A cseh Alkotmánybíróság 2008. november 26-án hozott határozatot a Lisszaboni Szerződés1 és a cseh alkotmány összeegyeztethetőségéről, és - ahogy az már közismert - álláspontja szerint a kettő nem összeegyeztethetetlen egymással. A határozathozatalt élénk érdeklődés követte, melynek több oka is volt: egyrészt Csehország volt az utolsó olyan EU tagállam, amelynek parlamentje még nem foglalt állást a Lisszaboni Szerződés ügyében;2 másrészt az indítványt a szenátus (azon belül is az akkor még kormányzó3 Polgári Demokratikus Párt [Občanská demokratická strana - (ODS) szenátori csoportja] kérte, élvezve az euroszkeptikusságáról ismert Václav Klaus államfő támogatását; végül pedig mindez a cseh EU elnökséget megelőző utolsó hónapokban történt, melynek egyik fő feladata éppen a Lisszaboni Szerződés ratifikációjának befejezése lenne.4
Az indítványt a cseh Alkotmány 87. § (2) bek. alapján terjesztették elő, amely hatáskört teremt a cseh Alkotmánybíróság számára, hogy az Alkotmány 10a. § alapján megköthető, egy nemzetközi szervezetre történő hatáskör-átruházást lehetővé tevő szerződést, annak ratifikációját megelőzően, vizsgálja abból a szempontból, hogy az vajon az alkotmányos renddel összhangban áll-e.5 A szerződés nem ratifikálható az Alkotmánybíróság ítéletének meghozatala előtt. Az Alkotmánybíróságról szóló törvény (182/1993 Sb. zákon ze dne 16. června 1993 o Ústavním soudu) 71c. § alapján az eljárásban meghallgatandó a parlament, a köztársasági elnök és a kormány, és ennek megfelelően ezen alkotmányos szervek szintén előterjesztettek állásfoglalásukat.
A Szenátus indítványa szerint a Lisszaboni Szerződés nem egyeztethető össze a cseh alkotmányos renddel, mivel az az államiság olyan alapvető elemeit érinti, amelyek a Cseh Köztársaság azon jellemzőivel, mint független, egységes, demokratikus jogállam, nem férnek össze, ami pedig a cseh Alkotmány 9. § (2) bek. szerint a cseh alkotmányos rend megváltozhatatlan magvát képezi.6 Ezen az általános kifogáson kívül a Szenátus a Lisszaboni Szerződés több konkrét pontját is az alkotmányos renddel összeegyeztethetetlennek tartotta:
a) Az EUMSz. (Európai Unió Működéséről Szóló Szerződés) 2-6., a hatáskör megosztást szabályozó cikkei az uniós jog elsőbbségéről szóló 17. Nyilatkozattal együtt a Szenátus álláspontja szerint inkább egy föderális jellegű, szövetségi államokra jellemző struktúrát teremt.
b) Kifogásolták az EUMSz. a korlátozott hatásköröket kiegészítő vagy lekerekítő új 352. cikkét, mely hasonlóan az EKSz. jelenlegi 308. cikkéhez, akkor is lehetőséget teremet az Európai Unió fellépésére, ha konkrét írott hatáskör erre nem állna rendelkezésre. Ugyanakkor az új "gumiklauzula" sokkal szélesebben került megfogalmazásra és ezért azt biankó felhatalmazásnak tartják. Míg korábban azért volt igénybe vehető, hogy "a közös piac működése során a Közösség valamely célkitűzése megvalósuljon", a lisszaboni verzió szerint azonban akkor is, "[h]a a Szerződésekben meghatározott politikák keretében az Unió fellépése bizonyul szükségesnek ahhoz, hogy a Szerződésekben foglalt célkitűzések valamelyike megvalósuljon".
c) Aggályosnak találták továbbá az ún. passerelle-eljárást, amely az alapító szerződések egyszerűsített módosítását teszi lehetővé [EUSz. 48. cikk (6) és (7) bek.] a nemzeti parlamentek részvétele nélkül is, és ezzel összefüggésben különösen azt, hogy lehetőség nyílik egyoldalúan (értsd a tagállamok nélkül) újabb területek bevonására a közösség hatáskörébe, amely a cseh parlament törvényhozó hatalmát csorbítja. Különösen sérelmezték, hogy ez büntetőjogi kérdésekre is kiterjedhet.
d) Problémásnak tartották a nemzetközi szerződések megkötésének lehetőségét (EUMSz. 216. cikk) is. Mivel a szerződések kötelezőek a tagállamokra is, és mivel álláspontjuk szerint a ratifikációhoz kvalifikált tanácsi többséget igénylő szerződések esetén fennáll annak a veszélye, hogy a Cseh Köztársaság ellenzése esetén is kötelező joganyagot fogadjanak el.
e) Sérelmezték az Európai Unió jogalanyiságának és a szupranacionális modellnek a kiterjesztését a politikai jellegű együttműködés területeire, az ún. második és harmadik pillérre. Ezzel összefüggésben az Alapjogi Chartát is kifogásolták.7 Egyrészt hivatkoztak arra, hogy annak státusza nem egyértelmű. Abból vajon közvetlenül fakadnak-e jogok, vagy csupán értelmezési segédeszköz, másrészt pedig attól is tartanak, hogy ennek bevezetése, illetve kötelező erejének elismerése a nemzeti jogvédelmi rendszerek nivellálódásához vezethet.
f) Végül pedig kritizálták az EUSz. (Az Európai Unióról szóló Szerződés) 2. cikkébe felvett értékeket amiatt, hogy az ezeknek az igen szélesen és sokféleképpen értelmezhető értékkategóriáknak a megsértése esetén az egyes államok tagsági jogai korlátozhatóak (EUSz. 7. cikk), amely komoly politikai nyomáshoz vezethet, és ez nem egyeztethető össze a népszuverenitás elvével.
A köztársasági elnök, Václav Klaus állásfoglalásában amellett érvel, hogy a Lisszaboni Szerződés ellentétes a cseh alkotmányos renddel. Az állásfoglalás három részből tevődik össze: az első részben az cseh Alkotmánybíróság azon hatásköre mellett érvel, amely lehetővé teszi a nemzetközi szerződésnek az alkotmányos rend megsértése alapján történő felülvizsgálatát, a második foglalkozik tisztán a Lisszaboni Szerződésre vonatkozó megállapításával, a harmadik pedig a Lisszaboni Szerződés ratifikációjának formájával kapcsolatos eljárási kérdéseket taglalt (alkotmánymódosítás, népszavazás szükségessége). Az alábbiakban csak az állásfoglalás második, a Lisszaboni Szerződést közvetlenül érintő részekre koncentrálunk.
A köztársasági elnök először is utalt arra, hogy az Alkotmány 1. cikkének (1) bekezdése alapján Csehország független állam, amely függetlenség a nemzetközi jog értelmében azt (is) jelenti, hogy semmilyen olyan kötelezettség nem terhelheti, amelyhez kifejezetten nem járult hozzá. Ezzel szemben a Lisszaboni Szerződés olyan többségi döntéshozatali rendszert tartalmaz, amely alapján olyan kötelezettség is terhelheti Csehországot, amelyet kifejezett tiltakozása ellenére fogadtak el.
Kifogásolta továbbá a közösségi jog elsőbbségének elvét, mely álláspontja szerint összeegyeztethetetlennek tart a cseh alkotmányos renddel, hiszen az Alkotmány 10. cikke alapján, csak azok a nemzetközi szerződések kötelezőek és bírnak elsőbbséggel, amelyekhez a Parlament kifejezetten hozzájárult, amiből az is következne, hogy "semmilyen más idegen előírás" nem bírhat ilyen hatással.
A köztársasági elnök kitért az Alapjogi Charta bizonytalan jogi helyzetére is. Álláspontja szerint szükséges választ találni ennek és a cseh Alapjogi Chartának a viszonyára,8 mely utóbbi része az alkotmányos rendnek, és amellett érvel, hogy az Európai Unió alapjogi chartája sem elsőbbséggel nem bírhat a cseh alapjogi chartával szemben, sem ugyanolyan erejű nem lehet azzal. Az Alapjogi Charta az államfő szerint egyben felesleges dokumentum is, hiszem a tagállamoknak megvan a maguk alapjogi chartái, mely általában sokkal cizelláltabb, mint a közösségi. Az államfő szerint az egyetlen célja az lehet, hogy az EU magát valamiféle sui generis illetve föderális államnak tartja, amelynek szintén védenie kell az alapvető jogokat. A Lisszaboni Szerződés egyre nagyobb hangsúlyt fektet az uniós polgárságra, melyet olyan jogokkal kapcsol össze, amelyeknek csak egy az egyes tagállamok állampolgári közössége mellett létező polgárok közösségében van értelme, vagyis ezzel a Lisszaboni Szerződés igyekszik egy államnépet konstruálni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
