Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Tisztelt Házelnök Úr!
Tisztelt Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak!
Magyarország öt esztendővel ezelőtt kihirdetett új Alaptörvényének elfogadásával az alkotmányozó hatalom korábban vállalt kötelezettségének tett eleget, hiszen az 1989. évi XXXI. törvény "hazánk új Alkotmányának elfogadásáig" állapította meg az Alkotmány szövegét.
Ennek megfelelően Alaptörvényünk számos szimbolikus rendelkezést tartalmaz - legyen szó az 1949-es évszámmal való szakításról, a történeti alkotmány vívmányaira való hivatkozásról, vagy a Kúria nevének visszaállításáról. Az Alaptörvény és az egyidejűleg hatályba lépett sarkalatos törvények számos vonatkozásban megújították a magyar közjogi rendszert. Elegendő itt a legfőbb bírói szervre utalnom, amely nem csak régi nevét kapta vissza, hanem feladatai és hatáskörei is bővültek: többek közt önkormányzati rendeletek törvényességét vizsgálja felül, és joggyakorlat-elemzést folytat jogerősen lezárt ügyekben. A jogrendszer, a jogilag szervezett társadalom nem önmagáért van: létjogosultságát a közösség és az egyes ember méltósága, szabadsága, békéje adják. Ezek csak látszólag elvont értékek: sérelmük vagy teljes hiányuk nagyon is kézzelfogható és igen szörnyű következményekkel járt, elég, ha a XX. század diktatúráira vagy a közelmúlt terrorcselekményeire gondolunk. Éppen ezért az alkotmány sohasem lehet értéksemleges. A közösség egésze számára fontos, pozitív értékeket fogalmaz meg, és ezen értékek védelmében határozza meg a közhatalom gyakorlásának módját és szervezeti kereteit.
Úgy gondolom, hogy az Alaptörvény - bár számos kritika érte - tartalmát tekintve nem hagyta figyelmen kívül az 1989-től 2011-ig eltelt időszakban bekövetkezett jogállami jogfejlődést sem. Lényegében erre mutatott rá az Alkotmánybíróság 2012-ben meghozott határozata is[1], amelyben a testület határozottan állást foglalt amellett, hogy az előző Alkotmányon alapuló megállapításai érvényesek maradnak és felhasználhatók az Alaptörvényt értelmező alkotmánybírósági döntésekben is, ha a korábbi Alkotmány és az új Alaptörvény megfelelő szabályai egyezőek vagy jelentős mértékben hasonlók. Mi több, ilyen esetben éppen nem a korábbi alkotmánybírósági döntésben megjelenő jogelvek átvételét, hanem azok figyelmen kívül hagyását kell indokolni.
Az Alaptörvény tehát egyszerre szimbolikus jelentőségű, ugyanakkor megújulást hozó dokumentum. Mai ünnepi előadásomban arról kívánok szólni, hogy miként hatott mindez a bírói hatalmi ágra, milyen módon jelentek meg az Alaptörvény rendelkezései az elmúlt öt év bírósági gyakorlatában?
A legkarakteresebb változás a korábbi alkotmányos rendszerhez képest az alkotmányjogi panasz intézményének
- 12/13 -
általánossá tétele, mely a bírósági szervezet számára egyrészt új szakmai helyzetet teremtett, másrészt az eltelt időben rendszeres eljárási feladatot is adott. Az alkotmányjogi panasz intézményének új szabályozása bizonyos szempontból az Alkotmánybíróságot is az igazságszolgáltatás rendszeréhez kapcsolta, még akkor is, ha a bírósági rendszer szempontjából ezt a kapcsolódást szervezeten kívülinek kell tekinteni.
Míg az 1989. október 23-ai Alkotmány egyfajta elválasztást hozott létre a bíróságok és az AB között, addig az Alaptörvényből az együttműködés szükségessége következik. A valódi alkotmányjogi panasz - mint az egyedi ügyben hozott bírói ítélet megsemmisítését lehetővé tevő intézmény - csak önkorlátozáson alapuló együttműködés útján lehet sikeres. Önkorlátozás az Alkotmánybíróság részéről, hogy csak alkotmányjogi értelemben valóban jelentős ügyeket és csak alkotmányossági (tehát ne törvényértelmezési) szempontból vizsgáljon felül. A bíróságok részéről az önkorlátozás azt jelenti, hogy követniük kell az AB Alaptörvény-értelmezését akkor is, ha nem értenek vele teljesen egyet.
Sajátos tapasztalat az alkotmányjogi panasz kapcsán - melynek oka elsősorban a magyar jogfelfogásban és jogi hagyományokban keresendő - hogy az alkotmányjogi panasz egyfajta "rendes" jogorvoslati lehetőségként kezd funkcionálni, még akkor is, ha annak szabályozása ettől nyilvánvalóan távol áll. Elegendő arra utalni, hogy egyes nyilvánosság előtt megjelenő bírói döntéseket az érintettek gyakran úgy mutatnak be, hogy a bírói döntésben foglaltakat nem osztják és az ügy továbbvitelét az Alkotmánybíróság előtti eljárásban látják. Nem véletlenül merült fel a kérdés, hogy az Alaptörvény hatálybalépését követően az AB quasi negyedfokú bíróságként jár majd el, vagy az eljárása ún. "közbevetett eljárás" lesz, tehát az alkotmánybírósági határozat kizárólag az alapjogi sérelem orvoslására szolgál, nem a perbeli jogkérdés megoldására. Ez a kérdés az elmúlt öt év alatt még nem dőlt el teljes egészében. Álláspontom szerint az alkotmányos feladatmegosztásnak az utóbbi megoldás felel meg, tehát az AB dönt az alkotmányossági kérdésekben, a bíróság pedig a perben alkalmazandó jognak az AB határozat fényében történő értelmezésével dönt a perbeli jogkérdésekben.
A "közbevetett eljárás" modellje választ ad a párhuzamos eljárások kérdésére is. A jogerős bírósági döntést követően a fél eldöntheti: felülvizsgálati kérelmet nyújt be a Kúriához és/vagy alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybírósághoz. Kézenfekvő, hogy az eljárásokat össze kell hangolni, a hatályos jog azonban nem szól az összehangolás módjáról, azt teljes egészében a gyakorlat alakította és alakítja ma is.
Az elmúlt öt év mérlegéhez tartozik a valódi alkotmányjogi panasszal támadható bírói döntések körének meghatározása. Az AB értelmezésében a döntések valamennyi típusa támadható, így a választási ügyekben hozott határozat is. Eredményes panasz esetén itt is a Kúria jár el, az új határozat meghozatalára utasítás tekintetében azonban nincs határidő, ami ellentétes a gyors jogorvoslathoz fűződő különös érdekkel. Az Alkotmánybíróság irányt mutatott abban is, hogy a népszavazási ügyben hozott bírói döntés is támadható.
A polgári perrendtartás a Kúria feladatává tette az eredményes alkotmányjogi panasz nyomán bekövetkező helyzet eljárásjogi következményének megállapítását, ami a konkrét ügyben azt jelenti, hogy a Kúriának kell meghatároznia az alkotmánybírósági döntésből következő eljárási rendet. 2012. óta - a mai napig - a Kúria 26 ilyen eljárást folytatott le, és ezek a civilisztikai, illetve a közigazgatási-munkaügyi ítélkezés szinte valamennyi szakmai területét érintették, amiből látható, hogy az alkotmányjogi panasz jogintézménye nem korlátozható csupán a közjogi összefüggésű ítélkezési területekre. A Kúria Pp. XXIV. fejezet alapján meghozott döntését követően nem zárható ki teljes bizonyossággal, hogy az eljáró bíróság tartalmát tekintve ugyanazt a határozatot hozza meg ismét, mint amelyet az AB megsemmisített. E probléma is az együttműködés szükségességét bizonyítja: a bíróságoknak tiszteletben kell tartaniuk az Alkotmánybíróság álláspontját, az AB-nak viszont ügyelnie kell arra, hogy ne írjon elő a gyakorlatban alkalmazhatatlan követelményt.
A már említett 26 kúriai eljárás egyszerre ad okot elégedettségre és elégedetlenségre. A több milliós bírósági ügyforgalmat tekintve az öt év alatt bekövetkezett ítélet megsemmisítések száma elenyésző, statisztikailag szinte kimutathatatlan, ugyanakkor már egy bírói határozat megsemmisítése esetén is szükséges a szakmai következmények teljes körű feltárása és a tanulságok levonása. Ezt annak ellenére fontos kiemelni, hogy jogállami keretek között természetesnek mondható egy-egy bírói ítélet alkotmánybírósági megsemmisítése - ez a hasonló közjogi berendezkedésű országokban is így van -, azonban mindenképpen törekedni kell arra, hogy ilyen helyzet csak kivételesen következzen be.
Sajátos helyzetet teremthet az is, ha a bírósági szervezet úgy látja: az adott jogi normának egyetlen lehetséges értelmezése van, éspedig az, amelyet az AB által megsemmisített bírói döntés tartalmaz. Ekkor - bár még nem került rá sor - előfordulhat, hogy a Kúria saját eljárásában nem a korábban eljárt bíróságot utasítja új határozat hozatalára, hanem "visszafordul" az Alkotmánybírósághoz, és normakontrollt kér az alkalmazott jogi normára nézve. Mivel a törvény lehetővé teszi a vizsgálat irányai (norma vagy konkrét döntés) közötti váltást, indokolt, hogy ilyen esetben az AB bátran éljen e jogkörével, és térjen át az alkalmazott jogszabály vizsgálatára.
A bírósági gyakorlat szempontjából fontos a folyamatos alkotmánybírósági kontroll, melynek egyik kevésbé hangsúlyozott hatása az, hogy a bírói gondolkodásmód fokozatosan a közjog felé fordul, és megjelennek a bírói jogértelmezésben olyan új közjogi elemek, amelyek az ügy megalapozottabb eldöntését teszi lehetővé. Az első öt évben a gyülekezési jog, az információszabadság (vagyis a közérdekű adatok kiadásával kapcsolatos gyakorlat), továbbá a személyiségi jogok védelme azok a területek, ahol vitathatatlan az alapjogi szemlélet erősödése. Ugyanakkor látni kell, hogy az AB alapjogi szemlélete és a bíróságok gyakorlatiasabb szemlélete nem minden ponton találkozik, és egy bírósági ítélet alkotmányjogi panasz alapján történt megsemmisítése a gyakorlatban igen nehezen
- 13/14 -
kezelhető helyzetet is eredményezhet (pl. korlátozási kártalanításnál a tulajdonos és a haszonélvező mellett a pénzügyi lízingbe vevő jogosultságának AB általi elismerése).
A Kúria az eredményes alkotmányjogi panasz által előállott helyzetet minden esetben külön is elemzi, mely elemzésben kitér arra, hogy az ügyben az általános bírói gyakorlat mennyiben érintett. Sajátos hatása ugyanis az alkotmányjogi panasznak a korábbi, esetenként évtizedes bírói gyakorlat megmérettetése, s szakmailag különös súlya van annak, ha ez a gyakorlat nem minősül alkotmányosnak. Példaként megemlíthető, hogy az Alkotmánybíróság a polgári bírák lízingszerződéssel összefüggő értelmezését vagy közigazgatási bírák választási eljárás során történő joggyakorlásra vonatkozó hosszabb idejű gyakorlatát is minősítették konkrét ügyek kapcsán, és az alkotmánybírósági döntések nyomán szakmai lépéseket kellett tenni a gyakorlat felülvizsgálata és megváltoztatása irányában. Ilyen kérdés volt például hogy az alkotmányjogi panasz mennyiben minősíthető jogorvoslatnak, illetve az alkotmánybíróság határozata indokolásának milyen kötőereje van. Emellett az lényeges kérdés, hogy kik az alkotmányjogi panasz előterjesztésére jogosultak, ez a személyi kör tágabb lehet-e a korábbi bírói eljárásban résztvevőktől.
Külön ki kell emelni az Alaptörvény bírósági ítélkezésre gyakorolt hatásai közül az Alaptörvény 28. cikkének helyzetét.
A 28. cikk értelmében "[a] bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak."
Korábban a magyar jogban nem volt ismert olyan típusú rendelkezés, amely a bírói jogértelmezés általános kereteit jelöli ki. Az Alaptörvény e cikkét eleinte a bírói körökben bizonyos fokú fenntartás jellemezte, elsősorban amiatt, hogy a bírák közvetlenül alkotmányi szintű előírást az ítélkezés során csak ritkán alkalmaztak, azonban egyre gyakrabban fordul elő, hogy a bírák az Alaptörvény ezen előírását hívják fel. Kétségkívül az Alaptörvény e szabályának komolyan szerepe lehet egyes vitatott jogszabályi rendelkezések tartalmának megállapításában, azonban mint minden eszköz, ez is csak szakmailag értő kezekben válthat az érintettek hasznára. Emiatt a Kúriának fokozott szakmai feladata e rendelkezés helyes gyakorlati alkalmazásnak elősegítése.
Az Alaptörvény rendelkezéseinek egyedi ügyekben való megjelenése nagymértékben függ az eljárás tárgyától: attól, hogy polgári, gazdasági, közigazgatási vagy munkaügyi
jogvitában, vagy éppenséggel büntetőügyben kell döntést hoznia a bíróságnak.
A közigazgatási-munkaügyi ítélkezés szoros kapcsolatot mutat a közjogi szabályokkal, amely nem csak abban mutatkozik meg, hogy az alkotmányjogi panaszok nagyobb számban érintik e két ítélkezési területet, hanem abban is, hogy az Alaptörvény egyes rendelkezései közvetlenül is érvényesülhetnek e perekben. A bírák jelenleg már nem csupán az Alaptörvény 28. cikkét alkalmazzák, hanem például a munkavállalói alapvető jogot érintő jogvita esetén vagy gyülekezési jog gyakorlásával összefüggő perekben a bírói indokolások fontos és alapvető eleme az Alaptörvény konkrét rendelkezésének felhívása. Ennek alapján bírói szempontból az a kijelentés is bátran megtehető, hogy az Alaptörvény a konkrét jogviták szintjén is élő, gyakran alkalmazott és bírói szempontból is elemzett joganyagot jelent.
A közelmúlt gyakorlatából (2014): figyelemreméltó az a kúriai döntés, amely a közérdekű adatok megismeréséhez való joggal függ össze. A Kúria megállapította, hogy a jogerős ítélet érdemben helyesen utasította el a felperesek közérdekű, illetőleg közérdekből nyilvános adatok kiadása iránti keresetet, függetlenül attól, hogy a felperesek helyesen hivatkoztak arra, hogy az általuk igényelt valamennyi adat közérdekű adat, illetve közérdekből nyilvános adat. A perben a felperesek előadásából ugyanis az volt megállapítható, hogy az adatigényléssel érintett bírónő tárgyalta az ügyüket, amelyben nem az általuk igényelt döntést hozta, és lényegében erre tekintettel kérték a bírónőre is kiterjedő adatigénylés teljesítését. Beadványukban, gúnyos felhanggal, azzal indokolják kérelmüket, kíváncsiak, hogy más ügyben is hasonló buzgalommal járt-e el a bírónő. Egyértelműen megállapítható volt tehát, hogy a felperesek nem a közérdek érvényesülése céljából, hanem mintegy retorzióként kérték az adatok kigyűjtését és kiadását. Kifejezetten személyes érintettség, ezen belül személyes sértettség miatt kívánták az alanyi jogukat gyakorolni, amely nem fér össze az Alaptörvényben nevesített jog társadalmi rendeltetésével (a közhatalom ellenőrizhetőségével).
A polgári ítélkezés területén árnyaltabb a kép. Korábban a magánjogi jogtudósok többségének álláspontja az volt, hogy a magánautonómia és a mellérendeltség rendező elvei által meghatározott magánjogi jogviszonyok alanyai között felmerült jogviták rendezése során az Alaptörvény nem lehet közvetlen hivatkozási alap, arra ítéletet alapítani közvetlenül nem lehet. A felidézett, a gyakorlat által is elismert tudományos vélekedéssel ellentétben álló eltérő jogirodalmi álláspont szerint az alkotmányos rendelkezések közül némelyeknek -így például a tisztességes eljáráshoz való jognak - a polgári ítélkezésre is kiható közvetlen hatálya van. A közvetlen hatály ebben az értelemben azt jelenti, hogy jogalapként lehet hivatkozni az Alaptörvény rendelkezéseire akkor, ha nincs
- 14/15 -
semmilyen más jogszabályi rendelkezés, amely alapján a jogvita eldönthető lenne. Eszerint a nézet szerint az Alaptörvény is egy jogszabály, amit ugyanúgy lehet alkalmazni, mint bármelyik másikat.
Az Alaptörvény rendelkezéseinek érvényesülését mindenekelőtt az Alaptörvény magjaként is emlegetett R) cikk teremti meg, amely szerint "[a]z Alaptörvény Magyarország jogrendszerének alapja. Az Alaptörvény és a jogszabályok mindenkire kötelezőek. Az Alaptörvény rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni". Az idézett rendelkezés egyértelművé teszi, hogy az Alaptörvény a jogrendszer csúcsán helyezkedik el, minden más jogszabály az Alaptörvényből ered, és azzal nem lehet ellentétes. Az R) cikk irányt mutat az Alaptörvény értelmezői számára is.
Az R) cikkhez szorosan kapcsolódik az Alaptörvény 28. cikke, amely meghatározza a bírói jogértelmezés irányvonalait. A bírói jogértelmezés lényege - az R) cikkel összevetve - abban ragadható meg, hogy a magánjogi jogszabályok előírásait is minden esetben az alkotmányjogi normákkal összhangban kell értelmezni, ennek értelmében pedig az Alaptörvény - a korábbi Alkotmánytól eltérően - kiemelt helyet foglal el a polgári jog jogforrási rendszerében.
Az Alaptörvény idézett rendelkezéseivel áll összhangban, azok érvényesülését segíti a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 1:2. § (1) bekezdése. Eszerint a Ptk. rendelkezéseit "Magyarország alkotmányos rendjével összhangban kell értelmezni". Az értelmezési alapelv célja elsősorban annak biztosítása, hogy a Ptk. rendelkezéseinek értelmezése ne kerülhessen összeütközésbe az Alaptörvénnyel.
Figyelmünket immár ténylegesen a gyakorlat felé fordítva elmondható, hogy az Alaptörvény 28. cikke egyre gyakrabban tűnik fel a Kúria Polgári Kollégiumának határozataiban is a jogszabályok értelmezése kapcsán. Az Alaptörvény 28. cikkére történő hivatkozás a felek Kúriához címzett beadványaiban is gyakori, a felek előszeretettel hivatkoznak e rendelkezésre. Egy konkrét ügy felperese például egészen odáig ment, hogy egyenesen a 28. cikkre történő hivatkozás hiányát rótta fel az eljáró bíróság terhére.
A Kúria alapvető jogokat érintő ügyeiben a felülvizsgálati kérelmet benyújtó felek számtalanszor hivatkoznak az Alaptörvény alapjogi katalógusában szereplő rendelkezésekre is. Ebben az esetben a Kúria ítélete is tartalmazza a megjelölt cikkre való hivatkozást, tekintettel arra, hogy a felülvizsgálati kérelemben állított jogszabálysértésekre az ítéletben a Kúria köteles kitérni. Hangsúlyozandó ugyanakkor, hogy az ítélet anyagi jogi alapját ebben az esetben sem közvetlenül az Alaptörvény rendelkezései teremtik meg. A Kúria ítéleteiben gyakorta jelenik meg például az élethez és az emberi méltósághoz való jogra (II. cikk), a jóhírnévhez és a magánélet tiszteletben tartásához való jogra (VI. cikk), a személyes adatok védelméhez és a közérdekű adatok megismeréséhez való jogra [VI. cikk (2) bekezdés], a véleménynyilvánítás szabadságához való jogra (IX. cikk), avagy a sajtószabadság elismerésére való hivatkozás. A közelmúlt gyakorlatából említeném a Kúria előtt 2014-ben folyamatban volt sajtó-helyreigazítási pert, melyben a Kúria a felperes keresetét elutasító jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. Az ítélet indokolásában azt a korábbi alkotmánybírósági határozatot vette alapul, amely a sajtószabadságot az internetes sajtótevékenységre vonatkoztatva értelmezte. Eszerint különbséget kell tenni a tömegtájékoztatási céllal, jellemzően gazdasági tevékenység keretében üzemeltetett internetes hírportálok és a szerkesztetlen közösségi oldalak, véleményoldalak között. Az ilyen oldalak célja az eszmecsere, üzemeltetésük nem minősül sajtótevékenységnek, következésképp a perbeli weboldalon megjelenő tartalomért az üzemeltető szerkesztői felelősséggel nem tartozott. A jogerős ítélet ezért helytállóan állapította meg, hogy az alperes sajtó-helyreigazításra nem volt kötelezhető.
A Kúria büntető ítélkezési gyakorlatában is tetten érhető az Alaptörvény hatása. Az Alaptörvény hatálybalépése óta 187 kúriai büntetőhatározatban történt konkrét hivatkozás valamely alaptörvényi rendelkezésre. (Pl. BH. 2014. 128.)
Nagyszámú határozat született annak okán is, hogy valamely jogszabály, jogintézmény nem volt az Alaptörvénnyel összeegyeztethető. Példaként az úgynevezett "három csapás" kapcsán lefolytatott több mint félszáz felülvizsgálati eljárásra; vagy az "ügyáthelyezésekkel" összefüggésben meghozott bíróság-kijelölési döntésekre szeretnék utalni.
A közelmúlt gyakorlatából a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog kapcsán említésre méltó az a büntetőügyben hozott kúriai végzés, amely a vádlott által előterjesztett kizárási indítványt megtagadta azzal az indokolással, hogy az elfogultság általánosság szintjén történő megfogalmazása nem alkalmas kizárási ok megállapítására, az indítványt az előterjesztőnek alapos és konkrét okokkal kell alátámasztania. Egy másik büntetőügyben arra mutatott rá a Kúria, hogy a kizárási okra alapított felülvizsgálati indítvány az Alaptörvényben nevesített pártatlan bírói eljárás követelményével akkor áll összhangban, ha a kizárási ok a jogerős döntés meghozatalát követően merült fel. A terhelt számára kedvezőtlen és általa súlyosnak tartott büntetés önmagában az elfogultságot nem alapozza meg.
A Kúria jogegységi tevékenységével összefüggésben az Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdése - a korábban hatályos Alkotmány 47. § (2) bekezdésével összhangban - kimondja, hogy "[a] Kúria (...) biztosítja a bíróságok jogalkalmazásának egységét, a bíróságokra kötelező jogegységi határozatokat hoz." A Kúria jogegységi tevékenységét tehát az Alaptörvény alapvetően nem módosította.
Az Alaptörvénnyel egy időben lépett azonban hatályba a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi
- 15/16 -
CLXI. törvény (Bszi.), amely a Kúria jogegységi feladatait a korábbiaknál szélesebb körben határozza meg. A Bszi. 25. §-a szerint, a Kúria az Alaptörvényben meghatározott feladatának ellátása körében jogegységi határozatokat hoz, joggyakorlat-elemzést folytat jogerősen befejezett ügyekben, valamint elvi bírósági határozatokat és elvi bírósági döntéseket tesz közzé. A felsorolásban új elemként jelenik meg a joggyakorlat-elemzés, amely az elmúlt öt évben a Kúria valamennyi ítélkezési szakágát tekintve élő, hatékonyan működő intézménnyé vált.
A Kúria Polgári Kollégiuma a Bszi. hatálybalépése óta számos joggyakorlat elemzést folytatott le, amelyek kivétel nélkül értékes tanulságokkal szolgáltak a bírói gyakorlat tekintetében, továbbá nemegyszer jogegységi határozat is született a gyakorlati vizsgálódás alapján.
A teljesség igénye nélkül joggyakorlat-elemzés folyt például:
- a közös tulajdon megszüntetésének bírói gyakorlatáról,
- a polgári ügyekben igénybe vehető költségkedvezményekről,
- a Kúria nem érdemi határozatairól (mindhárom kollégiumot érintette!),
- a szakértői bizonyításról (mindhárom kollégiumot érintette!),
- a bíróságok hatályon kívül helyezési gyakorlatáról és
- a fogyasztói kölcsönszerződésben pénzügyi intézmény által alkalmazott általános szerződési feltételekben szereplő egyoldalú szerződésmódosítás tisztességtelensége megítéléséről is.
Bár az elemzett szabályokon kívül az Alaptörvény és az azt követő törvényi szabályozás a Kúria jogegységi feladatait tekintve nem hoz újdonságot, a már többször idézett 28. cikknek nagy jelentősége van a Polgári Kollégium jogegységi tevékenysége szempontjából is. Az 1/2016. KMPJE számú jogegységi határozatban például a jogegységi tanács abban a kérdésben foglalt állást, hogy a Bszi. azon rendelkezését, amely szerint az Országos Bírósági Hivatal (OBH) képviseli az OBH elnökét és a bíróságokat a bírósági eljárásokban, úgy kell-e értelmezni, hogy az idézett rendelkezés kizárólagos törvényes képviseleti jogosultságot megalapozó speciális rendelkezés, avagy csupán az OBH perbeli meghatalmazottként való eljárását megalapozó külön jogszabály. A jogegységi tanács szerint az Alaptörvény 28. cikkét és a Ptk. - a korábbiakban már említett - értelmezési alapelvét szem előtt tartva a Bszi. idézett rendelkezését nem lehet olyan speciális törvényi rendelkezésnek tekinteni, amely negligálná a jogi személy bíróságok elnökének törvényben konstituált törvényes képviseleti jogát.
A közigazgatási bíráskodás területén a jogegység igénye és ezzel összefüggésben a jogértelmezési problémák feltárása elsősorban a gyülekezési jog gyakorlásával kapcsolatos eljárásokban merült fel, ezért e témakört 2015-ben kúriai joggyakorlat-elemző csoport vizsgálta.
Az elemzés eredményeként feltárt jogértelmezési problémák közül kiemelkedik a gyülekezési jog gyakorlását előzetesen tilalmazó okok helyes értelmezése. Itt gyakran kerül egymással ellentétbe az Alaptörvény 28. cikkének két fordulata, az alkotmányosság igénye és a józan észnek megfelelő megoldás. A bíróság működésének súlyos megzavarását nemcsak az jelenti, ha a gyülekezési jog gyakorlása miatt nem lehet biztosítani a tárgyalások nyugodt légkörét, hanem az is, ha a résztvevők a bírói döntéshozatal helyszínén, a bírákra gyakorolt nyomás révén kívánják kikényszeríteni a számukra kedvező döntés meghozatalát.
Az elemzésből az is látszik, hogy "a közlekedés más útvonalon nem biztosítható" törvényi fordulat értelmezésekor a bírói gyakorlat a gyülekezési jognak ad elsőbbséget, és nem tekinti korlátozást megalapozó körülménynek a közlekedés lelassulását, leállását vagy elterelését.
A konkuráló rendezvények problémáját illetően a közigazgatási bírói gyakorlatot köti a tartalomsemlegesség elve, vagyis nem lehet egymáshoz mérni a konkuráló gyülekezési jogokat.
Az elemzés foglalkozott a békés és békétlen rendezvények elhatárolásával. A bírói gyakorlat szerint békétlen rendezvény esetén az erőszakos jelleg összbenyomásában az egész csoportot jellemzi. De békétlen az olyan rendezvény is, amely meghatározott csoportot úgy félemlít meg, hogy annak nincs lehetősége a kitérésre. Az elemzés során leszűrt tapasztalatok alapján a csoport javasolta a gyülekezési jog gyakorlására szabott részletes eljárási rend kialakítását, az előzetes tiltás és a feloszlatás okainak közelítését. A tapasztalatok alapján szükségesnek tűnik a joggyakorlat eredményeit hasznosító, a gyülekezéshez való alkotmányos jogot újraszabályozó törvény megalkotása.
2016-ban az Alaptörvény bírósági ítélkezésben való érvényesülését vizsgáló joggyakorlat-elemző csoportot állítottam fel. A joggyakorlat-elemzés az Alaptörvény érvényesülésének négy nagyobb szakmai területére terjed ki. A joggyakorlat-elemző csoport vizsgálat tárgyává teszi az eredményes alkotmányjogi panaszok esetében azokat az okokat, amelyek az ítélet alaptörvény-ellenességéhez vezettek, kitérve arra is, hogy a kérdésben felmerül-e általában a bírói gyakorlat érintettsége. A joggyakorlat-elemzés kiterjed továbbá azon alkotmányjogi panaszokra és alkotmánybírósági döntésekre, ahol a panasz nem minősült alaposnak és az Alkotmánybíróság a panaszt érdemi vizsgálat után elutasította. Ezekben az esetekben a helyes bírói döntést kell kiemelni és megerősíteni. A joggyakorlat-elemzés harmadik vizsgálati irányát az Alaptörvény 28. cikkének gyakorlati alkalmazása képezi. A negyedik vizsgálati irány az Alaptörvény egyes konkrét normáinak megjelenése az ítéletekben, a rendelkezések felhasználásának oka és az alaptörvényi norma konkrét jogi normaként történő alkalmazásának kérdése.
A megjelölt négy szakmai témakörhöz kapcsolódóan a jogerősen befejezett bírósági ügyek kerülnek feldolgozásra,
- 16/17 -
a kapcsolódó alkotmánybírósági határozatok elemzésével együtt. Az alkotmányjogi panaszokkal érintett ügyekben az elemzés alapja a Kúria Pp. XXIV. fejezete szerinti eljárásában hozott határozatai, melyeket a Kúria honlapján nyilvánosságra hozott. Az Alkotmánybíróság által érdemben elutasított alkotmányjogi panaszok elemzésére az alkotmánybírósági határozatok tára alapján kerül sor.
A vizsgálati szakasz lezárultával a csoport szakmai üléseken értékeli a vizsgálati megállapításokat, majd elkészíti az összefoglaló jelentés tervezetét.
A jogalkalmazás egységessége érdekében az elmúlt öt esztendőben több olyan büntető tárgyú jogegységi határozat született, amely konkrétan az Alaptörvény valamely rendelkezésére épült.
A 2/2013. Büntető jogegységi határozat a jogerős határozattal kiszabott egyes büntetések végrehajthatóságának elévüléséről szól. Kimondja, hogy amennyiben a jogerős határozattal kiszabott közérdekű munka vagy pénzbüntetés végrehajthatóságának elévülése 2010. évi május hó 1. napja előtt bekövetkezett, úgy a továbbiakban nincs törvényes lehetőség a büntetés végrehajtására; viszont ha nem, úgy e büntetések elévülési ideje öt év.
Az elévülés kérdése - más megközelítésben - jelentős figyelmet kapott az Alaptörvényben [U) cikk], ezért is fontos, hogy a kérdéssel a Kúria foglalkozott.
Az Alkotmánybíróság utóbb a 16/2014. (V. 22.) AB határozatában a 2/2013. Büntető jogegységi határozat alaptörvényellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezéseket elutasította; ekként tehát az kiállta az alkotmánybírósági próbát.
A 3/2013. Büntető jogegységi határozat az élet és testi épség büntetőjogi védelméről született. A 15. számú Irányelv I. és II. részének helyébe lépő határozat az Alaptörvény II. Cikkében rögzítetteket - azaz, hogy mindenkinek joga van az élethez és az emberi méltósághoz - fejti ki elemző részletességgel.
A 15. számú irányelv III. részét felváltó 4/2013. Büntető jogegységi határozat a jogos védelem kérdéseiről szól.
Az Alaptörvény V. Cikke kimondja, hogy mindenkinek joga van törvényben meghatározottak szerint a személye, illetve a tulajdona ellen intézett, vagy az ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához. A jogtalan támadással szembeni védekezés alkotmányos alapjogként történő deklarálása a Büntető Törvénykönyv Általános Részében szabályozott jogintézményt, mint különösen védett értéket emelte ki, olyan felhatalmazást adva az ország polgárainak, amely a jogtalansággal szembeni ellenállást többé nem kivételes lehetőségnek, hanem mindenkit megillető természetes alapjognak ismeri el. E nagy jelentőségű jogalkotási megoldásnak következménye a 2012. évi C. törvény jogos védelmet szabályozó, azt minden eddiginél szélesebb körben megengedő kodifikálása. A Btk. 21. és 22. §-ainak alkalmazása során az ítélkezés változatlanul alapozhat a korábbi évtizedekben kimunkált, és továbbra is fenntartható, elvi-dogmatikai alapokon nyugvó, a valóság szülte élethelyzetek elbírálásának tapasztalatai által megérlelt gyakorlatra. Ugyanakkor az Alaptörvényből levezethető, megváltozott jogalkotói felfogásának következtében a törvény szövegébe épített új rendelkezések más tartalma indokolta a jogegységi határozat megszületését.
Az 5/2013. Büntető jogegységi határozat az ügyészi fellépés lehetőségéről fejtett ki álláspontot a magánvádló vagy pótmagánvádló által képviselt ügyek kapcsán kimondva, hogy a Be. 416. § (1) bekezdésének a)-d) pontjaiban megjelölt okokból az ügyész nem jogosult felülvizsgálati indítvány benyújtására.
Az Alaptörvény 29. cikkében foglaltak alapján vált szükségessé az ügyészi szerepvállalás értelmezése ebben a speciális esetben.
Kiemelt jelentőségűnek mondható a 3/2015. Büntető jogegységi határozat.
Ebben a Kúria jogegységi tanácsa az Alaptörvény IV. cikk (2) bekezdésével összefüggésben kimondta, hogy az életfogytig tartó szabadságvesztésből feltételes szabadságra bocsátás kizárásának lehetősége az alkotmányos jogrend része, amelynek - törvényi előfeltételek megvalósulása esetén történő - bírósági alkalmazását nemzetközi szerződés nem tiltja. A tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés (TÉSZ) kiszabásának kialakult ítélkezési gyakorlatától eltérésre a hatályos jogszabályok, az EJEB esetjoga, alkotmánybírósági döntés, avagy eseti felülvizsgálati határozat nem ad okot.
Szól a jogegységi határozat arról is, hogy a nemzetközi szerződéssel létrehozott emberi jogi szerv döntése folytán, törvényben kihirdetett nemzetközi szerződésnek megfelelő határozat meghozatala nem közvetlenül, az Emberi Jogok Európai Egyezménye (Egyezmény), mint ítélkezésre szolgáló anyagi vagy eljárási jogszabály alapján, hanem az emberi jogi szerv döntésének alapulvételével annak magyar jogrendszerbe beillesztésével, a büntetőeljárásról szóló törvény szerinti felülvizsgálati eljárás lefolytatásával, az egyezménysértéssel nem érintett hatályos jogszabályok alkalmazásával történik. A jogegységi határozat ez utóbbi megállapítása azt adott kérdést meghaladóan ad iránymutatást a nemzeti és a nemzetközi jog érvényesülése kapcsán.
Végül a 4/2015. Büntető jogegységi határozat abban a kérdésben foglalt állást, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a büntetőeljárás során a hatáskörébe tartozó kötelező befizetésekkel vagy költségvetési támogatással kapcsolatban elkövetett bűncselekménnyel okozott kár megtérítése érdekében magánfélként polgári jogi igényt nem érvényesíthet. A határozat alapjául az Alaptörvény R) cikkének (2) bekezdésében foglaltak szolgáltak.
Az Alaptörvény hatálybalépése óta a Kúria az alábbi fontos büntetőjogi kérdésekben folytatott joggyakorlat-elemzést:
2012-ben a bíróságok hatályon kívül helyezési gyakorlatának elemzése történt meg. Kapcsolódóan még az előbb nevesített jogegységi határozatokhoz, a hatályon kívül helyezés megalapozottságának vizsgálhatósága tárgyában született meg - éppen a joggyakorlat-elemzés pozitív hozadékaiként is -
- 17/18 -
a 2/2015. Büntető jogegységi határozat, amely kimondja: a másodfokú bíróság elsőfokú határozatot hatályon kívül helyező és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasító végzése alaki jogerővel bír, ekként ellene a legfőbb ügyész a törvényesség érdekében jogorvoslatot jelenthet be.
2013-ban a vád törvényességének vizsgálata folyt a Kúrián, ugyancsak egyetemi professzorok, a tudomány és a társszervek bevonásával. Ez a joggyakorlat-elemzés az Alaptörvény XXVIII. cikkéhez volt köthető éppúgy, mint a 2014-ben folytatott, a védői jogoknak a bírósági eljárásban való érvényesülését vizsgáló munka.
2015-ben az egyes alapjogokat sértő bűncselekmények - a köznyelvben "gyűlölet-bűncselekményekként" ismert magatartások - kapcsán folytatott ítélkezési gyakorlatot elemezte a Kúria az Alaptörvény IX. cikkének (4) és (5) bekezdésében foglaltakra tekintettel.
Idén két tárgykörben: a kényszerintézkedések, valamint a nemzetközi vonatkozású ügyekben folytatott bírósági gyakorlat kapcsán folytat a Kúria büntető kollégiuma joggyakorlatelemzést; mindkét esetben alaptörvényi szintű a hazai jogi szabályozás.
Végül, de nem utolsósorban engedjenek meg néhány gondolatot az Alaptörvény és az európai alapjogi dokumentumok kapcsolatáról. Magyarországot az Európa Tanács és az Európai Unió tagjaként nemzetközi szerződések kötelezik arra, hogy védelmezze az Emberi Jogok Európai Egyezményében és az EU Alapjogi Chartában foglalt alapvető jogokat.
A strasbourgi bíróság az elmúlt öt évben nem hozott olyan végleges döntést, amelyben az Alaptörvény valamely rendelkezésének Egyezménybe ütközését mondta volna ki. Ez nem meglepő, hiszen az Alaptörvény megalkotásakor a jogalkotó figyelembe vette a már létező európai alapjogi dokumentumokat. Ez sok esetben szó szerinti egyezést jelent.
Mindez nem jelenti azt, hogy az Alaptörvényben biztosított jogok és szabadságok tartalmát, gyakorlásuk módját kibontó, alacsonyabb szintű jogszabályok alkalmazása és értelmezése időnként ne térne el a strasbourgi gyakorlattól.
Egyezményben védett jog megsértését az Alaptörvényben is védett jog tartalmát konkretizáló jogszabály alkalmazása miatt a strasbourgi fórum három nagyobb ügycsoportban állapította meg véglegesen:
- tisztességes eljáráshoz való jog (ügyek elhúzódása),
- vallásszabadsághoz való jog (nem kellően semleges szabályozás),
- embertelen és megalázó bánásmód tilalma (zsúfolt börtönök).
Egyezményben védett jog megsértését nem végleges (nagykamara elé terjesztett) ítéletben a következő ügycsoportokban állapította meg a strasbourgi bíróság:
- tulajdonhoz való jog (rokkantellátás, megváltozott munkaképességű személyek ellátásai, köztisztviselői illetmény és nyugdíj),
- országgyűlési képviselők szólásszabadsága (fegyelmi határozat elleni jogorvoslat hiánya).
A strasbourgi gyakorlat folyamatos figyelemmel kísérése és követése nemcsak az Alaptörvény és az Egyezmény közötti összhangot teremti meg, hanem - mivel maga az EU Alapjogi Charta is hivatkozik az Egyezményre - a hazai jogalkalmazás és az uniós alapjogvédelmi gyakorlat összhangját is biztosítja.
Az Alaptörvény érvényesülése a bírói ítélkezésben egyidejűleg konkrét szakmai kérdés is, amely átfogóan befolyásolja a bírósági rendszer működését. Ezt felismerve került arra sor, hogy a Kúria 2016. évben - mint említettem - joggyakorlatelemző csoportot állított fel, annak vizsgálatára, hogy az Alaptörvény rendelkezései milyen módon érvényesülnek a teljes bírósági ítélkezésben. E joggyakorlat-elemzés ad majd választ arra, hogy hol tart az a folyamat, amelynek lényege az alapjogokat markánsabban érvényesítő bírói szemléletmód kialakítása. A joggyakorlat-elemzéstől választ várunk arra is, hogy a Kúriának milyen új típusú szakmai és jogegységi feladatai merülnek fel. Emellett fel kell tárni, hogy az alaptörvényi rendelkezések bírói ítéletekben való megjelenése miként történik, illetőleg melyek azok az ítélkezési területek, ahol az alapjogok biztosítása megnyugtató képet mutat, s hol vannak még teendőink.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket! ■
JEGYZETEK
Visszaugrás
