A Kúria Elnöke a Kúria Kollégiumvezetőinek indítványa alapján, az ítélkezési tevékenység vizsgálatának keretében - valamennyi szakágra kiterjedően - indokoltnak látta a Kúria nem érdemi határozataival kapcsolatos ítélkezési gyakorlat megvizsgálását. Ezért a 2015. január 16. napján meghozott, 2014.El.II.JGY.1/2. számú határozatával joggyakorlat-elemző csoportot állított fel, amelynek vizsgálati körét "A Kúria nem érdemi határozatainak vizsgálata" tárgykörében határozta meg [2011. évi CLXI. törvény (Bszi.) 29. § (1) bekezdése; valamint a Kúria Ügyviteli Szabályzatáról szóló 21/2012. Elnöki Utasítás (KÜSZ.) 28. § (1) bekezdése és 30. §-a].
A Kúria Elnökének a vizsgálat tárgyára vonatkozó döntése egyben meghatározta a Joggyakorlat-elemző Csoport munkájának módszereit is, mivel az elemző tevékenységnek igazodnia kellett a bírói gyakorlat elemzésre kijelölt területének egyedi sajátosságaihoz. Az adott esetben ez azt jelentette, hogy a vizsgálat kizárólag a Kúria által hozott nem érdemi határozatokra terjedt ki. Ezek pedig gyakorlatilag azokat az eseteket fedték le, amelyekben a Kúria valamely törvényben meghatározott ok fennállása miatt elzárkózott a felülvizsgálati eljárás lefolytatásától és a jogerős ítélet érdemi felülbírálatától. Ezek pedig az esetek szinte teljes egészében azokat a határozatokat foglalták magukban, amelyekben a Kúria a felülvizsgálati kérelem valamely törvényi feltételének a hiányát észlelte és emiatt annak befogadását megtagadta, valamint elrendelte a fél rendkívüli perorvoslati kérelmének hivatalból történő elutasítását.
Mivel a Joggyakorlat-elemző Csoport - valamennyi Szakágra kiterjedően - kizárólag a Kúria határozatait vizsgálta, a Kúria Elnöke annak tagjait a Kúria bírái közül jelölte ki akként, hogy abban valamennyi Kollégium és Szakág képviselete biztosított legyen. Ugyanebből az okból külső tag bevonására nem került sor. Ennek megfelelően, a Kúria Elnökének döntése alapján, a Joggyakorlat-elemző Csoport személyi összetétele az alábbiak szerint alakult: [Bszi. 29. § (2) bekezdése és a KÜSZ. 33. § (2) bekezdése]
- a Joggyakorlat-elemző csoport vezetője:
- Dr. Molnár Ambrus tanácselnök (Polgári Kollégium Polgári Szakág),
- a Joggyakorlat-elemző Csoport tagjai:
- Dr. Katona Sándor tanácselnök (Büntető Kollégium),
- Dr. Farkas Attila bíró (Polgári Kollégium Polgári Szakág),
- Dr. Osztovits András bíró (Polgári Kollégium Gazdasági Szakág),
- Dr. Márton Gizella bíró (Közigazgatási és Munkaügyi Kollégium Közigazgatási Szakág),
- Huszárné Dr. Oláh Éva bíró (Közigazgatási és Munkaügyi Kollégium Közigazgatási Szakág),
- Szolnokiné Dr. Csernay Krisztina bíró (Közigazgatási és Munkaügyi Kollégium Munkaügyi Szakág),
- a Joggyakorlat-elemző Csoport munkáját segítették:
- Dr. Soltész Ilona tanácsjegyző,
- Dr. Muzsalyi Róbert tanácsjegyző.
A Joggyakorlat-elemző Csoport a vizsgálatait olyan időben kezdte meg, amikor az új Polgári perrendtartás kodifikációs munkálatai már folyamatban voltak. E körülményre figyelemmel kiemelt feladatának tekintette, hogy feltárja, rögzítse és mutassa be az 1952. évi III. törvénynek a Kúria nem érdemi határozataira vonatkozó rendelkezései körében kialakult bírói gyakorlatot abból a célból, hogy az a későbbiekben összehasonlítási és viszonyítási alapként szolgálhasson az új szabályok elemzéséhez és értékeléséhez. Emellett a vizsgálat figyelemmel volt arra is, hogy a nem érdemi felülvizsgálati határozatok fogalmát és jogintézményét várhatóan az új Pp. is ismeri és alkalmazza majd, ezért az arra irányadó szabályok megalkotásának az elősegítéséhez elvégezte a korábbi tapasztalatok összegzését és elemzését. Ezenkívül célként fogalmazódott meg, miszerint a jelenleg hatályos 1952. évi III. törvény rendelkezései a 2016-2017. években még bizonyosan hatályban maradnak, amelynek során indokolt azok egységes értelmezésének és alkalmazásának biztosítása. A Joggyakorlat-Elemző Csoport munkája során kiemelt figyelmet fordított arra, hogy a Kúria nem érdemi határozatai - amelyek az első- másodfokú bíróságok eljárására csak közvetett hatást gyakorolnak - a felülvizsgálatot előterjesztő jogkereső közönség és jogi képviselői kar számára alapvető jelentőségűek. Ezért indokoltnak látta annak transzparens módon történő bemutatását, hogy a Kúria a törvény előírásainak megfelelően milyen követelményeket támaszt a felülvizsgálati kérelmekkel szemben és mikor látja azokat befogadásra alkalmasnak, illetőleg mikor, milyen okból és mit minősít érdemi elbírálásra alkalmatlannak.
A Joggyakorlat-elemző Csoport az alakuló ülését 2015. február 23. napján tartotta, amelyen meghatározta működésének fő céljait, valamint vizsgálati tevékenységének munka-és ütemtervét [KÜSZ. 34. § (1)-(2) bekezdései]. Ennek során a Kúria Elnökével egyetértésben döntött arról, hogy valamennyi szakágban, teljeskörűen, a 2013. évben meghozott nem érdemi határozatokat vonja vizsgálatának körébe [KÜSZ. 36-37. §-ok és 39. § (4) bekezdése].
A Joggyakorlat-elemző Csoport a vizsgálat módszerét illetően úgy határozott, hogy az érintett határozatok kigyűjtését követően azokat szakáganként, a szakágban szolgálatot teljesítő tanácsjegyzők közreműködésével, a határozatok egyedi áttekintése és releváns elemeinek rögzítése, majd pedig ezek elemzése útján dolgozza fel [KÜSZ. 39. § (1)-(4) bekezdései].
- 440/441 -
Ennek eredményeként minden szakterületen készült egy-egy "Ügyválogatás" elnevezésű táblázat, amely a megvizsgált egyedi határozatok legfontosabb paramétereit tartalmazza. Ennek feldolgozásával kerültek összeállításra a "Tartalmi megoszlás" elnevezésű táblázatok, melyek a megvizsgált egyedi határozatok összegzésének eredményeként azt mutatják be, hogy azok milyen gyakorisággal és milyen okok alapján nem láttak lehetőséget a felülvizsgálati eljárás érdemi lefolytatására. A táblázatok mindkét említett típusát a jelen Összefoglaló vélemény mellékletként tartalmazza.
Ezt követte az összegyűjtött és táblázatokba foglalt adatok feldolgozása, amelyre két lépcsőben került sor. Először a Joggyakorlat-elemző Csoport tagjai a saját Szakágukkal kapcsolatban készítettek egy-egy elemző munkát, amely áttekintette és összefoglalta, hogyan alakul az adott Szakágban a nem érdemi határozatok meghozatalának gyakorlata, melyek annak főbb sajátosságai és esetleges tipikus problémái. Ezt követte a több Szakágban is megjelenő, vagy nagyobb súlyú, vagy gyakori problémák körében a szakágak gyakorlatának összehasonlító elemzése, a vitás kérdések további elemzése és a megoldási javaslatok kidolgozása. E munkákat az Összefoglaló vélemény törzsanyagként tartalmazza.
A Joggyakorlat-elemző Csoport az Összefoglaló vélemény végén összefoglalta saját főbb megállapításait és javaslatot tett azoknak a kérdéseknek a megvitatására, amelyekben a Kúria elutasítási gyakorlatának egységesítése és kiszámíthatóvá tétele érdekében testületi döntések meghozatalát javasolja.
A Kúria Elnöke a Joggyakorlat-elemző Csoport feladatává tűzte, hogy vizsgálata terjedjen ki valamennyi Kollégium és Szakág tevékenységére, amelynek a Joggyakorlat-elemző Csoport eleget tett. Ennek során figyelemmel kellett lennie arra, hogy a Közigazgatási-Gazdasági-Munkaügyi és Polgári Szakágak eljárásának - egyben nem érdemi határozatainak - jogi alapját a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény rendelkezései, míg a Büntető Kollégium eljárásában ezt a Büntető eljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény előírásai határozzák meg. A kétféle eljárás között mutatkozó lényeges különbségekre figyelemmel a vizsgálat során szerzett tapasztalatoknak a két nagy terület közötti összehasonlítására nem volt lehetőség. Annak azonban nem volt akadálya, hogy a Joggyakorlat-Elemző Csoport a felülvizsgálati kérelem befogadásának vagy elutasításának mozzanatát az eljárások mindkét típusában vizsgálat tárgyává tegye és elemezze. Ennek eredményeként a mellékletek között megtalálhatók a megvizsgált büntető határozatok adatait tartalmazó táblázatok, valamint az Összefoglaló vélemény törzsanyagában önálló fejezetet kapott az ezek elemzéséről készült vizsgálati anyag is.
[...]
A felülvizsgálati eljárás, mint rendkívüli perorvoslat jogi szabályozása több alkalommal és jelentős mértékben változott az 1993-ban történt bevezetéstől a Polgári perrendtartásnak napjainkban folyó kodifikációjáig. E fejlődési folyamat meghatározott elvi és alapjogi tételek köré rendeződött, amelyek hatással voltak arra is, hogy a felülvizsgálati kérelem előterjesztésének joga milyen feltételek mellett gyakorolható és melyek azok az esetek, amikor a Kúria a rendkívüli perorvoslati eljárás lefolytatását valamilyen ok miatt megtagadja. Az ezzel összefüggő alapjogi tételek forrása egyrészt az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának R (95) 5 számú Ajánlása, másrészt az Alkotmánybíróság felülvizsgálati tárgyú határozatai [az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény 39. § (1) bekezdése].
A Polgári perrendtartás XIV. fejezete által szabályozott felülvizsgálati kérelem jogintézményével összefüggő elvi megfontolások kialakításában fontos nemzetközi tényezőként jelentkezett az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága R (95) 5 számú Ajánlása, amely a polgári és kereskedelmi jog területén érvényesülő jogorvoslati eljárások és rendszerek bevezetéséről és gyakorlásának javításáról szóló irányelveket tartalmazza. Az Ajánlás a tagállamokra nézve közvetlen kötelezettségeket nem hoz létre, elveit azonban a jogalkotók a belső jognak a jogorvoslathoz való jogra irányadó szabályai megalkotása során figyelembe veszik. Az Ajánlás az Emberi Jogok Európai Egyezményéből indul ki, amely biztosítja a bírósághoz fordulás jogát, de csak bűncselekmény esetén ismeri a két-vagy többfokú eljárás fogalmát, míg polgári és kereskedelmi ügyekben nem kötelezi a tagállamokat fellebbviteli bíróságok felállítására. Az Ajánlás azonban elvi szinten minden alsófokú bíróság határozatával kapcsolatban rögzíti a jogorvoslati lehetőség biztosításának kötelezettségét. Rámutat azonban, hogy ez nem jelent abszolút jogosultságot a felülbírálatra és nem zárja ki, hogy a jogorvoslathoz való jogosultság alól a belső jog törvényi szinten és az általános jogelvekkel összhangban álló módon kivételeket állapíthasson meg. A harmadfokú bíróságokkal kapcsolatban felhívja a figyelmet arra, hogy e fórumok elé olyan ügyek kerülnek, amelyeket megelőzően már két bíróság tárgyalt. Ezért indokoltnak látja a harmadik fórumhoz folyamodás lehetőségének korlátozását azokra az ügyekre, amelyeknél ez indokolt. Ilyennek minősíti például a fontos jogkérdések elbírálását, az általános jogelvek megsértésének eseteit, valamint a jog fejlesztésének, vagy a jogegység biztosításának a szempontjait. Kimondja, hogy a jogorvoslathoz való jogosultság követelményét már az egyfokú jogorvoslatot biztosító rendszer is kielégíti és annak nem szükségszerű része a harmadik bírói fórum felállítása. A jogorvoslathoz való joggal történő visszaélések kiküszöbölése érdekében szükségesnek tartja a jogorvoslati kérelmek záros határidőhöz kötött indokolási kötelezettségének előírását, rendkívüli perorvoslat esetén pedig az indokoltság külön kifejtését is. Az Ajánlás indokoltnak látja a másod- és harmadfokú felülbírálatnak az elsőfokú fórum által megállapított tényállásra való korlátozását és az eljárás e szakaszaiból az új tényekre és bizonyítékokra történő hivatkozás lehetőségének kizárását. Lehetőséget lát a felülbírálatnak az ügyek bizonyos aspektusára, így a jogorvoslati kérelemben foglalt kérelemre és indokokra történő korlátozását. A jogorvoslati eljárások gyorsítása érdekében szükségesnek tartja a jogorvoslati joggal való visszaélések kiszűrését, a nyilvánvalóan alaptalan, indokolatlan, rosszhiszemű jogorvoslati kérelmek elutasíthatóságát, a szóbeli tárgyalás intézmé-
- 441/442 -
nyének szűkítését, a tárgyalások időtartamának és az előkészítő iratok számának korlátozását. Összességében az Ajánlás rögzíti azokat a követelményeket, amelyeket a jogorvoslati eljárásról szóló jogi szabályozásnak ki kell elégítenie, továbbá körülhatárolja azokat az eszközöket és módszereket, amelyek alkalmazásával a jogorvoslati eljárások a jogorvoslathoz való jog sérelme nélkül korlátozhatók és ezáltal felgyorsíthatók.
Az Alkotmánybíróság a 9/1992. (I. 30.) AB határozatában a törvényességi óvással szembeni kritika formájában fogalmazta meg azokat a követelményeket és elvi tételeket, amelyeknek a rendkívüli perorvoslat jogi szabályozása során érvényesülniük kell. Eszerint a törvényességi óvás jogintézményének legfőbb sajátossága a jogegységi és jogorvoslati funkciók vegyülése volt, amelynek következtében ezek akadályozták egymás érvényesülését. A jogegységi feladatok ugyanis csak az arra alkalmas eseti döntések kiválasztása útján valósíthatók meg, a jogorvoslati funkció betöltése viszont ezzel össze nem egyeztethető jogi garanciákat igényel. Ezek hiányában sérül a jogbiztonság és a jogerő intézménye, mert a rendkívüli perorvoslatra irányadó szabályok érvényesülése diszkrecionálissá, kiszámíthatatlanná, előre nem láthatóvá válnak. A jogerő intézményének áttörésére ugyanis csak a törvényben előre meghatározott, kiszámítható módon kerülhet sor. A felek akaratától független diszkrecionális jog gyakorlása a polgári perben sérti a jogbiztonság követelményét, a felek rendelkezési jogát és nem fogadható el a perbeli rendelkezési jog szükségszerű és arányos korlátozásának sem. Ugyanakkor a törvényességi óvás megsemmisítésével a jogorvoslathoz való jog alkotmányos követelménye nem szenved sérelmet, mert azt a megmaradó egyfokú fellebbezési rendszer is kielégíti.
Az Alkotmánybíróság 42/2004. (XI. 9.) AB határozata a felülvizsgálati kérelem szabályainak a 2001. évi CV. törvényben foglalt módosítása oldaláról vizsgálta a rendkívüli perorvoslat e jogintézményének elvi és alkotmányos kérdéseit. Az említett törvény a felülvizsgálati kérelem befogadhatóságának feltételeit kibővítette akként, hogy az ügy érdemére kiható jogszabálysértés fennállásán túlmenően megkívánta azt is, miszerint az a joggyakorlat egységesítése terén is vessen fel elvi problémákat. A miniszteri Indokolás szerint a felülvizsgálathoz olyan további törvényi előfeltétel teljesülése is szükséges, amely a felülvizsgálati eljárás lefolytatásának létjogosultságát a konkrét eseten túlmutató érdekkel is alátámasztja. Az Alkotmánybíróság azonban megállapította, hogy a jogszabálysértésen túli feltételek előírása korlátozza, vagy kioltja a jogorvoslati funkció érvényesülését és sérti a jogbiztonság, valamint kiszámíthatóság követelményét. Az orvoslásra szoruló jogsértéssel érintett ügyek köre ugyanis lényegesen tágabb, mint azok az esetek, melyek a jogegységi határozattól való eltérésnek, vagy az elvi jelentőségű jogkérdés felmerülésének az igényét is magukban hordozzák. Ezért ezekhez a jogorvoslati eljárás lefolytatása nem köthető. Emellett a jogszabálysértésnek az ügy érdemére kiható minősítése olyan tartalmi kérdésként értékelhető, amelyben nem adható olyan korlátlan és diszkrecionális jog az egyesbíró kezébe, amelynek gyakorlásával az ügy megfellebbezhetetlenül és végleg elzárható a tartalmi felülbírálattól. Az Alkotmánybíróság a most vizsgált 42/2004. (XI. 9.) AB határozatában kifejtette azt az elvi tételt is, amelynek értelmében a jogorvoslathoz való jog - mint alapvető jog - csak a rendes jogorvoslatra vonatkozik, a rendkívüli jogorvoslat a rendes jogorvoslaton túlmutató többletlehetőség, amelynek léte nem hozható összefüggésbe az Alkotmány 57. § (5) bekezdésével.
Az előbbi tétel alkalmazását és továbbfejlesztését foglalja magában az Alkotmánybíróság 1105/D/2004. AB határozata, amely - egyebek mellett - vizsgálta annak alkotmányosságát, hogy a jogalkotó a végzések elleni felülvizsgálati kérelem előterjesztésének lehetőségét az ügy érdemében hozott végzésekre korlátozta. Rámutatott, hogy nincs akadálya annak, miszerint a törvényhozás meghatározhassa a felülvizsgálattal támadható jogerős határozatok körét és összhangban áll a jogintézmény rendkívüli perorvoslati jellegével, hogy nem minden végzés ellen van helye felülvizsgálatnak. Itt is kiemelte, hogy a jogorvoslathoz való alkotmányos jog csak a rendes perorvoslatra vonatkozik.
A jogorvoslathoz való jogosultság tartalmi elemeit és alkotmányos követelményeit vizsgálta az Alkotmánybíróság a 22/2013. (VII. 19.) AB határozatában. Abból indult ki, hogy az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdése mindenkinek jogot biztosít ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, hatósági és más közigazgatási döntés ellen, amely jogát vagy jogos érdekét sérti. Ennek lényegi tartalma azt követeli meg a jogalkotótól, hogy a hatóságok vagy bíróságok érdemi, ügydöntő határozatai tekintetében tegye lehetővé a valamely más szervhez, vagy ugyanazon szervezeten belüli magasabb fórumhoz fordulás lehetőségét olyan döntés meghozataláért, amely képes a sérelmezett döntést felülvizsgálni, és a sérelem megállapítása esetén a döntésre visszaható módon a sérelmet orvosolni. Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint az Alaptörvény megköveteli, hogy a jogorvoslati jog nyújtotta jogvédelem hatékony legyen, vagyis ténylegesen érvényesüljön és képes legyen a döntés által okozott sérelem orvoslására. A jogorvoslat jogának hatékony érvényesülését számos tényező befolyásolhatja, így többek között a felülbírálati lehetőség terjedelme, a jogorvoslat elintézésére meghatározott határidő, vagy a sérelmezett határozat kézbesítésének szabályai és megismerhetőségének tényleges lehetősége. A jogorvoslathoz való jog hatékony gyakorolhatóságával függ össze a sérelmezett határozat indokainak teljes bemutatása, illetve a határozat alapjául szolgáló iratok és bizonyítékok megismerésének lehetősége is. A jogorvoslathoz való jog hatékony gyakorlására ugyanis kizárólag a bíróság vagy hatóság döntését alátámasztó indokok ismeretében nyílik valódi lehetőség.
E gondolatmenetét folytatja az Alkotmánybíróság a 35/2013. (XI. 22.) AB határozatában, a jogorvoslathoz való jogot korlátozó normák Alaptörvénnyel való összhangjának vizsgálatával kapcsolatban. Megállapítása szerint elsődlegesen azt kell feltárni, hogy alkotmányjogi értelemben érdemi tárgykörre vonatkozik-e a bíróság határozata, továbbá hatékony jogvédelmet jelenthet-e a jogorvoslat biztosítása. Ezenfelül vizsgálat tárgyává kell tenni azt, hogy a jogorvoslathoz való jog korlátozására alkotmányos indokkal került-e sor, továbbá, hogy jogorvoslathoz való jog korlátozásával járó alapjogi korlátozás arányosnak tekinthető-e. Az Alkotmánybíróság szerint a jogorvoslat biztosításának követelménye az érdemi határozatokra vonatkozik. Annak vizsgálata során, hogy mely döntés mi-
- 442/443 -
nősül ilyennek, a döntés személyre gyakorolt hatása és a tárgya meghatározó, vagyis az, hogy a döntés lényegesen befolyásolta-e az érintett helyzetét, jogait. Az Alkotmánybíróság értelmezésében a jogorvoslathoz való jog nem terjed ki a nem állami, például munkáltatói vagy tulajdonosi döntésekre, valamint nem terjed ki az állami, de nem hatósági határozatokra sem [9/2013. (III. 6.) AB határozat].
A jogorvoslathoz való jog alkotmányos kereteit vizsgálta az Alkotmánybíróság a 3059/2015. (III. 31.) AB végzésében. Okfejtése szerint az Alaptörvény jogorvoslathoz való jogra vonatkozó rendelkezéséből sem következik az a kötelezettség, hogy a jogalkotónak két egymástól független fórum érdemi vizsgálatát követően további fórumot kellene biztosítania a másodfokon vesztes fél számára. Rögzítette az Alkotmánybíróság azt is, hogy a felülvizsgálati kérelem hivatalból történő elutasítása már olyan, a felülvizsgálati bíróság hatáskörébe tartozó kérdés, amely nem érinti az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való alapvető jogot.
A felülvizsgálati kérelem megváltoztatásának lehetőségét kizáró rendelkezés alkotmányosságát vizsgálta az Alkotmánybíróság az 1629/2010. AB határozatában. Álláspontja szerint a tilalom arra szolgál, hogy a felek csak átgondolt módon és alapos okra hivatkozással élhessenek a rendkívüli perorvoslat lehetőségével. Kifejtette, hogy ezzel a jogalkotó nem zárta el a felet sem a rendes jogorvoslattól, sem pedig attól, hogy felülvizsgálati kérelmet terjeszthessen elő. Emellett a megváltoztatás tilalma nem teszi a felülvizsgálati eljárást tisztességtelenné, különösen tekintettel arra, hogy a felülvizsgálat alapja mindig jogkérdés, nem pedig ténykérdés. Rámutatott, hogy a felülvizsgálati kérelem helyesbítéséhez vagy kiegészítéséhez fűződő jog - bár a megváltoztatási tilalom hatálya alá tartozik - nem minősíthető alapjognak, ezért a tilalom nem eredményez alapjogi sérelmet.
A felülvizsgálati kérelem előterjesztésének pertárgyértékhez kötését, azaz az értékhatár-korlát alapjogi vonatkozásait vizsgálta az Alkotmánybíróság a 663/D/2000. AB határozatában. A korábban már érintettekkel egyezően részletesen kifejtette, hogy a felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, amely az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében foglalt rendelkezéssel összefüggésbe nem hozható. Mivel a felülvizsgálat az alkotmányban előírt rendes jogorvoslaton túlmenő lehetőség, a törvényhozónak - az egyéb alkotmányos rendelkezésekkel összhangban (pl. diszkrimináció tilalma) - teljes szabadságában áll ennek tartalmát és korlátait megállapítani. A jogorvoslathoz való jog - mint alapvető jog - csak a rendes jogorvoslatra vonatkozik. Tehát a jogorvoslathoz való jogot nem sérti a felülvizsgálathoz való jog korlátozásának az a módja, hogy a jogalkotó a kérelem előterjesztésének lehetőségét pertárgyértékhez kötötte.
Az Alkotmánybíróság az értékhatár-korlátot vizsgálta a hátrányos megkülönböztetés tilalmának az oldaláról is. Utóbbi akkor valósul meg, ha a jogalkotó a jogalanyok között önkényesen, észszerű indok nélkül tesz különbséget. Az adott esetben azonban a felülvizsgálat az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében foglaltakon felül biztosított többletlehetőség, melynek szabályozásakor a törvényalkotó széles döntési szabadsággal rendelkezik. E korlátozás alkotmányossága annak alapján ítélhető meg, hogy van-e a kifogásolt korlátozásnak ésszerű indoka.
Az értékhatár-korlátnak a bíróság előtti egyenlőséghez való viszonyával kapcsolatban pedig az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy e korlátozó rendelkezés nem befolyásolja, hogy a perben érvényesíthető jogait és kötelességeit bárki bírósági megítélés elé vigye. Ezért ez nem érinti a bíróság igénybevételének állami szervek és más személyek tekintetében fennálló egyenlő lehetőségeit és korlátait sem.
Az Alkotmánybíróság több alkalommal vizsgálta a felülvizsgálati eljárásban kötelező jogi képviselet alapjogi összefüggéseit. Ezek között a 141/B/1993. AB határozatában arra mutatott rá, miszerint a polgári perben főszabályként a jogi képviselet nem kötelező és ehhez képest kivételként jelentkezik annak előírása a felülvizsgálati eljárásban, a felülvizsgálati kérelmet előterjesztő fél számára. E jogi képviselőtől elvárható, hogy csak a törvény adta és indokolt esetekben, csak az arra jogosultak nevében, a szakszerűség követelményeinek megfelelően kezdeményezzen rendkívüli perorvoslati eljárást. A jogi képviselő szerepe ugyanis nemcsak a képviselt személy helyettesítése, hanem köteles annak érdekeit védeni, jogai érvényre juttatását pedig elősegíteni. A kötelező jogi képviselet nem érinti a fél jogképességét, nem ütközik sem a bíróság előtti egyenlőség, sem a hátrányos megkülönböztetés tilalmába. Költségkihatásai pedig a pártfogó ügyvéd intézménye folytán nem rekesztik ki a felülvizsgálati eljárásból azokat sem, akik anyagi helyzetük miatt jogi képviselőt meghatalmazni nem tudnak.
A felülvizsgálati eljárásban kötelező jogi képviselet kérdéseivel foglalkozott az Alkotmánybíróság a 3112/2015. (VI. 23.) AB határozatában is. Abból indult ki, hogy az irányadó eljárásjogi szabályok szerint a meghatalmazásnak - a felek szűkítő tartalmú megállapodásának hiányában - általában a per egész tartamára kell szólnia és az főszabály szerint kiterjed a rendkívüli perorvoslatokra is. Ugyanakkor a bíróság a per bármely szakaszában, hivatalból vizsgálhatja a jogi képviselő képviseleti jogának meglétét. A felülvizsgálati eljárásban a Kúriát terheli annak vizsgálata, hogy a felülvizsgálati kérelem előterjesztője a kérelem előterjesztésének idejétől az eljárás e szakaszának teljes tartama alatt rendelkezik-e képviseleti jogosultsággal. Az Alkotmánybíróság kiemelte, miszerint a szabályszerű meghatalmazás megléte a felülvizsgálati eljárásban nem vélelmezhető, illetve nem következtethető ki az alapügyben eljárt bíróságok eljárásából. A felülvizsgálati eljárásban a képviseleti jog hiányában tett jognyilatkozat - ezen belül magának a felülvizsgálati kérelemnek az előterjesztése is - hatálytalan, amelynek jogkövetkezménye a felülvizsgálati kérelem hivatalból történő elutasítása. Az Alkotmánybíróság rámutatott arra is, miszerint jogi képviselet esetén az elvárhatóság mértéke magasabb, mint a jogi képviselet nélküli eljárásokban. Nem eredményezheti valamely jogvesztő eljárásjogi határidő áttörését, ha a fél a jogi képviselőjének mulasztására és saját vétlenségére hivatkozással, a határidő lejárta után kívánna valamilyen eljárási cselekményt elvégezni. A kötelező jogi képviselet alapján eljáró feleket még a bíróságok esetleges iratkezelési hibái sem mentesítik a kötelező határidők és törvényi előírások megtartásának kötelezettsége alól és ez nem sérti a félnek a tisztességes eljáráshoz való jogát sem [Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése].
- 443/444 -
- a rendes jogorvoslathoz való alkotmányos alapjog sem jelent abszolút jogosultságot a felülbírálatra, és nem kizárt, hogy az alól a belső jog törvényi szinten és az általános jogelvekkel összhangban álló módon kivételeket állapíthasson meg.
- a jogorvoslathoz való jogosultság követelményét már az egyfokú jogorvoslatot biztosító rendszer is kielégíti és annak nem szükségszerű része a harmadik bírói fórum felállítása.
- a harmadfokú bíróságok elé általában olyan ügyek kerülnek, amelyeket megelőzően már két bíróság vizsgált. Ezért annak lehetőségét azokra az ügyekre célszerű korlátozni, amelyeknél ez indokolt. Ilyennek minősülnek például a fontos jogkérdések elbírálásának, valamint az általános jogelvek megsértésének esetei, továbbá a jog fejlesztésének, vagy a jogegység biztosításának a szempontjai.
- nincs akadálya annak, hogy a törvényhozás meghatározhassa a felülvizsgálattal támadható jogerős határozatok körét és összhangban áll a jogintézmény rendkívüli perorvoslati jellegével, hogy nem minden határozat ellen van helye felülvizsgálatnak.
- a harmadik fórum előtti felülvizsgálathoz való jog a rendes jogorvoslaton túlmenő többletlehetőség, ezért a törvényhozónak - az egyéb alkotmányos rendelkezésekkel összhangban (pl. diszkrimináció tilalma) - teljes szabadságában áll ennek tartalmát és korlátait megállapítani. Ezen belül a jogorvoslathoz való jogot nem sérti a felülvizsgálathoz való jog korlátozásának az a módja sem, hogy a jogalkotó a kérelem előterjesztésének lehetőségét pertárgy értékhez kötötte.
- a felülvizsgálati eljárásban, a felülvizsgálatot kérő számára előírt kötelező jogi képviselet nem érinti a fél jogképességét és nem ütközik sem a bíróság előtti egyenlőségbe, sem a hátrányos megkülönböztetés tilalmába. A kötelező jogi képviselet a pártfogó ügyvéd intézményére figyelemmel nem rekeszti ki a felülvizsgálati eljárásból azokat sem, akik anyagi helyzetük miatt jogi képviselőt meghatalmazni nem tudnak.
- e jogi képviselőtől elvárható, hogy csak a törvény adta és indokolt esetekben, csak az arra jogosultak nevében, a szakszerűség követelményeinek megfelelően kezdeményezzen rendkívüli perorvoslati eljárást. A jogi képviselő szerepe ugyanis nemcsak a képviselt személy helyettesítése, hanem köteles annak érdekeit védeni, jogai érvényre juttatását pedig elősegíteni.
- a bíróság a per bármely szakaszában, hivatalból vizsgálja a jogi képviselő képviseleti jogának meglétét. A felülvizsgálati eljárásban a Kúriát terheli annak vizsgálata, hogy a felülvizsgálati kérelem előterjesztője a rendkívüli perorvoslati eljárás teljes tartama alatt rendelkezik-e képviseleti jogosultsággal. A szabályszerű meghatalmazás megléte a felülvizsgálati eljárásban nem vélelmezhető, illetve nem következtethető ki az alapügyben eljárt bíróságok eljárásából;
- nem eredményezheti valamely jogvesztő eljárásjogi határidő áttörését, ha a fél a jogi képviselőjének mulasztására és saját vétlenségére hivatkozással, a határidő lejárta után kívánna valamilyen eljárási cselekményt elvégezni. A kötelező jogi képviselet alapján eljáró feleket még a bíróságok esetleges iratkezelési hibái sem mentesítik a kötelező határidők és törvényi előírások megtartásának kötelezettsége alól és ez nem sérti a félnek a tisztességes eljáráshoz való jogát sem;
- a felülvizsgálati kérelem hivatalból történő elutasítása a felülvizsgálati bíróság hatáskörébe tartozó kérdés, amely nem érinti az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való alapvető jogot.
A Kúria a felülvizsgálati eljárásban - kisszámú kivételtől eltekintve - olyan esetekben hoz nem érdemi határozatot, amikor a jogorvoslati eljárás érdemben történő lefolytatásától elzárkózik és a felülvizsgálati kérelmet hivatalból elutasítja. A "hivatalból" jelző utal arra, hogy e jogkövetkezmény alkalmazásának jogi alapja a törvény valamely kötelező alkalmazást igénylő rendelkezése, amelynek érvényesülését a Kúria a felülvizsgálati kérelem befogadása során hivatalból vizsgálja. E kógens szabály vonatkozhat a felülvizsgálati kérelem előterjesztésének törvényi feltételeire, valamint annak alaki vagy tartalmi kellékeire. Az elutasítás oka pedig, hogy az adott ügyben előterjesztett konkrét felülvizsgálati kérelem e jogszabály által meghatározott követelmények valamelyikének nem felel meg.
A felülvizsgálatot korlátozó rendelkezéseknek a jogrendszerben történő elhelyezésével kapcsolatban, a 2001. évi CV. törvény megalkotása során merült fel az a koncepció, amely szerint a felülvizsgálatot kizáró vagy annak korlátokat szabó valamennyi rendelkezésnek egységesen a Polgári perrendtartásban kell elhelyezkednie. Az ezt követően szerzett tapasztalatok azonban meggyőzték a jogalkotót arról, hogy a polgári peres eljárás az anyagi jogok érvényesítésének olyan széles és heterogén körét fogja át, amelynek teljes körű szabályozása nem szorítható egyetlen jogszabály hatálya alá. A felülvizsgálati eljárással kapcsolatban ugyanis nem csak maga a Polgári perrendtartás tartalmaz különleges eljárásokra vonatkozó speciális szabályokat, hanem mind a közigazgatási, mind a gazdasági, mind pedig a polgári szakterületen, számtalan egyéb speciális nemperes eljárás is ismert. Ezek egyebek mellett a felülvizsgálat megengedhetőségére nézve is tartalmaznak az általánostól eltérő rendelkezéseket. Ezen eljárásokra egyébként a Pp. általános szabályait kell alkalmazni, az adott eljárásra irányadó speciális rendelkezések szerinti eltérésekkel. E jogforrások heterogén jellegét belátva, a jogalkotó a 2004. évi CXXVII. törvényben szakított a felülvizsgálat valamennyi korlátjának a Polgári perrendtartásba történő beszorításával és lehetővé tette, hogy azon kívül a különös jogszabályok is tartalmazhassanak a felülvizsgálatot korlátozó rendelkezéseket.
A felülvizsgálati kérelem a lényeges jogi jellemzőit tekintve rendkívüli perorvoslat, mely az arra jogosultat alanyi jogként illeti meg, az elbírálás fóruma szempontjából fellebbviteli jellegű, míg a felülbírálat terjedelmét illetően részben átszármaztató hatályú. Ez azt jelenti, hogy a felülbírálat tárgya csak jogerős határozat lehet, a jogorvoslati kérelmet a megtámadott határozatot hozó bíróságnál magasabb fokú bírói fórum, jelen esetben a Kúria bírálja el, amelynek során azt főszabályként jogkérdésben bírálja felül. A felülvizsgálathoz való jogosultság alanyi jogként történő megfogalmazása a törvényben akként je-
- 444/445 -
lenik meg, hogy a jogalkotó a felülvizsgálati kérelem előterjesztési feltételeinek meghatározása körében a rendkívüli perorvoslat lehetőségét főszabállyá emelte és ehhez képest kivételként fogalmazta meg annak törvényi korlátait. Ilyen korlátozó rendelkezések érvényesülnek alanyi értelemben a felülvizsgálat igénybevételére jogosultak körében, valamint tárgyi értelemben a felülvizsgálattal támadható határozatokat illetően is. Ezek meghatározása során a jogalkotó az anyagi igazságosság érvényesüléséhez és a jogbiztonságot szolgáló jogerőhöz fűződő érdekek megfelelő egyeztetésével járt el és ezek alapulvételével emelte ki az általános szabályok hatálya alól az esetek bizonyos alanyi vagy tárgyi körét, illetve a jogi helyzetek vagy tényállások meghatározott csoportját. Ennek jogi szabályozása során eleget tett annak az alapvető alkotmányos követelménynek, miszerint egyértelműen és előre kiszámítható módon határozta meg, hogy milyen feltételek mellett nyílhat lehetőség a jogerő intézményének áttörésére és mikor áll be az a helyzet, hogy a jogerős határozat már semmilyen további jogorvoslattal nem támadható.
A felülvizsgálati eljárásnak a korlátokra is kiható, további jellemző vonása a felek perbeli rendelkezési jogának az általános szabályokhoz képest korlátozott érvényesülése, valamint a felülvizsgálati bíróság szigorú kérelemhez kötöttsége. Ennek indoka, hogy a jogerős ítélet meghozatalával a másodfokú bíróság a jogerőhatás beállásáig terjedően, véglegesen elbírálta a felek perbe vitt anyagi és eljárási jogait és kötelezettségeit. Ennek eredményeként befejeződött a felek igényérvényesítésének az a szakasza, amelyben perbeli jogaikkal és a per tárgyával szabadon rendelkezhettek. A jogerős ítélet meghozatalát követően a felek mind a per tárgyával, mind a perbeli jogaikkal csak annyiban rendelkezhetnek, amennyiben azt a rendkívüli jogorvoslati eljárásra irányadó szabályok megengedik.
A felek perbeli rendelkezési jogának a felülvizsgálati eljárásban történő sajátos érvényesülésével szorosan összefüggő tétel, miszerint a jogerős ítélet meghozatalának idejére a pernek a ténybeli és jogi keretei véglegesen kirajzolódtak és azok a továbbiakban már nem bővíthetők. Ezért a felülvizsgálati kérelemben sem új tényre, sem új bizonyítékra, sem pedig a másodfokú bíróság által el nem bírált új jogcímre hivatkozni nem lehet. A Kúriának a jogerős ítélet felülbírálata során abból a ténybeli és jogi helyzetből, valamint azokból a perbeli nyilatkozatokból kell kiindulnia, amelyek a másodfokú bíróság számára a jogerős döntés meghozatala idején a rendelkezésére álltak, illetőleg irányadók voltak (BH 1999.123.; BH 2006.556.; BH 2002.21.).
Alapjaiban mind az alanyi, mind a tárgyi korlátok körét a Pp. 270. § (2) bekezdése szabályozza, amely a felülvizsgálatra való jogosultak közé sorolja a feleket, a beavatkozót, valamint az őt érintő rész tekintetében azt, akire nézve a határozat rendelkezést tartalmaz. A jogosulti kör felsorolása taxatív és tartalmilag megegyezik a Pp. 233. § (1) bekezdésében meghatározott fellebbezésre jogosultakkal. E taxációhoz azonban, a felülvizsgálati kérelem rendkívüli jogorvoslati jellegére figyelemmel, az alanyi körre kiható további korlátozó rendelkezések kapcsolódhatnak. Ennek lényege, hogy a felet a rendkívüli perorvoslatra való jogosultság csak akkor illeti meg, ha fellebbezési jogát gyakorolta, vagy nem gyakorolta ugyan, de a másodfokú bíróság az ellenérdekű fél fellebbezése folytán az elsőfokú bíróság ítéletét a hátrányára változtatta meg. Ennek a bírói gyakorlatban is nevesített változata, amikor a nem fellebbező felperes számára megnyílik a felülvizsgálat lehetősége, ha a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet a felperes hátrányára akként változtatta meg, hogy az alperesek egyetemleges marasztalását mellőzte. A törvény e rendelkezésének megalkotását az a jogalkotói szándék vezette, hogy a feleket abba az irányba terelje, miszerint esetleges jogsérelmeikre elsődlegesen a rendes jogorvoslathoz való jog gyakorlása útján keressenek orvoslást és a rendkívüli jogorvoslatot csak kivételesen, ennek eredménytelensége esetén vegyék igénybe. Emellett a jogi szabályozás figyelemmel volt arra is, hogy az elsőfokú ítéletbe belenyugvó és ezért az ellen rendes perorvoslattal nem élő fél - az elsőfokú ítéletnek a hátrányára történő megváltoztatása esetére - ne maradhasson jogorvoslati lehetőség nélkül.
A jogalkotó a felülvizsgálati kérelem rendkívüli jellegével összefüggő, a felülvizsgálat tárgyának, azaz a megtámadható jogerős határozatoknak a körét szűkítő korlátokat is felállított. A rendkívüli jogorvoslathoz való jog ugyanis nem minden jogerős határozattal kapcsolatban gyakorolható. A rendes jogorvoslathoz való jognak minősülő fellebbezés joga a feleket főszabályként minden elsőfokú határozattal - ítélettel és végzéssel - szemben megilleti, mely alól a törvény csak az eljárás folyamán hozott végzésekkel kapcsolatban állapít meg kivételeket. A rendkívüli jogorvoslathoz való jog gyakorlásának lehetősége azonban a jogerős ítéletekkel kapcsolatban sem korlátlan, mert a jogalkotó számos - később megtárgyalásra kerülő - szűkítő rendelkezést fogalmazott meg. A jogerős végzésekkel kapcsolatban pedig a rendkívüli jogorvoslat lehetőségét kizárólag az ügy érdemében hozott jogerős végzésekre korlátozta. Mivel a Pp. 212. § (1) bekezdése értelmében a per érdemében a bíróság mindig ítélettel határoz, az említett korlátozás a peres eljárás során hozott valamennyi végzésre kiterjed, az ügy érdemében hozott végzés fogalma pedig csak a nemperes eljárásokkal kapcsolatban értelmezhető. Ezeket közelebbről a konkrét nemperes eljárásra vonatkozó részletes szabályok határozzák meg. Általánosságban azonban az állapítható meg, hogy a felülvizsgálatra való jogosultság szempontjából tipikusan a nemperes eljárást befejező határozat minősül az ügy érdemében meghozottnak.
A közigazgatási perek olyan sajátos pertípust alkotnak, amelyek tárgya a közigazgatási szervek által hozott jogerős hatósági határozatok bírósági felülvizsgálata. A hatósági jellegű döntések körébe tartoznak azok a jogviszonyok, amelyek a közigazgatási szervek azon jogalkalmazó tevékenysége során keletkeznek, amelyekben a közigazgatási szervek közhatalom birtokában egyoldalúan döntenek a jogviszony másik oldalán álló jogalanyok ügyeiben, jogokat, kötelezettségeket állapítanak meg, tényt vagy jogosultságot igazolnak, hatósági nyilvántartást vezetnek, vagy hatósági ellenőrzést végeznek. E közigazgatási jogviszonyoknak továbbra is jellemző vonása, hogy a felek a polgári jogi jogviszonyoktól eltérően nem mellérendeltségben, hanem egymással alá-fölé rendeltségi viszonyban állnak. Az ennek során meghozott határoza-
- 445/446 -
tokkal szemben speciális jogorvoslati rend és az általánostól részben eltérő felülvizsgálati szabályok érvényesülnek.
Mindezek a vizsgált pertípus azon speciális jogi jellegzetességével állnak összefüggésben, miszerint ezekben az esetekben a jogérvényesítés folyamata két egymástól jól elkülöníthető szakaszból - egyrészt a közigazgatási hatóság alap- és jogorvoslati eljárásából, másrészt a jogerős hatósági határozat bírósági felülvizsgálata iránti eljárásból - tevődik össze. Az általános szabályok alapulvételével ez azt jelentené, hogy a közigazgatási hatóság és a bíróság előtt folyó eljárás teljes vertikuma együttesen öt szakaszt, ezen belül három jogorvoslati eljárást és összességében öt határozatot foglalna magába. Ennek időigénye azonban olyan terjedelmes volna, hogy sértené az állampolgárok jogos érdekeit, valamint indokolatlanul terhelné a közigazgatási szerveket és a bíróságokat is. Ezek elkerülése érdekében a jogalkotó úgy határozott, hogy a közigazgatási perben a bíróság ítélete ellen főszabályként fellebbezésnek nincs helye. Ebből okszerűen az következik, hogy a felülvizsgálati kérelmet kivételesen az elsőfokú közigazgatási bíróság ítélete ellen kell előterjeszteni és az azt elbíráló Kúriának az eljárása során a jogorvoslati és a jogegységi szempontokat egyidejűleg kell érvényesítenie. Ez a rendszer a jogorvoslathoz való joggal kapcsolatos alkotmányossági aggályokat nem vet fel, mert mind a hatósági, mind pedig a bírósági eljáráson belül elkülönül egy-egy jogorvoslati funkciót betöltő szakasz, amelyek a jogorvoslathoz való joggal összefüggő alkotmányos követelményeket kielégítik. A közigazgatási perekben a felülvizsgálati kérelemnek általános jogorvoslattá válása azonban sajátos oldalról veti fel a felülvizsgálati kérelem korlátozhatóságának a problémáját. Egy általános jogorvoslati eszköz kereteinek meghatározása ugyanis más szemléletet igényel, mint egy rendkívüli jogorvoslaté. Ami az utóbbi esetben korlátozásként elfogadható, az nem biztos, hogy az előbbiben is ilyennek értékelhető. Ezért a jogalkotónak a közigazgatási perben érvényesülő felülvizsgálati szabályok meghatározása során e két szempont egyeztetésével kellett eljárnia. Ez a törekvés figyelhető meg az értékhatár-korlát általánostól eltérő szabályozásában, valamint a Közigazgatási Szakágnak a felülvizsgálat kereteit tágító - később megtárgyalásra kerülő - jogegységi határozataiban és kollégiumi véleményeiben is.
A közigazgatási perben érvényesülő speciális jogorvoslati rend megteremtése további technikai feladatok elé is állította a jogalkotót. Mivel a perek e típusában a közigazgatási bíróság elsőfokú határozata ellen nem fellebbezésnek, hanem felülvizsgálati kérelemnek van helye, ezeket ki kellett emelni a Pp. 271. § (1) bekezdésének a) pontjában foglalt - az elsőfokú határozat elleni felülvizsgálatot tiltó - rendelkezés hatálya alól. Ugyanakkor vannak olyan közigazgatási hatósági eljárások, amelyekben az elsőfokú határozat ellen a fél fellebbezéssel nem élhet, ehelyett azt a bíróság előtt keresettel támadhatja meg. Az ennek eredményeként hozott elsőfokú ítéletekre a törvény fellebbezést kizáró rendelkezésének hatálya nem terjed ki.
A Pp. 271. § (1) bekezdés d) pontja értelmében nincs helye felülvizsgálatnak - egyebek mellett - a jogerős határozatnak csupán az indokolása ellen. A törvény e rendelkezésének megalkotása során a jogalkotót az a szándék vezette, miszerint a jogerős ítéletnek a felek jogviszonyára gyakorolt hatását általában annak rendelkező része fejti ki. Ebből következően a felek jogi helyzetére kiható és harmadfokú orvoslásra szoruló jogsérelmet elsősorban a határozat rendelkező része tartalmazhat. Amennyiben a felülvizsgálati kérelem kizárólag a jogerős ítélet indokolása ellen irányulna, a rendelkező részben foglalt jogkövetkezmények változatlanok maradnának és a perorvoslat a felek jogi helyzetére még annak alapossága esetén sem hatna ki. Ez a körülmény pedig a jogerős határozatnak csupán az indokolása ellen irányuló felülvizsgálati kérelmet öncélúvá tenné, amely indokolatlanul venné igénybe a harmadfokú fórumot. Mindezekért azt a jogalkotó megtiltotta, a tiltó rendelkezést a bírói gyakorlat következetesen alkalmazza (BH 2011.198.).
Ugyanakkor aligha tehető vitássá, hogy a jogerős határozat indokolása igen szoros kapcsolatban áll a rendelkező résszel és annak a felek jogviszonyára gyakorolt hatásával. E kapcsolat szorossága az anyagi jogi jogviszonyok különböző típusaiban eltérő lehet és előfordulhatnak olyan esetek, amikor a kettő csak elméletben választható el egymástól. Egy anyagi jogi jogviszonynak a minősítése általában meghatározza az abból származó jogvita elbírálására irányadó jogszabályok körét és ezáltal behatárolja az annak során alkalmazható lehetséges jogkövetkezményeket. Ilyen helyzet állhat elő különösen az érvénytelenségi perekben, amelyekben az érvénytelenség kimondása mellett a felek számára nem feltétlenül közömbös az érvénytelenségnek a bíróság által elfogadott oka sem, mert az kihatással lehet az alkalmazott jogkövetkezményekre.
A Gazdasági Szakágban szintén előfordulhat, hogy a vagylagosan előterjesztett kereseti kérelmek közül a bíróság a második alapján állapítja meg az érvénytelenséget és annak jogkövetkezményeit, míg az első kereseti kérelem alapossága esetén más jogkövetkezmény levonására nyílhatott volna lehetőség.
Hasonló megállapítás tehető a munkaviszony jogellenes megszüntetése iránti perekkel kapcsolatban, ahol a felmondás jogellenességét a bíróság a rendelkező részben állapítja meg, azonban az indokolásból derül ki, hogy ennek mi volt az oka. A törvény pedig külön felsorolja, hogy mely estekben van lehetőség a munkaviszony helyreállítására [2012. évi I. törvény 83. § (1) bekezdés]. Ebből okszerűen az következik, hogy a felmondás jogellenességének az indokolásban rögzített oka közvetlenül meghatározza az abból levonható jogkövetkezmények körét. Ezért ezekben az esetekben az indokolásban megjelenő esetleges jogsérelem közvetlen kihatással lehet az abból származó és az ítélet rendelkező részében meghatározott jogkövetkezményekre is. Különösen ilyen helyzet áll elő, ha a bíróság először közbenső ítélettel csak a felmondás jogellenességét állapítja meg és ennek kizárólag indokolás tartalmazza az okát, amely viszont meghatározza az alkalmazható jogkövetkezményt is.
A Közigazgatási Szakágban a Pp. 399. § (2) bekezdése részletesen és taxatív módon felsorolja azokat az eseteket, amelyekben a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatának keretében a bíróság a közigazgatási határozatot megváltoztathatja. Minden más esetben, az ügy érdemére kiható jogszabálysértést észlelve a közigazgatási hatá-
- 446/447 -
rozatot hatályon kívül helyezi és az azt hozó közigazgatási szervet új eljárásra kötelezi. Ezért ezekben az esetekben az indokolás szintén meghatározza a bíróság által levonható jogkövetkezményeket. Az ennek során felmerülő jogalkalmazási kérdések tették szükségessé a Közigazgatási-Munkaügyi Szakágban a 3/2013. (IX. 23.) KMK véleménynek a megalkotását, amelyben az indokolás elleni felülvizsgálat tilalmának megszorító értelmezése, valamint a határozat rendelkező részének és indokolásának átfogó szemlélete figyelhető meg. A vélemény abból indul ki, miszerint a közigazgatási perben sem kérhető csupán a jogerős ítélet indokolásának felülvizsgálata. Érvelése szerint azonban a közigazgatási perekben a Kúria határozatának indokolása is köti a közigazgatási szervet, és amennyiben új eljárás elrendelésére kerül sor, azt az abban kifejtettek szerint köteles lefolytatni. A közigazgatási perben ugyanis a Kúria ítéletének indokolása határozza meg a lefolytatandó új eljárás tartalmát, irányát, illetőleg magát az érdemi döntést is. Emiatt a felülvizsgálati kérelmek nagy része tartalmilag a jogerős ítélet indokolását is támadják. Az ítélet rendelkező részében foglalt bírósági döntés az indokolással együtt határozza meg a jogerős határozat érdemét, így a felülvizsgálati eljárás lefolytathatósága szempontjából az ítélet egészéből, tehát a rendelkező részből és indokolásból együttesen kell kiindulni. Ezért a most vizsgált felülvizsgálati eljárást kizáró körülmény fennállását a perben hozott ítélet rendelkező része és indokolása együttes vizsgálatával lehet megállapítani. Nem minősül csupán a jogerős ítélet indokolása ellen benyújtott felülvizsgálati kérelemnek az olyan felülvizsgálati kérelem, amely a jogerős ítélet indokolásának az ügy érdemére kiható megváltoztatására irányul.
A jogkövetkezményekkel összefüggő eltérő lehetőségek mellett alapul szolgálhatnak az indokolás ellen irányuló felülvizsgálati kérelem előterjesztéséhez a feleknek a per közvetlen tárgyán túlmutató, következményi perekkel kapcsolatos gazdasági érdekei is. Ezekben az esetekben nem lehetnek számukra közömbösek a jogerős ítélet rendelkező részében nem szereplő, de az indokolásában megjelenő megállapítások vagy jogi következtetések, mert ezek akár egy újabb per kimenetelét is meghatározhatják.
Mindezek indokolhatják, hogy a fent leírt esetekben a bírói gyakorlat lazítson a jelenlegi szigorúságon és a rendelkező rész ellen irányulónak tekintsen olyan felülvizsgálati kérelmeket, amelyek formálisan az indokolásban elhelyezkedő, tartalmilag azonban az alkalmazott jogkövetkezményre nagymértékben kiható kérdést támadnak. Ez általában olyan esetekben állapítható meg, amikor az indokolásban kifejtett, de a rendelkező részben meg nem jelenő jogi álláspont vagy jogi okfejtés közvetlenül meghatározza vagy kizárja egyes jogkövetkezmények alkalmazását, illetőleg közvetlen kihatással lehet valamelyik félnek a per tárgyával összefüggő, de más perben megjelenő jogi érdekeivel.
Az értékhatár-korlát az a jogintézmény, amelynek alkalmazásával a jogalkotó a felülvizsgálati kérelemben vitatott érték alapul vételével meghatározza azt az összeget, amely alatt a rendkívüli perorvoslat igénybevételére nincs lehetőség, illetőleg amelyet meghaladó esetben a rendkívüli perorvoslathoz való jogosultság gyakorolható. Az értékhatár-korlát bevezetése során a jogalkotót az a szándék vezette, hogy biztosítsa, miszerint a bíróságok hierarchiájának csúcsán álló Kúria (Legfelsőbb Bíróság) mint harmadfokú fórum elé csak olyan ügyek kerüljenek, amelyek vagy a peres felek életviszonyaira gyakorolt hatásuk, vagy a jogegység megvalósítása szempontjából jelentősek.
Az intézményt, mint felülvizsgálati korlátot már az 1893. évi XVIII. tcz. 101. §-a is ismerte. Alkalmazása pedig a korabeli szakirodalomban is vitákat váltott ki, melyek napjainkhoz hasonlóan - egyebek mellett - az egy keresetben érvényesített több követelés egybeszámításával, vagy a pertárgyérték, felülvizsgálati érték fogalmainak megkülönböztetésével álltak összefüggésben [Dr. König Vilmos: A felülvizsgálat értékhatára; valamint Dr. Hexner Gyula: A felülvizsgálat értékhatára; Jogtudományi Közlöny 1893. évi 32. és 34. száma].
Az értékhatár-korlát bevezetése, valamint összegszerűségének alakulása az ár- és értékviszonyok függvényében történetileg változó. A felülvizsgálati kérelem 1993. január 1. napjával történő bevezetésekor ilyen értékhatártól függő korlátozás még nem érvényesült, majd azt a jogalkotó 1998. január 1-jétől 200 000 Ft-ban, 2000. január 1-jétől 500 000 Ft-ban, 2006. január 1-jétől 1 000 000 Ft-ban, majd 2012. szeptember 1-jétől a jelenleg is hatályos 3 000 000 Ft-ban határozta meg.
Az Alkotmánybíróság több alkalommal és több szempont alapulvételével vizsgálta a felülvizsgálati kérelem előterjesztésének lehetőségét meghatározott felülvizsgálati érték eléréséhez kötő törvényi rendelkezések alkotmányosságát, amelynek eredményeként minden esetben arra a következtetésre jutott, miszerint az nem vet fel alkotmányossági aggályokat. Rámutatott, hogy a felülvizsgálat a jogerős ítélet (határozat) ellen törvény által megszabott körben igénybe vehető rendkívüli jogorvoslat. E rendkívüli jogorvoslat az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében foglalt jogorvoslathoz való alkotmányos alapjogon túlmutató többletlehetőség, így annak szabályozásakor a törvényalkotó nagy szabadsággal rendelkezik. A jogvita tárgyának értékétől függő felülvizsgálati lehetőség egy különleges korlátozás, mely "az Alkotmány által lehetővé tett, a törvényhozói mérlegelésre tartozó szabályozás, így nem ellentétes az Alkotmány 8. § (2) bekezdésében előírt alapvető jog lényeges tartalmának korlátozását tiltó szabállyal sem" [663/D/2000. AB határozat]. Az alkotmánybíróság álláspontja szerint e korlátozó rendelkezés nem ütközik sem a hátrányos megkülönböztetés tilalmába, sem a bíróság előtti egyenlőség követelményeibe és nem valósítja meg a tulajdonhoz való jog sérelmét sem.
Az értékhatár-korlát alapvetően vagyoni jellegű intézmény, amely értelemszerűen azokban az ügyekben alkalmazható, amelyek tárgya vagyoni értékkel rendelkezik és mérhető. Ezzel a tulajdonsággal a polgári-gazdasági jogviszonyok széles köre rendelkezik, amelyekben ezért a korlátozó rendelkezés széles körben értelmezhető. Ugyanerre a közigazgatási-munkaügyi jogviszonyokban szűkebb körben nyílhat lehetőség. A közigazgatási eljárásokban ugyanis - a különböző jogcímeken történő pénz fizetésére kötelező szankciók mellett - általánosan elterjedt az engedélyezés, tiltás, valamint a különböző cselekményekre kötelezés, amelyek adekvát vagyoni értékkel nem rendelkeznek és emiatt az értékhatár-korláttal nem hozhatók összefüggésbe. A munkaügyi perekben a felülvizsgálati
- 447/448 -
kérelemmel támadott jogerős ítéletekben - a pénz fizetésére kötelező ítéleti rendelkezések mellett - gyakoriak a munkaviszony keletkezésével, fennállásával, módosításával, vagy megszűnésével összefüggő jogalakító rendelkezések, amelyek az értékhatár-korláttal szintén nem állnak összefüggésben. Ennek alapján megállapítható, hogy az értékhatár-korlát értelemszerűen csak azon jogviszonyokban érvényesülhet, amelyek tárgya mérhető vagyoni értékkel rendelkezik. A polgári-gazdasági jogviszonyoknak egy szűkebb köre, míg a közigazgatási és munkaügyi jogviszonyoknak egy viszonylag szélesebb köre azonban ezzel a jogi jellemzővel nem rendelkezik, ezért ezekben az értékhatár-korlát felülvizsgálatot korlátozó funkciót nem tölt be.
Ahol az értékhatár-korlát alkalmazható, ott jellemző vonása, hogy összegét a jogalkotó a különböző jogviszonyokban differenciált módon, szakterületenként eltérő mértékben határozta meg. Ennek eredményeként vagyonjogi ügyekben a felülvizsgálati érték határát a 3 000 000 Ft-ot meghaladó, közigazgatási ügyekben 1 000 000 Ft-ot meghaladó, míg munkaügyi perekben a teljes munkaidőre megállapított kötelező legkisebb havi munkabér ötszörösét meghaladó összegben állapította meg. Ennek során figyelemmel volt a peres feleknek a per tárgyához fűződő érdekeire, valamint a rendkívüli perorvoslat ezzel összefüggő indokoltságára. Ennek eredményeként vagyonjogi perekben az ár- és értékviszonyok tekinthetők fő meghatározó tényezőnek.
A közigazgatási perekben a jogalkotó az adóhatóságnál fennálló, valamint az adók módjára behajtható köztartozásnak minősülő fizetési kötelezettségeket, a bírságot kiszabó határozatokat, valamint a kisajátítási ügyekben megállapított kártalanítási összegeket értékelte vagyoni mércével mérhetőnek és ezáltal az értékhatár-korláttal befolyásolhatónak. Ezek közös jellemzője, hogy az értékhatár-korlátnak a túllépése szempontjából nem pertárgy-értéket és nem is a felülvizsgálati értéket, hanem a felülvizsgált közigazgatási határozatban megállapított fizetési kötelezettséget kell alapul venni. Amennyiben az adóhatóságnál fennálló fizetési kötelezettség több jogcímből ered, ezeket a felülvizsgálati értékhatár szempontjából össze kell adni. Kisajátítási perekben pedig a felülvizsgálati érték szempontjából az ügyfél részére megállapított kisajátítási kártalanításnak a törvényes kamatok nélküli összegét kell figyelembe venni. Közigazgatási perek egyesítése esetén a felülvizsgálati értéket külön-külön kell kiszámítani és nincs lehetőség azok összeadására [3/2013. (IX. 23.) KMK vélemény].
A munkaügyi perekben érvényesülő értékhatár-korlát meghatározásánál a jogalkotó arra volt figyelemmel, miszerint e jogviszonyok alapvető funkciója, a munkavállalónak és családjának a megélhetése és létfenntartása biztosítása, ezért az ebből származó jogok és kötelezettségek érvényesítése fokozott jogi védelmet igényel. Ennek érvényesítése céljából, a munkaviszony fennállásához és a foglalkoztatottak körének bővítéséhez fűződő egyéni és társadalmi érdekekre figyelemmel, a munkaviszony keletkezésének, módosulásának és megszűnésének jogszerűségét, valamint a kártérítési és sérelemdíj iránti igényeket, továbbá a munkaviszonyból származó vétkes kötelezettségszegésnek, valamint a fegyelmi vétség jogkövetkezményeinek levonása iránti ügyeket az értékhatár-korlát alól kiemelte és ezzel a felülvizsgálat igénybevételét korlátozás nélkül lehetővé tette.
A Legfelsőbb Bíróság/Kúria maga is több alkalommal foglalkozott a felülvizsgálati érték meghatározásának problematikájával. E tárgykörben kiemelten fontos a jogalkalmazás egységének biztosítása, mert a rendkívüli jogorvoslathoz való jogosultság eltérő értelmezése a jogbiztonság követelményeivel összeegyeztethetetlen. Ennek során a Kúria a felülvizsgálati érték számításának alapvető szabályai mellett számos speciális helyzetet is megvizsgált. Ezek között kifejtette, miszerint a Pp. 271. § (2) bekezdésének "hárommillió forintot nem haladja meg" szóhasználatából az következik, hogy nincs helye felülvizsgálati eljárás lefolytatásának, ha a felülvizsgálati kérelemben vitatott érték, vagyonjogi perben csupán eléri, de nem lépi túl a vizsgálat idején még egymillió, jelenleg hárommillió forintot (BH 2010.15.). A dolog értékének az eljárás tartama alatt történő megváltozásával kapcsolatban pedig azt fejtette ki, miszerint a rendkívüli perorvoslatra való jogosultsághoz a dolog értékének a jogerős ítélet meghozatala idején kell túllépnie a felülvizsgálati értékhatárt, a dolog értékének megváltozása pedig nem jelenti egyben a pertárgy értékének vagy a felülvizsgálati értéknek a megváltozását (BH 2013.155.). Más esetben azt elemezte, hogy a felülvizsgálati eljárásban a Legfelsőbb Bíróságot is megilleti-e a pertárgyérték vizsgálatának joga és úgy foglalt állást, miszerint nincs annak akadálya, hogy a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban a másodfokú bíróság döntésétől eltérően állapíthassa meg a per tárgyának értékét és ennek eredményeként hivatalból elutasíthassa a felülvizsgálati kérelmet, ha az a felülvizsgálati értékhatárt nem haladja meg. (BH 2009.273.). Emellett foglalkozott a Legfelsőbb Bíróság/Kúria a felülvizsgálati érték számításával a közös tulajdon megszüntetése iránti perekben [1/2008. (V. 19.) PK vélemény f) pont], a tartási, életjáradéki, illetve öröklési szerződés teljesítése, módosítása, átalakítása, valamint megszüntetése iránti perekben (4/2008. PJE határozat), továbbá az örökhagyónak nyújtott tartási jellegű szolgáltatásokra alapított hagyatéki hitelezői igényekkel, melyekkel kapcsolatban rámutatott, hogy azok nem minősíthetők sem ingatlanból eredő jogviszonynak, sem pedig tartási, élelmezési vagy egyéb létfenntartást szolgáló járadék iránti jogviszonynak, ezért nem értékelhetők az értékhatár-korlát alóli kivételeknek sem (BH 2014.309. és BH 2012.65.). Útmutatása szerint a szerződés érvénytelenségének, vagy hatálytalanságának megállapítására irányuló perben, a felülvizsgálati kérelemben vitatott értékként a szerződésben kikötött ellenszolgáltatás értékét kell figyelembe venni és az értékhatár-korláttal összevetni (BH 2009.332.). A szolgalom megszerzésének megállapítása iránti per pedig nem minősíthető olyannak, amelynek vagyoni értéke ne volna meghatározható, ezért az értékhatár-korlát itt is vizsgálandó (BH 2008.67.).
Az előző bekezdésben vizsgált értékhatár-korlátot a Pp. 271. § (2) bekezdése állítja fel annak kimondásával, miszerint nincs helye felülvizsgálatnak olyan vagyonjogi ügyekben, amelyben a felülvizsgálati kérelemben vitatott
- 448/449 -
érték a hárommillió forintot nem haladja meg. A törvény e rendelkezése a gyakorlatban számos probléma forrásává vált azáltal, hogy ezt az első ránézésre egyszerű szabályt gyakran olyan életviszonyokra kell alkalmazni, melyek már nem tekinthetők egyszerűnek. Jellemző vonása, hogy a különböző szakágak megoldásai sem feltétlenül esnek egybe. A vitás kérdések általában akkor merülnek fel, amikor a perben több kereseti kérelem kerül előterjesztésre és a felülvizsgálati kérelem támadja a jogerős ítélet ezek mindegyikére vonatkozó rendelkezését. Ebben a helyzetben a Kúriának az egyes felülvizsgálati támadásokat a felülvizsgálati korlátok oldaláról kell értékelnie és abban a kérdésben kell állást foglalnia, hogy melyek azok a kérelmek, amelyek a rendkívüli perorvoslati eljárásban befogadhatók és melyek azok, amelyek esetleg nem.
A Pp. 271. § (2) bekezdésének megfogalmazása során maga a jogalkotó is érzékelte a felülvizsgálati érték számításával és a különböző kérelmek befogadhatóságával kapcsolatban várható problémákat, amelyeknek a Pp. 24. §, valamint 25. § (3) és (4) bekezdéseinek, továbbá a 25. § (3) bekezdésének a segítségül hívásával próbált elébe menni. Ennek következtében a 3 000 000 Ft-os értékhatár-korlát alapjául szolgáló felülvizsgálati érték számítása során is megfelelően alkalmazni kell a pertárgy értékének a számítására vonatkozó általános szabályokat. Ez magában foglalja a keresettel érvényesített követelés vagy jog értékére vonatkozó szabálynak, a különböző speciális pertárgyaknak a jogalkotó által előre meghatározott speciális számítására irányadó rendelkezéseknek, valamint a több követelés összeadásáról és a kamat, költség vagy egyéb járulék figyelmen kívül hagyásáról szóló előírásoknak az alkalmazását. Ezek az eseteknek egy jelentős részében megfelelő eligazítást nyújtanak. Fennmarad azonban a kérdés, hogy mi a teendő, ha a jogerős ítéletben elbírált és felülvizsgálattal támadott egyes kérelmekre a felülvizsgálati korlátok valamelyikét alkalmazni kell, míg mások tekintetében azok nem érvényesülnek.
Több kérelem egymással való találkozásának legegyszerűbb változata a Pp. 25. § (3) bekezdésének már említett rendelkezése által szabályozott keresethalmazat esete, amikor a felülvizsgálati kérelemben támadott különböző követeléseket össze kell adni és ezek együttes értékét kell egybevetni a törvénynek az értékhatár-korlátot tartalmazó rendelkezésével. Ezzel kapcsolatban ki kell emelni, hogy 2006. január 1-jétől - az egyéb feltételek fennállása esetén - a felek maguk is előterjeszthetnek a perek egyesítésére irányuló kérelmet, sőt az esetlegesen azt elutasító végzést önálló fellebbezéssel megtámadhatják [Pp. 149. § (4) bekezdése]. A felülvizsgálati eljárás szempontjából ennek az a jelentősége, hogy a perek egyesítésére irányuló kérelem előterjesztése útján a felek maguk is előállíthatnak olyan helyzetet, amelyben az értékhatár-korlátot külön-külön el nem érő kérelmek az egyesítés folytán válnak felülvizsgálati kérelemmel támadhatóvá. A közigazgatási perekben megfigyelhető ennek ellenkezője is, amikor a közigazgatási hatóság bár hozhatna a felülvizsgálati értékhatárt túllépő egybefoglalt határozatot is, a döntéseknek a felülvizsgálati értékhatár alatt tartása érdekében mégis több különálló határozatot hoz.
A jogerős ítéletet érő több felülvizsgálati támadás esetén, a jogorvoslati kérelem befogadhatóságát illetően a Polgári Szakágban szigorú szemlélet érvényesül. Ennek lényege, hogy a felülvizsgálati korlátok esetleges fennállásának vizsgálata - az előző bekezdésben írt eseteket kivéve - kérelmenként külön-külön történik és érdemben csak az a kérelem vizsgálható, amellyel kapcsolatban semmilyen korlátozó rendelkezés nem érvényesül. A befogadhatóságot illetően pedig egyik kérelem sem hat ki a másikra. A felülvizsgálati korláttal érintett kérelmet tehát nem teszi befogadhatóvá és érdemben vizsgálhatóvá az a körülmény, hogy azt esetlegesen a korlátozás alóli valamely törvényi kivétel hatálya alá tartozó kérelemmel együtt terjesztették elő. Ezért viszonylag gyakori, hogy a Kúria a felülvizsgálati kérelemnek valamely felülvizsgálati korláttal érintett részét hivatalból elutasítja, míg a fennmaradó, el nem utasított részt érdemben elbírálja. Meg kell jegyezni, hogy ezek a részleges elutasítások ügyviteli szempontból nem minősülnek az eljárás befejezésének, mert az eljárást a Kúria az elutasítással nem érintett kérelmek tekintetében ugyanazon az ügyszámon folytatja le [kiemelten Pfv. III. 20.750/2014.; különösen Pfv. V. 21.010/2015.; Pfv. V. 21.523/2015.]. A probléma kétséget kizáróan leggyakoribb esete, amikor a keresetlevél ingatlant érintő kérelmet (is) tartalmaz, majd a felülvizsgálati kérelem ingatlannal összefüggő és ilyennek nem minősülő felülvizsgálati támadást is magában foglal.
Az érintett jogviszonyok sajátosságaihoz igazodó, átfogó szemlélet érvényesül ugyanezzel a kérdéssel kapcsolatban a Közigazgatási-Munkaügyi Szakágban. A 3/2015. KMJE határozat a közigazgatási perekben irányadó és a Pp. 340/A. § (2) bekezdés b) pontja által meghatározott 1 000 000 Ft összegű értékhatár alkalmazásának egyes kérdéseit vizsgálta. Abból indult ki, miszerint előfordulnak olyan esetek, amikor azonos jogalapból származó, többes kötelezésre kerül sor akként, hogy a közigazgatási hatóság határozatában egyrészt bírság kiszabásáról, másrészt egyéb szankció alkalmazásáról is rendelkezik. A törvény idézett rendelkezése által meghatározott értékhatár-korlát mechanikus érvényesítése esetén az egyéb szankciók tekintetében semmilyen felülvizsgálatot korlátozó rendelkezés nem érvényesülne, míg az adó, bírság, kisajátítási kártalanítás fizetésére kötelező rendelkezés csak akkor volna felülvizsgálattal támadható és érdemben felülbírálható, ha annak összege az 1 000 000 Ft-ot meghaladja. Ez pedig azzal a hátrányos következménnyel járna, miszerint ezekben az esetekben a jogorvoslattal szemben támasztott alkotmányos követelmények csak részlegesen valósulnának meg azáltal, hogy egyes ítéleti rendelkezésekkel szemben érvényesülnének, míg másikkal kapcsolatban nem. Ezt a hátrányos helyzetet a jogegységi határozat akként küszöbölte ki, miszerint rögzítette, hogy az említett értékhatár-korlát csak a tisztán bírságot kiszabó határozatokkal kapcsolatban értelmezhető és érvényesíthető. Az azonos jogalapból származó bírság és egyéb szankció felülbírálata azonban egymástól nem választható szét és ilyen esetben a felülvizsgálat befogadhatósága szempontjából az egyéb szankció kiszabása minősül domináns tényállási elemnek, amely a bírságra is kiható módon lehetővé teszi a felülvizsgálati kérelem teljes egészében történő érdemi elbírálását.
A kizárólag bírságok kiszabását tartalmazó határozat ellen indult felülvizsgálati eljárásban azonban a Közigazgatási Szakágban is érvényesül a kérelmek külön-külön történő vizsgálatának elve. Adott esetben a közigazgatási
- 449/450 -
szerv három különböző összegű bírságot kiszabó határozatát a jogerős ítélet megváltoztatta és két bírság tekintetében a keresetet elutasította, a harmadikat azonban fenntartotta. Ennek összege azonban a felülvizsgálati értékhatárt nem érte el, ezért az ellene irányuló felülvizsgálati kérelmet a Kúria hivatalból elutasította (Kfv. II. 37.578/2014/4.).
A felülvizsgálati korlátok körében a bírói gyakorlat bizonytalansága és a felülvizsgálati kérelmek befogadásának szóródása figyelhető meg - a jogalkotó által a kivétel alóli kivételként megfogalmazott - ingatlanra vonatkozó jogviszony kérdésével kapcsolatban. A törvény ugyanis a vagyonjogi perekben 3 000 000 Ft értékhatár alatt általában nem teszi lehetővé a felülvizsgálati kérelem előterjesztését. Nem érvényesül azonban e tiltó szabály és nincs akadálya a felülvizsgálati kérelem érdemi elbírálásának, ha a 3 000 000 Ft értékhatárt el nem érő per "ingatlan tulajdonára, ingatlant terhelő jogra vonatkozik, vagy ingatlanra vonatkozó jogviszonyból ered". A törvény e rendelkezésével kapcsolatban a nehézséget az okozza, hogy az ingatlannal összefüggő peres eljárások halmazán belül igen nehéz elhatárolni a perek azon körét, amelyekre az idézett rendelkezések vonatkoznak, azoktól amelyekre nem irányadók. A szabály legegyszerűbb nyelvtani értelmezése ugyanis olyan szélsőséges helyzethez vezetne, amelynek előidézése a jogalkotónak nyilvánvalóan nem állhatott a szándékában, mivel az a jogi szabályozás számos ismert céljával ellentétben áll. Az "ingatlanra vonatkozó jogviszony" ugyanis olyan tág fogalom, amelybe elvileg bármely per beletartozhat, amelyben az ingatlan valamilyen módon vagy összefüggésben felmerül. Emellett a tulajdonnak (helyesen tulajdonjognak) és a használat jogának a külön nevesítése szükségtelen, mert ezek értelemszerűen ingatlanra vonatkozó jogviszonynak minősülnek, így az előbbibe szükségképpen beletartoznak. A problémát az okozza, hogy az ingatlanra vonatkozó jogviszony terminológiájának az alkalmazása indokolatlanul szélesre nyitja azt a kaput, amellyel kapcsolatban a jogalkotó szándéka éppen annak bezárására irányult. Ennek eredményeként pedig beszivárognak a Kúria előtt folyó felülvizsgálati eljárások körébe olyan ügyek is, amelyeknek sem a tárgyi súlya, sem a felmerült jogkérdés jelentősége, sem pedig a jogegységhez fűződő érdekek nem indokolják a rendkívüli perorvoslati eljárás lefolytatását. Ez konkrétan azt eredményezi, hogy a Kúriának nagy számban kell tárgyalnia például üdülőhasználati díjjal vagy közös költséggel kapcsolatos, mindössze néhány tízezer forint megfizetésére irányuló pereket, amelyekben a gyakorlati tapasztalatok szerint a felülvizsgálati kérelmet előterjesztők nagy számban kérik tárgyalás tartását is.
E szabály alkalmazásával kapcsolatban a Kúrián kétféle gyakorlat alakult ki. Az egyik a rendelkezés egyszerű nyelvtani jelentéséből, valamint abból indult ki, hogy a rendkívüli jogorvoslathoz való jog gyakorlására vonatkozó törvényi előírás bírói jogértelmezéssel nem szűkíthető. Ezért korlátlanul befogad minden olyan ügyet, amelyben az ingatlan bármilyen formában vagy viszonylatban egyáltalán felmerül. Ennek hátránya, hogy mértéktelenül gyarapodik azoknak a pereknek a száma, amelyekkel kapcsolatban, azok csekély jelentősége miatt teljes mértékben indokolatlan a Kúria eljárása.
A másik és ma már többséginek tekinthető megoldás megpróbálta az ingatlanra vonatkozó jogviszony fogalmát az ingatlan tulajdonjogára vagy használatára vonatkozóakra szűkíteni. A törekvés, valamint annak eredménye helyeselhető, legitimitása azonban a törvény most vizsgált rendelkezésének a tükrében megkérdőjelezhető. A megoldást nagymértékben segítené, ha a Kúria egyes tanácsai helyett a Kollégiumainak ülése, vagy teljes ülése mondana a vizsgált kérdésről elvi véleményt, amelyet transzparens módon, az alkotmányos garanciákkal összhangban, a jogkereső közönség számára is hozzáférhetővé tenne.
Az előző bekezdésben írt törekvések jól követhetők a Kúria közzétett és közzétételre nem került határozatainak alakulásában. Ennek során a Kúria nem fogadta el ingatlanra vonatozó jogviszonynak és ez okból a 3 000 000 Ft értékhatárt figyelmen kívül hagyhatónak az örökhagyó tartására alapított hagyatéki hitelezői igény (BH 2014.309.; BH 2012.65.), a kötelesrész pénzben történő kiadására irányuló követelés (BH 2015.19.), a birtokháborítással okozott károk megtérítése iránti igényt (BH 2015.161.), valamint a lakáshasználati jog ellenértékének kizárólag az összegszerűsége tárgyában keletkezett jogvita (BH 2014.259.) eseteit. Más alkalommal kimondta, hogy a szolgalmi jog megszerzése iránti perben a pertárgy értéke nem minősíthető meghatározhatatlannak, ezért a 3 M Ft értékhatár erre is irányadó (BH 2008.67.).
A Polgári Szakág összefoglaló anyagában szereplő és a Pp. 35. § (1) bekezdésében foglalt, az ingatlanokra vonatkozó perekre speciális illetékességi szabályt tartalmazó rendelkezés analógia útján történő segítségül hívása két nagyon fontos előnyt foglal magában. Egyrészt a Pp. hatályos szabályain nyugszik, másrészt nagyon logikus következtetést tartalmaz. Felmerül azonban a kérdés, hogy mennyiben állítható párhuzamba egy speciális illetékességi szabály a felülvizsgálati korlát alóli kivételt megfogalmazó rendelkezéssel. Vélhetően ennek a távolságnak az áthidalására is a Kúria valamely testületének a véleménye volna alkalmas.
Az ingatlan-pereknek az értékhatár-korlát hatálya alól történő kiemelése akként értékelhető, miszerint ennek során a jogalkotónak differenciált módon indokolt eljárnia és célszerű tartózkodnia mindkét szélsőségtől. Az ingatlan tulajdonjoga vagy használati joga olyan szoros összefüggésben áll az állampolgárok létfenntartásával, lakhatásával, vagy alapvető vagyoni viszonyaival, hogy az ezekkel közvetlen kapcsolatban álló perekben indokolt a rendkívüli perorvoslat lehetőségének fenntartása. Ugyanakkor az előbbiekhez csak közvetett módon kapcsolódó - különösen az annak használata során felmerült költségekkel összefüggő - esetekben célszerű lehet a kivétel szűkítése és a felülvizsgálati korlát fenntartása. Megfontolást igényelhet azonban, hogy az ingatlannak valamely jogcímen történő biztosítékul adása esetén az ingatlan jogi értelemben a biztosított jogviszonyon keresztül, tehát közvetett módon jelenik meg, ugyanakkor a biztosítékként történő igénybevétel közvetlenül kihat annak tulajdonjogára.
Az ingatlanperek differenciált módon való kezeléséhez elhatároló szempontként merülhet fel az ingatlanra vonatkozó dologi és nem dologi jogosultságok szétválasztása,
- 450/451 -
vagy az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezhető és be nem jegyezhető jogok közötti megkülönböztetés is. Az sem hagyható figyelmen kívül, miszerint a 3 000 000 Ft értékhatár alatti ingatlanok száma folyamatosan csökken, amely megkérdőjelezheti az ingatlanokra vonatkozó kivétel szükségességét. Ezzel szembeni ellenérvként hozható fel azonban, hogy a kivétel mellett szóló érvek hatványozottan jelentkeznek annál a társadalmi rétegnél, akik 3 000 000 Ft értéket el nem érő ingatlannal rendelkeznek és emiatt a rendkívüli perorvoslat lehetőségéből kimaradnának. Nem volna szerencsés, ha őket a jogalkotó magukra hagyná.
A kötelező jogi képviselet jogintézménye úgy kapcsolódik a felülvizsgálat korlátainak a problematikájához, hogy a törvény a jogi képviselő meghatalmazását a felülvizsgálat egyik előfeltételeként határozza meg, amelynek hiánya megakadályozza a felülvizsgálati kérelem érdemi elbírálását és elvezethet annak hivatalból történő elutasításához. A jogalkotó az erre irányadó szabályokat a jogi szabályozás olyan rendszerébe illesztette be, amelyben a Pp. 67. § (4) bekezdése főszabályként rögzíti, miszerint - a törvény eltérő rendelkezésének hiányában - a polgári perben a jogi képviselet általában nem kötelező. Ehhez képest kivételként jelentkezik a Pp. 73/A. § (1) bekezdése, amely felsorolja azokat az eseteket, amelyekben a fél jogi képviselővel köteles eljárni. Ennek során a jogalkotó azt a szerkesztési megoldást választotta, hogy a Polgári perrendtartás képviseletről szóló Pp. V. fejezetében, egy helyre gyűjtötte az általa szabályozott mindazon eljárásokat és perszakokat, amelyekben a feleket, vagy azok valamelyikét a jogi képviselő meghatalmazásának kötelezettsége terheli. Ugyanezen a helyen, valamennyi esetre nézve egységesen szabályozta az ennek elmaradásából származó jogkövetkezményeket is. A Pp. 73/A. § (1) bekezdésében foglalt felsorolás a) pontja kimondja, hogy a felülvizsgálati eljárásban, a felülvizsgálatot előterjesztő fél számára kötelező a jogi képviselet. Mindezek eredményeként a felülvizsgálati eljárásban is érvényesülő kötelező jogi képviselet előírására vonatkozó rendelkezéseket és az elmulasztásából származó jogkövetkezményeket nem a Polgári perrendtartásnak a felülvizsgálati kérelemről szóló Pp. XIV. fejezete, hanem a perbeli képviseletről szóló V. fejezete tartalmazza. Ugyanakkor a felülvizsgálatról szóló szabályok között, a Pp. 272. § (4) bekezdésében, a felülvizsgálati kérelem egyik formai kellékeként is megjelenik a jogi képviselő megbízásának kötelezettsége akként, hogy az erről kiállított meghatalmazást a kérelemhez csatolni kell.
A felülvizsgálatot kérő fél számára kötelező jogi képviselet előírása során a jogalkotót az a cél vezette, hogy a rendkívüli jogorvoslathoz való jog ne csak formálisan érvényesüljön, hanem alkalmas legyen arra, hogy érdemben biztosítsa a felek érdekeinek hatékony védelmét és támogassa őket jogaik érvényre juttatásában. A jogintézmény további funkciója a szakszerűség biztosítása a jogorvoslati jog gyakorlásával és a perbeli nyilatkozatok megtételével összefüggő döntések meghozatala során. Ez elsődlegesen azt szolgálja, hogy csak a valóban indokolt esetekben induljon felülvizsgálati eljárás, amelynek során a fél az őt megillető jogokat teljes terjedelemében gyakorolhassa, valamint az őt terhelő kötelezettségeinek maradéktalanul eleget tehessen. Ennek megvalósítása pedig elősegíti a felülvizsgálati eljárás koncentrált és hatékony lefolytatását, ezen keresztül közvetett módon támogatja a Kúria munkáját is.
A kötelező jogi képviselet jogintézményének alkalmazása, valamint a hiányából származó jogkövetkezményének levonása szempontjából kiemelkedő jelentőségű, hogy milyen tartalmi követelmények érvényesülnek a jogi képviselet e formájának megvalósulásával kapcsolatban és mikor állapítható meg, hogy a fél e kötelezettségének eleget tett, vagy mikor mutatható ki a terhére mulasztás. Ennek során abból kell kiindulni, miszerint a meghatalmazás elvileg akár a per vitelére, akár egyes perbeli cselekményekre is szólhat [Pp. 70. § (1) bekezdése]. A törvény azonban vélelmezi, hogy a meghatalmazás korlátozásoktól mentes és kimondja, hogy a képviseleti jog korlátozása csak annyiban hatályos, amennyiben az magából a meghatalmazásból kitűnik [Pp. 70. § (4) bekezdése]. A meghatalmazás visszavonással, felmondással vagy a fél halálával szűnhet meg, amely a bírósággal szemben a bejelentéstől hatályos (Pp. 71. §).
A per vitelére szóló meghatalmazás a peres eljárás teljes tartamán túlmenően, a per jogerős befejezését követően sem veszti hatályát és - a rendes és rendkívüli perorvoslati, valamint a végrehajtási eljárást is magában foglalóan - kiterjed a perrel kapcsolatos minden jognyilatkozat és eljárási cselekmény megtételére [Pp. 70. § (2) bekezdése; BH 2000.211.; BDT 2011.2584.].
Ezeknek a törvényi rendelkezéseknek a megfelelő alkalmazásával a bírói gyakorlat a felülvizsgálati eljárásra szóló, kötelezően előírt képviseletre jogosító meghatalmazással szemben azt a követelményt támasztja, hogy az a felülvizsgálati kérelem előterjesztésekor már fennálljon, továbbá minden korlátozástól mentesen a jogorvoslati eljárás teljes tartamára szóljon és az a felülvizsgálati eljárás érdemi befejezése előtt ténylegesen se szűnjön meg (BH 1994.376.).
A kötelező jogi képviselet hiányából származó jogkövetkezmények alkalmazása során abból kell kiindulni, miszerint a Pp. 72. § értelmében a bíróságot olyan kötelezettség terheli, hogy a meghatalmazott képviseleti jogosultságát a peres eljárás minden szakaszában hivatalból vizsgálja, és szükség esetén intézkedjen az esetleges hiányából származó jogkövetkezmény levonása iránt. A felülvizsgálati eljárásra szóló szabályszerű meghatalmazás nem alapulhat feltételezéseken és magából az első- vagy másodfokú bíróság eljárásból sem következtethető ki. Helyesen erről maga a Kúria köteles közvetlenül és ténylegesen meggyőződni, míg a felülvizsgálatot ellenjegyző, illetve a fél helyett jelentkező képviselő köteles e minőségét felhívásra igazolni. A Pp. 270. § (1) bekezdésének utaló szabálya folytán azonban a felülvizsgálati eljárásban megfelelően alkalmazni kell a Polgári perrendtartás általános szabályait is. Mivel a jogi képviselő meghatalmazása a felülvizsgálati kérelem alaki kelléke, a meghatalmazás hiányából származó jogkövetkezmények levonása előtt alkalmazni kell az általános szabályoknak a hiánypótlásra vonatkozó rendelkezéseit. Ebből következően a levonásukra csak abban az esetben nyílhat lehetőség, ha a felülvizsgálatot előterjesztő fél a jogi képviselő meghatalmazásával összefüggő kötelezettségének, a Kúria jogkövetkezményekre való figyelmeztetést is tartalmazó hiány-
- 451/452 -
pótlásra történő felhívása ellenére sem tesz eleget [Pp. 73/B. § (4) bekezdése].
Ha a fél a kötelező jogi képviselet ellenére jogi képviselő nélkül jár el, ennek jogkövetkezményét a Pp. 73/B. § (1) bekezdése akként határozza meg, hogy e hiányosság következtében a fél perbeli cselekménye és nyilatkozata hatálytalan. Ennek megfelelően, amennyiben a felülvizsgálati kérelmet előterjesztő félnek nincs jogi képviselője, vagy annak meghatalmazása a felülvizsgálati kérelem benyújtására nem terjed ki, a felülvizsgálati kérelmet, mint hatálytalan jognyilatkozatot el kell utasítani (KGD 2012.80.). Kivételként jelentkezik ez alól és a jogi képviselővel nem rendelkező fél által benyújtott felülvizsgálati kérelem nem tekinthető hatálytalannak, ha a fél pártfogó ügyvédi képviselet engedélyezése iránti kérelmet terjesztett elő. Ha azonban a bíróság által kirendelt pártfogó ügyvédet a fél nem veszi igénybe, az emiatt jogi képviselő ellenjegyzése nélkül benyújtott felülvizsgálati kérelem hatálytalan és azt a bíróság hivatalból elutasítja (BH 2000.361.).
A kötelező jogi képviselet intézményének bevezetése során a jogalkotónak figyelemmel kellett lennie arra is, miszerint e kötelezettség teljesítése az állampolgárokra anyagi terhet ró. Ez pedig azzal a következménnyel járhat, hogy távolodik tőlük az igazságszolgáltatás igénybevételének lehetősége, amely a jogállamiság követelményeivel nehezen egyeztethető össze. Ezért a jogalkotónak az ebből származó hátrányok kiegyenlítésére szolgáló jogintézményeket is biztosítania kellett azok számára, akik anyagi eszközök hiányában, külső segítség nélkül el lennének zárva az igényérvényesítés - ezen belül a rendkívüli perorvoslat - lehetőségétől. Ezt a célt szolgálja, miszerint a kötelező jogi képviselet csak a felülvizsgálati kérelmet előterjesztő felet terheli, míg a jogorvoslati kérelemmel nem élő fél számára ilyen anyagi teherrel járó kötelezettséget a törvény nem ír elő. Emellett a pártfogó ügyvéd intézményével az állam megfelelően gondoskodik azok ingyenes jogi képviseletéről, akiket anyagi teherbírásuk egyébként elzárna attól, hogy a rendkívüli perorvoslathoz való jogukat gyakorolhassák [1995. évi LX. tv. 7. §-ához fűzött indokolás].
A felülvizsgálati kérelem tartalmi kellékeire vonatkozó, jelenleg hatályos rendelkezéseket a felülvizsgálati eljárás szabályait átfogó módon korszerűsítő 2012. évi CXII. törvény 9. § (2) bekezdése iktatta a Polgári perrendtartásba. Ennek során az az elvi megfontolás vezette, miszerint a felülvizsgálati kérelem hiánypótlás elrendelése nélkül, hivatalból történő elutasításának eseteit a törvénynek a jogbiztonság érdekében egyértelműen, előre látható és kiszámítható módon meg kell jelölnie. Ezek között felsorolja azokat az alapvető adatokat, amelyeket a felülvizsgálati kérelemnek elengedhetetlenül tartalmaznia kell. Ezek olyan tartalmi elemek, amelyek a felülvizsgálati kérelem érdemi elbírálásához nélkülözhetetlenek.
A Pp. 272. § (2) bekezdése a felülvizsgálati kérelem tartalmi kellékeit akként határozza meg, hogy annak tartalmaznia kell
- a támadott határozat megjelölését,
- a Kúria döntésére irányuló határozott kérelmet,
- a megsértett jogszabályhely megjelölését és a jogszabálysértés körülírását,
- a jogorvoslati kérelem indokainak ismertetését.
A támadott határozat jellemző módon a határozatot hozó bíróság és az ügyszám alkalmazásával írható körül egyértelműen. Kötelező alkalmazást igénylő jogszabályi előírás hiányában elfogadható azonban minden olyan adat, mely a fél által orvosolni kért határozatot kétséget kizáró módon azonosíthatóvá teszi.
A Kúria döntésére irányuló határozott kérelemnek dogmatikai okok miatt két részből kell állnia. A felülvizsgálati kérelem tárgya ugyanis olyan határozat, amely a felek jogviszonyát véglegesen meghatározó, azaz jogerős döntést tartalmaz. Ennek eredményeként abból olyan jogok és kötelezettségek származnak, amelyekre nézve főszabályként még a felülvizsgálati kérelem előterjesztése sem halasztó hatályú. Ezért a felülvizsgálati kérelemnek elsődlegesen arra kell irányulnia, hogy a Kúria a jogerős határozatot ettől a minőségétől fossza meg, azaz helyezze hatályon kívül. Önmagában ettől azonban olyan perjogi helyzet keletkezne, amely egy olyan elsőfokú ítélettel jellemezhető, melyet a felek részben vagy egészben fellebbezéssel támadtak meg és ez okból nem jogerős és nem is végrehajtható, tehát a felek jogviszonyának rendezésére alkalmatlan. Ezért a felülvizsgálati kérelemnek a hatályon kívül helyezés mellett, a hatályon kívül helyezettnek részben vagy egészben a helyébe lépő, újabb jogerős ítélet meghozatalára kell irányulnia és ennek keretében szakszerűen körül kell írnia, hogy a Kúriától milyen tartalmú másodfokú döntés meghozatalát kéri. A döntésre irányuló határozott kérelem hiánya a Kúria gyakorlatában kellő alapul szolgál a felülvizsgálati kérelem hivatalból történő elutasításához (BH 2014.119.).
A Pp. 272. § (2) bekezdésének eltérést nem engedő, tehát kógens szabálya szerint a félnek a döntésre irányuló határozott kérelemben azt kell megjelölnie, hogy amennyiben a Kúria a jogorvoslati kérelmet alaposnak találja, a másodfokú bíróság helyébe lépve, az ügy érdemében milyen tartalmú jogerős határozatot hozzon. Ha a felülvizsgálati kérelem csak hatályon kívül helyezésre irányul, nem állapítható meg, hogy van-e a másodfokú ítéletnek felülvizsgálattal nem támadott rendelkezése, mely azért is fontos, mert meghatározza a Kúria által hozható jogerős ítéleti rendelkezések eljárásjogi kereteit. Ezért amennyiben a felülvizsgálatot előterjesztő fél nem jelöli meg, hogy a Kúriától érdemben milyen tartalmú határozat meghozatalát kívánja, ez a jogorvoslati kérelmét érdemi elbírálásra alkalmatlanná teszi, amely ez okból hivatalból elutasítandó. Ha azonban az esetleges szakszerűtlen megfogalmazás ellenére az elérni kívánt érdemi határozat tartalma megállapítható, a felülvizsgálati kérelmet elutasítani nem lehet.
A felülvizsgálati kérelem indokolása általában annak az érvrendszernek az ismertetését jelenti, amelynek eredményeként a fél arra a következtetésre jutott, miszerint a jogerős határozat jogszabályt sért. A Kúria elvárása szerint a félnek a jogorvoslati kérelem indokait magában a kérelemben kell megjelölnie (BH 2009.122.).
A felülvizsgálati kérelemben a jogerős ítélet csak olyan kérdésben támadható, amelyet a jogerős ítélet is vizsgált és amelyben állást is foglalt. Ezért nincs helye új tény állítá-
- 452/453 -
sának vagy új bizonyítékra történő hivatkozásnak, valamint új jogcímre hivatkozásnak sem (BH 2002.490.; BH 2002.447.; BH 2002.283.; BH 2001.222.; BH 2001.172.).
A felülvizsgálati kérelemnek a törvényben meghatározott és fent röviden ismertetett tartalmi elemeivel kapcsolatban az a követelmény érvényesül, hogy valamennyit, teljes terjedelmében, magának a felülvizsgálati kérelemnek kell tartalmaznia és nem fogadható el joghatályosan előterjesztettnek mindaz, mely abban csak utalásként, vagy más beadványra történő hivatkozásként szerepel. Ennek megfelelően a Kúria nem látta elfogadhatónak, amikor a felülvizsgálati kérelem az orvosolni kért jogszabálysértést illetően akár a Pp. X. és XII. fejezetére, akár a fellebbezésre utalt vissza (BH 2015.203.; BH 2009.122.).
A felülvizsgálati kérelem nélkülözhetetlen része és egyben fogalmi eleme az alapul szolgáló jogszabálysértés körülírása és a hivatkozott jogszabályhely megjelölése. A felülvizsgálati kérelemnek ez a tartalmi eleme foglalja magába a félnek a rendkívüli perorvoslati eljárás keretében orvosolni kért jogsérelmét. Ez irányulhat a másodfokú bíróság által alkalmazott anyagi vagy eljárási szabály megsértésére is. Figyelemmel kell lenni azonban arra, hogy a Kúria a másodfokú határozat felülbírálata során főszabályként revíziós jogkört gyakorol és azt a jogerős ítéletben megállapított tényállás alapulvételével, jogkérdésben bírálja felül. Az eljárási szabályok megsértése a felülvizsgálati kérelem szempontjából általában akkor releváns, ha az a jogvita érdemi elbírálására kihatással volt. A tényállás esetleges téves megállapítása pedig általában csak azon kivételes esetekben szolgálhat alapul a felülvizsgálathoz, ha az iratellenes, okszerűtlen vagy logikai ellentmondást tartalmaz.
Különösen összetett szerkezetű és emiatt átfogó szemléletet igénylő eljárási jogviszonyok figyelhetők meg a közigazgatási perekben. Ez arra a korábban már említett jogi jellemzőre vezethető vissza, miszerint a peres eljárások e típusában a Kúria felülvizsgálati eljárását megelőzi a közigazgatási szerv alap- és fellebbezési eljárása, valamint a közigazgatási bíróság elsőfokú eljárása. Ebben a helyzetben lényegesen komplexebb feladatot jelent annak megjelölése, hogy a Kúriát megelőző eljárások melyikében mutatható ki és milyen típusú jogszabálysértés szolgálhat alapul a felülvizsgálathoz. Ennek részleteivel foglalkozott a Kúria Közigazgatási Kollégiumának - a közigazgatási szervek határozatai felülvizsgálatának egyes kérdéseiről szóló - 1/2011. (V. 9.) KK számú Kollégiumi Véleménye. Útmutatása szerint ezekben a perekben a bíróság elsősorban azt vizsgálja: a közigazgatási határozat megfelel-e az anyagi jogszabályoknak. Önmagában eljárási jogszabálysértés miatt pedig akkor van helye hatályon kívül helyezésnek, ha az eljárási jogszabálysértés a döntés érdemére is kihatott. Ennek elbírálása során figyelemmel kell lenni azonban arra, hogy a közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatának tárgya rendszerint a másodfokú közigazgatási szerv határozata, amely ennek meghozatala során, a reá irányadó eljárási szabályok szerint, fellebbezési korlátok nélkül vizsgálhatja a megelőző eljárás teljes tartalmát. Ezért a közigazgatási perben, megfelelő tartalmú kereseti kérelem esetén, nemcsak a másodfokú közigazgatási hatósági eljárásában kimutatható eljárási szabálysértések vizsgálhatók. Az ügy érdeméhez ugyanis hozzátartoznak az eljárásban érintetteknek az ügy tárgyával összefüggő konkrét jogai és jogos érdekei is. Az ügy tárgyához szorosan kapcsolódó és az ügy érdeméhez tartozó ügyféli jogosultságok figyelembevételére, valamint az eljárásban való részvételre vonatkozó eljárási szabályoknak a másodfokú eljárásban történő megsértése az ügy érdemére kiható eljárási szabálysértéshez vezethet. Ennek az ügy érdemére való kihatását és a másodfokú eljárásban történő figyelmen kívül hagyását a közigazgatási perben a felperesnek kell állítania és megfelelő módon bizonyítania, melynek fennállását az eljáró bíróság a per adatai alapján értékeli és mérlegeli.
Ennek megfelelően a közigazgatási perben a jogszabálysértés megjelölésének hiánya miatt, a felülvizsgálati kérelem hivatalból történő elutasításához általában az vezethet, ha a fél a felülvizsgálati kérelmében nem hivatkozik arra, hogy a hatósági eljárásra irányadó anyagi és eljárási szabályokat a bíróság is tévesen értelmezte vagy alkalmazta. A Kúria ugyanis a felülvizsgálati eljárásban nem az alperes, hanem a bíróság esetleges jogszabálysértéseit vizsgálja és bírálja el. Elvárható ezért a felülvizsgálati kérelemben annak kifejtése, hogy a jogorvoslati eljárás tárgyát képező közigazgatási eljárás szabályainak megsértése a bírósági eljárásban miként értékelendő és ez milyen ok miatt és mennyiben eredményezheti a támadott a bírósági határozat megváltoztatását (pl. helytelen jogszabály alkalmazása, vagy annak téves értelmezése). Nem fogadható el az sem, ha a felülvizsgálati kérelemben a közigazgatási szerv alperes jogszabálysértései összeolvadnak a bírósági felülvizsgálat során kimutatható esetleges jogsértésekkel akként, hogy valamennyit a bírósági eljárás terhére kéri figyelembe venni.
A jogszabálysértésnek felülvizsgálati kérelemben foglalt megjelölése általában akkor vehető figyelembe, ha a fél azt is előadja, hogy jogorvoslati kérelmet konkrét módon melyik jogszabályhely megsértésére alapítja. A megsértett jogszabályhely konkrét megjelölése nélkül, kizárólag annak tartalmi körülírása alapján nem kerülhet sor a felülvizsgálati kérelem érdemi elbírálására. A felülvizsgálati kérelemben foglalt és tartalmilag helyes hivatkozás mellett a jogszabályhely téves megjelölése viszont nem szolgálhat alapul a felülvizsgálati kérelem elutasításához. A bírói gyakorlat a jogszabálysértést illetően megköveteli, hogy a felülvizsgálati kérelem konkrét módon, jogszabályhelyre utalással tartalmazza a jogerős határozattal megsértett jogszabály megjelölését (BH 2015.203.; BH 2013.281.; BH 2001.46.; EBH 2006.1527.).
Sajátos helyzet keletkezik, ha a fél a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelmében több önálló jogszabálysértésre hivatkozással támadja. Ebben az esetben valamennyi felülvizsgálati támadásnak külön-külön rendelkeznie kell a Pp. 272. § (2) bekezdése által meghatározott tartalmi követelményekkel, azaz a hivatkozott jogszabálysértésenként külön-külön meg kell jelölni a megsértettnek állított jogszabályhelyet és körül kell írni a jogszabálysértés indokait. Érdemben csak azok a hivatkozások vizsgálhatók, amelyek esetében a törvény hivatkozott rendelkezése által előírt tartalmi követelmények maradéktalanul teljesültek (BH 2015.307.).
- 453/454 -
A hiánypótlási kötelezettségnek a polgári per valamennyi szakaszára - így az alap- és jogorvoslati eljárások mellett a különleges és nemperes eljárásokra - irányadó alapvető és valamennyi beadványra vonatkozó szabályát a Pp. 95. § (2) bekezdése tartalmazza, amely szerint, hiánypótlásnak akkor van helye, ha a beadvány nem felel meg a törvény előírásainak, vagy más okból kiegészítésre szorul. Erre rendszerint akkor van szükség, ha a hiányosság jellegének és az ügyre való kihatásának a vizsgálata alapján az állapítható meg, hogy a felmerült hiányosság a beadvány érdemi elintézését akadályozza [Nagykommentár a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvényhez szerk.: Kiss Daisy/Németh János]. Egyes szabályok kifejezetten visszautalnak a hiánypótlásnak a Pp. 95. § által meghatározott előírásaira [keresetlevélnél a Pp. 124. § (1) bekezdése, fellebbezésnél a Pp. 235. § (2) bekezdése] más esetekben a törvény csak nevesíti a perbeli beadványnak azt a speciális típusát, amelyre a Pp. 95. § rendelkezései megfelelően alkalmazandók [Pp. 270. § (2) bekezdés szerinti felülvizsgálati kérelem].
A Pp. 95. § (2) bekezdése értelmében a hiánypótlás szabályait akkor kell alkalmazni, amikor valamely beadvány nem felel meg a törvény előírásainak. Ez az általános megfogalmazás utal arra, hogy a Polgári perrendtartás a perbeli beadványok számtalan típusát ismeri és azokkal kapcsolatban általában különböző alaki és tartalmi követelményeket határoz meg. Így van ez a jogorvoslati eljárásokat megindító beadványokkal, azaz a fellebbezéssel és a felülvizsgálati kérelemmel kapcsolatban is.
A felülvizsgálati kérelem érdemi elbírálásának, illetve hivatalból történő elutasításának gyakorlata jelentős eltéréseket mutat a fellebbezéshez képest. Ez a lényegét tekintve abból ered, hogy a fellebbezés rendes jogorvoslat, melyhez a jogállamiság oldaláról másfajta érdekek és garanciák fűződnek, mint az ehhez képest többletként jelentkező felülvizsgálati kérelemhez. A fellebbezést csupán egyfokú eljárás előzte meg, annak tárgya az elsőfokú ítélet, amely nem jogerős és végrehajtására a fellebbezés előterjesztése halasztó hatályú. Ezért a másodfokú eljárásban elsődleges cél, jogpolitikai szempont, hogy az elsőfokú ítélet érdemi felülbírálata a lehető legtöbb esetben megtörténhessen. Ez kifejezésre jut többek között abban a gyakorlatban is, miszerint az eljárásnak ebben a szakaszában a hiánypótlásra felhívás szélesebb körben érvényesül és csak olyan hiányosság szolgálhat alapul az elutasításhoz, amely a jogorvoslati eljárás érdemi lefolytatását megakadályozza. Minden más esetben a másodfokú bíróság a rendelkezésre álló adatok és akár a hiányos tartalom alapulvételével is köteles meghozni érdemi döntését (BH 2011.341., BH 1986.279.). Általában szükségtelen a hiánypótlásra felhívás, ha a fél határozott fellebbezési kérelmet terjeszt elő és annak okát is megjelöli (BH 1983.160.). Hasonló a helyzet, ha a fellebbezés részletes indokolást nem tartalmaz, hanem ahelyett az elsőfokú eljárásban kifejtettekre hivatkozik.
A Kúria hiánypótlási és elutasítási gyakorlatában a felülvizsgálati kérelem 20 évet meghaladó története során - a felülvizsgálati kérelem tartalmi kellékeivel, valamint az azok hiányából származó jogkövetkezményekkel kapcsolatban - fokozatos fejlődés figyelhető meg. Ennek jellemző vonása, hogy a folyamat során, a bírói gyakorlatban több alkalommal is kikristályosodtak olyan tételek, amelyeket a jogalkotó azóta jogi normává emelt. Ide sorolhatók különösen a Pp. 272. § (2) bekezdésében felsorolt esetek, amelyekben a Kúria az eljárásának bármely szakaszában hivatalból elutasíthatja a felülvizsgálati kérelmet, ha annak nincs helye, nem az arra jogosult terjesztette elő, vagy a kérelmet előterjesztő fél a megadott lakóhelyéről nem idézhető. További sajátossága a jogi megítélésnek az alaki és tartalmi kérdésekben történő elkülönülés és differenciálódás. Kezdetben a Legfelsőbb Bíróság nem látta akadályát a tartalmi kérdésekben történő hiánypótlásra felhívásnak, köztük a jogszabálysértés megjelölésére kötelezésnek sem (BH 1994.389. vagy BH 2001.46.). A későbbiekben a felülvizsgálati kérelem alaki és tartalmi kellékeinek megkülönböztetése élesebbé vált, amely megmutatkozott a hiánypótlási gyakorlat alakulásában is. Ennek eredményeként tartalmi kérdésekben az a gyakorlat került előtérbe, miszerint az előterjesztésre nyitva álló 60 napos határidő lejártakor a felülvizsgálati kérelemnek az összes törvényben meghatározott tartalmi kellékkel rendelkeznie kell. A 60 nap lejárta után a felülvizsgálati kérelem tartalmi kellékei nem pótolhatók sem a bíróság felhívására, sem az előterjesztő saját elhatározásából. A tartalmi hiányosság jogkövetkezménye pedig a felülvizsgálati kérelem hivatalból történő elutasítása (BH 2014.119.; BH 2013.281.; BH 2011.259.). Ezt a tételt vette át a Pp. 273. § (1) bekezdésének jelenleg hatályos rendelkezése is. Ennek indoka abban jelölhető meg, hogy a felülvizsgálattal támadott határozatnak, valamint az ehhez alapul szolgáló jogszabálysértésnek a megjelölése és indokolása a felülvizsgálati kérelemnek nemcsak tartalmi kellékei, hanem egyben fogalmi elemei is. Ezek emelik az általános perbeli beadványt a rendkívüli perorvoslati eljárás kezdeményezésére alkalmas felülvizsgálati kérelemmé. Ezért hiányukban felülvizsgálati kérelemről nem beszélhetünk. Ennek következtében, amennyiben a 60 nap úgy jár le, hogy valamely törvényben meghatározott tartalmi elem hiányzik, nincs joghatályosan előterjesztett felülvizsgálati kérelem és a 60 nap lejárta miatt a továbbiakban annak pótlására sincs jogi lehetőség.
A Pp. 273. § (1) bekezdése a Munkaügyi Szakág értelmezésében is egyértelműen rendelkezik arról, hogy abban az esetben, ha a felülvizsgálati kérelem nem rendelkezik a kérelem 272. § (2) bekezdésében előírt tartalmi követelményekkel, vagy ha ennek megfelelő kiegészítése a kérelem benyújtására biztosított törvényes határidőn belül nem történt meg, a felülvizsgálati kérelmet hivatalból el kell utasítani. A felülvizsgálati határidő elteltét követően tehát kérelme tartalmi hiányosságait a felülvizsgálati kérelem előterjesztője még önkéntesen sem pótolhatja. Ennek megfelelően a hiányok pótlására való felhívására sem kerülhet sor; a hiányos felülvizsgálati kérelmet a Kúriának hivatalból el kell utasítania.
Az előző bekezdésekben kifejtettek következtében a felülvizsgálati eljárásban a hiánypótlás az alaki kellékek esetleges hiányára korlátozódik. Ide tartozik a felülvizsgálati eljárási illeték lerovása, a jogi képviselő meghatalmazásának csatolása, valamint a beadvány törvényben előírt példányszámának biztosítása. Az alaki hiányosságok pótlása során figyelemmel kell lenni arra, hogy ameddig a hiánypótlásra kötelezett a felhívásban foglaltaknak nem tesz eleget, a felülvizsgálati kérelem joghatályosan
- 454/455 -
előterjesztettnek nem tekinthető és azzal kapcsolatban a hiánypótlást meghaladóan egyéb intézkedés nem tehető. A felülvizsgálati eljárás rendkívüli perorvoslati jellegére tekintettel, a pernek ebben a szakaszában nem érvényesül az első- és másodfokú hiánypótlási eljárásban, a bírói gyakorlatban kialakult jogelv, amely szerint a hiánypótlásra engedélyezett határidő lejárta után, de az elutasító végzés meghozatala előtt a hiány még joghatályosan pótolható. Ennek megfelelően sajátosan alakul a hiánypótlás lehetősége a kötelező jogi képviselettel kapcsolatban. Amennyiben a felülvizsgálati kérelmet a fél jogi képviselő nélkül terjesztette elő és pártfogó ügyvéd kirendelésére irányuló kérelmet sem tartalmaz, a beadvány hatálytalan és a felülvizsgálati eljárás megindítására alkalmatlan. Ezért az a 60 nap elteltével, hiánypótlásra felhívás nélkül, hivatalból elutasítandó. Nincs akadálya azonban a hiánypótlásnak, ha a felülvizsgálati kérelmet a fél jogi képviselő útján terjesztette elő, aki azt megfelelően ellenjegyezte, csupán annak meghatalmazását a Pp. 272. § (4) bekezdése ellenére a kérelemhez nem csatolta. Helye van hiánypótlásnak továbbá akkor is, ha a csatolt meghatalmazás csak valamely előre meghatározott eljárási cselekmény foganatosítására, vagy meghatározott bíróság előtti eljárásra vonatkozik.
A) Köztudomású tény, hogy napjainkban nagy erővel folyik az új Polgári perrendtartás kodifikációja, amely a felülvizsgálati eljárásban is jelentős változtatások bevezetését tervezi. Ennek ellenére legalább két érv hozható fel a Kúria nem érdemi határozatainak a jelenleg hatályos szabályok szerinti részletes vizsgálata mellett. Egyrészt a hatálybalépés 2018. évre tervezett ideje miatt, 2016. és 2017. években még bizonyosan az 1952. évi III. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni, melynek során elengedhetetlen a felülvizsgálati kérelem elutasítására vonatkozó szabályok egységes értelmezése és alkalmazása, valamint minderről a jogkereső közönség megfelelő tájékoztatása. Másrészt a felülvizsgálatot várhatóan az új Polgári perrendtartás is rendkívüli perorvoslatként szabályozza, tehát az a jövőben sem lesz sem lesz korlátok nélküli jogintézmény, ezért azok megalkotása céljából is indokolt a korábban hatályos szabályok jogalkalmazási tapasztalatainak összegzése és elemzése.
B) A Kúria nem érdemi határozatainak problematikája szoros összefüggésben áll a jogorvoslathoz való jog és a jogbiztonság alapjogi kérdéseivel, amelyeket negatív oldalról közelít meg és arra a kérdésre keresi a választ, hogy a felülvizsgálathoz, mint rendkívüli perorvoslathoz való jog mely esetekben és milyen mértékben korlátozható, azaz melyek a kérelem hivatalból történő elutasításának feltételei.
C) A felülvizsgálatot korlátozó rendelkezések a Pp. felülvizsgálatról szóló XIV. fejezete mellett a Pp. különleges eljárásról szóló Negyedik részében, valamint a különböző nemperes eljárásokról szóló, Polgári perrendtartáson kívüli törvényekben helyezkednek el.
D) A felülvizsgálati korlátok egy része az eljárásjog alapelvi szintű rendelkezésinek hatókörében érvényesül és a felülvizsgálati eljárásnak abból a sajátosságából ered, hogy annak tárgya a polgári első- és másodfokú peres eljárás lefolytatásának eredményeként meghozott jogerős ítélet. Ezért a pernek ebben a szakaszában a felek rendelkezési joga korlátozottan, a rendkívüli perorvoslati eljárás szabályaihoz igazodó sajátosságokkal érvényesül, amelynek során sem új tényre, sem új bizonyítékra, sem pedig új jogcímre hivatkozni már nem lehet.
E) A hatályos szabályok kizárják, hogy a fél a jogerős határozatnak kizárólag az indokolása ellen terjesszen elő felülvizsgálati kérelmet. A jogalap és az abból származó jogkövetkezmények speciális együttállása azonban bizonyos esetekben indokolttá teheti, hogy a bírói gyakorlat ezen lazítson és a rendelkező rész ellen irányulónak tekintsen olyan felülvizsgálati kérelmeket, amelyek formálisan az indokolásban elhelyezkedő, tartalmilag azonban az alkalmazott jogkövetkezményre nagymértékben kiható kérdést támadnak. Ez általában olyan esetekben állapítható meg, amikor az indokolásban kifejtett, de a rendelkező részben szó szerint nem megjelenő jogi álláspont vagy jogi okfejtés közvetlenül meghatározza, vagy kizárja egyes jogkövetkezmények alkalmazását, illetőleg közvetlen kihatással lehet valamelyik félnek a per tárgyával összefüggő, de más perben megjelenő jogi érdekeivel.
F) Az értékhatár-korlát alapvetően vagyoni jellegű intézmény, amely azokban az ügyekben érvényesül, amelyek tárgya vagyoni értékkel rendelkezik és mérhető. Ezzel a tulajdonsággal a polgári-gazdasági jogviszonyok széles köre rendelkezik, míg ugyanezzel a közigazgatási-munkaügyi jogviszonyoknak szűkebb köre jellemezhető. A jogalkotó az értékhatár-korlát összegét a különböző jogviszonyok tárgyához fűződő gazdasági és jogi érdekek figyelembevételével, differenciált módon, szakterületenként eltérő mértékben határozta meg.
G) Az értékhatár-korlát alapjául szolgáló felülvizsgálati érték egységes számítása a jogbiztonsággal szoros összefüggésben álló garanciális kérdés. Ennek során megfelelően alkalmazni kell a pertárgy értékének a számítására vonatkozó általános szabályokat. Keresethalmazat esetén a felülvizsgálati kérelemben támadott különböző követeléseket össze kell adni és ezek együttes értékét kell egybevetni a törvénynek az értékhatár-korlátot tartalmazó rendelkezésével. Több kérelem esetén a felülvizsgálati korlátokat kérelmenként külön-külön kell megvizsgálni és érdemben csak az a kérelem bírálható el, amellyel kapcsolatban semmilyen korlátozó rendelkezés nem érvényesül. A befogadhatóságot illetően pedig egyik kérelem sem hat ki a másikra. A felülvizsgálati korláttal érintett kérelmet nem teszi érdemben vizsgálhatóvá, ha azt a korlátozás alóli valamely törvényi kivétel hatálya alá tartozó más kérelemmel együtt terjesztették elő.
H) Az értékhatár-korlát alakulása szempontjából jelentős, 2006. január 1-jétől hatályos változás, hogy a felek maguk is előterjeszthetnek a perek egyesítésére irányuló kérelmet, sőt az azt elutasító végzést önálló fellebbezéssel megtámadhatják. Ezzel maguk is előállíthatnak olyan helyzetet, amelyben az értékhatár-korlátot külön-külön el nem érő kérelmek az egyesítés folytán válnak az értékhatár-korlátot túllépő és ez okból érdemben elbírálható felülvizsgálati kérelmekké. A közigazgatási perekben megfigyelhető ennek ellenkezője is, amikor a közigazgatási hatóság, bár hozhatna a felülvizsgálati értékhatárt túllépő, egybefoglalt határozatot is, a döntéseknek a felülvizsgálati értékhatár alatt tartása érdekében mégis több különálló határozatot hoz.
- 455/456 -
I) Az "ingatlanra vonatkozó jogviszony" terminológiának az alkalmazásával a jogalkotó indokolatlanul széles körben tesz befogadhatóvá olyan felülvizsgálati kérelmeket, amelyek sem tárgyi súlyuk, sem a felmerült jogkérdés alapulvételével nem igénylik a Kúria eljárását. A Kúrián jelenleg többségi álláspont szerint azok a perek tekinthetők ingatlanra vonatkozó jogviszonynak, amelyek közvetlenül és nem áttételesen, nem egy másik jogviszony közvetítésével kapcsolódnak az ingatlanhoz.
J) A bírói gyakorlat a felülvizsgálati eljárásra szóló, kötelező jogi képviseletre jogosító meghatalmazással szemben azt a követelményt támasztja, hogy az a felülvizsgálati kérelem előterjesztésekor már fennálljon, továbbá minden korlátozástól mentesen, a jogorvoslati eljárás teljes tartamára szóljon, valamint az a felülvizsgálati eljárás érdemi befejezése előtt ne szűnjön meg. A képviseleti jogosultság fennállásáról a Kúria a felülvizsgálati eljárás tartama alatt bármikor jogosult közvetlenül és ténylegesen meggyőződni, míg a felülvizsgálatot ellenjegyző, illetve a fél helyett jelentkező jogi képviselő köteles e minőségét felhívásra igazolni és meghatalmazását a felülvizsgálati kérelemhez csatolni. Mivel e meghatalmazás a felülvizsgálati kérelem alaki kelléke, a hiányából származó jogkövetkezmények levonása előtt alkalmazni kell a hiánypótlásra vonatkozó rendelkezéseket. Amennyiben ennek a felülvizsgálatot előterjesztő fél nem tesz eleget, a felülvizsgálati kérelmet el kell utasítani.
K) A felülvizsgálati kérelem mellőzhetetlen tartalmi kelléke és egyben fogalmi eleme a jogerős ítéletben feltételezett jogszabálysértésnek a tartalmi körülírása és a megsértett jogszabályhely konkrét megjelölése. Több jogszabálysértésre alapított felülvizsgálati támadás esetén valamennyinek külön-külön rendelkeznie kell a törvényben meghatározott követelményekkel. A tartalmi kellékek bármelyikének hiánya a fél beadványát megfosztja felülvizsgálati kérelemmé minősítő fogalmi elemektől és alkalmatlanná teszi a felülvizsgálati eljárás megindítására, amelynek jogkövetkezménye annak elutasítása.
I. A jogerős ítélet több rendelkezése ellen irányuló felülvizsgálati kérelem esetén a felülvizsgálati kérelem tartalmi kellékeinek hiánytalan meglétét és valamely felülvizsgálati korlátnak a hiányát, támadott rendelkezésenként külön-külön kell vizsgálni. Ha a fél a felülvizsgálati kérelmében az értékhatár-korlát hatálya alá tartozó, valamint az alól kivételt jelentő kérelmeket egyaránt előterjeszt, közülük érdemben csak azok bírálhatók el, amelyekkel szemben a korlátozó rendelkezés nem érvényesül.
II. A felülvizsgálati kérelem kötelező tartalmi kelléke a megsértett jogszabályhely konkrét és kifejezett megjelölése, valamint annak körülírása. Tartalmi hiány miatt hiánypótlásra nem kerülhet sor és amennyiben a hiányosság az előterjesztésre nyitva álló 60 nap eltelte után is fennáll, a továbbiakban azt a fél saját elhatározása alapján sem pótolhatja, a Kúria pedig az ilyen felülvizsgálati kérelmet hivatalból elutasítja. Tartalmi hiányosság állapítható meg abban az esetben, ha a fél a jogszabálysértését nem a jogerős ítélettel összefüggésben állítja. A felülvizsgálati kérelem alaki kellékeinek hiánya esetén nincs akadálya a fél hiánypótlásra történő felhívásának, az arra engedélyezett határidő eredménytelen eltelte azonban szintén a felülvizsgálati kérelem elutasítását eredményezi.
III. A Kúria az ingatlan tulajdonjogára, valamint használatára vonatkozó ügyek mellett azokat fogadja el az "ingatlanra vonatkozó jogviszonyból eredőknek" és ezáltal az értékhatár-korlát alóli kivételeknek, amelyek közvetlenül ingatlanra vonatkozó jogviszonyból erednek és nem valamely másik jogviszony közvetítésével, áttételesen kapcsolódnak az ingatlanhoz. ■
- 456 -
Visszaugrás
