Jany János Klasszikus iszlám jog. Egy jogi kultúra természetrajza[1] című kötete kiváló módon pótolja az iszlám jogról való tudás hiánya miatt keletkezett hézagot. A mai Magyarországon ugyanis igen korlátozott az iszlám jog ismerete, a magyar jogösszehasonlítás főleg az európai és az európai típusú jogrendszerekre koncentrál. A tengerentúli jogok alig kapnak figyelmet, ami már azért is sajnálatos, mert a muszlim világ az európai kulturális térség közvetlen szomszédja. Az iszlám térnyerése óta Európa és az iszlám kultúrái többnyire szoros kulturális csereviszonyban álltak, ilyenkor pedig mindkét kultúra képviselői gyümölcsözően tanultak egymástól.
Jany János jelen tankönyve a legújabb iszlám és nyugati kutatásokat egyaránt figyelembe véve az iszlám jog alapjait olyan módon írja le, elemzi, hogy azokat az európai jogokban járatos jogász probléma nélkül értheti. A szerző az iszlám jogon a klasszikus vallási jogrendet érti, nem pedig a mai iszlám államok jogrendszereit, így a kötet tárgyát a klasszikusnak mondott iszlám jog alkotja, azaz a 19. századig az iszlám vallási hatóságok és tudósok által alakított jogkultúra, ahogyan az a modern változások bekövetkezése előtt fejlődött. Ennek megfelelően jelen munka nem kutatja fel a modern egyiptomi, marokkói vagy ománi jogrendszereket, de az itt leírt alapok nélkül a modern arab és iszlám államok jogfejlődése nem érthető meg.
A klasszikus iszlám jog mint vallási elképzeléseken alapuló jog egyik sajátossága abban áll, hogy nem az alkalmazásra kerülő normaanyagot tekintik annak, hanem sokkal inkább a vonatkozó teológiai-jogtudományi tekintélyek írásait. Ez visszatükröződik Jany munkájában is, amelyben keveset olvashatunk konkrét normákról és még kevesebbet eldöntött, precedensértékű bírósági döntésekről; ehelyett e könyv az egyes, az iszlám jogtudományt foglalkoztató kérdések kapcsán a megfelelő tudósok álláspontjait és evolúciójukat írja le. Nem hagyja teljesen figyelmen kívül emellett azt sem, hogy ezek az álláspontok hogyan viszonyultak a válósághoz, a gyakorlathoz, de - az iszlám jogtudomány szempontjával megegyezően - a jog valóságban történő érvényesülése nem áll az érdeklődése középpontjában.
Az iszlám jog széles körű belső jogi pluralizmust mutat fel. Ezt a szerző a szunnita jogi iskolákra való korlátozással tankönyvben leírható és az iszlámban nem járatos olvasók által értékelhető mértékre redukálja, így a síita és más, nem szunnita iszlám jogokat nem érinti a könyv. Remélhetőleg az iszlám jog kisebb, de nem kevésbé érdekes irányzatait egy jövőbeni hasonló tankönyv bemutatja a magyar olvasóközönségnek.
Az iszlám jog mint "vallási" jog - mivel ezen jog vallási jellege tudományos vita tárgya, idézőjelben használom a "vallási" jelzőt - az európai jogösszehasonlítás számára kemény dió. Az európai jogrendszerek az államon és - a szocialista jogrendszerek vége óta - nem egy államon kívüli, sőt állam feletti ideológián alapulnak. Ez az alapvető jogfelfogás az európai jogösszehasonlítást, annak szemléletét és módszereit is jellemzi. Ezek a módszerek egy, "a teológiával és filozófiával sok esetben szorosabb kölcsönhatásban [...] mint az állammal"[2] álló jogi világra adaptáció nélkül nem alkalmazhatóak. Az adaptáció az itt ismertetett könyvben többek között abban mutatkozik meg, hogy tartalmát három, az anyag természetéből adódó, de a hagyományos európai jogösszehasonlításban alig alkalmazott részre bontja. Az első, jogtörténeti rész a klasszikus szunnita jog fejlődését ábrázolja, a második rész az ezen klasszikus jog alapjául szolgáló jogelméleti struktúrákra tér ki, a harmadik, "joggyakorlat" elnevezésű rész pedig néhány jogterületen érvényesülő szabályrendszert ismertet: házasság, öröklés, jogügyletek, büntetések és a nem muszlimokkal fennálló jogviszonyok alapelvei, az ún. "siyar".
- 207/208 -
Az első rész a "közjog" tárgyalásával kezdődik. Itt azért használok ismét idézőjelet, mert a korabeli iszlám jogtudomány a közszférára vonatkozó szabályanyagot nem tekintette jognak és így a közjog fogalmát sem használta. Jany könyve e fejezetben főleg az állam és a közigazgatás vezetőivel, többek között a kalifával kapcsolatos elképzeléseket és azok időbeli fejlődését ábrázolja. Közép-európai perspektívából feltűnő, hogy az, amit közjogi státusznak tekintenénk, az iszlám jogban erősen a kontraktumban gyökerezik. A "közjogi" részt jogtörténeti áttekintés követi, amelynek egyik súlypontját az iszlám jog különböző, az iszlámot erősen jellemző iskolákba való szétválása, a korai, klasszikus és késői iskolák tartalma képezi. A jogtörténeti fejezetet az iszlám jog és idegen jogrendszerek közötti kölcsönhatás elemzése zárja le, amelynek a jelentőségét az adja, hogy a klasszikus korban történt kölcsönhatásokról alig tudunk valamit. A korai iszlámra a római-bizánci, a zsidó és a perzsa jog hathatott, és fordítva, az iszlám jog a középkori keresztény, a zsidó és a zoroasztriánus jogra gyakorolhatott hatást.
A második fejezet tartalmát a jogelméleti alapok képezik. Az iszlám jogelmélet kulcsfontosságú az iszlám jog kezelésében, mert szabályait isteni eredetre vezetik vissza. Így az iszlám jog a szabályokat, természetüket és mibenlétüket másképpen fogja fel, mint a racionalitáson és népszuverenitáson alapuló európai jogrendszerek. Az iszlám jogelmélet ugyanakkor részben mégiscsak azokkal a kérdésekkel foglalkozik, mint európai testvérdiszciplínája, így az egyik központi kérdése az, hogy az emberi jogalkalmazó hogyan viszonyulhat az isteni eredetű normához, hogyan értheti meg, hogyan értelmezheti azt. A Korán nem átgondolt törvénykönyv, hanem eseti részletszabályokat belső rendszer nélkül mond ki, s ehhez párosul a szunna, amely a próféta cselekedetei és mondásai példáján közvetíti az isteni akaratot. Az isteni eredetűnek képzelt, de nagyon hézagos és minden belső koherenciát nélkülöző normaanyagot csak emberek, emberi cselekedetek tehetik alkalmazhatóvá, ami minden vallási jogban alapvető kérdéseket vet fel, de kinyilatkoztatáson alapuló, mindentudó és mindenható istent imádó monoteista vallás esetén ezek a kérdések a rendszer gyökeréig nyúlnak. Szintén nagyon sajátos az értelmezési módszer, amelynek fő feladata nem egy létező norma tartalmának a kifejtése, hanem arról szól, hogy magát az alkalmazandó normát a megengedett jogforrásokból azonosítsa. Még egy részletszabály megfogalmazásához is a jogtudósnak - jellemző módon bíróról ezzel kapcsolatban nem esik szó - elvileg az egész kanonikus szövegkorpuszt át kell tekintenie. A jogelméleti fejezet utolsó szakasza a "szereplők" címén az iszlám jog összes személyi és tárgyi infrastruktúráját ismerteti: a jogászi foglalkozásokat, a jogászképzést, a bíróságokat és az általuk alkalmazott eljárásjogot. Ezzel kapcsolatban a szerző a legújabb kutatásokat felhasználva azt a kérdést is tárgyalja, hogy valóban "bezáródott-e a kapu", azaz valóban megkövült-e az iszlám (jog)tudomány néhány évszázaddal az iszlám létrejötte után.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
