Megrendelés
Munkajog

Fizessen elő a Munkajogra!

Előfizetés

A Kúria joggyakorlatából (MJO, 2019/2., 67-68. o.)

1. Joggal való visszaélés

Minden jogi normának, alanyi jognak és jogintézménynek önálló társadalmi rendeltetése, célja van. Amennyiben a jogalany ettől ellentétesen azt szem elől veszítve gyakorolta az egyébként megillető jogot vagy teljesítette a kötelezettségét, valójában csak látszólag cselekedett jogszerűen. Eljárása formálisan jogszerű volt ugyan - tehát nem ütközött konkrét jogi tilalomba -, annak módja azonban rendeltetésellenes volt. Ebből következően a joggyakorlás nem lehet egyszerre jogellenes és rendeltetésellenes is. Ha például a felmondás nem volt okszerű, nem lehet egyben rendeltetésellenes is [5/2017. (XI. 28.) KMK vélemény, BH 2018.344.]

https://kuria-birosag.hu/hu/sajto/kormanytisztviseloi-dontobizottsag-hatarozatanak-megvaltoztatasa-bizalomvesztesi-indoklassal

2. Azonnali hatályú felmondás gyakorlásának határideje

Az azonnali hatályú felmondás esetén a tizenöt napos szubjektív határidő betartásának elmulasztását eredményezi, ha a körülmények kivizsgálását a munkáltató haladéktalanul nem kezdi meg, a vizsgálat eredményéről a munkáltatói jogkör gyakorlóját nem értesíti. Mulasztását nem menti a vizsgálatot végzők leterheltsége vagy nyári szabadságolása az azonnali hatályú felmondásra nyitva álló szubjektív határidő anyagi jellegére tekintettel [a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 78. § (2) bekezdés].

https://kuria-birosag.hu/hu/sajto/kuria-tajekoztatoja-munkaviszony-jogellenes-megszuntetese-es-jogkovetkezmenyei-targyaban

3. A teljesítmény alapú bónusz juttatás feltételeként a munkáltató mérlegelésébe tartozó szempontok

A Kúria elvi döntésében megállapította, hogy valamely teljesítmény alapú és a munkáltató eredményességéhez is kötött bónusz juttatásra jogosultság feltételeként a munkáltató a munkavállaló munkavégzésével összefüggő, mérlegelési körébe tartozó szempontokat is meghatározhat. A mérlegelés során azonban csak az adott év értékelhető, a mérlegelés a korábbi évek magatartását, esetleges mulasztását nem vonhatja az adott évre kitűzött bónusz juttatásra jogosultság értékelési körébe.

https://kuria-birosag.hu/hu/sajto/valamely-teljesitmeny-alapu-bonusz-juttatas-feltetelekent-munkaltato-merlegelesebe-tartozo

4. A munkahelyi baleset és kártérítés

A munkavállaló kizárólagos és elháríthatatlan magatartása a baleset bekövetkezésénél nem állapítható meg, ha a munkáltató nem tett eleget az egészséges és biztonságos munkavégzés biztosítására vonatkozó jogszabályi előírásoknak.

Amennyiben a baleset bekövetkezésének pontos oka a rendelkezésre álló adatok alapján nem határozható meg, úgy nem vonható le következtetés arra, hogy a baleset kizárólag a károsult elháríthatatlan magatartása miatt következett be [Mt. 166. § (1) és (2) bekezdés].

https://kuria-birosag.hu/hu/sajto/kuria-hatarozatot-hozott-munkahelyi-baleset-es-karteritese-targyaban

5. A munkajogviszony jogellenes megszüntetése és jogkövetkezménye

A munkavállalónak a párkapcsolatára vonatkozó adat védelméhez, illetve a magánélethez való jog személyiségi joga, így tőle erre nézve csak olyan nyilatkozat megtétele vagy adat közlése kérhető, amely személyhez fűződő jogát nem sérti, és a munkaviszony létesítése, teljesítése vagy megszűnése szempontjából lényeges. Ezen joga legfeljebb akkor korlátozható, ha az a munkaviszony rendeltetésével közvetlenül összefüggő okból feltétlenül szükséges és a cél elérésével arányos. A munkáltatót terheli annak bizonyítása, hogy a munkavállaló magánéleti körülményei miatt érdeksérelem érte [Mt. 9. §, 65. §, 66. §, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 2:43. § b) és e) pont, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 3. § 2. és 3. pont].

https://kuria-birosag.hu/hu/sajto/kuria-munkaviszony-jogellenes-megszuntetesenek-jogkovetkezmenyeinek-targyaban-hozott

6. Határozott idejű munkajogviszony ismételt létesítésének feltétele

A határozott idejű munkaviszony meghosszabbítása vagy a határozott idejű munkaviszony megszűnését követő hat hónapon belüli ismételt létesítése csak munkáltatói jogos érdek fennállása esetén lehetséges. Ez megvalósul azáltal, ha a munkáltató éves keret- és támogatási szerződéssel, bizonytalan finanszírozási feltételek mellett működik. A munkavállaló azonban ekkor is bizonyíthatja jogos érdekeinek csorbítását [Mt. 192. § (4) bekezdés, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 164. §].

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére