A kis értékű követelések európai eljárásának bevezetéséről szóló 861/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet felülvizsgálata egyike azoknak az intézkedéseknek, amelyek az EU-n belüli igazságszolgáltatás hatékonyságának fokozására irányulnak. A rendelet eredeti általános célkitűzései az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés javítása, az ítéletek kölcsönös elismerése, és a belső piac jobb működése, míg a specifikus céljai a kisértékű követelések érvényesítésének egyszerűsítése, ezen peres eljárások gyorsítása, és a költségek csökkentése, valamint az elismerés és végrehajtás terén a közbenső eljárások (exequatur) eltörlése. Ezen célokat részben sikerült megvalósítani, hiszen például az automatikus elismeréssel és a végrehajtási tanúsítvány kiállításával az egyszerűbb végrehajtás lehetségessé vált. Azonban, olyan újabb problémák merültek fel a rendelet alkalmazása során, amelyre annak megalkotásakor még nem gondoltak. A jelenlegi problémákra a rendelet módosításával próbáltak választ adni. A tanulmány célja bemutatni ezen problémákat, és az arra adott jogalkotói válaszlehetőségeket, illetve az elfogadott módosításokat. Végül pedig értékeljük a rendelet reformját, és annak várható hatásait, kiemelve annak pozitívumait és esetleges gyengeségeit.
A Bizottság jelentése a rendelet alkalmazásáról megállapította, hogy általában véve úgy tekinthető, hogy az eljárás megkönnyítette a kis értékű követelések határokon átnyúló érvényesítését az EU-n belül. A határokon átnyúló kis értékű követelések ügyében folytatott jogviták költsége akár 40%-kal, időtartamuk pedig akár 2 év 5 hónapról átlag 5 hónapra csökkent. Az európai eljárás - egyszerűsége miatt - olcsóbbnak bizonyult a tagállamok egyszerűsített eljárásainál.[1]
A Bizottság hatástanulmánya az alábbi három fő problémát nevezi mega rendelet alkalmazásával kapcsolatban:
- a rendelet korlátozott tárgyi hatálya;
- a 2000 euró alatti követeléseknél továbbra is aránytalanul magas eljárási költségek és ezek átláthatóságának hiánya, a gyakorlati segítségnyújtás hiánya;
- a bíróságok és a polgárok körében nem ismert az eljárás létezése, sem a működése.
A rendelet alkalmazásának másik problémája abból adódik, hogy számos szabályozási kérdést a tagállami jogszabályokra hagy, például a bírósági illetékek, a bizonyítási eljárás, a fellebbezés, és a végrehajtás foganatosításának módját.[2] A problémák egy részét az okozza, hogy a tagállamok jelentően eltérően szabályozzák ezeket a kérdéseket, másrészt nehézségeket vet fel a rendelet értelmezése és a hazai jogszabályokkal együttes alkalmazása.
Az egyik ilyen terület a jogorvoslat megengedése, illetve annak típusa, ebben a tagállamok között nagy különbségek vannak.[3] Ez aláássa a Rendelet egységes alkalmazását és hatékonyságát. A minimumra törekvő szabályozás másik példája az iratok kézbesítése. A rendelet több mint tízféle kézbesítési módot fogad el. Ez a megközelítés ellentmondásos, mivel az európai eljárásokat azért hozták létre, hogy a határon átnyúló eljárások problémáit megoldják, és egyenlő esélyeket hozzanak létre, amit a tagállamok magukban nem lennének képesek megvalósítani. Ugyanakkor azáltal, hogy a rendeletek ilyen lényeges kérdéseket a nemzeti jogokra hagynak, megkérdőjeleződik, vajon valóban garantálják az egyenlő joghoz jutást, és hogy valójában mennyire "európaiak" ezek az eljárások. Természetesen figyelembe kell venni, hogy ezek az első európai eljárások, és rengeteg kompromisszum árán születtek meg, és sok nehézség merült fel a szabályozás kialakítása során.[4]
A keresetlevél benyújtása tekintetében szintén nagy különbségek vannak a tagállamok között. Van olyan tagállam, ahol, függetlenül attól, hogy belföldről vagy külföldről érkezik a keresetlevél, postai és elektronikus úton is benyújtható. Ezzel ellentétben, más tagállamok kötelezővé teszik az illetékes bíróságnál történő személyes benyújtást. Mind az elektronikus benyújtást mind a távoli kommunikációs eszközöket támogatja a rendelet, mivel az eljárási időtartamot és költségeket jelentősen csökkentené, ha nem kellene megjelenni a tárgyaláson egy másik tagállamban, és a postai útból eredő kézbesítési nehézségeket kiküszöbölné. Egyre több tagállam teszi lehetővé az elektronikus benyújtást, jelenleg tíz tagállam (Ausztria, Észtország, Ciprus, Csehország, Finnország, Franciaország, Hollandia, Portugália, Szlovénia, az Egyesült Királyság) és öt német tartomány (Berlin, Brandenburg, Bréma, Szászország, Hessen). A jövőben mindenképpen szélesíteni kellene ezt a kört.
- 22/23 -
Az eddigi statisztikai adatok azt mutatják, hogy az eljárás nem váltotta be a hozzá fűzött jogalkotói reményeket, mivel rendkívül kis számú eljárást indítottak. 2012-ig 3500 kérelem érkezett be, ami messze elmarad a 2005-ös bizottsági hatástanulmányban szereplő 5 millió ügytől, bár az magában foglalta volna a tisztán belső ügyeket is. Ráadásul a tagállamok közötti határon átnyúló üzleti tranzakciók számát tekintve a rendeletnek lenne potenciális relevanciája, hiszen 15 millió lehetséges ügy van, ami 2000 euró alá esik. A keresetlevelek száma nagy szóródást mutat a tagállamokban, 2012. évben a legkevesebb Bulgáriában (3 darab) a legtöbb Spanyolországban (1047 darab) érkezett.[5]
A csekély igénybevétel egyik fő okát a Bizottság abban látta, hogy a jogkeresők nem ismerik az eljárást. A bírók és az ügyvédek szintén nem tudják, hogyan zajlik ez a gyakorlatban, ezért inkább nem is ajánlják a hozzájuk fordulóknak. 2013-ban végeztek egy Eurobarometer felmérést[6], melyből kiderült, hogy azon fogyasztók, akiknek a kereskedőkkel valamilyen vitájuk volt, 54%-nak volt legalább egy 2000 euró alatti követelése, 13%-nak legalább kettő, ám csak 4% indított bírósági eljárást az ügyben. A fogyasztók 75%-a a saját tagállamában létező kisértékű eljárásokat sem ismerte, és 86% nem ismerte az ESC eljárást. Csak a megkérdezettek 3%-a használt már tagállami kisértékű eljárást, és 1% használta az ESC eljárást. Másrészt viszont, akik ESC eljárást vettek igénybe, 67%-ban elégedettek voltak az eljárással (20% nem tudta megmondani, de csak 4% volt kifejezetten elégedetlen).[7]
A fordítási költségeket, és az egyéb eljárási költségeket is megjelölték mint akadályt az eljárás alkalmazásában. Ilyenek az utazási költségek, a bírósági illeték, és a kézbesítés költsége.
Az eljárás időtartamát tekintve, az 3 és 8 hónap közötti időt vett igénybe átlagosan, szemben a rendelet elfogadását megelőző akár 2 év 5 hónappal. Tíz tagállam válaszolt a Bizottság ezen kérdésére. Több tagállamban megnehezíti a válaszadást, hogy az európai kisértékű ügyekről nem vezetnek külön nyilvántartást, azok nem jelennek meg elkülönítve a statisztikákban.
| Tagállam | Eljárási időtartam |
| Bulgária | 6 hónap |
| Észtország | 4 hónap |
| Finnország | 3 hónap |
| Franciaország | 4,6 hónap |
| Málta | 6 hónap |
| Lengyelország | 6,3 hónap |
| Szlovákia | 3 hónap |
| Szlovénia | 4,3 hónap |
| Spanyolország | 8,2 hónap |
| Németország | 3,4-5,3 hónap |
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
