A Habeas Corpus Munkacsoport (HCM) 1996. április 30-án alakult, alapszabálya szerint tudományos, közéleti és jogvédő egyesület. (Telefon: 339-8160, 06-30 334-601, Juhász Géza), levelezési cím 1360 Budapest Pf 1, e-mail hc@www.netstudio.hu, honlap http://www.netstudio.hu/hc.). Eddigi támogatóink: Kanada budapesti nagykövetsége, az Európai Unió Phare-Demokrácia programja, a NetStudió Szolgáltató Bt., magánszemélyek.
Eddig végzett tevékenységeink közül a következőket említjük:
- Még a megalakulás előkészítésének heteiben Juhász Géza alkotmánybírósági indítványt nyújtott be a Büntető törvénykönyv szexuális bűncselekményeket szabályozó fejezetének alkotmányellenessége miatt.
- Esszépályázatot hirdettünk "Magunk rendelkezünk-e a testünkkel?" címmel 1996 őszén.
- Tizenhárom részes előadás-, illetve vitaestsorozatot indítottunk 1996-97-ben, főként a nemiség és szexualitás társadalmi kérdéseiről.
- 1997 áprilisától konfliktuskezelő és jogsegélyszolgálatot tartunk fenn a testükkel kapcsolatos önrendelkezési vagy magánéletükkel összefüggő más jogaik miatt diszkriminált vagy konfliktushelyzetbe került egyének számára.
1997 áprilisában, a Büntető törvénykönyv módosításának parlamenti vitája idején kifejtettük véleményünket Donáth László országgyűlési képviselőnek a hatályos Büntető törvénykönyv szexuális bűncselekményekkel foglalkozó fejezetéről. Donáth László egyetértett kritikánkkal, és ennek nyomán módosító indítványokkal a fejezet alapos átdolgozását kezdeményezte, hogy a törvény fejezze ki: a szexuális élet, a partner és a vele való kapcsolat konkrét módjának megválasztása alapvető szabadságjog. Javaslatait a bizottságok elutasították.
- Megemlítjük még, hogy Pálfi Balázs és egyik tagunk, Juhász Géza a Szivárvány Társulás a Melegek Jogaiért alapítóiként Horváth Attila és Horváth István ügyvéd segítségével 1997 márciusában a strasbourgi Emberi Jogi Bizottsághoz fordult, mivel úgy találták, hogy a magyar hatóságok a Szivárvány nyilvántartásba vételének megtagadásával megsértették az európai emberi jogi egyezményt.
A Habeas Corpus célja az, hogy kedvező társadalmi körülmények alakuljanak ki az emberek saját testükhöz való szabad viszonyulására. A testtel kapcsolatos önrendelkezés nevében a testnek a személyiségen belüli megrendszabályozása vagy a test felszabadításának magasztalása helyett annak szorgalmazására vállalkozunk, hogy mindenki maga dönthessen arról, kívánja-e értelmezni testéhez való viszonyát, s ha igen, miképpen. Ugyanakkor aggályaink vannak a kisebbségek megformálásának erőltetésével és a kollektív identitásokra épülő politizálással szemben. Az önrendelkezés, a magánélet és az ezekben való döntéseinkhez szükséges információhoz való hozzájutás szabadságát elébe helyezzük az állam állítólagos érdekeinek és az egyenlő emberi méltóságból közvetlenül nem fakadó jogoknak, mint például a munkaadók alkalmazottaik fölötti rendelkezésének, a közerkölcs nevében való fellépésnek, a szülőknek és egyéb nevelőknek a gyermekek és a fiatalok feletti korlátlan rendelkezésének, a gazdasági verseny szabadságának, s az ítélőképes emberek esetében a saját egészségnek.
Bár ügyfeleink konfliktusainak motívuma egy kivétellel a szexuális érdeklődés miatti megkülönböztetés vagy annak gyanúja volt, ügyeink megoszlanak a tekintetben, hogy a hatályos magyar jog alkalmas-e problémáik orvoslására, avagy ellenkezőleg, a törvénybe foglalt diszkrimináció a probléma oka. Eddigi tapasztalataink szerint a jelentősebb segítséget igénylő ügyfeleink többnyire kifejezetten jogi segítségre szorulnak, s kevesebb a jogon kívüli eszközökkel kezelendő konfliktus, bár van olyan, peres képviseletet kért ügyfelünk, akinek ezzel összefüggésben érzelmi támaszt is nyújtanunk kell. Hívóink több mint egyharmada nem budapesti, körülbelül egytizedüknek akkora nehézséget okoz problémája megélése, hogy még akkor is anonim marad, ha ügyének súlyossága egyébként indokolná, hogy a telefonos konzultáción túlmenő kapcsolatba lépjen velünk. A szolgálat eddig hivatalos helyiség nélkül működött.
- 173/174 -
A segítségünkkel folytatott négy peres eljárás egyike sem ért még véget, noha ügyfelünk számára kedvező végkimenetelük esetén mindegyikük jogfejlesztő hatású lehet. Az egyik a Btk. 199. §-a alapján indított büntetőeljárás, mely rendelkezés álláspontunk szerint ellentétes a megkülönböztetés tilalmával, mivel olyan, azonos neműek közötti szexuális kapcsolatot pönalizál, ami különböző neműek között nem bűncselekmény. Egy másik perben ügyfelünk saját korábbi jognyilatkozatát támadta meg, melyet válóperében meleg voltának kipletykálásával való fenyegetés hatása alatt tett. Egyik ügyfelünket elbocsátották a rendőrség kötelékéből egy szexuális kapcsolata miatt, mivel annak, bár diszkrét körülmények között létesítették, akadt egy tanúja. A megtámadott ítélet indoklása szerint ez súlyosan veszélyezteti a fegyveres szerv működésébe vetett közbizalom fenntartását. Ugyancsak televíziós műsorban ügyfeleink egy másik csoportjának képmásával úgy éltek vissza, hogy nem tettek eleget nyomatékos kérésüknek, hogy az adásban teljesen felismerhetetlenül szerepeljenek.
Többen számoltak be arról, hogy a rendőrség indokolatlanul vagy indokolatlanul sokat foglalkozott szexuális érdeklődésükkel. Egyik ügyfelünket a Keleti pályaudvari metrókijárat előtt a rendőrség egy járókelő bejelentése nyomán igazoltatta, majd minden ok nélkül előállította. Az őrszobán megkérdezték tőle, hogy homoszexuális-e. Az igenlő válasz után ügyfelünket átvezették egy ablaktalan helyiségbe, és ott három rendőr négy további rendőr jelenlétében összeverte, illetve rugdosta. A nyomozást az ügyészség másodfokon is azzal az indoklással zárta le, hogy nem volt megállapítható az elkövető kiléte. A szembesítésen megjelent 10 rendőr között ügyfelünk nem ismerte fel támadóit. Ügyfelünk kérését, hogy megtekinthesse a rendőrőrs teljes állományát, kb. 50 személyt, az ügyészség megtagadta. Megítélésünk szerint az ügyészség nem tett meg minden tőle telhetőt az elkövető rendőrök kilétének azonosításáért. Ügyfelünk kérésünkre, még a történtek után két nappal, leírta a vele történteket, amit alább közlünk.
- 174/175 -
Engedelmeskedtem. Ekkor bejött a helyiségbe az a rendőr, aki a homoszexualitásom felől érdeklődött, és megkérdezte tőlem, hogy miért szólítottam le a fiatal srácot. Én azt válaszoltam neki, hogy nem akartam molesztálni a fiatalembert, mindössze annyit kérdeztem tőle, hogy milyen zenét hallgat, és ezt azért, mert a fiatalember utánam jött a mozgólépcsőn. Ó ekkor a jobb könyökével gyomorszájon ütött. Én, pár másodperc múlva, amikor meg tudtam szólalni, kértem, hogy mondja meg a nevét. Újabb ütést kaptam, ezúttal a mellemre. A helyiségben újabb rendőrök jelentek meg, akik közül hárman (a helyiség annyira szűk volt, hogy többen nem is tudtak volna hozzám férni) ütlegelni kezdtek a fejemen és más testrészeimen, a lábukkal pedig rugdostak. Én az egyik padra húzódtam, két kezem a fejem elé tartottam és lábaimat megemelve próbáltam védekezni a rám zúduló ökölcsapásoktól és rúgásoktól. Közben azt kérdeztem tőlük fennhangon, hogy "Milyen bűncselekményt követtem el?", de ők nem válaszoltak; néha, amikor a kezeim között ki tudtam tekinteni, csak a szemükből sugárzó gyűlöletet és megvetést láttam. 5-10 percig tarthatott az ütlegelés, amelynek megszűntével az előbb említett kb. 175 cm magas rendőr rámszólt: "Törölje le a homlokáról a vért!" Én elvettem az asztalról három papírzsebkendőt, amelyeket előzőleg a zsebemből ürítettem ki, és mind elhasználtam őket. Ezután, egy kivételével, a rendőrök kivonultak a kis helyiségből. A bent maradt rendőr felszólított, hogy pakoljam vissza személyes tárgyaimat a zsebeimbe. Közben az egyik, szőkésbarna hajú, 35 év körüli rendőr, aki biztosan az ütlegelők között volt, visszatért és lehajolva a lábaimat vizsgálgatta. Én láttam, hogy nadrágomon fekete bakancsnyomok vannak. [Megjegyzem, hogy a rúgások által összepiszkított nadrágom még érintetlenül megvan]. Ó azt mondotta nekem, hogy megrúgtam és ezért akár három évet is kaphatok. Nem válaszoltam a provokációra. Ó elkérte a személyi igazolványomat, bement a diszpécser helyiségbe, majd pár perc múlva visszatért. "Most el lehet menni!" - mondotta és a felsőkaromnál fogva kilökött az aluljáró terébe. Ekkor az idő 16.40 körül lehetett.
"1997. február 22-én szombaton 16.00 óra körül a Keleti pályaudvar felé tartó egyik metrókocsin utaztam. Leszálláshoz készülődve a kocsi második ajtójához közeledtem, ahol egy 18 év körüli fiatalember állt az ülések végén lévő fémrúdnak támaszkodva és walkmant hallgatott. Mivel kb. fél méterre lehettünk egymástól, az általa hallgatott zenéből próbáltam egy-két foszlányt kivenni, eközben néhányszor a szemébe néztem. Amikor a metrószerelvény megállt, én kiszálltam és elindultam a kijárat felé. Oldalt pillantva azt vettem észre, hogy bár megállás előtt nem úgy tűnt, hogy le akart volna szállni, a fiatalember is kiszállt, de amikor elkapta a tekintetem, a második ajtón át visszalépett a metrókocsiba. Én tovább folytattam utamat, együtt a kijárat felé hömpölygő tömeggel. A mozgólépcső aljánál azonban meglepődve láttam, hogy a fiatalember már ott áll és mereven engem bámul. Amikor mellé értem, kissé megálltam, hogy előttem a mozgólépcsőre léphessen, de mivel ő ezt nem tette meg, én ráléptem a mozgólépcsőre, és folytattam az utamat. Körülbelül félúton visszapillantottam és láttam, hogy a fiatalember hozzávetőleg 10 lépcsőfokkal mögöttem van. Furcsának tartottam, hogy követ, ezért a mozgólépcső felső végétől kb. 20 méterre, a pénztárak előtt megvártam őt, odamentem hozzá és a következőt kérdeztem: "Milyen zenét hallgatsz?" Ő mereven nézett rám, mire én megismételtem a kérdést. Nem válaszolt, hanem a pénztárak mellett lévő diszpécserfülke irányába ment. Én a pénztárablakhoz mentem, és vásároltam két jegyet, majd folytattam utam a pályaudvar felé. Az aluljáróban lévő tér közepén utolért két rendőr, akik igazoltattak, és megkértek, hogy fáradjak be a diszpécser szolgálatra. Többször megkérdeztem, hogy mi okból igazoltatnak, közben láttam, hogy az említett fiatalember a felüljáró fala mellett áll, és lopva les minket. Ók végül azt a feleletet adták, hogy én az illető fiatalembert követtem, ezért igazoltatnak. Az én válaszom az volt, hogy "Ez érdekes, mert a fiatalember követett engem". Ók erre azt válaszolták, hogy ez lehetetlen. [Megjegyzem, hogy a metró mozgólépcsőinél felszerelt kamerák, ha az azokkal készült felvételeket megőrzik, igazolni tudják, hogy nem én követtem a fiatalembert, hanem ő engem.] A rendőrök bekísértek a diszpécser szolgálatra, ahol az egyik, kb. 175 cm magas egyenruhás rendőr nekem szegezte a kérdést: "Ön homoszexuális?". "Így van" - feleltem én. Ekkor megparancsolta, hogy fáradjak be egy kis ablaknélküli helyiségbe, amely a diszpécser szolgálat folyosójáról nyílott balra és pár lépcsőfok után jobbra fent. A kis helyiségben egy másik rendőr felszólított, hogy ürítsem ki a zsebeim tartalmát egy vászonnal borított asztalra. Én ezt megtettem, és leültem a helyiségben a fal mellett lévő két pad egyikére. A rendőr felszólított, hogy álljak fel. ■
Visszaugrás
