A sportról szóló 1996. évi LXIV. törvény (a továbbiakban: St.) legterjedelmesebb része a sportági szakszövetségekre vonatkozó szabályozás (14-28. §, 36-38. §). A sporttörvény eredeti szabályain az 1998. évi II. törvény, az 1998. évi XXXI. törvény, illetve az 1998. évi LXXXVI. törvény kismértékű változásokat hajtott ugyan végre, de a szabályozás lényege nem változott. A sportjogi szakszövetségekre vonatkozó szabályozás kapcsán számos elméleti és gyakorlati vitás kérdés merül fel. E tanulmányban ezeket kívánjuk körüljárni.
A magyar egyesületi jogot az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény (Et.) újította meg, teljes mértékben biztosítva az egyesületek államtól való autonómiáját és demokratikus önkormányzatát. Az Et.-vel alakult ki az a jogi struktúra, hogy a Ptk. 61-64. §-a csak az egyesületekre, társadalmi szervezetekre vonatkozó vagyonjogi alapszabályokat tartalmazza, a részletes szabályok az Et.-ben találhatók.
A magyar sportirányítás azonban az Et. liberalizmusát csak a sportegyesületek szintjén tudta honorálni, a szövetségek szintjén már nem. Ezért az Et.-vel szinte párhuzamosan megjelent az 1989. évi 9. tvr. a sportági szakszövetségekről, amelynek ráadásul az Et. nem is képezte mögöttes jogterületét (ezért a szabályozás több tekintetben hézagos volt). Az 1989. évi 9. tvr. megkettőzte a sportszövetségeket: működhet sportszövetség az Et. alapján is, de a sportági szakszövetségi hivatalos feladatkörét csak az 1989. évi 9. tvr. alá eső szakszövetségek gyakorolhatják. A "hivatalos" országos sportági szakszövetségek részt vesznek az állami sportirányításban, ezért az OTSH különleges jogokat kap ezekkel a szakszövetségekkel kapcsolatban (pl. megsemmisítheti fegyelmi, átigazolási határozataikat stb.). Ugyanakkor az egyesületeknél szokásos bírósági nyilvántartás, ügyészi-bírói törvényességi felügyelet még fennmaradt a szakszövetségeknél.
A sporttörvényt determináló előzmények közé tartozik még az 1993. évi XCII. törvény, amely beépítette a Ptk.-ba az ún. közjogi jogi személyeket, így a köztestületeket (Ptk. 65. §) és a közalapítványt (Ptk. 74/G. §). A köztestületek mögöttes jogterülete a Ptk. egyesületi szabályozása, és áttételesen az Et.1 A sportszakszövetségek 1996-ig nem minősültek köztestületnek.
Az St. 14. §-a kimondta - meghatározott feltételek fennállása esetén - az országos sportági szakszövetségek köztestületi jellegét. A 36. § azonban nem kötelező, hanem csak önkéntes átalakulást írt elő (4) bekezdésében, ezáltal az eddigi szakszövetségeknek - elvileg természetesen új szakszövetség is jöhet létre köztestületként, de ez a sport nagymértékű eddigi szakszövetségi lefedettsége folytán csak a jövőben létrejövő új sportágaknál képzelhető el - abban az esetben is választási lehetőséget adott, ha egyébként teljesíteni tudják a köztestületi feltételeket. (A törvény egyébként az átalakulásra határidőt sem írt elő.)
A szabályozás technikájából adódóan jelenleg két eset fordulhat elő:
a) köztestületté átalakult "országos sportági szakszövetség" működik,
b) Et. alapján társadalmi szervezetként, illetve egyesületként működő "sportági szövetség" tevékenykedik. E sportági szövetség vagy megfelel az St. 14. §-a szerinti köztestületi kritériumnak, de úgy döntött, hogy továbbra is civiljogi egyesületként kíván működni, vagy nem felel meg ezeknek a kritériumoknak és ezért kényszerül a korábbi forma fenntartására.
Azok a szakszövetségek, amelyek köztestületté átalakultak, az átalakulás jogi tényéből kifolyólag voltak kénytelenek alapszabályukat módosítani. E szervezeteket a Fővárosi Bíróság a társadalmi szervezetek nyilvántartásából törölni volt köteles és az OTSH vette nyilvántartásba ezeket [St. 16. § (4) bekezdés, 36. § (5) bekezdés]. De azok a sportszövetségek is, amelyek maradtak társadalmi szervezetek, a 16. § (3) bekezdése alapján, kötelesek voltak alapszabályukat az új sporttörvényhez igazítani. [Némileg zavart keltően a 14. § (5) bekezdése köztestületté való átalakulás kapcsán általános jogutódlásról beszélt, ez azonban nem következett be: a sportszövetségek alapszabályuk módosításával mentek át egyesületi jogállásból köztestületi jogállásba, a magyar jog ugyanis - a gazdasági társaságokkal ellentétben - az egyesületi jog körében az egyetemes jogutódlással való átalakulást nem ismeri.]
A sporttörvény 14. § (2) bekezdése kimondja, hogy sportáganként csak egy szakszövetség működhet - ez a szabály szerintem kizárja, hogy valamely sportágban működjék egy "országos sportági szakszövetség" köztestületként és egy sportszövetség az Et. alapján társadalmi szervezetként. Ugyanakkor ezzel az előbbi értelmezéssel ellentétesen is felfogható rendelkezést iktatott a sporttörvény 16. § (4) bekezdésébe az 1998. évi XXXI. törvény 2. § (2) bekezdése, amikor kimondta, hogy az országos sportági szakszövetségek 14. § (1) bekezdésében foglalt kizárólagos jogosítványait sportszövetség is elláthatja abban az esetben, ha az adott sportágban szakszövetség nem működik. Ha a sportszövetség köztestület, úgy szerintem alkotmányosan védhető, hogy egy sportágban csak egy szövetség működhet. Ha azonban a sportszövetség egyesületi jogállásban van, kérdéses, hogy ez a monopólium nem ellentétes-e az alkotmány egyesületalapítási szabadságot biztosító rendelkezéseivel (azt viszont, hogy egy sportágban csak egy szövetség működjön, a nemzetközi szövetségek alapszabályai általában kötelezően előírják).
Az önkormányzati elven alapuló köztestületként működő országos sportági szakszövetséggel szemben az St. 14. § (1) bekezdése az alábbi öt követelményt támasztja (a felsorolás taxatív, azaz ha nincs felmentő rendelkezés, mind az öt kritériumnak fenn kell állnia):
a) A sportág nemzetközi szövetsége vagy az AGFIS (Nemzetközi Sportszövetségek Szövetsége) tagja legyen, vagy a sportág a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elismert sportágak között szerepeljen (a sakkszövetségnek a FIDE tagjának kell lennie). Ez a kellék lényegében a nemzetközi szövetség létéhez és tevékenységi köréhez kötötte a magyar szövetségeket, paralellitást teremtve a nemzetközi és a magyar szövetségek között. Ezáltal viszont több sportágban probléma keletkezett, pl. az úszó és a vízilabda szövetség nemzetközi szinten egységes, Magyarországon viszont külön úszó és vízilabda szövetség van. A vízilabda szövetség önálló szövetségként való bejegyzése el is húzódott, de végül az OTSH elfogadta az önálló vízilabda szövetséget, mint köztestületet. (A probléma természetesen fordítva is keletkezhet: ha két nemzetközi szövetség egyesül - pl. a korcsolya és a jégkorong szövetség esetleg egységes "jégsport" szövetséget képez, mint ahogy már volt ilyen felállás - ez elvileg átalakulási kényszert teremtene a magyar szövetségek számára is). A kialakult sportirányítási gyakorlat szerintem helyes: a magyar szövetségek elvileg elszakadhatnak a nemzetközi szövetségek felállásától, de ez csak szélső kivétel lehet és az végképp nem fordulhat elő, hogy az adott sportágban egyáltalán ne legyen nemzetközi szövetség.
b) Legalább a sportágban tevékenykedő két jogi személy tagja van - nyilván a sportágban tevékenykedő legalább 8 magánszemély tag mellett, mert a köztestületi jog mögöttes jogterületeként szereplő egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 3. § (4) bekezdése következtében egy köztestületnek legalább 10 tagjának lennie kell, mégpedig nemcsak az alapításkor, hanem a folyamatos működés alatt is. Ugyanis az Et. 16. § (2) bekezdés e) pontja szerint a bíróság akkor is megállapíthatja a társadalmi szervezet megszűnését, ha a tagok száma tartósan a törvény által megkívánt minimum létszám alatt van.
c) Legalább 50 fő nyilvántartott sportolóval kell rendelkeznie, akik a szövetség versenyrendszerében "rendszeresen" részt vesznek. [Ez a rendelkezés azonban az olimpiai sportágakra az St. 14. § (3) bekezdése alapján nem vonatkozik.]
d) Legalább három éven keresztül "folyamatosan" (azaz megszakítás nélkül) országos jellegű bajnoki versenyrendszert kell működtetnie. Nyilván a három évet a bejegyzés kérésének évétől kell visszafelé számítani. (Ez a követelmény sem vonatkozik az olimpiai sportágakra.)
e) Rendelkezik a jogszabályban vagy alapszabályban előírt szabályzatokkal. Maga az St. 16. § a) pontja beszél pl. a verseny-, a játék-, illetve a fegyelmi szabályzatról, de például feltétlenül szükséges a szervezeti és működési szabályzat is, sőt az St. 38. §-a szerint a sportolók élet- és balesetbiztosításáról is a szövetségnek szabályzatban kell rendelkeznie.
Aki ezen öt - olimpiai sportágakban három - feltételt nem tudja teljesíteni, csak társadalmi szervezetnek (egyesületnek) minősülő sportszövetség jogállásában működhet, nem lehet országos sportági szakszövetség, azaz köztestület.
A 16. § határozza meg a szakszövetségek feladatait és jogosítványait. Ezek a következők:
A) Szabályozási feladat: megállapítani a sportág alapvető működési normáit, azaz meghatározni a verseny-, illetve játékszabályzatot, a sportolók igazolási átigazolási és nyilvántartási rendjére vonatkozó szabályzatokat, valamint a fegyelmi szabályokat.
B) Versenyszervezési feladat: kialakítani és ennek alapján megszervezni a sportág versenyrendszerét, így az országos bajnokságot, a magyar kupát, meghatározni a sportág hazai és nemzetközi versenynaptárát. A versenyrendszernek meg kell felelnie a sportág nemzetközi szövetsége alapszabályában foglalt követelményeknek. A versenyrendszerben mind amatőr ("szabadidős"), mind "hivatásos" (professzionista) bajnokságo-kat-sportversenyeket lehet szervezni.
C) Nemzetközi feladat: működtetni a válogatott kereteket, részt venni a sportág nemzetközi versenyein, képviselni Magyarországot a sportág nemzetközi szervezeteiben, megadni (megtagadni) a nemzetközi szövetségek által megkívánt ún. versenyzési hozzájárulást magyar sportolók külföldi versenyzéséhez.
Látható, hogy a sportszövetség e három funkció keretében egyfelől normaalkotó, másrészt versenyki-írási-rendezési-szervezési-lebonyolítási tevékenységében normaalkalmazó. A sportszövetség szabályzatai kvázi jogszabályok, a sportszövetségbe való belépéssel a sportszervezetek (és áttételesen a sportszervezetekhez tagsági-munkavállalói stb. jogviszony alapján kötődő sportolók, edzők, sportvezetők) alávetik magukat e szabályzatoknak. A sportszövetség szabályzatai nem lehetnek ellentételesek a "normál" állami joggal (az állami jog elsődlegességének elve). Érdekes megfigyelni, hogy a közvélemény egyre jobban az állami joggal szembeni követelményeket alkalmazza a szövetségi szabályzatokra is (pl. hogy a versenykiírást utólag "visszamenő hatállyal" -? - ne változtassák meg stb.). Ugyanakkor a szövetség "jogalkalmazó" is: szabályzatai alapján dönt a tagjai közti "jogvitákban", eldönt konkrét igazolási, átigazolási, fegyelmi ügyeket és ezeket különböző szankciók kilátásba helyezésével és alkalmazásával (pl. kizárás a bajnokságból) végre is tudja hajtani. A sportszövetség tehát pszeudo jogalkotási és pszeudo jogalkalmazási tevékenységet végez.
Az előző három funkciót a sporttörvény kifejezetten és kizárólagossággal említi meg. Ezen túl azonban még négy lényeges feladatról beszélhetünk.
D) Sportszakmai feladatok:
Az St. 16. § (2) bekezdése szerint a szövetség meghatározza a sportág fejlesztési céljait és gondoskodik megvalósításukról, meghatározza a sportesemények megrendezésének szakmai feltételeit, közreműködik a sportszakemberek, a játékvezetők, illetve versenybírók képzésében és továbbképzésében stb.
E) Érdekképviseleti feladat:
A sportszövetség egyik leglényegesebb rendeltetése, hogy a sportága, a tagjai érdekeit érvényesítse-védje az állami sportirányítás, a MOB, a sportközalapítványok és más sportági szakszövetségek, illetve egyéb társadalmi szervezetek irányában.
F) Belső egyeztető-szolgáltató feladat:
A sportszövetség a sportegyesületek (szakosztályok) között bizonyos mértékben "békebírói" funkciót tölt be - közvetít, egyeztet, igyekszik kompromisszumokkal kiegyensúlyozni az eltérő érdekeket, fékezni a sportversenyek kapcsán feltörő indulatokat. Emellett szolgáltat is tagjainak, edzőket, versenybírókat képez-továbbké-pez, sportszakmai ismereteket nyújt, gazdasági-jogi ismereteket terjeszt stb.
G) Gazdálkodási feladat:
A szakszövetség, mint jogi személy természetszerűen bizonyos körben gazdálkodik is, bár vállalkozási tevékenysége továbbra is korlátozott. Mindenekelőtt "bejön" mögöttes jogterületként az egyesületekre-köztestületekre általában vonatkozó, e szervezetek gazdálkodását másodlagossá tevő, kiegészítő tevékenységre szorító általános korlátozás és ehhez az St. 24. § (3) bekezdése hozzáteszi, hogy a sportszövetség kizárólag olyan vállalkozást folytathat, illetve vállalkozásban (pl. gazdasági társaságban) vehet részt, amelynek alapján anyagi felelőssége nem haladja meg vagyonának mértékét.
A sporttörvény emellett egy gazdálkodási kérdést a szabályozási-versenylebonyolítási-nemzetközi funkciók mellett negyedikként - változó tartalommal - a szakszövetség kizárólagos hatáskörébe utalt. Ez pedig a szakszövetség által szervezett vagy rendezett vagy általa kiírt sporteseményekkel kapcsolatos vagyoni értékű jogok hasznosításával kapcsolatos rendelkezés, különös tekintettel a sportesemények televíziós és rádiós közvetítése engedélyezésének jogára.
Az 1996-os sporttörvény hatályba lépéséig a "jogtulajdonnal" kapcsolatos kérdésben Magyarországon semmilyen tételesjogi rendelkezés nem volt. Az 1996-os sporttörvény eredeti 16. § (1) bekezdés g) pontja, amely 1998. április 1-jéig, tehát kb. másfél évig volt hatályban, azt tartalmazta, hogy a szakszövetség kizárólag jogosult a sportágában az általa szervezett, illetve rendezett sporteseményekkel kapcsolatos vagyoni értékű jogok "hasznosítására". A "hasznosítás" nem dologi jogi fogalom, általában a tulajdonos jogosult a dolga hasznosítására. Ezért egyesek e bizonytalan megfogalmazásból a szövetségek tulajdonjogára következtettek, mások viszont az egyesületek jogtulajdonát fenntartani kívánó álláspontjuk alapján a hasznosítást "kvázi" törvényes haszonélvezeti jogként értékelték. A zavart növelte később az 1998. évi XXXI. törvény 2. § (1) bekezdése, amely másfél év után nem a vagyoni értékű jogok hasznosítását, hanem csak a hasznosítás módjának "szabályzatban" történt meghatározását utalta 1998. április 1-jétől a szövetségek kizárólagos hatáskörébe. A szabályozás lehetőségéből viszont önmagában egyáltalán nem következik, hogy a "jogtulajdon" is a szövetségé. Ebben a kérdésben tehát a jogi helyzet jelenleg teljesen nyitott.
A most felsorolt hét feladatkörön túlmenően a sportszövetség saját alapszabálya további feladatokat is meghatározhat, továbbá a sportág nemzetközi szövetsége is előírhat alapszabályba felveendő feladatokat.
A sportági szakszövetség természetszerűen jogi személy, saját vagyona van és tartozásaiért ezzel a vagyonnal felel. A tagok a szakszövetség tartozásaiért nem felelnek. A törvény nem határozza meg a sportszövetség vagyonának minimumát. Az St. 24. § (1) bekezdés csak annyit mond ki, hogy ez a vagyon elsősorban a tagdíjakból, a tagok és külsők felajánlásaiból, államiönkormányzati-alapítványi támogatásból (alapítványi körben az St. nyilván elsősorban a sportközalapítványokra, a Gerevich és Wesselényi alapítványokra gondol), valamint a szövetség - előzőekben említett és korlátozott - vállalkozási tevékenységből képződne. (Nyilván emellett a szövetségnek szponzora lehet, reklámszerződéseket köthet pl. a válogatott csapatai mérkőzéseivel kapcsolatban stb.). Az St. 32. § rendezi, hogy egy sportszövetség milyen körülmények között részesülhet költségvetési, illetve sport-közalapítványi támogatásban - pl. nincs lejárt köztartozása, éves pénzügyi tervvel rendelkezik stb. A támogatásokat alapvetően pályázati rendszer keretében nyújtják.
A szövetség vagyoni helyzetére kihat, hogy a köztestületként működő szakszövetséget az ISM (korábban az OTSH) a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény (az ún. non profit törvény) szabályainak megfelelő alkalmazásával kiemelkedően közhasznú szervezetnek minősítheti, ha egyébként megfelel a non profit törvény ez irányú követelményeinek. (Ez a sportszövetségek esetében nem lehetséges.) A kiemelkedően közhasznú szervezetként való nyilvántartásba vétel számos pénzügyi kedvezménnyel jár a szakszövetségekre nézve, de ugyanakkor gazdálkodásában szervezetében többlet-követelményeket is teljesítenie kell (pl. kötelező az Ellenőrző Bizottság felállítása stb.)
Megjegyzendő, hogy a hivatkozott non profit törvény 27. § (3) bekezdése kötelezően előírta, hogy az a szervezet, amely rendszeres költségvetési támogatásban részesül, 1998. június 1-jéig köteles közhasznú szervezetként való nyilvántartásba vételét kérni. Ez a kritérium a magyar sportszakszövetségek döntő többségénél fennáll, tehát a szakszövetségek - ha nem is kiemelt közhasznú szervezetnek, de - közhasznú szervezetnek mindenképp tekinthetők az ezzel járó többletjogokkal és többlet-kötelezettségekkel együtt.
A sportszövetséggel szemben (akár köztestületi, akár társadalmi szervezetként működik az 1991. évi IL. törvény alapján) végelszámolási, illetve felszámolási eljárás nem folytatható le - a német jog ezt a magyar joggal ellentétben lehetővé teszi.2 (Megfontolandó a német szabályozás átvétele, ekkor ugyanis nem kellene nemcsak a labdarúgásban, hanem más sportágakban is az St. 28/A. §-a alapján mesterségesen gazdasági társaságokat kreálni.) A megszűnésről a sporttörvény lényegében nem rendelkezik, ezért eltérő rendelkezés folytán a köztestületi jellegű szövetségekre nézve is az Et. szabályai jönnek figyelembe. E szerint
a) a közgyűlés kimondhatja (általában minősített többséggel) a sportszövetség feloszlását;
b) súlyos és ismételt törvénysértés esetén az ügyész keresetére a bíróság feloszlathatja a sportszövetséget. (Kérdéses, hogy az ISM benyújthat-e ilyen keresetet. Az 1989. évi 9. tvr. adott ilyen jogot az állami sportirányításnak, de ezt hatályon kívül helyezték, az St. 27. § ilyen jogosítványt nem ad és az Et. csak az ügyész keresetéről beszél. Véleményem szerint a keresetindítási jogot a jövőben biztosítani kellene.);
c) ha a szövetség ténylegesen huzamos ideje (a jogszabály pontos időtartamot nem határoz meg) nem működik, vagy ha taglétszáma tartósan tíz alá csökken, a bíróság hivatalból megszűntnek nyilváníthatja.
A törvény nem rendelkezik erről, de szerintem a szakszövetség alapszabályának módja van a szövetséget meghatározott időre is létrehozni, ez esetben a szakszövetség ezen időtartam elteltével is megszűnik. Sajátos a helyzet, ha az St. 14. § (1) bekezdésében megállapított különleges köztestületi kritériumok szűnnek meg (pl. a sportág kiesik a NOB által elismert sportágak közül és nem az AGFIS tagja). Ez esetben - bár erre a kérdésre nincs tételesjogi válasz - szerintem a szakszövetség választhat a megszűnés, illetve a "sima", társadalmi szervezetként működő sportszövetséggé való "átalakulás" között, amely utóbbit az alapszabálya módosításával oldhatja meg.
Az St. egyetlen külön szabályt tartalmaz a megszűnésre, tudniillik a 25. § kimondja, hogy a köztestületi jellegű szakszövetség megszűnés után (azaz a hitelezők kielégítése után) fennmaradó vagyona állami tulajdonba kerül és azt sportcélokra kell fordítani (a felhasználásról a nyilvánosságot tájékoztatni kell). Ez a szabály a társadalmi szervezetként működő sportszövetségekre nyilván nem irányadó, mert ott az Et. 16. §-a jóval szűkebbre szorítja az államosítás lehetőségét, de a rendelkezés alkotmányossága a köztestületi jellegű szakszövetségeknél is erősen vitatható. Az állami támogatások elnyerése érdekében számos olyan tradicionális sportszövetség is átalakult 1996-98 között köztestületté, amelynek tagjai korábban önkéntes hozzájárulással jelentős szövetségi vagyont hoztak létre - ld. pl. az autó-és motorsportot. Ennek a vagyonnak a leállamosítása önkéntes megszűnés esetén - például a tagok közötti szétosztás helyett - véleményem szerint a köztestület önkormányzati jellegének megsértése (a közgyűlés az St. 25. § szerint másként nem rendelkezhet, tehát pl. sportcélokra sem adhatja) és beleütközik az Alkotmány magántulajdon védelmére vonatkozó 13. §-ába.
A szakszövetségek tagságáról egyébként a sporttörvényben csak a 17. §-ban tartalmaz rendelkezést. A szakszövetségnek közvetlenül vagy a területi szövetség útján tagja lehet az adott sportágban sporttevékenységet folytató
a) magánszemély, vagy
b) jogi személységgel rendelkező sportszervezet.
Ez tehát lehet egyesület (sportegyesület) vagy sporttevékenységet alapvető tevékenységként végző gazdasági társaság (közös vállalat, kft., rt.), illetve közhasznú társaság. (Elvileg az alapítvány-közalapítvány is számba jöhetne, hiszen jogi személy. Az alapítvány azonban aligha folytat közvetlenül sporttevékenységet, hanem inkább támogatja azt.)
Az St. 17. §-ból egyértelműen kitűnik, hogy mind a magánszemélyek, mind a jogi személyek esetében a tagság kötelező előfeltétele az adott sportágon belül sporttevékenység tényleges folytatása - sporttevékenység pedig az St. 1. §-a szerint "meghatározott szabályok szerint időtöltésként vagy hivatásszerűen végzett testedzés"-t jelent. Ez a feltétel meglehetősen csökkenti a sportszövetségi tagság körét.
A szakszövetség tagságára nézve a 17. § két további feltételt is tartalmaz, nevezetesen
- a taglétszámban a magánszemélyek aránya nem érheti el a teljes taglétszám felét;
- az alapszabály a tagságra nézve további feltételeket állapíthat meg. Vannak például olyan sportági szakszövetségek - pl. a jégkorong -, amelynek alapszabálya kimondja, hogy csak jogi személy sportszervezetek lehetnek a szövetség tagjai.
A szakszövetség, mint köztestület ezen túlmenően nyitott: az alapszabályi, illetve a törvényi feltételek teljesítése esetén a jelentkezőt fel kell venni a szövetségbe.
A magánszemélyek tagságának törvényi korlátozására, illetve esetleges alapszabályi kizárására tekintettel nem találom helyesnek az OTSH (ISM) gyakorlatot, amely kifogásolja a sportszakszövetségi alapszabályokban a "rendes" tagságon túlmenően a különböző típusú rendkívüli tagságot, így a "pártoló", a "tiszteletbeli" tagság intézményesítését. Igaz, hogy ilyen típusú tagságot kifejezetten a magyar egyesületi jog nem ismer, de ugyanakkor nem is tilt. A gyakorlati igények mindenesetre a rendkívüli tagság elismerése mellett szólnak. (A MOB esetében a tiszteletbeli tagság intézményét az állami törvényességi felügyelet nem kifogásolta.) A szakszövetség tagja jogosult részt venni a szövetség tevékenységében, rendezvényein, közvetlenül vagy képviselője útján választhat, illetve választható a szakszövetség vezető szerveibe. (A tag ezen jogából nem következik, hogy "külső" személy ne lenne választható a szövetség szerveibe.) Az alapszabály ugyanakkor a tagra nézve - a tagdíj fizetésén túlmenően - különböző egyéb kötelezettségeket is megállapíthat (St. 20. §).
A szakszövetség "alkotmánya", legfontosabb belső dokumentuma az alapszabály. Az alapszabállyal szemben a sporttörvény 18. §-a azt az elsődleges követelményt támasztja, hogy biztosítsa a szövetség demokratikus és önkormányzati elveken nyugvó működését, a tagi jogok érvényesíthetőségét. Az alapszabályhoz kell igazodnia a szövetség valamennyi többi szabályzatának - a szervezeti és működési, a fegyelmi stb. szabályzatnak. A törvényességi felügyeleti szerv elsősorban az alapszabály törvényességét vizsgálja az adott szakszövetség nyilvántartásba vétele során.
A szakszövetség szervei közül a sporttörvény kizárólag a közgyűlésről rendelkezik 21-22. §-ában, egyébként csak általános jelleggel a szakszövetség "ügyintéző és képviselő szervéről" beszél.
A szakszövetség legfelsőbb szerve "a tagok összességéből álló közgyűlés" [21. § (1) bekezdés]. E rendelkezésből következik az a felfogás, amely szerint a közgyűlésen kizárólag a tagoknak lehet szavazati joga - az OTSH a köztestületté való átalakulás folyamatában 1996-98 között törvénysértőnek minősítette azon korábbi gyakorlatban rendszeresen előforduló sportszövetségi alapszabályi rendelkezéseket, amely szerint "külsőknek", így pl. az elnökség tagjainak is szavazati joguk van a szövetség közgyűlésén. Az sem rendezett tételesjogilag, hogy egy tagnak hány szavazata lehet, a törvényességi felügyelet általában ragaszkodott az "egy tag egy szavazat" elvéhez. Ez az elv azonban szerintem igazságtalan azon sportegyesületekkel szemben, amelyeknek mondjuk a különböző korcsoportos bajnokságban számos csapatuk indul, ugyanakkor egy kölyökcsapat első alkalommal való indításával egy új tagegyesület ugyanannyi szavazattal rendelkezik, mint a sportágban évtizedek óta kimagasló szerepet betöltő, többszörös bajnokcsapattal és utánpótláscsapatokkal is rendelkező egyesület. Ezen érvelés alapján néhány esetben elfogadásra került a szavazati jog tekintetében tett kisebb értékű különbségtétel (pl. az indított csapatok száma szerint maximum 6:1 szavazat a Magyar Jégkorong Szövetségnél). Nagyobb különbségeket azonban - pl. az úszósportban volt ilyen kísérlet az olimpiai bajnokokat adó egyesületek javára - a joggyakorlat nem honorált.
A sporttörvény csak a közgyűlés működésének minimális kellékeit szabja meg, a részletes rendezést az alapszabályra bízza. Rendes közgyűlést legalább évente egyszer kell tartani. Rendkívüli közgyűlést az elnökség bármikor összehívhat, de össze kell hívnia, ha a tagok legalább egyharmada az ok és cél megjelölésével írásban kezdeményezi. A törvényességi felügyeletet gyakorló szerv is elrendelheti a rendkívüli közgyűlés megtartását. A közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik:
- az alapszabály elfogadása (módosítása);
- az elnökség szakmai és pénzügyi beszámolója, a költségvetés és a mérleg elfogadása. [A törvényi rendelkezés nem egyértelmű: a költségvetés a jövő évi pénzügyi tervet jelenti, az éves pénzügyi beszámolónak viszont melléklete a mérleg. Ilyen körülmények között nehezen elképzelhető az St. 22. § (2) bekezdésében foglalt azon lehetőség gyakorlati alkalmazása, hogy a közgyűlés a költségvetés meghatározását az elnökség hatáskörébe utalja];
- az elnökség megválasztása (visszahívása).
A törvényben megállapított kizárólagos hatásköröket természetszerűen a szakszövetség alapszabálya bővítheti (és általában bővíti is).
A közgyűlés határozatait általában nyílt szavazással és a jelenlévők egyszerű szótöbbségével hozza. Az alapszabály azonban bármely ügyben titkos szavazást, illetve minősített többségű döntéshozatalt (pl. kétharmados vagy háromnegyedes többség) írhat elő. A sporttörvény 21. §-a szerint a szakszövetség "ügyintéző és képviseleti szerveit" (a többes szám szerintem nem nagyon indokolt) a közgyűlésnek legalább kettő, de legfeljebb négy évi időtartamra titkos szavazással kell megválasztania -az alapszabály azonban a titkos szavazás helyett nyílt szavazást is előírhat. A "tisztségviselők" (ezt a kifejezést egyébként az St. nem használja) megbízása tehát mindig határozott időre szól, de többször is újraválaszthatók.
A sporttörvény ugyan nem beszél erről, de azokban a szövetségekben, ahol területi (helyi) szövetségek működnek, a közgyűlést küldöttgyűlés helyettesíti. Ezekben a szövetségekben az a gyakorlat alakult ki, hogy a megyei szervezetekben tartanak taggyűléseket és a taggyűlésen választott küldöttek képviselik a tagokat a szövetség közgyűlésének megfelelő küldöttgyűlésen. A küldöttgyűlés tehát teljes egészében a közgyűlés hatáskörét gyakorolja.
A szakszövetségnek a gyakorlat szerint egy ügyintéző és egyszersmind képviselő szerve van, az elnökség. Az elnökség létszámát az alapszabálynak kell meghatároznia, a gyakorlatban általában 7-15 fő között mozog. Az elnökségen belül külön kerül megválasztásra az elnök, többnyire alelnököket is választanak. Az elnök általában az egyesület törvényes képviselője. (Az elnök mellett a legtöbb szövetség alapszabálya ismeri a "tiszteletbeli elnök" intézményét is.)
A sporttörvény az elnökség tagjaival szemben 19. §-ában minimális feltételeket szab, olyan magyar állampolgárnak (bevándorlási engedéllyel rendelkező külföldinek) kell lennie, akit a bíróság nem tiltott el a közügyek gyakorlásától.
Valamennyi szakszövetség rendelkezik kisebb-nagyobb hivatali apparátussal - ezt általában a szövetség főtitkára vezeti. Egyes szövetségekben a főtitkár az elnökség tagja és a közgyűlés által kerül megválasztásra, más szövetségekben az elnökség nevezi ki. Az azonban általános gyakorlat, hogy az elnök és az elnökség tagjai ún. társadalmi jellegű tisztséget töltenek be, a főtitkár viszont munkavállaló, a szövetség fizetett alkalmazottja. A szövetség gazdasági és adminisztratív ügyeiért így az elsődleges felelősség a főtitkárt terheli, aki általában gyakorolja a munkáltatói jogokat a szövetség alkalmazottai felett.
A sporttörvény nem írja elő, de a szövetségek közgyűlései általában a szövetség gazdálkodásának ellenőrzésére Felügyelő (Ellenőrző) Bizottságot is választani szoktak (3-7 fő létszámban). Az alapszabályok többnyire úgy rendelkeznek, hogy a költségvetés és a pénzügyi beszámoló elfogadásáról a közgyűlés az Ellenőrző Bizottság jelentésének meghallgatása után dönt. Az Ellenőrző Bizottság azonban nem a szakszövetség ügyintéző és képviselő szerve, ez utóbbi csak az elnökség. (Ezért véleményem szerint a törvényességi felügyelet körében az Ellenőrző Bizottságot nem lehet felfüggeszteni - az ISM az MLSZ ügyében ezen állásponttól eltérően döntött. A felfüggesztés oka az volt, hogy az Ellenőrző Bizottság nem elég intenzíven ellenőrzött - felfüggesztve viszont egyáltalán nem tud ellenőrizni.)
A sportszakszövetségek alapszabályai általában rendelkeznek a szövetség állandó bizottságairól, pl. edzőbizottság, orvosi bizottság, újabban egyre több szövetségben marketingbizottság alakul stb. A bizottságokat többnyire az elnökség hozza létre, megválasztva elnökét és tagjait. A bizottságok főszabályként az elnökség tanácsadó-véleményező javaslattevő szervei, de egyes bizottságoknak döntési jogköre is lehet, pl. a Fegyelmi vagy az Átigazolási Bizottságnak. Az ilyen bizottságok döntéseivel szemben általában az elnökséghez lehet fellebbezni, de vannak szövetségek (pl. az MLSZ), ahol Fellebbviteli Bizottság is működik. Más szövetségekben speciális többletjogokkal rendelkező bizottságként "Versenybíróság" is tevékenykedik.
A szakszövetségek elnöksége ad hoc - tehát az alapszabályban nem szereplő - bizottságokat is létrehozhat.
A bizottságokhoz hasonló jogállásban van általában a szövetség különleges szerveként a játékvezetőket tömörítő, önkormányzó Játékvezetői Testület, valamint az ún. Liga. A Liga voltaképp a különböző bajnokságokban szereplő "csapatok" képviselőiből álló sajátos érdekképviseleti szerv (természetesen csak a csapatsportágakban), általában nem jogi személy (bár az is lehet, mint pl. a labdarúgásban).
Számos szakszövetségnél tervezik sajátos választottbíróságként "sportbíróság" felállítását, hogy a tagok egymás közti, illetve a szövetséggel való jogvitái ne kerüljenek a lassú és drága állami bíráskodás (polgári peres eljárás) alá. Ennek azonban egyelőre hiányoznak a törvényes alapjai.
A szakszövetség nevében aláírásra főszabályként az elnök és a főtitkár jogosult - az alelnökök és az elnökség más tagjai is kaphatnak aláírásra felhatalmazást, sőt nagyobb szövetségekben a vezető munkavállalók is. Az elnökön és a főtitkáron kívül azonban mindenki mást az írásbeli képviseletre és a bankszámla feletti rendelkezésre kifejezetten fel kell jogosítani.
Kérdéses lehet, hogy a köztestületnek minősülő sportszakszövetségek tagjai szövetségük szerveinek (pl. közgyűlés, elnökség) általuk törvénysértőnek minősített határozatát bíróságnál keresettel megtámadhatják-e - ez a jog a társadalmi szervezetnek minősülő sportszövetségek tagjait az Et. 10. § (1) bekezdése alapján a tudomásszerzéstől számított 30 napon belül nem vitásan megilleti. Az 1989. évi 9. tvr. - mint láttuk - ezt a jogot a sportszakszövetségek tagjainak nem biztosította, de a sporttörvény a tvr.-t hatályon kívül helyezte, maga pedig erről a kérdésről nem rendelkezett. Ezért úgy gondolom - ellenvélemény is ismeretes -, hogy mivel a köztestületnek mögöttes jogterülete az Et., ez a tagi bírósági megtámadási jogosultság az 1996. évi LXIV. törvény hatályba lépésével a köztestületi szakszövetség tagjaira nézve is feléledt.
A szakszövetség az Et. 4. §-ának felhasználásával, ez irányú alapszabályi rendelkezés esetén jogosult jogi személységgel rendelkező területi, illetve helyi szakszövetségek létrehozására.(A helyi szakszövetség a területi szövetség része, így pl. Budapesten a BLSZ-en belül a kerületi bajnokságokat lebonyolító kerületi labdarúgó szövetségek.) Erről az alapszabályban kell rendelkezni. Véleményem szerint az alapszabály úgy is rendelkezhet, hogy nem ruházza fel a Ptk. 30. § (1) bekezdése alapján területi szövetségeit jogi személységgel, illetve nemcsak a területi (helyi) szövetségek, hanem a szakszövetségek más szervezeti egységei is felruházhatók jogi személységgel. Így pl. szerintem nincs akadálya, hogy egy szövetség önálló jogi személységgel rendelkező professzionista és amatőr tagozatot (alszövetséget) hozzon létre, vagy a szövetségen belül működő Játékvezetői Testület önálló jogi személy legyen stb.
Szerintem azonban az egyes szervezeti egységek önálló jogi személysége sem kétszerezi (háromszorozza) meg a szövetség tagságát. Minden tag az egységes szövetség tagja, más kérdés, hogy tagsági jogait esetleg egy megyei szövetségen keresztül gyakorolja stb.
Különösen éles alkotmányossági kifogásokat váltott ki a sporttörvény 26-28. §-a, amely messze túlmenve az 1989. évi 9. tvr.-en a sportági szakszövetségeknél teljesen megszüntette az ügyészi törvényességi felügye-
letet, a bírósági hatáskört pedig minimumra szorította és az OTSH elnöke, illetve 1999. január 1-jétől az ifjúsági és sportminiszter törvényességi felügyelete alá helyezte a köztestületi jogállású szakszövetségeket. (A társadalmi szervezetként működő sportszövetségeknél az ügyészi-bírói hatáskör az Et. szerint fennmaradt.) A sporttörvény ezen rendelkezéseit szinte azonnal megtámadták az Alkotmánybíróságnál, amely azonban eddig az ügyben döntést nem hozott.
A törvényességi felügyelet kérdése akkor éleződött ki, amikor az ifjúsági és sportminiszter 1999. februárjában felfüggesztette az MLSZ elnökét, elnökségét, ellenőrző bizottságát és a labdarúgó szövetség élére felügyelő biztosként az ISM helyettes államtitkárát rendelte ki. A sportág nemzetközi szövetségei (a FIFA és az UEFA) ebben politikai beavatkozást láttak és felléptek a felfüggesztett elnökség jogainak helyreállításáért. Az ISM - a nemzetközi szövetség szankcióinak kilátásba helyezése után (a magyar csapatok nemzetközi labdarúgó életből való kizárása) - több lépésben visszavonta (mégpedig meglehetősen vitathatóan fokozatosan) a felfüggesztést. Ezen ügy kapcsán különböző parlamenti bizottsági, alkotmánybírósági, bírósági és ügyészségi eljárások indultak és ezek kapcsán a sportszövetségek feletti törvényességi felügyelet kérdésköre a jogi viták középpontjába került.
Az St. 26. § (1) bekezdése értelmében az ifjúsági és sportminiszter törvényességi felügyeletet gyakorol az országos sportági szakszövetségek, mint köztestületek felett. A törvényességi felügyelet tartalmát a (2) bekezdés határozza meg. E szerint a miniszter ellenőrzi, hogy
a) a szövetség alapszabálya és más szabályzatai a jogszabályoknak megfelelnek-e,
b) a szövetség szervezete + működése + döntéshozatali eljárása + határozatai nem sértenek-e jogszabályokat, illetve nem ütköznek az alapszabályba, valamint a szövetség más szabályzataiba.
A 26. § ezen rendelkezéseit elemezve megállapítható (talán a "működés" szó az egyetlen zavaró, mert az látszólag korlátlanná teszi a felügyeletet), hogy a sporttörvény alapvetően tisztán ún. alaki törvényességi felügyeletet biztosít az állami sportirányítás vezetője részre. Azaz
- csak a jogszabályszerűséget lehet vizsgálni, a működés gazdaságosságát és célszerűségét nem. (Ezen a kritériumon jóval túlment az ISM az MLSZ ügyben, hiszen a gazdálkodás kaotikusságára, csődhelyzetre hivatkozva avatkozott be. A FIFA vizsgálata bebizonyította az ISM kifogásai többségének megalapozottságát, de ez szerintem nem törvényességi felügyeleti kérdés.);
- csak ún. alaki jogszabályszerűséget lehet vizsgálni, tehát azt, hogy az alapszabály és a többi szabályzat megfelel-e a jogszabályoknak, illetve, hogy a szakszövetség szerveinek határozatai nem sértik-e a jogszabályokat, az alapszabályt, illetve más szabályzatokat. Hasonlóan tehát a cégbíróságok gazdasági társaságok feletti törvényességi felügyeletéhez, véleményem szerint a szövetség működésének tartalmi-anyagi jogi törvényessége ezen törvényességi felügyelet keretében nem vizsgálható. Ha tehát mondjuk egy szakszövetség működése közben megszegi a munkaügyi jogszabályokat, ez a munkaügyi szakhatósági eljárás keretében szankcionálható és nem az általános törvényességi felügyelet vizsgálati körébe tartozik.
Ha a törvényességi felügyelet az előző értelemben vett jogszabálysértést - akár hivatalból, akár kérelemre - megállapítja, elsődleges intézkedésként felhívja a szakszövetséget a jogszabálysértés megszüntetésére. Erre méltányos - azaz az adott esetben reálisan teljesíthető - határidőt kell tűzni és ez nyilván csak írásban lehetséges. A szövetség ügyintéző és képviselő szerve (elnökség, illetve a főtitkár) a megadott határidőn belül a törvényességi felügyeleti felhívásban foglaltakat megvizsgálni köteles. Ha azt megalapozottnak találja, kiküszöböli a jogszabálysértést. (Saját hatáskörben vagy ha pl. az alapszabályról van szó, a szükséges módosítások végrehajtására összehívja a közgyűlést.) Ha nem látja megalapozottnak, közli álláspontját az ifjúsági és sportminiszterrel.
Ha a sportszövetség kiküszöböli a jogszabálysértést vagy ha a kifogásolt határozatot megvédi a törvényességi felügyeleti szervnél, azaz a törvényességi felügyelet elfogadja a szakszövetség álláspontját, az eljárás véget ér. Ha azonban a megadott határidőn belül a szakszövetség nem intézkedik, illetve a szakszövetség álláspontját - intézkedését a sportminiszter nem fogadja el, a miniszter az alábbi négy lehetőség között választhat:
a) a szakszövetség határozata ellen keresettel fordulhat a Fővárosi Bírósághoz (ez megfelel az általános egyesületi jognak),
b) a jogszabálysértés megszüntetése érdekében összehívja a szakszövetség közgyűlését (ez is általánosan elfogadott törvényességi felügyeleti intézkedés),
c) verseny- és játékszabályzati, nyilvántartási, igazolási, átigazolási és fegyelmi ügyekben a szakszövetség határozatát megsemmisítheti és új eljárást rendelhet el. Ez a jogosítvány szerintem vitatható, de már az 1989. évi 9. tvr. biztosította az államigazgatásnak. Nagyon lényeges azonban, hogy a törvényességi felügyelet érdemi döntést nem hozhat, a meghozott határozatot nem módosíthatja, hanem csak új eljárást rendelhet el.;
d) "ismételt vagy súlyos jogszabálysértés esetén a szakszövetség vagy egyes szerveinek, tisztségviselőinek működését felfüggesztheti. Ha a törvényességi felügyelet gyakorlója a szakszövetség működését felfüggesztette, egyidejűleg felügyelő biztost rendel ki a jogszabálysértés megszüntetésére és a törvényes működés helyreállítására." Ez az St. 27. § (3) bekezdésének d) pontjában foglalt rendelkezés váltott ki éles jogi vitákat - méltán, mert a rendelkezés igen hiányosan és pongyolán megfogalmazott.
A főbb problémák a következők:
a) Az Országgyűlés Ifjúsági és Sportbizottsága részére készült szakvéleményben Kolláth György kifogásolja a törvényszövegben szereplő "ismételt vagy súlyos jogszabálysértés" fogalmát, mint bizonytalan kaucsukfogalmat. Véleményem szerint hasonló generálklauzulákkal a jog számos területen dolgozik, ez önmagában nem kifogásolható. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a d) pont csak lehetőséget ad a felfüggesztésre, ez nem kötelezettsége, csak lehetősége a miniszternek. A miniszter tehát felfüggesztés helyett összehívhatja a közgyűlést és ott érvelhet álláspontja mellett, avagy ha a súlyos jogszabálysértést a szövetség határozata valósítja meg, úgy azt keresettel is megtámadhatja a bíróságnál. (Az MLSZ ügyben többször elhangzott az ISM részéről, hogy kötelesek voltak a sporttörvény alapján a felfüggesztést végrehajtani - ez szerintem tévedés.)
b) A sporttörvény szerint fel lehet függeszteni a szakszövetség működését vagy fel lehet függeszteni a szövetség egyes szerveinek, illetve tisztségviselőinek működését. Ez egy alapvetően helytelen megfogalmazás, hiszen a szövetség, mint jogi személy csak ügyintéző-képviselő szervén keresztül cselekedhet. A szövetség működésének felfüggesztése automatikusan az ügyintéző-képviselő szerv, tehát az elnökség, illetve az elnökség által kinevezett főtitkár működésének felfüggesztését jelenti. A sportszövetség működésének felfüggesztése esetén éppen azért kell felügyelő biztost kirendelni, mert ő lép a szövetség ügyintéző-képviselő szerve helyébe. (Gazdálkodással kapcsolatos jogszabálysértés címén pedig felfüggeszteni az elnökséget és további ügyvezetéssel megbízni a főtitkárt, mint ahogy az MLSZ ügyben történt, meglehetősen abszurd eljárás.)
Véleményem szerint tehát nem lehetséges egyénenként egyes "tisztségviselőket" felfüggeszteni (pl. az elnököt), vagy az ügyintéző-képviselő funkciót be nem töltő bizottságokat, pl. az Ellenőrző Bizottságot felfüggeszteni. Felügyelő biztos pedig nem működhet, ha működik az elnökség vagy a főtitkár. Ugyancsak szerintem nem lehetséges a felfüggesztés részleges többszöri módosítása, részleges fokozatos visszavonása, ahogy ez az MLSZ ügyben történt - aligha törvényes az elnökség felfüggesztésének megszüntetése és az automatikusan elnökségi tag elnök felfüggesztésének fenntartása. A felfüggesztést nem visszavonni kell, hanem ha a törvényes állapot helyreállt, haladéktalanul meg kell szüntetni (de amíg a törvénysértő állapot fennáll, fenn kell tartani).
c) Jogállamban nem lehetséges, hogy a felfüggesztésnek ne legyenek eljárási szabályai, illetve a felfüggesztéssel szemben ne legyen mód jogorvoslatra. A felfüggesztés nem lehet "formátlan", szóban is végrehajtható "jogügylet", az érintett szövetségnek módot kell adnia a jogorvoslat igénybevételére. Nem helyes továbbá, hogy a felügyelő biztos részére a törvény semmilyen határidőt nem szab a jogszabálysértő állapot megszüntetésére és a törvényesség helyreállítására. Véleményem szerint ebből a szempontból az St. 27. § (3) bekezdésének d) pontja nyilvánvalóan beleütközik az Alkotmány 2. §-ában rögzített jogállamisági elvbe és ezért sürgősen korrigálandó.
Szerintem az még a jogállamiság szempontjából esetleg kivételesen elfogadható, hogy a társadalmi szervezeteknél "szokásos" bírósági felfüggesztés helyett a köztestületek némely fajánál a törvény minisztert ruház fel a törvényességi felügyelet körében a szövetség működése felfüggesztése jogával. Ez esetben azonban mindenképpen elő kellene írni
- az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (Áe.) alkalmazását (esetleg speciális kiegészítő szabályokkal), továbbá, hogy
- a felügyelő biztos ne lehessen a törvényességi felügyeleti szerv vezetője vagy alkalmazottja,
- a közigazgatási határozattal szemben (itt másodfokú államigazgatási eljárásra nincs szükség) rövid határidőn belül bírósági megtámadási lehetőséget kell biztosítani a szakszövetség felfüggesztett ügyintézőképviselő szervének. A szövetséget a felfüggesztés időtartama alatt ugyan a felügyelő biztos képviseli, de egy kivétellel: a felfüggesztett elnökség a szövetség nevében keresettel fordulhasson a bírósághoz a felfüggesztéssel szemben. Ezt a pert a bíróság speciális szabályok szerint sürgősséggel folytassa le.
Szerintem aligha elfogadható az Országgyűlés Ifjúsági és Sportbizottsága által felkért Kecskés László professzor azon álláspontja, hogy a törvényességi felügyelet szempontjából a köztestületi jellegű sportági szakszövetség kvázi államigazgatási szerv és ezért a törvényességi felügyeleti eljárás belső államigazgatási jogviszony, amelyben az Áe. külső hatósági eljárásra vonatkozó szabályai nem alkalmazhatók. Ez ténylegesen ugyanis azt jelentené, hogy a törvényességi felügyelet során alkalmazott felfüggesztéssel szemben semmilyen jogorvoslati lehetőség nincs (az MLSZ ügyben mind a bíróság, mind az ügyészség hatáskörének hiányát állapította meg).
A köztestület a Ptk.-ban szabályozott civiljogi forma. A sportszakszövetségnek vannak közfeladatai, de attól még az autonóm civil szféra része. A sportszakszövetség nem minősülhet sem kvázi, sem tényleges közigazgatási szervnek a törvényességi felügyelet szempontjából. Mind az Olimpiai Charta, mind a nemzetközi szövetségek alapszabályai egyértelműen előírják, hogy a nemzeti sportszövetségeknek autonóm civil szervezeteknek kell lenniük. A magyar sportági szakszövetségek kvázi közigazgatási, azaz állami szerveknek minősítése a magyar sport alapvető szervezeteinek a nemzetközi sportéletből való kizárását vonhatná maga után. A FIFA is az MLSZ elnökségének felfüggesztését - függetlenül attól, hogy a magyar jogban ehhez megvoltak a törvényes alapok - egyértelműen tilos állami beavatkozásnak, tilos politikai intervenciónak minősítette.
A sportszakszövetségek törvényességi felügyeletét tehát a sporttörvény módosítása útján jogállami alapokra kell helyezni és egyben a nemzetközi sportnormákkal összhangban állóvá kell tenni. Ha a jelentős pénzeszközökkel rendelkező sportközalapítványok törvényességi felügyeletét elláthatja az ügyészség, ha ezeknél lehetséges jelentős bírósági hatáskör, úgy ez nyilván elfogadható a köztestületi jellegű országos sportági szakszövetségeknél is. Nincs szükség tehát államigazgatási törvényességi felügyeletre, de ha mégis, úgy annál a jogállami kontrollt egyértelműen biztosítani kell.
A sporttörvény leendő újra alkotása során meg kell vizsgálni, hogy helyes-e kétféle sportszövetségi jogállást kreálni, nem lenne egyszerűbb egységesen társadalmi-szervezeti-egyesületi jogállást teremteni a sportági szakszövetségek számára és a szerintem mesterkélt köztestületi jogállást megszüntetni. Ezzel kerülnénk szinkronba igazán az Európai Unió tagállamainak jogával: azokban az országokban is, ahol a nemzeti jog ismer ilyen jogi kategóriát, mint köztestület pl. Ausztria, Németország, Franciaország, a sportági szakszövetségek kivétel nélkül civiljogi egyesületi formában működnek, azaz nem használják fel a köztestületi intézményt.
A nemzetközi gyakorlat figyelembevétele már azért is kívánatos lenne, mert a nemzetközi szövetségek egyértelműen érvényesítik alapszabályaikban foglaltakat a nemzeti jogokkal szemben. A nemzeti szövetségeknek alá kell vetniük magukat a nemzetközi szövetség alapszabályának, mert ellenkező esetben súlyos szankciókra számíthatnak. Ugyanakkor a nemzeti jogok ezzel ellentétes kötelezettségeket róhatnak a szövetségekre, és ezt a kollíziót nagyon nehéz feloldani.3 Pl. miután az ISM megszüntette az MLSZ elnöksége felfüggesztését, az elnökség - a különböző lemondások folytán - határozatképtelenné vált, ezért a sporttörvény szerint 30 napon belül össze kellett volna hívni a közgyűlést. Erre azonban nem kerülhetett sor, mivel a FIFA kikötötte, hogy az MLSZ közgyűlését ő hívja össze az általa megbízott nemzetközi könyvvizsgáló cég jelentésének elkészülte után. Ez is történt, de ennek következtében az MLSZ egy ideig törvénytelenül volt kénytelen működni (és elvileg ezért újból felfüggeszthették volna).
A nemzetközi szövetségek alapszabályai egyelőre kötelezően előírják, hogy egy országban csak egy nemzeti szövetség működjön. Ez a szabály viszont meglehetősen ellentétes a jogállami alkotmányokban biztosított egyesülési szabadsággal. Egyelőre azonban a nemzetközi szövetségek a szövetségalapítási monopóliumot az Európai Unió tagállamaiban fenn tudták tartani.
Az 1999-ben kidolgozott új sportpolitikai koncepcióban a sportági szakszövetségek jelentősen felértékelődtek, mivel az állam alapvetően a sportszövetségeken keresztül kívánja a sportot finanszírozni és főszabályként a sportegyesületek közvetlen állami finanszírozása megszűnik. A sportszövetségek szerződést kötnének az ISM-mel az állami támogatások igénybevételére (e szerződések alapvető jogi tartalma még nem került kidolgozásra). E változásból következően is a magyar sportszövetségeknek haladéktalanul fel kell készülniük gazdálkodásuk gyökeres átalakítására. A sportági szakszövetségek törvényességi felügyeletének szabályozását pedig végre jogállami alapokra kellene helyezni. ■
JEGYZETEK
1 Ld. az egyesületi jog elemzését: Ptk. Magyarázata, IV. kiadás. Szerk.: Gellért György. Bp., 1998. (ún. KJK Kommentár) 174-176., 181-193. old., illetve Polgári jog. Kommentár a gyakorlat számára. Szerk.: Petrik Ferenc, Bp., 1998. (ún. HVG-ORAC Kommentár) 142-158. old.
2 Ld. W. Anders: Die rechtlichen Auswirkungen der Insolvenz des Vereins auf den Spielbetriebe und den Spieler. Sport und Recht, 1996., 35. old.
3 Ld. erről a kérdésről B. Pfister: Autonomie des Sports, sport-typisches Verhalten und staatliches Recht. A. W. Lorenz Festschrift-ben, Tübingen, 1991. 171-176. old.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Sárközy Tamás, tszv. egyetemi tanár, Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem,
Visszaugrás
