Az alkotmányos identitás témaköre az utóbbi évek egyik leginkább kutatott közjogi témájának tekinthető.[1] Napjainkban az alkotmányos identitás problematikája az európai integrációval összefüggésben jelenik meg, aminek hátterében a tagállamok alkotmányjoga és az Európai Unió joga közötti alkotmányos viszony húzódik meg. E viszonyrendszer egyik oldalán az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB) mint az uniós jog autentikus értelmezője, a másik oldalon pedig a tagállami alkotmánybíróságok és legfelsőbb bíróságok, mint a nemzeti alkotmányok autentikus értelmezői állnak. E viszonyrendszer vonatkozásában merül fel az a kérdés, hogy a nemzeti alkotmánybíróságok és legfelsőbb bíróságok milyen és mekkora szereppel bírnak az alkotmányos (nemzeti vagy tagállami) identitás kategóriájába tartozó értékek védelme vonatkozásában. E ponton fontos ugyanakkor azt is rögzíteni - mint ahogyan arra a témával kapcsolatos szakirodalmak is utalnak -, hogy az alkotmányos identitás kategóriának nincs egy általánosan elfogadott definíciója, annak tartalma országonként változik. A téma ugyanakkor nem új keletű, hiszen az európai integrációs folyamat elmúlt évtizedeiben számos tagállam alkotmánybírósága értelmezte, alakította és egyben védelmezte az integrációs törekvésekkel szemben azokat az értékeket, jogelveket és intézményeket, amelyek egy állam alkotmányos berendezkedésének magját, lényegi elemét, tehát alkotmányos identitását jelentik.[2] Mindebből az is látszik, hogy az alkotmányos identitás kategóriája szoros kapcsolatban áll az állami szuverenitás, valamint az örökkévalósági klauzulák kérdéskörével.[3]
E ponton fontos továbbá azt is hangsúlyozni, hogy az uniós jog és a tagállami alkotmányjogok kapcsolatát, egymáshoz való viszonyát szabályozó rendelkezés az uniós jogból sokáig hiányzott, e tekintetben változást a Lisszaboni Szerződés hozott. Ezt megelőzően azonban - az uniós jog sui generis jogrendszerré alakítása érdekében, vagyis az integráció elmélyítése céljából - az EUB kidolgozta az uniós jog elsődlegességének elvét,[4] amely alapján az uniós jog a tagállamok nemzeti joga felett áll. Az egyes tagállamok az elv abszolút érvényesülésével - és ezzel összefüggésben a tagállami alkotmányjog marginalizálódásával - szemben kezdtek el hivatkozni az alkotmányos identitásra.[5] A Lisszaboni Szerződés azonban új helyzetet teremtett azzal, hogy megpróbálta az uniós jog és a tagállami alkotmányjogok kapcsolatát, viszonyrendszerét szabályozni. Az Európai Unióról szóló Szerződés (a továbbiakban: EUSZ) 4. cikk (2) bekezdése értelmében az Unió köteles tiszteletben tartani a tagállamoknak a Szerződések előtti egyenlőségét, valamint nemzeti identitását. Az EUSZ hivatkozott cikke alapján utóbbi kategória a tagállamok alapvető politikai és alkotmányos berendezkedésének elválaszthatatlan részét, illetve alapvető állami funkciókat foglal magában, ugyanakkor tartalmi elemeit nem határozza meg taxatív módon. Ez alapján tehát azt mondhatjuk, hogy az EUSZ vonatkozó rendelkezése az elsődlegesség elvének teljes körű, abszolút hatályú érvényesülése korlátjaként jelenik meg - ilyen formán az elsődlegesség elvének relatív hatályú érvényesüléséről beszélhetünk a gyakorlatban.
Jelen tanulmány nem vállalkozik az alkotmányos identitás fogalmi elemeinek meghatározására, sem pedig a vonatkozó EUB és tagállami alkotmánybírósági joggyakorlat áttekintésére és összegzésére, csupán két olyan, a közelmúltban született alkotmánybírósági döntés vizsgálatára kerül sor, mely döntések az alkotmányos identitással kapcsolatos joggyakorlat és közjogi-politikai diskurzus legújabb elemeinek tekinthetők. Múlt év októberében a lengyel alkotmánybíróság nagy visszhangot kiváltó döntésében kimondta a lengyel alkotmány elsődlegességét az uniós joggal szemben, míg decemberben a magyar alkotmánybíróság hozott olyan döntést, amely szintén jelentős mértékben hozzájárul az alkotmányos identitás, illetve alkotmányos önazonosság fogalmának értelmezéséhez. Az alábbiakban tehát e két alkotmánybírósági határozat elemzésére kerül sor, előtérbe helyezve az alkotmányos identitással kapcsolatos lényegi kérdéseket.
- 12/13 -
A lengyel alkotmánybíróság - a miniszterelnök indítványára - a K 3/21. számú határozatában[6] állapította meg az EUSZ bizonyos cikkeinek alkotmányellenességét. Az alkotmánybírósági határozat előzményeként érdemes röviden ismertetni az EUB vonatkozó döntését.[7] Az elmúlt években megvalósított, többek között a rendes bíróságok szervezetéről[8] és a legfelsőbb bíróságról szóló[9] törvényt is érintő - sokat vitatott és kritizált[10] - igazságügyi reform[11] hatására az Európai Bizottság (a továbbiakban: Bizottság) előbb kötelezettségszegési eljárást indított Lengyelország ellen, majd pedig keresetlevelében annak megállapítását kérte az EUB-tól, hogy Lengyelország nem teljesítette az uniós jogból eredő kötelezettségeit. A Bizottság egyrészt az EUSZ 19. cikk (1) bekezdés második fordulatából, másrészt pedig az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés (a továbbiakban: EUMSZ) 267. cikk (2) és (3) bekezdésből eredő kötelezettségeket nevesítette. Előbbi értelmében a tagállamok kötelesek megteremteni "azokat a jogorvoslati lehetőségeket, amelyek az uniós jog által szabályozott területeken a hatékony jogvédelem biztosításához szükségesek".[12] Az EUMSZ hivatkozott rendelkezései pedig az EUB előzetes döntés meghozatalára vonatkozó hatáskörét rögzítik.[13] 2021. júliusi ítéletében[14] az EUB mindkét uniós szerződés vonatkozásában elmarasztalta Lengyelországot az azokban foglalt kötelezettségek elmulasztása okán. Az EUB - a Bizottság indítványa nyomán - megállapította, hogy a lengyel legfelsőbb bíróság fegyelmi tanácsának - amelynek hatáskörébe tartozik a bírákkal szembeni fegyelmi eljárások keretében meghozott határozatok felülvizsgálata - függetlensége és pártatlansága nem biztosított. A lengyel szabályozás emellett lehetővé teszi azt is, hogy a bírósági határozatok tartalmát fegyelmi vétségként lehessen minősíteni, ugyanakkor diszkrecionális jogkört biztosít a fegyelmi tanács elnökének ahhoz, hogy a rendes bíróságok bíráival kapcsolatos ügyekben kijelölje az első fokon hatáskörrel rendelkező fegyelmi bíróságot, ezáltal pedig nem biztosított, hogy a fegyelmi ügyekben döntő bíróság törvény által létrehozott bíróság legyen. A fegyelmi ügyek észszerű időn belül történő megvizsgálására, illetve az eljárás alá vont bírák védelemhez való jogának tiszteletben tartására azonban szintén nincs garancia. Az EUMSZ kapcsán pedig úgy ítélte meg az EUB, hogy a fegyelmi eljárás kilátásba helyezésével Lengyelország korlátozza a bíróságok azon jogát, hogy előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesszenek az EUB elé.
Az alkotmánybírósághoz intézett indítványában a miniszterelnök az uniós szerződések és a lengyel alkotmány elsődlegességének elve közötti összefüggést emelte ki, ugyanakkor az állami szuverenitás kapcsán hangsúlyozta, hogy azt abszolút értelemben - az átruházott hatásköröknek köszönhetően - egyik tagállam sem gyakorolja, az Európai Unió azonban köteles a tagállamok nemzeti és alkotmányos identitását tiszteletben tartani. Az indítvány három pontban - az integrációról és a hatáskörök megosztásáról, a hatékony jogvédelemről, illetve a jogállamisághoz, a demokráciához, valamint az emberi jogok tiszteletben tartásához hasonló alapvető értékek védelméről szóló cikkek vonatkozásában - kérelmezte az EUSZ lengyel alkotmánnyal való összhangjának vizsgálatát.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
