1. Szalma József, az Újvidéki Egyetem polgári jogot oktató és elsődlegesen a polgári jogi felelősség témakörét kutató professzora ebben a könyvében széleskörű tételesjogi anyagismeret és jogtörténeti, valamint jogösszehasonlító felvezetéssel az ingatlan-nyilvántartási jog vonatkozásában "de lege lata" jelleggel egy jogi realitást, a magyar ingatlan-nyilvántartás "sein"-jét dolgozta fel azzal a "de lege ferenda" felvetéssel, és kifejtéssel, hogy milyen legyen annak a "sollen"-je. Ezt fejezi ki a könyv címe, ahol kivastagítva "Ingatlannyilvántartás" szerepel, míg kissé vékonyabban szedve a "Telekkönyvi jog és eljárás" szerepel. Az első tükrözi a mai, tisztán közigazgatási jogi nyilvántartási és eljárási rendszert, míg a második mögött a bírósági kontrollal átszőtt igazságügyi keretek között működött, azt a telekkönyvi intézményt mutatja be, amelyet az ő és saját magam megítélése szerint is az ingatlantulajdonosi, vagy más törvényes jogcímen történő birtoklási-használati biztonság erősítése érdekében vissza kellene állítani.
A szerző munkája három nagy részből, azt is mondhatnák, hogy könyvből áll. Az első rész vagy könyv négy fejezetre bontva az ingatlan-nyilvántartás fogalom meghatározását, fejlődésmenetét, rendszerét és alapelveit dolgozza fel, mintegy tizennyolc alfejezetre bontva. A könyv második részében a szerző a telekkönyvi jog létrehozatalával, típusaival és megszűnésével foglalkozik, amely rész hat fejezetet ölel fel, nagyszámú alfejezetbe elhelyezve a gazdag mondanivalót. A monográfia harmadik része egy széleskörű jogösszehasonlító kitekintést tartalmaz, amelyben a szerző bemutatja, hogy a magyar és az osztrák telekkönyvi rendtartás miként hatott a szomszédos közép-kelet-európai államok II. világháborút megelőzően kifejlődött ingatlan-nyilvántartási rendszereire, és miként változtatta meg azt az a szocialista-kommunista egypártrendszerre épült államberendezés, amely a volt Szovjetunió II. világháborút követő európai térhódításával ebben a régióban kialakult.
Vizsgálva kissé részletesebben a könyvnek az itt felvázolt három nagy részét, általánosságban valamennyire az jellemző, hogy az ott megtalálható egyes fejezetek és a fejezetek által felölelt alfejezetek, illetve címek első tekintetre a szokványos terminológiákat takarják. Azonban, ha az ember kissé elmélyültebben olvassa őket, a Szalma Józseftől megszokott precízség mellett igen sok olyan problémafelvetéssel, és újszerű látásmóddal találja magát szemben, amely érdekfeszítővé, és egyben aktuálissá teszi a munkát.
2. Az első rész első fejezetében a szerző részletesen bemutatja a telekkönyvi rendtartás, azaz ingatlan-nyilvántartási jog ausztriai és magyar kialakulását, fokozatos fejlődését, bemutatva azt, hogy mennyiben rokon a német telekkönyvi rendtartással és mennyire különbözik ez a rendszer a francia megoldástól. E kialakulás-, és fejlődéstörténet bemutatása kapcsán a szerző bemutatja az ingatlan-nyilvántartás bevezetésével az idők folyamán elérni kívánt célokat, amilyen az adóellenőrzés, a tulajdonosi biztonság, valamint a forgalom biztonsága volt.
Az idők folyamán ezek a szempontok különböző formákban kaptak hangsúlyt, kerültek előtérbe vagy háttérbe. Nagyon aktuális része ennek a fejezetnek az államosításokkal, a totális szocialista állam által erőszakosan elvett ingatlantulajdonosnak az 1990-es rendszerváltásokat követően csak részleges visszaszármaztatása Magyarországon, ahol a privatizációs szempontok a többi posztkommunista országhoz viszonyítva a restitúciós szempontokhoz viszonyítva nagyobb szerephez jutottak. Az ezzel kapcsolatos ellentmondásokat helytállóan elemzi a szerző.
A könyvnek ebben a részében kimutatja a szerző, hogy az itt elmondott szempontokkal ellentétben a magyar bejegyzési eljárás lassúsága, amire fókuszálni, azért is jelentős, mivel ez erőteljes táptalajt ad a lakásmaffia eredményes működésének. Kimutatja a szerző azt is, hogy a Ptk. most folyó rekodifikációja során a Ptk. dologi jogi fejezetének újraszabályozása során pótolni kellene azt a hiányt, amely abból adódik, hogy a Ptk. nem öleli fel "az oda kívánkozó telekkönyvi alapelveket". (30.)
A II. fejezet foglalkozik a keletközép-európai telekkönyvi jog fejlődésmenetével, amelyben komoly kultúrtörténeti adatok találhatók a bevezető gondolatoknál megemlített problémákkal. A problémák sokasága azonban az 1972. évi 31.
- 350/351 -
törvénnyel történt részleges és az 1997. évi CXLI. törvénnyel megvalósított általános ingatlan-nyilvántartási reformmal függnek össze. A reform kezdetén csak a tervutasítási rendszerben elhanyagolt telekkönyv kijavítására szorítkozott, majd kivették az ingatlannyilvántartást az igazságügyi tárca és a bírósági szervezet keretéből, ami által rontott a nyilvántartás színvonalán és a bejegyzett jogosultak biztonságán.
A továbbiakban a szerző a perszonál-, és a reálfólia kérdésével foglalkozik, ahol egy érdekes gondolatot vet fel a szerző. Ez pedig az, hogy a közvagyon korábban is perszonálfóliában került elhelyezésre, amely szabályozási elv alapján kellene össznyilvántartásba venni az állam összes ingatlan vagyonát. Ily módon lehetne az állami vagyon elherdálásának valamelyest meggátolni az állami vagyon elherdálásának valamelyest meggátolni az állami vagyon terhére indokolatlanul privatizációt.
A harmadik fejezetben a szerző a szerző az idők folyamán kialakult ingatlan-nyilvántartási rendszereket tekinti át, amely fejezeten belül a történelem iránt fogékony olvasó számára külön csemege az előzmények bemutatása, ahol a szerző az intézmény római jogi gyökereit bemutatva a középkori nyilvántartási rendszereken át eljut a mai ingatlan-nyilvántartási rendszerekig. Itt mutatja be Szalma professzor az ingatlan-nyilvántartásnak a polgári anyagi jogi háttéranyaggal fennálló kapcsolatát, rávilágítva arra, hogy a német és a francia dologi, valamint kötelmi jog szabályai között fennálló különbségek következtében eltérések állnak fenn a német-osztrák-magyar és a francia ingatlan-nyilvántartás jogi szabályozása területén is.
A monográfia első részének negyedik, egyben utolsó igen terjedelmes fejezetét a modern ingatlannyilvántartás elveinek a feldolgozása. A szerző ebben a fejezetben az ingatlan-nyilvántartásnak a jogi szakirodalomban megtalálható valamennyi elvét részletesen feldolgozza. Feldolgozza azokat is, amelyek vagy kimaradtak a tételesjogi szabályozásból vagy más elvekkel összevonva jelennek meg a jogi szabályozásban. E témakörből a közhitelesség elvről, az elsőbbség elvéről, valamint a rangsor elvéről írtakat külön is érdemes kiemelni, mivel a magyar szabályozásban ehelyt megtalálható rejtett és kevésbé rejtett joghézagokat tudja kihasználni a lakásmaffia. Ebben közrejátszik az is, - miként a szerző utal rá - hogy "a magyar jogban a valós és a telekkönyvi állapot között gyakori az eltérés", amit annak tulajdonát, hogy a Ptk. 116. § (2) bekezdése megengedi az ingatlantulajdon telekkönyvön kívüli szerzését is. Magam is azon az állásponton vagyok Szalma professzorral együtt, hogy sokkal jobb az Osztrák Ptk.-nak a megoldása, amely kezdettől fogva nem teszi lehetővé a telekkönyvön kívüli tulajdonszerzést (67.). Egyúttal a szerző utal arra is, hogy a közhitelesség fokozása érdekében esetleg érdemes volna visszatérni a jogok bejegyzése terén a bírói telekkönyvi eljárásra. Ezt a nézetet támogatja még a magyar jogi szakirodalomban e recenzió íróján kívül Kurucz Mihály is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
