Képesek vagyunk-e arra, hogy szembenézzünk a körülöttünk kialakult (akár váratlan) helyzetekkel. És még inkább arra, hogy felismerjük és megtaláljuk annak okait, hogy miért és hogyan kerültünk ebbe a helyzetbe. Önmagunk legfontosabb segítői, támogatói leginkább magunk vagyunk és lehetünk...
Bizonyára számos élethelyzetben és életszakaszban a kedves olvasónak is volt már olyan tapasztalata, hogy csak utólag derült ki, hogy az ember nem jól ismerte fel a helyzetet, vagy nem reálisan ítélte meg a dolgokat. Ennek mindig számos oka lehet, hiszen mindez adódhat és fakadhat:
• egyszerűen felmerülő és adódó félreértésből,
• gyerekkorunkból magunkkal hozott és cipelt előítéletből,
• a hosszú évek alatt berögzült megtévesztő helytelen döntést magával hozó ún. első benyomásból,
• a szükséges és a helyzet reális (objektív) megítélését szolgáló nem elégséges információk hiányából,
• a korábban bevált vagy jónak tűnt, de az akkori konkrét helyzetre már nem alkalmazható örökölt mintából,
• lényeglátó képességünk átmeneti és hullámzó megingásából.
Kicsit olyan szituáció ez, mint annak a bizonyos rádiónak az esete, amely ma is gyakran forog közszájon, vagy csal mosolyt az arcokra. Hogy is volt az?
Arról az esetről van szó, amely a huszadik század második felének Magyarországán szinte közmondássá vált. Ennek lényege: a vicc, amely a "jereváni rádió" valóságot elferdítő híradásait helyezi a középpontba. Mivel klasszikusokat csak pontosan idézünk, ez a vicc a következőképpen hangzott: Megkérdezik a jereváni rádiótól: igaz-e, hogy Jerevánban Moszkvicsokat osztogatnak. Válasz: "A hír igaz. De nem Jerevánban, hanem Tbilisziben. Nem Moszkvicsokat, hanem Volgákat. És nem osztogatnak, hanem fosztogatnak." S ebben a projektben talán ez lehetett a hír közvetítője és a hét műtárgya:
S az ilyen helyzetekben mindig nagy szükségünk van arra, hogy az elkeseredés (vagy elkeskenyedés) helyett a mindig kéznél lévő humorra fókuszáljunk. Mivel mindez úgy is felfogható, hogy eddig tényleg rossz moziban ültünk és az előadás is pocsék volt. De hogy a jövőben milyen adást nézünk és abban mit adnak legközelebb, az már tényleg csak rajtunk múlik. Mert egyet sose feledjünk: életünk filmjének távirányítója és rendezői széke mindig a mi birtokunkban van.
Ha ide eljutunk, akkor már arra is képesek vagyunk, hogy szembenézzünk a kialakult helyzettel. S még inkább arra, hogy felismerjük és megtaláljuk annak okait, hogy miért és hogyan kerültünk ebbe a helyzetbe. S mindehhez nem feltétlenül kell elrohannunk segítő szakemberhez, mivel önmagunk legfontosabb segítői, támogatói leginkább magunk vagyunk és lehetünk.
Mindez végtelenül egyszerű, csak arra kell visszagondolnunk, amit az általános iskolában a biológia órán hallottunk, vagy netán megtanultunk. S ebben a legfontosabb érzékszervünk a szemünk, amely sajátos prizmaként működik. Kezdjük ezzel és tekintsünk is bele:
Ha fel- és rápillantunk, akkor tisztán látható, hogy az a bizonyos pupilla nagyon egyszerűen, de roppant praktikusan működik. Van, amit beenged a látómezőnkbe és van, amit nem. Mert ha valami érdektelen számunkra, akkor mindig összeszűkül és a látóterünkön kívül marad. Ha viszont valami felkelti a figyelmünket és az érdekel minket, akkor ez a pupilla mindig kitágul. Ehhez hasonlóan működik a tudatunk is. Hiszen azokkal a dolgokkal befogadó,
- 57/58 -
ami iránt érdeklődünk. Ha ugyanez lezár és összeszűkül, akkor az számunkra nem létezik. Azért vagyunk ilyenkor érdektelenek, tartózkodóak, elutasítóak, mivel a dologgal nem akarunk foglalkozni.
A fentiek megértése és tudatos mindennapi rutinunkba történő beépítése nyitja meg a kaput ahhoz, hogy megtanuljunk a dolgokra helyesen fókuszálni. S ez a fókuszálás abban nyilvánul meg leginkább, hogy:
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
