Az ügy alapja egy a Fővárosi Bíróság előtt folyamatban lévő, közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt indított per volt. Az eljáró bíró álláspontja szerint sérti a tisztességes eljáráshoz való jogot a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) 197. §-a, melynek alapján a bíróság a tárgyaláson az alperes hatóság (a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete) által benyújtott, a felülvizsgálandó hatósági határozat megalapozásához szükséges, banktitkot tartalmazó iratot kizárólag ismertetheti, de a továbbiakban a bíróság zárt iratként kezeli, arról másolatot nem adhat ki. Az eljáró bíró érvelése szerint a Hpt. kifogásolt rendelkezése az egyik felet (rendszerint a felperest) megfosztja attól, hogy az ellen-érdekű fél által csatolt irat tartalmát alaposan megismerhesse, áttanulmányozhassa. A bíró ezért az eljárás felfüggesztése mellett az Alkotmánybírósághoz fordult.
Az ügy előadója Tersztyánszkyné Vasadi Éva alkotmánybíró volt.
Az Alkotmánybíróság - támaszkodva a tárgyban alaphatározatnak minősülő 6/1998. (III. 11.) AB határozatra - megállapította: a tisztességes eljárás (tárgyalás) eredetileg a büntetőügyekben irányadó előírásai közül a "fegyverek egyenlősége" követelményének a polgári (közigazgatási) perekben is érvényesülnie kell. Ezzel kapcsolatban az Alkotmánybíróság - konkrét esetek említése nélkül - utalt az Emberi Jogok Európai Bírósága gyakorlatára is.
Az Alkotmány 57. § (1) bekezdéséből következően peres eljárásban a per tárgyát érintő minden iratot a peres felek mindegyike ugyanolyan mélységben és teljességben, azonos módon kell hogy megismerhessen ("fegyverek egyenlősége"). E követelményt a Hpt. támadott rendelkezése alkotmányellenesen szűkíti, mert alapvetően és általános érvénnyel korlátozza a felperesnek azt az alkotmányos jogát, hogy a per tárgyát képező határozat megalapozottságát az alperessel azonos mértékben értékelhesse. A birtoklás kizárása a felperesi oldalon felborítja a peres felek perbeli egyenlőségét. E joggal szemben a banktitokra való hivatkozás az Alkotmánybíróság megítélése szerint alkotmányosan nem megalapozott. A büntetőjog szankcionálja a banktitok illetéktelen személy részére történő hozzáférhetővé tételét; elegendő garancia, ha a peres felek e felelősségük tudatában gyakorolják az ilyen iratok birtoklásának jogát.
Az ügy alapja egy a Tapolcai Városi Bíróságon folyó büntetőeljárás volt. Az eljáró bíró álláspontja szerint alkotmánysértő a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény (Be.) 171. § (2) bekezdésének az a rendelkezése, melynek alapján a tárgyaláson a bíróság köteles felhívni az ügyész figyelmét, ha a vád kiterjesztésének lehet helye. A bíró ezért az eljárás felfüggesztése mellett az Alkotmánybírósághoz fordult. Érvelése szerint a kifogásolt rendelkezés sérti az Alkotmány 57. § (1) bekezdése által védett, pártatlan bírósághoz való alkotmányos jogot. A Be.-nek az alkotmány rendelkezéseivel összhangban álló 9. § (1) bekezdése szerint a büntetőeljárásban a vád, a védelem és az ítélkezés egymástól elkülönül, a (2) bekezdés pedig a bíróság vádhoz kötöttségét írja elő.
Az Alkotmánybíróság megvizsgálta továbbá a Be. 171. § (2) bekezdésének második mondatát, mely-
- 116/117 -
nek alapján az eljáró bíró a tárgyaláson felhívhatja az ügyész figyelmét arra is, hogy az ügy adatai a vád tárgyává tett cselekménnyel szorosan összefüggő bűn-cselekmény miatt más személlyel szemben is vádemelésre adnak alapot. Az Alkotmánybíróság emellett - a szoros tartalmi összefüggésre tekintettel - kiterjesztette eljárását a Be. 227. §-ára is, mely szerint ha a vád kiterjesztésének feltételei fennállnak és az ügyész nincs jelen a tárgyaláson, a bíróság a vád kiterjesztésének lehetőségéről a tárgyalás elnapolása vagy az eljárás elkülönítése mellett értesíti az ügyészt. Mivel a 2003. január 1-jén hatályba lépő, a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (új Be.) a Be. 227. §-ával megegyező rendelkezést tartalmaz, az Alkotmánybíróság e rendelkezésre is kiterjesztette vizsgálatát.
Az ügy előadója Erdei Árpád alkotmánybíró volt.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a támadott rendelkezések szemben állnak a büntető igazságszolgáltatáshoz kapcsolódó eljárási feladatok alkotmányból levezethető és a Be. 9. §-ában külön is nevesített elkülönítésének elvével, minek következtében alapjaiban sértik a tisztességes eljáráshoz való jogot.
1. Az Alkotmánybíróság a határozat indokolásában először röviden utalt néhány korábbi döntésére, amelyek a bírói hatalmi ág függetlenségével, az igazságszolgáltatás alkotmányjogi fogalmával, valamint a bíróságok és ügyészségek igazságszolgáltatásban betöltött szerepével foglalkoztak. Ezt követően az Alkotmánybíróság a Be.-ben meghatározott vádelv tartalmát és érvényesülésének következményeit vizsgálta meg. Megállapította, hogy a nyomozás befejezése után a nyomozás adatait értékelve kizárólag a közvádlói funkcióval felruházott ügyész dönthet a büntetőeljárás további sorsáról. E mérlegelés egyik lehetséges eredménye a vádemelés. A bíróság igazságszolgáltatási tevékenységének előfeltétele e törvényes vád megléte. A Be. alapján a bíróság az eljárás során mindvégig kötve van a törvényes vádhoz, csak a megvádolt személy vád tárgyává tett cselekménye miatti felelősségéről dönthet, és a vádat köteles kimeríteni. A Be. támadott rendelkezései alapján ugyanakkor a vádkiterjesztés tekintetében megtörik az ügyész közvádlói kizárólagossága (ezáltal közvetve a bíróság vádhoz kötöttsége): a bíróság azzal, hogy felhívja az ügyész figyelmét a vád kiterjesztésének lehetőségére, részben átveszi az ügyész közvádlói jogosítványait. Ebben az esetben pedig a pártatlan bíró helyett a vádló bíró szerep kerül előtérbe.
2. A bíróság vádhoz kötöttsége azonban nem csupán az ügyész és a bíróság kapcsolatát határolja be, hanem a vádlott védekezéshez való jogának tartalma szempontjából is alapvető jelentőségű: a vádló és az ítélkező funkciók szétválasztása a tisztességes eljárás követelményének alapfeltétele.
A vád pontos ismerete biztosíthatja a védelem számára a bűnösség vagy a minősítő körülmények hiányára, illetve az enyhítő körülményekre vonatkozó bizonyítékok feltárását. A vád részletei ismeretének hiányában a védelem az ügyésszel szemben nem egyenrangú félként vesz részt a bírói eljárásban. Ez nem jelenti a vád megváltoztathatatlanságát, de a vád módosítására, kiterjesztésére csak úgy kerülhet sor, ha az ügyészség és a bíróság eljárásjogi szerepeikkel összhangban gyakorolják hatásköreiket.
3. A büntetőügyekben a bíróságnak az Alkotmány és a Be. szerinti eljárási feladata, hogy a vádiratban foglaltakról tisztességes eljárás lefolytatása után hozzon döntést. Az Alkotmánybíróság ennek kapcsán idézte az alaphatározatnak minősülő 6/1998. (III. 11.) AB határozatot, amely szerint a fair trial olyan minőség, amelyet az eljárás egészének és körülményeinek figyelembevételével lehet csupán megítélni. A tisztességes eljárás számos összetevője közül a jelen ügyben a bíróság pártatlanságának kívánalmát kell kiemelni. Az Alkotmánybíróság utalt továbbá a 67/1997. (XII. 7.) AB határozatra, az európai emberi jogi egyezményre és az Emberi Jogok Európai Bíróságának több döntésére. Ezek alapján megállapította, hogy az eljárási funkciók közötti "átjárhatóság" lehetőségének megteremtése, sőt kötelezettségként történő előírása a vád tartalmi törvényességét kérdőjelezi meg, így sérti a tisztességes eljárás követelményét.
A bíró vádemelésbe való beavatkozása alkalmas lehet arra, hogy kételyeket ébresszen a bíróság pártatlansága tekintetében, és arra is, hogy a bíró ténylegesen elfogulttá váljék. Mindezek az aggályok fokozottan jelentkeznek abban az esetben, ha a bíróság felhívása alapján az ügyész újabb személyekkel szemben emel vádat. Az Alkotmánybíróság ezen aggályok kapcsán utalt a 33/2001. (VII. 11.) AB határozatában foglalt azon megállapításra, mely szerint a pártatlanság érvényesülését sérti az olyan jogintézmény léte, amely a bíróság előtti egyenlőség követelményébe ütközik azáltal, hogy az eljárás egyik résztvevőjének, az ügyésznek többletjogokat biztosít, lépéshátrányba kényszerítve a terheltet. ■
Visszaugrás
