A polgári per közvetlen funkciója a peres felek közötti jogvita elbírálása. E jogvita mindig konkrét, tehát elválaszthatatlanul egy adott tényálláshoz kapcsolódik, mely tényállást a perben - a jogvita beazonosítása és eldönthetősége érdekében - feltétlenül meg kell állapítani.[1] Ennek megfelelően a jelentős tények állításának kötelezettségét az új Pp. (2016. évi CXXX. törvény, a továbbiakban: Pp.) 4. § (2) bek. is a felekre telepíti, hisz a fél állításai nélkül a bíró nem tud miről dönteni,[2] illetve a bíróság főszabályként[3] csak a felek által előadott tényállást állapíthatja meg (pozitív vagy negatív módon). Ezért a Pp. 170. § (2) bek. c) pontja magától értetődő módon mondja ki, hogy a keresetlevélnek szükségszerű tartalmi elemét képezi a kereseti kérelmet megalapozó tények állítása,[4] az 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 121. § (1) bek. c) pontjával egyezően.[5]
A régi Pp. megoldásával ellentétben ugyanakkor a Pp. már az elsőfokú eljárásban is szigorúan szabályozza a tényállítások megtételének módját és idejét,[6] valamint komoly következményeket fűz a tényállítások megváltoztatásához. A régi Pp. 235. § (1) bek. csak az elsőfokú eljárást követően tiltotta meg főszabályként az újabb tények állítását, az elsőfokú eljárásban a fél az általa korábban előadott tényeket jobbára kedvére módosíthatta és egészíthette ki,[7] ami valóban az eljárás elhúzódását okozhatta, ennyiben tehát érthető, hogy az új Pp. a tényállítások megváltoztatását már az elsőfokú eljárásban is kordába kívánja szorítani. A régi Pp. 146. § (5) bek. a) pontja azt is külön leszögezte, hogy nem minősül keresetváltoztatásnak az, ha a felperes a keresettel érvényesített jog megváltoztatása nélkül annak megalapozására újabb tényeket hoz fel, vagy a felhozottakat kiigazítja. Ezzel összhangban a magyar jogirodalom keresetváltoztatás alatt a kereseti kérelem megváltoztatását értette[8], mely keresetváltoztatás következtében az eredeti kereset tárgytalanná válik, s helyébe a megváltozott kereset lép. Ezzel szemben a Pp. 7. § (1) bek. 12. a) pontja keresetváltoztatásnak tekinti (egyebek mellett) azt is, ha a fél a keresetével összefüggésben előadott korábbi tényállításához képest (eltérő vagy) további tényre hivatkozik, mégpedig attól függetlenül, hogy miért tesz a fél további tényállításokat (önmagától,[9] az alperesi előadásokra reagálva,[10] netán a bíró anyagi pervezetése mentén[11]). Ebből levonja a következtetést a jogirodalom, hogy a keresetlevelet követő szinte minden felperesi nyilatkozat keresetváltoztatásnak lesz tekinthető.[12]
A Pp. a keresetlevélben előadott tényállítások megváltoztatását (ami tehát keresetváltoztatásnak minősül) főszabályként csak a perfelvétel lezárásáig engedélyezi [183. § (4) bek.], de a 183. § (5) bek. szerinti kötelező bírságolással még ezen belül is arra ösztönzi a feleket, hogy a tényállításaikat nyomban tegyék meg, ha arra perjogi lehetőségük adódik.[13] A perfelvétel lezárulta után pedig a keresetet
- 397/398 -
megváltoztató tényállításra csak a Pp. 215. § (1) bek. a) pontjának szigorú szabályai szerint van lehetőség [többé-kevésbé a régi Pp. 235. § (1) bek. logikája szerint][14].
A Pp. fent vázolt szabályozásának a leglényegesebb momentuma, hogy a 7. § 12. a) pont szerint nemcsak a tényállítások megváltoztatása, hanem a kiegészítése is keresetváltoztatásnak minősül. A keresetváltoztatás kapcsán pedig a Pp. 185. § (4) bek. kimondja, hogy a keresetváltoztatás előtti nyilatkozathoz kötődő keresetlevél előterjesztési, illetve perindítási joghatások a perfelvételt lezáró végzés meghozatalával elenyésznek, amit egyes jogirodalmi vélemények különösen aggályosnak tartanak.[15]
Az elévülést a Ptk. 6:25. § (1) bek. c) pontja értelmében megszakítja (egyebek mellett) a követelés bírósági eljárásban történő érvényesítése, ami a jogirodalom[16] és a bírói gyakorlat szerint is a keresetlevél benyújtásával történik meg azzal, hogy mivel az elévülési határidő anyagi jogi határidő, a keresetlevélnek az elévülési határidő utolsó napján a bírósághoz be kell érkeznie.[17] A kereset benyújtása a tárgyává tett, a keresettel érvényesíteni kívánt jog elévülését szakítja meg, a Ptk. 6:25. § (1) bek. c) pontjának azon további feltételével, hogy a bíróság az eljárást befejező érdemi határozatot fog hozni, értelemszerűen a keresettel érvényesített jog tárgyában. Vagyis, ha a keresettel érvényesített jog az eljárás során oly módon változik meg, hogy a felperes az eredetileg érvényesített jog helyet másik jogot érvényesít (pl. eredetileg az alperes mint vevő késedelme miatt a vételárat követelte, majd utóbb a per során ehelyett inkább a szerződésszegés miatt kártérítést követel), akkor az eredeti (a példánkban a vételár iránti) követelés elévülését az eredeti kereset benyújtása nem szakítja meg. A Pp. 185. § (4) bek. szabályozása kapcsán Éless úgy foglal állást, hogy annak a keresetváltoztatásnak, amely a kereset tartalmának (kérelem) vagy tárgyának (érvényesített jog) megváltoztatásával jár, érintenie kell a keresetindítás korábban beállt jogi hatásait, ha azonban a fél az érvényesített jog megváltoztatása nélkül, azt alátámasztandó eltérő vagy további tényre hivatkozik, nem kellene a keresetindítás hatályait érintenie.[18]
A továbbiakban ezért azt vizsgáljuk, hogy mi tekintendő a korábban megtett tényállítások megváltoztatásának, és mi a pontos - eljárási és anyagi jogi joghatása - a tényállítás-változtatásnak, különös tekintettel az elévülésre. Végül levonunk egy de lege ferenda következtést.
A tényállítás (miként elsősorban a jog is) nyelvi jelenség. A nyelvészet az állításokat mondattanilag (szintaktikailag) és pragmatikailag[19] is elemzi. A mondattanon belül a tényállítás természetes alapegysége a következőképpen írható fel: A - Á (az alany van, volt, megtörtént, cselekszik stb.). Mondattanilag a bővítmények nem növelik a tényállítások számát, a tényállítások száma attól függ, hogy a nyilatkozó hány állítmányt használ. A felperes tehát egy állítást tesz meg akkor is, amikor azt állítja, hogy az alperes tartozik neki, és akkor is, amikor azt állítja, hogy az alperes kölcsön jogcímén tartozik neki 30 000 000 forint tőkével.[20]
Pragmatikailag ugyanakkor egyértelmű, hogy a második esetben a felperes többet akar állítani, és több információt közöl a címzettel (a bírósággal és az alperessel). Míg az első esetben valóban egyetlen tényt állít (alperesi tartozás), addig a másodikban már három, jogilag releváns állítást közöl a felperes a bírósággal: (i) az alperes tartozik neki, mégpedig (ii) kölcsön jogcímén, (iii) egy konkrét összeggel. Valamely korábbi tényállítás bővítményekkel történő ellátása (a korábbi állítás cizellálása) szintaktikailag tehát az állítások számát nem növeli, azonban pragmatikailag az állított információk mennyiségét igen. Informatív tartalmát illetően ugyanis megkülönböztethetjük egyrészt az olyan állítást, mely növeli vagy módosítja a címzett (bíróság, ellenérdekű fél) számára rendelkezésre bocsátott információk halmazát, másrészt pedig az olyan állítást, amely nélkülözi az informatív többletet (tehát redundáns). A perjogban a tényállítást pragmatikai szempontból vizsgálhatjuk haszonnal (feltételezve, hogy a kijelentések szintaktikailag helyesek).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
