A Sárközy Tamással való közeli, munkatársi kapcsolat lehetősége generációm jogalkalmazóinak kivételes ajándéka volt és marad. Abban a szerencsében volt részem, hogy az Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Jogi tagozatának sokéves előadássorozatában, a kereskedelmi választottbíróság előtti nagyszámú eljárásban, de a jelen lap szerkesztőbizottságában is részesülhettem mély emberségének, hihetetlen lényeglátásának, pazar humorának áldásaiban, s voltaképpen általa ismerhettem meg, tőle leshettem el az elméleti megalapozottságú, szigorúan rendszerező jogászi munka - őt figyelve kifogyhatatlannak ható - fortélyainak némelyikét. Most, mikor az a megtiszteltetés ért, hogy ebben a Professzor úrnak tisztelgő lapszámban választottbírósági vonatkozású tanulmányt tehetek közzé, olyan tárgykört választottam, amely vele is gyakori közös beszédtémánk volt, a - ma már integrált - intézményes választottbíróság ítéleteinek érvénytelenítési gyakorlatát.
Választottbírói működésem során "testközelből" mindeddig szerencsére nem kellett megismernem ezt az intézményt, mert - nyilván nem egyedül az én érdememből adódóan -, de a közreműködésemmel készült ítéletek egyike sem került érvénytelenítésre, az ezen a téren keletkező döntések gyakorlatfejlesztő jelentősége azonban mindig egyértelmű volt számomra. A mára felhalmozódott hazai érvénytelenítési döntések immár alkalmat adnak a mélyebb vizsgálódásra, tekintve azonban azt, hogy ez az anyag évtizedet meghaladó időszak alatt keletkezett, a mai áttekintés már nemcsak a rendszerezést, hanem a megváltozott jogszabályi környezetnek való megfeleltetés próbáját is megköveteli. Ennek fő oka az, hogy a szóban forgó határozathalmaz még az 1994-es Vbt., az 1959-es Ptk., az 1952-es Pp. és a régi kamarai Választottbírósági Eljárási Szabályzat alkalmazásának időszakában gyülemlett fel, miközben ma már ezek helyén a Vbt., a Ptk., a Pp. és a 2018. február 1-jétől hatályos új Eljárási Szabályzat (a továbbiakban: ESZ) áll.
A választottbírói gyakorlat és az érvénytelenítési ítélkezés eddiginél szorosabb kapcsolódását szolgálja a Vbt. 7. § (6) bekezdése azzal a szabályozási előrelépéssel, hogy a törvényszék a hozzá választottbírósági ügyben érkezett, eljárást megindító iratot - így az érvénytelenítési keresetet is - kötelezően megküldi a választottbíróságnak, a beérkezéstől számított harminc napon belül. Ezt erősítette meg más oldalról az ESZ 48. § (1) bekezdése azzal, hogy aki a választottbírósági ítélet érvénytelenítése iránt keresetet indított, köteles a keresetlevelet másolatban a keresetindítástól számított nyolc napon belül a Választottbíróságnak megküldeni.
További újdonsága a törvénynek, hogy az 57. § (2) bekezdése egyértelművé teszi, hogy a választottbírósági ítélet érvénytelenítése esetén az érvénytelenítést követően folytatódó eljárásban a felek a választottbírósági tanácsot megillető díj, valamint adminisztrációs költség megfizetésére nem kötelezhetők. E rendelkezés technikai megvalósíthatóságát szolgálja az ESZ 48. §-ának 2019. szeptember 1-jétől hatályos (4) bekezdése, a tartalékalap képzésének bevezetésével. Ez a szabályozási megoldás sokszínű, rugalmas megoldásoknak nyit teret, esetileg méltányolhatóvá téve például azt, ha az érvénytelenített ítélet meghozatalát az eljárt tanács valamely tagja - esetleg az érvénytelenítő ítélet anyagává is váló - különvélemény rögzítésével dokumentáltan ellenezte.
Magát az érvénytelenítést viszont a Vbt. a korábbival érdemben azonosan, az az Egyesült Nemzetek Szervezete Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottsága (a továbbiakban: UNCITRAL) Model Lawban rögzített, és a nemzetközi gyakorlatban kialakult megoldásokhoz hasonlóan szabályozza, előmozdítva ezzel választottbíráskodásunk nemzetközi versenyképességét is, kimondva, hogy a választottbírósági ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye, s a választottbírósági ítélet rendes bírói úton csak a választottbírósági ítélet érvénytelenítése iránt indított perben vizsgálható felül.
A választottbírósági ítélet a másik fél ellen előterjesztett kereset alapján a Fővárosi Törvényszék által és csak abban az esetben érvényteleníthető, ha egyrészt az érvénytelenítés iránt indított per felperese bizonyítja, hogy a választottbírósági szerződést kötő felek egyikének nem volt jogképessége vagy cselekvőképessége; vagy a választottbírósági szerződés annak a jognak a szabályai szerint, amelynek alávetették, ilyen alávetés hiányában pedig a magyar jog szerint nem érvényes; vagy a fél a választottbíró kijelöléséről, illetve a választottbírósági tanács eljárásáról nem volt szabályosan értesítve, vagy egyébként nem volt képes az ügyét előterjeszteni; vagy a választottbírósági ítélet a választottbíráskodásnak való alávetésben figyelembe nem vett, vagy azon kívül eső vitára terjed ki, illetve az ilyen alávetés terjedelmén túli döntést tartalmaz, azzal, hogy amennyiben az alá- és alá nem vetett ügyek egymástól elválaszthatók, a választottbírósági ítélet érvénytelenítése csak az alávetésen kívüli részben hozott döntés tekintetében kérhető; vagy a választottbírósági tanács összetétele vagy a választottbírósági eljárás nem felelt meg a felek megállapodásának - kivéve, ha a megállapodás ellentétes e törvény kötelezően alkalmazandó szabályával -, vagy ilyen megállapodás hiányában nem felelt meg e törvény rendelkezéseinek. Másrészt, ha a bíróság úgy ítéli meg, hogy a vita tárgya a magyar jog szerint választottbírósági útra nem tartozhat, vagy a választottbírósági ítélet a magyar közrendbe ütközik.
- 54/55 -
Mindezek előrebocsátása után pillantsunk be a rendes bírósági érvénytelenítési döntéshozatal többéves nyilvános gyakorlatának eredményeibe, tanulságaiba.
A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság a Gf.VI.30.842/1997. számú perben[1] arra világított rá, hogy külföldi választottbírósági határozat megtámadására, érvénytelenítésére a magyar bíróságoknak nincs joghatóságuk, kivéve, ha a külföldi választottbíróság a felek kikötése alapján a magyar jogot alkalmazta. Ez a megállapítás mind az 1994-es Vbt., mind a hatályos Vbt. 1. §-ával összhangban áll. Utalt a Legfelsőbb Bíróság arra is, hogy a magyar bíróság joghatóságát a Hamburgi Tőzsdei Gabonakereskedői Egyesületének Döntőbizottsága - mint választottbíróság - által hozott ítélet érvénytelenítésére a külföldi választottbírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló New York-i egyezményt végrehajtó, ma is hatályos 12/1962. (X. 31.) IM rendelet közvetve sem alapozta meg, mert ennek 1. § a) pontja akként rendelkezett, hogy a nem a Magyar Köztársaság területén hozott választottbírósági határozatot a New York-i egyezmény alapján kell végrehajtani.
A Kúria egy érvénytelenítési perben[2] elvi éllel mutatott rá arra, hogy amennyiben a felperesi jogutód számára sérelmes volt, hogy a perbelépését követően az eljárt választottbírósági tanács már nem tartott szóbeli tárgyalást, azt az erről szóló végzés átvételét követően haladéktalanul - és nem az érvénytelenítési perben - kellett volna jeleznie a régi Eljárási Szabályzat (a továbbiakban: rESZ) 16. §-ának megfelelően, ellenkező esetben úgy kell őt tekinteni, mint aki a tiltakozási jogáról lemondott; ezért az érvénytelenítés ténybeli okaként nem hivatkozhatott megalapozottan arra, hogy a Választottbíróság eljárása nem felelt meg a felek megállapodásának. A Kúria ennek kapcsán - máig érvényesen[3] - azt is kimondta, hogy abból, hogy a bizonyítás módját az eljáró tanács állapítja meg, nem következik az a követelmény, hogy a bizonyítási teherről ki kellene oktatnia a feleket.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
