Túlzás nélkül állítható, hogy a zugírászat problémaköre magával az ügyvédséggel egyidős. Mindig akadtak, akik az ügyvédi tevékenységtől remélt jómódot anélkül kívánták elérni, hogy az ezzel járó hivatásbeli felelősségből is kivették volna a részüket. Ez természetesen az ügyvédtársadalom érdekeit mindig is húsbavágó módon érintette, de különösen olyan időkben, amikor a jómód számukra is csak váromány maradt. Nem csoda hát, hogy a kontárokkal szembeni fellépés rövid időn belül a büntetőjog területén is teret hódított. Jelen dolgozat célja, hogy a zugírászat elkövetési magatartásának alakulása kapcsán kimutatható tendenciák rövid felvázolása mellett választ keressen néhány időszerű jogértelmezési és jogalkalmazási problémára a tárgyalt bűncselekmény kapcsán.
Az ügyvédi rendtartás tárgyában rendelkező 1874. évi XXXIV. törvénycikk 39. §-a szerint: "ki a nélkül, hogy ügyvéd lenne, a feleknek bíróságok, vagy hatóságok előtti képviseletét üzletszerűen folytatja, a kir. ügyész, kamara ügyésze, vagy magánfél panasza folytán 5-50 frtig, ismétlés esetében pedig 20-100 frtig terjedhető pénzbirsággal büntetendő s az ítéletben egyszersmind kimondandó: hogy az ekként megbüntetett egyén a feleknek képviseletétől eltiltatik." A törvény az eltiltott bűnismétlése esetére 3 hónapig terjedő fogságot helyezett kilátásba. Indokolása a szankcionálás okát a következőkben határozta meg: "Ha az ügyvédség gyakorlata, a fentebbiek szerint különös képzettséghez van kötve, következetesen arról is kell gondoskodni, hogy az ezen képességgel nem biró egyének abból kizárassanak."[1]
Az idézett rendelkezést a polgári perrendtartásról szóló 1911. évi I. törvénycikk életbeléptetéséről szóló 1912. évi LVI. törvénycikk akként módosította, hogy az elkövetési magatartások körét a felek képviseletén túl a beadványok szerkesztésére, az erre történő ajánlkozásra, illetőleg az ügyvédség gyakorlására való jog színlelésére is kiterjesztette.[2] Az új elkövetési magatartások közül a jogosulatlan beadványszerkesztés érdemel kiemelt figyelmet, amely a "leggyakoribb és legveszedelmesebb zugírászat."[3] Változott a cselekmény elkövetőjének meghatározása, tekintettel arra, hogy ügyvédnek nem minősülő személy is jogosított lehetett arra, hogy feleket díjazás ellenében képviseljen. Erre figyelemmel a törvény azt rendelte büntetni, aki nem ügyvéd és a nélkül, hogy erre jogosítva volna, üzletszerűen vagy díjért bíróság vagy hatóság előtt feleket képvisel, illetőleg aki ezt jogosultsága korlátainak túllépésével teszi.[4] Újdonságként jelentkezett, hogy a jogosulatlan képviseletnek vagy beadványszerkesztésnek már nem kellett feltétlenül üzletszerűnek lennie, az egyébként díjért végzett cselekményt is szankcióval sújtotta a törvény. Mindemellett a korábban kiszabható pénzbírságot a pénzbüntetés váltotta fel, amelynek behajthatatlansága esetén fennállott az átváltoztatás lehetősége. A szigorítások nyilvánvaló indoka a zugírászat rendkívüli mértékű elszaporodottságában keresendő.[5]
Az 1934. évi III. törvény már kifejezetten zugírászatról rendelkezett,[6] vétségnek minősítve a cselekményt. A büntetni rendelt elkövetési magatartások: a bíróság vagy hatóság előtti jogosulatlan képviselet, jogosulatlan beadvány- vagy okiratszerkesztés[7] más részére, illetőleg az e cselekményekre való ajánlkozás. A tényállási elemek közül kikerült az üzletszerűség, amely immár minősítő körülményként súlyosabb büntetést vont maga után.[8] Az alaptényállási vétség megállapításához elegendő volt, ha a tevékenységet díjért, vagy bármi más ellenszolgáltatásért végezték. Jelentős szigorítás figyelhető meg a büntetés kapcsán, amelyet - a korábban alkalmazható pénzbüntetés helyett - három hónapig terjedhető fogházra szigorított a jogalkotó.[9] Ugyanilyen büntetést kockáztatott, aki szóval, írásban vagy sajtóközleményben, avagy bármi más módon magáról azt a látszatot törekedett kelteni, hogy az ügyvédség gyakorlására, illetve képviseletre vagy beadvány- és okiratszerkesztésre jogosult.[10] A korábbi tendenciához igazodó szigorítás okát a törvényhez fűzött indokolás nem
- 344/345 -
pusztán a jogi forgalom biztonságához fűződő érdek mentén vázolta fel, abban az ügyvédek anyagi érdekei is fontos szerephez jutottak. "A zugírászat nem az egyetlen tényezője ugyan az ügyvédség közismert súlyos helyzetének, de kétségtelen, hogy hívatlan elemek betolakodása a jogéletnek arra a területére, amelyet a törvényhozás a szaktudással rendelkező és fegyelmi felelősséggel tartozó ügyvédek részére tartott fenn, lényegesen hozzájárul az ügyvédség anyagi helyzetének megromlásához."[11]
A Magyar Népköztársaság Büntető Törvénykönyvéről szóló 1961. évi V. törvény 188. §-hoz fűzött kommentár szintén jelentőséghez juttatja az ügyvédség vagyoni érdekeinek védelmét a bűncselekmény által veszélyeztetett jogtárgy[12] meghatározása körében, ugyanakkor elsősorban a jogszolgáltatás érdekeinek megóvása végett tartotta indokoltnak és szükségesnek a jogosulatlan ügyvédi ténykedés büntetőjogi szankcionálását.[13] Mivel pedig "a jogszolgáltatáson belül leginkább az igazságszolgáltatást érintőleg fordulnak elő az említett visszaélések, a Btk. a zugírászatot az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények[14] között helyezte el."[15] A törvény az ellenszolgáltatásért, jogosulatlanul végzett - bíróság vagy más hatóság előtti - képviseletet, illetve az ilyen jellegű beadvány- vagy okiratszerkesztést tekintette tényállásszerűnek, az üzletszerű, illetőleg az ügyvédi működéstől eltiltott személy általi elkövetést pedig minősítő körülményként határozta meg.[16] A központi elem az ügyvédi tevékenység jogosulatlan ellenszolgáltatás fejében történő végzése volt.[17] Ennek a tevékenységnek két meghatározó, de nem kizárólagos része az okiratszerkesztés és a - hangsúlyozottan jogi[18] - képviselet. Külön figyelmet érdemel, hogy bár a jogi tanácsadást a korabeli jogalkalmazás egyértelműen ügyvédi tevékenységnek is értékelte, annak nem ügyvéd általi, ellenszolgáltatás fejében történő végzését kifejezetten kizárta a lehetséges elkövetési magatartások köréből.[19]
Képviselő[20] - Földvári József fogalom-meghatározása szerint - az, aki más helyett és nevében úgy jár el, hogy tevékenységének jogi hatásai a képviselt személyét érintik.[21] E tevékenységet a korabeli jogfelfogás általánosságban a szóban vagy írásban testet öltő nyilatkozattétellel azonosította. A zugírászat jogosulatlan képviselet útján történő elkövetésének Földvári József igen csekély gyakorlati jelentőséget tulajdonított. Okfejtése szerint a bíróságok, illetőleg más hatóságok hivatalból vizsgálják az előttük képviselőként fellépő személyek képviseleti jogosultságát, így a törvény 188. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott elkövetési magatartás előfordulásának valószínűsége nem tekinthető nagynak.[22]
Szerkesztés alatt az okirat vagy beadvány megírása értendő, amely a mechanikus tevékenységen túl szellemi erőkifejtést is feltételez. A megíró tehát csak abban az esetben tekinthető az adott irat szerkesztőjének, amennyiben tevékenysége az adatok felkutatásában, összegyűjtésében, csoportosításában, tehát az érdemi tartalom összeállításában is megnyilvánul. A szerkesztésnek ugyanakkor nem feltétele, hogy a szerkesztő az általa létrehozott érdemi tartalmat maga vesse papírra, "a szellemi munkavégzés mechanikai jellegű tevékenység nélkül is értékelhető szerkesztésként.[23]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
