A magánjogi szabályozással kapcsolatban az egyik alapvető elvárás az, hogy az alapján világos legyen, hogy az egyes kockázatokat a felek közül ki viseli, és hogy a kockázatok elosztása a felek között méltányos és észszerű legyen. Tanulmányunkban elsősorban azt fogjuk vizsgálni, hogy e követelményeknek mennyiben tesz eleget a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvénynek az egyes szerződéstípusok esetében a kárveszély átszállására vonatkozó szabályozása.
Kulcsszavak: kárveszély, kárveszély-átszállás, adásvételi szerződés, vállalkozási szerződés, bizományi szerződés, bizalmi vagyonkezelési szerződés, rendhagyó letéti szerződés, lízingszerződés, tartási és életjáradéki szerződés
Ahhoz, hogy a kárveszély átszállásának problémájával behatóbban foglalkozzunk, először is azt kell tisztáznunk, hogy mit értünk kárveszély alatt. Ezzel kapcsolatban két megközelítéssel találkozhatunk a jogirodalomban. Az első szerint kárveszélyviselés alatt azt értjük, hogy a dolog mindenkori tulajdonosa viseli azt a kárt, amelynek megtérítésére mást nem lehet kötelezni.[1] Ez lényegében azt jelenti, hogy a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) Ötödik - Dologi jogi - Könyvének 5:22. §-ában[2] szereplő kárveszély ugyanazt jelenti, mint a Hatodik - Kötelmi jogi - Könyvének 6:122. §-ban[3] megjelenő kárveszély.[4] Ezzel szemben más szerzők úgy vélik, hogy a kárveszélynek a magánjogban több jelentése van. Eszerint a "dologi jog a tulajdonosi kárveszélyviselést általános kártelepítési főszabályként szabályozza, míg a szerződési jogi szabályozás körében a kárveszély viselése a szerződő felek közötti relatív jogviszony keretei között értelmezhető. A szerződési jogban a kárveszélyviselés így más értelmet kap, mint a tulajdonosi kárveszélyviselés. A szerződési jog csak a kötelezettség teljesítettnek tekintendősége szempontjából használja a kárveszélyviselést (a kárveszély átszállását), amely
- 257/258 -
arra ad választ, hogy a teljesítést nyújtó fél a maga részéről szabadult-e a kötelemből, továbbá, hogy a vele szemben ellenszolgáltatás nyújtására köteles félnek teljesítenie kell-e akkor is, ha a szolgáltatáshoz annak megsemmisülése, károsodása folytán ténylegesen nem jutott hozzá."[5]
Az álláspontok közötti különbségnek elsősorban az lenne a jelentősége, hogy milyen körben kell alkalmazni a 6:122. §-nak - a kárveszélynek a teljesítéssel való átszállására vonatkozó - szabályát. Az első megközelítésből ugyanis az következik, hogy ezt a szabályt csak azokra a szerződésekre kell alkalmazni, amelyeknek a keretében a kötelezett dolog tulajdonjogát ruházza át. Ennek megfelelően azon szerződések keretében nem értelmezhető a teljesítéshez kapcsolódó kárveszélyátszállás, amelyeknek a közvetett tárgya ugyan dolog, de a teljesítés nem jár a tulajdonos személyének a megváltozásával (pl. bérlet, egyedi letét stb.).[6]
A másik álláspont híveként Darázs Lénárd egyrészt azt fogalmazza meg, hogy a kárveszélyviselés problémakörét ki kellene terjeszteni a dolgok mellett a jogokra is. Azaz az 5:22. §-ban foglalt rendelkezést analógia útján a joggyakorlatnak a jogokra is alkalmaznia kellene, mert a kockázatviselés a jogok körében is értelmezhető. Ezzel kapcsolatban Darázs Lénárd példaként azt az esetet említi, amikor egy védjegy vonatkozásában valamelyik áruosztály tekintetében nem hosszabbítják meg az oltalmat, és így a védjegy értéke csökken. Ha ezt a következményt másra nem lehet áthárítani, akkor azt - a dolog tulajdonosához hasonlóan - a védjegy jogosultja viseli.[7] Álláspontunk szerint ez a megközelítés eddig is élt a magánjogban: például ha egy korlátolt felelősségű társaságot különböző, az üzleti kockázatból fakadó veszteségek érnek, és ezért csökken az adott társaságban fennálló üzletrészek értéke, akkor azt természetesnek vesszük, hogy ezt a kárt az adott üzletrész jogosultja viseli. Ugyanis az a vagyontárgy feletti jogosultság alapvető természetéből következik, hogy ha olyan veszteség következik be a vagyontárgyban, amelynek megtérítésére más személyt nem lehet kötelezni, akkor azt a vagyontárgy felett rendelkező személy viseli. Tehát inkább arról van szó, hogy az 5:22. §-nak a kárveszélyviselésre vonatkozó szabálya nem tekinthető a tulajdonjog fogalmához képest (5:13. §)[8] további normát tartalmazó rendelkezésnek, hanem a tulajdonost az 5:13. § - azaz a tulajdonjog fogalma - alapján akkor is terhelné a kárveszély-viselési kötelezettség, ha arról az 5:22. § külön nem rendelkezne. Mivel a dolgoktól eltérő vagyontárgyak - így a jogok és követelések[9] - vonatkozásában a Ptk. jellemzően nem tartalmaz különös szabályokat a rájuk vonatkozó jogosultságokkal kapcsolatban, ezért értelemszerűen külön kárveszély-viselési szabályokat sem tartalmaz. De ez nem jelenti akadályát annak, hogy külön rendelkezés nélkül[10] is arra a következtetésre jussunk, hogy a dolgokhoz hasonlóan az egyéb vagyontárgyak esetén is azok jogosultjai viselik azt a kárt, amelynek megtérítésére más személyt nem lehet kötelezni. Tehát az 5:22. §-ban található kárveszély-viselési szabályt a jogtudomány és a joggyakorlat eddig is megfelelően alkalmazta az egyéb vagyontárgyakra, azaz nemcsak a jogokra, hanem a követelésekre is. Hiszen a követelésekkel kapcsolatban is bekövetkezhetnek olyan körülmények, amelyek folytán csökken az értékük - lásd pl. elévülés -, és ennek következményeit a jogosult viseli, ha arra más személyt nem lehet kötelezni. Ezért a továbbiakban a kárveszélynek a szerződés teljesítésével való átszállásának fogalmába - külön utalás nélkül is - értelemszerűen azokat az eseteket is beleértjük, amikor nem egy dolog, hanem egy egyéb vagyontárgy - tehát jog vagy követelés - átruházására vállal kötelezettséget a kötelezett.
E kiegészítés mellett a kárveszélyviselés különböző - tehát a dologi jogi, azaz a mindenkori tulajdonost terhelő kárveszélytől eltérő - jelentései mellett állást foglaló szerzők elsősorban azt emelik ki, hogy "a kárveszélyviselés nem csak a dologban bekövetkezett, másra át nem hárítható károkat foglalja magában, hanem mindenfajta kárra értelmezhető, így pl. szerződéses kapcsolatban a gondossági vagy használati kötelmekre, valamint a szerződésen kívüli kapcsolatban nem dologban okozott károkra is."[11] Ebből következne az, hogy a 6:122. §-nak a - kárveszélynek a teljesítéssel való átszállására vonatkozó - szabályát a tulajdonátruházó szerződéseken kívül egyéb szerződésekre is alkalmazni kellene azokban a kérdésekben, amikor arra keressük a választ, hogy a szolgáltatás nyújtásának elmaradása, fogyatékossága, lehetetlenülése stb. következtében az ellenszolgáltatást kell-e, és ha igen, akkor milyen mértékben kell nyújtani.[12] Állás-
- 258/259 -
pontunk szerint e megközelítés azonban több szempontból is vitatható. Egyrészt nehezen tudunk elképzelni olyan esetet, amikor egy nem tulajdonátruházó jellegű szerződésnél a szolgáltatás valamilyen okból nem szerződésszerű, akkor az azzal esetlegesen felmerülő kérdéseket a szerződés megszegésére, valamint a szerződés megszűnésére vonatkozó szabályok ne rendeznék, viszont a 6:122. § - tehát a kárveszélynek a teljesítéssel való átszállására vonatkozó norma - alapján a jogvitát el lehetne dönteni. Másrészt, ha a 6:122. §-t valóban alkalmaznánk a tulajdonátruházó szerződéseken kívül egyéb szerződésekre is, akkor azok esetében meglehetősen bizonytalan lenne annak tartalma. Pl. egy bérleti szerződésnél még el lehet képzelni egy olyan jelentést, hogy ha a bérbeadó egyszer a bérleményt a bérlőnek átadta, és azután a bérlemény elpusztul, akkor ő azt nem köteles újból szolgáltatni a bérlő részére, bár ezt a problémát - ahogyan arra fent is utaltunk - a teljesítés lehetetlenné válására vonatkozó szabályok[13] egyébként is rendezik.[14] Egy egyedi letét esetén azonban még ez sem igaz, gondoljunk pl. arra az esetre, amikor egy ingatlan adásvétele esetén a bejegyzési engedélyt ügyvédi letétbe helyezik, és a letétbe helyezett bejegyzési engedélyek egy az ügyvéd irodáját érintő tűzeset kapcsán megsemmisülnek. Ha az esetet a 6:122. § alapján vizsgálnánk, akkor arra jutnánk, hogy a letevő - azaz az eladó - a maga részéről a szerződést a bejegyzési engedélyek letétbe helyezésével teljesítette, és ezzel átszállt a kárveszély, tehát a bejegyzési engedélyek megsemmisülésének kockázatát ezután a letéteményes - azaz az ügyvéd - és a bejegyzési engedélyek kiadásának követelésére jogosult - azaz a vevő viseli. Ez azonban nem így van, hiszen ilyenkor a vevő követelheti az eladótól a bejegyzési engedélyek újbóli elkészítését és letétbe helyezését. Tehát ennél a szerződésnél a kárveszély teljesítéssel való átszállásáról még ebben a korlátozott értelemben sem beszélhetünk. Végül - ha a kárveszélyviselésnek a szerződési jogban valamilyen a dologi jogitól eltérő jelentést tulajdonítanánk, akkor - azok a tartós jogviszonyok is csak újabb kérdéseket vetnek fel, amelyeknél a tulajdonátruházással szemben egy rendszeresen nyújtott szolgáltatás áll (lásd pénzügyi lízing, valamint a tartási és életjáradéki szerződés). Ugyanis e szerződések körében több elméletileg lehetséges kimenetele lehet annak, hogy ha a szerződés időtartama alatt elpusztul az a vagyontárgy, amelynek tulajdonjogát a teljesítés során át kell ruházni arra a félre, aki az időszakosan visszatérő szolgáltatást nyújtja. Az egyik az, hogy egyáltalán nem szállna át a kárveszély, tehát a tulajdonátruházásra kötelezett féltől továbbra is lehetne követelni a vagyontárgy átruházását, vagy ha ez annak egyedi jellege miatt nem lenne lehetséges, akkor valamennyi kapott szolgáltatást a tulajdonátruházásra kötelezett félnek vissza kellene térítenie az időszakosan visszatérő szolgáltatást nyújtó fél részére. A másik lehetséges kimenetel az, hogy a kárveszély átszáll (mint látni fogjuk, ez a jellemző). Ez elsősorban azt jelenti, hogy a tulajdonátruházásra kötelezett féltől továbbra sem lehet követelni a vagyontárgy átruházását, és nem is köteles az addig kapott szolgáltatásokat visszatéríteni az időszakosan visszatérő szolgáltatást nyújtó fél részére. Ugyanakkor ebben az esetben két további lehetőség merül fel az időszakosan visszatérő szolgáltatást nyújtó fél teljesítési kötelezettsége kapcsán: az egyik az, hogy ugyan nem követelheti vissza az addig nyújtott szolgáltatásokat a tulajdonátruházásra kötelezett féltől, de nem is kell további szolgáltatásokat nyújtania. A másik pedig az, hogy amellett, hogy nem követelheti vissza az addig nyújtott szolgáltatásokat a tulajdonátruházásra kötelezett féltől, továbbra is ugyanúgy kell nyújtania a szolgáltatását, mintha az átruházott vagyontárgy nem pusztult volna el. Tehát önmagában a kárveszély átszállása ezeknél a szerződéseknél nem dönti el egyértelműen, hogy hogyan változik az ellenszolgáltatás nyújtására kötelezett fél teljesítési kötelezettsége.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
