A tanulmány célja a 2017-es németországi választások előzményeinek, eredményének és következményeinek elemző bemutatása. A német alaptörvény alkotmányos rendszerének egyik sarokköve a stabil kormányzás lehetőségének megteremtése, és az arányos, de megszemélyesített választási rendszer. A választási rendszer, amelyben minden választónak két szavazata van, egy relatív többségi, egymandátumos egyéni választókerületi, és egy kötött tartományi listára leadható, igen pontosan leképezi a választói akaratot, de bonyolultsága miatt sok kritika éri. Az arányos választási rendszerből adódóan a német pártrendszer tagolt, a kormányok kivétel nélkül koalíciós kormányok, a kormányzat kulcsszereplője a német parlament által választott kancellár - a német politikai rendszer a kancellárdemokrácia mintaországa.
A 2017 őszén lezajlott választásokat az Angela Merkel kancellár vezette, konzervatív CDU-CSU pártszövetség nyerte, amely az előző kormányzati ciklusban a Szociáldemokrata Párttal (SPD) kormányzott nagykoalícióban. A választásokat követően, mivel a nagykoalíció folytatását egyik párt sem akarta, a harmadik legerősebb párttal, a jobboldali populista Alternative für Deutschland-dal (AfD) pedig minden párt kizárta a koalíciót, a CDU/CSU, a liberális FDP és a Zöldek kezdtek koalíciós tárgyalásokat. A hárompárti koalíció megalakítása kudarcba fulladt, ezt követően rövid időre patthelyzet alakult ki, mivel a kancellártöbbséget csak egy ismételt nagykoalíció, vagy egy hárompárti koalíció tudta volna elérni. Az ilyen helyzetben elméletileg lehetséges kisebbségi kormánynak Németországban nincsen hagyománya, a Bundestag feloszlatására, és előrehozott választások kiírására pedig az alkotmányos rendszer csak kivételes esetben biztosít lehetőséget. Végül a korábban elutasított nagykoalíció alakult meg, Angela Merkel lett ismét a kancellár egy CDU/CSU-SPD koalíció élén. Az alkotmányos rendszer valódi próbatételére tehát nem került sor, ugyan a kormánytöbbség nem túl erős, és a koalíción belül komoly ellentétek vannak, de sikerült stabil kormányt alakítani.
A tanulmány a választások előzményeit és eredményét és a koalíciós tárgyalások folyamatát ismerteti az alkotmányjogi háttérrel együtt, a tanulmány végén kitérve a szintén 2017 őszén lezajlott osztrák választások eredményeire is.
- 91/92 -
Európa legnépesebb, a világ egyik legnagyobb gazdasági erővel rendelkező, és az újraegyesítés óta egyre növekvő nemzetközi szerepet kapó és vállaló Német Szövetségi Köztársaság választási eredménye és annak következményei belpolitikai ügynek tűnnek, de egyrészt az alkotmányos rendszer hasonlóságai, másrészt Németország stratégiai partneri szerepe miatt Magyarországon is érdeklődésre tarthatnak számot, mind a szélesebb közvélemény, mind a politikai elemzők és az alkotmányjog művelői körében. Az elhúzódó kormányalakítás, az, hogy majdnem fél évig csak ügyvezető kormánya volt Németországnak, a gazdasági és politikai partnerek körében aggodalmat keltett. Az Európai Unió többi tagállama attól tartott, hogy az uniós döntéshozatal megnehezül. Végül semmilyen komoly diszfunkció nem jelentkezett sem a német belpolitikában, sem a nemzetközi színtéren, de az ügyvezető német kormány nyilvánvalóan tartózkodott a fontos döntések meghozatalától.
Írásom célja bemutatni a 2017-es német választások eredményét, annak hátterét, politikai-alkotmányjogi következményeit a német alkotmányos rendszer tükrében. Ennek során kitérek a választási és pártrendszer sajátosságaira, a kormányalakítás alkotmányos szabályaira, a koalíciós kormányok németországi hagyományaira és jellemzőire. Kitekintésként a szintén 2017 őszén sorra került osztrák választások eredményeire és az ottani koalíciós kormány megalakulására is kitérek.
Mivel az egészen közeli múlt eseményeiről van szó, a tudományos igényű elemzések még jórészt hiányoznak, sok esetben a napi sajtó jelenti az egyetlen érdemi forrást. Ugyanakkor a német Szövetségi Választásvezető (Bundeswahlleiter) által közzétett igen részletes és jól áttekinthető, az interneten szabadon hozzáférhető anyagok nagyban segítették a munkámat. A német nyelvű kifejezéseket és elnevezéseket lefordítottam magyarra, ahol van meghonosodott magyar kifejezés vagy egyező, illetve hasonló jogintézmény, ott azt a megjelölést használtam, de a könnyebb azonosíthatóság - és a németül értő olvasók - érdekében a német eredetit is feltüntettem.
A 19. Német Szövetségi Parlament (Deutsche Bundestag) választását 2017. szeptember 24-én tartották, miután Joachim Gauck akkori szövetségi elnök 2017. január 24-én a kormány javaslatára kiírta a választást.[1] A német Alaptörvény (Grundgesetz) 39. cikke szerint a választásokat legkorábban 46, legkésőbb 48 hónappal az előző választásokon megválasztott Bundestag alakuló ülése után kell megtartani. Mivel a 18. Bundestag 2013. október 22-én ült össze, 2017. augusztus 27. és 2017. október 22. között kellett megtartani a választást, aminek a Szövetségi
- 92/93 -
Választási Törvény (Bundeswaldgesetz) 16. szakasza szerint vasárnapra vagy ünnepnapra kell esnie, hagyományosan vasárnap tartják, bár ez alkalommal lett volna lehetőség ünnepnapon, (október 3-án), a német egység napján tartani, de erre nem került sor.
A választás fő kérdése nem az Angela Merkel kancellár által vezetett ún. uniópártok (Union), a CDU (Christlich Demokratische Union Deutschlands -Német Kereszténydemokrata Unió) és a csak Bajorország tartományban működő CSU (Christlich-Soziale Union in Bayern - Bajor Keresztényszociális Unió) pártszövetségének győzelme volt, az biztosnak tűnt, hogy az Union lesz a legerősebb párt, bár népszerűségükből jelentősen vesztettek a kormányzati ciklus során.
Az egyik fő kérdés az volt, hogy milyen eredményt ér el a jobboldali populista AfD (Alternative für Deutschland - Alternatíva Németországnak), amely az előző szövetségi választások évében, 2013-ban alakult, és akkor még nem jutott parlamentbe, de az azóta eltelt időszakban jelentős sikereket ért el tartományi választásokon[2] és az Európai Parlamentbe[3] is juttatott képviselőket. A másik kérdés az egyik hagyományos, de az utóbbi években népszerűségéből jelentősen vesztett párt, az FDP (Freie Demokratische Partei - Szabaddemokrata Párt) szereplése volt, amely az előző törvényhozási ciklusban nem rendelkezett parlamenti képviselettel, de a 2013-as választások óta megerősítette pozíciót, és a tartományi választásokon sikerrel vette a bekerülési küszöböt.[4]
Ennek megfelelően várható volt, hogy az Union kormányon marad, de koalíciós partnert kell keresnie, mivel a német választási rendszer későbbiekben részletezett arányos jellege és a német pártrendszer viszonylagos tagoltsága miatt abszolút többséget szerezni a Bundestagban gyakorlatilag lehetetlen, szinte kizárólag koalíciós kormányok voltak a német Alaptörvény 1949-es hatálybalépése óta.[5] A politikatudományban többen nem is kancellárdemokráciának, hanem koalíciós demokráciának tekintik a német politikai rendszert, bár a két fogalom nem ellentétben, inkább kiegészítő viszonyban áll egymással.[6] A koalíciós kényszer azonban meghatározó eleme a német politikának, és a koalíciók alakítását
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
