A jelenlegi magyar jogirodalom túlnyomó részében, de ugyanígy az egyetemi jogi oktatásban is csak elvétve - vagy egyáltalán nem - lehet találkozni perjogi - ill. tágabb értelemben eljárásjogi - intézmények jogösszehasonlító módszer útján történő megközelítésével.[1] A gazdasági és ezzel párhuzamosan a jogi kapcsolatrendszerek rohamos nemzetközivé válása ezzel szemben - az utóbbi évtizedek nyugat-európai és észak-amerikai tapasztalatai által is bizonyítottan - egyre komolyabban veti fel azt az igényt, hogy a nemzetközi elemmel rendelkező jogviták fokozott előreláthatósággal történő elintézését egy, a nemzetközi magánjog bejáratott struktúráival egyenrangú nemzetközi polgári eljárásjog segítse elő. Amint azonban a klasszikus kollíziós jog alapvetően sem nélkülözheti a magánjog-összehasonlítást, mint munkamódszert,[2] a nemzetközi polgári eljárásjog céljai is csak idegen eljárásjogi intézmények megismerése és azoknak a már ismert szabályozással való összevetése révén valósulhatnak meg torzításmentesen.
Az eljárásjogi rendszerek összehasonlító elemzése szükségességének ellentmondani látszik a világ összes jogcsaládjában általánosan elfogadott[3] fórum regit processum elve, amely szerint állami bíróság előtti[4] igényérvényesítés
- 113/114 -
esetén a bíróság a saját eljárásjogát alkalmazza. Annak ellenére, hogy több igen jelentős perjogász kérdőjelezte és kérdőjelezi meg a lex fori eljárásjogi omnipraesentiájának hasznát, ill. omnipotentiayának létjogosultságát,[5] azt lehet mondani, hogy az elv több megfontolás miatt is szilárd alapokon nyugszik. A polgári eljárásjog a közjog integráns részeként az állami szuverenitást megtestesítő bírósági igazságszolgáltatásban a maga számára feltétlen érvényesülést követel. Tovább menve: az elv általános érvényét az is indokolja, hogy az eljárásjogi szabályok nagy része szervezethez kötött,[6] vagyis nem szakítható ki az alkalmazására rendelt nemzeti bírósági szervezet öleléséből. Végül a dogmatikai indokokon túlmutató érv, amely kétségkívül a lex fori általános érvényesülése mellett szól, az a - jelen írás megjelenését követően is egy, paradigmatikus változáson csupán csekély valószínűséggel átmenő - szociológiai tény, hogy mivel a bíró - de ugyanígy a többi eljárási jogalany is - csak a saját eljárásjogát ismeri, az idegen eljárásjog alkalmazása a jogbiztonság alkotmányos követelményének sérelmével járna.[7]
Ha ezek szerint - ellentétben a nemzetközi magánjoggal, amelynek kollíziós normái egy idegen jogrendszer anyagi jogának a vitássá tett jogviszony egészére történő alkalmazását rendelhetik, és ezzel az anyagi jogösszehasonlítást mindennapi gyakorlati jelentőséggel ruházzák fel - a nemzetközi polgári eljárásjog nem vezethet egy idegen eljárásjogi rendszer alkalmazásához, vagy másként fogalmazva: ha az egyetlen igazi "eljárásjogi kollíziós szabály" éppen a lex fori elve,[8] akkor mi indokolja mégis az eljárásjogi rendszerek összehasonlító elemzését? A kérdés már csak azért is indokolt, mert a fórum regit processum elvének összes jogcsalád általi elfogadása azt a gyakran "eljárásjogi
- 114/115 -
tolerancia"-ként meghatározott hozzáállást feltételezi az egyes államok részéről, amely alapvetően a mindenkori hazaitól eltérő eljárást a hazaival egyenértékűnek fogadja el. Jól mutatja ezt önmagában az elismerési és végrehajtási egyezmények (európai közösségi szinten immár részben rendeletek), valamint a különböző jogsegélyegyezmények puszta léte. E nemzetközi eljárásjogi jogforrások a lex fari elvének általános elismertsége tükrében azt (is) szimbolizálják, hogy az egyes államok alapvetően egyenértékűnek ismerik el egymás perjogait, hiszen az ítélet elismerése, végrehajtása egyben az azt megelőző eljárás implicit jóváhagyását is jelenti. Hasonlóan az eljárási jogsegély is implikálja azt a kiindulópontot, hogy a megkeresett állam alapvetően egyenértékűnek ismeri el a megkereső állam eljárási rendjét a sajátjával.
Az elmondottakból következik, hogy az eljárásjog-összehasonlítás létjogosultsága, sőt szükségszerűsége azon a ponton kezdődik, ahol a lex fari hatóköre végződik. Erre különböző eljárásjogi szituációk egész sorában találunk példát. Tipikus példa a perbeli jog- és cselekvőképesség megítélése,[9] vagy egyes bizonyítási eszközök bizonyító ereje.[10] Több problémát jelent - meghatározott jogrendszerek érintettsége esetén - az anyagi joggal közvetlenül összefonódó, ill. az anyagi jog és az eljárásjog határterületén elhelyezkedő intézmények sora: vélelmek, bizonyítási teher, elévülés, a jogvédelem módja. Ezeknél már egy komolyabb, kvalifikációs kérdés merül föl; példának okáért az elévülést egyes angolszász jogrendszerek, így az Egyesült Államok anyagi jogainak többsége a kontinentális tradíciótól eltérően eljárásjogi jogintézménynek tekinti. Ennek ellenére a kontinentális bíró a kollíziós joga alapján alkalmazandó amerikai tagállami lex causae mellett természetesen nem fogja a saját lex forija, szerinti elévülést alkalmazni az amerikai gondolatmenet szerint. Fordított esetben azonban már nagyobb lehet a nehézség (európai lex causae és amerikai lex fori, utóbbi az elévülésre is kiterjedően). Látható, hogy hasonló kérdéseknél a jogösszehasonlítás azzal a kvalifikációs alapkérdéssel kell, hogy kezdődjön, hogy egy szóban forgó jogintézmény egyáltalán anyagi vagy eljárásjogi jellegű-e, és hogy ezt a kérdést az érintett jogok közül melyik alapján kell eldönteni.[11]
További példa lehet a jogvédelem módja tekintetében a kereset fajtáinak különböző jogrendszerek általi eltérő kialakítása. Bizonyos jogviszonyok védelmét egyes jogrendszerek jogalakító vagy megállapítási keresettel biztosítják, míg mások ugyanazt a joghatást nem a bírósági határozat jogerejéhez, hanem a felek jogalakításához fűzik. Az alkalmazandó anyagi jog érvényre juttatása ilyen esetekben szükségessé teheti a lex fori elvének részbeni feladását, ill. egyes eljárásjogi jogintézmények lex causae szerinti kvalifikációját. Pl. vala-
- 115/116 -
mely ország joga a tag társaságból történő kizárását csak perléssel és a bíróság jogalakító ítéletével teszi lehetővé, míg más jogrendszerek ilyen perlési lehetőséget nem ismernek (hanem csak a kizáró taggyűlési határozat utólagos bírósági megtámadását).
Végül pedig több polgári eljárásjogi tárgyú nemzetközi egyezmény is a lex faritól eltérő eljárásjog alkalmazását rendeli, ill. teszi lehetővé, elkerülhetetlenné téve ezzel az eljárásjog-összehasonlítást. Példaként említhető az egyre nagyobb jelentőségre szert tevő hágai nemzetközi bizonyítási jogsegélyegyezmény azon rendelkezése, amely lehetővé teszi, hogy a bizonyítás felvételére ne a lex fori, hanem a megkereső állam bizonyítási eljárási szabályainak alkalmazásával kerüljön sor.[12] Ismeretes, hogy uniós szinten a bizonyítás-felvételi rendelet hatálybalépése óta nemcsak ugyanilyen lehetőség adott, hanem a rendelet részben az eljárásjog és az állami szuverenitás közvetlen összefonódását, és ezzel szükségszerűen a jogsegélygondolatot is meghaladva már közvetlen eljárási jogosultságot is ad bizonyítás-felvétel céljából valamely másik tagállam területén.[13] Ugyanebbe a körbe sorolható a - számos nemzetközi jogforrásban elismert - "legnagyobb kedvezmény elve", mely szerint meghatározott eljárási cselekményre kötelezett eljárási alany nemcsak a lex fori, hanem a személyes joga által biztosított, adott esetben tágabb hatókörű megtagadási okokra is eredménnyel hivatkozhat.[14]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
