A zálogjogosultak követelésének besorolása és kielégítése a Cstv. hatályba lépése óta eltelt húsz évben meglehetősen sokszor változott. Ezek a változások érintették a követelések besorolását és kielégítését egyaránt, ugyanakkor - különösen a 2006. évi módosítás során - olyan sok értelmezési kérdés merült fel, amely megnehezítette a módosított szabályok alkalmazását. A felmerült kérdések egy részére a bírói gyakorlat választ adott, azonban ma is vannak olyan kérdések, amelyekben nem beszélhetünk egységes gyakorlat kialakulásáról. Ezek a kérdések a következők:
- a zálogjoggal biztosított követelések besorolása;
- amely zálogjoggal biztosított követelésekre (tőke, költség, ügyleti- és késedelmi kamat) terjed ki a kedvező kielégítés, továbbá
- a vagyont terhelő zálogjog esetén milyen teendői vannak a felszámolónak.
A felvetett kérdésekre a választ akkor tudjuk megtalálni, ha elemezzük a zálogjoggal biztosított követelések besorolására és kielégítésére vonatkozó szabályok változását, illetve a vagyont terhelő zálogjogra vonatkozó szabályokat.
Végül vizsgálni fogjuk a Cstv. 2009. évi LI. törvénnyel történt módosításának a zálogjoggal biztosított követelésekre gyakorolt hatását.
A biztosított követeléssel rendelkező jogosultak kielégítésére a fizetésképtelenségi jogok két rendszert alakítottak ki. Az egyik rendszer szerint a lekötött vagyontárgy nem került be a csődtömegbe, csak a jogosult kielégítése után fennmaradt hányad. A másik módszer szerint ugyan a csődtömeg része lesz a lekötött vagyontárgy, de a zálog- és egyéb jogosult bizonyos előnyökkel rendelkezik a vagyontárgy bevételének a felosztásánál. [Részletesen ír erről a kérdésről Zámbó Tamás: A biztosított hitelezők pozíciójának erősödése a Csődtörvény módosításában c. cikkében. (Céghírnök 2001/4. szám.)]
A római jogi végrehajtási (csőd) eljárásban - a Jusztinianuszi szabályozás után - a kézi- és jelzálogjoggal rendelkező hitelezőknek nem kellett követelésüket bejelenteni, csak a jogosult kielégítése után megmaradó vagyonhányad állt a hitelezők rendelkezésére.
Az első klasszikus csődtörvényünk, az 1881. évi XVII. tc. szabályozása szerint a zálogjogosultak elkülönített kielégítést követelhettek a zálogjoggal terhelt vagyontárgyakból. Az értékesítésnél a tömeggondnok kötelessége volt annak biztosítása, hogy a zálogjoggal biztosított követelés kiegyenlítése után fennmaradó pénzösszeg a csődtömegbe kerüljön.
Az újkori magyar csődjogi szabályozásban a zálogjoggal terhelt vagyontárgy bekerült a csődtömegbe, a biztosítékkal rendelkező hitelező azonban kedvezőbb besorolást kapott. A gyakorlatban azonban kiderült, hogy ez nem minden esetben elégséges, ezért megfigyelhető, hogy a törvényalkotás egyre kedvezőbb helyzetbe hozza a biztosítékkal rendelkező hitelezőt. Először 2001-ben módosultak a szabályok, amikor a 2000. évi CXXXVII. tv. (Zálogjogi novella, rövidítve Zn.) hatályba lépett, s a zálogjogos hitelezők a biztosított követelésük legalább 50%-hoz jutottak hozzá. 2007. január 1-jétől tovább javult a zálogjogos hitelező pozíciója. A jogalkotó kettéválasztotta a vagyont terhelő zálogjoggal biztosított követelést az egyéb zálogjoggal biztosított követeléstől. A kétféle szabályozás így párhuzamosan fut, a vagyont terhelő zálogjoggal biztosított követelés jogosultja a Cstv. 57. § (1) bek. b) pontba kérheti a besorolását, az egyéb zálogjogos hitelező besorolását a törvény nem szabályozza, csak azt, hogy külön kielégítésre jogosult. Amennyiben a jogalkotás tovább akarja javítani a zálogjogos hitelezők pozícióját, már csak azt teheti, hogy a zálogjogos hitelezők a felszámolási eljáráson kívül kapnak kielégítést - hasonlóan az 1881. évi csődtörvényünk megoldásához - és csak az esetleges maradványösszeg kerül a csődvagyonba. Nem valószínű, hogy ez érdeke a zálogjogosultaknak, ugyanis a végrehajtással és a vagyontárgy értékesítésével akkor is felmerülnek költségeik, ha a felszámolási eljáráson kívül kapnak kielégítést.
A 2009. évi módosítás csak kisebb korrekciót hajtott végre a szabályozáson, amely közvetlenül a 49/D. §-t érintette, közvetve azonban az 57. § (1) bek. b) pontra is kihatott. (Be kell jelenteni a követelést, nyilvántartásba vételi díjat kell fizetni). A másik módosítás megszüntette azt a joghézagot, amely abból adódott, hogy a követelésen alapuló zálogjog nem szerepelt a kedvezményezett körben. Bevezette az V. novella az ún. függő követelés jogosultja hitelezői fogalmat, a függő követelés is lehet zálogjoggal biztosított, s ebben az esetben rá is vonatkoznak a lejárt követelés jogosultjára vonatkozó előírások.
A Cstv. megalkotása után a követelések besorolására egyértelműen az 57. § (1) bekezdése tartalmazott rendelkezést, a besorolás egyben kielégítési sorrendet is jelentett. A jogosultak kielégítésének részletszabályait az 58. § tartalmazta, azt a rendkívül fontos kérdést is beleértve, hogy mikor lehetséges a hitelezőket kifizetni. Először bemutatom a zálogjogos követelések besorolása, majd a kielégítése szabályainak változását.
A Cstv. 57. § (1) bekezdésének 1992. I. 1-jétől 1996. VII. 25-éig hatályos szabálya kimondta, hogy a gazdálkodó szervezetnek a felszámolás körébe tartozó vagyonából a zálogjoggal, óvadékkal biztosított követeléseket a zálogtárgy (óvadék) értékének erejéig a Cstv. 57. § (1) bek. b) pontjába kell sorolni, feltéve, hogy a biztosítékot a felszámolási eljárás megindítása előtt legalább hat hónappal kikötötték. Amennyiben a zálogtárgyat több zálogjog terhelte, akkor a kielégítés sorrendjére a Polgári Törvénykönyv 251. §-nak (3) bekezdése lett az irányadó.
Mint látható, a Cstv. akkor tette lehetővé a kedvező besorolást, ha a biztosítékot legalább hat hónappal a felszámolási eljárás előtt kikötötték. A törvény szövege lehetővé tette a kedvezőbb besorolást akkor is, ha a földhivatal a jelzálogjogot még nem jegyezte be, mert a Cstv. nem a zálogjog keletkezését, hanem kikötését kívánta meg feltételként. Miután a zálogjogos követelést megelőzte a felszámolás költsége, ezért gyakran előfordult, hogy a hitelező a biztosíték ellenére nem jutott pénzéhez. Jól tükrözi a korabeli joggyakorlatot a BH 2002/326. sz. jogeset, amelyben a Legfelsőbb Bíróság elvi éllel mondta ki, hogy a felszámoló jogszerűen jár el, ha a zálogtárgy értékesítéséből befolyó vételárat tartalékolja a felszámolás várható - jogerősen még el nem bírált - költségeire. A felszámoló jogszerűen jár el akkor is, ha a fentieknek megfelelően tartalékolt összeget biztonságosan befekteti. A befektetés hozama az adós vagyona, amelyet a kielégítésre vonatkozó szabályok szerint kell felosztani. A zálogtárgy zálogjogosultja eredményesen nem hivatkozhat arra, hogy ez a hozam kizárólag őt illeti meg.
Az 1996. évi LX. tv. módosította a Cstv. zálogjogra vonatkozó szabályait (1996. VII. 25-étől 2001. IX. 1-jéig hatályos szöveg) részben a zálogjogra vonatkozó polgári jogi szabályok változására figyelemmel, részben kiegészítve a szabályozást azzal a feltétellel, hogy a zálogjoggal biztosított követeléssel azonos elbírálás alá esik az a követelés, amelyre nézve a végrehajtási jogot bejegyezték. A törvénymódosítás azzal indokolta az utóbbi változtatást, hogy a végrehajtási jog nem egyéb, mint bírói határozattal létesített zálogjog, amelyet ezért indokolatlan a kielégítési sorrend szempontjából külön kezelni.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
