Dr. Dudás Ferenc: Mitől (nem) fenntarthatóak döntéseink, avagy miért marad el a siker, s miért ne vágjunk ki minden fát? (Jegyző, 2015/3., 42-43. o.)

A közigazgatás (vagy a nagy - de a kisebb - szervezetek) reformja mindenütt a világon jelentős kihívás, mert bármilyen változás (megújítás) generálása egy sajátos komplexitás-menedzsment. Egyszerűen azért, mivel ha nem ismerjük például a sajátos közigazgatási pókháló természetét és domborzatát, akár hozzá se kezdjünk. Bele pedig semmiképpen ne vágjunk.

Egyszerűen azért, mert ha a pókháló egyik oldalánál vagy végénél meghúzunk (elmozdítunk, netán kivágunk) valamit, mindig látnunk és tudnunk (vagy legalábbis sejtenünk) kell azt, hogy máshol mi lesz ennek a hatása. Egyetlen lépés sincs ugyanis következmények nélkül. Minden, ami ebben a tartományban történik, sajátos interakció. Aki ezt nem tudja, vagy nem akarja látni, az mindenképp bánjék csínján a víziókkal és a világmegváltó ötletekkel. Ennek hiányában a dolog a legnagyobb elszántság ellenére sem lesz fenntartható vagy még inkább működőképes. A kérdések kérdése persze itt is mindig az egymásra épültség, a koherens rendszerszerűség. Egy-szóval a ciklusokon (cserélődő vezetőkön) átívelő fenntartható reformok megvalósítása. S, hogy mindez miért nem sikerült - ciklusoktól függetlenül - eddig? Talán azért, mert a legalapvetőbb kérdésekben ez idáig sem sikerült - a legérintettebbek (állam-személyi állomány - civil társadalom) között - szakmai-társadalmi közmegegyezést kialakítani.

Talán azért sem, mert a köztisztviselők - kevés kivételtől eltekintve - nem azt érezhették, hogy alanyai a változásoknak, hanem sokkal inkább azt, hogy elszenvedői. Talán azért, mert nem követtük azon államok tapasztalatait, amelyek sikeresek ezen a területen. Mit tudnak ők, amit mi nem? S mi a titok, van-e titok egyáltalán?

A nemzetközi tapasztalatok - mindenütt a világon - azt mutatják, hogy nincsenek titkok, csak világos programok, komoly koncipiáló fázissal és persze kőkemény munka van. Ezekhez mindig kellő elszántság és elkötelezettség szükséges, mivel az állami működés átalakítása, finomhangolása mindenütt a világon érzékeny műfaj. Ez tértől és időtől, valamint domborzattól függetlenül mindenhol a kis lépések és a nagy türelem világa. Itt mindig előbb mérünk, aztán vágunk.

Ezek után lássuk csak, vegyük is sorra: melyek lehetnek egy sikeres közszolgálati-közigazgatási (bármilyen helyi szervezeti) reform legfontosabb szervesen egymásra épülő-lépései?

- mindig az állami (szervezeti) funkciókból kell kiindulni, mivel ez (csakis ez lehet) az ún. kályha;

- a fentiekhez mindig kapcsolni kell az állam (szervezet) által ellátandó éppen és mindig szükséges feladat- és hatásköröket. Ezeket viszont szinte rizsszemszerűen, tételesen át kell rostálni, felül kell vizsgálni. No és persze folyamatosan aktualizálni. Ez szinte a legnehezebb és a legidőigényesebb, de ez nem úszható meg. (Vigyázat, ez nem a tanácsadócégek pályája és világa! Sokkal inkább a közigazgatási jogalkalmazási íróasztalok fáradtságos és szörnyen idő- és munkaigényes gyakorlati terepe, illetve nézőpontja.);

- ha ezen túljutottunk, mindig ehhez kell igazítanunk a közigazgatás szervezeti rendszerét. Ha már látunk a pályán, akkor jöhet csak az egyes szinteken helyet foglaló (államigazgatási-önkormányzati) alrendszerek közötti munka- és feladatmegosztás;

- ha kész vagyunk a szervezettel, akkor következhet azok racionális működésének kialakítása. No és persze folyamatos finomhangolása. És soha nem szabad a profiloknak keverednie. Ennek során egyáltalán nem hátrány, ha beleülünk az ügyfél (közigazgatási közönség, adófizetők, vállalkozók) székébe és - ahol ez lehetséges - ebből a perspektívából szabályozunk;

- ha mindezeken túl jutottunk, akkor a fenti szervezeti rendszerhez lehet és kell kiválasztani, valamint hozzárendelni a szükséges és szakmailag felkészült személyi állományt.

Vagyis nincs titok. Ma mindenütt a világon helyzet van, lépéskényszer van. Naponta új kihívások érik a közigazgatást, amelyet nem lehet kezelni a hagyományos

- 42/43 -

módszerekkel. Elengedhetetlen a komplexitás. Csak az lehet eredményes és sikeres, aki globálisan gondolkodik akkor is, amikor lokálisan kell cselekednie. A kormányosoknak kormányozni, irányokat meghatározni és kellő időben - jó ütemérzékkel és a legjobb formaidőzítésben - dönteni kell. Az evezősöknek pedig evezni, mert ahhoz ők értenek. S ne akarjuk megmondani azt, hogy az evezősök miként evezzenek. A kormányos az irány kijelölésében és meghatározásában legyen határozott és kreatív. A további részletekkel már nem szabad foglalkoznia. Egyik sincs a másik nélkül. Nagyon fontos a sorrendiség. Nem lehet és nem szabad kapkodni. Ha egyébként a köztisztviselők azt érzik, hogy nem csupán el kell szenvedniük mindazt, ami történik, hanem bevonásra is kerülnek a történésekbe, akkor van esély a sikerre. Ilyenkor felszabadul minden olyan szellemi energia, amely eredményesebbé, fenntarthatóvá teszi a - komplex, de akár a legkisebb szervezeti - változásokat is. Mindehhez szerencsére nem kell (mindig) pénz, csak egy kis szív és figyelem.

S mindez azért rendkívül fontos, mivel a közigazgatás a közönségért, az emberekért, a közösségekért van. Az élet minden területén egyre igazabb az a tétel, hogy: ha mindig ugyanazt tesszük, amit mindig is tettünk, akkor mindig ugyanazt kapjuk, amit mindig is kaptunk. A minőségi közigazgatás, valamint a közigazgatás minősége ma már csak akkor fenntartható, ha változunk, változtatunk, s megújulunk.

Sokan a közigazgatást egyébként - nem mindig alaptalanul - a reformok, s a változások kerékkötőjének tartják. Ebből fakadóan nem véletlenül, igen találóan a közigazgatás monstrumszerű rendszerét egy nagy szürke elefánthoz hasonlítják.

Publicnak, vagyis a Közig-Elefánt legfontosabb személyiségjegyeit az alábbiakban összegezhetjük:

- az állandóságban, a változatlanságban érdekelt, s nem szereti, ha abból kimozdítják, illetve ha akár csak ki is zökkentik;

- nem szeret gyorsan irányt váltani, s a saját maga által megszokott kerékvágásból (csapásból) nem szívesen mozdul ki, s nem (avagy csak nagyon nehezen) hagyja eltéríteni magát;

- enyhén szólva nem a reformok elkötelezettje, s kedvenc slágere (Szenes Ivánnal mondva:) "... nekem jó, ahogy van."