Az alábbi, terjedelmes szerkezeti egység a szerzői jogi és iparjogvédelmi törvények szerződési (ideértve az egyoldalú jognyilatkozatokat is) szabályait elemzi egy meghatározott szemszögből, mégpedig abból, hogy azok mennyiben sajátosak. E különösség kétszintű. Először: van-e olyan szabályozási tárgya a szerződési szabálynak, amely az oltalom tárgyához való kötődés, vagy egyéb ok miatt nem tartozhat a Ptk.-ra? Másodszor: érvényesül-e az első szintű különösségen belül eltérés az egyes oltalmi tárgyakat érintő rendelkezések között? (Értelemszerűen ez elsősorban a szerzői jogi és iparjogvédelmi szerződések közötti különbségeket jelenti, de érvényesülhet ez a szempont az iparjogvédelmi alkotások és az árujelzők megkülönböztetése során is.)
Az Szjt. indokolása maga is foglalkozik a Ptk.-val való kapcsolattal. Az Szjt. indokolása szerint: "A felhasználási szerződéseknek a Ptk.-ban önálló szerződéstípusként való nevesítésére jelenleg sem szükség, sem lehetőség nincs. A Ptk. azonban természetszerűleg a felhasználási szerződések háttérszabálya marad: az új Szjt.-ben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. rendelkezései az irányadók" (Szjt. 3. §). Más helyütt az indokolás kifejti, hogy "a szerzői jogi törvény azért nem szabályoz bizonyos kérdéseket, amelyekre tárgyuknál fogva egyébként kiterjedhetne a szerzői jogi szabályozás, mert azokról a Ptk. már rendelkezik. Az Szjt. 3. §-nak helyes értelmezése tehát az, hogy a Ptk.-t azokban a kérdésekben kell alkalmazni, amelyeket a szerzői jogi törvény nem szabályoz, bár tárgykörüknél fogva elvileg szabályozhatna. (...) A Ptk. tehát a szerzői jog "anyajogszabálya" és a törvény számára az általános szabályozási hátteret teremti meg, kisegítve a szerzői jogi szabályozást olyan kérdésekben, amelyekre az nem ad választ, megoldást (többnyire éppen azért, mert a Ptk. rendelkezései kielégítően szabályozzák a kérdést)." (Az Szjt. részletes indokolása, 1-9. §, 32. §, 42-57. §)
A felhasználási szerződés a szerzői jog sajátos szerződése. Önálló típus, minősége hosszabb ideje általánosan elfogadott nézet, amely egyetemi tananyagnak is része.2 A felhasználási szerződéseknek a Ptk.-hoz képest különleges szabályozását a szerződés közvetlen tárgyát jelentő felhasználási cselekményre vonatkozó engedély, és közvetett tárgyát képező mű sajátosságai, "szellemi" természete, az ezzel kapcsolatos érdekek specifikumai, valamint a személyhez fűződő és vagyoni jogok összefonódása, továbbá a jövőben megalkotandó művek megalkotására kötött felhasználási szerződések esetében a facere és licencia szolgáltatások kombinációja indokolja. Nem elhanyagolható tényező a szerzőnek a szerződéskötési folyamatban elfoglalt tipikusan gyengébb pozíciója sem. Az Szjt. szerződéses szabályai ezt a felbillent egyensúlyt igyekeznek helyreállítani.
A magyar szerzői jog a fent leírt viszony alapján a felhasználási szerződések szabályozását két jogforrásban, de három "szinten" valósítja meg. Az Szjt. tartalmazza a valamennyi felhasználási szerződésre irányadó általános jellegű előírásokat (első szint), majd ugyancsak az Szjt.-ben megfogalmazza a kiadói, a megfilmesítési, a reklám-műre vonatkozó, és közvetetten a szoftver és az adatbázis felhasználására kötött szerződések egyes specifikus szabályait (második szint), alapvetően a műfaji sajátosságok figyelembevételével. Mivel csak egyes rendelkezéseket írnak elő a speciális műfaji szabályok, e területen is "össze kell rakni" az adott felhasználási szerződésre vonatkozó szabályokat a különös és az általános szabályokból. Az első szinten említett általános szabályokat egy utaló rendelkezés alapján alkalmazni kell a szerzői művekre vonatkozó, vagyoni jog átruházására irányuló, valamint az előadóművészi teljesítmények felhasználására kötött szerződésekre is (Szjt. 55. §).Végül mindazokra a szerződési feltételekre nézve, amelyekre sem a felhasználási szerződések általános, sem a műfaj-specifikus szabályai nem tartalmaznak megoldást, alkalmazásra kerülnek a Ptk. valamennyi szerződésre irányadó általános előírásai (harmadik szint).
Az új Szjt. hatályon kívül helyezte az egyes felhasználási módokra vonatkozó miniszteri rendeleteket. [Szjt. 110. § e)-r)]. Pillanatnyilag a törvény szintjén csak kiadói, megfilmesítési, szoftver-, adatbázis- és reklámmű-felhasználási (jobban mondva az utóbb említett négy esetben jogátruházási) szerződések léteznek nevesített altípusként. Ezen altípusoknak ebben a tanulmányban nem szentelünk külön figyelmet. Ahol a tárgy megkívánja, esetleg hivatkozunk az altípusokra, de nem rendszereztük egy-egy cím alá az egyes altípusokra vonatkozó szabályokat. Ennek az az oka, hogy az altípusok külön szabályai minden esetben együtt élnek a felhasználási szerződések általános szabályaival, az e mögött húzódó, még magasabb absztrakciós szintű vagyoni jogi szabályokkal, nem is beszélve a Ptk.-ról. Emellett a gyakorlatban meg fognak maradni a hatályon kívül helyezett altípusok is. Attól még nem tűnnek el a sugárzási, zeneműkiadói, színpadi előadási stb.című és jellegzetes tartalmú szerződések, hogy ezekre külön rendelkezések nem vonatkoznak. Sőt, a korábban kötött szerződések a hatályon kívül helyezett szabályok ernyője alatt tovább élnek [Szjt. 107. § (1) második mondat].
Az Szjt. 55. §-a kiterjeszti a felhasználási szerződések szabályainak alkalmazását a szerzői vagyoni jogok átruházására irányuló és az előadóművészi teljesítmények felhasználására vonatkozó szerződésekre. A rendelkezés kulcsszava: "megfelelően" kell alkalmazni a szabályokat az említett szerződésekre.
Ahol a törvény kivételesen megengedi a szerzői vagyoni jogok átruházását vagy átszállását [együttesen alkotott mű (Szjt. 6. §)], munkaviszonyban alkotott mű (Szjt. 30. §), filmalkotás (Szjt. 66. §), reklám-mű (Szjt. 63. §), szoftver (Szjt. 58-60. §), adatbázis (Szjt. 60/A.-62. §), az abban áll, hogy az eredeti jogosultról a jogszerzőre száll nem csak a felhasználás, hanem a felhasználás engedélyezésének joga is. Ez következik a szolgálati műre vonatkozó szabályból [Szjt. 30. § (2)] és a megfilmesítési szerződés fogalmából [Szjt. 66. § (1)], és általánosabban abból, hogy "a jogszerző - hacsak a jogátruházási szerződés eltérően nem rendelkezik - a vagyoni jogokkal a továbbiakban rendelkezhet" [Szjt. 9. § (6)].
Ha ebből kiindulva kell eldönteni, hogy mit jelent a felhasználási szerződés szabályainak megfelelő alkalmazása, a jogátruházási szerződésnek nem lesz lényeges kérdése a felhasználási mód, arról nem kell rendelkezni, mert a teljes jogátruházás magában foglalja, hogy az átruházott jog minden felhasználási módra kiterjed. Ez alól egy kivétel van, a művek reklámcélú felhasználása. Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy a jogátruházás lehet a felhasználási mód tekintetében osztott is! [Pl. egy filmalkotás nyilvános előadási joga tekintetében más szerzi meg egy adott területre nézve a vagyoni jogokat, mint a műpéldányonkénti (pl. video, DVD) terjesztésre.] A jogátruházás tehát felhasználási módonként, sőt azon belül is "szeletelhető". A felhasználási módok közül kétséges lehet, hogy az átdolgozási jogot is automatikusan - külön kikötés nélkül - megszerzi-e a jogátruházás útján a vagyoni jogot szerző fél. A kétséget az átdolgozásnak a személyhez fúződő integritási joggal való szoros kapcsolata, a lehetséges határesetek ébresztik (Szjt. magyarázat, 13. §-hoz fűzött kommentár 1., és 2.3. pontok, 29. §-hoz fűzött magyarázat, 1. pont).
A többi felhasználási mód esetén ugyanis a mű változatlan marad. Álláspontunk szerint a jogátruházási szerződésekben külön ki kell térni arra: a megszerzett jog az átdolgozást is magában foglalja-e. Ellenkező esetben a változatlan formában való felhasználás és felhasználás engedélyezési jog száll csak át a jogszerzőre.
Ugyancsak nem kell rendelkezni a jog harmadik személynek való átengedhetőségéről, mert ez a törvényből következik. Szintén elhagyható a kizárólagosság kérdése, hiszen nem felhasználási engedélyről, hanem a jog átruházásáról van szó, és a nem kizárólagos jogátruházás fogalmi képtelenség. Ha a jogátruházással az egységes engedélyezési jog is átszáll a jogszerzőre, akkor nem marad az átruházónak olyan joga, amelyet bárkinek átengedhetne.
Fennmarad a területi és az időbeli korlátozás kérdése. Ha e két kérdésben a jogátruházási szerződés nem rendelkezik, a felhasználási szerződésre vonatkozó szabályokat alkalmazni kell, hiszen nincs ettől eltérő kapaszkodó [Szjt. 43. § (4) bekezdés]. Ez más szóval azt jelenti, hogy semmi akadálya nincs az időben vagy területi szempontból korlátozott jogátruházásnak, és ha a jogátruházási szerződés eltérően nem rendelkezik, a jogátruházás csak a Magyar Köztársaság területére és az adott műfajtára irányadó értékesítési szokások szerinti időtartamra vonatkozik. Ha figyelembe vesszük, hogy az amúgy is kivételes jogátruházás mely műfajták esetén megengedett (pl. szoftver, adatbázis), a forgalmi/értékesítési szokások azt az értelmezést támasztják alá, hogy a jogátruházási szerződés külön kikötés nélkül is teljes védelmi időre szól. Ezt az az érv támogatja, hogy a felek szabadon köthetnének felhasználási szerződést is, vagyis az adott esetekben nem kötelező a jogátruházás. Ha pedig a felek szándéka az engedélyezési jogot is átfogó vagyoni jog átruházására irányult, akkor ezzel együtt jár az, hogy a jogszerző teljes védelmi időre megszerzi a jogot, nem csak egy korlátozott időtartamra.
A jogátruházást engedő, 1921-es szerzői jogi törvényünk gyakorlata,3 és a külföldi, jogátruházást engedő szabályok alapján világos,4 hogy a teljes életműre vonatkozó jogátruházás, és a szerződéskötéskor nem előrelátható, ismeretlen felhasználási módokra vonatkozó jogátruházás még a copyright rendszerekben sem érvényesül.5
Az sem jelent jogdogmatikai szempontból aggályt, hogy a jogdíj arányosságára vonatkozó követelményt és az erre épülő bestseller klauzulát [Szjt. 16. § (4), 48. §] a jogátruházási szerződésekre is alkalmazni kell. Az persze más kérdés, hogy - figyelemmel a koncepció idevágó javaslatára - mennyire köthető a dologi adásvételhez egy olyan jogátruházás, ahol a "vételárat" a bíróság az erre megszabott sajátos feltételek fennállta esetén utóbb módosíthatja.
Ugyancsak alkalmazandók
- a művel kapcsolatos hibás teljesítésre, azaz a kijavítás miatt történő visszaadásra (Szjt. 49. §),
- a kizárólagos jogot engedő szerződés esetén
- a jövőben megalkotandó, közelebbről meg nem határozott művekre vonatkozó szerződés esetén, és
- a visszavonási jog gyakorlása miatt gyakorolható felmondásra (Szjt. 51-53. §-ok) vonatkozó szabályok.
Különösen alá kell húzni az utolsó szempontot. A jogátruházás nem söpri félre (a dualista rendszerben sem!) a személyhez fűződő jogokat. Ha a szerző - az erre irányadó feltételek megléte esetén - megtiltja a már nyilvánosságra hozott mű további felhasználását, és ezt a vagyoni jogokkal kapcsolatot teremtő rendelkezések alapján jogszerűen felmondássá váltja (Szjt. 53. §), a jövőre nézve egyoldalúan megszünteti a korábbi jogszerző vagyoni ("szellemi tulajdon"?) jogát.
A jogátruházás egységessége alól van egy kivétel, és ez a reklámozás céljára megrendelt mű (röviden: reklámmű) felhasználása. A reklámművekre vonatkozó sajátos szabályok oka az, hogy a felhasználás célja eltérő szemléletet igényel. A szerzői művek felhasználásáról általában a felhasználó dönt a felhasználási szerződés keretei között gazdasági, művészeti, tudományos, oktatási stb. szempontok szerint. A reklám céljára megrendelt művek sorsa másként alakul. Reklámcélú felhasználásuk mértéke nem a szerzői jogi értelemben vett felhasználó, hanem a reklám megrendelője a gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. törvény (Grtv.) 2. § n) pontja szerinti reklámozó üzleti döntésétől függ. A felhasználó a reklámtörvény fogalomrendszerében a reklámszolgáltató Grtv. 2. § o) pont, akinek a megrendelésére a művek készülnek, illetve egyes esetekben a reklám közzétevője Grtv. 2. § a) pont is, ha olyan cselekményt végez a reklám közönséghez eljuttatása érdekében, amely szerzői jogi értelemben felhasználás. Ha pl. a reklám közzétevője rádió- vagy televízió-szervezet, a közzététel egyben felhasználás is. Sajátossága a kifejezetten reklám céljára készült műveknek az is, hogy - bizonyos kivételektől eltekintve - önállóan nem, csak a reklámban használhatók fel. (pl. a reklámozott áruktól elszakíthatatlan, kisebb terjedelmű, szlogenszerű, nyelvi leleményre épülő irodalmi szösszenetek).
E sajátosságok indokolják, hogy az Szjt. a reklám céljára megrendelt művekre megengedi a vagyoni jogok átruházását. Reklám céljára megrendelt műről, illetve reklámcélú felhasználásról csak akkor lehet beszélni, ha a művet teljes terjedelmében kifejezetten vagy gazdasági reklámhoz [Grtv. 2. § g) pont] vagy politikai hirdetéshez, illetve plakáthoz a választási eljárásról szóló 1997. évi C. tv. 42. és 44. §-t használják fel.
E jogátruházás azonban - eltérően az egyéb, jogátruházási esetektől - célhoz kötött jogátruházás, amely csak a reklámcélú felhasználás körében valósul meg, egyéb felhasználásokra nem vonatkozik. Ha tehát egy reklám céljára megrendelt zeneművet kottán óhajtanának kiadni, az engedélyezés jogával a szerző rendelkezik annak ellenére, hogy a reklámcélú felhasználás tekintetében a vagyoni jogokat a reklámszolgáltatóra átruházta. Ez következik abból, hogy a reklám céljára megrendelt művek vagyoni jogainak átruházására irányuló szerződés létrejöttéhez meg kell állapodni a reklám hordozójában (körül kell határolni a reklámcélt), a felhasználás módjában, mértékében, a földrajzi területében és időtartamában, valamint a szerző díjazásában. Természetesen nincs akadálya annak, hogy a reklámcéltól eltérő felhasználásokra is felhasználási jogot szerezzen a reklámszolgáltató külön erre irányuló megállapodás alapján, de a reklámcélú jogátruházás önmagában egyéb felhasználási jogot nem keletkeztet. A fejtegetés csupán azt kísérelte meg bizonyítani, hogy a jogátruházás a felhasználási mód szerint széthasítható.
A törvény eltérő rendelkezése híján az előadóművészi teljesítményekre nem csak felhasználási, hanem jogátruházási szerződés is köthető. Ma a felek szerződési szabadsága alapján köthetnek az előadóművészek - véleményünk szerint - akár felhasználási, akár jogátruházási szerződést. Ekkor pedig már nyilvánvaló, hogy a felhasználási szerződés szabályai milyen körben alkalmazhatók szerződéseikre. Ha felhasználási jogot engednek, valamennyi szabály, ha vagyoni jogátruházási szerződést kötnek, csak az előző fejtegetés szerinti rendelkezések alkalmazhatók.
Az Szjt. 55. § szövegéből az lenne magától értetődő, hogy e szomszédos jogi jogosultak jogainak átruházására a felhasználási szerződések szabályait nem kellene alkalmazni. Az természetes, hogy e jogosultak vagyoni jogokkal rendelkeznek, és ezeket a polgári jog általános szabályai szerint átruházhatják látszólag minden korlátozás nélkül. A háttérben azonban meghúzódik az, hogy e jogok gyakorlása mögött szerzői művek és előadóművészi teljesítmények felhasználása is megvalósulhat. Ezért a jogátruházás csak akkor jogszerű, ha a jogokkal érintett szerzői művek és előadóművészi teljesítmények, és más, kizárólagos vagyoni jogokkal védett teljesítmények felhasználására irányadó jogok is átengedhetők harmadik személynek.
Nehézséget csak a filmelőállítók jogátruházási szerződéseinek minősítése jelent. Ennek oka az, hogy a filmalkotások esetében a filmelőállító a megfilmesítési szerződéssel szerzői jogi jogosulttá válik, szerződéseire tehát a felhasználási szerződésekre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni azzal, hogy a jogátruházás is megengedett. Az Szjt. azonban bevezeti a filmelőállítók szomszédos jogi védelmét is (Szjt. 82. §). E védelem, amely természetszerűleg szűkebb, mint a szerzői jogi védelem, a filmalkotásnak nem minősülő, a mű szintjét el nem érő, sorrendbe állított mozgóképek sorozatából álló filmek előállítóit, befektetésükre tekintettel védi. Az ilyen filmekkel kapcsolatos vagyoni jogok átruházására kötött szerződésekre, ha követjük az Szjt. 55. §-ának tartalmát, nem alkalmazhatók a felhasználási szerződések szabályai. A gyakorlatban bizonyosan össze fognak mosódni a filmalkotások és a műnek nem minősülő filmek előállítóinak szerződései.
A helyzet sajátos a szerzői jogi védelemre nem érdemes adatbázisok védelménél. A sui generis védelem eredeti jogosultja ugyanis az adatbázis-előállító [Szjt. 84/A. § (6)], más szóval e védelem keretei között nincs olyan adatbázis-alkotó, akitől felhasználási vagy jogátruházási szerződéssel jogot lehetne szerezni. Az Szjt. 30. § sem alkalmazható a sui generis védelemre, mert nincs olyan szerzői (természetes személyi) alkotás, amely megfelelne az Szjt. 1. § (3) bekezdése szerinti pozitív kritériumoknak. A sui generis védelem eredeti jogosultja az előállító, és nem is rendelkezik a törvény valamiféle cessio legisről, hiszen nincs mit átruházni a munkáltatóra. A sui generis védelemre alkalmas adatbázis elkészítője nem élvez semmilyen "alkotói", abszolút szerkezetű jogot.
Ez nem így áll a gyűjteményes műként védett adatbázisoknál, ahol a szerkesztés tekintetében az eredeti jogosult a természetes személy szerkesztő [Szjt. 61. § (1), 7. § (2)], és a vagyoni jogok (a munkaviszonyban szerkesztett adatbázis kivételével) szerződéssel ruházhatók át [Szjt. 61. § (2)] az adatbázis-előállítóra. Így a gyűjteményes műként védett adatbázisok esetében a fentebb elemzett felhasználási szerződési szabályok megfelelő alkalmazása útján történhet a vagyoni jog átruházása (vagy köthető "szabályos" felhasználási szerződés). A kapcsolódó jogi védelem alá tartozó adatbázisokra nézve - figyelmen kívül hagyva az elektronikus úton működtethető adatbázisok működtetéséhez szükséges szoftverre vonatkozó felhasználási szerződést - az adatbázis létrehozatalához csak akkor van szükség felhasználási típusú szerződésre, ha az adatbázisba védett művet, vagy teljesítményt kívánnak felvenni (e szerződésekre magától értetődően alkalmazni kell a felhasználási szerződés szabályait). Az Szjt. rendelkezik ugyan az adatbázisnak, ill. az adatbázis lényeges vagy lényegesnek minősülő részének felhasználásáról, és szól felhasználási szerződésről is [Szjt. 84/B. § (5): "Semmis a felhasználási szerződésnek az a kikötése, amely eltér az (1)-(4) bekezdésben foglaltaktól."]. E rendelkezések mögé azonban nem "rendezi be" az Szjt. a szerzői felhasználási szerződések hátterét.
Azt elvi bírói határozat nélkül nem lehet állítani, hogy ha a szerzői (kivételes) vagyoni jogátruházásra vonatkoznak a felhasználási szerződés szabályai, akkor azok megfelelően alkalmazandók a kapcsolódójogokra vonatkozó felhasználási, és jogátruházási szerződésekre is. Egy ilyen állítás nemcsak formailag volna helytelen, de tartalmilag is súlyosan téves lenne. A szerzőt és előadóművészt, mint alkotó teljesítményt nyújtó természetes személyt megillető, és például a német jogban a közelmúltban megizmosított6 szerződési jogi védelem sehol nem jár a sokszor a gazdasági élet fajsúlyos szereplői között zajló, az alkotótól eltávolodott, vagy alkotót nem is igénylő teljesítményekre vonatkozó "tranzakciók" (ideértve a társasági jogi technikákkal történő felvásárlásokat is)7 szereplőinek.
Az Szjt. dogmatikai rendje szempontjából azért nincs belső háttérszabálya a kapcsolódó jogi szerződéseknek, mert a szerzői müvek védelmére vonatkozó szabálycsoport nem képezi a kapcsolódó jogi védelem "általános részét". Az Szjt. 1. § (8) bekezdése, továbbá a 9. § (1), 10-15, és 16. § összevetése az egyes kapcsolódó jogi jogosultak jogait szabályozó fejezetekben felsorolt jogokkal világossá teszi, hogy a kapcsolódó jogi jogosultak jogai mögött a szerzők jogait meghatározó rendelkezések egésze nem minősül általános résznek. Ezt egyértelműen eldöntik a kapcsolódó jogi szabályokban található konkrét utalások, amelyek a díjazás arányossága, a szabad felhasználás, a jogkimerülés, és a jogsértés következményeinek, az adatbázisok tekintetében pedig ezen felül a többszörözés, és a nyilvánossághoz közvetítés fogalma, valamint a szabad felhasználás három lépcsős általános tesztjének alkalmazását írja elő a kapcsolódó jogokra [Szjt. 83. §, 84/A. § (1), (3), 84/C. § (4), 84/E. § (1)]. A szerzői és kapcsolódó jogi jogosultak vagyoni jogai megsértésének büntetőjogi szempontú homogén kezelése [Btk. 329/A. § (1)] nem ide tartozó kérdés.
Előre bocsátjuk, hogy a fenti, tételes jogi elemzés nyomán elegendő a szabadalmi törvény, és a védjegytörvény szerződési rendelkezéseinek vizsgálata, hiszen a minta és topográfiaoltalmi törvények polgári jogi tárgyú rendelkezései és utalásai követik a szabadalmi törvényt.
Az Szt. indokolása leszögezi, hogy a szabadalmi jog polgári jogi jellegű, ahhoz kötődik, de rögzíti, hogy a törvény nem polgári jogi szabályokat is felölel. ("A törvényjavaslat - a szellemi tulajdon elméletének hátterére támaszkodva - megőrzi a magyar szabadalmi jog polgári jogi jellegét, fenntartja a szabályozás polgári jogi kötődéseit. Ez áll a munkavállalók találmányaira vonatkozó rendelkezésekre is, amelyek a feltaláló és a munkáltató viszonyát változatlanul polgári jogi - és nem munkajogi - jogviszonyként írják le. A javaslat ugyanakkor - igazodva a hatályos jogszabályokhoz és a külföldi példákhoz -jogágazati szempontból komplex szabályozást tartalmaz, amely a polgári jogi természetű anyagi jogi normákon kívül kiterjed a szabadalmi államigazgatási eljárás, valamint a szabadalmi ügyekben folyó polgári peres és nemperes eljárások szabályozására is.") Más oldalról ez az állítás természetesen úgy is értendő, hogy a szabadalmi jogi polgári jogi tartalmú szabályozás nem része a Ptk.-nak.
A jogutódlásról (jogátruházásról) szóló rendelkezések indokolása nem szól a Ptk. háttérszabály jellegéről, míg a hasznosítási szerződésről szóló fejezet Ptk.-ra utaló rendelkezésének magyarázata mindössze ennyi: "A törvényjavaslat továbbá rendelkezik a hasznosítási szerződésekre vonatkozó szabályok diszpozitivitásáról, valamint a Polgári Törvénykönyv háttérjogszabályként való figyelembevételéről (30. §)".
Az Szt.-ben lévő sajátos rendelkezések létét indokolja, hogy "a szabadalmi licencia szerződés - a szabadalom átruházása mellett - a technológia transzferjének egyik alapvető jogi, innovációs kockázat csökkentő, erőforrás-csoportosító mozgásformája." (Szt. indokolás a 27-30. §-hoz)
A szűkszavú, keretjellegű szabályozás hasonló a külföldi példákhoz, oka, hogy "a licencia szerződések rendkívül változatos viszonyokhoz igazodnak, a legkülönbözőbb formákat ölthetik, egyedileg változó tartalmúak lehetnek." (Szt. indokolás a 27-30. §-hoz)
A sajátos rendelkezések közül a fogalmon és a forgalomban szokásos ellenszolgáltatás-típusok említésén (keresztlicencia) túl kiemeli a magyarázat a versenyjogi kötődésre utaló rendelkezéseket. E sajátosság mára már legalábbis az Szt. szintjén elesik. [Az Szt.-t 2003. január 1-jei hatállyal módosító 2002. évi XXXIX. törvény 38. § (1) bekezdés a) pontja e kapcsoló szabályokat hatályon kívül helyezte.] Az külön tanulmányra tartozik, hogy hogyan változott a szellemi javakra vonatkozó jogi monopólium versenyjogi (kartell, és erőfölénnyel visszaélés-szempontú) megítélése, és milyen harmonizációs szempontok indokolták a hatályon kívül helyezést.
Azt ki kell emelni, hogy a szabadalmi licencia szerződés fogalma [Szt. 27. § (1)] - magától értetődően - a szerzői jogi felhasználási [Szjt. 42. § (1)] és a védjegyhasználati [Vt. 23. § (1)] szerződéssel közös elemeket mutat. Az elemek: engedély díjfizetés ellenében. Azt persze nem lenne könnyű egy közös szabályban meghatározni, hogy milyen közvetett tárgyra vonatkozik az engedély, és az engedély alapján keletkező jog (ennek a megfogalmazása egyébiránt kívánkozna a definíciókba) mire vonatkozik. Az engedély és a jog ugyanis mű felhasználására, találmány hasznosítására, illetve megjelölés használatára vonatkozik. Még abban az esetben is, ha sikerülne megfelelő általános fogalmat találni az oltalmi tárgyra, a keletkező jog tárgyának meghatározása az oltalomból eredő kizárólagos jogok tárgyainak eltérő fogalmaihoz kötődik (felhasználás, hasznosítás, használat). Emiatt a szellemi tulajdon koncepciója elfogadása esetén a szellemi tulajdon tárgyán keletkezne az engedély alapján jog, a szellemi alkotás és termék fogalmának bevezetése esetén pedig ezek lennének a közvetett tárgyak.
A hasznosítási szerződés alapján keletkező hasznosítási jognak van kifejezett, a szabadalmi törvényre tartozó sajátos vonása. A területi, időbeli korlátozás főszabályként történő kizárása, és főként a hasznosítási jog kötelező összekapcsolása valamennyi igényponttal [Szt. 28. § (3)] szabadalmi jogi jellegzetesség, mutatja, hogy az értékesítési technika jogi szabályozása nem választható el a jogi oltalom tárgyától. Itt kell említeni, hogy komoly eltérést jelent a szerzőt védő szerzői jogtól, hogy ott az engedély eltérő rendelkezés híján területileg, és időben korlátozott [Szjt. 43. § (3)]. A Vt. a szabadalmi joggal azonos jellegű rendelkezést tartalmaz [Vt. 24. § (4)]. Emiatt közös, értelmes általános szabály e tárgyra nézve nem könnyen képzelhető el. Egy általános rendelkezés elvileg felsorolhatná, hogy az engedélynek és a jognak lehet területi és időbeli korlátja, de a korlátok főszabály-, vagy kivétel jellegéről már az egyes törvényeknek kell - a szerzői jogi és iparjogvédelmi eltérések fényében - rendelkeznie.
Valódi, csak a szabadalmi jogba való tárgyak még:
- a licenciát érintő (tehát nem adásvételi, inkább haszonbérleti jellegű - ld. alább külön kifejtve) jogszavatosság,
- a korlátozott, a hasznosítás nyereségességére ki nem terjedő, de a műszaki megvalósíthatóságra vonatkozó kellékszavatosság, és a
- szűkített, know-how jogátruházási, illetve hasznosítási szerződés önálló tárgyát a szabadalmi licencia szerződésből közvetetten kikanyarító tájékoztatási kötelezettség [Szt. 28. §, kivéve (3) bekezdés].
A kizárólagos engedély és jog két típusáról (egyedüli licencia, és a szoros értelemben vett kizárólagos licencia) szóló rendelkezés [Szt. 28. § (4)] mára már része lett védjegy- [Vt. 24. § (5)]
és szerzői jogunknak [Szjt. 43. § (1)] is. Levonható olyan előzetes következtetés, hogy a szellemi javakra vonatkozó kizárólagos engedély és jog két fajtájára vonatkozó rendelkezés elvileg helyet találhatna egy általánosabb érvényű szabálycsoportban is.
Szintén kilépett már az Szt. keretei közül a kizárólagos jog megvonásának szankciója arra az esetre, ha a hasznosító a hasznosítási jog gyakorlásával késlekedik (a hasznosítást elvárható időn belül nem kezdi meg). (Ez a szabály is jó példája annak, hogy el kell választani a dologi jogi értelemben vett tulajdonjogi szabályozástól a szellemi javak szabályait.) A szankció jogi minősítését tekintve tulajdonképpen "törvényi alapú jogvesztés", ami a Ptk.-ban szabályozott diszpozitív szerződési biztosítékot (jogvesztés kikötése, Ptk. 250. §) lényegíti át. A jogintézmény azonban csak a szerzői jogba lépett át (Szjt. 51. §), a rendelkezés a védjegyjogból hiányzik. Sőt, a szerzői jogi törvényben a szerző védelmére tekintettel a szankció feldúsult, alkalmazási köre újabb feltétellel bővült (nem a szerződés céljának megfelelő, vagy nem rendeltetésszerű joggyakorlás, vö. Szjt. 51. § (1) b). Emiatt általános rendelkezésként nehezen képzelhető el.
Az Szt. tartalmazta először a hasznosítási szerződés megszűnése sajátos okaira vonatkozó rendelkezést (Szt. 29. §), amely a védjegyjognak (Vt. 25. §) és a szerzői jognak (Szjt. 54. §) is részévé vált. A szerződés határozott időtartamára, és a körülmények bekövetkeztére utalás a Ptk. háttérszabály minősége mellett fölöslegesnek látszik (Ptk. 228, 229. §). Ami az oltalom megszűnésének szerződésmegszüntető joghatását illeti, indokoltnak tűnik a külön szabályozás - lehetséges általános szabály alkotása is, - ugyanis leegyszerűsíti a gyakorlati alkalmazást. A szerződés tárgyának (engedély - jog) jogalapja dől ugyanis meg. Mindazonáltal e szabály nélkül is - nehézkesebben ugyan - kezelhető lenne az oltalom megszűnésének hatása a hasznosítási szerződésre, hiszen bontó feltételként is minősülhet.
Az alábbiakban a védjegyjogi szerződések szabályozásának csak azon vonásaira szükséges kitérni, amelyeket nem érintett a szabadalomhasznosítási szerződés vizsgálata. (A Vt. indokolása maga is hangsúlyozza, hogy az Szt.-t két évvel követő Vt. megoldásai e körben több helyütt követik az Szt.-t.)
Mindenképpen e körbe tartozik a relatív lajstromozási akadályt elhárító hozzájáruló nyilatkozat, amelynek egyes okokból történő megtámadására a Ptk. kifejezett alkalmazását mondja ki a Vt. Ugyanitt történik indokolt rendelkezés a jognyilatkozat pótlás és a visszavonás tilalmáról ("A consenttel előidézett jogi helyzet stabilitását célozzák a hozzájárulás megmásítását célszerűen korlátozó rendelkezések. Adott esetben a nyilatkozat semmisségének következményei a Ptk. ... általános szabályai alapján természetesen bekövetkeznek.. " Ld. a Vt. 7. §-hoz fűzött indokolását).
A jogátruházás szabályai jól mutatják, hogy nemcsak az alkotás-jelleg okán, hanem az árujelzők körében is szükségesek lehetnek a dologi tulajdon átruházás tipikus jogcímétől, az adásvételtől jelentős eltérések. Az első a védjegyjogi jogutódlásra vonatkozik, amely szerint a szervezeti jogutódlás főszabályként a védjegyjog átszállását eredményezi [Vt. 19. § (2)]. Érdekes, hogy az Szt. nem mondja ki, hogy szerződéssel is (ez a tipikus) megtörténhet a vagyoni jogok átruházása, ami arra a következtetésre indítja az olvasót, mintha a szabadalmi jogban a szerződéssel történő jogátruházás jogcíme a szabadalmi jogi jogutódlás lenne (ez a rendelkezés címe), hiszen a Ptk. e jogátszállásnak (átruházásnak) nem háttérjogszabálya [Szt. 25. § (1)]. Ugyanakkor az - értelemszerűen szinguláris - jogutódlás nem lehet jogcím, hanem az a jogátruházás eredménye. Erre tekintettel egy olyan szabály, amely a koncepció (Koncepció, Egyes szerződéstípusok 4.a.) szerint - az adásvétel megfelelő alkalmazását mondaná ki a forgalomképes vagyoni jogok átruházására azon kérdésekben, amit az adott vagyoni jogra irányadó külön törvények nem szabályoznak, az Szt. jelenlegi szabályait nézve (így a mintaoltalom és topográfia oltalomból eredő jogok átruházására is) szükséges lehet, és a Vt. esetében sem fölösleges, hiszen csak az oltalmi tárgy sajátosságait tükröző eltérések részei a Vt.-nek.
Ezek közül mindjárt az első, hogy míg a szabadalmi jogban a teljes oltalom tárgya a jogátruházásnak, az árujelzők esetében a szerződés tárgya az árujegyzék mentén, sőt az árujegyzéken belül egyes árukra (szolgáltatásokra) nézve is osztható [Vt. 19. § (3) második mondat].
Védjegyjogi semmisségi ok, ha az átruházás a fogyasztók megtévesztését eredményezi. Végül az alkotás bitorlásának megfelelő szabály a képviselő, illetve az ügynök "álképviseleti" cselekményével szemben biztosítja azt a jogot, hogy a jogosult -szankcióként - követelhesse az igény, vagy az oltalom átruházását [Vt. 19. § (4) és (5)].
Az alábbi fejtegetés azért került külön szerkezeti egységbe, mert egyrészt kirajzolódott, hogy az új Ptk. a szerződések általános szabályai között fogja tartalmazni a jogszavatosságról szóló szabályokat, másrészt e jogintézményt tartjuk talán a szerződés fogalmán, és egyes jellegzetes vonásain túl (részben az oltalom terjedelme, illetve a felhasználás / hasznosítás / használat módja és mértéke szerinti oszthatóság törvény eltérő rendelkezése hiányában) a legfontosabb közös elemnek. Ennek oka az, hogy a licencia jelleg lényege az engedély-adás, és jogszerzés az engedély keretei között. Mivel ez a fő szolgáltatás, értelemszerűen a jog meglétéért való helytállás a legjellemzőbben közös mellékkötelezettség.
A jogszavatosság szabályai ma még az adásvétel szabályai között helyezkednek el. Emiatt csak szerződéses kikötés alapján alkalmazhatók a szerzői jogban. Ennek oka az, hogy az Szjt.-nek a Ptk. általános háttértörvénye, a felhasználási szerződés pedig önálló szerződéstípus. Egy önálló szerződéstípus szabályai mögött egy másik típus - az adott esetben az adásvétel - rendelkezései csak kifejezett utaló szabály alapján hívhatók fel, ez a lényege az általános és különös szerződésszabályok viszonyának.8
Az iparjogvédelmi törvények hasznosítási szerződésekről szóló fejezeteikben a jogszavatosságról külön, a Ptk.-ban az adásvételi szerződésnél található szabályra utalva rendelkeznek.9 A hasznosítási szerződésről szóló rendelkezések közé beiktatott jogszavatossági utalásnak azonban talán inkább a Ptk. haszonbérleti szabályai között további utalással fellelhető jogszavatosságra kellene - analogia legis útján - mutatnia. Ekkor ugyanis a Ptk. 461. § (1) bekezdése útján alkalmazható 424. § (2) bekezdés elvezetne az elállás helyett az azonnali hatályú felmondási joghoz. Ez jelentheti ugyanis csak a megfelelő jogkövetkezményt a jogszavatosság megsértése esetén, ha a felhasználó / hasznosító / használó már gyakorolta a megszerzett jogát. Az engedély alapján gyakorolt hasznosítás eredeti irreverzibilitása okán az elállási jog ugyanis nem gyakorolható. A licencia szerződés jogi természetének többes kötöttségével együtt érvényesülő kétségtelen önállósága - a haszonbérleti jelleg analógia útján való alkal-mazása10 - tehát nem teszi jogdogmatikai szempontból megnyugtatóan megoldottá a jogszavatossági utaló szabály problematikáját.
Ugyanakkor az iparjogvédelmi törvények - a Vt. kivételével -nem mutatnak a jogok átruházhatóságát kimondó rendelkezéseikben a jogszavatosságra, noha erre a Ptk. és a törvények mai viszonya mellett éppenséggel szükség lenne. A vagyoni jogok átruházása nem minősül adásvételnek,11 annak jogcíme sem a Ptk. valamely szerződéstípusa, hanem az az egyes törvények átruházást engedő szabályain alapuló visszterhes jogügylet.
Talán a fenti elemzés alapján meg lehet kockáztatni - messze előre szaladva - azt a következtetést, hogy a jogszavatosság általános szerződési szabályok közé emelése képes lehet feloldani a fenti (nem jelentős) ellentmondásokat, ha a jogszavatosság megsértésének jogkövetkezményei között az azonnali hatályú felmondás is helyet kap. Ugyanakkor azt is be kell - szégyenkezve? - vallani, hogy a leírt szempontok alapján történő tisztázásra a gyakorlatban nem vetődött fel igény. A jogszavatosság ilyen mélységű vizsgálata ismereteink szerint a publikált bírói gyakorlatban nem fordult elő. Ennek természetesen az is oka, hogy a vagyoni jogok átruházásáról szóló, valamint a licencia szerződéseket szinte kivétel nélkül jól képzett iparjogvédelmi szakemberek (ügyvivők, szakosodott jogi képviselők) készítik, akik nem követnek el olyan műhibát, hogy kifelejtsék a jogszavatossági kikötést a szerződésből.
Előre kell bocsátani, hogy eltekintve a közös jogkezelés körében történő jogérvényesítésre irányadó bírósági hatáskört aggályosan értelmező kollégiumi állásfoglalástól,12 elvi tartalmú bírósági iránymutatás a szerzői jogi és iparjogvédelmi szerződésekről nincs. Ezt a kollégiumi állásfoglalást is csak azért lehet említeni, mert a közös jogkezelő egyesületek felhasználási szerződéseire is alkalmazni kell. Eltekinthetünk a közös találmány esetén valamennyi érintett perben állására, a feltalálói díjigény felszámolás során történő érvényesítésére, a díjfizetési kötelezettség átvállalására, a valamint a találmányból eredő vagyoni jogok forgalomképességére vonatkozó korábbi PK 274., 275., 276., 277 sz. állásfoglalásoktól.
A szerződésekkel foglalkozó elvi tartalmú eseti döntés közzétételéről nincs tudomásunk. Az ilyen határozatok fóruma ugyanis a Bírósági Határozatok Hivatalos Gyűjteménye (BHHGY).13 A Pp. módosításnak a felülvizsgálati kérelemre vonatkozó része az ilyen döntéseket jogszabállyal azonos súlyú "élő" joggá avatta. (Vö. A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának és Közigazgatási Kollégiumának közös véleménye a felülvizsgálati eljárás új szabályainak alkalmazásával kapcsolatos egyes kérdésekről, BH 2002. 6.) A Pp. 270. § (2) bekezdése szerint ugyanis "felülvizsgálati kérelem akkor terjeszthető elő, ha a felülvizsgálni kért határozat az ügy érdemi elbírálására kihatóan jogszabálysértő, és (.) a határozat . felülvizsgálata a joggyakorlat egysége, továbbfejlesztése érdekében szükséges, mivel a határozattal kapcsolatban elvi jelentőségű jogkérdés merül fel, és a Legfelsőbb Bíróság a jogkérdést illetően - a Legfelsőbb Bíróság határozatainak hivatalos gyűjteményében közzétett módon - még nem hozott döntést, illetve a határozat olyan elvi jelentőségű jogkérdést dönt el, amelyre vonatkozóan a Legfelsőbb Bíróság a Legfelsőbb Bíróság határozatainak hivatalos gyűjteményében korábban eltérő tartalmú elvi határozatot tett közzé." Az elvi határozat léte, illetve vizsgálata azért lenne lényeges, mert a régi BH-s döntések, ha azokat elvi jellegű döntés meg nem erősíti, valószínűleg súlyukat vesztik. A 2001. évi CV. törvény 20. § (9) bekezdése alapján a bírósági szervezeti törvény hatálybalépése előtt meghozott irányelv, elvi döntés és kollégiumi állásfoglalás - amíg az a bírósági szervezeti törvény alapján alkalmazható - a Pp. 270. § (2) bekezdésének b) pontja tekintetében a Legfelsőbb Bíróság határozatainak hivatalos gyűjteményében közzétett határozattal azonos megítélés alá esik. Ebből az a következtetés adódhat, hogy a BHHGY-ben közzétett eseti döntés, és a korábban hozott, de még alkalmazható "normatív" IE, ED, és PK azonos értékű "jogforrások". Ez utóbbiak a bírósági szervezeti törvény 105. § alapján az eltérő iránymutatást tartalmazó jogegységi határozat meghozataláig alkalmazhatók. Álláspontunk szerint a jogállami jogbiztonság elé nehezen áthágható korlátot emel egyes eseti határozatokat élő joggá, mintegy normatív jelleggel bíróvá emelő Pp. rendelkezés. Nincs ugyanis kapaszkodó a korláton. Nem lehet tudni, hogy melyik eseti (BH-ban közzétett) döntés bír(hat) majd elvi súllyal, mikor kerül egy korábbi BH-s döntést felülíró, illetve megerősítő határozat a BHHGY-be. Állandóan össze kell majd vetni a korábbi BH-s határozatokat a BHHGY-ben közzétett döntésekkel? El lehet a jelenben és a jövőben tekinteni a BH-kban közölt új határozatok tanulmányozásától? Hogyan érvényesül egy BHHGY-s eseti döntés kötőereje egy kifejezetten normatív jelleggel megfogalmazott PK-hoz, vagy elvi döntéshez (irányelvhez) képest?
A jelen tanulmány számára az előző, csak kérdésekkel lezárható fejtegetés azzal a nyilván képtelen tanulsággal járna, hogy a bírói gyakorlat tanulmányozását annyiban el lehetne intézni, hogy irányadó szerződési eseti döntések nem léteznek. Ezt a tanulságot óvatosságból félretesszük, és megvizsgáljuk a hagyományos "BH"-ban közzétett, és egyes, a Legfelsőbb Bíróságtól megka-pott14 határozatokat.
Az Szjt. hatálya alatt keletkezett esetek még nem érték el a publikálásukhoz szükséges döntési szintet. Sem eseti - "BH-s", sem elvi - "BHHGY-s" legfelsőbb bírósági, a felhasználási szerződéssel kapcsolatos döntésekről nem tudunk. Ráadásul az Szjt. hatályba lépése előtt kötött felhasználási szerződésekre - azok hatálya alatt - a régi szerzői jogi szabályokat kell alkalmazni (Szjt. 106. § (1), és a Ptk. és az Szjt. viszonya a régi és az új szerzői jogi törvény alapján azonos (van általános, a Ptk.-t háttértörvénnyé avató szabály - mindkét törvényben a 3. §). Ez arra bátorít, hogy a régi szerzői jogi törvény talaján hozott döntésekből merítsünk, és az érvénytelenséget, a szerződésszegést, és a szerződés értelmezését tekintsük csomópontoknak, tehát nem veszünk sorra minden egyes, a felhasználási szerződést érintő döntést.
Az pl. nyilvánvaló, hogy a szerzői jogdíj engedményezhetőségének kérdésében az általános polgári jogi szabályokat kell alkalmazni, ha nincsenek e tárgyban korlátozó szerzői jogi rendelkezések. Az már "kemény" szerzői jogi kérdés viszont, hogy a felhasználási jog nem engedményezhető, az ugyanis nem követelés, hanem önálló vagyoni jog, amelyet csak a szerzői jogi szabályok korlátjai között (fő szabály: személyhez kötött felhasználás) lehet harmadik személynek átengedni. (Vö. BH 1994. 23.)
Figyelmen kívül hagyjuk azokat a határozatokat, illetve döntés-elemeket is, amelyek az Szjt. által hatályon kívül helyezett miniszteri rendeleteken [Szjt. 110. § e)-r)] alapulnak.
A felhasználási szerződés érvénytelenségére nézve a Legfelsőbb Bíróság kialakította azt a gyakorlatot, hogy ha a szerző kifejezte - tipikusan ráutaló magatartással - a hozzájárulását a mű felhasználásához, a felek nem kötöttek írásba foglalt, minden szempontból érvényes és létező engedélyt és jogot is magában foglaló felhasználási szerződést, de megtörtént a mű felhasználása, akkor "az emiatt beálló érvénytelenség jogkövetkezményeit az Szjt. 3. §-a alapján alkalmazandó Ptk. 237. §-ának (2) bekezdése akként határozza meg, hogy amennyiben az eredeti állapot helyreállítására nincs lehetőség, a szerződést a határozathozatalig hatályossá kell nyilvánítani, és rendelkezni kell az ellenszolgáltatás nélkül maradó szolgáltatások felől" (BH 1993. 66 - álképviselet). Azt a helyes nézetet határozottan képviselte a Legfelsőbb Bíróság, hogy ha a konszenzus alapján létezőként kezelhető felhasználási szerződés - általában az alakiság megsértése miatt - semmis, nem lehet a szerzői jogsértés jogkövetkezményeit alkalmazni (BH 1993. 296, és BH 1994. 129). E bírósági gyakorlatig két nagyobb lépés vezetett. Először az érvényes szerződés nélküli - műátadáson, vagy más hozzájárulást kifejező cselekvésen alapuló - felhasználást általában jogsértőnek tekintették, és a jogdíj a jogsértés jellemző szankciója jogcímén járt (BH 1990. 97). Fellelhető olyan közzétett döntés is, ahol a bíróság utaló magatartás címén ítélt szerzői jogdíjat a művet átadó szerzőnek, ha elmaradt az érvényes szerződés megkötése [BH 1992. 687., BH 1990. 257., 1992. 19.) A biztatási kár megállapíthatóságának helyét a szerzői jogi szerződések körében a bírói gyakorlat a legfrissebb döntések tanúsága szerint megtalálta BH (sajnos nem BHHGY) 2002. 480.] A hatályossá nyilvánítás jogcíme megtalálásáig15 ívelő fejlődést az az üzleti gyakorlat táplálta, amely szerint a szerzővel rendszerint csak tevékenysége ellátásának (a mű elkészítésének) feltételeiben állapodtak meg (BH 1992. 95). Ez történhetett írásban, de sokszor csak szóban, vagy ráutaló magatartással. Különösen elterjedt ez a jogrontó szokás az új képző- fotó- és iparművészeti alkotások piacán. (A már elkészült vizuális művek felhasználására - tipikusan kiállítására - szinte soha nem kötöttek és ma sem nagyon kötnek felhasználási szerződést.)
A hatályos Szjt. talaján csak kifejezett felhasználási engedéllyel lehet felhasználási jogot szerezni, ehhez a nyilvánosságra hozatalhoz bármely alakban megadott hozzájárulás nem elegendő [Szjt. 16. § (1), (4), 42. § (1) BHHGY 2000. 1. 188 (büntető határozat!].
A régi szerzői jogi törvény szabályai alapján a szerző hibás teljesítése, késedelme, illetve a szerzői jogdíjfizetés elmaradása, vagy késedelme kérdéseiben születtek olyan bírósági döntések, amelyek a Ptk.-val fennálló viszonyt érintették. Itt a kulcskérdés a következő: a szerzői jogi szabályok rendezik a jövőben megalkotandó műre kötött felhasználási szerződésben a szerző hibás teljesítésének következményeit (átadás-elfogadás ismételten is kijavításra visszaadás, a felhasználó oldalán csökkentett díjfizetés, illetve elállás). Mi történjék olyankor, ha olyan műfajta elkészítésére és felhasználására szerződnek a felek, amelynél lehetséges, hogy a teljesítés hibája az átadást követően válik felfedezhetővé (funkcionális művek, különösen szoftver és létesítmények tervei). Lehet-e e körben alkalmazni a Ptk. hibás teljesítési szabályait, miközben olyan tárgyról van szó, amelyet a szabályoz a szerzői jogi törvény?
Ha a szerző kötelezettsége a mű átadása - általában ez a helyzet a jövőben megalkotandó művek felhasználásra kötött szerződésekben -, a szerző szerződésszegése lehet késedelem, hibás teljesítés, a teljesítés lehetetlenné válása és a teljesítés megtagadása. A régi szerzői jogi törvény bírói gyakorlata következetes abban, hogy a szerzői művel kapcsolatos hibát a szerzői jogi szabályok szerint kell elbírálni (BH 1992. 524., BH 1992. 389., BH 1992. 96., 8. P 25 886/1993/13., 8. P 20 269/1995/3. 8. P 24 657/1990/33. ítélet, 8. P. 24 707/1992/12, és a helybenhagyó döntés: Legfelsőbb Bíróság Pf. V. 21 170/1994/4.).
Ha a hiba nem a szerzői jogszabály uralma alatt álló "átadás-átvételi" időszakban, hanem az átadás (elfogadás) után vált felismerhetővé, a bíróság a teljesítés és a szerződés egyoldalú megszüntetéséről szóló általános szerződési szabályok alapján oldotta meg az ügyet (BH 1989. 102., 1992. 389., 1992. 96.) Eljutott oda is - helyesen - a bírói gyakorlat, hogy az átadás utáni létszakra vonatkozóan a szerzői jogi törvény nem tartalmaz speciális hibás teljesítési szabályokat, tehát az ekkor felismerhetővé vált hibákra aggály nélkül alkalmazhatók a Ptk. hibás teljesítéséről szóló rendelkezései (BH 1994. 207.)
Ami a lehetetlenné válást és a teljesítés megtagadását illeti, ezek a Ptk. uralma alatt állnak. A szerzői késedelemre szintén a Ptk. szabályait kell alkalmazni (BH 1994. 22.). A Fővárosi Bíróság Legfelsőbb Bíróság által helybenhagyott ítélete, amely a késedelem miatt érdekmúlás címén gyakorolható felhasználói elállási jog meglétét támasztja alá (8. P. 22363/1993., Pf. VI. 20475/1994.) a Ptk. szabályainak a késedelemre való alkalmazását támogatja. Elállásról azért lehet beszélni, mert a szerződésszerű műátadás még nem történt meg, és az eredeti állapot visszaállítható. (Ha előlegfizetés történt, az a felhasználónak visszajár.) A Ptk.-t kell alkalmazni továbbá a szerzői jogdíj megfizetésével kapcsolatos felhasználói késedelemre, hibás (hiányos) teljesítésre és teljesítés megtagadására. Mivel pénzszolgáltatásról van szó, a Ptk. szerinti érdekmúlás miatti elállási jog gyakorlásának jogszabályi feltételei nem adottak. A Ptk. késedelmi szabályait alkalmazta a bíróság szoftver szerzői jogdíj megfizetésének késedelme esetén (BH 1994. 25.). A vita tárgya az volt, hogy a felhasználó képviselője vette-e át a kész művet, és ehhez képest késedelembe esett-e a felhasználó. Egyéb felhasználói szerződésszegés esetén is - így pl. az eredeti műpéldány elvesztése - aggály nélkül jutott el a bíróság a Ptk. megfelelő rendelkezéseihez (BH 1992. 523.)
Számos kiváló határozat foglalkozott a felhasználási szerződés értelmezésével, mégpedig elsősorban a Ptk. 207. § (1) bekezdésének talaján (BH 1993. 297., 1992. 755, 1992. 754., 1992. 633, 1992. 95, 1989. 57). Ma már sajátos szerződés-értelmezési, sőt bizonyos fokig "tartalom meghatározási" jogot kapott a bíróság az Szjt.-ben [Szjt. 42. § (3), 43. § (4), (5)], ezért a korábbi szerzői jogi szabályok alapján hozott ítéletek részletesebb elemzésétől el lehet tekinteni.
Az Szt.-t szerződési kérdésekben alkalmazó bírói döntések élére kívánkozik egy friss, a Ptk. helytelen alkalmazását demonstráló példa. A bíróság ugyan helyesen látja, hogy kellő okirati alátámasztás (és lajstromozás) híján nem képezheti korlátolt felelősségű társaság tagja nem pénzbeli vagyoni hozzájárulását egy külföldi (nemzetközi) bejelentésen alapuló szabadalmi igényre alapított magyarországi hasznosítási jog, azonban a helyes döntés jogszabályi indoka téves. "Az apportálás feltételezi tehát az apportőrnek az apport feletti rendelkezési jogosultságát, az apport forgalomképességét, vagyoni értékét és végrehajthatóságát. (.) A találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvény 19. §-ának (1) bekezdése szerint a szabadalmi oltalom alapján a szabadalom jogosultjának - a szabadalmasnak - kizárólagos joga van a találmány hasznosítására. A 18. §-ának (1) bekezdése értelmében a szabadalmi oltalom a bejelentés közzétételével keletkezik, az oltalom hatálya visszahat a bejelentés napjára. Ugyanakkor a Ptk. 112. §-ának (1) bekezdése szabályozza a tulajdonos rendelkezési jogát, lehetővé téve a tulajdonost megillető használati, haszonszedési jog másnak történő átengedését. Nincs jogszabályi akadálya tehát annak, hogy a szellemi alkotás használati, hasznosítási jogát a jogosult apportálja (BH 2002. 193.) A bíróság nem ismerte fel, hogy a szabadalmast illető hasznosítás joga csak az Szt.-n alapul, a Ptk. szerinti dologi jogi tulajdonjoghoz semmi köze. A hasznosítási jog átengedésének jogcíme a hasznosítási szerződés, amely beépülhet társasági szerződésbe is (apport, vagy mellékszolgáltatás kft. esetében). Ha apportról van szó, az apport tárgya az apportőrt illető hasznosítási jog, ha az egyébként megfelel a Gt. nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásra előírt kritériumainak. (Természetesen az apportőr apportálhatja a "teljes" szabadalmi jogát is. Azt természetesen lehet és kell is vizsgálni, hogy szabadalmi igény, illetve igényre alapított hasznosítási jog apportálható-e. A vizsgálat tárgya ilyenkor elsősorban az, hogy a szabadalmi oltalom keletkezése feltételes.)
A szabadalomátruházás jogcímét határozza meg egy régi, de e szempontból ma is irányadónak tekinthető eset. "A szabadalmat, illetőleg a szabadalmi igényt át lehet ruházni. Ennek feltétele azonban a határozott átruházási szándékot érvényre juttató szerződés." (BH 1981. 141. II.)
Létezik bírói gyakorlat a konszenzuson alapuló, de hasznosítási szerződés nélkül folytatott hasznosítás megítélésére. Ha a szabadalmas engedélyével folyik ugyan a szabadalom hasznosítása, azonban a felek nem kötnek hasznosítási szerződést, ez hasonló helyzetet eredményez, mint az alaki okból érvénytelen szerzői jogi felhasználási szerződés. (A hasznosítási szerződésre azonban a törvény nem írja elő az írásbeli alakot.) A szabadalmi jogban a Legfelsőbb Bíróság álláspontja e kérdésben az, hogy a szabadalmi törvényben a hasznosítási szerződés fogalmáról szóló, a régi és az új szabadalmi törvényben azonos tartalmú rendelkezés alapján a bíróságnak joga van a díjazás mértékének a megállapítására. Ez a vélemény megegyezik más álláspontokkal abban, hogy ilyenkor szabadalombitorlás nem következik be, sajátossága viszont az, hogy a díjazás jogalapját nem kell a Ptk.-ban (jogalap nélküli gazdagodás) keresni, mert maga az Szt. is lehetőséget ad a szerződés lényeges tartalmának (az ellenszolgáltatásnak!) a mérlegelés alapján történő megállapítására (LB Pf. IV. 20 689/1996/6.; már egész régen is ezt a nézetet vallotta a Legfelsőbb Bíróság, vö. BH 1979. 149.)
A hasznosítási szerződés megköthető és teljesíthető társasági együttműködés (személy- és vagyonegyesítés) keretei között is (BH 1993. 24.) E döntés is áttételesen alátámasztja a fenti, friss határozatot kritikával illető véleményt.
Az ingyenes hasznosítási szerződés nem semmis (nem valósul meg sem a jó erkölcsbe ütközés, sem egyéb semmisségi ok), akkor sem, ha annak következménye az, hogy a találmányra vonatkozó vagyoni jogokat megszerzett feltalálók nem kérhetnek licencia díjat a hasznosítótól. A szabadalmasok kérhetik a szerződés bírósági módosítását, az ingyenes szerződés visszterhessé alakítását, de ez csak marasztalásra irányuló perben lehetséges (LB Pf. IV. 21.168/1996/2.).
A hasznosítási szerződés lehet olyan tartós jogviszony, amelyben sor kerülhet a szerződés bírósági módosítására (Pl. BH 1985. 100. II., BH 1984. 489.)
A hasznosítási és a találmányi díj különbségeivel, a szerződés értelmezésére irányadó Ptk.-szabály felhívása útján többször is foglalkozott a gyakorlat (BH 1982. 44. III.).
A hasznosítási (engedély - jog) tartalmú szerződéseket tartalmuk szerint, a Ptk. általános szerződési rendelkezési alapján, a szerződési nyilatkozat értelmezésének szabályaira figyelemmel (BH 1984. 488. I.) minősítik a bíróságok. A felek adásvételinek nevezett, de valójában szabadalom- és ipari (a ma hatályos törvény szerint: formatervezési) mintahasznosítási szerződést kívántak kötni, amely megszegésére irányadók a Ptk. általános szerződési szabályai (BH 1992. 20.).
A Ptk. teljesítésre vonatkozó szabályai (277. §) alapján kell eldönteni, hogy ha a hatályos hasznosítási szerződés alapján az előállítást (mint hasznosítási módot) nem a hasznosító, hanem azzal szerződési kapcsolatban álló harmadik személy végzi, a hasznosítási jog átengedése, vagy csak közreműködő igénybe vétele valósult-e meg (LB Pf. IV. 21.120/1994./2. BH 1995. 566.). A szerződésszegésért való felelősség általános szabályait kell alkalmazni a szabadalmi licencia szerződés alapján létrejött jogviszonyokban (BH 1991. 101.). Ha például a hasznosító a hasznosítási szerződésben kötelezettséget is vállal a hasznosításra (nemcsak jogot szerez), felel e kötelezettség teljesítéséhez igénybe vett közreműködőjéért (adott esetben külkereskedelmi bizományos). Ha a közreműködő vétkesen szerződésszegést követ el, ezért mindkét fél kártérítési felelősséggel tartozik (LB Pf. IV. 20. 017/1992/5., BH 1991. 101.).
A szabadalom átruházás során a jogszerző által vállalt mellékkötelezettségek (fejlesztés) megszegéséért a jogszerző a Ptk. szerződésszegési szabályai alapján felel (BH 1983. 231).
A hasznosítási szerződés megszűnése után folytatott szabadalomhasznosítás szabadalombitorlás. Ha a hasznosítási jogot engedő szabadalmas a szabadalmat átruházással szerezte, és az átruházó megszegte jogszavatossági helytállási kötelezettségét, az nem eredményezi a szabadalom átruházás semmisségét, csak a jogszavatossági igények nyílnak meg (LB Pf. IV. 23. 259/1996/5.).
Ha a hasznosítási szerződés közvetett tárgyát képező szabadalmat megsemmisítik, a szabadalmas a hasznosítás fejében nem követelhet díjat. A döntésből nem látszik világosan a jogalap. Az csak a régi szabadalmi törvény hasznosítási szerződésről szóló 17. § -át hívja fel. Vajon a jogszavatossági helytállási kötelezettség megszegése, vagy más jogalap az, amely miatt a szabadalmas a jövőre nézve nem követelhet hasznosítási díjat (LB Pf. IV. 24 948/1999/6.) Egy "ősrégi" határozat - jogdogmatikai szempontból helyesen - a senkinek sem felróható lehetetlenülés fogalmi körébe vonja azt az esetet, ha a hasznosítási szerződés közvetett tárgyát képező szabadalmi oltalom megdől (BH 1977. 373.) A határozat egyéb, mára elavult elemeitől el lehet tekinteni. A helyes jogi álláspont átvezet a know-how bírói gyakorlatához. A szabadalmi oltalom megdőlése esetén felvetődik az a kérdés, hogy van-e tárgya a szerződésnek (egyéb szellemi alkotás, vagy know-how), és a felek szerződési akarata kiterjedt-e erre vonatkozó hasznosítási jog (vagy a teljes vagyoni jog) megszerzésére, és ha igen, a szerződés szerinti ellenszolgáltatás hogyan számolható el figyelemmel a felfüggesztő feltétel (szabadalmi oltalom megadása) be nem következésére.
A hasznosítási szerződésnek a felek által kikötött felmondás, vagy a felek közös megegyezése miatti megszűnésére a Ptk. az irányadó - mondta ki a Legfelsőbb Bíróság egy részben hasznosítási, részben tevékenység ellátására vonatkozó szerződéscsomag vizsgálata során (BH 1991. 310.)
A publikált védjegyi szerződési bírói gyakorlat meglehetősen vérszegény. A határozatok közül ki kell emelni egyet, amelyet ugyan nem szerződési vitában hoztak, de világossá teszi a Vt. és a Ptk. viszonyát a jogalkalmazásban. A bíróság határozottan kimondta, hogy a védjegy törlése iránti ügyben a Ptk. 4. és 5. §-ai nem alkalmazhatók, mert a Ptk. 86. § (2) bekezdése alapján az említett alapelvi szintű rendelkezésekkel összhangban álló különös szabályok alapján kell dönteni (BH 1994. 477.)
A szerződési kérdésekhez közeledve mindössze két döntést lehet említeni. A védjegyhasználati szerződés bármely alakban megköthető, ezért a bíróság úgy találta, hogy a tervgazdaság korában kötelezően ingyenes, egyébként írásbeli alakban kötött védjegyhasználati szerződés ráutaló magatartással is visszterhessé módosítható. Sőt, az ellenszolgáltatás is nyújtható olyan szállításokkal, amelyek export útján megvalósítják a védjegyhasználatot külföldön. Az ítélet arra is rávilágít, hogy a bírói gyakorlat a védjegyhasználati szerződést eleve tartós jogviszonynak tekinti (BH 1993. 442. - Orion ügy).
A ma hatályos Vt. talaján csak egy furcsa, a szerződéssel kapcsolatba hozható döntés lelhető fel. A Legfelsőbb Bíróság úgy találta, hogy a védjegyjogosultat illető jogérvényesítési igények kötelmi jogi követelésnek minősülnek, ezért tárgyai lehetnek polgári jogi engedményezésnek (BH 2001. 368.). A határozat így szól: "A védjegyjogosult a védjegybitorlásból eredő követeléseit engedményezheti, az engedményes pedig jogosult a védjegybitorlás miatt saját nevében fellépni." Álláspontunk szerint a védjegyjogosultat illető abszolút szerkezetű jogokból lehasított bírósági igényérvényesítési jog nem lehet engedményezés tárgya. Az más kérdés, hogy a védjegylajstromba bejegyzett védjegyhasználónak maga a törvény biztosítja a védjegybitorlás miatti fellépés jogát, ha azt felhívás ellenére a védjegyjogosult nem gyakorolja [Vt. 29. § (2)]. E törvényi szabály léte fényesen bizonyítja, hogy szó sem lehet engedményezésről. Ha ugyanis a szóban forgó igények kötelmi jellegűek lennének, akkor a külön szabályra nem lenne szükség. Ekkor a Ptk.-ra utalás útján lehetne eljutni az engedményezéshez. Hasonló felhatalmazó rendelkezést tartalmaz az Szjt. 98. § és az Szt. 36. § (2) is. Tehát általánosságban is ki lehet mondani, hogy a szerzői jogi és iparjogvédelmi igényérvényesítési jog nem lehet tárgya engedményezésnek, de e jogot a felhasználó / hasznosító / használó a törvény alapján megszerzi, illetve megszerezheti (a szerzői jogban eltérő tartalommal). Sőt, odáig is el lehet jutni, hogy éppenséggel ez a felhasználási / hasznosítási / használati jog önálló létét bizonyító olyan törvényi rendelkezés, amely - ilyen jogalkotói döntés esetén -közös szabállyá is tehető.
A Ptk. 86. § (3) és (4) bekezdése hatályának idején a bíróságok szembesültek két kérdéssel. Az első úgy szól, hogy ha a felek maguk nem nevesített oltalmi tárgy hasznosítására kötöttek szerződést, akkor mi felel meg a know-how-nak, illetve egyéb szellemi alkotás kritériumainak. Megjegyezzük, hogy a jogi védelem határainak igencsak hasznos keresését végső soron a tőkehiány vetette fel. A mai társasági jog hajnalán ugyanis - a pénztőke hiánya miatt - megpróbáltak az alapítók olyan vagyoni értékkel bíró "teljesítményeket" is apportálni, amelyek nem, vagy csak látszólag feleltek meg a Ptk. közvetlen védelme alá tartozó "szellemi alkotás", vagy know-how követelményeinek.
A második kérdés akként vetődik fel, hogy ha nevesített szellemi javak felhasználására / hasznosítására kötnek a felek szerződést, azonban a szerződés felfüggesztő feltételét jelentő oltalom megdől (pl. a szabadalmi oltalmat nem adják meg), milyen jogcímen kell a felek között elszámolni. Ugyanennek a kérdésnek a része az is, ha a létező oltalom "érvénytelenítése" miatt lehetetlenül a szerződés.
A puszta szakmai hozzáértés, egy bizonyos szerződéstípus megkötéséhez és alkalmazásához szükséges szakértelem nem minősül sem know-how-nak, sem egyéb szellemi alkotásnak. Ugyanakkor a szerződésállomány meglétével is bizonyítható üzleti jó hírnévre, goodwillre forgalomképes vagyoni értékű jog alapítható (itt nincs szó persze szellemi teljesítményről - BH 1990. 476.). Hasonlóképpen, egy folyóirat szerkesztésére vonatkozó, kétségkívül szellemi, a szerkesztésben részt vevő újságírók szakmai hozzáértésében megnyilvánuló szakismeret összessége sem elégíti ki a jogi védelem feltételeit (BH 1992. 690.).
Tulajdonképpen az első és a második kérdés határával is találkoztak a bíróságok szintén a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás (rádióműsor adaptációja volt az ügy tárgya - a későbbi műsorformátum - licencia probléma előképe) minősítése kapcsán. Azért beszélhetünk határterületről, mert a szóban forgó esetben azt kellett eldönteni, hogy a társaság rendelkezésére bocsátott szakirodalmi mű felhasználási joga, vagy a tanulmányban leírt ismeretek hasznosítási joga jelentette-e az apport tárgyát. A szerzői jogi védelem automatikusan, a mű keletkezésével illeti meg a szerzőt. Az ügyben nem az volt a kérdés, hogy mi történik, ha a szerzői jogi védelem elesik (pl. a mű más személy művének szolgai másolása, tehát a védelem nem illeti meg), hanem az, hogy milyen tárgyra milyen terjedelmű jogot szerez(het) a társaság. Látszólag kis hiba messzemenő következményekkel járt, avagy a jogban csak a részletek számítanak?! "A társasági szerződés az apportot know-how-nak minősítette, az apportlista tanulmánynak nevezi. (.) A Legfelsőbb Bíróság GK 52. számú állásfoglalása szerint a know-how vagyoni értékű gazdasági, műszaki, szervezési ismeretek és tapasztalatok összessége, és mint ilyen, gazdasági társaságba vagyoni hozzájárulásként bevihető. A Ptk. 86. §-ának (4) bekezdésén alapuló elmélet és gyakorlat szerint a know-how alapvetően gazdasági, műszaki, szervezési ismeret és tapasztalat, a gyakorlatban felhasználható, korlátozottan hozzáférhető, oltalom addig illeti meg, amíg közkinccsé nem válik, másra átruházható, átadható, vagyis forgalomképes. Értékét a korlátozottan hozzáférhetősége adja, tudása másokkal szemben előnyt jelent. A tudományos ismereteket kifejtő tanulmányok szintén szellemi alkotások, és a szerzői jog védelme alatt állnak. A tanulmány felhasználásának módja a felek megállapodásának a tárgya, a felhasználót annyi és olyan jog illeti meg, amelyet a jogosult - a szerző, alkotó - a számára lehetővé tett. Tisztázni kellett volna, hogy a tagok mit bocsátottak a társaság rendelkezésére: know-how-t vagy tanulmányt, vagy olyan tanulmányt, melynek know-how-nak minősülő eleme is van. Ennek eldöntése ugyanis más és más jogkövetkezményekkel járhat a társaság, de a harmadik személyek szempontjából is." (BH 1992. 257. III.)
A döntés annyiban is lényeges, hogy áttételesen megerősíti: felhasználási jog is lehet - ha a Gt. szerinti feltételeknek megfelel - apport tárgya.16
A második kérdésben a bírói gyakorlat egyértelmű: ha a nevesített oltalom megdől, meg kell keresni, hogy a megdőlt oltalom terjedelmén túlmenő szellemi teljesítmény létezik-e, és ha igen, ezt a hasznosító hasznosította-e. "Ha a feltaláló szellemi alkotását a hasznosító akként hasznosítja, hogy a hasznosítás eredménye túllép a feltaláló-szabadalmas javára fennálló oltalom terjedelmén, de nyilvánvaló, hogy az eredményben része van a feltaláló szabadalmi oltalomban nem részesülő szellemi alkotásának is, a díjazás alapja a Ptk. 86. § (4) és 87. § (2) bekezdés" (Pf. IV. 22. 053/1995/7.).
Hasonlóképpen: Külön jogszabály hatálya alá nem tartozó műszaki ismeretek védelme iránti perben a jogosultnak kell bizonyítania, hogy annak eredményeit az alperes elsajátította vagy felhasználta." (BH 2000. 243.) Kifejezetten a szabadalmi oltalom megdőlésének a következményeit is elemezte a bíróság olyan ügyben, ahol a felek nemcsak a szabadalmi igény (szabadalom) hasznosítására, hanem az átadott dokumentáció szerinti hasznosításában is megállapodtak. A bíróság a Ptk. 200. § (1) bekezdés, a 207. § és a szabadalom megdőlése tekintetében a 228. § (feltétel) útján jutott el oda, hogy ha a megdőlt szabadalom oltalmi körén túlmenő, az átadott dokumentáció szerinti hasznosítás is folyt, és a dokumentáció tartalma megfelel a know-how kritériumainak, jár az erre az esetre kikötött, illetve értelmezéssel megállapítható hasznosítási díj (BH 1989. 59.).
A bírói gyakorlat tulajdonképpen továbbfejlesztette jó szándékú, gyakorlatias, és nem kifogásolható kiterjesztő értelmezés útján a know-how Ptk.-beli fogalmát az alábbi elemekkel:
- a know-how vagyoni értéke vagy titkosságából, vagy abból adódik, hogy az ismeretek speciális szempontok szerinti csoportosítása olyan mennyiségű munkaráfordítást igényel, amely miatt a felhasználni kívánó számára előnyösebb a kész ismeret megszerzése, mint a saját kutatásban való előállítás. Ilyen összefüggésben értéke - a használótól függően - változhat, relatív (BH 1992. 257. III).
- "A tag az apportként átadni vállalt know-how-t tárgyiasult formában köteles a társaság rendelkezésére bocsátani". Ugyanez értelemszerűen irányadó a gazdasági társasági jogviszonyon kívül a know-how jogosult és a hasznosító jogviszonyában is (GK 52., BH 2000. 219). A döntés még azt a külön tanulmányozást is igénylő, és első pillantásra is aggályos megállapítást is tette, hogy "Az apport végrehajthatóságát az biztosítja, hogy a know-how leírásra került, és a társaság birtokolja azt." Az aggályt az okozza, hogy nem a hordozónak, az ingóságnak, hanem az ismeretre vonatkozó kizárólagos vagyoni jognak kell megfelelnie a végrehajthatóság követelményeinek. (Ld. még nem a társasági jogban hasonlóan: BH 2000. 243.).
- Végül állást foglalt a bíróság abban a kérdésben is, hogy mikor szűnik meg közkinccsé válással a know-how oltalma. "Az a tény, hogy a tudomány állásához kapcsolódó, feltételezett ismeret az adott megoldás előállításának lehetőségét az érintett szakmai kör részére nem zárja ki, önmagában nem eredményezi a megoldás közkinccsé válását." (BH 1992. 391. II.) Ez ellenkező következtetésre is ösztönöz. Ha az ismeret szabadalmi bejelentés közzététele révén kerül nyilvánosságra, az álláspontunk szerint mindenképpen közkinccsé válást jelent, hiszen a bejelentő feltárási kötelezettsége a gyakorlati megvalósításhoz (reprodukáláshoz) szükséges és elegendő kitanítást jelent. (Az más kérdés, hogy a gyakorlatban hogyan lehet e kötelezettségnek csak formálisan eleget tenni.)
A Ptk. novella hatályba lépése kapcsán kellett a bíróságnak megbirkóznia azzal a kérdéssel, hogy a know-how oltalmának van-e visszamenőleges hatálya, és az milyen körben (kivel szemben) áll fenn. "A személyeket védelem illeti meg a vagyoni értékű gazdasági, műszaki és szervezési ismereteik és tapasztalataik tekintetében is. A védelem körében a jogosult azt is követelheti, hogy az eredményeit felhasználó személy részesítse őt az elért vagyoni eredményben. Ha azonban valamely vagyoni értékű műszaki ismereteket jelentő megoldás létrehozása munkaköri kötelezettség vagy szerződéses kötelezettség alapján történt, a dolgozó a munkáltatójával szemben, a kötelezett a szerződés szerint jogosítottal szemben a Ptk. 87. §-ának (2) bekezdése alapján nem érvényesíthet díjigényt." (BH 1980. 468.)
A bíróság aggálytalanul jutott el a Ptk. 277. § útján a hibás teljesítés szabályainak alkalmazásához know-how hasznosítási szerződés megszegése esetén. "A szerződés azonban nemcsak oltalmazott szellemi alkotások hasznosítási jogának engedélyezéséről és ennek megfelelő díjkikötésről szól, hanem a felperes (a know-how jogosult) részéről átadással teljesítendő szolgáltatásokról is. A felperes a termék gyártásához szükséges műszaki ismeretek, különleges eljárás, »előírások«, tervek, műszaki ismeretek szolgáltatását is vállalta és teljesítette. A felperes díjigényével szemben a dokumentáció hibáira való hivatkozás és a díjfizetésnek ez okból való megtagadása - tartalma szerint a szavatossági jogok kifogás útján való érvényesítését jelenti." (BH 1990. 179.)
A források közül Ficsor és az MSZH foglalkoznak a kérdéssel. A koncepció javaslatát kételyeket ébresztőnek vélik, nem látják, hogy a szerződési szabályok egy részének a meglévő szabályozási környezetből történő kiszakítása milyen előnyökkel járhat, figyelemmel arra, hogy nem vetődött fel a gyakorlat részéről igény a Ptk. és a szellemi javakra vonatkozó szerződések szorosabb összekapcsolására. Felvetik, hogy a szerzői jogi felhasználási és az iparjogvédelmi hasznosítási/használati szerződések egy típus alá rendezése aggályos. Ebben további vizsgálatot tartanak szükségesnek. Bacher a know-how hasznosítási szerződés Ptk.-ban való szabályozását tartja megfontolandónak.17 Az észrevételek általában elutasítják a szerződési szabályok Ptk.-ba emelését, de létezik olyan vélemény is, amely üdvözli az elképzelést.18
A források - részben keletkezési időpontjuk miatt érthetően -nem foglalkoznak a koncepció azon javaslatával, amely szerint:
- A jogszavatossági szabályokat az új Ptk.-ban a hibás teljesítés általános szabályai közé kell emelni, így alkalmassá téve ezeket a normákat a forgalomképes vagyoni értékű jogok átruházására irányuló szerződések hibás teljesítésének orvoslására is. (Koncepció Kötelmi Jogi Könyv IX. fejezet 3. pont, 130. o.)
- Az adásvétel szabályainak megfelelő alkalmazását mondja ki a törvény a vagyoni értékkel bíró forgalomképes jogok visszterhes átruházására. A koncepció itt a szerzői és szabadalmi (és valószínűleg valamennyi iparjogvédelmi oltalomból eredő) vagyoni jogokra is gondol. [Koncepció, Egyes szerződéstípusok 4.a), 144. o.]
5.2.1. A licencia- és jogátruházási szerződésekkel összefüggő jogviták során nem keletkeztek gyakorlati nehézségek az adott szerzői jogi, illetve iparjogvédelmi törvények és a mögöttes Ptk. alkalmazásában. A bírói gyakorlat aggálytalanul megtalálta a megfelelő általános szerződési szabályokhoz vezető utat, függetlenül attól, hogy általános utaló rendelkezés (Szjt.), a hasznosítási szerződéseknél meglévő utaló norma (Szt., Vt.) alapján, vagy utalás nélkül közvetlenül (know-how hasznosítási szerződés) került sor a Ptk. alkalmazására. Emiatt tehát a szabályok viszonyában módosításra nincs szükség.
5.2.2. Egy olyan szabály, amely a koncepció (Egyes szerződéstípusok 4.a.) szerint - az adásvétel megfelelő alkalmazását mondaná ki a forgalomképes vagyoni jogok átruházására, szükséges lehet. A szellemi javak tekintetében azonban csak akkor nyílhat mód az adásvétel szabályainak alkalmazására, ha a külön törvények eltérően nem rendelkeznek. A külön törvények eltérésére történő utalást nélkülözhetetlennek tartjuk, mert a szellemi javak körében a jogátruházás sokkal inkább kötődik a licencia szerződés sajátosságaihoz, mint a dologi tulajdonátruházáshoz.
5.2.3. A jogszavatosságról szóló, minden licencia- és jogátruházási szerződésre is irányadó szabálynak a szerződések általános szabályai között történő elhelyezése segít a jogszavatosság alkalmazásának jogdogmatikai botladozásán, feltéve, ha abból, vagy más általános szabályból kitűnik, hogy irreverzibilis szolgáltatás (jogátengedés) esetén a jogszavatosság megsértésének végső szankciója az azonnali hatályú felmondás.
5.2.4. Nincsenek jelenleg sem jogátruházási, sem licencia szerződési szabályok a szerzői jogi törvényben szabályozott szomszédos és kapcsolódó jogi teljesítményekre (kivéve az előadóművészi teljesítményeket), a know-how-ra, az egyéb, nem nevesített szellemi alkotásokra, továbbá az értekezésben nem vizsgált kereskedelmi, és tartomány (domain) névre. Emiatt szükség lehet a Ptk.-ban általános licencia szerződési szabályokra, noha ezek hiánya eddig semmilyen gyakorlati nehézséget nem jelentett. Jogátruházási általános szabályokat az 5.2.3.-ban írtak miatt nem szükséges alkotni.
Ha sor kerül általános licencia szerződési rendelkezések alkotására, ezek tárgyai (nem szükségszerű sorrendben) a következők lehetnek:
- utalás arra, hogy az általános licencia szabályok csak abban a körben érvényesülnek, ahol a szerzői jogi és iparjogvédelmi törvények eltérően nem rendelkeznek;
- fogalom (egyfelől engedély adása, másfelől jog keletkezése a szellemi jószág hasznosítására, a jogszerző az engedély fejében díjat fizet);
- az engedély és a jog területi és időbeli korlátozhatósága (figyelemmel arra, hogy a korlátok főszabály-, vagy kivétel jellegéről már az egyes törvényeknek kell - a szerzői jogi és iparjogvédelmi eltérések fényében - rendelkeznie);
- az engedély és jog nem kizárólagos, illetve kizárólagos jellege, és ez utóbbin belül a kizárólagosság két fajtája;
- a kizárólagos jog megvonásának szankciója arra az esetre, ha a felhasználó / hasznosító / használó a megszerzett jog gyakorlásával indokolatlanul késlekedik;
- a jog harmadik személynek történő átengedésének a jogosult külön engedélyéhez kötése;
- a jogszerző javára feltételes perbeli fellépési jog az oltalom megsértése esetére;
- az oltalom megszűnésének szerződésmegszüntető joghatása.
A gyakorlat zavartalanságát a szerződési szabályokkal, és a bírói gyakorlattal igazoltuk.
A szellemi javakra vonatkozó jogátruházás szűkszavú szabályai mellett minden bizonnyal segítséget ad, ha a Ptk. az adásvételnél (6.2.2.) a német "Rechtskauf" mintájára19 utal a forgalomképes vagyoni jogok átruházására, és egyben elkerüli a dologi tulajdonjog tárgyánál a jogokra való utalást. Ekkor azonban meglazulhat az a kapocs, ami a szellemi javaknál a jogátruházást (amely akár főszabály, akár kivétel) összeköti a licenciával. Ezért tartjuk feltétlenül szükségesnek a szellemi javak körében az eltérés megengedését. Ismét felidézzük, hogy egyrészt a szerzői vagyoni jog főszabályként nem átruházható, másrészt pedig a szerzői jogi jogátruházásra és az előadóművészek jogátruházási szerződéseire is elsősorban a felhasználási szerződés szabályait kell alkalmazni (Szjt. 55. §), és az iparjogvédelemben is döntő szempont a jogátruházás többszempontú oszthatósága. Egy újabb, meggondolást jelentő szempont, hogy az iparjogvédelmi licencia szabályok - az engedély tárgya okán - szorosan kapcsolódnak a jogátruházáshoz, tehát itt mintegy fordított a viszony (valamennyi iparjogvédelmi törvényben védett jog tekintetében, kivéve a földrajzi árujelzőket, amelyekre vonatkozó jog forgalomképtelen).
A jogszavatosság jelenlegi helyzetét és egy általános szabály előnyeit és bukatóit külön szerkezeti egység tárgyalta.
A licencia szerződések általános szabályaira tett javaslatunkat hosszadalmas megfontolás előzte meg.
Nemzetközi egyezményes támpont a szerződési jogban tulajdonképpen nincs. Az európai szerzői jogegységesítést a közelmúltban elemző, monográfia mélységű kézikönyv kínlódva keresi, szemezgetve az egyes irányelvekből a közös "szerződési" rendelkezéseket, de csak jogátruházási / joggyakorlási szabályokat talál.20 Azt is megállapítja, hogy a szerződési szabályok rendezése nem is tartozik végső soron közösségi hatáskörbe.21 (Az más kérdés, hogy ha egy szerződés kihat a közösségi belső piacra, azt milyen közösségi jogi norma alapján lehet, illetve kell vizsgálni.)
A közelmúltban elkészült egy tagországonkénti elemzést is tartalmazó terjedelmes monográfia a Bizottság felkérésére. Az értekezés célja volt, hogy megvizsgálja, lehet-e a szellemi javakra vonatkozó (elsősorban a szerzői jogi) szerződési jogot közelíteni / egységesíteni a Közösségben.22 A tanulság: a szerzői jogi szerződési jog harmonizációja jelenleg teljes mértékben idő előtti lenne, a legtöbbet egyfelől a szerzők és előadók, másfelől a felhasználók érdekeit egyaránt kifejező szerződésminták kidolgozásával lehet tenni.23
Ugyanakkor a nemzeti jogrendszerek egyre inkább törekednek a részletesebb, részben fogyasztó-, részben szerzővédő szerződési jog kiépítésére.24 Létezik a német jogban Urhebervertragsrecht,25 mint jogterület, amely a szerzői jogi törvény általános szerződési szabályaiból, a kiadói jog külön tartott rendelkezéseiből, és a BGB-re és az AGBG-re épülő, egyes új műfajtákra kötött szerződések általánosított tapasztalataiból áll. Nincs azonban jogi kapocs a BGB és a szerzői jogi törvény között. Így a fejlesztés vagy a szerzői jogi törvényben történik (allgemeines Urhebervertragsrecht), vagy, ha egy, külön nem szabályozott műfajtára kötött szerződés polgári jogi elemeivel kapcsolatban kívánnak segítséget adni a jogalkotók, a BGB-hez nyúlnak (ld. alább).
Az utóbbi időben felerősödött a szoftverszerződések szabályozása iránti igény. A döntő kérdés a fogyasztóvédelmi szempontú elektronikus szerződéskötés és kellékszavatosság szabályozása, ami magával hozza, hogy arról is kell dönteni: dologátadás-e a szoftver felhasználási szerződések jellemző szolgáltatása. Ezt az USA-ban - lévén a kérdés nem szövetségi hatáskör - tagállami, azonos tartalmú törvények elfogadása útján kívánják megvalósí-tani.26 Németországban a BGB kötelmi jogi módosítása révén a szoftverszerződések egyes kérdései a BGB-ben találtak helyet.27 Összességében meg kell állapítanunk, hogy a Ptk. és a külön törvények viszonyában a szerződésekre irányadó szabályokra nézve követhető igazodási pont nincs. A saját szabályozási hagyományainkra, gyakorlatunkra kell és lehet építeni.
A magyar jogirodalom eddig eltérő típusalkotó jegyeket talált az iparjogvédelmi licencia, és a szerzői jogi felhasználási szerződések részletesebb vizsgálata során. Lontai Endre a szerzői jogi felhasználási szerződést önálló, mégpedig az iparjogvédelmi licencia szerződéstől is elkülönülő típusnak tekinti, ezt bizonyítja az iparjogvédelem szemszögéből a licencia szerződésekről írt monográfiája.28 A szerzői jogi felhasználási szerződés típusképző ismérvéhez Lontainál a felhasználási jog átengedésén túl hozzá tartozik a mű elkészítésére irányuló kötelezettségvállalás is. Nem utolsó sorban ezzel különbözteti meg Lontai a szerzői jogi licencia (felhasználási) szerződést az iparjogvédelmi licencia szerződéstől, amelynek a szerzői jogi felhasználástól eleve távol eső tárgya és e tárgy know-how-ként minősülő, illetve gazdasági indokokkal ilyenné minősített ismeretekkel való bővülése képezi az önálló típus alapját és sajátosságait.
A szerzői jogi felhasználási szerződésre vonatkozó újabb munka szerint a felhasználási szerződés lényegi eleme nem más, mint a felhasználási jog "konstitutív átengedése", vagyis az engedély a jogosult, és az ennek alapján keletkező vagyoni (felhasználási) jog a felhasználó oldalán. Itt tehát a műelkészítési kötelezettség nem típusalkotó ismérv, csak esetenként fordul elő, hiszen már elkészült, és a felhasználó számára máshonnan hozzáférhető műre is köthető felhasználási szerződés.29 A fő eltérések közé sorolhatók a Ficsor és az MSZH által is említett30 szerzővédő, valamint a jövőbeli művek megalkotásával kapcsolatos rendelkezések is.
E különbségeken túl mutatkoznak eltérések az iparjogvédelmi alkotásokra és az árujelzőkre kötött hasznosítási / használati szerződések között is, és e sajátosságoktól nem lehet eltekinteni. A közös szabályok kivétele a szerzői jogi és iparjogvédelmi törvényekből és a Ptk.-ba emelése gyökértelenné és tulajdonképpen csaknem alkalmazhatatlanná tenné a kétségkívül szükséges eltérő, és csak az adott oltalmi tárgyra jellemző rendelkezéseket.
így arra a következtetésre jutottunk, hogy a jelenleg szerződési szabályok nélkül létező oltalmi tárgyakra vonatkozhatnak elsősorban a Ptk. általános licencia szerződési szabályai. A nevesített oltalom körében a rendelkezések csak akkor alkalmazhatók, ha az adott oltalomra vonatkozó törvény nem tartalmaz eltérő rendelkezést. Belátjuk, hogy e javaslat bizonyos szabályok azonos, vagy némileg eltérő tartalmú megismétlődésével járhat. ■
JEGYZETEK
1 Az e pontbeli fejtegetések jelentős mértékben támaszkodnak a "Faludi" jelzésű munkára (ld. az első rész jegyzeteinél).
2 "A felhasználási szerződések sajátos, sui generis szerződéstípusba tartoznak (...)" Lontai Endre: Szellemi alkotások joga. Eötvös József Könyvkiadó, Budapest, 2001. 113. o.
3 Faludi 3. fejezet, különösen 45-46.o.,
4 Gyertyánfy Péter: A szerzői vagyoni jogok újraszabályozásáról, J. K., 1995/10., 451. o.
5 Vö. The New York Times Co., Inc. vs. Tasini, 533 U.S. 483, 121 S. Ct. 2381, 150 L. Ed.2d 500 (2001) - A szabadúszó újságírók cikkeire szóban vagy ráutaló magatartással kötött szerződés alapján megszerzett kizárólagos vagyoni jog alapján a jogszerző szerkesztőség nem jogosult a cikkeket külön engedély nélkül elektronikus adatbázisban lehívásra hozzáférhetővé tenni vagy erre másnak engedélyt adni. , Copyright World, May, 2002, "In Brief", 11-13. o., az esetet említi Christine McInerney.
6 Gerhard Schricker: Zum neuen deutschen Urhebervertragsrecht, GRUR Int, 2002/10, 797-809.o.
7 Pl. a 2002. évi labdarúgó VB közvetítési jogainak értékesítése, más aspektusból a Kirch csoport ügye, az AOL-Warner fúzió, amely tartalmat, hírközlési technikát és eszközöket olvaszt össze, a "tárgy nélküli" műsorformátum-licencia szerződések, stb.
8 Bővebben ld. Faludi 10.3.6.1., 174-175. o.
9 Vö. Bacher 3.1.-3.3., 27-30. o. Szt. 28. § (1), Fmt. 21. § (2), Hmt. 17. § (1), Topt. 8. § (3), Vt. 24. § (1).
10 Vö. Lontai Endre: A licencia szerződések alapvető kérdései, KJK, Budapest, 1978., 54-81., és 83-131., különösen: 118-122.
11 Még a koncepció is csupán az adásvétel rendelkezéseinek a "Rechstkauf-ra" történő megfelelő, tehát mutatis mutandis alkalmazását irányozza elő.
12 PK 290-el módosított PK 286, amely tekintet nélkül arra, hogy engedélyezési jog, vagy díjigény érvényesítéséről van szó, a régi, már hatályon kívül helyezett Szjt. rendelkezései szerint az egyes vagyoni jogokra nézve konkrétan helyi bírósági hatáskörbe utalja a közös jogkezelésből eredő vagyoni jogok bíróság előtti érvényesítését. Az állásfoglalás tartalma részben elavult, részben érdemben is helytelen, és okafogyottá is vált, különös figyelemmel az ítélőtáblák felállítására. Tudomásunk szerint azonban nem létezik törvényben szabályozott jogi technika egy PK "hatályon kívül helyezésére". Jogegységi döntés, vagy ellenkező tartalmú elvi (eseti) határozat leronthatja. A gyakorlatban kollégiumi véleményekben lehet hasonló tárgyú "rendelkezéseket" találni.
13 Az értekezés megírásakor rendelkezésünkre állt a BHHGY 1999-es, a 2000-es, a 2001-es évfolyama (hat folyóiratszám). Szerzői jogi határozatok: 2000. 1. 188 (büntető határozat, amely a szerződés, kifejezett engedély nélküli felhasználást szerzői jogi jogsértésnek minősíti); 1999. 2. 100. (szerzői jogi jogsértés esetén nem vagyoni kártérítés feltételei); szabadalmi jogi döntések: 2000.1. 214 ideiglenes intézkedés), áttételesen: 215.; védjegyjogi határozatok: 2001. 1. 422. 1999. 1. 21. (lajstromozási akadály).
14 Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiuma vezetőjének, dir. Murányi Katalinnak és dr. Völgyed Lászlóné tanácsvezetőnek a döntések rendelkezésre bocsátásáért.
15 Ha az új Ptk... megváltoztatja az érvénytelenség jogkövetkezményeit, ismét a jogalap nélküli gazdagodáshoz lehet majd eljutni a vázolt tényállásokból. Vö.: Vékás Lajos: Érvénytelen szerződés és jogalap nélküli gazdagodás, in: Liber Amicorum Studia E. Weiss Dedicata, (Liber Amicorum 7) Biblotheca Iuridica, Budapest, 2002, 289-318., a témánkat érintő javaslat: 317. o., d) pont.
16 Vö: Faludi 191-211.
17 Ficsor 9.), 11.) g), 28. o., MSZH 9.) , 11.) g), 4., 5., 6. o., Bacher 3.4., 31. o.
18 Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete ért egyet az általános szerzői jogi és iparjogvédelmi szerződési szabályok kódexbe emelésével.
19 BGB 433, vö. Palandt: Bürgerliches Gesetzbuch, C. H. Beck'sche Verlagsbuchhandlung, München, 1990., 473, 475. o.
20 Michel M. Walter (szerk): Europäisches Urheberrecht. Kommentar, Springer, 2002. VIII. fejezet (Silke von Lewinski)
21 Ein einheitliches Europäisches Urhebervertragsrecht dürfte in naher Zukunft schon angesichts der Probleme, die Kompetenz zu begründen nicht zu erwarten sein. (Az előző jegyzetben hiv. mű, VIII. fejezet , 91-es széljegyszám).
22 Lucie Guibault, P. Bernt Hugenholtz. Study on the conditions applicable to contracts relating to IP in the EU, Final report, Institute for Information Law, Amsterdam, The Netherlands, May, 2002.
23 Előző jegyzetben említett mű: 7. fejezet, 157., 158. o.
24 A német szerzői jogi törvény szerzőbarát, a jogdíj arányosságát, sőt megfelelőségét védő rendelkezéseiről ld. Gerhard Schricker: Zum neuen deutschen Urhebervertragsrecht, GRUR Int, 2002/10, 797-809. o.
25 Friedrich-Karl Beier, Horst-Peter Götting, Michael Lehmann, Rainer Moufang (szerk): Urhebervertragsrecht, C.H. Beck'sche Verlagsbuchhandlung, München, 1995, 55-58.
26 Uniform Computer Information Transactions Act (UCITA), a jogalkotási folyamat állomásaira ld. NCCUSL adopt all proposed revisions to UCITA, with some adjustments, World Licensing Law Report, 2002/8, 12-13. o.
27 A kellékszavatosság szempontjából adásvételként kell tekinteni a szoftverfelhasználást, ha dobozolt szoftver a szerződés tárgya, ha a vevő egyösszegű ellenértéket fizet, és a felhasználási jog határidő nélküli (azaz a teljes védelmi időre szól). Egyéb esetekben a bérlet analógiáját kell használni, és a kellékszavatossági igények is e megkülönböztetéshez igazodnak, Gesetz zur Modernisierung des Schuldrechts, BGBl I 61, November, 29, 2001. A kettős jellegű (termék, és jogként szolgáltatás is) szoftverre vonatkozó kellékszavatosság külön szabályozásának igényét már a magyar irodalomban is kifejtette: Gyertyánfy Péter: A számítógépi programok és elektronikus adattárak szerzői joga, kandidátusi értekezés, Bp., 1989.
28 Lontai Endre: A licencia szerződések alapvető kérdései, KJK, Budapest, 1978. 83-131. o.
29 Faludi 80-91. o.
30 Ficsor 9.)., MSZH 9.).
Visszaugrás
