PHD HALLGATÓ, MISKOLCI EGYETEM ÁJK POLGÁRI ELJÁRÁSJOGI TANSZÉK
A Brüsszeli Egyezményt felváltó 44/1001/EK rendelet1 1001. március 1-jén lépett hatályba. 1007-ben elkészült az alkalmazása első 5 évének tapasztalatairól szóló jelentés, mely számos meglepő, nem várt megállapítást tartalmaz az európai polgári eljárásjog legfontosabbnak tartott dokumentumával kapcsolatban.
Általánosságban kijelenthető, hogy egy jogintézmény megítélése elméleti megközelítésben és a gyakorlati megvalósulásában eltérhet egymástól. A gyakorlatban történő alkalmazás során merülnek fel azok a mindennapi jogalkalmazói igények, amelyeket a jogalkotás folyamán nem lehetett előre látni és figyelembe venni, de később, a tapasztalatok tükrében lehetőség nyílik arra, hogy módosítsák a jogintézményt, a gyakorlati elvárásoknak megfelelően. Érdekes megvizsgálni azt is, hogy egy tagállamon belül a bíróságok ítélkezési tevékenységük gyakorlása során hogyan értelmezik a jogi norma szövegét, milyen ítélkezési gyakorlat alakul ki. Ha egyes bíróságok gyakorlata összeütközésbe kerül egymással, akkor hazánkban a Legfelsőbb Bíróság oldja fel ezen összeütközést. Más a helyzet, ha azt a tágabb dimenziót vizsgáljuk, ahova tartozunk: az Európai Unió tagállami bíróságainak az ítélkezési gyakorlatát. Az Európai Bíróság esetjogát ugyan követik a tagállami bíróságok, de - mint ahogy a továbbiakban rámutatok -számos esetben ellentmondás feszül a tagállamok bíróságainak ítélkezési gyakorlata között, valamint a normaszöveg és a bíróságok norma-értelmezése között.
1007-ben tehát elkészült a 44/1001/EK rendelet (továbbiakban: Rendelet) tagállami gyakorlatát feldolgozó bizottsági jelentés (a továbbiakban: Jelentés).1 A Jelentés alapjául szolgáló statisztikai adatok alapján nyilvánvaló, hogy 1005-ben és 1006-ban a Rendelet joghatóságra vonatkozó szabályait ritkábban alkalmazták a tagállamok a gyakorlatban, mint a határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó szabályokat.3 Ennek indokát abban találhatjuk, hogy a rendelet biztosítja a tagállamok belső határozatainak más tagállamokban való végrehajtását. A Brüsszel I. rendelet a határozatok elismerése és végrehajtása terén hozott jelentős újításokat.4 A Rendelet szabályainak kialakításakor figyelembe vették a Brüsszeli Egyezmény alkalmazása során kialakult gyakorlatot és az aktuális közösségi politikát. Ennek eredményeképpen született meg a rendelet, amelyet a hatálybalépése óta többször módosítottak. Jelenleg is egy módosítási folyamat előtt áll, hiszen a tagállamok gyakorlatát feltárva az ott megjelenő igényekhez kell igazítani a közösségi intézményt. A tanulmány célja, hogy a feltárt tagállami gyakorlat alapján bemutassam a határozatok elismerésével és végrehajtásával kapcsolatban megfogalmazott módosítási javaslatokat. Nem ismertetek valamennyi módosítási javaslatot, mert ez jelentősen meghaladná jelen tanulmány kereteit.
1000 májusa óta két szakaszt lehet elkülöníteni az Európai Unió polgári eljárásjogában.5 Az első szakaszban ún. "első generációs" intézmények születtek a polgári eljárásjog területén. Első generációs intézmények közé sorolhatjuk a Rendeletet, a Brüsszel II. ren-deletet6, a Fizetésképtelenségi eljárásról szóló ren-deletet7, a Kézbesítési rendeletet8, a Bizonyítási ren-deletet9. Ezek az intézmények polgári és kereskedelmi ügyekben biztosították kezdetben a határon átívelő igazságügyi együttműködést. Ezeknek a rendeleteknek nem céljuk közösségi szinten kialakítani egy új, egyöntetű eljárást, továbbá nem céljuk, hogy a nemzeti eljárásokat harmonizálják. Ezen új célokat a 1004-es Hágai Program tűzte ki. A 1004 óta elfogadott közösségi eljárásokat ezért tekinthetjük "második generációs" intézményeknek. Ide sorolhatjuk az európai végrehajtható okiratról szóló rendeletet10, az európai fizetési meghagyásos eljárást11 és a kis értékű követelések európai eljárását11. A második generációs eljárások a határon átívelő ügyekben kiegészítő, alternatív eljárásokként funkcionálnak és biztosítják a másik tagállamban született határozatok automatikus elismerését.
Felmerülhet a kérdés, hogy ha már a második generációs közösségi intézmények korát éljük, akkor mi szükség van az első generációs normák módosítására, milyen szerepet töltenek be ezek az intézmények a jelenben és milyen szerepet fognak betölteni a jövőben. A Rendelet gyakorlati jelentősége csökken, mert a specifikus tárgykörben született rendelkezések megelőzik alkalmazását. Azonban a rendelet másrészről pótolhatatlan funkciót tölt be, hiszen az összes második generációs intézmények háttérszabályaként a Brüsszel I. rendelet szabályait kell alkalmazni. A határozatok elismerésével és végrehajtásával kapcsolatban a többi közösségi intézmény szabályaként szolgál például a Rendelet kapcsán kialakult határozat, közokirat és perbeli egyezség fogalma.13 Ráadásul nem minden polgári és kereskedelmi ügyre vonatkozóan születtek specifikus tárgykörű rendeletek, tehát a Rendelet szabályait mindenképpen a gyakorlati követelményekhez kell alakítani.
A tagállami statisztikai adatok alapján - amely a jelentés alapjául szolgáló kutatások első kérdéskörét teszi ki - megállapítható, hogy a végrehajthatóvá nyilvánítás iránti kérelmek 90%-a, egyes tagállamokban a kérelmek 100%-a sikeres.14 A rendelet nemcsak a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárást tartalmazza, hanem a határozatok elismerésének szabályait is. Az elismerési szabályokat csak a határozatok vonatkozásában lehet alkalmazni, a közokiratok és perbeli egyezségek kapcsán csak a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárást tartalmazza a rendelet. Ennek indoka, hogy a határozatok közül egyesek már az elismeréssel hatályosulnak, míg más határozatok, közokiratok, vagy perbeli egyezségek kapcsán szükséges lehet a végrehajtási eljárás lefolytatása, aminek előfeltétele a végrehajthatóvá nyilvánítás.15
A határozat fogalmát a rendelet tágan határozza meg, és az Európai Bíróság gyakorlata szerint is tágan kell értelmezni. A feltárt tagállami gyakorlatok alapján azonban még mindig kétséges bizonyos bírósági döntések besorolása. Például nem egyértelmű az ideiglenes intézkedések és a határozat fogalmának a viszonya. Míg az egyértelmű, hogy a fizetési meghagyás nem tartozik az ideiglenes intézkedések közé, addig egyéb gyorsított eljárásokat ideiglenesnek tartanak a tagállamok, így nem esnek a rendelet hatálya alá.16 Gyakorlati problémaként jelenik meg a tagállamokban az olyan döntések besorolása is, amelyek az elismerés vagy végrehajtás helye szerinti tagállamok jogrendszerében ismeretlenek, továbbá a bírósági eljárás és a végrehajtási eljárás során hozott döntések minősítése. Az ingatlan-végrehajtási végzéssel17 kapcsolatban, vagy például a költségek megtérítésére vonatkozó kötelezéssel kapcsolatban merültek fel ilyen gyakorlati problémák.18 A tagállami bíróságok gyakorlatát a fogalom autonóm és tág értelmezése jellemzi. Így nem meglepő, hogy például a költségek megtérítésében hozott döntést egyes tagállamok bíróságai elfogadják a 32. cikk szerinti határozatnak,19 míg más tagállamok nem. A tagállamok gyakorlatában megjelenő eltérések ellenére azt lehet megállapítani, hogy az Európai Bíróság gyakorlatát szigorúan követik. A rendelet 32. cikkében megfogalmazott határozat fogalmával kapcsolatban mindig lesznek eltérések, hiszen ma már 27 tagállam bíróságainak heterogén döntéseit kell vizsgálni. A Jelentés szerint a felmerült problémák miatt nem szükséges módosítani ezen rendelkezést. Ráadásul előreláthatóan a második generációs intézmények megkönnyítik a határon átívelő ügyekben a 32. cikk alka-lmazását.20
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
