Ez az írás egy birtokvédelemről szóló rövid cikksorozat indító gondolatsora, de a sorozat felvezetéseként nem jogszabályokról, vagy fogalkalmazói dilemmákról írok, hanem a jegyző birtokvédelmi hatáskörében eljáró kollégák törvényszerű kitettségét szeretném hangsúlyozni.
Tudjuk, hogy az ügyfelekkel való foglalkozás szépségét az ügy mögötti ember-ember találkozások változatossága adja meg, ám a feszültségek forrása is nagyrészt éppen ebből fakad.
A minden gátlásától lecsupaszított természeti ember a maga ösztöneinek és vágyainak vég nélküli kiélését követeli, és magát ebben érvényesíti. Ha megütik, visszaüt, ha éhes, szerez magának, amit megkíván, azt elveszi. Szerencsére ezen a durva nyitóképen sokat finomít a valóság; hogy az ember nem pusztán természeti ösztönlény. A vallási vagy etikai normák természetes gátlásokat ébresztenek az egyénben, a jogszabályok és a jogalkalmazó hatóságok döntései pedig megszabják viselkedésének határait. Ezért a "civilizált" ember megtanulta uralni indulatait. De azok megmaradtak, csupán korlátok közé szorultak, tovább táplálják ezeket a személyes, feloldhatatlannak tűnő sérelmek. Ez a gátak közé szorult, a végletes feszültségig kitágult indulathalmaz a birtokvédelmi ügyintéző feladványa minden egyes elé kerülő esetben. A megfogalmazott birtokvédelmi kérelem jogos igénye mögött is ott húzódik a feloldatlan emberi konfliktus, a párbeszéd zsákutcája, a kicsinyes bosszúvágy, vagy a felismerhető "perlekedési téboly"[1]. Halljuk, ahogy az egymásban ellenséget látó (vagy inkább kereső) felek, az egymás iránti meg nem értésükben túlharsogják a perük tárgyául citált "fülemüle füttyét"[2] is, ezzel pedig sokszor beismerik, hogy nem ügyük a fontos, hanem sérelmeik - tulajdonképpen ők maguk.
A birtokvédelmi kérelem konfliktusos indíttatása megalapozza az ügyfél-kommunikációt. Az ellenérdekű felek eleve frusztráltan érkeznek meg az eljárásba. Az ügyintéző már a kérelem benyújtásának pillanatában két tűz között érzi magát: a kérelemből megismert élethelyzet és panaszolt fél álláspontja, különböző érdekellentétekkel, mögöttes jogvitákkal tűzdelve csapnak össze.
Ismert dilemma; hogy a jegyzőnek mint közigazgatási hatóságnak kell döntenie olyan ügyekben, amelyek valójában polgári jogi természetűek. A birtokvédelmi eljárás nem klasszikus közigazgatási eljárás, és (ami a jegyző egyéb hatáskörébe tartozó ügyek sokaságát illeti) valahogy nem is illik a képbe. A jegyzői birtokvédelem jogintézménye valahol a közjog és magánjog határán helyezkedik el.[3] Nem jön létre ugyanis olyan jogviszony, amelynek egyik résztvevője az ügyfél, a másik pedig a hatóság. Ha úgy tetszik, a birtokvédelmi hatóság nincs hatósági szerepben, nincs "erő- pozícióban", ezzel pedig saját, eljárásban betöltött szerepe is mellérendeltté válik.
A tényállás feltárására a jogszabályi környezet igencsak kevés eszközt, illetve az eszköz mellé kevés realitást biztosít (az ügyintézésihatáridő-számítás szabályai a határidőben meghozott döntés elsődlegességét, és nem a tényállástisztázás szakszerűségét priorizálják). Az eljárásban az ellenérdekű felek terhe és egyben szabadsága annak bizonyítása, ami érdekükben áll. A jegyző az elé terjesztett bizonyítékokat egyenként és összességükben értékeli, és ezen alapuló meggyőződése szerint állapítja meg a tényállást. Egy-egy birtokvita eldöntése igen szubjektív megítélésű lehet. Előfordul, hogy már megkezdett elutasító határozattervezet indokolása kerül át egy végül helyt adó döntésbe (vagy fordítva), csupán a "meggyőződésünk" miatt. Ez az az eljárás, amelyben nem hatósági statisztika fejezi ki a munka mennyiségét, hanem az ügyek súlya, összetettsége, a tágabb jogszabályi környezetre való állandó kitekintés, és a döntések mélysége a mutató.
A felek a sértettség, vagy a megtámadottság érzésével kerülnek a vitába és ez a feszültség nem oldódik fel eljárásunkban - úgy is távoznak. Ez gyakorlatilag független attól, hogy a birtokvédelmi határozat kedvez-e számukra. Helyt adó döntés esetén a kérelmező követeli a meghatározott cselekmény végrehajtását, míg a kötelezett számára a jegyző alaphelyzetben minden, csak nem a "tiszteletre méltó hatóság". A kérelem elutasítása gúnyos mosolyt csal a panaszolt arcára, míg a kérelmezőből elő- tör a dacos igazságérzet. A birtokvédelmi hatóság az ügytípus természeténél fogva nem tud olyan döntést hozni, amely minden érdekelt félnek megfelel. Az a fél, aki a határozatban foglaltakkal nem ért egyet, nem közigazgatási úton, hanem polgári perben kérheti a határozat megváltoztatását, azonban az ügyfeleknek esetenként ez nem opció, sokkal kézenfekvőbb és olcsóbb panasszal élni az ügy intézőjével szemben.
A jegyző előtt indított birtokvédelmi ügyek bírósági gyakorlatát elemző munkacsoport által (2017-ben) összegyűjtött adatok és megállapítások alapján a jegyzői birtokvédelem hatékonyan tölti be perkiváltó és permegelőző szerepét, jelentősen tehermentesítve ezzel a bíróságokat.[4] Észszerű tehát, hogy ezek, a jogkérdés megítélését nem igénylő kisebb jelentősé- gű ügyek, a helyi viszonyokat ismerő jegyző előtt, az érintettek számára elérhetőbb dimenzióban intéződjenek, azonban a kvázi bírói szerep mégis meglehetősen távol áll a jegyzőtől, a közigazgatásban dolgozó ügyintézőtől. A kistelepüléseken, a hivatal és a lakosság közvetlenebb együttélése miatt ráadásul nehezebben vállalhatók fel ilyen konfliktusos döntések.[5]
Fentiek okán vannak ügyek, amik elkísérnek, velünk jönnek a buszon, az autóban hazafelé. Kollégáktól tudom, hogy vannak, akik ezekkel fekszenek. Én a feleségemet előnyben részesítem, de tény, hogy ezek az esetek ott motoszkálnak ben-
-11/12 -
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
