https://doi.org/10.59851/jk.80.11.6
A csődbűncselekmény története, elmélete és gyakorlata[1] című kötet szerzője, Steiner Gábor a Fővárosi Törvényszék elsőfokú büntető ügyszakos bírája. Nem csodálkozhatunk azon, hogy a korábban megjelent, a költségvetést károsító bűncselekmények[2] vagy a korrupciós bűncselekmények[3] témakörében született monográfiáihoz hasonlóan nemcsak a jogról tudományos igénnyel írt művekkel szemben támasztott követelményeknek felel meg mindenben, hanem a szükségszerűen döntési pozícióban lévő bíró szemüvegén keresztül is látja a vizsgált kérdéseket. A gyakorlati életben, az ítélkezési tevékenység során felmerülő problémás esetköröket is azonosítva mutatja be a csődbűncselekményt, megpróbálva választ vagy legalább fogódzót adni az alkalmazás során felmerülő kérdésekre. A könyv ráadásul hiánypótlónak is számít, hiszen korábban a témában nem jelent meg ilyen széles látókörű, a csődbűncselekmény jogtörténetét, elméleti alapját és joggyakorlatát is bemutató és elemző mű, amely ráadásul az Európai Unió Bíróságának és az Emberi Jogok Európai Bíróságának számos magyar érintettségű esetét is bemutatja.
A szerző a szükséges alapok megteremtése érdekében az első fejezetben nem mulasztja el a csődbűncselekmény hazai jogi szabályozásának és kezdeti fejlődésének bemutatását, amely - hasonlóan a hatályos szabályozást feldolgozó későbbi fejezetekhez - nem merül ki a korabeli szabályozás leíró jellegű történeti áttekintésében, hanem az esetjogot is feldolgozza, ami a jelenkori joghallgatók, jogalkalmazók vagy a téma iránt érdeklődők számára is hasznosítható ismeretekkel szolgál. Ennek keretében a hatályos szabályozás részletes tárgyalását megelőzően az 1795. évi törvényjavaslattól egészen az 1978. évi IV. törvényig bezárólag valamennyi, a csődbűncselekményt vagy - annak legalább részbeni előképeként értékelendő - különös részi tényállását ismerteti. Ennek keretében - többek között - bemutatja az első igazán relevánsnak tekinthető 1840. évi XXII. törvénycikk 130. §-a szerinti hamissággal párosult bukást és a 131. §-ban szereplő vétkes gondatlanságból eredő bukást, ahol a két bűncselekmény közötti választóvonalat még kizárólag a szándékosság-gondatlanság kettőssége jelentette, valamint az e megközelítést jelentősen meghaladó, a Csemegi-kódex, az 1878. évi V. törvénycikk különös részi tényállásait, ahol a különbségtételt a csalárd bukás és a vétkes bukás között már a célzat, a hitelezők megkárosítására irányuló szándék megléte vagy annak hiánya képezte. A célzat megléte esetén az előbbi, míg annak hiánya esetén az utóbbi bűncselekmény megállapítására kellett hogy sor kerüljön, azzal, hogy a vétkes bukást már nemcsak szándékosan, hanem gondatlanul is el lehetett követni. A szerző taglalja továbbá az 1881. évi XVII. törvénycikk, azaz a csődtörvény büntető tárgyú rendelkezéseit, a koholt követelés bejelentését és a hitelezők megvesztegetését, valamint a szerző által a korszak egyik legkorszerűbb törvényeként jellemzett, a hitelsértésről szóló 1932. évi IX. törvénycikkben megjelenő hitelsértés bűntette, a hitelsértés vétsége, a passzív megvesztegetés, a koholt követelés érvényesítése, végül az adós vagyonának kezelésével megbízottak visszaélései tényállásokat. Végül - súlyuknak megfelelően tömören - áttekinti a kötet az 1952-es BHÖ, azaz az ún. Hatályos Anyagi Büntetőjogi Szabályok Hivatalos Összeállításának, valamint az 1961. évi V. törvénynek és az 1978. évi IV. törvénynek a rendelkezéseit.
A monográfia következő nagyobb tartalmi egysége a csődbűncselekmény hatályos szabályozásának rendkívül alapos és mélyreható elemzését tartalmazza, külön-külön fejezetben taglalva a csődbűncselekmény elkövetési magatartásait és annak módjait, a csődbűncselekmény eredményét, objektív büntethetőségi feltételeit és minősített eseteit. Ebben a második blokkban találjuk a mű legin-
- 510/511 -
kább figyelemreméltó részét, amely - ahogyan erre az ajánlásában dr. Gimesi Ágnes kúriai tanácselnök is felhívja a figyelmet - a csődbűncselekmény egyes elkövetési alakzatainak időbeli stádiumait tárgyaló külön fejezetet alkot. Ebben a részben a szerző interdiszciplináris jelleggel és rendkívüli alapossággal vizsgálja a fizetésképtelenség komplex kérdéskörét, annak elkülönült fázisait és megállapíthatóságuk feltételrendszerét. Mint arra rámutat, a jelenleg hatályos, a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) a 404. §-ában a csődbűncselekmény négy különböző, időbelileg elkülönülő alakzatát határozza meg: az (1) bekezdésben foglalt "vétkes gazdálkodást", melyet a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Csődtv.) hatálya alá tartozó gazdálkodó szervezet fizetésképtelenséggel fenyegető helyzete esetén lehet megvalósítani; a (2) bekezdés a) pontja szerinti "csalárd bukást", amely ugyancsak a Csődtv. hatálya alá tartozó gazdálkodó szervezet gazdasági értelemben vett fizetésképtelensége esetén következhet be; a (2) bekezdés b) pontja szerinti "fedezetelvonó csődöt", amely szintén a Csődtv. hatálya alá tartozó gazdálkodó szervezet gazdasági értelemben vett fizetésképtelensége esetén realizálódik az (1) bekezdésben meghatározott magatartások tanúsításával; végül a (4) bekezdés szerinti "hitelező jogtalan előnyben részesítését", ami viszont a jogi értelemben vett fizetésképtelenség esetén valósulhat meg.
Az egyes alapeseteknek a törvényi tényálláson belüli sorrendjét - szól a szerző érvelése - egyrészt az indokolja, hogy a fizetésképtelenség bekövetkezése előtt tanúsított, a "vétkes gazdálkodás" körébe tartozó magatartások, valamint a fizetésképtelenné válást előidéző "csalárd bukás" időben és logikailag is megelőzik a fizetésképtelenség tényleges bekövetkezését, így a fizetésképtelenség három fő kategóriája különíthető el, amelyek szorosan igazodnak a csődbűncselekmény egyes, a fizetésképtelenség bekövetkezésének időben és logikailag is egyaránt egymásra épülő elkövetési alakzataihoz.
A Btk. 404. § (1) bekezdése szerinti "vétkes gazdálkodás" megállapításához elengedhetetlenül szükséges fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet magyarázata az annak meghatározását tartalmazó Csődtv. 33/A. § (3) bekezdése rendelkezéseinek, előzményeinek és a bevezetése indokának leírásán túlmenően a Kúria Polgári Kollégiuma Joggyakorlat-elemző Csoportjának e tárgykört is érintő összefoglaló véleményének[4] megállapításait tartalmazza. Az olvasó számára is nyilvánvalóvá válik ebből, hogy az objektív és szubjektív feltételek vizsgálata alapján milyen nehézségekkel terhelt a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet és különösen ezen állapot kezdő időpontjának megállapítása - ez esetben arról van szó, hogy utólag visszatekintve kell meghatározni azt az időpontot, amikor a vezető tisztségviselő már látta vagy mindenképpen látnia kellett a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezését.[5]
Az alapesetek sorában tovább haladva a Btk. 404. § (2) bekezdés a) pontjába ütköző "csalárd bukás" és (2) bekezdés b) pontja szerinti "fedezetelvonó csőd" tekintetében rámutat a szerző, hogy mindkettő megállapításához a gazdasági értelemben vett fizetésképtelenség szükséges, azonban eltérő módon. Míg a "csalárd bukásnál" a gazdasági értelemben vett fizetésképtelenség a kifejtett elkövetési magatartások eredménye, addig a "fedezetelvonó csőd" a gazdasági értelemben vett fizetésképtelenség kiindulási feltétele, amelynek hatálya alatt az elkövetési magatartások kifejtésére sor kerülhet.[6]
A gazdasági és jogi értelemben vett fizetésképtelenség közötti különbség meglétét és büntetőjogi relevanciáját taglalva a szerző vitába száll a Kúria Bfv.II.538/2014/19. számú, BH 2015.25. számon közétett döntésében foglaltakkal. A legelsőbb bírói fórum ebben a gazdasági értelemben vett fizetésképtelenséget a tényállásszerű magatartás megállapíthatósága tekintetében irrelevánsnak tekintette. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy az e körben kifejtett véleményével összhangban áll a Kúria egy másik tanácsa által korábban meghozott Bfv.I.363/2014/6. számú, BH. 2015.3. számon közétett határozata.
További erénye a monográfiának, hogy a csődbűncselekmény hatályos rendelkezéseihez kapcsolódva külön fejezetben taglalja azokat a gyakorlati anyagi jogi kérdéseket, amelyek egy-egy ilyen bűncselekmény bíróság általi elbírálása során érdemben felmerülhetnek. Így - az adott bűncselekmény tekintetében is megfelelő tapasztalattal és ítélkezési rutinnal rendelkező bíró segítségével - konkrét eseti döntéseken keresztül iránymutatást kapunk többek között arról, hogy ki lehet a tettese a csődbűncselekménynek, ki minősülhet a csődbűncselekmény sértettjének, mi lehet a csődbűncselekmény elkövetési tárgya; de akár arra is, hogy lehet-e alappal tévedésre hivatkozni a csődbűncselekmény esetén, vagy milyen elhatárolási kérdések merülhetnek fel a csődbűncselekmény vonatkozásában.
Nehéz ma már olyan büntetőjogi tárgyú monográfiát elképzelni, amelyben legalább érintőlegesen ne lenne szükséges megemlíteni az Európai Unió Bíróságának és az Emberi Jogok Európai Bíróságának témához kapcsoló-
- 511/512 -
dó esetjogát. A szerző ennek is maradéktalanul eleget tesz könyve legutolsó fejezetében, melyben a két taláros testület irányadó eseti döntéseit is sorra veszi. A monográfia elsődlegesen a büntetőjogi területen tevékenykedő gyakorló jogászoknak ajánlható, hiszen egy jól körülhatárolható témakört dolgoz fel rendkívüli alapossággal, ugyanakkor a terület iránt élénken érdeklődő jogászok, joghallgatók, de akár a gazdasági élet szereplői is hasznos, akár a mindennapi tevékenységük során is hasznosítható ismeretekre tehetnek szert a könyv tanulmányozásával. ■
JEGYZETEK
[1] Steiner Gábor: A csődbűncselekmény története, elmélete és gyakorlata. Budapest, ORAC, 2024.
[3] Steiner Gábor: Korrupciós bűncselekmények a büntető jogalkalmazásban. Budapest, ORAC, 2024.
[4] Csőke Andrea: A fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte, annak bizonyítása. In: "A vezető tisztségviselők hitelezőkkel szembeni felelőssége" tárgykörben felállított joggyakorlat-elemző csoport összefoglaló véleménye. Budapest, Kúria Polgári Kollégiuma Joggyakorlat-elemző Csoport, 2017.
[5] Azaz a Btk. 404. § (1) bekezdésében írt elkövetési magatartások valamelyikét kell az elkövetőnek tanúsítania, amelynek eredményeként a fizetésképtelen helyzet vagy annak látszata létrejön, így a magatartás tanúsításának mint oknak és az eredménynek mint okozatnak egymással közvetlen okozati összefüggésben kell állnia.
[6] Ahogyan a szerző is hivatkozik rá, a két alapeset elhatárolásához segítséget nyújthat a Legfelsőbb Bíróság Bfv.IV.378/2000. számú, BH 2001. 102. számon közétett eseti döntése is.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző bíró, Fővárosi Törvényszék.
Visszaugrás
