A borítón Hieronymus Bosch holland festőnek "A hét főbűn és a négy végső dolog" című festményének részletei láthatóak, s ez előrevetíti e rendhagyó jogesetgyűjtemény témáját: a súlyos emberi gyarlóságoknak és azok ábrázolásának évezredeken átívelő és soha véget nem érő karrierjét, ám a szerző hitét is abban, hogy a bűnök elleni küzdelem nem kilátástalan.
A könyv elején olvasható "bevezető tanácsok" azért fontosak, mert eligazítanak abban, hogyan célszerű az eklektikus anyagban elmélyednünk. A második rész a büntetőjogi szempontból érdekes jogeseteket rövid jellemző vagy figyelemfelkeltő címekkel és sorszámokkal megjelölve ismerteti - ezek szándékosan nélkülözik a műfaji vagy kronológiai csoportosítást, és nem követik a hatályos Btk. szerkezetét sem - végül a szerző "a jogesetek megoldása" című terjedelmesebb, részben a feltett kérdéseket a ma hatályos Btk. szerinti minősítés figyelembevételével megoldja, vagy csak eligazít azok megválaszolásában. A javasolt megoldással az olvasó egyetérthet, vagy - ha úgy gondolja és lehet alapja - olykor meg is cáfolhatja. A jogeseteket tehát a ma érvényes előírások alapján kell megítélni, ám gyakran nem az "egyedüli helyes megoldás" megtalálása a cél, hanem a lehetséges és egyaránt védhető változatok felvázolása.
A történetek leírása lényegre törő, általában csak annyi információt tartalmaz, hogy a megoldást (a jogesetek utáni kérdések megválaszolását) lehetővé tegye. A megfejtések azonban sokszor a történettel kapcsolatos további adalékokat is megemlítenek, körülírják a történelmi hátteret, a személyeket, az cselekmény közegét körülményeit.[2]
A művészeti jogesetek kapcsán (1-132.) a kép értelemszerűen igen változatos. Az irodalmi alkotások sorában Arany János, Petőfi Sándor, Zelk Zoltán, Edgar Allan Poe és mások versei mellett találkozhatunk Jókai, Gárdonyi, Móricz, Dickens, Moliere, Schiller, Gogol, Dosztojevszkij, Puskin, Dante, Ibsen műveivel, de helyet kapnak kortárs szerzők alkotásai is, pl. Lackfi János, Dan Brown vagy Ljudmilla Ulickaja. Olykor a humort sem nélkülöző írások próbálják a bűn komorságát enyhíteni (Mikszáth, Rejtő, Moldova, Capek, P.G. Wodehouse és mások).
Nem maradnak ki ismert és kevésbé ismert operák, rock-zenék és filmalkotások sem: találkozhatunk sok más mellett Beethoven, Mozart, Bizet, Puccini, azután Hitchcock, Almodovar, Barry Levinson, a Monty Pyton, illetve a Doors, a Beatles, a Pink Floyd vagy Jimi Hendrix alkotásaival. Szerepet kap a vallás világa is: a szerző a zsidó, a keresztény, a buddhista és a mohamedán hitvilágból szintén hoz fel jogeseteket.
Sajátos színfoltjai a gyűjteménynek az itt-ott felbukkanó mondókák, illetve mesék, melyek némelyike kapcsán a ma már unokáinak mesélő szerző felidézi: "... kezdő gyakorló szülőként nem kis fejtörést okozott, hogyan lehet ezeket a történeteket a gyerekeknek elalvás előtt "lightos" formában, a felfalás, a mérgezés, az élve elégetés taglalását lehetőleg kerülve elmondani." Másutt így ír: "még a gyermekdalok, és mondókák világa sem mentes 'kriminalisztikai' vonatkozásoktól. Tegyük hozzá gyorsan, az a büntetőjogász, aki még a csillogó szemű gyerekek kántálása vagy éneklése során sem képes kibújni hivatása bőréből, s az ártatlan rigmusokban is csak jogi problémát keres, (ettől isten mentsen meg mindenkit), az nemigen számíthat e sorok írójának megértésére. Természetesen nem szabad mindent 'szakmai kérdésként' kezelni, néha engedjük magunkat mosolyogva játszani is."
Az olykor közismert, máskor ritkaság számba eső anekdoták, külföldi vagy magyar novellák, regények stb. azért is figyelemfelkeltőek, mert az ember óhatatlanul kedvet érez ahhoz, hogy az egész művet (ismét) elolvassa, sok feltevésünk, verziónk csak így válhat igazolhatóvá.
A második részben a történelem világába kalauzol el minket szerző "A jogesetek a régmúlt és a közelmúlt történetéből"(133-240.) az ókortól napjainkig. "színes históriai kaleidoszkópot" nyújtanak.
Az ókori történetek közül számomra a legérdekesebb a "Quantilianus és a traszológia" című eset volt. A neves rétor Hispániában tevékenykedett, és felmentetett egy fiatalembert, akit azzal vádoltak, hogy a szüleit megölte az örökség reményében. A felmentés azon alapult, hogy a tett helyszínétől a vádlott szobájáig vezető falon egy
- 551/552 -
darabig folyamatosan elhalványodó véres tenyérnyomok voltak, majd a folyosó közepétől ismét erőteljes, élesen kirajzolódó lenyomatok kezdődtek. Ez azt igazolta, hogy a valódi gyilkos szándékosan menetközben vérbe mártotta a kezét, hogy a meggyilkoltak fiára terelje a gyanút (mintha a gyilkosnak beállított fiú a szörnyű tett után a sötétben a falon tapogatózva tért volna vissza a szobájába). A menet közben "felfrissített" vérnyomok azonban leleplezték a bizonyíték koholtságát.
A "sötét középkor" kegyetlenkedéséit - a teljesség igénye nélkül - "A köpcsényi börtönben", "Perényi szegény hitvese", vagy a Becket meggyilkolását felidéző esetek mutatják be, de érdekesek a betyárok ellen elkövetett kényszervallatásokat bemutató "Laucsik Máté és Rózsa Sándor", "A betyár Bogár" történetek is, míg a Sobri Jóska esete a korai bűnszervezetben történő elkövetést illusztrálja. Uralkodók, neves személyiségek halálának körülményeit elemzik a "Zách Felicián" a "Sissy végzete", a "Napóleon halála" vagy a XX. századból "Lady Diana tragikus balesete" jogesetek.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
