A hazai és nemzetközi banki gyakorlatban nagymértékben növekszik a társasági részesedésen alapított hitelbiztosítékok, különösen zálogjogok szerepe. Az ingatlant terhelő jelzálogjogok dominanciáját ugyan nem tudják megtörni, de másodlagos biztosítékként igen gyakori az alkalmazásuk. Elsősorban a vállalatfelvásárlások és a projektfinanszírozások területén ma már a kft.-üzletrész elzálogosítás egy közkedvelt és széles körben alkalmazott biztosítéki forma. (Schrell, Thomas K.-Kirchner, Andreas: Akquisitionsfinanzierung mit Hilfe eines Vertreters ohne Vertretungsmacht, Zeitschrift für Bankrecht und Bankwirtschaft 3/2002, 230. o.) Vállalatfelvásárolásoknál sokszor magát a megszerezni kívánt társasági részesedést zálogosítják el. Lásd: Leuschner, Lars: Die Teilverpfändung von GmbH-Anteilen, Zeitschrift für Wirtschaft- und Bankrecht, Wertpapier-Mitteilungen, 46/2005, 2161. o.) Emellett a társasági részesedés biztosítékként a vállalati hitelfelvételek során, sőt magáncélú kölcsönöknél is felhasználásra kerül.
Ezt a tendenciát érzékelte a magyar jogalkotó is, amikor a 2007. évi LXI. törvénnyel - 2007. szeptember 1-jei hatállyal - módosította a cégnyilvántartásról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvényt (a továbbiakban: Ctv.), annak érdekében, hogy a kft. üzletrészt terhelő zálogjog alapításához szükség legyen a cégnyilvántartásba való bejegyzésre. A Ctv. módosítása óta már a bírói gyakorlat is szembesült az új szabályok alkalmazásából fakadó kérdésekkel (ÍH 2009/76.). A gyakorlati alkalmazás elterjedését azok a fizetésképtelenségi szabályok is segítik, amelyek alapján a kft. üzletrészt terhelő zálogjog érvényesítése során - egyéb feltételek fennállása mellett - a céget, mint egészet lehet értékesíteni.
A magyar jog mindemellett eddig azzal is komoly támogatást nyújtott a kft. üzletrész elzálogosításának széles körű elterjedéséhez, hogy illetékmentesnek tekintette ezt a tranzakciót. Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény azonban 2010. január 1-jétől ezt a kedvezményt megszünteti, amely nyilvánvalóan negatívan érinti ennek a jogintézménynek a gyakorlati felhasználását.
A legtöbb jogrendszerben a társasági részesedés fogalmának nincs tételes jogi meghatározása. A német bírói gyakorlat alapján a társasági részesedés a társaság tagjának a társaságban való részvételre vonatkozó akaratnyilatkozata által létrehozott tagsági jogviszonya, valamint az ezen jogviszonyból származó jogok és kötelezettségek összessége. (Urteil v. 18.04.1913, RGZ 82, 169. o., valamint Urteil v. 26. 11.1919, RGZ 97, 197. o.) Az osztrák bírói gyakorlatban a társasági részesedés fogalma azoknak a jogoknak és kötelezettségnek az összességét fogja át, amelyek a társaság tagját a társaságban fennálló tagsága alapján megilletik. (OGH Urteil v. 11.10.1995) Látható tehát, hogy a társasági részesedés fogalmának meghatározásához szükség van egy másik fogalomra, a társaságban fennálló tagság fogalmára is. Ezt a két fogalmat gyakran szinonim értelemben használják. A társasági részesedés tehát sokszor a társaságban fennálló tagságra alkalmazott kifejezés, egy olyan gyűjtőfogalom, amely a tagság által összefogott jogokat és kötelezettségeket jelöli.
Önmagában a társasági részesedés jogi minősítése is vitatott. A német jogirodalomban megjelent egyes nézetek szerint ez csak egy jogviszony, amelyből jogok és kötelezettségek származnak. A többségi álláspont szerint azonban a tagság maga is egy alanyi jog. A társasági részesedés és ezzel együtt a tagság átruházhatósága egy lényeges ismertetőjegye a tőkeegyesítő társaságoknak. (Bornhorst, Christian: Der Gesellschaftsanteil als Kreditsicherheit im Europäischen Privatrecht - Gesellschafts- und sachenrechtliche Grundlagen, Studien zum Bank- und Börsenrecht 62., Nomos, 2005, 47. o.) Az átruházhatóság - amely jellemző formája egy társaságban fennálló tagsági jogviszony megszüntetésének - ma már a német jogban a személyegyesítő társaságok esetében is széles körben jogilag szabályozott. A magyar jog alapján ugyanakkor mind a mai napig kérdéses, hogy a személyegyesítő társaságban fennálló részesedések egyáltalán átruházás tárgyai lehetnek-e. Ennek oka a személyegyesítő társaságok esetén meglévő személyes jelleg, amely korlátokat állít idegeneknek a társaságba való belépése elé. Ez kihat az elzálogosításra is.
Biztosítéki szempontból az bír jelentőséggel, hogy a társaság vagyona a társasági részesedésekből áll össze. A biztosítékot kapó félnek tehát mindig meg kell vizsgálnia a társaság vagyonát, hiszen vannak olyan társasági részesedések, amelyeknél a tagok a vagyoni hozzájárulásukat még nem, vagy nem teljes mértékben teljesítették. Itt felmerül a kérdés, hogy a biztosítékul szolgáló társasági részesedést milyen értéken kell figyelembe venni? A névérték ugyanis különbözhet a tényleges forgalmi értéktől. Emellett azt is vizsgálni kell a biztosítéki érték meghatározásakor, hogy az adott részesedés milyen hatalmi pozíciót biztosít a biztosítékot nyújtó félnek a társaságon belül. (Bornhorst: Gesellschaftsanteil, 56. o.)
A legtöbb jogrendszerben találhatóak a társasági részesedés átruházását korlátozó, illetve kizáró rendelkezések. Ezeknek alapvetően három típusa létezik: a) a jogszabályon alapuló, b) a létesítő okiratban foglalt és c) a kötelmi jogi korlátozások. A gyakorlatban megszokott, hogy a kötelmi jogi korlátozásokat nem a létesítő okirat foglalja magában, hanem egy külön megállapodás. Ilyen kötelmi jogi korlátozást gyakran tartalmaznak például a konzorciális szerződések, illetve az azokhoz kapcsolódó ún. biztosítéki-pool megállapodások, amelyekben a felek a konzorciális hitel biztosítékairól rendelkeznek. (Bornhorst: Gesellschaftsanteil, 156. o.)
A jogszabályon, illetve a létesítő okirat rendelkezésén alapuló korlátozás a vizsgált jogrendszerekben abszolút hatályú. Ez azt jelenti, hogy a szükséges jóváhagyás nélküli átruházás érvénytelen. Ezzel szemben a kötelmi jogi korlátozások csak relatív hatállyal bírnak, ami összefügg azzal is, hogy ezeknél hiányzik a nyilvánosság. (Bornhorst: Gesellschaftsanteil, 186. o.) A magyar jogban ezt a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (a továbbiakban: Gt.) ugyan nem mondja ki, de analógia útján erre az eredményre juthatunk. A hatályos Ptk. 114. §-a rendelkezik az elidegenítési és terhelési tilalomról. A jogszabályon alapuló tilalom megszegése minden esetben abszolút hatályú, vagyis az ilyen rendelkezés semmis. A szerződésen alapuló tilalom megsértése azonban csak a Ptk. 114. § (3) bekezdésében említett feltételek fennállása esetén eredményezi a rendelkezés semmisségét, ezek hiányában relatív hatályú, vagyis szerződésszegésnek kell tekinteni, amely végső soron kártérítési jogkövetkezményhez vezet. (Részletesen lásd Menyhárd Attila: Dologi Jog, Osiris Kiadó, Budapest 2007, 198. o.)
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
