Transition to Rule of Law On the Democratic Transformation in Hungary. ELTE, Budapest, 1995.); Jogállami? átmenetünk? Kráter, Pomáz, 2007. (Transition? To Rule of Law? Constitutionalism and Transitional Justice Challenged in Central & Eastern Europe. Kráter, Pomáz, 2008.); gyűjteményként pedig Igazságtétel jogállamban Német és cseh dokumentumok (szerk.: Varga Cs.) Osiris, Budapest, 1995. [Coming to Terms with the Past under the Rule of Law. The German and the Czech Models (szerk.: Varga Cs.) Windsor Klub, Budapest, 1994.; Kiáltás gyakorlatiasságért a jogállami átmenetben (szerk.: Varga Cs.). AkaPrint, Budapest, 1998.
[39] Nemzetközi tanulmánykötetek Sajó András általi szerkesztésében vö. mindenekelőtt Western Rights? Post-communist Application. Kluwer Law International, The Hague, 1996.; Out and into Authoritarian Law Kluwer Law International, The Hague, 2002.; Human Rights with Modesty The Problem of Universalism. Martinus Nijhoff Publishers, Leiden-Boston, 2004.
[40] VARGA Cs.: Jogrendszerek, jogi gondolkodásmódok az európai egységesülés perspektívájában (Magyar körkép - európai uniós összefüggésben). Szent István Társulat, Budapest, 2009.
[41] KELSEN, H.: Tiszta jogtan [Reine Rechtslehre, 1934] (ford.: Bibó István 1937, szerk.: Varga Cs.). Eötvös Loránd Tudományegyetem Bibó István Szakkollégium, Budapest, 1988. (jav. utánny. Rejtjel Kiadó, Budapest, 2001.); Aus dem Nachlaß von Julius Moór Gyula hagyatékából (szerk.: Varga Cs.). ELTE, Budapest, 1995.; HORVÁTH, B.: The Bases of Law / A jog alapjai (szerk.: Varga Cs.). Szent István Társulat, Budapest, 2006.; Losonczy Istvántól pedig Jogfilozófiai előadások vázlata [1948] (szerk.: Varga Cs.). Szent István Társulat, Budapest, 2002. és Abriß eines realistischen rechtsphilosophischen Systems (szerk.: Varga Cs.). Szent István Társulat, Budapest, 2002.
[42] SOMLÓ, F.: Schriften zur Rechtsphilosophie (szerk.: Varga Cs.). Akadémiai Kiadó, Budapest, 1999.; Moór, J: Schriften zur Rechtsphilosophie (szerk.: Varga Cs.). Szent István Társulat, Budapest, 2006.; Die Schule von Szeged Rechtsphilosophische Aufsätze von István Bibó, József Szabó und Tibor Vas (szerk.: Varga Cs.). Szent István Társulat, Budapest, 2006.
[43] Comparative Legal Cultures (szerk.: Varga Cs.). The New York University Press, Aldershot..., 1992.; Marxian Legal Theory (szerk.: Varga Cs.). The New York University Press, Aldershot..., 1993.; European Legal Cultures (szerk.: Volkmar Gessner, Armin Hoeland és Varga Csaba). Dartmouth, Aldershot..., 1996. Hazai vonatkozásban ilyen funkciót tölt be az Összehasonlító jogi kultúrák (szerk.: Varga Cs.). Osiris, Budapest, 2000. (újrany. 2006), valamint Jog és nyelv (szerk.: Szabó M.-Varga Cs.). Osiris, Budapest, 2000.
[44] Van és legyen a jogban. Tanulmányok Peschka Vilmos 70. születésnapjára. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó-MTA Jogtudományi Intézete, Budapest, 1999.; [Péteri Zoltán köszöntése] in Acta Juridica Hungarica, 40 (1999) 3-4., 121-246.; Ius unum, lex multiplex Liber Amicorum: Studia Z. Péteri dedicata. Tanulmányok a jogösszehasonlítás, az államelmélet és a jogbölcselet köréből (szerk.: H. Szilágyi I.-Paksy M.). Szent István Társulat, Budapest, 2005. Theatrum legale mvndi Symbola Cs. Varga oblata (ed. Péter Cserne et al.). Societas Sancta Stephani, Budapest, 2007.
[45] Paradoxikus a végeredmény. Hiszen kényszerű marxizmusunk pontosan azért volt egyebek közt meghaladandó, mert a jogot önállótlannak, valami meghatározóbb külső erő, nevezetesen a gazdasági alap (termelőerők és termelési viszonyok, stb.) reflexének, lenyomatának, egyszersmind szolgáló szerepű produktumának tekintette. Most a jogot teljes meggyőződéssel önállónak látjuk, ami azonban felismeréseink szerint hatásmechanizmusában mégsem kiváltságos tényező, mivel csakis azáltal képes társadalmi befolyás gyakorlására, hogy egész környezetének az egyébkénti hatásait erősíti vagy gyengíti.
Lábjegyzetek:
[1] Varga Csaba, Tudományos tanácsadó, MTA Jogtudományi Intézete, Budapest, 1014 Országház u. 30., E-mail: csaba.varga@jog.mta.hu
Visszaugrás
