Ezt a címet viseli a szerző PhD értekezése, ami a szó legjobb értelmében eredeti, különleges munka. A recenzió ezt a különlegességet próbálja megindokolni, és ezzel a művet kelendővé tenni a jogi műveltségre és érdekességre is vágyó olvasó számára.
A szerzői jog, pontosabban a szerzői jogi szabályozás története a jogtudományban némi meglepetésre még a közelmúltban és a jelenben is élénk érdeklődés tárgya. Elég itt utalni a teljesség igénye nélkül a terjedelmesebb munkák közül Jakab Éva professzor asszony könyvére (Szerzők, kiadók, kalózok: A szellemi alkotások védelmének kialakulása Európában), Balogh Elemér: A Szemere-féle szerzői jogi törvényjavaslat, Mezei Péter: A szerzői jog története a törvényi szabályozásig, Nótári Tamás: A magyar szerzői jog fejlődése c. műveire.
Nem lehet megfeledkezni arról sem, hogy a jogintézményeket vizsgáló, hagyományos értelemben vett színvonalas jogdogmatikai PhD értekezések, vagy az internet okozta változásokat, új jelenségeket absztraktabban elemző dolgozatok is időben visszatekintenek (itt pl. Kiss Tibornak a szerzői jogi szankciórendszerről írott munkájára, vagy Pogácsás Anettnek a napokban megvédett, a szerzői jog differenciálódásának hatásairól készített átfogó munkájára gondolhatunk.
Ha ehhez hozzávesszük, hogy valamennyi szerzői jogász tanult a "Fekete könyvből", a szerzői jog monografikus, 1973-as kézkönyvéből, amely nagyon alaposan áttekintette a szerzői jog történetét, akkor felvetődik két kérdés. Az első az, hogy mi az oka a folyamatos érdeklődésnek, a másik pedig az, hogy ilyen feldolgozottság mellett mi szükség van a jelölt művére? Más szóval: nem elrontott-e a témaválasztás? Még egyszerűbben írva: mit lehet még leírni a szerzői jogi szabályozás történetéről, amit eddig kellő mélységben nem tártak fel?
A két kérdés összefügg. A kutatót - teljesen érthetően - az ösztönzi, hogy a szerzői jog belső mozgását egyrészt a technika jogász által is felfogható egyes fejlődési eredményei (pl. könyvnyomtatás, internet), másrészt az ember, itt: az alkotó ember, individuum kibontakozásának fejlődése, mondjuk inkább így "alakulása" irányítják. Ezt a két, ténynek nevezhető elemet a szerzői jogi és iparjogvédelmi teljesítmények történetileg meghatározott gazdasági és filozófiai megközelítéseivel összevetve valóban soha ki nem meríthető kincsesbányának látszik a szerzői jog. Ennyit az első kérdésről, ami már önmagában is azt mutatja, hogy igencsak szerencsés a mű témaválasztása.
Emellett a szerzői jogász, aki végső soron járatlan a jogtörténetben, két további indokot is találhat arra, hogy helyeselje, sőt ajánlja a munka témaválasztását.
Az első az, hogy a jogtörténeti besorolás csak leplezi, hogy itt valójában a szerzői jog részecske kutatásáról, tehát igencsak mélyreható vizsgálódásról van szó történeti szemlélettel. A második pedig az, hogy olyan nagymértékben támaszkodik a mű elsődleges forrásokra, amelyek hitelessé teszik a megállapításait.
A munka célja nem más, mint a szerzői mű és a szerzői jog forgalomképessége historikus vizsgálata. Bölcs és időtálló cél. A szerzői mű forgalomképessége ugyanis a szerzői jog szinte összes "mérföldkő rangú" részkérdésének - a jogsértéstől eltekintve - alfája és ómegája. A forgalomképesség a szerzői jogi mesterséges monopólium különböző filozófiai és gazdaságtani alapjainak a tükre. Emellett a szerzői jogi szerződési jog meghatározó tényezője. Copyright rendszerben az átruházás (assignment) a forgalomképesség alapvető technikája, az authors' right rendszerben pedig vagy csak lehetőség, vagy tilos, illetve csak kivételesen megengedett. A közös jogkezelés rendjére is komoly kihatással van az, hogy a jogosultak célhoz kötött átruházással, felhasználási engedéllyel, vagy megbízással adnak-e felhatalmazást jogaik közös gyakorlására. Ezek a recenzió műfaján némileg túlmenő érvek arra szolgálnak, hogy alátámasztható legyen: bármikor, bárhol a szerzői jog forgalomképességének a tudományos vizsgálata aktuális, és mindig akut jogkérdéseket tár fel. A forgalomképesség ugyanis a szerzői jog jogdogmatikai atommagja.
A szerző bebizonyította a forráskutatás alapján, hogy a bíróság jogfejlesztő tevékenysége eredményeképpen kirajzolódott, hogy a szerzői jogi jogátruházás soha nem tekinthető olyan végleges joghatályú átruházásnak, mint a dolog tulajdonjogának átruházása. A Curia ugyanis kerítést állított a jogátruházás joghatása elé, ha az az egyébként akkoriban még nem is kodifikált személyhez fűződő jogok forgalomképtelenségével ütközött. Kitűnik az is az említett bírói gyakorlatból, hogy a jogátruházás terjedelme nem terjed ki automatikusan az átdolgozásra. Az a változtatás, amely a "Holló lovam lábanyomát két csendbiztos, kilenc pandúr járja" című dal szövegét akként változtatta meg, hogy "Fakó lovam lábanyomát két vicispán, kilenc pandúr járja", annak kúriai kimondását eredményezte, hogy "a szerző beleegyezése nélkül [a jogszerző] a művön változtatást nem végezhet, kivéve, amikor az élet felfogása szerint feltehető, hogy ahhoz a szerző hozzájárulását meg nem tagadja." Ugyancsak kitűnik a kitűnően feldolgozott korabeli gyakorlatból, hogy a jogátruházás nem fedi le a szerződéskötéskor ismeretlen felhasználási módokkal összefüggő jogszerzést.
Amit a szerző historizálva leszűrt a korabeli ítéletekből, azt a későbbi jogfejlődés is igazolja. Ha a jogátruházás teljes megengedésével nem járnának a szerző által is feltárt, tipikusan az alkotó javára eldöntött konfliktusok, akkor az 1960-as évek Nyugat-Németországának robogó piacgazdaságában, amelyben a kulturális piacnak is akadálymentesen kellett működnie, bizonyára nem tértek volna át az átruházhatóságról annak megtiltására, pontosabban arra, hogy az átruházás csak a közös jogkezelő szervezet javára, és csak közös jogkezelés céljára megengedett (az 1965-ös német törvény megoldása). Az Egyesült Államokban, a teljes átruházhatóság hazájában sem terjesztették ki az átruházás hatályát a bíróságok az ismeretlen felhasználási módokra (Tasini ügy, újságcikkek feltöltése online archívumba, NEW YORK TIMES CO., INC. v. TASINI, 00-201, https://www.law.cornell.edu/supct/html/00-201.ZO.html). A jogátruházás, vagy akár felhasználási szerződés az ismeretlen felhasználási módra való kiterjesztése csak úgy oldható meg alkotmányosan, ahogy ezt a német jogalkotó tette a német törvény 31/a §-ban (a hozzájárulás csak írásban érvényes, bármikor visszavonható, a visszavonási jog megszűnik, ha az ismeretlen felhasználási módra vonatkozó díjigényben a felek megállapodtak)[2].
- 43/44 -
Máig ható kutatási eredmény a zeneműkiadói szerződések fejlődésének feldolgozása is. Gyakorlati jelentősége is messze mutat. Kiválóan szemlélteti, hogy a bővülő felhasználási módok (hanglemezen rögzítés, rádió sugárzás, sugárzott műsor nyilvános előadása hogyan bővíti a Rózsavölgyi cég eredetileg primitív, egy mondatos, csak a mű címmel kitöltendő mintáját. A szerző értékelése itt is kifogástalan, és a jövőbe mutató: a címük szerint jogátruházó szerződések tartalmuk szerint a jog visszaszállását is lehetővé tevő, az új felhasználási módokra díjigényt létesítő, közös jogérvényesítést előirányzó felhasználási szerződések.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
