A szabadságvesztés büntetésüket töltő elítéltekkel szembeni bánásmód fontos értékmérője annak, hogy az állam mennyire tartja tiszteletben az alapvető emberi jogokat. Az elítéltekkel szembeni bánásmód központi eleme, hogy számukra a személyes szabadságuktól való megfosztás jelenti a joghátrányt, ami nem párosulhat egyéb, az emberi méltóságukat sértő körülményekkel. Az Emberi Jogok Európai Bírósága gyakorlata alapján nem egyeztethetőek össze az Emberi Jogok Európai Egyezményével a túlzsúfolt, illetőleg rossz állapotban levő börtönök, miként az elítéltek hozzátartozóikkal történő kapcsolattartása sem korlátozható indokolatlan mértékben. A magyar jogalkotó az elmúlt években (több esetben egyértelműen az Emberi Jogok Európai Bírósága ítélkezési gyakorlatának hatására) számos alkalommal módosította az elítéltek jogállására vonatkozó szabályokat, melyek így a börtönök zsúfoltsága kivételével összességében összhangban állnak a strasbourgi bíróság által rögzített követelményekkel.
A szabadságvesztés büntetésüket töltő elítéltekkel szembeni bánásmód fontos értékmérője annak, hogy az állam mennyire tartja tiszteletben az alapvető emberi jogokat. Ugyan kétségtelen, hogy a jogerősen elítélt személyek korábban valamilyen bűncselekményt követtek el, azonban számukra a személyes szabadságuktól való megfosztás jelenti a joghátrányt, ami nem párosulhat egyéb, az emberi méltóságukat sértő körülményekkel. Napjainkban már Európában általánosan elfogadott, hogy a nemzeti jog garantálja az elítéltekkel való megfelelő bánásmódot, mégis időről időre felmerül egyes államokban (hol egyedi ügyekben, hol tömegesen) a fogvatartottak emberi méltósága megsértésének lehetősége. Nem véletlen, hogy a belső jogon túlmenően számos nemzetközi egyezmény, és azokon alapulva nemzetközi bírói és egyéb szervek (ideértve mindenekelőtt az Emberi Jogok Európai Bíróságát és a Kínzás és az Embertelen vagy Megalázó Büntetések vagy Bánásmód Megelőzésére alakult Európai Bizottságot, a CPT-t) tevékenysége is rendkívül fontos ebben a témakörben.
Az elítéltek jogi helyzetének folyamatos vizsgálata elsősorban a hazai ügyészi szervezet feladata, és csupán az ügyek kis hányada jut el valamely nemzetközi fórum elé (sőt a hazai bíróságok előtt is meglehetősen csekély az elítéltek számára kedvező ítéletek száma). Tanulmányom elsődleges célja a hazai büntetés-végrehajtási intézetekkel kapcsolatos gyakorlat bemutatása, ezért a strasbourgi bíróság magyar vonatkozású ügyeit részletesen, míg a más államok ellen zajló ügyeket csak utalásszerűen ismertetem.
A közelmúltban nem csupán Magyarországgal szemben, de egyre több ügyben hozott az Emberi Jogok Európai Bírósága olyan ítéletet, melyben a börtönkörülmények (és ezen belül is a fegyintézetek zsúfoltsága) miatt állapította meg az Emberi Jogok Európai Egyezménye 3. cikkének sérelmét.
A börtönzsúfoltsággal kapcsolatos legismertebb magyar ügy tényállása szerint Szél László kérelmező azért fordult a Bíróságához, mert miután emberölés bűntettének minősített esetében bűnösnek találták és jogerősen 15 évi börtönbüntetésre ítélték, a Budapesti Fegy-
- 415/416 -
ház és Börtönben öt éven át oly módon tartották fogva, hogy (egy 9 hónapos időszaktól eltekintve) az egy főre jutó terület nem haladta meg a 3,15 m2-t. A kérdéses időszakban a Budapesti Fegyház és Börtön telítettsége 150%-os, míg az országos arány 2007. októberében 132%, 2008. júliusában 122% volt.[1] Az ügyben megvizsgálandó első kérdés az volt, hogy a kérelmező kimerített-e valamennyi érdemi jogorvoslati lehetőséget, ekként kérelme egyáltalán befogadható-e. A bepanaszolt magyar kormány idézte a Sárközi ügyben született döntést, melyben az Emberi Jogok Európai Bizottsága megállapította, hogy "bár az illetékes ügyészséghez fordulás lehetősége a vonatkozó jogi szövegekben bizonytalanul van megfogalmazva abban a tekintetben, hogy kötelező-e kivizsgálni az egyedi panaszokat, és hogy a kérelmező jogosult-e határozatot kapni a saját ügyében, mindezek ellenére a felügyeleti mechanizmus hatékony jogorvoslatnak bizonyult."[2] A konkrét esetben azonban az Emberi Jogok Európai Bírósága úgy ítélte meg, hogy tekintettel arra, hogy a magyar börtönök túlzsúfoltak általában is, és konkrétan a Budapesti Fegyház és Börtön is, ezért bármilyen börtönhatósághoz vagy ügyészhez fordulás a zsúfoltság tekintetében bizonyosan nem tekinthető hatékony jogorvoslati lehetőségnek, hiszen többlet-férőhely teremtésére egyik hatóságnak vagy ügyészségnek sincs törvényes eszköze.[3]
Ami a zsúfoltság kérdését illeti, a Bíróság a CPT azon megállapítására hagyatkozott, mely szerint 4 m2 egy főre jutó életteret tartott minimálisan elfogadhatónak.[4] Tekintettel arra, hogy a konkrét esetben több, mint 4 éven keresztül nem vitatottan nem jutott legalább ekkora élettér a kérelmező számára, ezért a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az Egyezmény 3. cikkében foglalt embertelen és megalázó bánásmód tilalmának sérelme állapítható meg. Az ügyben a Bíróság a kérelmező számára 12 ezer euró nem vagyoni kártérítést ítélt meg, mely rendkívül magas összeg, és amennyiben az elkövetkező időszakban több hasonló marasztalásra is sor kerül, rendkívül komoly terhet jelenthet a magyar költségvetés számára, rákényszerítve a jogalkotót a börtönök zsúfoltságának valamilyen formában történő csökkentésére - mely történhet új börtönök építésével éppúgy, mint a szabadságvesztésközpontú büntetőpolitika módosításával. Megjegyzést érdemel, hogy 2012. januárjában a Kovács István Gábor-ügyben a Szegedi Börtön túlzsúfoltságára is tekintettel állapított meg a strasbourgi bíróság 10 ezer euró nem vagyoni kártérítést.[5]
Említést érdemel, hogy a jogalkotó a 12/2010. (XI. 9.) KIM rendelettel módosította a 6/1996. (VII. 12.) IM rendeletet, mely a szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályait tartalmazza. A módosítást követően az IM rendelet 239. §-ának (1) bekezdése értelmében a zárkában (lakóhelyiségben) elhelyezhető létszámot úgy kell meghatározni, hogy személyenként lehetőség szerint 10 m3 légtér és 4 m2 mozgástér jusson. Tekintettel arra, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt folyamatban levő ügyekről a magyar jogalkotó hivatalosan is értesül, ezért a módosítás célja feltehetően az lehetett, hogy ne minősüljön a nemzeti jog előírásaival ellentétesnek a börtönök túlzsúfolt állapota, mely (belső jog szerint jogszerűnek minősülő) állapot pedig a magyar kormány számára hivatkozási alapul szolgálhatott volna a strasbourgi bíróság előtti eljárásban. Látható, hogy a kívánt módosítás nem érte el a jogalkotói célt, már csak azért sem, mert a börtönök zsúfoltságával kapcsolatos panaszokat nem a hatályos magyar jog, hanem az Emberi Jogok Európai Egyezménye és a Bíróság saját esetjoga alapján ítéli meg a strasbourgi bíróság. Egyes nézetek szerint azonban még a 4 m2 alapterület is távol áll az elégségestől: Vókó György megjegyzi, hogy a CPT gyakorlatából közvetett módon az vezethető le, hogy a 9-10 m2 alapterületű egyszemélyes zárkát tekinti kívánatos méretűnek.[6]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
