A globális gazdaság és a nemzetközi politika keretei minden korábbi változásnál nagyobb sebességgel alakulnak át. Ebben a grandiózus átváltozásban a nemzetközi kapcsolatok terén a korábbiakban főszerepet játszó államok, a hagyományosan regionális, valamint nagyhatalmaknak titulált államok pozíciói igen gyakran gyengülnek, illetve elszürkülnek.[1] Ezzel párhuzamosan azonban számos új hatalmi tényező - államok, vagy akár államcsoportok -, globális erőközpont felemelkedik, új nagyhatalomként jelentkezik.
Mind nagyobb gondban vannak a történelem és a globális kultúra szempontjából meghatározó szereppel bíró európai nagyhatalmak is, amelyek már csak papíron töltenek be nagyhatalmi pozíciót, a gyakorlatban mind kevesebb képességgel rendelkeznek ahhoz, hogy a nemzetközi folyamatokra érdemi hatást tudjanak gyakorolni. "Az, hogy Franciaországnak és Nagy-Britanniának állandó helye van az ENSZ Biztonsági Tanácsában, miközben Indiának és Indonéziának, s csak a rend kedvéért említve, még Japánnak sincs, természetesen nevetséges. Pedig ez a példa csak egy a sok közül egy olyan intézmény működésére, mely változatlanságában nem tükrözi Ázsia jelentőségének új körülményeit."[2]
A 19. században gyakorlatilag az egész világot uraló Nagy-Britannia valaha volt dicsősége, technikai és technológiai fölénye nem csak megkopott, de szinte köddé vált. Az egykoron a "brit korona ékköveként" emlegetett India ma - vásárlóerő-paritáson számolva - a világ harmadik legnagyobb gazdasága, míg Nagy-Britannia csak a kilencedik, és az ázsiai állam GDP-je több mint háromszorosa annak, amit a szigetország fel tud mutatni.[3] A brit példa érzékletesen mutatja be azt a változást, amely a globális politikában és gazdaságban végbement, amelyet Bernek Ágnes röviden és lényegre törően úgy fogalmazott meg, hogy "a világ központi térsége egyre inkább átkerül a csendes-óceáni erőtérre",[4] vagyis a globális gazdaság mozgatóereje mindinkább távolodik Európától, és a gazdasági centrum a jövőben elsősorban Ázsia keleti felére, kiemelten is Kínára fog áthelyeződni. A klasszikus nagyhatalmak gyengélkedése mind nyilvánvalóbb, míg a gazdasági és politikai elitklub új tagjainak felemelkedése, ezzel együtt pedig a globális rendszer átrendeződése egyre nyilvánvalóbb.
Ma már természetes, hogy ha az ázsiai gazdasági csodáról beszélünk, akkor elsőre mindenkinek a Kínai Népköztársaság jut az eszébe. Az életünkben meghatározóvá váltak a kínai termékek. Míg húsz-harminc évvel ezelőtt a használhatatlan gagyi minősítést kapta a legtöbb Kínából érkező termék, és Közép-Európában a lengyel piacokat felváltó úgynevezett "kínai piacok" lenézett, olcsó termékei voltak, amelyek többnyire valóban valamilyen nyugati márka bóvli hamisítványaiként készültek, addig mára a megítélésük alaposan átalakult. Ma már nem ritka olyan kijelentéssel sem találkozni, hogy ami nem Kínában készült, az nem valódi. Valóban, Kína szerepe a globális gazdaságban alapvetően átalakult, és a Kínai Népköztársaság a világ legnagyobb GDP-jével rendelkezik vásárlóerő-paritáson. Ha viszonyítani akarjuk a kínai állam gazdasági képességeit, akkor azt kell látni, hogy Nagy-Britannia és Franciaország éves kibocsátásához az Amerikai Egyesült Államok kibocsátását szükséges hozzáadni ahhoz, hogy a Kínai Népköztársaságét nagyjából megkapjuk. A fejlődés, amin Kína az elmúlt bő negyedszázadban keresztülment, egy valódi nagy ugrás volt a kínaiak számára, de kijelenthető, hogy az egész emberiség számára is, mivel a folyamat alapvetően átformálta az államközi kapcsolatok rendszerét.
A kínai reformok atyja, Teng Hsziao-ping 1987-ben úgy vélekedett, hogy az ország hosszú távú sikerének legfőbb titka a ritkaföldfémek kitermelésének és kereskedelmének kizárólagos felügyelete lehet. Teng, aki világszinten is a 20. század egyik legjelentősebb politikusa volt, 1986-ban hirdette meg azt a programot, amely arra irányult, hogy középtávon Kínának kell a ritkaföldfémek vezető exportőrévé válnia. Követői megfogadták szavait, és a 21. század elejére az ország gyakorlatilag a ritkaföldfémek kizárólagos exportőrévé vált, és már a ritkaföldfémek világkereskedelmének 97%-át felügyelte. Az elektronikai termékek, a félvezetők és a különféle hadiipari felszerelések gyártásában, azaz a modern hadviselés csúcstechnológiájának előállításában meghatározó alapanyagok a ritkaföldfémek. Így megállapítható, hogy a modern fegyverkezés világában, amely állam a ritkaföldfémeket uralja, az nagy lépést tesz a modern fegyvergyártás felügyelete felé is.
Tenget kiemelkedő politikai zsenije és kimagasló stratégiai képességei hozzásegítették, hogy tökéletesen mérje fel az információs technológiában rejlő lehetőségeket, és azt, hogy tudatos, időt engedő, lassú lépésekre alapozó építkezéssel lehet Kínát ismét nagyhatalommá tenni. Kína pedig Teng Hsziao-ping útmutatása szerint, szépen csendben kezdett bele abba a több lábon álló, tudatos építkezésbe, amelynek eredményeként jelenlegi pozícióját elérte.
A tengi, tudatos építkezést mi sem jelzi jobban, mint hogy mindezzel párhuzamosan a modern információtechnológiai eszközök jelentős része kapcsán a pekingi vezetésnek sikerült elérnie, hogy azokat Kínában gyártsák. De a gyártási folyamat megszerzésén túl, sok eset-
- 8/9 -
ben magát a gyártási technológiát és a fejlesztést is magukévá tették a kínaiak, és nem egy esetben a végeredmény a márkanév kínaivá tétele volt, mint például az IBM és a Lenovo esetében is történt. Ennek eredményeként az ázsiai ország olyan globális függőséget alakított ki, amely szinte kihagyhatatlan szereplővé tette Kínát az információs társadalmak építése során. Csakhogy a kommunikációs hálózatokat kézben tartó állam stratégiai, gazdasági, információáramlási és információszerző előnyre tesz szert gyakorlatilag az összes többi globális szereplővel szemben, amely tény beláthatatlan politikai és társadalmi következményekkel jár a lemaradó államok esetében. Ennek eredményeként pedig "az USA mint regnáló nagyhatalom fenyegetve érzi magát a gazdasági, politikai és katonai téren is rohamosan erősödő Kínai Népköztársasággal szemben, amit a Szovjetunió széthullása óta a legnagyobb kihívásnak tekint".[5]
A távol-keleti hódítás világszerte látványosan megkezdődött. Kína, a konfuciánus kultúrához tartozó államok, valamint a kultúrkörhöz igen közel álló egyéb délkelet-ázsiai államok gazdasági és politikai - részben katonai - térnyerése mind igazolja a globális rendszer átrendeződését. A térség országainak majdnem mindegyikére igaz, hogy gyors és folyamatos gazdasági fejlődésen mennek keresztül. A legtöbbjük többé-kevésbé a kínai példát követve - vagy annak mintát szolgáltatva - elsősorban az elektronikai iparban globális pozíciókat keresve alapozta meg a hazai gazdaság növekedését. A kulturális hagyományokból fakadó kommunikációs stratégiát - "az ellenség és a harccal összefüggő körülmények megismerése épp olyan fontos, mint a saját sereg kiismerhetetlensége"[6] - kihasználva váltak ezek az országok a globális hálózatok nélkülözhetetlen tagjaivá.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
