Az információs társadalmak létrejötte az állami működés és infrastruktúra újragondolását tette szükségessé. Az új infokommunikációs eszközökből és világhálózatokból eredő előnyök egyre gyorsuló ütemben, mégis szinte észrevehetetlenül épültek be életünkbe, hiányuk pedig már rövid távon is komoly kihívások elé állítja az államok intézményrendszereit. Az információs technológiák használatának mindennapossá válása, a számítógépes hálózatok robbanásszerű fejlődése nyomán tapasztalható előnyök a hagyományosan papíralapra épülő különböző eljárásokban, ezen belül a polgári peres eljárásokban is hasznosíthatóvá váltak. Az egységes jogalkalmazás érdekében azonban az is szükséges, hogy a polgári eljárásokat érintő jogalkotás az elektronikus ügyintézés sajátosságainak megfelelően történjen.
Az információs társadalom mint a XX. század második felében megjelenő tudásalapú posztindusztriális társadalmi berendezkedés, az infokommunikációs eszközök elterjedésével gyökeresen átalakította mind az üzleti szféra, mind a magánszféra kommunikációszervező szokásait, megteremtve ezzel azt az általánosan felmerülő igényt, hogy ezen eszközök nyújtotta új lehetőségek az állammal való kapcsolattartásban is igénybe vehetővé váljanak. Az állam pedig maga is igényt formált az új megoldások alkalmazására.
Ahhoz, hogy a kodifikációs megoldások nehézségeit, az ezzel kapcsolatos egyes megoldások sajátosságait megértsük, feltétlenül ismernünk kell azokat a körülményeket, melyek fokozatosan, de elkerülhetetlenül hozták be az államok intézményrendszereibe és így az állampolgárok, valamint a gazdasági szereplők mindennapjaiba az infokommunikációs technológiákat.
Az információs társadalom az a környezet, amely lehetővé tette a digitális környezet és ezáltal az elektronikus kormányzat és ügyintézés megjelenését. Az információs társadalom ugyanakkor nem egzakt fogalom. A legtöbb megközelítés egyetért az információs társadalom fogalmának komplex mivoltában, miszerint az nem határozható meg egyetlen aspektusból, hanem technológiai, társadalmi, gazdasági, kommunikációelméleti és kulturális vonzata is van. Van olyan álláspont, mely szerint az információs társadalom az emberi együttélés olyan új módja, amelyben az információ hálózatba szervezett előállítása, tárolása, feldolgozása, előhívása játssza a legfontosabb szerepet. Ez az átalakulás alapvetően a technológia fejlődésének és az új eszközök elterjedésének volt köszönhető, aminek előnyeit a tömeggyártás eredményeként a civil szféra is élvezhette. Jellemzőnek nevezhető az a megállapítás, mely szerint az információs társadalom farkastörvénye, hogy aki nem fejleszt, az lemarad és ezzel együtt ki is szorul a piacról.[1]
Minthogy Magyarország az Európai Unió tagállama, az ott lezajló folyamatok alapvetően meghatározták - és meghatározzák - a magyar infokommunikációs stratégiákat. Ezért feltétlenül szükséges bemutatni az Európai Unió ebben betöltött szerepét.
Az Európai Tanács 1993 decemberében egy szakértői csoportot kért fel az információs társadalommal összefüggő közösségi célok megfogalmazására és a teendők kidolgozására. A csoport 1994. május 26-án hozta nyilvánosságra az "Európa és a globális információs társada-
- 297/298 -
lom" című dokumentumot,[2] az ún. Bangemann-jelentést.[3] Kodifikációs szempontból is nagyon jelentős gondolatként jelenik meg benne az a megállapítás, hogy az információs társadalom eljövetele elkerülhetetlen és hatását tekintve a XIX. század ipari forradalmával összevethető új forradalomhoz vezet.
A Jelentés célként fogalmazta meg az Európai Unió és a tagállamok számára, hogy lépéseket kell tenni azon megkövesedett álláspontok felszámolására, amelyek Európát hátrányos helyzetbe hozták a verseny során. A jelentésben megfogalmazott javaslatok hátterében az a feltételezés állt, hogy az információs forradalom új piacokat hoz létre és egyben megváltoztatja a gazdaság működésének logikáját.
Ezzel az 1990-es évek végére láthatóvá vált, hogy nem elég a civil szférát és a gazdasági szférát felkészíteni az infokommunikáció-alapú új társadalmi berendezkedésre, de magának az államnak is újra kell értelmeznie hozzáállását ezen megoldásokhoz, két irányban is: egyrészt az ügyfélközpontú kapcsolatok terén (front-office), másrészt az államszervek belső ügymenetében (back-office).[4]
Európában a fenti átalakulások az Európai Unió infokommunikációs stratégiájában öltöttek testet. Ennek megvalósulása részeként 1999 decemberében az Európai Tanács és a Parlament elfogadta az elektronikus aláírásról szóló 1999/93/EK irányelvet,[5] mely szerint a tagállamok 18 hónapon belül kötelesek voltak az irányelv alapelveinek megfelelő nemzeti jogszabályokat alkotni e témakörben, lehetővé téve ezzel a távollévő felek közötti azonosítást, illetve kommunikációt.[6]
Újabb lépésként 2000. június 8-án az Európai Tanács és a Parlament elfogadta az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások, különösen az elektronikus kereskedelem egyes jogi kérdéseiről szóló 2000/31/EK irányelvet.[7] Az irányelv alapvetően az e-kereskedelem szabályait alkotta meg, ugyanakkor az elektronikus szolgáltatásnyújtás általános elveit is rögzíti.
Az ezt követő számos uniós stratégia és hosszú jogalkotási folyamat[8] köréből a jelen tanulmány témája és a polgári eljárások szempontjából kiemelendő a belső piacon történő elektronikus tranzakciókhoz kapcsolódó elektronikus azonosításról és bizalmi szolgáltatásokról szóló 910/2014/EU rendelet (a továbbiakban: eiDAS rendelet).[9] E rendelet jelentősége a polgári eljárások és az elektronikus ügyintézés szempontjából az, hogy az egyenértékűség elvét deklarálva az elektronikus dokumentumok alkalmazása elterjedésének potenciális lehetőségét teremtette meg. E rendelet jelentőségét a tanulmányban feldolgozott téma szempontjából VI. fejezetben bontom ki részletesebben.
Az Európai Unió stratégiái mentén a 2000-es évek végére több tagállam is megkezdte, illetve folytatta a már megkezdett infokommunikációs fejlesztéseket. A hatékony igazságszolgáltatási rendszerhez való hozzáférés az európai demokráciák alapját képező alapvető jog, amely a tagállamok közös alkotmányos hagyományainak részét képezi. A bíróság előtti, hatékony jogorvoslathoz való jog jelentőségét az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikke is kiemeli.
Az Európai Bizottság évente közzéteszi a tagállamok igazságszolgáltatásának hatékonyságát, színvonalát, illetve a bírósághoz való hozzáférés szintjét bemutató igazságügyi eredménytáblát.[10] Az eredménytábla segítséget nyújt a tagállamoknak az igazságszolgáltatás hatékonyságának, eredményességének javításához. A magyar igazságszolgáltatás a bírósági ügyvitel digitalizáltságát, az elektronikus kapcsolattartást, valamint a folyamatban lévő eljárásokról elektronikusan elérhető információkat illetően az első öt tagállam között van.[11] Azon államok közé tartozik
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
