Magyarországon a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi törvény ("Ptk.") vezette be a bizalmi vagyonkezelés intézményét. A bizalmi vagonkezelőkre és tevékenységükre vonatkozó részletszabályokat a 2014. évi XV. törvény ("Bvktv.") tartalmazza. A jelen tanulmány a teljesség igénye nélkül a bizalmi vagyonkezelés egyes, általam érdekesnek tartott aspektusait vizsgálja.
A Ptk. 6:323. § (1) és (2) bekezdése szerint "a vagyonkezelő a kezelt vagyonnal felel a vállalt kötelezettségekért." "A vagyonkezelő saját vagyonával korlátlanul felel a kezelt vagyon terhére vállalt kötelezettségekből eredő követelések teljesítéséért, ha azok a kezelt vagyonból nem elégíthetők ki, és a másik fél nem tudta és nem is kellett, hogy tudja, hogy a vagyonkezelő kötelezettségvállalása túlterjed a kezelt vagyon keretein." A Ptk. 6:328. § (3) bekezdése szerint "a kezelt vagyon terhére vállalt kötelezettségek a kezelt vagyon részeként háramlanak a további vagy új vagyonkezelőre, ilyen hiányában a vagyonrendelőre." Azaz értelmezésem szerint a vagyonrendelő, további vagy új vagyonkezelő hiányában, a kötelezettségek ráháramlása miatt korlátlanul felel a vagyonkezelő által a vagyonkezelés keretében vállalt kötelezettségvállalásokból eredő, de a kezelt vagyonból (vagy adott esetben a vagyonkezelő saját vagyonából) ki nem elégíthető kötelezettségekért. Így nem csak annak az elvi lehetősége áll fenn, hogy a vagyonkezelés eredményeként elvész a vagyonkezelésbe adott teljes vagyon, hanem akár az is előfordulhat, hogy a vagyonrendelőnek még további kötelezettségekért is helyt kell majd állnia. Megítélésem szerint ezen gyakorlatilag korlátlan felelősség gátja lehet a bizalmi vagyonkezelés hazai elterjedésének abban az esetben, ha a vagyonrendelő és a vagyonkezelő személye nem egyezik meg.
Véleményem szerint a hitelezői igények kielégítése akkor lenne ideálisan szabályozva, ha a vagyonkezelés keretében vállalt kötelezettségvállalások kielégítését elsősorban a vagyonkezelésbe adott vagyon biztosítaná. A vagyonkezelő saját vagyona pedig csak akkor szolgálhatna az ilyen hitelezői követelések kielégítésére, ha nem egyértelmű, hogy a kötelezettségvállalás a vagyon kezelés keretében történt vagy pedig a vagyonkezelő nem gondoskodott a saját és a kezelt vagyon elkülönítéséről.
A vagyonkezelő hitelezői nyilván nem támaszthatnának igényt a követelésük kezelt vagyonból történő kielégítésére. A kedvezményezett hitelezői sem támaszthatnának erre igényt, hiszen értelmezésem szerint a kedvezményezettnek csak várománya (egy vagy több feltétel teljesülésétől függő jövőbeli igény) van a kezelt vagyonnak a vagyonkezelés feltételei szerinti kiadására. Azaz a vagyonrendelő meghatározza, hogy milyen feltételek teljesülése esetén juthat a kedvezményezett a vagyonhoz és amíg ezen feltételek nem teljesülnek, addig a kedvezményezettet nem illeti meg a vagyonkezelésbe adott vagyon, így a feltételek teljesüléséig a vagyon a kedvezményezett hitelezőinek a kielégítésére sem szolgálhat. Ráadásul a vagyonrendelő a kedvezményezett pozícióját a Ptk. 6:311. § alapján értelmezésem szerint akár egyoldalúan módosíthatja is. (Ezen következtetés részben a Ptk. 6:311. § szövegén, részben pedig azon alapul, hogy ezen szabály amúgy is eltérést engedő diszpozitív szabály.)
Teljesen logikus, hogy a vagyonrendelő hitelezői ki kell, hogy tudják elégíteni követelésüket a kezelésbe adott vagyonból abban az esetben, ha a vagyonrendelés eredményeképpen követelésük kielégítésének alapja elvonásra kerül. Ezen kielégítési jognak függetlennek kellene lennie a vagyonkezelő vagy a kedvezményezett jó- vagy rosszhiszeműségétől, feltéve, hogy a hitelezői követelés alapjául szolgáló jogviszony előbb jött létre, mint a fedezetelvonó ügylet. Ha tehát például elajándékozhatja egy adós a vagyona egy jó részét, majd ezt követően jóval később kárt okoz egy harmadik személynek, akkor teljesen egyértelmű, hogy az ajándékozás nem minősülhet fedezetelvonó ügyletnek és nem indokolt, hogy a hitelezők kielégíthessék követelésüket a réges-régen elajándékozott vagyontárgyból. Ha ez nem indokolt egy például ajándékozás esetén, akkor szerintem nem indokolható a vagyonrendelővel szembeni hitelezői követelés kielégítés sem a vagyonkezelésbe adott vagyonból, amennyiben a követelés olyan jogviszonyból keletkezett, amely csak a vagyonrendelést követően jött létre.
A legalábbis általam ideálisnak tartott szabályozással szemben a végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény ("Vht.") 132/A. § (3) bekezdése szerint "az adós mint vagyonrendelő ellen indult végrehajtási eljárásban a követelés fedezetéül - a (4) bekezdésben foglaltak szerint - az a vagyon vagy vagyonhányad is szolgál, amely a vagyonrendelőt, vagy a kiadásra irányuló jog jogosultját a vagyonrendelő bizalmi vagyonkezelési jogviszonya megszűnése esetére megilleti. A végrehajtást kérő a (4) bekezdés szerint mondhatja fel a bizalmi vagyonkezelést, és ennek eredményeként a vagyonrendelőnek, vagy jogutódjának kiadandó vagyonhányadból hajtható be a követelés." A (4) bekezdés szerint "ha az adósnak vagy a kiadásra irányuló jog jogosultjának a bizalmi vagyonkezelési szerződés megszűnése esetén vagyonra vagy vagyonhányadra lenne igénye, és a követelés az adós egyéb vagyontárgyaiból nincs teljesen fedezve vagy csak aránytalanul hosszú idő múlva elégíthető ki, a végrehajtó tájékoztatja a végrehajtást kérőt arról, hogy a rendes felmon-
- 20/21 -
dás jogát gyakorolhatja. Ha a végrehajtást kérő a felmondást tartalmazó nyilatkozatát a végrehajtónak átadta, a végrehajtó megküldi azt a bizalmi vagyonkezelőnek, egyúttal az adósnak a bizalmi vagyonkezelővel szemben a bizalmi vagyonkezelési jogviszony megszűnése miatt fennálló követelését lefoglalja." Azaz a Vht. 132/A. § (4) bekezdés alapján a kedvezményezett hitelezői felmondhatják a vagyonkezelést és követelésüket kielégíthetik a kedvezményezettnek a vagyonkezelés megszűnése esetére járó összegből. Ugyanakkor véleményem szerint a kedvezményezett igényének feltételes jellegére tekintettel (azaz arra tekintettel, hogy a feltételek teljesüléséig nem a kedvezményezett a tulajdonosa a vagyonkezelésbe adott vagyonnak) ez teljesen téves szabályozás. A (3) bekezdés alapján a vagyonrendelő hitelezői is felmondhatják a vagyonkezelést és kielégíthetik a vagyonkezelővel szemben fennálló követelésüket a vagyonkezelőnek járó összegből. Azonban a (3) bekezdés alapján úgy tűnik, hogy a vagyonrendelő hitelezői a követelésük kielégítésére felhasználhatják nem csak a vagyonrendelőt, hanem a kedvezményezettet (a kiadásra irányuló jog jogosultját) megillető vagyonhányadot is. Ami legalábbis a fentiekben részletezett álláspontom szerint csak akkor lenne indokolható, hogy ha a vagyon vagyonkezelésbe adása (a vagyonkezelő vagy a kedvezményezett jó- vagy rosszhiszeműségétől függetlenül) fedezetelvonó ügyletnek minősülne.
Ezen túlmenően a Vht. 132/A. §-a szerintem nincs is összhangban a Ptk. vonatkozó rendelkezéseivel sem, hiszen a Ptk. 6:314. §-a szerint kezelt vagyon a kedvezményezettet illeti meg a vagyonkezelési szerződésben foglaltaknak megfelelően (azaz például nem a vagyonrendelő hitelezőit) és a kedvezményezett hitelezői a kezelt vagyonból csak azt követően elégíthetik ki követelésüket, ha a vagyon kiadása a kedvezményezett részére esedékessé válik. A Ptk. vonatkozó rendelkezései és a Vht. 132/A. §-a közötti ellentmondást jól mutatja a Ptk. CompLex Jogtáron található indokolásának XLIII. fejezet 6. és 7. pontjai, melyek szerint "fogalmilag zárja ki a törvény azt, hogy a vagyonrendelő hitelezői igényt támaszthassanak a kezelt vagyonnal szemben. Ez a jogi helyzet egyenesen következik abból a tényből, hogy a vagyonrendelő átruházza a kezelt vagyon tulajdonjogát a vagyonkezelőre. Ha a vagyonrendelő visszaélésszerűen alkalmazza a bizalmi vagyonkezelés intézményét, és annak segítségével kívánja elvonni vagyonát hitelezői igényérvényesítése elől, emiatt a fedezetelvonó szerződés relatív hatálytalansága alapján lehet orvoslást találni, vagy adott esetben jogintézménnyel történő visszaélés jogcímén lehet jogilag támadni a bizalmi vagyonrendelést." "A törvény kizárja azt is, hogy a kedvezményezett hitelezői a vagyonkezelő tulajdonában lévő, de a kedvezményezett javára kezelt vagyonra bármikor igényt támaszthassanak, és arra - noha a kedvezményezettnek még csak várománya van - adott esetben végrehajtást vezethessenek a kedvezményezettel szembeni követeléseik kielégítése érdekében. A kedvezményezett hitelezői csak attól kezdve támaszthatnak igényt a kedvezményezett vagyontárgyaira, amikor e vagyontárgyaknak vagy azok hasznainak a kedvezményezett részére való kiadása esedékessé vált."
A Bvktv. szabályainak részletes elemzésétől eltekintenék, ugyanakkor úgy gondolom, hogy csak egyetérteni lehet Sándor Istvánnal a Jogtudományi Közlöny 2015. januári számában megjelent "A bizalmi vagyonkezelési szerződés szabályozásának értékelése a külföldi minták alapján" című tanulmányában foglalt megállapításával, miszerint "a magyar szabályozás feltételrendszere alapvetően nem piacképes". Ha gúnyolódni akarnék, akkor azt mondanám, hogy a magyar jogalkotó nem akarta megtörni azt a nemes hagyományt, miszerint külföldön jól működő intézményeket mi általában úgy veszünk át, hogy azok nálunk biztosan működésképtelenek legyenek, mint ahogy az többek között a kockázati tőkealapokra vagy a szabályozott ingatlanbefektetési társaságokra vonatkozó első szabályozás esetében történt. Valószínűleg azonban azért alakult így a Bvktv. szabályozása, mert a jogalkotó mindenáron meg akarta akadályozni, hogy a vagyonkezelők elsősorban a saját javukra járjanak el a vagyonkezelés során és a vagyonkezelés adóelkerülésre legyen használható, illetve a jogalkotó érvényre kívánt juttatni hitelezővédelmi szempontokat, melynek eredményeképpen egy túlságosan óvatos és így az üzletszerű vagyonkezelésre legalábbis véleményem szerint alkalmatlan szabályozás jött létre.
A CompLex Jogtáron található, Bvktv. 36. §-hoz fűzött nem hivatalos indokolás szerint a »szabályozás során mintaként szolgált a jogalkotó számára befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: "Bszt."). A Bszt. szabályainak figyelembevételére azért került sor, mert a Bszt. is egyéni vagyonkezelési tevékenységet szabályoz.« Ezzel szemben véleményem szerint a bizalmi vagyonkezelés és a Bszt. szerinti portfóliókezelési tevékenység két, egymástól nagymértékben különböző tevékenység, így szerintem egészen másképpen is kellene szabályozni őket.
Ingatlan esetében a visszavásárlási joggal kombinált adásvétel biztosítéki célú felhasználása a vagyonszerzési illeték teher miatt nem terjedt el a Ptk. hatálybalépését megelőzően. Helyette a felek inkább ingatlan jelzálogjogot alapítottak, illetve az adós vételi jogot engedett a hitelező javára a biztosítékul szolgáló vagyontárgyon. A Ptk. semmissé nyilvánította a hatálybalépését követően kötött fiduciárius biztosítékok alapítására vonatkozó szerződéseket. Bár a 2016. évi LXXVII. törvény (továbbiakban: Ptk. módosítás) szerint fogyasztónak nem minősülő adós tartozásának biztosítására ismét alapítható fiduciárius hitelbiztosíték, a felmerülő illeték miatt továbbra sem várható a visszavásárlási joggal kombinált adásvétel biztosítéki célú felhasználása ingatlan biztosíték esetében.
- 21/22 -
Ugyanakkor szerintem működőképes lehet, hogy a biztosítékul szolgáló ingatlant az adós egy vagyonkezelő vállalkozás tulajdonába adja. A kölcsön teljes visszafizetése esetén a vagyonkezelő az ingatlan tulajdonjogát visszaruházza a vagyonrendelőre, amennyiben viszont erre nem kerül sor, akkor a vagyonkezelő közvetlenül (elszámolási kötelezettséggel) a hitelezőre ruházza át a biztosítékul szolgáló ingatlant vagy pedig értékesíti azt és a befolyt vételár hitelezői követelések kielégítését követően fennmaradt részét kiadja a vagyonrendelőnek (az adósnak). Valószínűleg célszerű felmondási eseményként szabályozni a kapcsolódó hitelszerződésben, ha a vagyonrendelő (az adós) a Ptk. 6:325. § (1) bekezdése alapján a vagyonkezelő megbízását felmondja és egyidejűleg új vagyonkezelőt nevez ki a kedvezményezett hitelező jóváhagyása nélkül és célszerű rendezni, hogy ha a vagyonrendelő (az adós) nem fizeti ki a felmondott hitelszerződésből eredő valamennyi tartozását, úgy a vagyonkezelés megszűnik és vagyonkezelő nem az új vagyonkezelőnek, hanem a kedvezményezett hitelezőnek köteles kiadni a vagyonkezelés tárgyát, azzal, hogy a kedvezményezett hitelezőt elszámolási kötelezettség terheli. A biztosítékul szolgáló ingatlan biztosítékú célú vagyonkezelésbe adása természetesen nem zárja ki, hogy azzal párhuzamosan a hitelező jelzálogjogot, vételi jogot és elidegenítési és terhelési tilalmat alapítson a vagyonkezelésbe adott ingatlanon a követelése biztosítékául. A bizalmi vagyonkezeléssel történő vagyonszerzésre vonatkozó illeték és áfaszabályok jelen tanulmány keretében történő részletes ismertetésétől eltekintek, de nekem működőképesnek tűnik a fenti konstrukció illeték és áfa szempontból. Véleményem szerint nincsen jelentősége annak, hogy a vagyonkezelő vagy a felektől független személy vagy pedig a hitelező üzletszerű vagyonkezeléssel foglalkozó leányvállalata (azaz a hitelező leányvállalatánál keletkezik egy vagyonkezelési díj, ami további bevételt eredményezhet a hitelezői vállalatcsoport részére).
A hitel futamideje alatt a vagyonkezelő akár ingyenesen, akár ellenérték fejében bérbe adhatja az ingatlant a vagyonrendelőnek (az adósnak). Ingyenesség esetén célszerű kifejezetten felhatalmazni a vagyonkezelőt erre, míg ellenérték fejében történő bérbeadás esetén megkonstruálható a szerződési rendszer oly módon, hogy a bérleti díj felhasználásra kerüljön a hiteltörlesztésére. Ha pedig a vagyonkezelő felmondási eseményt megelőzően nem a vagyonrendelőnek (az adósnak) adja bérbe az ingatlant, akkor ez lehet felmondási esemény a hitelszerződés és a vagyonkezelési szerződés tekintetében, illetve egyéb módon is szankcionálható.
Bár szerintem elvileg biztatóak a bizalmi vagyonkezelés felhasználásának a lehetőségei ingatlan biztosíték esetében, ugyanakkor elsősorban a bizalmi vagyonkezelő vállalkozások alapításának és működtetésének nehézségei és költségei miatt kérdésesnek látom, hogy ezen megoldás széles körben elterjedjen a gyakorlatban. Ez a kérdés természetesen nagyban függ attól is, hogy a hitelezők mennyire bíznak az ingatlan jelzálogjogból történő kielégítésben, illetve mennyire látják szükségesnek, hogy az adós a hitel futamideje alatt elveszítse a biztosíték tárgyául szolgáló ingatlan tulajdonjogát, ezzel is csökkentve a kielégítés esetleges kockázatait.
Bár a Ptk. Módosítás megszüntette azt a lehetőséget, hogy dematerializált értékpapíron óvadék kézizálogként kerüljön megalapításra (azaz, hogy az óvadék tárgyául szolgáló dematerializált értékpapír a jogosult számlájára óvadék jogcímén kerüljön áttranszferálásra). Ugyanakkor a fogyasztónak nem minősülő adós esetében, ha a biztosíték tárgya értékpapír, akkor illetékfizetés nem merül fel (a belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaság esetét kivéve), így óvadék alapítása helyett működhet, ha a biztosítékul szolgáló értékpapír egy visszavásárlási joggal kombinált adásvétel (repo ügylet) keretében átmenetileg, illetve nem teljesítés esetén végleg a jogosult tulajdonába kerül. Erre tekintettel, illetve arra, hogy az esetek jó részében az óvadék is elégséges biztosítékot jelent, értékpapír biztosíték esetében nem látom értelmét, hogy repo ügylet vagy óvadék alapítása helyett a biztosítékul szolgáló értékpapírt biztosítékként bizalmi vagyonkezelésbe adják az előző pontban tárgyaltak szerint.
A "Strukturált finanszírozás Magyarországon" (Alinea Kiadó, 2011) című könyv szerint "projektfinanszírozás fogalma alatt olyan üzletileg elkülöníthető beruházások finanszírozását értjük, amelyeknél a tulajdonosok és a külső finanszírozók a befektetett tőkéjük megtérülésének, illetve a rendelkezésre bocsátott hitel visszafizethetőségének vizsgálatakor elsősorban csak az adott beruházás pénzáramlását és eszközállományát veszik alapul." "Klasszikus projektfinanszírozási tranzakcióról akkor beszélünk, amikor az üzletileg leválasztható beruházást jogilag is elkülönítik, és a szponzor a beruházásért vagy egyáltalán nem (visszkereset nélküli tranzakció - non-recourse), vagy csak korlátozott mértékben (korlátozott visszkeresettel rendelkező ügylet - limited recourse) nyújt a befektetett saját erőn kívül bármiféle pénzügyi kötelezettségvállalást. Ezeknél a tranzakcióknál a szponzor egy új projekttársaságot alapít, amelynek egyetlen feladata a projekt megvalósítása és későbbi működtetése. Amennyiben visszkereset nélküli tranzakcióról beszélünk, akkor a szponzor csak a projekttársaságba befektetett saját forrás erejéig felel." Projektfinanszírozás esetén a hitelszerződés a bank és a projekttársaság között jön létre és a biztosítékok általában a projekttársaság vagyonán és a projekttársaság üzletrészein kerülnek megalapításra, illetve a projekttársaság bevételei engedményezésre kerülnek a hitelező javára és általában vételi jog is kikötésre kerül a projekttársaság üzletrészein.
Álláspontom szerint a szokásos biztosítékok kikötése mellett nagymértékben erősítené a hitelező bank pozícióit a biztosítékok esetleges érvényesítése során, ha a projekttársaság üzletrészei a hitel futamideje alatt egy bizalmi vagyonkezelő részére átruházásra kerülnének az ingatlan biztosíték bizalmi vagyonkezelésbe adásához hasonlóan a következő kiegészítéssel. Ideális esetben a bizalmi vagyonkezelő az üzletrésszel kapcsolatos tagi jogokat felmondási eseményig a vagyonrendelő (az adós) utasításai szerint kellene, hogy gyakorolja, ideért-
- 22/23 -
ve különösen, hogy a vagyonkezelő a vagyonrendelő (az adós) által választott személyeket választja meg a projekttársaság ügyvezetőjének. Az utasítási jog azonban értelemszerűen nem vonatkozna arra az esetre, ha az utasítás nyilvánvalóan ellentétes lenne a projekttársaság érdekeivel. Ennek oka, hogy a projekttársaságot alapesetben annak tulajdonosa (a szponzor) irányítja és nem is lenne szerencsés, elsősorban felelősségi szempontból, ha akár a hitelező bank, akár a vagyonkezelő felmondási eseményig beleszólna a projekttársaság irányításába (a projekttársaság működtetésére vonatkozó hitelszerződés szerinti kötelezettségvállalások ellenőrzését leszámítva). Ugyanakkor a Ptk. 6:316. § szerint "a vagyonkezelőt a vagyonrendelő és a kedvezményezett nem utasíthatja; az e tilalomba ütköző utasítás semmis." Véleményem szerint ez a tilalom nem azt jelenti, hogy a vagyonrendelő (az adós) nem adhat útmutatást a vagyonkezelő részére, hanem azt, hogy ezen útmutatás nem köti a vagyonkezelőt. Ha a vagyonkezelési szerződésben megfelelően rendezve van, hogy az útmutatások önkéntes követése esetén a vagyonrendelő nem tartozik felelősséggel emiatt a vagyonrendelő (az adós) felé, akkor a vagyonkezelő érdeke, hogy önként kövesse a vagyonrendelő tagsági jog gyakorlására vonatkozó útmutatását. Azonban, ha önként nem teljesíti az útmutatást, akkor maximum egyoldalú felmondási jogot lehet adni a vagyonrendelőnek (az adósnak), illetve ebben az esetben felelőssé tehető, ha a tagsági jogok gyakorlásával kárt okoz a projekt társaságnak, azaz gyakorlatilag kárt okoz a kezelt vagyonban. Mindazonáltal úgy vélem, hogy az utasítási jog tilalma miatt az adósok számára nem lesz elfogadható, hogy a projekttársaság üzletrészei bizalmi vagyonkezelésbe kerüljenek.
A Ptk. CompLex Jogtáron található indokolásának XLIII. fejezet 10. pontja szerint "a vagyonrendelő és a kedvezményezett nem utasíthatja a vagyonkezelőt. Az utasítási jog nem volna összeegyeztethető a vagyonkezelőre telepített önálló felelősséggel és az ehhez kapcsolt széles körű, a vagyonrendelő szerződés tartalma szerinti döntési szabadsággal, emellett kiszámíthatatlanná tenné a vagyonkezelő által vállalt kockázatot." Az utasítási jog tilalma teljesen érthető a vagyonkezelőre telepített önálló felelősség miatt, ugyanakkor szerintem a helyes szabályozás az lett volna, ha a felek választhatnak a vagyonkezelő önálló felelőssége és az utasítás tilalma, illetve az utasítási jog között, azzal, hogy ebben az esetben ilyenkor a vagyonkezelő az utasítást adó kockázatára folytatja a tevékenységét, feltéve, hogy figyelmeztette az utasítás adóját az utasítás szakszerűtlen vagy célszerűtlen voltára.
Amellett, hogy projektfinanszírozás esetén az adósok számára várhatóan nem lesz elfogadható ezen bizalmi vagyonkezeléssel járó konstrukció, valószínűleg a hitelező bankok sem lesznek hajlandóak vállalni egy üzletszerűen bizalmi vagyonkezeléssel foglalkozó társaság megalapításával járó költségeket és nehézségeket. Továbbá az Agrobank perre még emlékező bankárok valószínűleg zsigerből elutasítanának mindenféle "bizalmi" konstrukciót, függetlenül attól, hogy emlékeim szerint az egykori agrobankos "bizalmi kéz" egészen más volt, mint a biztosítékok fentiek szerinti bizalmi vagyonkezelésbe adása lenne. Összefoglalva szerintem elvileg nagy lehetőség lenne a bizalmi vagyonkezelés alkalmazására projektfinanszírozás esetén, ugyanakkor a jelenlegi jogszabályi környezetben gyakorlatilag minimális esélyt látok ezen konstrukció elterjedésére.
Tajti Tibor "A bizalmi vagyonkezelés és a zálogjog viszonyáról az új Polgári Törvénykönyvben összehasonlító jogi szemmel" publikált egy tanulmányt a Jogtudományi Közlöny 2014. júliusi-augusztusi számában. Ebben az ún. trust receipt-ről írta, hogy "igazi népszerűségét azonban a gépjárműipari sorozatgyártás beindulásának köszönhette. Ugyanis, a banki függőség elkerülése végett Henry Ford megszabta, hogy egyetlen autó sem gurulhat ki a gyárából, amíg a vételár nincs készpénzben kifizetve. Bár akadtak finanszírozók, akik hajlandóak lettek volna a nagykereskedőknek a vételárat megelőlegezni, nem létezett olyan jogi eszköz, amely a kereskedők üzletébe leszállított autók fedezetként használatát és egyben forgalmazását is lehetővé tette volna. E célra adaptálódott az egyébként import finanszírozására kifejlesztett trust receipt. Ahogy a kifejezés jelzi, olyan hitelfedezetről van szó, ahol egy meghatározott személy bizalmi vagyonkezelésbe vette (vagy kapta) a hitel fedezeteként szolgáló dolgot és ennek megfelelően a trust jog lényegesen magasabb fokú felelősségi szabályai szerint birtokolta azt a hitel visszafizetéséig. Mivel általában a bizalmi vagyonkezelő maga a nagykereskedő volt, ez a konstrukció azt is megengedte, hogy egyidejűleg zavartalanul forgalmazza az autókat. Sőt, ez elegendő biztosíték volt a finanszírozónak is, mert azt is meg lehetett oldani, hogy a trust ne csak magát a gépkocsit (mint zálogtárgyat) fedje, hanem automatikusan kiterjedjen a vételárra is." A trust receipt-et az USA-ban alkalmazták "az ipari termelés különböző fázisaira vonatkozólag is. Például, a gyártáshoz szükséges nyersanyagot a termelő bizalmi vagyonkezelés kaphatta a beszerzéstől kezdődően az eladásig, vagy csak a termelési fázisra."
Véleményem szerint Magyarországon nem várható a bizalmi vagyonkezelés ilyen célú felhasználásának az elterjedése. Egyfelől azért, mert a kereskedőnek, a feldolgozást végző ipari termelőnek, építési vállalkozónak vélelmezhetően üzletszerűen kellene folytatnia bizalmi vagyonkezelést és mivel a Bvktv. 3. § (2) bekezdése alapján egy bizalmi vagyonkezelő vállalkozás gyakorlatilag nem foglalkozhat mással csak bizalmi vagyonkezeléssel, így ráadásul a kereskedőnek, ipari termelőnek, építkezési vállalkozónak egy külön vagyonkezeléssel foglalkozó leányvállalatot kellene alapítania, ami roppant költségesnek és terhesnek tűnik. Emellett, a kérdéses cél kereskedelem esetén a bizomány, ipari termelés, építkezés esetén a tulajdonjog fenntartással könnyen, illetve a bizalmi vagyonkezeléshez képest jóval egyszerűbben elérhető (ipari termelés és építkezés esetén csak addig, amíg az alapanyagot, építőanyagot vagy alkatrészt fel nem dolgozzák vagy nem építik be, mert ezt követően vélhetőn feldolgozás, átalakítás, egyesülés, vegyülés vagy a beépítés szabályai alapján az ipari termelő, építési vállalkozás tulajdont szerez nagy valószínűséggel az esetleges tulajdonjog fenntartás ellenére).
- 23/24 -
Egy megfelelő formájú és tartalmú házassági vagyonjogi szerződés megfelelő védelmet biztosít a másik házastárs jog által elismert, de legalábbis szerintem méltányosnak feltétlenül nem nevezhető vagyonjogi igényével szemben. Nem kívánok részletesen foglalkozni azzal, hogy ennek ellenére vajon mi lehet az oka a házassági vagyonjogi szerződések alacsony számának, de vélelmezhető, hogy utólag sokan megbánták egy ilyen szerződés megkötésének elmulasztását. Ugyanakkor úgy vélem, hogy a bizalmi vagyonkezelés korlátozott mértékben, de felhasználható az esetlegesen elmaradt vagyonjogi szerződés hiányából fakadó negatív következmények mérséklésére. A bizalmi vagyonkezelés ez irányú felhasználásának számos hátránya van egy jó házassági vagyonjogi szerződéshez képest, de jelentős előnye, hogy létesítéséhez nincs szükség a házastárs hozzájárulására, feltéve, hogy a vagyonkezelésbe adandó vagyon teljes mértékben a létesítő házastárs különvagyonának minősül.
A Ptk.-ban különvagyonként meghatározott javak másik házastárssal szembeni különösebb védelme általában nem indokolt. A bírói gyakorlat teljesen logikusan lényegében elismeri, hogy a különvagyonba tartozó dolog stb. értéknövekedése nem válik közös vagyonná. A polgári jog, kommentár a gyakorlat számára (Negyedik kiadás, HVG-ORAC Kiadó, 2016) című könyv második kötetében a 92. oldalon azt írja, hogy "a bírói gyakorlat különvagyonnak minősítette a különvagyonba tartozó részvény árfolyamnyereségét, szemben annak az életközösség ideje alatt esedékessé vált osztalékával, mely közös vagyon [LB Pfv.II.21.031/2000.]. Nem minősül a különvagyon hasznának és ezért nem tartozik a közös vagyonba az egyik házastárs különvagyonában lévő kft.-üzletrészének az életközösség ideje alatt kizárólag annak működésére visszavezethető értékemelkedése [BH 2008.150.]." Ugyanakkor a BH 2008.150. szerint "közös vagyonnak minősül a különvagyonhoz tartozó gazdasági társasági részesedésnek, egyebek mellett tehát a különvagyoni jellegű Kft.-üzletrésznek az életközösség ideje alatt bekövetkezett olyan értékemelkedése is, amely a tag házastárs ingyenes jellegű személyes közreműködés, illetve ennek megfelelő tartalmú ingyenes jellegű mellékszolgáltatás keretében kifejtett tevékenységére, munkájára visszavezethető okból következett be. Nem a közös, hanem a különvagyont gazdagítja viszont a Kft.-üzletrész életközösség ideje alatt bekövetkezett értékemelkedésének a tag házastárs személyes tevékenységére vagy ezzel azonos tartalmú mellékszolgáltatására visszavezethető része akkor, ha az említett tevékenységeket a tag házastárs díjazás ellenében fejtette ki." A BH 2008.150. következtetéseinek nagy részével egyetértek, azt leszámítva, hogy ha a házastárs ingyenesen végez bármilyen munkát a különvagyonába tartozó dolgon, akkor a másik házastárs az ebből eredő esetleges értéknövekedés felére igényt tarthat vagyonközösség esetén. Hiszen szerintem nonszensz, hogy ha valaki például levágja a füvet és megmetszi a gyümölcsfákat a különvagyonába tartozó nyaralója kertjében és ezért nem számít fel díjat saját magának, akkor az ebből fakadó értéknövekedés házastársi közös vagyont eredményezne.
A különvagyon házassági életközösség alatt keletkezett haszna azonban nem őrzi meg a különvagyoni jellegét, hanem a haszon költségek és terhek levonása után fennmaradó része a Ptk. 4:38. § (2) bekezdése szerint közös vagyonnak minősül. Tehát a különvagyonba tartozó bankbetét, üzletrész részvény vagy ingatlan után járó kamat, osztalék vagy bérleti díj házastársi közös vagyon lesz. Ugyanakkor lehetséges, hogy a különvagyonnal rendelkező házastárs a különvagyont bizalmi vagyonkezelésébe adja és saját magát jelölje ki kedvezményezettnek. Amennyiben a vagyonkezelésbe adott vagyon kizárólag a házastárs különvagyonának minősül és a házassági életközösség még azelőtt megszűnik, hogy a vagyonkezelés megszűnne, akkor a kezelt vagyon, ideértve a vagyonkezelés alatt a vagyonkezelő által beszedett hozamokat is, nem lehet része a házastársak között felosztandó közös vagyonnak, mert a kedvezményezettnek csak a fentiek szerint részletezett várománya, de nem kötelmi jellegű követelése van a kezelt vagyon kiadására. A Ptk. 6:329. § (1) bekezdés alapján a vagyonrendelő és a vagyonkezelő személye megegyezhet, ilyenkor azonban a bizalmi vagyonkezelésre vonatkozó visszavonhatatlan egyoldalú nyilatkozatot közokiratba kell foglalni. Azaz a vagyonrendelő kijelölheti saját magát vagyonkezelőnek és kedvezményezettnek is, és csak arra kell figyelnie, hogy a Ptk. 6:311. § (4) bekezdés alapján a vagyonkezelő kizárólagos kedvezményezetté nevezése semmis. Ugyanakkor mód van arra, hogy a kezelt vagyon túlnyomó részének a kedvezményezettje a vagyonkezelő legyen, illetve a Ptk. 6:311. § (3) bekezdés alapján a kedvezményezetteket és részesedésüket a vagyonkezelő határozza meg, így véleményem szerint van mód akár arra is, hogy a vagyonkezelő közvetlenül a vagyonkezelés befejezését megelőzően módosítsa a korábbi kijelölést és saját magát nevezze meg egyedüli kedvezményezettként azzal, hogy ebben az esetben megszűnik az egyébként is megszűnő vagyonkezelés.
A Bvktv. nem üzletszerű vagyonkezelésre vonatkozó szabályai nem különösebben terhesek, a legfontosabb talán a nyilvántartásba vételi kötelezettség, illetve természetesen a mindennapi életben nehézséget okozhat, hogy a Ptk. 6.312. § alapján a kezelt vagyont el kell különíteni a saját vagyontól. A BH 2008.150. fent már részletezett következtetései alapján célszerű valamilyen mértékű vagyonkezelési díjat kikötni, ami természetesen házassági közös vagyon lesz, azzal, hogy figyelni kell rá, hogy a vagyonkezelési díj mértéke ne haladja meg el a Bvktv. 1. § (1) bekezdésében meghatározott 1%-os mértéket (az ezt meghaladó mértékű vagyonkezelési díj esetén már üzletszerűnek minősül a vagyonkezelés). Összefoglalva leszögezhető, hogy egy jó bizalmi vagyonkezelési szerződést nem helyettesíthet egy jó házassági vagyonjogi szerződést, létjogosultsága csak akkor lehet, ha valamilyen oknál fogva elmarad a házassági vagyonjogi szerződés megkötése, viszont az egyik házastárs olyan mértékű hozammal rendelkező különvagyonnal rendelkezik, hogy a hozam nagysága miatt már megéri vállalni az ezzel járó esetleges többletterheket.
- 24/25 -
A Ptk. vonatkozó szabályai véleményem szerint alapvetően jól sikerültek, alapvetően csak a vagyonrendelőt a Ptk. 6:329. § (3) bekezdéséből fakadóan terhelő korlátlan felelősséggel és a 6:316. § alapján fennálló teljes körű utasítási tilalommal vannak fenntartásaim. A Bvktv. nem üzletszerű vagyonkezelésre vonatkozó szabályai is többé-kevésbé rendben vannak szerintem, de vannak azért szabályok, melyeken célszerű lenne változtatni (például nem tűnik észszerűnek, hogy a vagyonkezelési díj mértékétől függjön, hogy a vagyonkezelés üzletszerű vagy sem). Ugyanakkor a Vht. 132/A. § és a Bvktv. üzletszerű vagyonkezelésre vonatkozó szabályai véleményem szerint eléggé félresikerültek és ellentmondásosak is és azok helyett teljesen új szabályozásra lenne szükség. Ennek hiányában szerintem nem is igen várható, hogy az üzletszerű bizalmi vagyonkezelés elterjedjen hazánkban. ■
Visszaugrás
