Megrendelés

Dr. Rokolya Gábor: A 2008. évi kitüntettek szakmai életrajzai, és a díjak ismertetései (KK, 2008/10-11., 40-42. o.)

Deák Ferenc Jogász Díj:

A díj alapítása 2003-ban történt. A díj alapító jogász szervezetei: a Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága, a Legfelsőbb Bíróság, a Legfőbb Ügyészség, a Magyar Jogász Egylet, a Magyar Közigazgatási Kar, a Magyar Ügyvédi Kamara, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara, valamint az MTA Jogtudományi Bizottsága. A díjakat a jogász szakma hat ágának (bírák, ügyészek, ügyvédek, közjegyzők, jogtudósok, közigazgatási szakemberek) egy-egy kitüntetésre javasolt jogásza kapja. A díj odaítéléséről az alapító jogász szervezetek képviselőiből álló Deák Ferenc Jogász Díj Testület dönt.

Kitüntetett: dr. Győrpál Árpád komlói közjegyző

A magánközjegyzőség megalakulásától kezdve a kar tagja, mint korábbi állami közjegyző. Ezen időponttól választmányi tagja a MOKK Választmányának. Kiemelkedő érdemet szerzett a közjegyzőség etikai kódexének kidolgozásával.

Hosszabb időn keresztül a Pécsi Közjegyzői Kamara elnökhelyettese. A közjegyzői pályán szerzett érdemeiért a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje kitüntetésben részesült. Jogi szakíróként cikkeket jelentett meg a közjegyzői etika, valamint az értékpapírok és okiratok megsemmisítési eljárásáról.

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara, mint a kitüntetés felterjesztője a szakmai életútját, a közjegyzői kar érdekében végzett kiemelkedő tevékenységét ismerte el a kitüntetés adományozásával.

Ökröss Bálint díj:

Ökröss Bálint budapesti királyi közjegyző, a Budapesti Királyi Közjegyzői Kamara alapító tagja, és elnöke 1881-1889 között. A királyi közjegyzőkről szóló törvény megalkotója. Jogi szakíróként megírta a közjegyzői törvény, valamint a magánjog és a polgári peres eljárás kommentárját. A Magyar Tudományos Akadémia 1868-ban választotta a levelező tagjainak sorába. A közjegyzői pályán szerzett érdemeiért a király királyi tanácsosi címet adományozott a részére. Halála után vagyonának egy részét az özvegye a végakaratának megfelelően a királyi közjegyzőségre hagyta.

Kitüntetett: Dr. Anka Tibor ceglédi közjegyző

1992-től tagja a közjegyzői karnak. A Jogi Szakvizsgabizottság tagja, tőzsdei választottbíró. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnökhelyettese. Cikkei, tanulmányai a Magyar Jogban és a Közjegyzők Közlönyében jelennek meg. Gyakorlati, és elméleti munkásságával a közjegyzői kar munkáját segíti. Jogi állásfoglalásai, a jogalkotást segítő szakvéleményei a "közjegyzőség alkotmánybírájává" tették.

Markó Sándor díj:

Markó Sándor rozsnyói királyi közjegyző, a Kassai Királyi Közjegyzői Kamara alapító tagja, és titkára. Jogi szakíróként cikkei jelentek meg a közjegyzői munka gyakorlati kérdéseiről a Jogtudományi Közlönyben. Megírta az evangélikus egyház alkotmányát Egyházi törvénykezés címmel, valamint a Kassai Királyi Közjegyzői Kamara 25 éves történetét. A kir. közjegyzőség mozgalmaiban tevékeny részt vállalt. A közjegyzői pályán szerzett érdemeiért a király királyi tanácsosi címet adományozott a részére.

Kitüntett: Kőfalusiné dr. Dobosy Márta ózdi közjegyző

1995 óta a közjegyzői kar tagja. 1998-tól volt tagja, majd 2001-től-2007. év elejéig vezetője a MOKK Oktatási és Stratégiai Bizottságának. E tisztségében különösen sokat tett azért, hogy a közjegyzőség szakmai színvonala emelkedjen, versenyképes, a kor kihívásainak megfelelő közjegyzői kar alakuljon ki.

Dr. Perczel Rita pécsi közjegyző

A magánközjegyzőség megalakulásától kezdve a kar tagja, mint korábbi állami közjegyző. 1995-től a Pécsi Közjegyzői Kamara elnöke. A kezdetektől tagja a MOKK választmányának és Elnökségének. A Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karán az államvizsga bizottság munkájában vesz részt.

A jogászok posztgraduális képzésében és az ügyvédjelölti oktatásban tart előadásokat. A kitüntetéssel a területi kamara vezetésével szerzett érdemeit ismerte el a kitüntetés adományozója.

Dr. Szalai Piroska győri közjegyző

A magánközjegyzőség megalakulásától kezdve a kar tagja, mint korábbi állami közjegyző. 1992-1998 között a Győri Közjegyzői Kamara elnöke, és a MOKK elnökhelyettese. 1999-2007 között tagja a MOKK Oktatási és Stratégiai Bizottságának. A magánközjegyzőség visszaállításakor, a Győri Közjegyzői Kamara megszervezésével végzett kamarai munkájáért részesítette díjban a MOKK Választmánya.

MOKK elismerő oklevele:

Az elismerő oklevélben a közjegyzői szervezetben dolgozó azon személy részesíthető, aki:

- szakmai munkáját tartósan kiemelkedő színvonalon végzi,

- jelentős szakmai feladat végrehajtásával előremozdította a Közjegyzői Kar sikeres működését

Dr. Tóth Zoltán budapesti közjegyzőhelyettes

2005-től közjegyzőhelyettesként dolgozik a közjegyzői karban. Három éven keresztül elnöke volt a Magyar Közjegyzőhelyettesek Egyesületének. A Budapesti Közjegyzői Kamara elnökségi tagja. A közjegyzőhelyettesek érdekeit képviselő munkájáért kapta az elismerést.

Dr. Tamási Attila budapesti közjegyzőhelyettes

2004-től közjegyzőhelyettesként dolgozik a közjegyzői karban. Informatikai szakértőként vezeti a MOKK Jogi Informatikai bizottságát, és képviseli a magyar közjegyzői kart a latin közjegyzők Informatikai Munkacsoportjában. A kitüntetést a MOKK elektronikai fejlesztéseinek elősegítésért végzett munkájáért kapta.

Dr. Tormáné dr. Riba Ibolya paksi közjegyző

A magánközjegyzőség megalakulásától kezdve a kar tagja, mint korábbi állami közjegyző. 1992-től vesz részt a Pécsi Közjegyzői Kamara elnökségének, és a MOKK Választmányának munkájában. 1997-2002 között a MOKK elnökségének is a tagja. A közjegyzői önkormányzatokban végzett munkájáért részesül elismerésben.

Dr. Bánfi Mihály fonyódi közjegyző

A magánközjegyzőség megalakulásától kezdve a kar tagja, mint korábbi állami közjegyző. A kezdetektől fogva tagja volt a területi és az országos közjegyzői önkormányzatoknak. Jelenleg a MOKK választmányi tagja és az országos kamara számvizsgálója. A kari autonómia kiépítésénél végzett munkáját ismeri el a kitüntetés.

Dr. Kapási Olga budapesti közjegyző

A magánközjegyzőség megalakulásától kezdve a kar tagja, mint korábbi állami közjegyző. A Budapesti Közjegyzői Kamarának 1992-1995 között volt elnök-helyettese, majd 1995-1998 között elnöke. Jelenleg a MOKK elnökhelyettese. A közjegyzői kar képviselőjeként, a közjegyzői ügyvitel kidolgozójaként szerzett érdemeiért részesült kitüntetésben.

Dr. Kapás Katalin érdi közjegyző

A magánközjegyzőség megalakulásától kezdve a kar tagja, mint korábbi állami közjegyző. 1992-1998 között a Budapesti Közjegyzői Kamara elnökségi tagja. 2004-2007 között MOKK választmányi tag és a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke. Jelenleg a Budapesti Közjegyzői Kamara elnökhelyettese. A kitüntetéssel a közjegyzői kar a közjegyzői autonómia szerveinek vezetésével szerzett érdemeit emeli ki.

Dr. Róka Károlyné székesfehérvári közjegyző

A magánközjegyzőség megalakulásától kezdve a kar tagja, mint korábbi állami közjegyző. A Pécsi Közjegyzői Kamara megalakulásától - két cikluson keresztül - az elnökség tagja, a MOKK Választmánya és az országos elnökség tagja. 1995-től a Legfelsőbb Bíróság mellett működő Közjegyzői Fegyelmi Bíróság bírája. Jelenleg is tagja az Oktatási és Vizsgabizottságnak. A közjegyzői kar megszervezésével, a közjegyzői díjszabás értelmezésével szerzett érdemeit ismerte el a kitüntetés.

Dr. Szabó László székesfehérvári közjegyző

A magánközjegyzőség megalakulásától tagja a közjegyzői karnak. A Pécsi Közjegyzői Kamara alelnöke. Több cikluson keresztül a MOKK választmányi és elnökségi tagja, valamint pénztárosa. A közjegyzői önkormányzatok működését segítő munkájáért részesült elismerésben.

Dr. Várkonyi Vera budapesti közjegyző

A magánközjegyzőség megalakulásától kezdve a kar tagja, mint korábbi állami közjegyző. 1992-től részt vesz a nemzetközi közjegyzői szervezetek munkájában. 1998-2001 között a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke. Jelenleg a Budapesti Közjegyzői Kamara elnökségi tagja. A hagyatéki eljárási jogszabály munkabizottságában is segítette az új törvény kidolgozását. A közjegyzői kart segítő, nemzetközi együttműködésre is kiterjedő szakmai munkáját ismeri el a kitüntetés.

Dr. Parti Tamás budapesti közjegyző

1995-től tagja a közjegyzői karnak. 1996-tól tagja a BKK elnökségének, és a MOKK Választmányának. 2007 tavaszától a Budapesti Közjegyzői Kamara elnöke. Tevékenyen részt vesz a közjegyzők nemzetközi együttműködésében, a latin közjegyzők több munkabizottságának tagja. Jogi szakvizsga bizottsági tag. A jogi egyetemen, az ügyvédképzésben és a közjegyzői oktatásban is tart előadásokat.

A kitüntetést a közjegyzői kar érdekeit előmozdító sokoldalú munkájáért kapja.

Pro Notariis Hungariae díj:

A Pro Notariis Hungariae - A magyar közjegyzőkért díjban azon személy részesíthető, aki nem tagja a közjegyzői karnak, de munkájával, szakmai tevékenységével elősegíti és támogatja a magyar közjegyzőség működését, továbbá

- szakmai munkáját huzamosabb ideje kimagasló színvonalon végzi,

- jelentős tudományos tevékenységet fejt ki,

- szakmai életútja elismeréseként vált méltóvá a díj adományozására.

Kitüntetett: Dr. Kőrös András legfelsőbb bírósági bíró

A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiuma Elvi Csoportjának vezetője. A Jogi Szakvizsgabizottság tagja, a családjog területén megjelent több könyv szerzője, illetve társszerzője. 1996-tól a Közjegyzők Közlönye szerkesztőbizottsági tagja. Előadásokat tart a közjegyzők részére a MOKK által szervezett közjegyzői továbbképzésben. Az új hagyatéki eljárási törvény szövegének kidolgozására létrejött munkabizottság tagjaként segíti a közjegyzői kar munkáját. ■

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére