A fél egy külföldi bíróság előtt zajló perben némelykor olyan kézbesítési formákkal szembesül, amelyek a saját nemzeti jogától alapjaiban tér el. Az egyes jogcsaládokban ugyanis lényegesen különböző modellek fejlődtek ki a bírósági iratok kézbesítése tekintetében, melyek egységesítésére még európai szinten sincs a közeljövőben reális esély. A különbségek főként az adott jogrendszernek a bíró és a felek viszonyáról kialakított alapkoncepciójára vezethetők vissza.[1]
Az európai kontinens országainak szemléletmódját e tekintetben a szuverenitási kérdések kidomborítása jellemzi. Amíg a common law államok nézete szerint nem elfogadhatatlan a területükön történő kézbesítés, addig például Németország és a legtöbb európai állam azt az álláspontot képviseli,[2] hogy itt egy az állami felségjogot érintő kérdésről van szó.[3] A kontinentális európai nézet többek között azon alapul, hogy ezekben az államokban a kézbesítést közhatalmat gyakorlók, közfeladatot ellátó személyek például bírósági végrehajtók, bírósági irodai tisztviselők vagy postai hivatalnokok végzik, és a kézbesítés a címzett akarata ellenében is végbevihető.[4] Az angolszász országok hagyományai szerint a kézbesítést nem a bíróság végzi, hanem a fél megbízásából valósul meg.[5] A tradicionális metódus ebben a jogrendszerben a személyes kézbesítés: egy bírósági tisztviselőt vagy magánszemélyt hatalmaz fel a jog arra, hogy személyesen juttassa el az idézést és a keresetlevelet az alperesnek. Manapság azonban a legtöbb igazságszolgáltatási rendszer megengedi a postai kézbesítést is, feltéve, hogy az alperestől visszaérkezik egy aláírt elismervény a kézbesítés megtörténtéről.[6]
Ahogyan fentebb már említést nyert, az adott jogrendszernek a polgári eljárás karakteréről vallott nézete determinálja a kézbesítés rendszerét is. Főképp abban a tekintetben, hogy a felek aktivitása szerephez jut-e ezen a területen. Ilyen formán két alapvető megközelítést szoktunk egymástól megkülönböztetni: az egyik a hivatalbóliságon, a másik a fél kezdeményezésén alapuló kézbesítés. (A két rendszert jól szemlélteti a német terminológiában használt a magyarra pontosan át nem ültethető "Amtsbetrieb" - "Parteibetrieb" fogalompár.) A két metódus között a legnagyobb különbség a kézbesítés kezdeményezőjének személyében van.[7]
A hivatalbóli kézbesítés egyfelől azt jelenti, hogy a kézbesítés elrendeléséhez nincs szükség a fél kérelmére. Egyben azt is, hogy a kézbesítést a bíróság rendeli el és a megbízása alapján a postai szerv (ill. kézbesítési szolgáltató), a helyhatóság vagy a bíróság maga foganatosítja (a fél részvétele nélkül). A hivatalbóliságon nyugvó modell további jellegzetessége, hogy a kézbesítést a bíróság felügyeli, a kézbesítési igazolást felülvizsgálja.[8] Ezzel szemben a "Parteibetrieb" esetén a kézbesítő szerv a fél kezdeményezése alapján ténykedik.[9]
A hivatalbóliságon alapuló kézbesítés egyik példájaként Ausztriát érdemes említenünk. Ausztriában ugyanis a kézbesítés területén tisztán érvényesül a hivatalbóliság elve (Amtsbetrieb).[10] Az osztrák polgári perrendtartásról szólva rögzíti a jogirodalom, hogy "az öZPO abban is eltér a liberális polgári per-
- 121/122 -
rendtartásoktól [...], hogy az idézések kézbesítését sem bízza a felekre, ehelyett az "Amtsbetrieb" elvét érvényesíti. A bíróság hivatalból rendeli el a kézbesítést (öZPO 87. §), kivéve ha a törvény eltérően rendelkezik, például az ügyvédek egymás közötti kézbesítése esetében (öZPO 112-113. §)."[11] Több szerv vehet részt a kézbesítés folyamatában, így a feladatot a privatizált posta, más kézbesítési szolgáltató, bírósági, valamint helyhatósági tisztviselő láthatja el.[12]
Ausztriában a kézbesítés szabályait részben a polgári perrendtartás (öZPO), részben pedig az ún. kézbesítési törvény (Zustellgesetz - rövidítve: ZustG)[13] tartalmazza, mely utóbbi a bíróságok és közigazgatási hatóságok kézbesítéseit szabályozza (ZustG 1. §). A kézbesítés szabályrendszere 2004-ben módosításra került, a legszembeötlőbb újítás az elektronikus kézbesítés teljes integrációja volt, amely a törvény mintegy egynegyedét teszi ki. A további módosítások szerkesztési természetűek, illetve a definíciókra vonatkoznak.[14]
Más fejlődési irány jellemzi ebben a vonatkozásban a német eljárásjogot. Az 1877 évi német polgári perrendtartásban (Zivilprozessordnung - ZPO) a kezdetektől egészen 2002. július 1.-ig a fél kezdeményezésére történő kézbesítés volt a fő elv és a hivatalbóli kézbesítés kivételes.[15] "Az 1877. évi ZPO liberális felfogásából következően nemcsak az idézés, hanem a kézbesítés is a felek feladata volt, akik a bírósági végrehajtót bízzák meg azzal, hogy az ügyiratot - az átvétel igazolása mellett - adja át a címzettnek."[16] Hosszú évek reformjainak láncolata nyomán ez az elv megfordult, így jelenleg a bíróság általi hivatalbóli kézbesítés jellemző.[17] A 2001 évi kézbesítési reformról szóló törvény (Zustellungsreformgesetz - ZustRG)[18] céljai a következők voltak: javítani a kézbesítési jog szabályozásának a rendszertani felépítésén; megszabadítani a felesleges formalizmustól és ezzel a kézbesítést egyszerűsíteni;[19] a megváltozott gyakorlati igények és a technikai lehetőségek, különösen az elektronikus adatfeldolgozás és a megváltozott életviszonyok számításba vétele, a postai struktúra reformjának figyelembevétele és a szabályozásnak a körülményekhez igazítása. Emellett azonban fontos célkitűzése volt a jogalkotónak, hogy a felek által kezdeményezett kézbesítés főszabályát, amely egyébként a bírói gyakorlatban már kevés jelentőséggel bírt, felváltsa a hivatalbóli kézbesítés elve, ezzel kövesse a szabályozás a gyakorlatot.[20]
A hivatalbóli kézbesítés esetén a perbíróság bírósági irodája felelős a kézbesítésért, pontosabban az ott működő okiratkezelő tisztviselő, az ún. Urkundsbeamte (Gerichtsverfassungsgesetz[21] - GVG 153. §). Alapvetően ő határozza meg a törvényi lehetőségek között és a bírói utasításnak megfelelően a kézbesítés módját. Kézbesítheti az iratot a) az irodán történő kiadásával (ZPO 173. §), b) a hivatásánál fogva nagyobb bizalmat élvező személynek átvételi elismervény ellenében (ZPO 174. §), c) vagy tértivevényes postai küldeményként (ZPO 175. §). Emellett egy igazságügyi alkalmazottat (bírósági altisztet - Gerichtswachtmeister) is megbízhat a kézbesítéssel.[22] A választása során az előrelátható eredményességet, a költségtényezőket, az esetleges sürgősséget és a rendelkezésre álló személyi állományt veszi figyelembe.[23] Ha kivételesen a fenti kézbesítési utak közül egyik sem ígérne eredményt, a bíróság megbízhat egy végrehajtót vagy más hatóságot a kézbesítéssel [ZPO 168. § (2) bek.].[24]
A "Parteibetrieb" elvén nyugvó kézbesítések esetén a fél a végrehajtót bízza meg a kézbesítéssel. A végrehajtó szabad a tekintetben, hogy a kézbesítést a ZPO 193. § szerint maga viszi végbe vagy a 194. § alapján a postai utat veszi igénybe.[25] A ZPO 193-194. §-ainak egyértelmű megfogalmazása rögzíti, hogy a postai út igénybevétele csak a végrehajtó közbejöttével lehetséges, a fél maga nem adhatja fel a küldeményt a címzett részére. Így a felek közötti közvetlen kommunikáció alapvetően kizárt. A ZPO 195. § csak kivételesen engedi az ügyvédek közötti közvetlen kézbesítést.[26] Az ügyvédek egymás közötti közvetlen kézbesítése akkor megengedett, ha mindkét felet
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
