A 2008 júliusának elején közzétett, a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságának döntése a Vajnai kontra Magyarország ügyben1 felkavarta az önkényuralmi jelképek büntetőjogi korlátozhatóságá-val kapcsolatban korábban már lecsendesültnek tűnt állóvizet.
Már meghozatala pillanatában kijelenthető volt, hogy a döntés egyike azon magyar vonatkozású ítéleteknek, amelyek a Bíróság esetjogában kiemelt fontosságúnak számítanak. Ha gyorsan számba vesszük, még egy hasonlót találunk a szólásszabadság alapjogához kapcsolódva, ez az 1999-re datált Rekvényi kontra Magyarország döntés,2 amely - mint azt látni fogjuk - egy ponton össze is függ jelen döntéssel.
A kétségkívül mérföldkőnek számító döntés értékeléséhez először vegyünk szemügyre minden, releváns előzményt, tekintsük át különös figyelemmel a magyar Alkotmánybíróság korábbi határozatát, amely ebben a kérdésben született meg!
1993-ban a következő, "Önkényuralmi jelképek használata" elnevezésű tényállással egészült ki a Btk. (269/B. §):
"(1) Aki horogkeresztet, SS-jelvényt, nyilaskeresztet, sarló-kalapácsot, ötágú vöröscsillagot, vagy ezeket ábrázoló jelképet a) terjeszt, b) nagy nyilvánosság előtt használ, c) közszemlére tesz, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és pénzbüntetéssel büntetendő. (2) Nem büntethető az (1) bekezdésben meghatározott cselekmény miatt, aki azt ismeretterjesztő, oktatási, tudományos, művészeti célból vagy a történelem, illetve a jelenkor eseményeiről szóló tájékoztatás céljából követi el."
A gondolat-, lelkiismereti és szólásszabadság túlzott korlátozása miatt ez a rendelkezés kisvártatva az Alkotmánybíróság normakontrollja alá került. A testület 14/2000. (V. 12.) sz. határozatában nem ítélte alkotmányellenesnek azt, elutasította a megsemmisítésre irányuló indítványt. Indokolásukban a bírák leszögezték, hogy nem feltétlenül a közösség elleni izgatás, általuk korábban meghatározott mércéje [30/1992. (VI. 10.) és 12/1999. (V. 21.) sz. AB határozatok] a szólásszabadság védelmének minimuma, az annál szélesebb körben, de az említett határozatok által korábban két ízben is megsemmisített "gyalázkodás"-nál mindenképpen csak szűkebben korlátozható. A korlátozhatóság határa ott van, ahol "a tiltott magatartás nem pusztán egy - helyesnek vagy helytelennek tartott - politikai nézetet fejez ki, hanem annál több: a demokrácia értékei mellett elkötelezett közösségek méltóságát sértve veszélyezteti a köznyugalmat is".3 Itt védett jogi tárgyként tehát a köznyugalom mellett a közösségek méltósága jelent meg. Az érvelés tovább folytatódik: "büntetőjogi védelem alá vonható a közösségek méltóságát sértő, köznyugalmat veszélyeztető magatartás, ha ez nem kifejezetten meghatározott, azonosítható személy ellen irányul; a kitűzött cél elérése érdekében elvben nincs más és esetleg enyhébb eszköz, mint a büntetőjogi szankció."4
A diktatúrák jelképeinek használata a testület szerint - ellentétben a gyalázkodással - minden esetben tömegek méltóságát sérti meg, mert nem csak azoknak sértő, akik az adott diktatúra áldozatai voltak, hanem minden, a demokrácia értékei mellett elkötelezett személyt sért; az ilyen szólás egyébként is összeegyeztethetetlen a demokráciával. Lakonikus a megállapítás: "Az Alkotmány nem értéksemleges, az Alkotmánynak van értékrendje. Az alkotmányos értékekkel összeegyeztethetetlen véleménynyilvánítást az Alkotmány 61. §-a nem védi".5 Ehhez járul még a köznyugalom megsértése, valamint a speciális történelmi körülmények szerepe, amely - tekintve a diktatúrák időbeli közelségére -szintén a tiltás mellett szól. Más, nyugodtabb történelmű országban talán kevésbé lenne szükség a szólás ilyetén korlátozására. E három körülmény együttesen indokolttá teszi a tényállás megtartását. Ugyanakkor a tiltás nem teljes körű: a jelképek előállítása, megszerzése, tartása, behozatala, kivitele, nagy nyilvánosságon kívüli használata megengedett.
Ez a döntés a korábbi két - és az azóta, 2004-ben és 2008-ban megszületett újabb két - izgatási döntésnek ellentmondani látszik. A bírák észlelték ezt a feszültséget, de nem látták feloldhatatlannak. A méltóságsértések bizonnyal nagy száma - amely a megsemmisített gyalázkodásnál csak akkor érte el ezt a mértéket, ha a magyar nemzetet gyalázzák, hiszen jellemzően minden egyéb, az izgatás bűncselekményének tényállása által védett közösség kisebbségben van, míg itt a "demokrácia mellett elkötelezettek" az Alkotmánybíróság sugallata szerint valószínűleg többségben vannak a társadalomban -, valamint az, hogy a gyalázkodással ellentétben a korlátozásra nem áll rendelkezésre más jogi eszköz, együttesen megalapozzák a rendelkezés alkotmányosságát.
Holló András alkotmánybíró párhuzamos indokolásában ezen érveket nem találja kielégítőnek, ő az alkotmányos értékek védelmére helyezett volna nagyobb hangsúlyt [Alkotmány 2. § (1) bekezdés: "Magyarország független, demokratikus jogállam"]. Kukorelli István alkotmánybíró különvéleményében pedig elutasítja a többségi döntést. Felrója a testületnek, hogy nem alkalmazta az izgatással kapcsolatban alkalmazott clear and present danger mércét. [Ma már nehéz ugyan nyomon követni e szólásszabadság-jogi mérce fordulatos történetét a magyar jogrendszerben, de egyértelmű, hogy Kukorelli álláspontjával szemben az első két iz-gatási határozat - 1992-ből és 1999-ből - még nem alkalmazta azt, a 18/2004. (V. 25.) AB határozat azonban kétségtelenül már bevezette a magyar büntetőjogba, majd ezt a 95/2008. (VII. 3.) sz. újabb AB határozat megerősítette.] Álláspontja szerint a tényállás nem sérti a méltósághoz való jogot, az elkövető büntethetőségének az nem feltétele. Ez ugyan igaz, de a közösség elleni izgatás bűncselekményénél (269. §) - amelyet az alkotmánybíró egy évvel korábban maga is alkotmányosnak ítélt - sem feltétel az izgatásból eredő bármiféle jogsértés megtörténte, sem annak tényleges veszélye; csak a veszély közvetlenségében lehet különbség. Az ott megjelenő "uszítás" feltehetően legtöbbször valóban magasabb intenzitású veszélyt jelent, mint a jelképek puszta használata, de mivel eltérő tényállásokról van szó, az Alkotmánybíróság mérlegelhetett, és úgy döntött, a korlátozás, legyen bár a mérce alacsonyabb, jogos. Kukorelli nem ismeri el a közösségek méltósághoz való jogát sem, mondván, az csak az egyénekhez kapcsolódhat. Ez ugyan jogos észrevétel, csak az egyénnek és nem a közösségnek lehet méltósága - ahogyan azt más AB határozatok is leszögezték, utoljára pedig a 95/2008. (VII. 3.) és a 96/2008. (VII. 3.) sz. AB határozatok tisztázták. Ez a pontosítás azonban a korlátozás alkotmányosságán nem változtat.
A méltóságsértés valóban nem tényállásbeli elem, az érzelmek puszta megsértése, amely egy ilyen jelkép használata által bekövetkezhet, nem elegendő alap a tiltásra. A jelképek használatával összefüggő magatartások pedig sokszor megvalósítják az izgatást, így egyébként is büntethetőek. Mivel nincsen a korlátozást megfelelően alátámasztó kényszerítő érdek, a kifejtett vélemény tartalmán alapuló tiltás megsérti az értéksemlegesség tesztjét. Azzal sem ért egyet a különvélemény, hogy a speciális történelmi körülmények megfelelő indokul szolgálhatnának: a szabadság korlátozásával még sehol nem sikerült megfékezni a totalitárius eszmék terjedését.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
