A második világháborút követően az 1947. évi XXXI-II. törvény merőben új helyzetet teremtett az egyházak, illetve vallási felekezetek jogállását illetően. Ez a törvény, amely megszüntette a bevett és az elismert vallásfelekezetek között az elismert felekezetek hátrányára fennálló különbségeket, továbbra is hatályban tartotta a Magyarországon a vallásszabadság és az egyházak ügyét először átfogóan szabályozó, a vallás szabad gyakorlatáról szóló 1895. évi XLIII. törvénycikknek az elismert vallásfelekezetté alakulás feltételeire vonatkozó szakaszait. Ez azt jelentette, hogy közel száz éven át - az 1990. évi törvény megszületéséig - új felekezetet alakítani, illetve annak törvényes státuszt biztosítani az itt meghatározott feltételek szerint lehetett. A tanulmány első részében a felekezet alakítására vonatkozó jogi szabályozást elemzem, a második részben pedig annak gyakorlati megvalósulására szeretném irányítani a figyelmet konkrét esetek bemutatásán keresztül. Az elemzés kizárólag a felekezet alakításának kérdéseire irányul, a vizsgálat körén kívül esik az egyház további működésének szabályozása és gyakorlata.
Az 1944-49 közötti jogalkotási folyamatban igen jelentős lépés volt az 1947. évi XXXIII. tc.[1] megalkotása, amely alapvetően meghatározta az egyházak törvényes működésének jogi kereteit. A törvényhozás azzal kívánt eleget tenni a jogszabályokban[2] vállalt kötelezettségeknek, hogy megszüntette a bevett és az elismert vallásfelekezetek között az elismert vallásfelekezetek hátrányára fennálló különbségeket, és így megteremtette a felekezetek egyenjogúságának jogi alapját.
Az egyházakra vonatkozó, addigi jogszabályok értelmében a Magyarországon létező vallásfelekezetek jogi státusz szerint három kategóriába voltak sorolva: bevett, elismert és tűrt felekezetek. Ez a koordinációs rendszer a II. világháború után nem volt fenntartható, hiszen a vallás szabad gyakorlásához fűződő állampolgári jog tekintetében különbséget eredményezett polgár és polgár között azáltal, hogy bizonyos felekezetek többletjogokkal rendelkeztek, míg mások hátrányos helyzetben voltak. A mindössze három szakaszból álló 1947. évi XXXIII. törvény nem sorolta fel egyenként a diszkrimináló jogszabályokat, hanem általános elvi kijelentést tett, miszerint "a törvényből vagy más jogszabályból eredő mindazokat a különbségeket, amelyek a bevett és a törvényesen elismert vallásfelekezetek között az elismert vallásfelekezetek hátrányára fennállanak, meg kell szüntetni". (1. §) A törvényjavaslat indokolása szerint ez célszerűbbnek látszott, mint egy részletes, ám esetleg nem kimerítő felsorolás.[3] Ezzel a jogszabály szerkesztési megoldással tényleg megteremtődött a felekezetek egyenjogúságának jogi alapja, hiszen így nem maradhatott hatályban "véletlenül" egyetlenegy hátrányos megkülönböztetést tartal-
- 287/288 -
mazó jogszabály sem. A törvény értelmében az eddigi bevett vallások ezután nem rendelkeztek többé kiváltságokkal, hanem egységesen minden egyház, vallásfelekezet azonos jogi státuszt kapott. A törvényjavaslat indokolása szerint, ha valamely vallásfelekezet működése nem ütközik a törvényekbe, valamint a közrendbe, és az állam elismeri a felekezetet, "akkor nem indokolt, hogy olyan korlátozó rendelkezéseket állítson fel az illető felekezettel szemben, amelyek más felekezetek vonatkozásában nem állnak fenn, talán éppen azért, mert azok akár lélekszámuknál, akár egyéb okoknál fogva nagyobb befolyást tudtak gyakorolni az államhatalomra, vagy mert a történelmi fejlődés során szorosabb kapcsolatba kerülvén az állammal, maguknak több jogot tudtak biztosítani".[4]
Nézzük meg, hogy az 1895. évi XLIII. tc. hatályban maradt rendelkezései szerint melyek voltak azok a jogi kritériumok, amelyek alapján az állam törvényesnek ismert el valamely vallásfelekezetet!
Az 1895. évi XLIII. tc. 7., 8. és 18. §-ai tartalmazzák az erre vonatkozó szabályokat. Eszerint azoknak az állampolgároknak, akik törvényesen elismert vallásfelekezetté kívántak alakulni, alapvetően két feltételt kellett teljesíteni: egyrészt biztosítani kellett legalább egy egyházközség felállítását és fenntartását, valamint a felekezetükhöz tartozó gyermekeik iskolai hitoktatását, másrészt kötelesek voltak a szervezeti szabályzatot jóváhagyás végett a vallás- és közoktatásügyi miniszternek bemutatni. Ennek a szabályzatnak a hitéletre vonatkozó összes rendelkezést tartalmaznia kellett, különösen a hitelvi, az erkölcsi tanokra, az istentiszteletre és egyéb vallási szertartásra, valamint a tisztviselők és más alkalmazottak felett gyakorolt fegyelmi szabályokra vonatkozó rendelkezéseket. (7.§) Arra nézve, hogy a jóváhagyást mely esetekben lehet megtagadni, szintén nem tartalmazott új szabályozást az 1947-es törvény. Tehát ebben a tekintetben is változatlanul a XIX. századi jogszabályban található taxatív felsorolás adott eligazítást. Eszerint a következő esetekben lehetett a jóváhagyást megtagadni: 1. ha a megalakulni kívánó vallásfelekezet állam- vagy nemzetellenes irányzattal keletkezne, 2. ha az egyházközség felállításával, fenntartásával, valamint a hitoktatással kapcsolatos feltételt nem teljesítik, 3. ha a hitelvek, tanok, istentisztelet és egyéb vallási szertartás, vagy a tervezett szervezet egyrészt a fennálló törvényekkel vagy a közerkölccsel ellentétben állna, másrészt a már létező és törvényesen elismert vallásfelekezet valamelyikével azonosak, vagy attól csupán az istentisztelet és az egyházi kormányzat nyelvét illetőleg különböznek, 4. ha a megalakulni kívánó vallásfelekezet elnevezése egyrészt faji vagy nemzetiségi jelleggel bírna, másrészt a már törvényesen elismert vallásfelekezeteket sértené.
Az előterjesztő a törvényjavaslat indokolásakor rámutatott arra, hogy "ezen szakaszoknak a további hatályban tartása nem sérti a vallásszabadság elvét, mert itt az állami érdekek védelméről van szó és a törvény nem is ad a kormányhatóságnak, illetve a vallás- és közoktatásügyi miniszternek idevonatkozóan korlátlan jogkört".[5]
A törvény hiányossága, hogy nem rendezi az addig "tűrt" kategóriába tartozó kisebb vallási közösségek helyzetét. Az egyenjogúsítás így csak azokra a felekezetekre vonatkozott, amelyek 1947-ig az elismert státuszt megkapták. Ilyen elismert felekezet csak a baptista és a metodista volt.[6] A többi vallásfelekezetre nézve hatályon kívül helyezték az 1938-as betiltó rendelkezés, de státuszuk továbbra is bizonytalan maradt.[7] A rendszer ellentmondásosságából következett, hogy számukra nyitva állt ugyan az elvi-jogi lehetőség az elismert státusz megszerzésére, de amint azt a második részben elemzett esetekből látható, a gyakorlatban ez korántsem volt olyan egyértelmű.
A tanulmány második részében - levéltári kutatások alapján - konkrét ügyek bemutatásán keresztül azt szeretném érzékeltetni, hogy a gyakorlatban milyen lehetőségek voltak új vallásfelekezet elismertetésére a Kádárkorszakban. Az eseteken keresztül látható, hogy a pártállamban hiányoztak az alapvétő jogi garanciák, aminek következtében a hatalom kénye-kedve szerint, politikai eszközökkel döntött az törvényesen elismert vallásfelekezeti státuszról. Az állam minden eszközzel - még a történelmi egyházakat is felhasználva - igyekezett a kisebb felekezeteket visszaszorítani.[8] Nem véletlen tehát, hogy a jogi lehetőség ellenére kevés vallásfelekezet törvényes elismerése fűződik ehhez a korszakhoz.[9]
Miklós Imre, az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) elnöke az állam és az egyházak közötti egyezmény 25. évfordulóján a következő szavakkal értékelte az egyházak helyzetét: "Az egyházak vonatkozásában hozott intézke-
- 288/289 -
dések történelmünk során először tették egyenjogúvá a hazánkban levő egyházakat és vallásfelekezeteket, megszüntették a Horthy-korszaknak a kisegyházakra nézve diszkriminációs rendelkezéseit, biztosították az állampolgárok tényleges lelkiismereti és vallásszabadságát." Az állam egyházpolitikáját úgy jellemezte, hogy "elvileg következetes, gyakorlatában türelmes és megfontolt," és ez a "politika találkozik a vallásos emberek többségének tetszésével is".[10] Az, hogy helyzetelemzése megfelelt-e a valóságnak, megvalósult-e a felekezeti egyenjogúság, és "tényleges" volt-e a lelkiismereti és vallásszabadság, az állam pedig miben volt "következetes" és "megfontolt," és mennyire volt "türelmes," a következő esetekből látni fogjuk. A tanulmányozásra kiválasztott ügyek jól példázzák az államhatalom viszonyulását azokhoz, akik törvény adta jogaikra hivatkozva elismert szervezeti keretek között kívánták vallásukat gyakorolni. Képet alkothatunk arról, hogy miként valósult meg az 1947-es törvény indokolásában kifejezett "állami érdekek védelme" a vallásszabadsággal szemben. A következőkben a nazarénus és a mormon vallási közösségek, valamint a metodista és a h.n. adventista egyházban kialakult válság következtében kizárt tagok törvényes elismerésért való küzdelmüket mutatom be. Az elemzésre kiválasztott közösségek történelmileg és hitelveik tekintetében is különböznek egymástól. Jogi státuszuk rendezése eltérő társadalmi és politikai helyzetből indult, és éppen ezért a különböző esetekben felmerülő egyházpolitikai és jogi kérdések más-más szempontból tanulságosak.
1. Nazarénus gyülekezet már a XIX. század első felében létezett Magyarországon. Jogi helyzetük rendezésére többször tettek kísérletet.[11] Az államhatalommal kezdettől fogva két ok miatt kerültek szembe: az állami eskü, valamint a fegyveres katonai szolgálat megtagadása. Erre vezethető vissza, hogy csak 1977-ben nyert rendezést közjogi helyzetük, és váltak törvényesen elismert vallásfelekezetté.
A nazarénusok az ötvenes években tárgyalásokat kezdeményeztek az Állami Egyházügyi Hivatallal. Ennek eredményeként prédikátorigazolványt kaptak ugyan a közösség lelkészei, de a törvényes elismerés iránti kérelmüket elutasították.[12] Később kapcsolatba léptek a Szabadegyházak Tanácsával (SZET), és a 60-as évek elejétől annak elnökét egyre gyakrabban bízták meg hivatalos ügyeik intézésével.[13] Az állam ugyanis előnyben részesítette azokat a vallási közösségeket, amelyek, ha nem is lettek tagjai a SZET-nek, de rajta keresztül érintkeztek a hatóságokkal. Ennek az volt az oka, hogy az állam kezében a Szabadegyházak Tanácsa eszköz volt a párt egyházpolitikájának megvalósításában. Szükség volt erre a központi intézményre, amely az állam és a kisegyházak kapcsolatát "rendezetté" tette. Ez annyit jelentett, hogy a szocialista társadalom szolgálatába kellett állítani a kisegyházakat, és elérni azt, hogy az állami érdekeket szem előtt tartó, lojális vezetői testületek jöjjenek létre. A SZET őrködött afölött, hogy a hitélet a kisegyházakon belül a törvényes keretek között maradjon. Közvetítő szerepet töltött be az államhatalom és a tagegyházak között.[14] A nazarénus közösség felismerte a Szabadegyházak Tanácsával való kapcsolat előnyeit, s ezután ezen az állam által favorizált szervezeten keresztül igyekezett státuszát rendezni.
A 60-as évek második felében a Szabadegyházak Tanácsának igazgatója felvetette a nazarénusok ügyének megvizsgálását. Beadványában elismerte ugyan, hogy hitelveik a már említett két ponton "a fennálló törvényekkel" ellentétben állnak, és így nem kaphatnak állami elismerést, de szerinte a nazarénus gyülekezethez tartozó egyéneket sérelem és joghátrány éri vallásuk miatt, és ezért valamilyen formában jogállásukat rendezni kellene.
A beadvány alapján az Állami Egyházügyi Hivatal megbízásából készült, 1969-ből származó jogi szakértői vélemény hűen tükrözi az akkori időszak egyházpolitikáját és jogértelmezését. Az esküvel kapcsolatban utaltak arra, hogy az alkotmány hatálybalépésével egyidejűleg megállapított eskü-szövegből (4288/1949. (220) M.T. számú rendelet, 4204/1949. (175) Korm. számú rendelet) a vallásos vonatkozás kimaradt, és ennek következtében 1949-től a közszolgálatban csak az eskü volt használatos,
- 289/290 -
a fogadalom nem. A szakértők szerint a vallásos jelleg kiiktatásával az eskü-forma tartalmilag a fogadalomnak felelt meg. Mivel a nazarénusok csak az eskü letételét tagadták, fogadalmat pedig minden további nélkül tettek, a jogi vélemény szerint ez a kérdés megoldódna, ha a nazarénusok hajlandóak lennének a megváltozott tartalmú esküt letenni. Ellenkező esetben az állam kényszerülne jogszabály módosításával engedményt tenni, mégpedig a következőképpen: vagy az esküt előíró kormányrendeletben az eskü mellé zárójelben a "fogadalom" szót kellene beiktatni, vagy pedig - egy jogászprofesszor által javasolt részmegoldás szerint - a művelődésügyi miniszter az iskolai esküről szóló rendelet olyan értelmezését adná utasításba, hogy a nazarénusok számára váljék lehetővé eskü helyett fogadalom tétele. Ebben az esetben az alapjogszabály módosítására nem lenne szükség, amire a jogi vélemény szerint amúgy sem volt sok esély. Ezek alapján az állami eskü kérdésében volt némi remény, ha a fenti megoldások valamelyikében a felek meg tudnak állapodni. Nem úgy a fegyveres katonai szolgálat tekintetében. Mivel a honvédelmi kötelezettség alkotmány által előírt állampolgári alapkötelezettség, a honvédelmi törvény (1960. évi IV. törvény) pedig egységes fogalomként határozta meg e kötelezettséget, nem sok remény volt megoldásra. A jogi érvelés szerint nem volt elképzelhető a honvédelmi kötelezettség egységes fogalmának bármelyik elemétől - nevezetesen a fegyveres katonai szolgálattól - eltekinteni. A szakértők a jogi érveken kívül azt is megfontolandónak tartották, hogy az ebben a kérdésben történő állami engedmény azt eredményezné, hogy sokan a katonai szolgálat elkerülése végett lépnének be a nazarénus felekezetbe. Ezért tehát a 60-as években a nazarénus közösség állami elismerést csak akkor kaphatott volna, ha a fegyveres szolgálat megtagadását hitelveik közül elhagyják, az állami eskü tekintetében pedig megegyezésre jutnak az államhatalommal.[15]
Minden bizonnyal a SZET-nek nagy szerepe volt abban, hogy az "álláspontok" időközben közeledtek egymáshoz. A nazarénusok azzal, hogy részt vettek 1968-ban a SZET tagegyházainak a Hazafias Népfront IV. kongresszusa jegyében tartott értekezletén, valamint az állam és az egyházak között létrejött egyezmények 20. évfordulója alkalmából állásfoglalást adtak ki, némi lojalitásra mutattak készséget. Kinyilvánították, hogy a Szabadegyházak Tanácsának segítségével felismerték, hogy a közösség közjogi helyzete a szocializmusban "rendezetté" vált.[16] Kialakult a lojális, az államhatalommal együttműködő vezetés is.[17] Az állam részéről is történt lépés a helyzet rendezésének irányába. Azokkal a személyekkel keresték a kapcsolatot, és folytattak megbeszéléseket, akik hajlottak a problémás pontok "kiegyensúlyozott megoldása" felé.[18] Az MSZMP Politikai Bizottságának 1973. december 4-i határozata megállapította, hogy a nazarénus "szekta" politikai megnyerése és helyzetének törvényes rendezése folyamatban van.[19] A Honvédelmi Bizottság 1976. augusztusában határozatot hozott, melyben biztosították a fegyver nélküli katonai szolgálatot a fegyverfogást hitelvi okokból megtagadók részére. Ennek értelmében ezután a nazarénusok katonai szolgálati idejüket olyan építő-műszaki és egészségügyi alakulatoknál tölthették le, ahol fegyver nélküli katonai kiképzést kapnak és eskü helyett fogadalmat tesznek. A határozat továbbá kimondta azt is, hogy a kérdés rendezésének törvényes akadálya nincs, a hatályos jogszabályokat ehhez nem kell megváltoztatni. A határozatot az Igazságügyi Minisztérium nem hozta nyilvánosságra, hanem az Állami Egyházügyi Hivatal Elnöke tájékoztatta az érintett közösségek vezetőit a fegyver nélküli katonai szolgálat teljesítésének lehetőségéről.[20]
A nazarénus vezetők 1976. szeptember 23-án beadvánnyal fordultak az Állami Egyházügyi Hivatalhoz, melyben kinyilvánították, hogy a Nazarénus Gyülekezetek betartják a Magyar Népköztársaság alkotmányos rendjét és törvényeit, tiszteletben tartják a honvédelmi kötelezettséget, és készek annak a Honvédelmi Bizottság határozata szerinti fegyvernélküli katonai szolgálattal eleget tenni. A Szabadegyházak Tanácsa a nazarénus közösség megbízásából 1976. október 14-én az Állami Egyházügyi Hivatalhoz felterjesztette a Nazarénus Gyülekezetek hitvallását, valamint szervezeti szabályzatát, és kérte a törvényes vallásfelekezetként való elismerésüket. Miklós Imre előterjesztést intézett az MSZMP KB Agitációs és Propaganda osztályához, hogy a párt részéről a törvényes elismeréshez szükséges hozzájárulás is rendelkezésre álljon. Az ÁEH elnöke az előterjesztésben megállapította, hogy "a következetes politikai és egyházpolitikai befo-
- 290/291 -
lyásoló tevékenység hatására a nazarénusok... feladták az állammal szembenálló nézeteiket, elfogadták az állam felügyeleti jogát". Hozzátette, hogy a Szabadegyházak Tanácsával való kapcsolatuk hozzájárult ahhoz, hogy a közösség tevékenysége ma már megfelel a törvényes előírásoknak. Jellemző, hogy az ÁEH elnöke a törvényes elismerés előnyeit mérlegelve arra hívta fel a párt figyelmét, hogy a közjogi státusz rendezése lehetőséget teremt társadalmi, politikai kérdésekben történő befolyásolásra, működésük hatékonyabb ellenőrzésére. Ezenkívül törvényes elismerésük hazai és nemzetközi téren is felhasználható annak alátámasztására, hogy a Magyar Népköztársaság biztosítja a lelkiismereti szabadságot és a vallás szabad gyakorlását - érvelt Miklós Imre.[21] Erre azért volt szükség, mert Magyarországon 1976-ban törvényerejű rendelettel kihirdették az ENSZ Közgyűlése által 1966. december 16-án elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát,[22] és bizonyítékot kellett felmutatni arra vonatkozóan, hogy a gyakorlatban is létezik vallásszabadság Magyarországon. A szükséges párthozzájárulás elnyerése után elhárult minden akadály a jogi státusz rendezése elől, és a Krisztusban Hívő Nazarénus Gyülekezetek az 1/1977. (III. 18.) ÁEH sz. határozattal államilag elismert vallásfelekezetté váltak.[23]
2. Világszerte számos országban működik a mormonok felekezete, vagyis a Jézus Krisztus Mai Szentjei Egyháza. Ez a XIX. században az Amerikai Egyesült Államokban keletkezett vallási közösség Magyarországon nem tekint vissza történelmi múltra.
A mormon egyház először 1979-ben kezdeményezett kapcsolatfelvételt az Állami Egyházügyi Hivatallal. Az ezt követő években több ízben folytattak tárgyalásokat a felekezet magyarországi működésének, illetve törvényes elismerésének lehetőségeiről. A szervezet megalakításához szükséges magyarországi taglétszámmal és vezetőkkel azonban nem rendelkeztek, így a törvényben előírt jogi feltételek hiányára hivatkozva az Állami Egyházügyi Hivatal minden alkalommal elutasította az elismertetés iránti kérelmüket.[24]
1987-ben a mormon egyháznak egyik, politikai és gazdasági körökben egyaránt jelentős befolyással rendelkező vezető tisztségviselője (apostola) látogatást tett Magyarországon.[25] A washingtoni magyar nagykövetség javaslatára Miklós Imre, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke fogadta az apostolt, és a mormon egyház lehetséges magyarországi működéséről folytattak tárgyalást. Miklós Imre a találkozó alkalmával kifejtette, hogy a törvényes feltételek teljesítése esetén nincs akadálya az állami elismerésnek, a bejegyzés megtörténtéig is az itt élő mormon vallásúak hallgatólagosan gyakorolhatják hitüket.[26]
Mivel az NDK-ban ekkor már törvényes keretek között működött a mormon egyház, az ÁEH felelős tisztségviselői a német tapasztalatok tanulmányozására látogatást tettek az NDK Egyházügyi Államtitkárságán. Német kollégáik tájékoztatása szerint a közösségnek politikai konfliktusa soha nem volt az állami szervekkel, a mormon egyház lojális volt a szocialista társadalmi rendszerhez. A felekezet missziós tevékenységével kapcsolatban elmondták, hogy számos esetben, így Magyarország esetében is házasságok kötésével oldják meg a mormon hit "átültetését".[27]
A magyar állami vezetőknek jól jött a mormon közösség kezdeményezése, hiszen ennek az egyháznak a tagjai között számos olyan politikus, illetve üzletember volt, akik komoly befolyással rendelkeztek az Egyesült Államokban. A mormon közösség törvényes elismerésével a magyar - amerikai gazdasági kapcsolatok fellendülése volt várható. Ez pedig ebben az időben komoly érdekeltsége volt a magyar kormánynak. Így e cél érdekében a magyar hatóságok nem gördítettek akadályt a felekezet törvényes elismerése elé. A mormon egyház vezetői tárgyalást folytattak Magyarország miniszterelnök-helyettesével, aki a kapcsolatok fejlesztése mellett foglalt állást.[28] A megbeszélés következményeképpen a magyar állam tájékoztató anyagokat küldött a mormon egyház vezetőinek
- 291/292 -
a magyarországi gazdasági helyzetről. A mormon egyház területi elnöke meghívására a tárgyalások Frankfurtban folytatódtak, ahol már konkrétan a magyarországi egyház szervezeti és működési szabályzatának tervezetét tekintették át. A mormon vezetők készségesnek mutatkoztak a magyar állam által elvárt módosításokat a szabályzatban eszközölni, és a szocialista állam iránti lojalitásukról, valamint a gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről biztosították a magyar tárgyaló feleket.[29] A hazai egyház létszámáról a magyar hatóságoknak csak feltételezett adataik voltak, de a szervezeti szabályzat garantálta a törvény által előírt minimum egy egyházközséget (20 főt). A mormon vezetők a szervezeti és működési szabályzat tervezetét átdolgozták a magyar kormány kérésének megfelelően, s így az "alkufolyamat" eredményeképpen 1988. június 1-jei hatállyal a mormon egyház törvényesen elismert vallásfelekezetté vált Magyarországon.[30]
3. A 70-es években két törvényesen elismert felekezetben, a Magyarországi Metodista Egyházban, valamint a H.N. Adventista Egyházban[31] válság alakult ki. Mivel a két eset nagyon sok tekintetben mutat hasonlóságot, ezért együtt elemzem történetüket. Mindkét egyházban lelkészek és egyháztagok csoportja tiltakozott az Állami Egyházügyi Hivatal, valamint a Szabadegyházak Tanácsa tevékenysége ellen, s így szükségszerűen szembefordultak a "lojális egyházvezetéssel". Ilyen protestálásra a legtöbb hivatalosan elismert felekezetben (pl. bulányisták a katolikus egyházban, betánisták a református egyházban) sor került ugyan, de az említett közösségekben a kialakult helyzet tényleges szakadáshoz vezetett.[32] A protestálók csoportját mindkét felekezet kizárta sorai közül, akik a későbbiek folyamán a velük egyetértő és hozzájuk csatlakozó egyháztagokkal együtt - miután a hivatalos egyházvezetéssel nem sikerült megegyezésre jutni -, a lelkiismereti szabadság, valamint a szabad vallásgyakorlás alkotmányban deklarált jogára hivatkozva kérték önálló felekezetként történő állami elismerésüket. Egyik csoport sem kívánta az eredeti hitelveiket megváltoztatni, hiszen nem teológiai, hanem kizárólag egyházpolitikai okokból jött létre a különállás. A kizárt metodistáknak sikerült 1981-ben Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség néven törvényesen elismert státuszt szerezni, de a kizárt adventista hívők csoportját csak a rendszerváltozás után, az 1990. évi IV. törvény alapján vették egyházként nyilvántartásba. A következőkben e két csoport közjogi helyzetének alakulását tekintem át.
3.1. A Magyarországi Metodista Egyház (MME) 1973. évi közgyűlésén vette kezdetét az a folyamat, amely végül egyházszakadást idézett elő. A szervezeti és működési szabályzat értelmében az említett közgyűlésen a lejárt megbízatású szuperintendens helyett újat kellett volna választani, ez azonban nem történt meg. A törvénytelen eljárás ellen tiltakozó lelkészt a metodista egyház fegyelmi bizottsága 1974. július 1-jei hatállyal fegyelmi úton eltávolította, és a metodista egyházzal fennálló munkaviszonyát megszüntette. A Szabadegyházak Tanácsa a döntéssel egyetértve - az Állami Egyházügyi Hivataltól nyert jogánál fogva - intézkedett a lelkészi igazolvány bevonásáról. Ezzel párhuzamosan hozott határozatot a Szabadegyházak Tanácsa fegyelmi bizottsága és a lelkészképző intézet tanári kara annak a négy teológusnak a kizárásáról, akik vitatták a Szabadegyházak Tanácsa és a metodista egyház eljárásának törvényességét.
Az elbocsátott lelkész többször fordult panasszal az Állami Egyházügyi Hivatal elnökéhez, valamint más szervekhez, és kifogásolta a SZET és a metodista egyház vezetőségének tevékenységét. Az Állami Egyházügyi Hivatal megítélése szerint a metodista egyház és a Szabadegyházak Tanácsa "az állam és az egyház közötti politikai együttműködést figyelembe véve, jogosan és törvényesen járt el". A Hivatal nyilvánvalóvá tette, hogy az állam egyházpolitikai érdekeit szem előtt tartva az ügyben minden támogatást megad a Szabadegyházak Tanácsa és az állammal együttműködő metodista egyházvezetés számára a tiltakozók elleni egyházi intézkedések végrehajtásához. Az ÁEH vezetője az ügy rendezése érdekében azt a lehetőséget ajánlotta fel az elbocsátott lelkésznek, hogy ha elismeri az állam által jóváhagyott metodista egyházi vezetést, akkor segítséget kap, hogy továbbra is lelkész maradhasson. Ezt azonban ő nem fogadta el.[33]
Időközben a tiltakozók és elbocsátottak csoportja ellen bírósági eljárások indultak. A munkahely elvesztésével együtt megszűnt az SZTK támogatás, valamint a családi pótlék. Az egyházi szolgálati lakásból kilakoltatták az el-
- 292/293 -
bocsátott lelkészeket. Mindezekben az akciókban a hivatalos egyházvezetés a Szabadegyházak Tanácsával karöltve járt el, és ehhez minden támogatást megkaptak az Állami Egyházügyi Hivataltól és a többi állami szervtől.[34]
Ezen a háttéren nem meglepő, hogy a helyzet rendezésére irányuló kísérletek eredménytelenek maradtak. A metodista egyház csak abban az esetben lett volna hajlandó felülvizsgálni korábbi döntését, ha a tiltakozó lelkész és társai elfogadják az egyházvezetés politikai és egyházpolitikai nézeteit.[35] Miután több év elteltével sem sikerült az ügyet mindkét fél számára elfogadható módon rendezni, a tiltakozó metodista lelkészek és egyháztagok csoportja - a politikai enyhülés kezdetét kihasználva - 1979-ben kérték az Állami Egyházügyi Hivataltól, hogy Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség néven nyilvánítsa őket törvényesen elismert vallásfelekezetté. A Hivatal az állami elismerést arra való hivatkozással tagadta meg, hogy a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) nem felel meg az 1895. évi XLIII. tc. által előírt feltételeknek.[36] Ez annyit jelentett, hogy a törvény értelmében a megalakulni kívánó vallásfelekezet elnevezése és hitelvei nem lehettek azonosak valamely már törvényesen elismert vallásfelekezet hitelveivel. Márpedig a kizárt csoport és a hivatalos metodista egyház között az eltérő elnevezés ellenére semmiféle teológiai különbség nem volt.[37] A tiltakozók időközben különböző nyugati szervezetek figyelmét is felhívták ügyükre (pl. Szabad Európa Rádió), és ezzel nyomást gyakoroltak a magyar állami szervekre.[38] Esetük negatív példaként hatott a Magyarországról alkotott hivatalos propaganda ellenében, és a magyar hatóságok rossz szemmel nézték ezeket a nyugati kapcsolatokat. Az egyik tiltakozó segédlelkész kapcsolatban állt a demokratikus ellenzékkel, mely szintén kiváltotta az ÁEH nemtetszését.[39]
A tiltakozók 1980-ban ismét kezdeményezték a MET önálló felekezetként történő törvényes elismerését. Az Állami Egyházügyi Hivatal a metodista egyházétól eltérő név választása mellett további feltételként legalább három lényegi szervezeti és hitelvi különbség kimutatását igényelte. A tiltakozók vezetője diplomáciai érzékének köszönhetően sikerült a három pontot úgy megfogalmazni, hogy az ÁEH elfogadta "lényegi különbségnek," holott valójában nem történt változtatás a metodista dogmatikához képest.[40] Az "új" hitelvek produkálásával tehát elhárult a törvényes akadály a jogi státusz rendezése elől. Az elismertetéshez azonban az is kellett, hogy a magyar államnak politikai érdeke fűződjék ehhez az engedményhez. Mivel ebben az időben már komoly gazdasági összeomlás fenyegetett, a nyugati kölcsönök elnyeréséhez szükség volt annak felmutatására is, hogy Magyarországon valóban érvényesül a vallásszabadság. Továbbra is bizonyítani kellett, hogy az "ellenséges propaganda" vádjaival ellentétben az 1976. évi 8. törvényerejű rendelettel kihirdetett Egyezségokmány nemcsak papíron teszi lehetővé a vallás szabad gyakorlását. Erre megfelelőnek mutatkozott a metodisták ügye. Így 1981-ben a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget (MET) törvényesen elismert vallásfelekezetté nyilvánították.[41] A MET nem lett tagja a Szabadegyházak Tanácsának, csupán megfigyelőként vett részt annak munkájában.[42]
3.2. A H.N. Adventista Egyházban 1974/75-ben bontakozott ki az a meghasonlás, amely végül a közösség szakadásához vezetett. A válságot az egyház ökumenikus mozgalomhoz való viszonyának kérdése robbantotta ki. A helyzet ellentmondásosságát az adta, hogy a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának tagja volt a Magyarországi Szabadegyházak Tanácsa, viszont a SZET tagegyházai közül a metodista és a baptista egyház önállóan is tagja volt.[43] Mivel az adventista egyház tagja volt a SZET-nek, a kérdés az volt, hogy ez automatikusan jelen-
- 293/294 -
ti-e a tagegyházaknak az Ökumenikus Tanácsban való tagságát. Miután a tiltakozók megítélése szerint a gyakorlat az utóbbit engedte sejtetni, a kérdés tisztázására adventista (külföldi és magyar teológusokból és egyházi tisztségviselőkből álló) teológiai bizottság ült össze. A vizsgálat eredményeképpen a bizottság megerősítette azt a alapelvet, hogy a H.N. Adventista Egyház elhatárolja magát az Egyházak Világtanácsa égisze alatt szervezett ökumenikus mozgalom teológiájától és politikai magatartásától, és leszögezte, hogy Magyarországon az egyházat a Szabadegyházak Tanácsa nem képviseli automatikusan a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsában.[44] Így tehát a továbbiakban nem a formális álláspont volt a vita tárgya, hanem annak értelmezése és gyakorlati megvalósulása.[45] A tiltakozó csoport úgy vélte, hogy a tantétel formális fenntartása mellett a hivatalos egyházvezetés a gyakorlatban mégsem határolódik el a "felülről irányított", pártállami érdekeket kiszolgáló ökumenizmustól. Az állam egyházpolitikájának ugyanis részét képezte, hogy az Ökumenikus Tanácson keresztül mederben tartsa a felekezeteket, és így ellenőrizhetőbbé tegye az egyházak életét. Még akkor is, ha valamely felekezet nem volt tagja az Ökumenikus Tanácsnak, elvárás volt, hogy az ökumenikus irányvonalhoz igazodjon. Az adventista tiltakozók azért fordultak szembe a hivatalos egyházvezetéssel, mert azok engedtek ennek a politikai nyomásnak.[46]
Az metodista-ügyhöz hasonlóan ebben az esetben is fegyelmi elbocsátások és kizárások következtek.[47] Ennek következetes végrehajtásában aktív szerepet játszott az Állami Egyházügyi Hivatal, valamint a Szabadegyházak Tanácsa. Az adventista egyház lojális elnöke kérte is a csoport felszámolásához a segítséget.[48] Az ÁEH pedig készséggel nyújtott segítséget a "hangadók" elszigeteléséhez, illetve lejáratásához. Az egyházvezetést pedig tervszerűbb, aktívabb, hatékonyabb tevékenységre ösztönözte.[49] A SZET elnöke okkal állapította meg, hogy az Állami Egyházügyi Hivatal az egyháztanács határozata vonalvezetését támogatja, és minden segítséget megad, hogy döntéseinek érvényt is tudjanak szerezni.[50]
Az ügy tisztázása érdekében az elbocsátott lelkészek többször fordultak az Állami Egyházügyi Hivatalhoz. A kizárt metodisták esetéhez hasonlóan az ÁEH-tól rendszerint azt a választ kapták, hogy a problémák rendezése egyértelműen a Magyarországi Szabadegyházak Tanácsa, illetve a H.N. Adventista Egyház hatáskörébe tartozik. A SZET elnöke igényelte is e hatáskört, hivatkozva a SZET szervezeti szabályzatában foglaltakra, miszerint "a Szabadegyházak Tanácsa fegyelmi hatáskörébe tartoznak a tagegyházak vezetőinek, igehirdetőinek erkölcsi, hitelvi vagy politikai eltévelyedései is".[51] Mindezek nagyon jól mutatják azt az összefonódást, amely a lojális egyházvezetés, a Szabadegyházak Tanácsa, valamint az Állami Egyházügyi Hivatal között kialakult.[52]
A 70-es évek második felében és a 80-as évek elején több kísérlet történt a kizárt csoportnak az adventista egyházba történő visszatérésére. A tárgyalások - melyekben az adventista világegyház képviselői is részt vettek, nem vezettek eredményre. A külföldi egyházvezetők 1984-es magyarországi látogatásuk során elhatárolták magukat a szakadároktól, és hivatalosan is kizárták őket az adventista világegyházból.[53] Ezért 1984-ben a kizárt csoport - mivel egyházi tevékenységüket a kizárás elle-
- 294/295 -
nére is törvényes keretek között folytatni kívánták -, Szombatünneplő Krisztusváró Testvérgyülekezet néven önálló vallásfelekezetként történő elismertetésüket kérték az Állami Egyházügyi Hivataltól. Kérelmükben megjelölték azokat a szervezeti és hitelvek értelmezését illető különbségeket, melyek tekintetében eltértek az adventista egyháztól. Hivatkoztak a metodista-ügyre, mely sok hasonlóságot mutatott ezzel az esettel, és végül törvényes elismeréssel zárult. Kérelmüket azonban elutasították azzal, hogy a jogszabályok értelmében azonos hitelveket vallók nem alkothatnak két külön közösséget. Az ÁEH elnöke az ügy rendezésére két lehetőséget jelölt meg: vagy visszatérnek az adventista egyházba, vagy pedig az adventista egyházétól eltérő, más hitelvek alapján alapítsanak új felekezetet. Felhívta továbbá a figyelmüket, hogy törvényes rendet sértő összejöveteleiket haladéktalanul szüntessék be, ellenkező esetben szankciókkal fogják sújtani őket.[54]
A tiltakozók többször fordultak kérelemmel és panasszal a különböző állami szervekhez (Minisztertanács, Legfőbb Ügyészség).[55] Leveleikben minden alkalommal hivatkoztak arra, hogy a Magyar Népköztársaság Alkotmánya deklarálja a mindenkit megillető lelkiismereti és vallásszabadságot, az ENSZ Közgyűlése által 1966. december 16-án elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát kihirdető 1976. évi 8. sz. tvr. pedig részletezi a vallásgyakorlás jogát.[56] Ezek alapján igényelték maguknak a jogot, hogy törvényes keretek között gyakorolhassák vallásukat. Hangsúlyozták, hogy nem ragaszkodnak az egyházként való elismeréshez, bármilyen jogi formát elfogadnak működésük engedélyezésére. Kifogásolták, hogy a működés abbahagyására vonatkozó felszólítás nélkülözi a jogszabályi alapot.
Nagyon tanulságosak az ügyben az ÁEH megbízásából 1984-ben keletkezett jogi szakértői vélemények. Az Egyházügyi Hivatalt jogi tanácsokkal több évtizeden keresztül ellátó jogászprofesszor a metodista-ügyre való hivatkozással kapcsolatban kifejtette, hogy Magyarországon bizonyos "szektásodás" jelenségei tapasztalhatóak, amelynek egyik jelentkezése az adventista egyházból való kiválás. Álláspontja szerint ezt az egyházpolitikai szempontból veszélyes tendenciát nem szabad előmozdítani, sőt meg kell akadályozni. A metodista egyházból kiváltak állami elismerése szerinte egyházpolitikai szempontból igen veszélyes precedenst teremtett, amelyet semmiképpen sem ajánlatos megismételni.[57] A jogi szakértő a Legfőbb Ügyészséghez benyújtott kérelemhez fűzött véleményében elismerte, hogy vallásügyi törvény hiányában valójában nincs olyan jogszabály, amely alapján a működés betiltása megtörténhetne. Szerinte erőltetett jogszabály magyarázattal az el nem ismert vallásfelekezetet egyesületnek lehet tekinteni, és így az erre vonatkozó szabályok alapján lehet a tevékenységet szankcionálni. Ezért a jogászprofesszor azt javasolta, hogy az Állami Egyházügyi Hivatal hívja fel a csoport figyelmét arra, hogy csak az egyesületi jog keretében fejthetnek ki működést, és teljesítsék az ahhoz szükséges feltételeket.[58]
A szakértői vélemény alapján tehát nem lett volna jogi akadálya annak, hogy a kizárt adventisták egyesületként működhessenek, de ezt e lehetőséget soha nem ajánlotta fel nekik az Egyházügyi Hivatal. A kizárt adventisták csoportja azonban nem volt hajlandó az elismertetés érdekében más hitelveket alkotni, mert ez lelkiismereti kényszert jelentett volna számukra. Bizonyos hitelvek gyakorlati értelmezése tekintetében fennálló különbségek pedig az ÁEH megítélése szerint nem adtak kellő alapot új felekezetként történő elismeréshez. Hiába hivatkoztak a kizárt metodisták esetére - hiszen lényegileg ők sem alkottak új hitelveket. Nyilvánvalóan egyházpolitikai indokai voltak annak, hogy ez a csoport törvényes keretek között ne működhessen. Ezt támasztja alá az Egyházügyi Hivatal főosztályvezetőjének a Minisztertanácshoz intézett javaslata, hogy a hozzájuk küldött fellebbezést utasítsa el, mert működésük engedélyezése egyházpolitikailag káros.[59]
Időközben a kizárt egyháztagok különböző zaklatásoknak voltak kitéve a hatóságok részéről. A vezetők útlevelét bevonták azzal az indokolással, hogy kiutazásuk közérdeket sért, így még szocialista országokba sem utazhattak. Gyakoriak voltak a házkutatások, imaházaikat többször hatóságilag lebontották. Miközben törvényesen elismerték a gyakorlatilag alig létező mormon felekezetet (ld. a 3. pontban), a kizárt adventistákat még a 80-as évek végén is az "egyházi ellenzék" körébe sorolták. Jellemző az Állami Egyházügyi Hivatal elnökhelyettesének egy 1987-ből származó feljegyzése, melyben a "következetes és összehangolt munka" "figyelemreméltó eredmé-
- 295/296 -
nyének" tekinti, hogy a szakadár adventisták képviselőjét a világközpont vezetői nem engedték be a tanácskozás helyszínére. Ugyanitt megjegyzi azonban azt is, hogy a koordináció hiányára utal, és az egyházi "szövetségeseket" is elbizonytalanítja, hogy a szakadár adventisták képviselője magas állami tisztségviselők közbenjárására kiutazási engedélyt kapott.[60] Az enyhülés jele ellenére a kizárt adventista egyházrész 1988-ban beterjesztett újabb törvényes elismerés iránti kérelmét ismételten elutasították. Az indokolás az volt, hogy a kérelem a megelőző beadványokhoz képest nem tartalmaz új elemet, ezért nincsen jogi alap a korábbi döntés megváltoztatásához.[61]
Az üggyel kapcsolatban feltétlenül utalni kell az MSZMP Politikai Bizottságának - a metodisták esetében már hivatkozott - 1982. február 2-án született döntésére az egyházi szakadár csoportokról. Ez a döntés adta meg az elismerés iránti kérelem elutasításának politikai hátterét. A jelentésben kifejtik, hogy az utóbbi időben felélénkült szakadár csoportok tevékenysége társadalmilag igen veszélyes, mert felhasználható fellazító törekvésekhez. Megítélésük szerint zavarják az állam és az egyházak közötti rendezett viszonyt, megszegik az állami jogszabályokat, a hivatalos egyházvezetést támadják az állammal való együttműködés miatt. Ezenkívül azt is felrótták a szakadároknak, hogy a törvényes hitéleti kereteket túllépve különösen aktív missziós tevékenységet folytatnak az ifjúság és az értelmiség körében, nyugatról pedig politikai, erkölcsi, anyagi támogatást kapnak.[62] Mindezek az "indokok" elegendőek voltak ahhoz, hogy valamely törvényesen elismert felekezetből kivált, vagy kizárt csoport működését lehetetlenné tegyék. Így az adventisták ügyében - a törvényes elismeréshez fűződő politikai érdek hiányában - szó sem lehetett a tevékenység engedélyezéséről, sőt a cél az ellehetetlenítés volt. Az állam részéről ez a hozzáállás volt jellemző egészen a rendszerváltozásig, hiszen az említett párthatározat irányadó volt az 1988-ban benyújtott kérelem elutasításánál is.[63]
A Politikai Bizottság fenti döntésének a gyakorlatban az "egyházi szövetségesek" bevonásával szereztek érvényt. Következetesen hangsúlyozták, hogy a szakadárok elleni fellépést belső egyházi ügynek tekintik. A valóságban azonban az egyház hivatalos vezetőit ("szövetségeseiket") az állami és társadalmi szervek - kidolgozott terv alapján - politikai eszközökkel továbbra is támogatták az ügy elrendezésében. A lojális egyházvezetők pedig a politikai döntések végrehajtóivá váltak.[64] Ez volt határozottan jellemző az adventista egyház hivatalos vezetőire is, akik a kizárt adventista csoport ügyében a nyolcvanas évek végéig szorosan együttműködtek az államhatalommal.[65]
Az MSZMP Politikai Bizottságának 1989. tavaszán az egyházpolitika helyzetéről és megújításának szükségességéről elfogadott jelentése a kisegyházak helyzetét "rendezettnek" minősítette. Utalás történt arra, hogy tárgyalások folynak szakadár csoportok vezetőivel az állami elismerés feltételeinek megteremtése érdekében.[66] A kizárt adventisták közjogi helyzete azonban a pártállami rendszerben mégsem nyert rendezést. A csoportot a rendszerváltozás után, az 1990. évi IV. törvény alapján Keresztény Advent Közösség néven vették nyilvántartásba.
- 296/297 -
A fenti esetekből világossá válik, hogy a Kádár-korszakban a vallásfelekezetek elismerése kapcsán kettős feltételrendszerről beszélhetünk. Egyrészt adott volt egy jogi feltételrendszer, mely alapvetően a jogszabályokban (1947. évi XXXIII. törvény, valamint az 1895. évi XLIII. tc. hatályos rendelkezései) rögzített kritériumokon alapult, és hivatalos indokolásként szolgált az elismerés megadása, illetve megtagadása esetén. Másrészt létezett egy politikai feltételrendszer, amely sokkal lényegesebb volt az előbbinél. A vizsgált esetek mutatják, hogy a tárgyalt korszakban új vallásfelekezet állami elismerést csak abban az esetben kaphatott, ha ahhoz fontos politikai érdek fűződött. Minden esetben politikai döntés előzte meg az elismerést, illetve annak megtagadását. A jogi feltételek teljesítése - politikai érdek hiányában - nem adott elegendő alapot az elismeréshez, viszont megfelelő egyházpolitikai háttér esetén a jogi kritériumokat nem vették olyan szigorúan. Ez a mechanizmus következetesen érvényesült egészen a rendszerváltozásig. ■
JEGYZETEK
[1] 1947. évi XXXIII. törvénycikk a bevett és az elismert vallásfelekezetek között az elismert vallásfelekezetek hátrányára fennálló különbségek megszüntetéséről. Kiadva 1947. december 23-án. 1947. évi Országos Törvénytár.
[2] Az 1944-ben megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány programja leszögezte, hogy biztosítani kell "a teljes vallásszabadságot". (Az Ideiglenes Nemzetgyűlés Naplója. 23.o.) A Magyarország államformájáról szóló 1946. évi I. tc. az állampolgárok természetes és elidegeníthetetlen jogai között felsorolja a vallás szabad gyakorlásához való jogot. Továbbá azt is kimondja, hogy "e jogokat a magyar állam valamennyi polgárának minden irányú megkülönböztetés nélkül, a demokratikus államrend keretein belül, egyformán és egyenlő mértékben biztosítja". (1946. évi Országos Törvénytár.) A párizsi békeszerződést törvénybe iktató 1947. évi XVIII. tc. szintén deklarálja minden magyar fennhatóság alá tartozó személy részére a vallási különbségek nélkül az emberi szabadságjogok gyakorlásának, köztük a vallás szabad gyakorlásának jogát. A törvény értelmében Magyarország kötelezettséget vállalt a diszkrimináló jogszabályok hatályon kívül helyezésére. (1947. évi Országos Törvénytár.)
[3] Országgyűlési iromány. 1947-1951. I. kötet. 113.
[4] Országgyűlési iromány. 1947-1951. I. kötet. 112.o A törvényjavaslat parlamenti vitája során Ortutay Gyula vallás- és közoktatási miniszter felszólalásában utalt arra, hogy már az 1894/95-ös egyházpolitikai reformok során is egyesek erősen vitatták a vallásfelekezetek jogi státuszában fennálló különbségeket. Idézte Ugron Gábor képviselőt, aki akkori felszólalásában kifejtette, hogy szerinte a megkülönböztetés azt eredményezi, hogy "vannak vallási igazságok és ezeknek van szervezeti organizációja, melyeknek az állam különb támogatást ad, mit más felekezetnek nem ad meg, holott a teljes vallásszabadság szerint minden vallással szemben egyenlő bánásmód szerint kell eljárnia az államnak". Az Országgyűlés 26. ülése 1947. évi december hó 4-én, csütörtökön. Országgyűlési Napló.
[5] Országgyűlési iromány. 1947-1951. I. kötet. 113.
[6] A baptista felekezet elismerése az 1905. évi 77.092. számú VKM körrendelettel történt meg. A metodista egyházat a 120.000/1947. II. VKM. számú rendelettel ismerték el.
[7] 6.270/1946. M.E. számú rendelet.
[8] MOL-XIX-A-21-d-0021-3/1960. Tájékoztató jelentés a szekták tevékenységéről: "Jól időzített politikai elgondolások alapján a történelmi egyházakat ... is fel kell használni a szektákkal szemben. Erre a feladatra különösen alkalmas az egyházi sajtó."
[9] Több felekezet állami elismerésére az Állami Egyházügyi Hivatal megszűnését közvetlenül megelőző időszakban (pl. Jehova Tanúi), valamint az ÁEH megszűnése után (de még az 1990. évi IV. törvény megszületése előtt) került sor.
[10] Az állam és az egyházak közötti egyezmény 25. évfordulóján tartott jubileumi megemlékezés dokumentumai. Budapest, 1974. MOL-XIX-A-21-c-6/17. számú irat.
[11] Erről részletesebben: A Krisztusban hívő Nazarénus gyülekezetek közjogi helyzetének alakulása Magyarországon. MOL-XIX-A-21-c-6/160. számú irat. A tanulmány 1945-ig foglalja össze a legfontosabb eseményeket.
[12] MOL-XIX-A-21-c-6/28. számú irat. A magyarországi evangéliumi kisegyházak tevékenységének főbb tapasztalatai. MSZMP Politikai Főiskolán készült szakdolgozat 1979-ben.
[13] MOL-XIX-A-21-c-67.doboz, 2,4,5/160. számú iratok.
[14] MOL-XIX-A-21-d-0028-3/1963. számú irat. A kisebb egyházak, felekezetek és szekták jelenlegi helyzete: "A Szabadegyházak Tanácsának politikai lényege jelentősége: az eddig teljesen önállóan, decentralizáltan működő kisebb felekezetek, szekták összefogása és az egységes vezetés előnyeinek biztosítása abból a célból, hogy az elaprózott csoportok ellenőrizhetőek legyenek, politikai és egyházpolitikai elgondolások ezen a területen is megvalósulhassanak." MOL-XIX-A-21-d-0012-l/1977. számú irat. Az ÁEH 1977. évi munkaterve: "A Szabadegyházak Tanácsa központi vezetését megszilárdítjuk. Segítséget adunk ahhoz, hogy a társadalompolitikai tevékenységük színvonalasabb és árnyaltabb legyen. Támogatást adunk a vezetésnek ahhoz, hogy kellő körültekintéssel és türelemmel foglalkozzanak az egyes tagegyházak körében jelentkező, a központi vezetéstől eltérő, de nem ellenséges nézetekkel." MOL-XIX-A-21-d-0010-2/1977 Emlékeztető az 1977. február 28-i vezetői értekezletről: "...az együttműködés és az egész egyháziasítási folyamat azzal is együtt járt, hogy kiszélesedett a politikailag progresszív erők bázisa a kisegyházakban, nemcsak az országos vezetőségekben, hanem a prédikátorok között is. ... Az országos vezetőkön keresztül érvényesíteni tudjuk egyházpolitikai törekvéseinket. ... A PB szellemében tovább kell folytatni az egyháziasítást, hogy erősödjön a központi vezetés hatása a prédikátorokra és gyülekezetekre. Olyan tempót és ütemet diktáljanak a SZET vezetői, amely jobban figyelembe veszi a hívő tömegek befogadóképességét. Ez tükröződjék a Szabadegyházak lapjában is. A SZET ne annyira a belső hitéleti dolgok irányítására törekedjen, sokkal inkább a keretek közötti tevékenység betartására."
[15] MOL-XIX-A-21-c-142.doboz, 6/11-1969. számú irat.
[16] MOL-XIX-A-21-c-67.doboz, 5/160. számú irat.
[17] MOL-XIX-A-21-b-197.doboz, 92031. számú irat. A SZET elnöke 1974. augusztus 29-én felhívta az ÁEH illetékeseinek figyelmét, hogy a nazarénus felekezeten belül kialakult szakadár csoportot jugoszláv nazarénusok látogatják, akik "zavarják a lojális egyházvezetés tevékenységét, és ezért hasznos lenne, ha beutazási engedélyt a nevezettek magyarországi látogatáshoz nem kapnának".
[18] MOL-XIX-A-21-c-67.doboz, 2/160. számú irat.
[19] MOL-M-KS-288-5-625.őe.
[20] MOL-XIX-A-21-a-11-1/1976. számú irat; MOL-XIX-A-21-d-0039-4/1976. számú irat. A határozat elvileg nem kizárólag a nazarénus gyülekezet számára adta meg a lehetőséget, hanem minden olyan közösség tagja igénybe vehette ezt, ahol a fegyverfogás a hitelvekbe ütközött. Elsősorban a Jehova Tanúi közösség jöhetett számításba, de mivel az ő hitelveik jóval szigorúbbak voltak ebben a kérdésben a nazarénusokénál, az állami szervek az eljárás elutasítására számítottak. Ez a határozat alapvetően a nazarénusok számára tartalmazott "testre szabott" megoldást. Egy 1985-ből származó dokumentum szerint a nazarénusokon és a Jehova Tanúin kívül nem is szándékoztak más vallási közösségekre kiterjeszteni a határozat érvényességét: "Amennyiben a fegyvernélküli szolgálat lehetőségét kiterjesztenénk más, illegális közösségekre, ez az engedély nélküli csoportok vonzerejét erősítené, ill. újabb olyan szekták keletkezését eredményezheti, amelyek hitelveikbe azonnal beépítenék a fegyverfogás tilalmát. ... Javasoljuk, hogy a Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma HM és a BM illetékeseivel egyeztetve adjon olyan elvi állásfoglalást, amely elősegíti annak egységes értelmezését és gyakorlati érvényesítését, hogy a fegyvernélküli katonai szolgálatra továbbra is csak a nazarénus és jehovista sorkötelesek kerüljenek behívásra." MOL-XIX-A-21-a-11-3/a/1985. számú irat.
[21] MOL-XIX-A-21-d-0028-l/1977. számú irat.
[22] 1976. évi 8. számú tvr. Magyar Közlöny 1976/32.
[23] Magyar Közlöny 1977/24. szám. Az elismeréssel egyidejűleg keletkezett néhány dokumentum az ÁEH irataiból: MOL-XIX-A-21-d-0010-1/a/1977. számú irat. Az ÁEH-ban 1977. szeptember 20-án megtartott országos értekezleten Miklós Imre megállapította: "Rendeztük a ... nazarénusok ügyét." MOL-XIX-A-21-d-0010-2/1977. számú irat. A vezetői értekezleten megállapításra került, hogy a nazarénusoknak "a SZET-tel való kapcsolatuk fokozott és egyre erőteljesebb elmélyítésére van szükség." MOL-XIX-A-21-d-0028-2/b/1977. számú irat. Jelentés a SZET és tagegyházai területén végzett egyházpolitikai munka tapasztalatairól és feladatairól: "A nazarénus felekezet törvényes elismerése folytán kidolgozzuk a felekezet vezetőinek politikai befolyásolási tervét." MOL-XIX-A-21-d-0012-3/a/1977. számú irat. A Protestáns Főosztály munkaterve. "A K.H. Nazarénus Felekezettel való politikai együttműködés lehetőségeit, feladatait, módszereit kidolgozzuk."
[24] MOL-XIX-A-21-a-4-3/1979. számú irat, MOL-XIX-A-21-d-37414/1982. számú irat, MOL-XIX-A-21-d-004-24/1979. számú irat, MOL-XIX-A-21-a-11-4/3/1987. számú irat
[25] MOL-XIX-A-21-a-11-4/3/1987. számú irat.
[26] MOL-XIX-A-21-3-11-4/1987. számú irat.
[27] MOL-XIX-A-21-3-11-4/i/1987. számú irat. Érdekességként érdemes megjegyezni, hogy az NDK-ban 1985-ben engedélyezték a mormon templom felépítését. Ezt nem csak a gyülekezet egyre növekvő méretei indokolták, hanem az is, hogy egyes szertartások végzéséhez nyugati országba kellett utazni, ahonnan igen gyakran nem tértek vissza az egyház tagjai az NDK-ba. uo.
[28] MOL-XIX-A-21-a-11-4/b/1987. számú irat. Marjai József miniszterelnök-helyettes a következőket írta Miklós Imrének a mormon egyházi vezetőkkel történt megbeszélésről: "Hangsúlyoztam, érdekeltek vagyunk abban, hogy a kölcsönös előnyök alapján tovább növekedjék az USA részaránya Magyarország külgazdasági kapcsolataiban, és ennek érdekében mindkét részről további erőfeszítéseket tartunk szükségesnek. ... A magyar-amerikai gazdasági kapcsolatok előmozdításával kapcsolatban kijelentette, hogy látogatásuk növelte a bizalmat hazánk iránt, és a küldöttség minden tagja szószólója lesz a kapcsolatok fejlesztésének. Egyházuk jelenléte egy országban szintén bizalomnövelő tényező, amely közvetett módon több amerikai és európai mormont vonzana turistaként, de üzletemberként is hazánkba. ... Egyházuk jelenléte közvetlen gazdasági előnyökkel is jár, mivel az adott országban vallási közösségük komoly éves költségvetéssel rendelkezik. ... A megbeszélés tapasztalatai alapján hasznosnak és kívánatosnak tartom, hogy - mindenekelőtt az USA-ban dolgozó - kiküldötteink célirányos kapcsolatokat építsenek ki a mormon egyházi vezetőkkel gazdasági kapcsolataink fejlesztése érdekében."
[29] MOL-XIX-A-21-a-11-4/e/1987. számú irat. Miklós Imre jelentése a frankfurti megbeszélésről: "Tárgyalásaink során nagyfokú rugalmasságot tanúsítottak, késznek mutatkoztak az ésszerű, a kölcsönös érdekeket messzemenően figyelembevevő kompromisszumokra. A magyar szocialista társadalmi viszonyokat elismerő és sajátos eszközeikkel segíteni kész magatartást tapasztaltam partnereink részéről. ... Találkoztam és eszmecserét folytattam a közelmúltban hazánkban járt ...-nal is. Átadtam Marjai József miniszterelnök-helyettes elvtárs neki szóló levelét. ... támogatásáról és baráti közvetítőkészségéről biztosított, a gazdasági kapcsolatoknak, a levélben említett, fejlesztésével kapcsolatban."
[30] Magyar Közlöny 1988/24.
[31] Adventista gyülekezet a XIX. század végén jött létre először Magyarországon, de csak 1957-ben vált törvényesen elismert vallásfelekezetté. ÁEH. 1957-166-1/Eln. sz. határozat. 1957. május 21.
[32] Az egyes egyházakon belül a hivatalos egyházvezetést bíráló csoportokat egyszerűen "reakciósnak" bélyegezte az Állami Egyházügyi Hivatal. A tanácsokkal, a pártbizottságokkal, valamint a belügyminisztériummal és a rendőri szervekkel együttesen, kidolgozott terv szerint igyekeztek e csoportok működésének lehetetlenné tételére, illetve felszámolására és lejáratására. A hatóságok segítséget nyújtottak a hivatalos egyházvezetés számára a tiltakozók elfojtására. Ezt támasztja alá az ÁEH egyik tisztségviselőjének a "szakadár" adventistákkal kapcsolatos feljegyzése: "Az egyházvezetést ösztönözzük tervszerűbb, aktívabb, hatékonyabb tevékenységre. Nyújtsunk segítséget a hangadók elszigeteléséhez, ill. lejáratásához. A Belügyminisztérium és az érintett megyei kapitányságok illetékeseit tájékoztassuk az ...-ügy egyházpolitikai értékeléséről, egyeztessük elképzeléseinket a szakadár csoport felszámolását elősegítő politikai és adminisztratív intézkedésekkel kapcsolatban. Közösen dolgozzunk ki perspektivikus tervet a SZET más tagegyházainál kialakult reakciós csoportok /..., csetényi pünkösdiek, csillaghegyi nazarénusok/ további működésének megakadályozására, illetve újabbak létrejöttének megelőzésére." MOL-XIX-A-21-b-420.doboz, 46. számú irat.
[33] MOL-XIX-A-21-a-6-4/1974, 6-4/a/1974. számú iratok.
[34] MOL-XIX-A-21-d-0012-3/a/1977. számú irat. "... nyíregyházi volt metodista lelkész semlegesítését szükséges folytatni. A SZET vezetőségének és az adott kisegyházak vezető testületeinek a reakció elleni konkrét intézkedéseit politikai eszközökkel támogatjuk." Az Állami Egyházügyi Hivatal feljegyezése az ügyben: " /az elbocsátott lelkész/ törvényességet sértő reakciós tevékenységének megszüntetése, valamint a metodista egyház kettészakadásának megakadályozása érdekében a következő intézkedéseket tesszük: További támogatást biztosítunk a Szabadegyházak Tanácsa és a metodista egyház vezetősége számára, hogy az.....ellen hozott egyházi intézkedéseket következetesen végre tudják hajtani. ... Az......ügyben érintett más protestáns egyházak lelkészeit arra ösztönözzük, hogy a maguk területén nyújtsanak segítséget ... elszigetelődéséhez és a hívők körében való leleplezéséhez." MOL-XIX-A-21-a-6-4/a/1974. számú irat. A helyzet visszáságát mutatja, hogy az elbocsátott lelkész panaszleveire az állami szervektől általában a következő választ kapta: ...Panaszukkal nem áll módunkban foglalkozni, - vélt vagy tényleges sérelmük orvoslása a Metodista Egyházra és a Szabadegyházak Tanácsára tartozik. Ügyük rendezése érdekében forduljanak az újonnan megválasztott szuperintendeshez és az egyházvezetéshez." MOL-XIX-A-21-a-6-4/1974. számú irat.
[35] MOL-XIX-A-21-a-5-8/a/1975. számú irat. A lojális egyházvezetés politikai magatartásának egyik jellemzője volt, hogy - a velük szemben támasztott elvárásoknak megfelelően - külföldön a szocialista Magyarország egyházpolitikáját népszerűsítették. A ügy hátterén figyelemreméltó a metodista egyház vezetőjének az Ökumenikus Tanács hivatalos küldöttjeként 1975-ben egy külföldi utazásról szóló beszámolója, amelyben a következőket írta: "Kiemeltem, hogy a kisegyházak állami elismertetése nem politikai-taktikai fogásból, hanem alapvetően a szocializmus elvéből fakadt, amely minden embert egyformának tekint és mindenkinek egyenlő esélyt ad a társadalmi életben. Megemlítettem, hogy az elismertetésnek három haszna volt: 1. Az egyház működése számára legális teret biztosított. 2. Az állam számára áttekinthetővé tette a kisegyházak működését. 3. Egy pár tízezer ember nyugalmát és békességét szerezte meg az a tudat, hogy ugyanolyan elismert tagjai a társadalomnak mint bárki más és abba való beépülésüket semmi sem akadályozza." MOL-XIX-A-21-c-160.doboz, 66/22. sorszám.
[36] MOL-XIX-A-21-d-20.647/1979. számú irat
[37] A kizárt egyházrész neve azért lett Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, hogy legalább a szavak kezdőbetűi emlékeztessenek a metodista eredetre /MET/ ld. Iványi Gábor: MET Beszélő, 1999/1.
[38] MOL-XIX-A-21-d-002-1/1979. számú irat. Jelentés a hazánk ellen irányuló ellenséges propaganda főbb tapasztalatairól: "1979. március 25-i adásában a Szabad Európa Rádió vádolja a kormányt, hogy jogtalanul avatkozott be a metodista egyház belügyeibe, és olyan új vezetést juttatott az élre, amely a kormánynak megfelelő."
[39] Történeti Hivatal, 019764/1. számú dosszié.
[40] 1981. július 4-én kelt beadvány.
[41] Magyar Közlöny, 1981/60. A Politikai Bizottság 1982. február 2-án tartott ülésének jegyzőkönyvében az egyházi szakadár csoportokról szóló jelentésben a MET elismerésével kapcsolatban a következőket olvashatjuk: "E megoldással a metodista egyházban keletkezett feszültség feloldódott, az ellenséges propaganda támadásai egyelőre megszűntek." MOL-M-KS-288-5-846.őe. Jelentés az egyházi szakadárcsoportokról.
[42] MOL-XIX-A-21-c-160.doboz. A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Szervezeti Szabályzatának 7. §-a.
[43] Teológiai Szemle, 1973/1-2. száma közzétette az Ökumenikus Tanács szabályzatát, amely felsorolta a tagegyházakat.
[44] MOL-XIX-A-21-b-420.doboz, 58. számú irat. Az ökumené-kérdés tanulmányozására összeült bizottság jegyzőkönyve. Bp., 1976. november 30.
[45] Ilyen kérdés volt például, hogy ökumenikus-e a SZET lelkészképzője. A lelkészképző intézetben a nem specifikusan felekezeti jellegű tantárgyakat más felekezetű tanárok is tanították, a záróvizsga pedig a Debreceni Református Teológián történt. A hivatalos egyházvezetés ezt összeegyeztethetőnek tartotta az adventista hitelvekkel, a tiltakozó csoport szerint azonban ez elhajlást jelentett az alapoktól, uo. Az Egyházügyi Hivatal egy 1977-ből származó Jelentésében a lelkészképzésnek ezt a formáját egyértelműen az ökumenikus kapcsolatok keretébe tartozónak minősítette. MOL-XIX-A-21-d-0028-2/1977. számú irat.
[46] MOL-XIX-A-21-d-002a-3/a/1979. számú irat. Az ÁEH-nak az állam és az egyházak viszonyáról, a politikai együttműködés és harc hazai tapasztalatairól szóló összegzésében az ökumenizmusról így olvashatunk: "A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa a hazai protestáns egyházak központi szervezete. Érdekeinknek megfelelően erősíti a politikai együttműködést, deklaratív állásfoglalásaival, hazai és nemzetközi békemunkájával. Nemzetközi egyházpolitikai tevékenysége is jelentős. Segítséget nyújtanak a kisegyházak politikai felzárkózásában. Az Ökumenikus Tanács szabályozza a protestáns egyházak kapcsolatát, viszonyát a katolikus egyházhoz. Nemzetközi egyházpolitikai tevékenységét, reprezentatív politikai szerepét a fokozódó követelményekhez szükséges alakítani. ... A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa 1980-ban esedékes vezetőségválasztását használjuk fel érdekeinknek jobban megfelelő strukturális változások bevezetésére. ... Az Ökumenikus Tanács támogassa a katolikus egyházzal való progresszív politikai együttműködést. ... Erősítsük a SZET és az idetartozó tagegyházak tevékenységét a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsában."
[47] MOL-XIX-A-21-b-420.doboz, 7. számú irat
[48] MOL-XIX-A-21-b-420.doboz, 4. számú irat.
[49] MOL-XIX-A-21-b-420.doboz, 46. számú irat.
[50] MOL-XIX-A-21-b-420.doboz, 3. számú irat
[51] MOL-XIX-A-21-b-420.doboz, 5. számú irat.
[52] MOL-XIX-A-21-d-0012-3/a/1977. számú irat. A Protestáns Főosztály munkaterve 1977. július 1-december 31-ig: "Segítséget nyújtunk az adventista egyház országos választó konferenciájának előkészítéséhez. Biztosítjuk, hogy a választó konferencia egyházpolitikai érdekeinknek megfelelően alakuljon, a vezető tisztségbe, kulcspozíciókba a politikai együttműködést vállaló személyek kerüljenek. ... Az adventista egyházban az ........csoport további elszigetelését és...........nyíregyházi volt metodista lelkész semlegesítését szükséges folytatni. A SZET vezetőségének és az adott kisegyházak vezető testületeinek a reakció elleni konkrét intézkedéseit politikai eszközökkel támogatjuk."
[53] MOL-XIX-A-21-a-11-2/1984. számú irat. Jelentés a H.N. Adventista Egyház Generál Konferencia /Washington/ elnökének, és az Euro-Afrika Divízió /Bern/ vezetőinek 1984. január 18-30-ig Magyarországon tett látogatásáról: "...A Generál Konferencia elnökének látogatása eredményes volt, egyházpolitikai érdekeink szerint alakult. Dokumentumokat fogadtak el, amelyekben egyértelműen elítélték a szakadár csoport vezetőinek és tagjainak különállását, ... határozottan kijelentették, hogy Magyarországon minden adventistának az állam által elismert szervezethez kell tartoznia. ... A delegáció magyarországi tartózkodása alatt a Hivatal elnöke több alkalommal folytatott megbeszélést a Generál Konferencia elnökével. Eredeti célkitűzéseinknek megfelelően az ügy rendezését és végső lezárását egyházi kereteken belül tudtuk tartani. A Világszervezet egyértelmű állásfoglalása megteremtette azt a lehetőséget, hogy a szakadár csoporttal szemben egyházpolitikai eredményeink érdekeink veszélyeztetése nélkül lépjünk fel. További faladataink: Egyházpolitikai segítséget nyújtunk az adventista egyház tervezett lépéseihez... Az országos választások érdekeink szerinti alakításával erősítjük az egyház szervezeti egységét, a vezetés tekintélyének növekedését. A helyi államigazgatási szervek bevonásával, a megyei egyházügyi titkárokon keresztül differenciáltan foglalkozunk a csoport megtévesztett tagjaival, ill. intézkedéseket kezdeményezünk a törvényeinkkel tudatosan szembehelyezkedőkkel szemben. ..."
[54] MOL-XIX-A-21-b-420.doboz, 43.370/1984. számú irat.
[55] MOL-XIX-A-21-b, 45.008/1984. számú irat.
[56] Magyar Közlöny 1976/32.
[57] MOL-XIX-A-21-b-420.doboz, 43.370/1984. számú irat. A jogászprofesszor a metodista egyházra való hivatkozással kapcsolatban írja: "Ez a precedens egyházpolitikai szempontból igen veszélyes volt, mert a kivált új felekezet eleinte mint új vallásfelekezet lépett fel, mikor azonban megkapta az elismerést, azonnal osztozkodni akart a régi egyház imaházaiban s más egyházi tárgyakban - még a régi anyakönyveket is elvitte - és azóta nem ismerik el a két felekezet teljes különállását. ... Azt bizonygatta, hogy joga van az előző felekezet templomaira és vagyontárgyaira. Ez a törvény kijátszásához vezet, amit semmi esetre sem lehet megismételni. Javaslom ezért, szíveskedjék a panaszt elutasítani..."
[58] MOL-XIX-A-21-b-420.doboz, ad45.045/1984. számú irat. A szakértő kifejtette: "Már most meg kell állapítani, hogy ha az elismerés megtagadása után a szervezet tovább működik, akkor ellene nem tudunk eljárni a nem létező vallásügyi törvény szankciói alapján. Csak ha a szervezetet egyesületnek tekintjük - és gondolom ez az egyetlen járható út - akkor az egyesületi jog alapján a szervezet vezetősége, sőt tagjai ellen is el lehet járni. Rá kell azonban mutatnom, hogy ez kissé erőltetett jogszabálymagyarázat, de más utat nem lehet követni. Sajnos a polgári korban sem fordult elő ilyen precedens, vagy ha talán előfordult, azt rendészetileg felszámolták. Ezt nem lehet ajánlani, viszont ha nincs vallásfelekezet, akkor csak egyesületről van szó."
[59] MOL-XIX-A-21-d-45.992/1984. számú irat.
[60] MOL-XIX-A-21-a-5-10/a/1987. számú irat.
[61] MOL-M-KS-288-22-57.őe.
[62] MOL-M-KS-288-5-846.őe. A Politikai Bizottság 1982. február 2-án tartott ülése. Jelentés az egyházi szakadár csoportokról.
[63] MOL-M-KS-288-22-57.őe.
[64] MOL-M-KS-288-5-846.őe. Az 54. pontban hivatkozott Jelentésben ez áll: "...Az egyházak hivatalos vezetőit a korrekt partneri kapcsolatok alapján támogatjuk, politikai biztonságukat erősítjük. Politikai, erkölcsi és jogi kötelezettségünknek tartjuk, hogy azok az egyházi személyek, akik politikai szövetségeseink, államunktól megfelelő védelmet kapjanak, ne csalódjanak bennünk." MOL-XIX-A-21-d, 0012-3/1984. számú irat. A Protestáns Főosztály 1984. évi munkaterve: "...A politikai befolyásoló munkánk során fokozott erőfeszítéseket teszünk a politikai szövetség tudatosságának növeléséért. Biztosítjuk, hogy az adventista és a baptista egyházban, valamint az Evangéliumi Pünkösdiek Közösségében sorra kerülő választások politikai érdekeinknek megfelelően alakuljanak. ..." MOL-XIX-A-21-d, 0033a-2/1984. számú irat. A protestáns és kisfelekezeteknél jelentkező reakciós, ellenzéki megnyilvánulások tapasztalatai: "...A kisegyházaknál lezajlott választásokat sikerült olyan irányba befolyásolni, hogy a vezetés összetétele a meglévő személyi ellentéteket enyhítse. El tudtuk érni, hogy az adventista világszervezet vezetői elhatárolják magukat az ... - csoporttól. ..."
[65] A H.N. Adventista Egyház Országos Elnöksége 1986-ban "Szeressétek ellenfeleiteket!" címmel összefoglaló tanulmányt készített az ....-ügy megoldása érdekében. A tanulmány elkészítéséhez az Egyházügyi Hivatal illetékes főosztályvezetőjének véleményét is kikérte az egyház elnöke: "Ezt a tervezetet megbízásomból ... kollégám készítette el. Az ide mellékelt szöveg az első fogalmazvány, amit az elnökséggel, a két területi elnökkel, valamint az Egyháztanáccsal szeretnénk megvitatni, mielőtt a divízióval megismertetnénk. Mi ezek előtt a fórumok előtt szeretnénk a Főosztályvezető úr véleményét ezekben a kérdésekben kikérni és tanácsait szeretnénk kamatoztatni a végleges szöveg kialakításában." Ebben az első fogalmazványban a tanulmány írója elismeri, hogy a hivatalos egyházvezetést felelősség terheli a válság légköréért. A következőket írja: "Az évek során sajnos sokan igyekeztek érdemeket szerezni az eltávolodott testvérek elleni retorziókban, az utánuk való leskelődésben, az egyházvezetéshez küldött terhelő jelentésekkel. Egyszóval kitermelődött egy inkvizítori réteg az egyházban." Ezt a tanulmányt azonban nem hozták az érintettek tudomására, így nem is képezhette alapját a helyzet rendezésének. MOL-XIX-A-21-b-420.doboz, 57235. számú irat.
MOL-XIX-A-21-d-0022-3/1987. Intézkedési terv az adventista szakadár csoportok elleni akciókra: "... A tervezett intézkedések félreértést, az egyházpolitikát támadó vélemények felerősödését válthatják ki. Ennek részbeni megelőzése érdekében a Békés Megyei Népújság jelentessen meg ... egyházelnökkel készített interjút. Tartalmát a főszerkesztő és az egyházügyi titkár dolgozzák ki. ... Javaslat: ... A SZET elnökén és az Adventista Egyház elnökén keresztül biztosítsuk az érintett települések hívő lakosainak közhangulatot befolyásoló támogatását intézkedéseink iránt."
Az adventista egyház elnöke még 1989 tavaszán is egyeztette a választó konferencia előkészületeit az ÁEH illetékeseivel. Az Egyházügyi Hivatal tisztségviselője által készített Emlékeztetőben a következő olvasható: "... elnök mellékelte továbbá a konferencia elé terjesztendő határozatok tervezetét, más keresztény egyházakkal és vallási szervezetekkel való kapcsolataikra vonatkozó irányelveiket. A választó konferencia alkalmával - figyelembe véve a Generál Konferencia vonatkozó határozatait - megújítják a H.N. Adventista Egyház szervezeti szabályzatát, mely a Hivatallal történő egyeztetés után, jóváhagyásunkkal válik érvényessé. ... Javaslat: Megbeszélés céljából április 20-án 14.00-kor vezetői szinten fogadjuk ... divízió elnököt. A határozat-tervezetek tartalmával egyetértve járuljunk hozzá azok konferenciai előterjesztéséhez. ..." MOL-XIX-A-21-a-66.doboz, 9-9/1989. számú irat.
[66] MOL-M-KS-288-5-1061.őe. A Politikai Bizottság 1989. április 5-én tartott ülésének jegyzőkönyve
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD hallgató, Eötvös Loránd Tudományegyetem (Budapest).
Visszaugrás
