A Sellier Kiadó gondozásában 2009-ben megjelent mű negyvenhárom jogász együttműködéseként létrejött tanulmánykötet. A kötet központi témája a termékfelelősségi[1] és a fogyasztói adásvételről[2] szóló irányelvek által le nem fedett, termékhibáért való közvetlen gyártói felelősség (helytállás) kérdése, közösségi szabályozásának esetleges igénye.[3]
1. A tanulmányok középpontjában tehát egy, a termékfelelősséggel rokonítható felelősségi koncepció áll azzal a lényegi eltéréssel, hogy ehelyütt nem a kellékhibás termék[4] által a károsult személyében, illetve a személyes használatára vagy fogyasztásra szolgáló valamely vagyontárgyában okozott kárról van szó; éppen ellenkezőleg: a jogintézmény a következménykárok helyett a tapadó károkra kíván reagálni. Tapadó kárként értve az adásvételi (értékesítési) szerződés közvetett tárgyában a szerződés teljesítésének (átadásának)[5] időpontjában már meglévő, de a fogyasztó által nem ismert, közvetlenül a gyártónak betudható kellékhibát.
A tapadó kár maga a termék hibája, s ez az, ami a jogintézményt a kellékszavatosság - esetleg a jótállás - intézményéhez hozza közel, mégsem azonos azonban azzal. Mert míg a kellékszavatosság a fogyasztóval (ill. más vásárlóval) közvetlenül szerződéses kapcsolatban álló végső eladó objektív, jogszabályon alapuló kötelező felelősségét, avagy jótállás esetén szintén objektív - azaz felróhatóságot nem vizsgáló - szerződésben vállalt vagy jogszabály által előírt kötelező helytállását tételezi, addig a magyar nyelvre "termékszavatosságként" fordítható,[6] a jelen tanulmánykötet központi témáját képező jogintézmény közvetlenül a gyártó[7] - többnyire taxatíve megadott, viszonylag szűk körű kimentést biztosító - felelősségét jelenti.
2. A kötet három nagyobb szerkezeti egységre bontható, amelyek egymástól független, önálló tanulmányokat ölelnek fel, azonban a részletes tartalomjegyzéknek, az egységes szerkesztési koncepciónak, a sűrű és jól követhető kereszthivatkozásoknak köszönhetően az egyes részek, tanulmányok közötti összefüggések, reflexiók is többlettartalmat hordoznak magukban.
A három nagyobb szerkezeti egység a következő. Az első rész,[8] melyet a kötet szerkesztői jegyeznek, egyben a kötet bevezetőjeként is szolgál: egyetlen részletes, mégis átfogó, alapvetően jogösszehasonlító módszerre építő tanulmányt olvashatunk önálló szabályozási javaslattal a termékszavatosság vonatkozásában (termékfelelősséghez hasonló kimentési kört ismerő közvetlen gyártói felelősség teljes harmonizációt szolgáló irányelvi bevezetése deliktuális alapon, önálló fogyasztói igényként, a kijavítás vagy kicserélés szankciójával). A második rész négy, eltérő módszerrel dolgozó tanulmányt tartalmaz. Két, a jog szerepét az adott kérdéskör kapcsán a jogon kívülről szemlélő írás a jogintézmény bevezetési lehetőségéhez többletszempontokat szolgáltat, ezért ehelyütt csupán ezekre térünk ki. A második rész második tanulmányának[9] megközelítésmódja a behaviorista pszichológiai iskola eszköztárát használja, és ekként empirikus vizsgálódások alapján igyekszik következtetéseket megfogalmazni a várható fogyasztói, illetve gyártói magatartásokról. Ez az elemzés arra jut, hogy a termékszavatosság esetleges bevezetése új lehetőséget teremthet arra, hogy a gyártó a fogyasztó részéről felmerült "szavatossági" igény példamutató és gyors kielégítésével elmélyítse a fogyasztónak a gyártó iránti lojalitását. A szer-
- 46/47 -
zők ugyanakkor azt is kifejtik, hogy az mégsem jósolható előre, hogy egy közösségi szintű kógens, közvetlenül a gyártóval szemben megfogalmazott termékszavatossági igény bevezetése milyen hatással lesz a fogyasztói döntésekre azáltal, hogy megszűnnek a gyártói "jótállási/kellékszavatossági" idők közötti számottevő különbségek.
A termékszavatosság jogintézményének várható hatása a jog (köz)gazdasági elemzésének - Law and Economics - perspektívájából két funkcionálisan rokon jogintézmény vizsgálatával mérlegelhető. A gazdasági elemzés módszerén alapuló harmadik írás[10] a termék hibátlanságát közvetve biztosító jogintézmények (kellékszavatosság, jótállás) lehetséges piaci hatásmechanizmusát elemezve vonja le azt a konklúziót, hogy az optimális kellékszavatosság/jótállás a vevők és az eladók kockázatvállalási hajlandóságának függvényében alakul, amit nagy mértékben befolyásol az is, hogy milyen az információhoz való hozzáférés az adott termék piacán. E részkövetkeztetések a termékszavatosság bevezetésének szempontjából annak összemérést implikálják, hogy a piaci átláthatóság, illetve a gyártó szerződésszerű teljesítésre ösztönzésének adminisztratív költségei a termékszavatossági koncepció bevezetésével járó haszonnal összevetve (igényérvényesítés gyorsasága, közvetlen kapcsolat a gyártóval, jobb minőségű termékek piacon maradása stb.) hogyan alakulnak. A tanulmány végkövetkeztetése az, hogy gazdasági szempontból nem mondható, hogy a termékszavatosság egységes jogintézményének bevezetése nagyobb ösztöntő erővel járna annál, mint amit a jogintézmény bevezetésével és folyamatos érvényesítésével (a bírói igényérvényesítéssel) együtt járó költség jelenthet, s ez elvágná annak a lehetőségét is, hogy a racionális szerződő felek a konkrét helyzetben, arra a helyzetre adekvát, hatékony alkut alakíthassanak ki egymással.
A kötet harmadik, nagyobb szerkezeti egysége huszonnégy országjelentést tartalmaz. Ugyan a termékszavatosság jogintézményéhez való viszonyulás a jogrendszerek gazdasági, társadalmi adottságai miatt igen változatos, mégis három alapvető modell tűnik kirajzolódni az elemzett országok jelentései alapján. Ezek a következők: 1) nincs a gyártóval szembeni közvetlen igényérvényesítésre jogalap a kötelem/szerződés relatív szerkezetére (privity of contract) és/vagy a tiszta gazdasági kár (pure economic loss, reine Vermögensschaden) megítélhetőségének elutasítására tekintettel,[11] 2) van jogalap (bírói, jogszabályi) a gyártó közvetlen perlésére,[12] 3) tervezik a közvetlen perlés lehetőségének jogszabályi bevezetését.[13] Az alábbiakban, a közvetlenebb érintettség okán, a magyar modellről szólunk részletesebben néhány észrevétellel kiegészítve a magyar országjelentést író szerzők írását.[14]
A hatályos magyar jog nem ismeri (el) a kellékhibás termék gyártójával szembeni közvetlen - eredeti deliktuális alapú, illetve a termékértékesítési szerződéses láncolatból szükségszerűen származtatott - igényérvényesítés lehetőségét: a termékhibáért mint tapadó kárért való (kellék)szavatossági (és/vagy jótállási) igényt a fogyasztó közvetlenül csak a vele szerződéses kapcsolatban álló kötelezettel szemben érvényesítheti. Ezen állítás indoka az, hogy noha a magyar, generálklauzulán (vö. Ptk. 339. §, illetve 345. §) nyugvó kárfelelősség rendkívül rugalmas, a bíróságok még sem hajlanak arra, hogy deliktuális alapon megállapítsák a gyártó felelősségét önmagában a hibás termék gyártásáért/forgalomba hozataláért mint kárért. Ez azt implikálná, hogy a kompenzálható kár fogalmát - a voltaképpeni jogi kárfogalmat - a bírói gyakorlat a vevő tiszta gazdasági kárára is kiterjesztené, amire azonban a magyar bírói gyakorlat - egyébként helyesen - a (jogi) kárfogalom és a felelősség megállapításának parttalanná válása miatt nem hajlik.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
